Kedves barátom, egy svájci pap mesélte nemrégiben a következő történetet. Történt egyszer, hogy kissé zavartan felhívta őt az édestestvére, aki jogász. Kicsit csodálkozott is, hiszen délelőtt, irodaidőben sohasem szokott telefonálni. Ráadásul a hangja zavarodottságról árulkodott. Szinte dadogott a telefonban: „Képzeld, most érkeztem vissza Londonból, és ott, az utcán találkoztam valakivel, akit egy pillanat alatt a szívembe zártam. Egy brazil lányról van szó...” A barátom kissé furcsállva hallgatta a testvérét, de nagy türelemmel és érdeklődéssel: jól van, jól van, hát ilyesmi is létezik, lesz ez még másként is – gondolta. Bátyja azonban nemsokára eljegyezte a lányt, és azóta is boldogan élnek Svájcban.
Ennek már 18 éve. Van két jól sikerült gyerekük is, aranyosak, kétnyelvűek. Hát, lássatok csodát! A férj is szinte azonnal megtanult portugálul, a lány pedig németül (vagy minek is nevezzük a svájci tájszólást – én mindenesetre alig értem... :). A lány egyébként – én is találkoztam vele – nagyon egyszerű körülmények közül származik: egy „barrio”-ban (szegénynegyedben) nőtt fel. Csak itt-ott tanult valamit, korábban bedolgozóként irodai munkát végzett. Ezért aztán a szuper intellektuel férje idővel gondoskodott róla, hogy Svájcban kiegészítse a tanulmányait, így aztán már taníthatna Európában is, hiszen megszerezte az általános iskolai tanári munkára képesítő diplomát. Persze a top-ügyvédnek is jót tett a változás – meséli a barátom –, mert, azon túl, hogy egyszeriben tele lett élettel a korábban kihalt háza, felesége hatására maga is sokkal vallásosabbá vált: esküvőjük óta rendszeresen jár templomba (ami egy svájci értelmiséginél enyhén szólva sem megszokott), sőt beválasztották a plébániai képviselőtestületbe is.
Csak a szülők nehezményezték eleinte az új meny részéről, hogy túl gyakran szervez partikat, és oda leginkább csak a brazil barátai kapnak meghívást (pap barátom apja újságíró, aki ilyenkor kicsit sértődötten leül a szoba egyik sarkába újságot olvasni... :). Viszont a feleség az ilyen „családi” események megszervezésében éli ki magát, és – úgy tűnik – ezáltal szerencsésen megéli az önállóságát is; szóval összességében elmondható, hogy mindenki jól jár! Persze a jövőben is marad még egy kis rizikófaktor – mondja józanul a pap barátom –, mert amikor kirepülnek a gyerekek, rendszerint újabb jelentős krízisen mennek át a házasságok. Viszont emberileg nézve minden jel arra mutat, hogy azt is szerencsésen át fogják vészelni, ahogy a kulturális különbségekből adódó korábbiakat eddig is.
Hát nem fantasztikus? Hogy miket produkál az élet? Az ilyen esetekhez szerintem egyébként egyre inkább hozzá kell szoknunk a pluralizálódó Európában.
(Képünk illusztráció.)
Utolsó kommentek