Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Tizenhat tipp az otthonmaradós napokra

2020.03.16. 20:04 AndrásCs

home.jpg

Pánikba estél, hogy otthon kell maradnod? Nem tudod, hogyan töltsd el az idődet, és úgy érzed, felrobbansz, ha szabadságodban korlátoznak? Ne aggódj, az elmúlt hetekben én is keresztülmentem ezen: kezdődik a bosszankodással, panaszkodással, hogy a házban kell maradnod (felvásárolták az összes lisztet és cukrot, még kényszerfogyókúrába is kell kezdened… Segítség!), majd folytatódik a letargiával, hogy mihez kezdj magaddal (a folyamatos sorozatnézéstől még rosszabbul érzed magad).

Ha ezeken a fázisokon átestél, akkor jöhet végre a konstruktív gondolkodás, amivel a végtelen, rendelkezésedre álló idődet értelmesen felhasználhatod. Ebben szeretnék segítségedre lenni. Az olasz tánccsoportomban támogatjuk úgy egymást, hogy tippeket és képeket küldünk arról, éppen hogyan ütjük el kreatívan az időnket. Nagyon inspiráló! Ezúton szeretnélek én is bátorítani benneteket. Ha te is megosztanád valamely tapasztalatodat, ami örömet adott az otthonmaradásban, hozzászólás formájában bátran megteheted. Isten hozott a jezsuita ötletbörzén!

1. Első számú szabály: a pozitív gondolkodás! Megteheted, hogy sírsz és szomorkodsz (az elején még érthető), de ezek a túlélőcsomagba nem igazán férnek bele. Érdemes a tarisznyádba a humorérzéket is betuszkolni, még akkor is, ha nem nagyon akaródzik. Ahogy XXIII. János pápa imájában kéri: „Éljen bennem szikrányi humor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú világban”. Emellett az értelemkeresés és a pozitívumok kutatása váltak napjaim vezérfonalává. A nap elején érdemes feltenni a következő kérdéseket: mit szeretnék a mai naptól, milyen irányba akarok haladni, miért akarok ma élni? Mi a feladatom?

2. A kedvesség és egymás iránti figyelmesség. A római közösségemben hatvanan élünk, így nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ebben az elszigetelt időszakban a jó szellemet mozdítsuk elő. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a frusztrációnkat másokra öntsük. Ha nehéz valami, akkor egyéniben megkérhetek valakit, hogy meghallgasson. De ne vagdalkozzak! Ezt a szabályt általában mindenki betartja, emiatt egyre meghittebb hangulat alakult ki közöttünk, ami egy férfiközösségben nem mindig magától értetődő. Kínában egyes híresztelések szerint a karantén alatt a válások száma is megnőtt, mivel a házastársak nem igazán tudtak mit kezdeni a sok együtt töltött idővel. Tanuljunk hibáikból, és tápláljuk a szeretetet és az egymás iránti figyelmességet.

3. A testmozgás. Ez volt az otthonmaradás egyik legnehezebb része: táncóráim elmaradnak, nem sétálhatok kedvemre, a házi konditermet sem ajánlott használni. A testmozgás fontos szerepet tölt be az életemben, segít kiengedni a felgyülemlett görcsöket és otthon érezni magam a testemben. Ma Nevelős Gábor rendtársammal döntöttünk úgy, hogy a belső udvaron szaladunk, ami mindkettőnknek nagyon jólesett. Emellett a szobámban végzek nyújtógyakorlatokat, napi fél órát klasszikus zenére. Maga a mennyország! Az interneten egyébként egyre több otthoni edzéstervet feltettek az utóbbi napokban, melyek karantén idején nagyon praktikusak.

