Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A hosszú élet titka 19 pontban

2019.08.16. 08:25 Satori

100.jpg

Egyszer szórakozásból lefordítottam egy cikket az internetről (nagyon sok időm lehetett...), de elfelejtettem feljegyezni a hivatkozást. Na, persze nem kell valami nagy spirituális mélységre gondolni – talán nem is a jezsuita blogra való ez a téma –, de hát a nyári uborkaszezonban ez is érdekes lehet. Mindenesetre valamit lehet tanulni belőle a hosszú élet titkával kapcsolatban. És ha valaki megtalálja az eredetit (már a nyelvre sem emlékszem, de a stílusából angolra következtetek), az egész blogközösség nevében hálás leszek érte!

A világ legidősebb emberei elmondták, szerintük hogyan kell élni ahhoz, hogy aktív és hosszú legyen az életünk. Persze olykor okoztak vele némi meglepetést is! Ami pedig igazán elgondolkodtató, hogy mindezt – a hétköznapi tapasztalatok mellett – a tudományos kutatások is alátámasztják.

1. Lazíts egy csésze teával!

A tea tele van antioxidánsokkal, melyek segítenek meggátolni a szívbetegséget, a rákot és a korai öregedést is. Egy izraeli tanulmány kimutatta, hogy akik mérsékelten, de rendszeresen isznak teát, lényegesen tovább élnek, mint akik nem vagy csak alkalomszerűen isszák.

2. Egyensúlyozás minden reggel

Talán elsőre egy kicsit furcsán hangzik, de ha reggel öltözködés közben az egyik, majd a másik lábadon egyensúlyozol, a gyakorlatokkal erősíted a hát-, kismedencei és a gyomor környéki izmokat, mindazt, ami támasztja a gerincet. „Ennek az egyszerű napi rutinnak hosszú távú előnyei vannak, segít abban, hogy az öregedés során is aktívak maradjunk” – nyilatkozta Tom Salzman gyógytornász.

3. Napi három dió

A dió az egyik legegészségesebb csonthéjas, mert olyan anyagokat tartalmaz, ami segíti a szervezetet a betegségek elleni küzdelemben, és öregedést gátló antioxidánsokat is tartalmaz. Napi három dió elég ahhoz, hogy minden előnyét teljes körűen kihasználhassa a szervezeted.

4. Kevesebb fényvédő, de ne égj le!

Számos, az Egyesült Királyságban végzett kutatás bebizonyította, hogy minden második ember D-vitaminhiánnyal küzd. Ez a tápanyag a fény által, a bőrünkön keresztül jut a szervezetünkbe. Ha nem éri a bőrünket elég fény, az növeli a szívbetegségek, a csontritkulás és a rák kockázatát.
Ha napi 15-20 percet eltöltünk a napon mindenféle fényvédő nélkül, az növeli a D-vitamin szintet, viszont nem jár a bőrrák kialakulásának kockázatával.

5. Hat barát, akire mindig támaszkodhatsz

Egy ausztrál kutatás szerint a szoros barátságok és a családi kötelékek segítenek abban, hogy az ember megélje a százéves kort. A barátok nyújtotta lelki támasz segít kezelni a stresszt, a szeretet érzése serkenti a dopamin- és az oxitocintermelést, ami közérzetjavító, serkenti az agy működését, és lassítja az öregedést. Más kutatások arra mutattak rá, hogy hat fő az optimális számú közeli barát az ember számára.

6. Hagyd abba az evést 80 százaléknál!

Japánban az egyik legalacsonyabb az elhízás aránya, és a legmagasabb a 100 éven felüli emberek arányszáma. Hogy mi a titkuk? Abbahagyják az evést, amikor úgy érzik, hogy kb. 80 százalékban jóllaktak. A felesleges ételt a tányéron hagyják. Amerikai kutatók is megállapították, hogy az állatok is kétszer olyan hosszú ideig élhetnek, ha csökkentik a táplálékbevitelt.

7. Feküdj le egy órával korábban!

Az alváshiány is nagy kockázatot jelent az egészségünkre, depressziót és szívbetegséget okozhat. A Harvard egyik kutatása szerint legalább hét órát kell aludni éjszaka ahhoz, hogy jól regenerálódjanak a sejtjeink. Aki éjjel kialussza magát, annál csökken a szívroham és az agyvérzés kockázata.

8. Rendszeresen használj fogselymet!

Az ínybetegségek a legelterjedtebbek a világon. Mivel nem tűnik nagyon komoly betegségnek, sokan nem fordítanak rá kellő figyelmet. Pedig elősegíti a szívbetegségek kialakulását, a cukorbetegséget és egyes rákos megbetegedéseket is.

