Már született két lányuk. Aztán a feleség ismét áldott állapotba került, és a magzat szintén lány lett. Ezért a férj nem akarta engedni, hogy a gyermek megszülessen, mivel ő fiút szeretett volna. (Vietnámban és Kínában ez a terhesség-megszakítások egyik fő oka). A feleség azonban hallani sem akart az abortuszról. Azt mondta: „A lelkiismeretem nem engedi meg.” Ennek az esetnek a kapcsán feltenném a kérdést: „Számunkra a magzat probléma, vagy misztérium?”
Általában az emberek azt mondják, hogy a „probléma” nem jó dolog, hanem baj és nehézség, ezért meg kell oldani. A „probléma” rajtam kívül van, és magam elé állítom, hogy elemezzem, eldobjam, vagy úrrá legyek rajta és megoldjam. Például sajog a lábam, mert egy tüske belement, s ez fájdalmat okoz nekem. Ezért mindent meg kell tennem, hogy megszabaduljak a tüskétől. Ha a fenti gondolatmenetet követjük az abortusz mint probléma esetében, akkor mérlegelhetjük a terhesség körülményeit, és legálisan véget vethetünk neki. Az apa nem vágyik lánygyermekre, mert ez teher lesz neki, ezért szerinte jobb megölni a magzatot! Pedig Gabriel Marcel (1889-1973) katolikus egzisztencialista filozófus azt mondta, hogy amikor az ember egy másik emberre problémaként tekint, akkor valószínűleg a legfontosabb emberi valóságot felejti el: a létezést.
Napjainkban túl sokan vannak, akik sem a saját testünket, sem más emberek testét nem úgy tisztelik, mint isteni adományt. Marcel szerint különbség van két fogalom között: „Nekem van testem” és „Én vagyok a testem”. Amikor azt mondom: „Van testem,” a „testet” úgy értem, hogy birtokolom a testemet, azaz „a testem” és az „én” két különálló egység. Amikor viszont azt mondom: „Én vagyok a testem”, nincs különbség az „én” és a „testem” között. Valóban, a testem nélkül nem vagyok „én”, hiszen a testem látható vagy felismerhető. Amikor a karom fáj, nemcsak a „karom” fáj, hanem én fájok. Tehát én „a testem vagyok”. Mivel a test az emberi személy része, az emberi lény épsége ellen elkövetett testi sértés a teljes emberi személyiséget érinti. Ezért ha úgy gondoljuk, hogy a magzat emberi lény, a terhesség-megszakítás bűn! Sőt, II. János Pál pápa hangsúlyozza azt is, hogy „amint ugyanis a test fölött általában nem rendelkezik korlátlan hatalommal az ember, ugyanígy nincs korlátlan hatalma nemző erői fölött sem, mert ezek természetüknél fogva az emberi élet létrehozására szolgálnak, s ennek az életnek a kezdete az Isten.” (vö. Humanae Vitae 13.)
Ha az embert problémaként tekintjük, a család tagjai közötti kapcsolat egyre lazábbá válik, s az emberek közömbösek lesznek. Sajnos sokan már nem tudják, hogy a létezés és az élet olyan, mint egy csodálatos ajándék és szentség. Pedig minden ember egyedi rejtély. Bár az embereknek hasonló a biológiai struktúrájuk, senki sem hasonlít valaki máshoz, senki sem élhet mások nevében. Létezésünket a Teremtőtől kapjuk, ezért az ember titokzatossá válik. Misztériumnak nevezzük, mert nem érthetjük meg pontosan, mi az. A kereszténység hite szerint minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett. (vö. Ter 1,26-28). Ez azt jelenti, hogy „az Istentől ajándékba kapott emberi élet Isten közvetlen tulajdona.” (vö. A Katolikus Egyház Ifjúsági Katekizmusa 383.). Ebben az értelemben a gyermeket a Teremtő a szülei számára teremtette, nem pedig a szülei miatt. Tehát az apának nincs joga, hogy a magzat életét megszüntesse!
Ha az embert misztériumnak tekintjük, akkor szeretnünk kell a felebarátainkat mint saját magunkat. (vö. Mt 22,34-40). Ha tiszteletet adok Istennek – a titokzatos Istennek –, akkor magamnak és mindenki másnak is meg kell adnom a tiszteletet. Ez a fajta gondolkodás irányít minket abban, hogyan viselkedjünk mindenkivel, beleértve a magzatokat. A magzat „első pillanatától kezdve szent, és embernek nem szabad hozzányúlnia.” (vö. A Katolikus Egyház Ifjúsági Katekizmusa 383. és Humanae Vitae 14.). Rendkívül fontos, hogy próbáljam megváltoztatni a szemléletemet, és a „probléma” helyett a „misztériumot” lássam a magzatban. Valójában az embernek a rejtelme az ő különleges méltósága.
Ezt a témát szeretném a kezdetben említett családdal kapcsolatos örömhírrel befejezni. A feleség egy szerzetesnővérhez fordult, aki kedvesen meghallgatta és imádkozott értük. Isten megsegítette őket: férje megváltoztatta a véleményét. Most van még egy gyönyörű kislányuk, és boldog a családjuk, ahol minden tag léte rejtély, nemes ajándék egymásnak. Ez mindenki számára nagyon fontos, mivel „az emberi életet szentnek kell tekinteni – figyelmeztetett XXIII. János pápa –, mert kezdetétől fogva föltételezi Isten teremtő tettét.” (vö. Mater et Magistra enciklika, 194.)
Irodalom:
- MARCEL, GABRIEL: Being and Having, Dacre press Westminster, Glasgow, 1949.
- VI. PÁL PÁPA: A Humanae Vitae kezdetű enciklika, Róma,1968.
- XXIII. JÁNOS PÁPA: A Mater et Magistra kezdetű enciklika, 1961.
- XVI. BENEDEK PÁPA: A Katolikus Egyház Ifjúsági Katekizmusa, Kairosz, Budapest, 2016.
Utolsó kommentek