4. Nem szabad túl sok hírt és újságot olvasni, mert a végén oda jutunk, hogy nem tudunk másról beszélni, mint a koronavírusról. Ezt a közösségben eléggé megszenvedjük, mivel az olasz nyelvtudásban nem mindig jeleskedünk. A „koronavírus” szó használata nem okoz sok fejtörést, így előszeretettel puffogtatjuk: „Coronavirus in Italia… quanti contaggiati… quanti morti?” (Hány fertőzött és hány halott?). És a végén még csodálkozunk, hogy mindenki a koronavírustól retteg… de ha mindig erről beszélünk!? Van egy másik út is – az általános műveltségünk pallérozása: dokumentumfilmek nézése, tudományos cikkek olvasása; nagyon jó kvízek találhatók az interneten stb. Így beszélgetéseinkben is előkerülhetnek újabb és újabb témák, melyek izgalmassá és gazdagítóvá tehetik együttléteinket. A legfrusztrálóbb az, amikor az elménk van bezárva, és figyelmünk csak egy dologra fókuszál. Figyelmünk irányítása viszont a mi felelősségünk.

5. A közösségi hálók kreatív felhasználása. Idáig nem voltam oda a virtuális csevegésért, de mostan sokat segít a külvilággal való kapcsolattartásban. A bátorító szavak, megértő, meghallgató kommunikáció, tapasztalataink megosztása nagyon sokat dob a hangulatunkon. Főleg, ha néhány szórakoztató elemet is belekeverünk, ami segít kis időre elvonatkoztatni szenvedésünk forrásától.

6. Odafigyelés az idős testvérekre, akik most még inkább elszigetelődnek. Felhívhatjuk, meghallgathatjuk őket, ha szükséges, bevásárolhatunk nekik, az elővigyázatossági intézkedéseket betartva.

7. Az olvasás. Manapság rengeteg könyv elérhető elektronikus formában. Ajánlom a Magyar Elektronikus Könyvtárat, ahol számtalan írás megtalálható, és mindenki találhat kedvére való olvasmányt.

8. A barkácsolás vagy egyéb kézműves foglalkozás. A hölgyeknek biztosan van félbemaradt kötnivalójuk, a férfiaknak pedig szerelnivalójuk a házban. Az asszony nagyon hálás lesz a csöpögő csap megjavításáért.

9. A társasjáték. Több képet láttam a közösségi portálokon, ahol a családok leülnek társasjátékozni, és nagyon felszabadító hangulat sugárzik a képekről. Én régen nagyon szerettem a „Catan”-t, a „Gazdálkodj okosan”-t, a „Dixit”-et, a römit és más kártyajátékokat.

10. A zene. Köztudott, hogy a zenehallgatásnak és az éneklésnek számtalan pozitív pszichológiai hatása van. Az olaszok az utóbbi héten azt is felfedezték, hogyan teremthet közösséget. Nagyon megérintők és reményt adók azok a felvételek, ahogy az erkélyen kiállva, egy megadott időpontban (általában este hatkor) együtt énekelnek és dudorásznak. Mi sajnos irodaházak szomszédságában élünk a Piazza Venezia sarkán; talán Silvio Berlusconival zendíthetnénk rá, aki a szomszéd palotában lakik (és ez nem vicc…).

11. Érdemes kis időre megállni (nem nagy kihívás, ha be vagyunk zárva), és visszagondolni arra, hogy általában mire nem jut időnk. Mire vágyunk a leginkább? Mi marad ki az életünkből, amit most nyugodt szívvel beiktathatnánk napirendünkbe? Én szívesen írok, így Etty Hillesumról kezdtem blogolásba. Gyorsan kihasználom a reklám helyét: https://ettyhillesum.blog.hu/

12. A meghittség és a minőségi időben töltött együttlétek a családban. Mindig arról panaszkodunk, hogy nincs időnk egymásra. Nem kizárólag komoly beszélgetésekre gondolok, lehet az közös játék, éneklés, tánc, zenehallgatás, sportolás a családon belül: anya-lánya, apa-fia felállásban stb. Évekkel később még lehet, hogy nagyokat fogunk nosztalgiázni ezekről az időkről. Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget!

13. Lehet, hogy régóta vágyunk valamilyen ételreceptet kipróbálni, amely több időt igényelne. Még amíg vannak hozzávalók, bátran próbálkozhatunk vele. Az otthoni kenyérsütéssel a pékségnél való sorbanállást is elkerülhetjük (tapasztalatból mondom, hogy nem szabad feladni az első elrontott kísérlet után). Ha csak lencse marad a polcokon, akkor azzal is bátran kísérletezgethetünk. Az elkövetkező időszakban az egyszerű receptek száma biztosan növekedni fog a különféle oldalakon.