9. Legyél a részletek embere!

A hosszú élet egyik legjobb előrejelzője, ha lelkiismeretes az ember – állítja Howard Friedman amerikai pszichológus. Eredményei szerint azok, akik óvatosak a pénzügyekkel, megfontoltak és figyelnek a részletekre, tovább élnek. Úgy látja, hogy a lelkiismeretes emberek több szerotonint termelnek az agyukban, ami jó érzést kelt, ezáltal kevesebbet esznek és jobban is alszanak.

10. Tarts kisállatot!

Akiknek van házi kedvencük, kevésbé stresszesek, kevésbé depressziósak és tovább élnek a kutatások szerint. A kisállatoknak nyugtató hatásuk is van, csökkentik a szívroham kockázatát.

11. Ne tedd a gyümölcsöt a hűtőbe!

Azt hihetnénk, hogy ha betesszük a hűtőbe a gyümölcsöt, akkor tovább megőrzi frissességét. A vizsgálatok szerint viszont a hűtött gyümölcsben és zöldségekben kevesebb a vitamin és a tápanyag, mint a szobahőmérsékleten tároltakban. Ha például a paradicsomot és a paprikát nem a hűtőben, hanem szobahőmérsékleten tárolod, akkor kétszer annyi béta-karotin és akár hússzor több likopin is marad bennük. Ez jó hír, mivel ha ebből a két antioxidánsból többet viszel be a szervezetedbe, egészségesebb lesz a szíved, és alacsonyabb lesz a rák kialakulásának kockázata.

12. Segíts másoknak!

Mások segítése nemcsak jó érzést okoz, de nagy egészségügyi előnnyel is jár. Egy átfogó amerikai kutatás szerint jelentősen tovább élnek azok az emberek, akik rendszeresen segítenek másoknak, vagy önkéntes munkát végeznek. Kevésbé hajlamosak depresszióra, és jobb az általános egészségügyi állapotuk is.

13. Énekelj a zuhany alatt!

A Harvard és a Yale egyetemek közös tanulmánya kimutatta, hogy akik rendszeresen énekelnek, jobb egészségügyi állapotban vannak, mint akik rendszeresen vitaminokat szednek. A vizsgálatok szerint a kórusok tagjainak várható élettartama is magasabb, mivel az éneklés csökkenti a stresszt, egészségesebb lesz a szívük, és kevésbé lesznek depressziósak.

14. Ne panaszkodj!

Az optimista emberek 12 évvel tovább élnek, mint a pesszimisták az amerikai Mayo Klinika kutatásai szerint. A pesszimisták hajlamosabbak a vírusos megbetegedésekre, és valószínűbb, hogy emlő- vagy bőrrák üti fel a fejét náluk.

15. Igyál sok almalevet!

Az almalé segít megőrizni az agy fiatalságát, és csökken az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A kutatók azt találták, hogy aki naponta két pohár almalevet iszik, annak lassabban öregszik az agya.

16. A derekad mérd, ne a súlyodat!

A tudósok felfedezték, hogy a derékbőség jobban előrejelzi a szívbetegségeket, mint akár a súly vagy a BMI testtömegindex. Ennek az az oka, hogy deréktájékon lehet mérni leginkább, hogy a létfontosságú szervekre mennyi zsír rakodott. A férfiaknál 94, a nőknél 80 centi alatti derékbőség az ideális.

17. Nevess naponta legalább hússzor!

A nevetés erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, és serkenti egy olyan hormon termelését, amely a rákos sejtek ellen küzd. Egy kis érdekesség: a felnőttek naponta csak átlagosan 5-15 alkalommal nevetnek, a gyerekek viszont összességében órákat töltenek nevetéssel, és egy nap akár több mint száz alkalommal is jókedvre derülnek.

18. Szokj le a dohányzásról!

Körülbelül tíz évvel rövidíti meg az életet a dohányzás egy átfogó finn tanulmány szerint. Emellett a dohányzás idős korban csökkenti az életminőséget is.

19. Higgy!

Több mint ezer tanulmányt publikáltak már a hit és a hosszú élet kapcsolatáról. A kutatók szerint mindegy, hogy miben hisz az ember, de a hívők jobban kezelik a stresszt, az érzelmi problémákat, és ez védelmet nyújt a szívnek, a légzőszerveknek, és nehezíti az emésztési zavarok kialakulását is.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr9115011960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IILiliII 2019.08.17. 05:25:13

:-))
A 13. ponthoz: (meg a 17-hez)
www.youtube.com/watch?v=PCLKBU7g-ck
ajánlom 42:10-től
süti beállítások módosítása