Édesapja kínai, édesanyja filippínó. Ezért Szent II. János Pál pápa, miután Manilában szentté avatta, kijelentette, hogy ő lesz a fülöp-szigeteki ifjúság, a vándormunkások és a gazdasági bevándorlók védőszentje. Ruiz Szent Lőrinc, ne haragudj ránk, ha sokan közülünk „lemigráncsozunk” téged és barátaidat, mert ostobaságokat sulykolnak a fejünkbe, ahelyett, hogy a féligazságok helyett tisztán látnánk és gondolkodnánk!
Szeptember 28-án volt Ruiz Szent Lőrinc és 15 vértanútársának ünnepe. Egy Nagaszaki melletti kis faluban szenvedtek vértanúságot 1600 körül. A csoport különböző nemzetiségű papokból, szerzetesekből, világiakból állt. Szent Lőrinc szülei ugyancsak idegen nemzetiségűek voltak. Édesapja kínai, édesanyja filippínó. Ezért Szent II. János Pál pápa, miután Manilában szentté avatta Lőrincet, kijelentette, hogy ezután ő lesz a fülöp-szigeteki ifjúság, a vándormunkások és a gazdasági bevándorlók védőszentje.
Mivel ezen a napon Lukács evangéliumából azt a jól ismert részletet olvastam fel, ahol Jézus megkérdezi a tanítványokat, kinek is tartják őt az emberek, én is – de már a vértanúkra irányítva a figyelmet – feltettem a költői kérdést, hogy mi kinek is tartjuk őket? Idegeneknek, Japánba menekült gazdasági bevándorlóknak, idénymunkásoknak vagy idegenben szerencsét próbáló fiataloknak?
Hónapok óta halljuk, hogy nem akarunk bevándorlók országa lenni. Rendben. Kétségtelen háború folyik Európában, belháború, melyben az „európai elit”, a nagyhatalmak gyermek nélküli vezetőinek biztatására, lefizetett zsoldosok (lefizetett primitív tömegek) uszultak ránk. Sajnos az úgymond elit nem akarja látni, hogy egy nemzet úgy is növekedhet, ha gyermekek születnek. Természetesen ahol már nem tudod, ki a férfi és ki a nő („Mondd! Ki vagyok én?”), ott marad az öleb, akit néha megsimogathatsz.
De akkor is fortélyos félelem izgat, amikor azt a mondatot hallom: „Nem akarunk bevándorlók országa lenni!”. Már olyan mélyen belénk sulykolták, hogyha az utcán valaki azt mondaná, ő bevándorló, talán mi is megölnénk a szerencsétlent, mint ott Japánban az idegent, akinek pusztán annyi volt a bűne, hogy élni szeretett volna, és nem akart éhen veszni családjával, szeretett otthonában. Mert nemcsak a géppuskák elől lehet menekülni, hanem az éhen halás elől is.
Jó volna arra gondolni, hogy a múlt század elején, a nagy világgazdasági válság idején százezrével menekültek honfitársaink Kanadába és az Egyesült Államokba, mert egyszerűen élni akartak. Ahogy mi mondjuk, kivándorlók voltak, de élni akartak mint bevándorlók. Ezek a „mocskos bevándorlók” utána mit tettek? Küldték nekünk a csomagokat ide a keleti blokkba, hogy néha-néha lássunk igazi tejcsokoládét, farmernadrágot és rágógumit.
Okosabb volna azt mondani: Nem akarunk önző gyarmatosítók ivadékainak, nagyhatalmi vezetőknek a játékszere lenni!
A Kádár-rendszer után ostoba módon ügynöklistáztunk, ahelyett, hogy először is a fenntartók, a megbízók listájával foglalkoztunk volna, akik közül még mindig sokan (legalábbis a „gyarmatosítók utódai”) a Rózsadombon, másoktól elrabolt villákban élnek, ismét mások pedig az „egy CSOK– és más semmiből” még évtizedekig fizethetik majd banki kölcsönük törlesztőrészleteit, hogy életben maradjanak.
Számos megtaposott, szerencsétlen embert kényszerítettek ügynöksorba, mert egyszerűen élni szerették volna, gyermekeikkel együtt. Biztos voltak, akik talán szabad akaratból, nyereségvágyból lettek ügynökök, de egy nemzet eleve nem bűnös, árulók gyülekezete, ahogy állandóan elhitetni igyekeznek velünk.
Ruiz Szent Lőrinc, ne haragudj ránk, ha sokan közülünk „lemigráncsozunk” téged és barátaidat, mert ostobaságokat sulykolnak a fejünkbe, ahelyett, hogy a féligazságok helyett tisztán látnánk és gondolkodnánk!
Szent Lőrinc, könyörögj érettünk!
Utolsó kommentek