14. Az istenkapcsolat és az imaélet elmélyítése. Lehet, hogy vágysz rá, csak a rohanó tempóban nem tudtad beilleszteni a napi negyed- vagy félóra imát. A felszabadult idő lehetőséget kínál a tudatosabb istenkapcsolat kialakítására. Emellett érzékenyebbé válhatsz benső megmozdulásaidra, vágyaidra, ami az önismeretben és a tudatosabb életben is elősegíthet. Ha az otthon töltött időszak nem változtat valamit rajtad pozitív irányban, ha ugyanúgy jössz ki belőle, mint ahogy beléptél, akkor semmi értelme sem volt az egésznek. Kár volna kihagyni ezt a fantasztikus lehetőséget! Nekem nagyon sokat segít ez a visszavonulós időszak: könnyebb kapcsolatban lennem önmagammal, Istennel és környezetemmel. Sok minden összeáll bennem, ami előtte csak darabokban volt itt-ott elszórva. A csendben és az Úrral eltöltött időhöz segédanyagként szolgálhat a https://jezsuita.hu/ima/.

15. A hála, az esténként való csöndes visszatekintés a napra, amikor hálát adunk az Istentől kapott javakért. Addig nem szabad abbahagyni, amíg legalább öt dolgot nem találtál. Szent Ignác examen imádsága kiváló eszköz ennek gyakorlására: https://jezsuita.hu/ima-otthonra-toltsd-jezsuitaval-szent-ignac-legkedvesebb-negyedorajat-az-exament/

16. A napirend fontossága. A szétfolyásra, szétesésre hajtó erők legnagyobb ellenszere ilyenkor a következetes, átgondolt napirend kialakítása, ami formát ad a napnak. Ahogy Szent Benedek mondaná: „Tartsd meg a rendet és a rend megtart téged!”.

Ha vannak jó ötleteid, kérlek, oszd meg velünk! Nagy szükség van rá!

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr6715527808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IILiliII 2020.03.17. 18:00:56

www.youtube.com/watch?v=n_EPA2rhS5w
a kezdősor miatt ezt be kellett linkelnem :-) bocs az érzékenyebbektől
(nálunk is itthon vannak az iskolások)

Othar 2020.03.17. 20:20:22

Mise Matthaiosért

Ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken Matthaios testvérünkért mondják az esti 6-os misét Óbudán, a Szentlélek téren.

Aki teheti, csatlakozzon legalább lélekben.

mezeiviragtarsulas 2020.03.17. 20:57:13

szép cikk, de látszik hogy olyan ember tollából jött, akit nem érint igazán a dolog.
Egy jezsuitának ugyanis mindene megvan, ami az élethez kell: szállás, éltel, ital, ruházkodás. Egy jezsuita nem esik el a bevételeitől, nem kell anyagi tartalékokat képzenie, azokat beosztania, nem köszöntenek rá szűk hónapok, nem függ senki más megélhetése tőle.
Ebből a biztonságos pozícióból szép tanács hogy olvasgassunk, meg nyugodjunk meg...

andras.csaba.sj 2020.03.17. 22:09:31

@mezeiviragtarsulas: Ez így van, és amennyire tudok, együtt érzek Önnel és azokkal, akik hasonló helyzetben vannak. Persze "védettségemből" kifolyólag ez is határokba ütközik, ahogy Ön is látja. Egy jó kérdés lenne ilyenkor, hogy hogyan tovább. Erről is lehet megosztani, ki mit kezd a kilátástalansággal... A pozitív szemléletmód nem akarja ezt letagadni, mert ez is hozzátartozik a valósághoz. Köszönöm az őszinteséget és a bátorságot! Kitartást és sok erőt kívánok ennek a próbatételnek a viseléséhez!

Déli pályaudvar 2020.03.18. 15:08:00

@Othar: Köszönöm a hírt, imádkozom érte, hiányzik.

Gondolatban olykor most is vitatkozom vele. Isten mindenhatóságának a kérdésében például félbemaradt egy vitánk. Bosszantó, pedig most már az érveim is jobban kicsiszolódtak, és hát ki mást érdekelnének ezek rajta kívül.

És még az alázatról is vitatkoztam vele, szerintem ott is tévedett, ugyanakkor olyan pöpec volt a dogmatikában, hogy ezt még magamnak sem tudom elhinni.

jabbok 2020.03.19. 12:44:48

@Déli pályaudvar: Azért érdekelnek ezek mást is... A többiben egyetértek.

Othar 2020.03.19. 13:29:06

@Déli pályaudvar: @jabbok:

Matthaios özvegye azt mondta, hogy a járvány után is lesz mise Matthaiosért. Értesít majd, ha eljön az ideje.

jabbok 2020.03.19. 13:52:43

@Othar: Köszönöm. Én nagyon messze lakom - de ha a közelben járok, megpróbálok ott lenni. Sajnálom, hogy életében nem találkoztam vele, egy-két dolgot jó lett volna egy csendes teázgatás közben, szép lassan átbeszélgetni...

Most az egyik legkedvesebb, legközelibb sérült barátom gyászmiséje marad el éppen - és a temetésen is csak a nővére lesz ott... Sérültekkel ez különösen nehéz. A gyászmisét persze meg lehet tartani majd utólag is - de a közös gyász, közös sírás, egymás vigasztalása, az ölelés, simogatás, kézfogás, testi érintés hiánya nekik sokkal, sokkal nehezebbé teszi az elbúcsúzást, a feldolgozást. És nekem is.

Talán mindenkinek - csak hát az "egészségeseknek" több kompenzációs eszköze van.

Déli pályaudvar 2020.03.19. 13:59:14

@Othar: Köszönöm, szívesen részt vennék rajta!

Déli pályaudvar 2020.03.19. 14:21:50

@jabbok:
Én is nagyon szívesen beszélgettem volna vele személyesen.

Az írásos kommunikáció nem mindig jó. Ha az ember nem Pilinszky-szintű író, illetve nem Pilinszky-szintű befogadó, akkor az írás szegényesebb a valóságnál, és a személyes találkozás a jobb.

Pilinszkyvel a személyes találkozás lett volna a rosszabb. Az írásaiban mindent elmondott, amit el lehetett mondani, sőt, annál többet is, olyat is, amit nem, vagy alig lehet.

2020.03.19. 17:29:26

@Déli pályaudvar:
Lehet. Én valószínűleg annyi szinttel vagyok Piliszky alatt (befogadóként is), hogy nem nagyon tudom elképzelni, hogy "érdemben" beszélgetni tudtunk volna.
Mindenesetre nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy itt "találkozhattam" vele, mert még magam számára sem tudom jól megfogalmazni mennyit köszönhetek neki. Bizonyára nem volt véletlen, hogy így volt....
Nekem is hiányzik.

Persze, hogy vannak itt akiket érdekelnek a csiszolódott érveid. Engem is, de persze tudom, hogy vitapartnernek messze elmaradok Matthaiostól. :)

2020.03.19. 17:32:08

@Othar:
+1
és köszönöm én is az infót!

Déli pályaudvar 2020.03.19. 19:36:04

@Pandit: Én Matthaiosnak köszönhetően értettem meg, hogy az a mondat, hogy „bűnt csak tudva és akarva lehet elkövetni” teljesen rendben van. Azelőtt tévedésnek tartottam.

Déli pályaudvar 2020.03.19. 20:00:07

Ha már ilyen Matthaios-emlékest lett a mai, bemásolom még az egyik legutolsó hozzászólását a jezsuitablogon. Nekem nagyon tetszik - itt nem annyira a tomista, mint inkább a micimackós lénye kerekedik felül.

„Nem tudom, de valahogy az én világom konkrétabb, nem annyira elvont. Van Isten, és a tőle való eltaszítottság helye a pokol. Persze ennek vannak következményei: ilyen a magány. A legnagyobb gond azonban nem a magány, hanem Isten nélkül lenni.

Aztán a halál. Ez olyan valami, amiről nincs emberi tapasztalat itt. Tudom, amit tudok, és ez nem sok, de ez nincs tapasztalattal alátámasztva. A megváltás óta a hit homálya vezet ebben a kérdésben. A hit persze homályos, de a hit bizonyossága mégis minden más bizonyosságot meghalad.

Aztán a halál bizonyos megsemmisülés. Matthaios ül a gép előtt, üti a billentyűket, de aztán Matthaios egyszer csak nincs többé. Az az ember, aki Matthaios volt, aki testben élő lélek volt, akinek természetéhez tartozott, hogy testében, testével fejezi ki magát, nincs többé. Van Matthaios teste, amely az enyészeté, és van Matthaios halhatatlan lelke.

A halálban az ember bizonyos megsemmisüléssel néz szembe. Emellett persze van magány, de ez valahogyan (engem) kevésbé érint. Jobban érint a megsemmisülés, amely ott van, még ha nem is teljes.

A szeretetről sokat beszélnek. Az első kérdés, hogy kik szeretnek engem? Sokan, de kiemelkedő módon az Atya, aki Fiát adta értem, hogy el ne vesszek. Aztán a Fiú, aki a keresztfára ment, hogy megváltson. A magam sérült természetével mindenekelőtt igyekszem szeretni Istent, Jézus Krisztust. Akikkel együtt élek, azokat is igyekszem szeretni, hiszen Isten őket, éppúgy mint engem, saját Fiának vére árán váltott meg.

Lehet, hogy ez meg leegyszerűsítés, de én ilyen egyszerű lélek vagyok.”

jabbok 2020.03.19. 22:37:06

@Déli pályaudvar: Engem Mattahios sem tudott meggyőzni róla, hogy "az a mondat, hogy „bűnt csak tudva és akarva lehet elkövetni” teljesen rendben van." Azelőtt tévedésnek tartottam. Most is annak tartom. Azzal együtt, hogy van fontos igaz IS benne.

jabbok 2020.03.19. 22:49:10

@Déli pályaudvar: A ma élő emberek legalább 80 %-a nem tartja bűnnek az abortuszt vagy a válást (és még sok más cselekedetet). Amikor elkövetik, de facto NEM "tudva és akarva" követnek el bűnt.

Tehát amikor abortuszt követnek el vagy elválnak (stb), akkor az nem bűn?

Othar 2020.03.19. 23:21:45

@jabbok:

' A ma élő emberek legalább 80 %-a nem tartja bűnnek az abortuszt vagy a válást'

Egy barátomnak volt abortusza. Ő is azt mondta, hogy nem tartja bűnnek, aztán majdnem beleőrült utána a fájdalomba.
Szerintem nagyon pontosan tudta, hogy bűnt követ el.

A lelkiismeret működik, elvben legalábbis. Ha valakinél elhomályosul, akkor felmerül a kérdés, hogy ez mennyiben az ő felelőssége.
De ezt Matthaios biztos jobban meg tudná fogalmazni.

Gyakran bújnak a 'lelkiismereti döntés' fedezékébe. De a lelkiismeret nem dönt, hanem ítél. A döntést mi hozzuk, tudva és akarva (különben nem is lenne a mi döntésünk).

Déli pályaudvar 2020.03.20. 07:10:24

@jabbok:

„Bűnt csak tudva és akarva lehet elkövetni”.

Én ezt a kérdést most nagyon egyszerűnek látom.

Ha valakit megerőszakolnak, az neki nem bűn. Miért nem? Azért, mert nem akarta. Ha akarta, akkor bűn. (Házasságon kívüli megerőszakolásról beszélek.)

És az is teljesen egyértelmű, hogy ahhoz, hogy bűnt kövessek el, ahhoz tudnom kell, hogy amit teszek, az rossz. Ha nem tudom, hogy amit teszek, az rossz, akkor az nekem nem bűn.

Természetesen attól még a rossz rossz, hogy én nem tudom, hogy rossz, és ugyanolyan rossz következményei vannak, mint ha tudnám, hogy rossz, de ha én nem tudom, hogy rossz, akkor nekem nem bűn.

És igen, a lelkiismeret mindenkiben ott van, és a lelkiismeret – ahogy Othar mondja – nem dönt, hanem ítél, ugyanakkor a lelkiismeretet nevelni kell, az embereket fel kell világosítani („a hit hallásból ered”), hiszen nemcsak Isten hangja szól bennünk, hanem az eredeti bűn következtében elhomályosult értelmünk és rosszra hajlóvá vált akaratunk hangja is.

Sok minden van, ami el tudja homályosítani a lelkiismeretünket, leginkább maguk az elkövetett és meg nem bánt bűnök.

Ha megölök egy embert, akkor utána három lehetőség van: vagy megbánom és megtérek Istenhez, vagy megőrülök, vagy megideologizálom.

Ha nem térek meg Istenhez, vagyis a lelkiismeretemet nem tisztítom ki, akkor csak úgy tudom elkerülni a megőrülést, ha az elkövetett rosszat jónak mondom, nemcsak megengedhető, hanem kifejezetten szükséges dolognak: nem rosszat követtem el az illető megölésével, hanem megmentettem az emberiséget az illetőtől.

És az is igaz, hogy bűneinkre bocsánatot csak a kereszténységben találunk. Az a lehetőség, hogy bármilyen szörnyűséget követtem is el, ha megbánom, van rá bocsánat, megtisztulhatok, és tiszta lappal és tiszta lelkiismerettel újrakezdhetek, csak a kereszténységben áll rendelkezésre.

2020.03.20. 09:03:00

@Othar: @jabbok:
Én is ezen mondat "mögé bújást". A szembenézés, a felelősség vállalás stb. hiányát tartom itt a problémának.
Ezt a meghatározást szerintem is nagyon egyszerűen kell kezelni. Ha nem tudod, hogy egy adott szó kifejezés a 2. parancs ellen vét, akkor az neked nem lesz káromlás, szent dolgokkal kapcsolatos tiszteletlenség. Ez pl. gyerekeknél gyakran előfordulhat. Továbbá elkábított állapotban, vagy konkrét fizikai kényszerítésben elkövetett tettedért nem lehetsz felelős. Kb ennyi.
Talán nagyon nagyon ritkán tudjuk igazán alkalmazni, vagy figyelembe venni. Bár léteznek a "nem egészen tudva", meg "nem egészen akarva" kifejezések is, ami még inkább a kibúvásra ad lehetőséget.
Viszont azt is értem, hogy a bűn esetében látunk valami olyasmit, hogy az mintha "önálló életre kellne", valahogy strukturálisan(?) van jelen a világban, nem, vagy nehezen tudjuk egy-egy ember akaratához kötni, a konkrét felelőst megjelölni: "ez a Te bűnöd", "ez a Te számodra bűn"...
Na most megakadtam, ezt nem tudom jól elmagyarázni. Egyszer az önkielégítéssel kapcsolatban volt itt egy beszélgetés...én ezt egy jó példának látom arra amire szerintem Jabbok gondolhat. Ezt nagyon sokan tartják egy teljesen ártalmatlan (sőt olykor még jó és szükséges?) dolognak még hívők körében is. Úgy tudják(!), mert meggyőzik őket, magukat, hogy ártalmatlan és nem (nagy) bűn. És talán úgy is van, ha egy egy ember esetében nézzük talán nem olyan nagy dolog, összességében viszont meggyőződésem, hogy nagyon romboló....
valami ilyesmi, de most nem megy a fogalmazás.... .)

jabbok 2020.03.20. 09:36:09

@Othar: @Déli pályaudvar:
"azt mondta, hogy nem tartja bűnnek, aztán majdnem beleőrült utána a fájdalomba.
Szerintem nagyon pontosan tudta, hogy bűnt követ el."

Volt ápoltam még anno a Lipóton, aki négy gyerekkel élt 18 (!) nm-en, WC az udvaron. Egy alkoholista férjjel, aki rendszeresen bántalmazta és szintén rendszeresen meg is erőszakolta. A gyerekeket is rendszeresen verte az apa, különösen ha éjjeli részegségében nem hagyták aludni. A rendőrség meg a gyermekvédelem szerepét most ne bolygassuk (1980-as évek vége, bár sokfelé azóta sem változott a helyzet lényegesen). A 4. gyerekkel végre elérte, hogy éjszakánként ne sírjon fel - a gyerekverések végre abba maradtak, vagy legalábbis sokkal ritkábbak lettek. Így esett teherbe az anya az ötödikkel, egy újabb részeg erőszak alkalmával. Ő maga megtartotta volna az újabb gyereket is, próbált újból elmenekülni otthonról a gyerekekkel - ismét sikertelenül. Tudta, hogy az új gyerekkel - ha egyáltalán ki tudná hordani - megint kezdődne minden elölről, mindegyik gyerek rendszeres verésével. Ebben a helyzetben ment el abortuszra, amit nem csak hogy nem tartott bűnnek, NEM "TUDTA ÉS AKARTA" - hanem konkrétan még azt sem tudta, hogy létezik olyan egyház, amelyik "bűnnek" tartja.

15-20 évig semmi lelkiismereti problémája nem is volt. Aztán hirtelen álmában elkezdett megjelenni neki egy fehér ruhás kisgyerek - aki csak hosszan nézett rá, aztán csendesen annyit mondott neki, hogy "anya, megöltél..." És gyakorlatilag ezzel az egy tünetcsoporttal került aztán be a Lipótra. Akkor már gyakorlatilag egyáltalán nem tudott aludni: az első mély-alvási fázis elején mindig azonnal, üvöltve ébredt, erős szedatívumok és altatók mellett is.

Persze lehet itt is a természeti törvényre meg a természetes lelkiismeretre hivatkozni...

Ahogy a teljesen más erkölcsben szocializált, az abortuszt vagy a válást vagy a poliamóriát vagy a könnyű drogokat/alkoholt teljesen, gyerekkortól természetesnek tartó emberek között is lehet azt mondani, amit Othar mond: hogy "Szerintem nagyon pontosan tudta, hogy bűnt követ el."

Vagyis tökéletesen igaza van Matthaiosnak és a klasszikus (bár erőteljesen leegyszerűsített és még erőteljesebben egyoldalú) katolikus morálteológiának.

Csak ehhez a "tudva és akarva" fogalmát a köznyelvitől és a GYAKORLATTÓL, AZ ÉLETTŐL teljesen elválasztott értelemben kell értelmeznünk.

;)

Klasszikus érveléstechnikai probléma - és még klasszikusabb evangelizációs akadály.

Othar 2020.03.20. 10:31:30

@jabbok:

Az én barátom rendezett körülmények között élt, senki nem terrorizálta. A gyerek az akkori pasijától volt (elnézést, de a 'pár' és a 'barát' szavakat nem koptatnám azzal az emberrel kapcsolatban).
Most visszatekintve az ugrik be, hogy BUTA volt, amiért nem szakított évekkel korábban, és akkor is, amikor elvetette a babát.
Aztán akkor is, amikor az abortusz után áldozatként tekintett magára. Ez a legrosszabb, mert teljesen elvágja a gyógyulás útját.

Aquinói Szent Tamás szerint vannak akik nem képesek felismerni az igazságot, mert nincs rend a fejükben, mások felismerik azt, de nem fogadják el. Az első hiba gyökere szerinte az evilági gyönyöröknek való kiszolgáltatottság, a másiké pedig a fösvénység. A barátomra tökéletesen illik ez a megfigyelés.

2020.03.20. 11:53:05

@jabbok:
Nem értem amit írsz.

"Persze lehet itt is a természeti törvényre meg a természetes lelkiismeretre hivatkozni..."
Gondolom lehet. És ha lehet, az miért baj?

"Ahogy a teljesen más erkölcsben szocializált, az abortuszt vagy a válást vagy a poliamóriát vagy a könnyű drogokat/alkoholt teljesen, gyerekkortól természetesnek tartó emberek között is lehet azt mondani, amit Othar mond: hogy "Szerintem nagyon pontosan tudta, hogy bűnt követ el."
De miért(!) kellene ezt mondanunk?
Hogy kívülről mi látszik, mit ítélünk az miért releváns?

"Vagyis tökéletesen igaza van Matthaiosnak és a klasszikus (bár erőteljesen leegyszerűsített és még erőteljesebben egyoldalú) katolikus morálteológiának."
Nem értem ez hogyan és miként következik a fentiekből.
Továbbá miért leegyszerűsített és miért egyoldalú?

"Csak ehhez a "tudva és akarva" fogalmát a köznyelvitől és a GYAKORLATTÓL, AZ ÉLETTŐL teljesen elválasztott értelemben kell értelmeznünk."
Ezt kifejtenéd? én pont úgy látom, hogy te értelmezed a két fogalmat bonyolultabban, mint a "köznyelvi".

jabbok 2020.03.20. 12:37:56

@Déli pályaudvar: az írod: "teljesen egyértelmű, hogy ahhoz, hogy bűnt kövessek el, ahhoz tudnom kell, hogy amit teszek, az rossz. Ha nem tudom, hogy amit teszek, az rossz, akkor az nekem (SIC!) nem bűn.

Természetesen attól még a rossz rossz, hogy én nem tudom, hogy rossz, és ugyanolyan rossz következményei vannak, mint ha tudnám, hogy rossz, de ha én nem tudom, hogy rossz, akkor nekem nem bűn."

Ez nekem megint egy játék a szavakkal. Az, ami OBJEKTÍVE "bűn", sőt, szubjektíve is "bűn" lenne, ha "tudva és akarva" követtem volna el - az, ha (szerintem) nem tudva és akarva követtem el, akkor (szerintünk) NEKEM nem számít be.

EZ eddig persze igaz.

De hogy akkor nem is "bűn"... ???

Ez csak játék a saját tolvajnyelvünkkel, a keresztény "szakzsargonnal". De számomra ennél többről is szó van - nem a nyelvi csavar bánt. Hanem az, hogy ez egy kizárólag JOGI, Istennek kizárólag BÍRÓI szempontjait tekintetbe vevő szakzsargon, a "büntetés" és "felmentés", a "beszámíthatóság" szempontjai alapján. Ez a farizeusok világa...

Én jobban szeretek úgy fogalmazni, mint Szt. Pál: hogy a bűn bizony bűn (és nem csak "rossz") akkor is, ha "nekem NEM SZÁMÍT BE", például azért, mert nem "tudva és akarva" követtem el.

Szt. Pál ezt úgy fogalmazza, hogy "a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg!" (Róm 7.)
"Bűn ugyanis volt a világon a törvény előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény." (Róm. 5,13)

Vagyis egyértelműen BŰNNEK mondja azt is, amit "nem számítanak be": pl. azért, mert nem számít "tudva és akarva" elkövetett bűnnek. Akár az olyan nyilvánvalóan a "tudat és az akarat" körein kívül eső tetteket, élethelyzeteket is BŰNNEK mondja Pál (vagyis nem csak én ;)), amik nem csak a személy szintjén, hanem még a társadalom szintjén sem számíthatnak "tudott és akart" bűnnek: hiszen még meg sem volt róluk a "törvény".

Engem őszintén szólva szinte teljesen hidegen hagy, hogy az Isten majd talál-e mentséget számomra (legkézenfekvőbben "tudatlanságot" vagy a nem teljesen szabad "akaratomat") valamelyik bűnömre, amivel megnehezítettem, vagy éppen pokollá tettem valakinek az életét. Ez az Ő dolga. Nekem itt teljesen fölösleges mérlegelnem, mentegetnem - ezerszer jobban tudja nálam, miért, mennyire tudatosan és mennyire szabad akarattal tettem... Ő az egyetlen, aki IGAZÁN ismeri az ÖSSZES külső és belső mentő és súlyosbító körülményemet, MINDEN tényezőt.

Sőt, még az "IRGALOM" terén sem a "bírói" irgalmára számítok, ez érdekel a legkevésbé. Hanem arra a segítő, irgalmas HATALOMRA, amit a héber "ezer" szó próbál leírni.

Az Isten segítő IRGALMA számomra nem elsősorban a megbocsátást, a kettőnk közötti megkegyelmezést (és főleg nem a ma olyan népszerű FELMENTÉST, a bűneim elkenését) jelenti - hanem azt az iszonyatos HATALMAT, ami egyedül képes HELYREÁLLÍTANI, sőt, sokszor éppen helyreállítás nélkül MEGHALADNI a bűn következményeit. Begyógyítani a sebeket, letörölni a könnyeket - azokat is, amiket én okoztam. Sőt, a legnagyobb sebeket talán nem is "csak" begyógyítani képes - hanem olyan ragyogóvá, dicsőségessé tenni, mint amilyenek azok a sebek voltak, amelyeket az egyház évezredek óta a húsvéti gyertya öt aranyozott tömjénszemével szimbolizál.

Az Isten nem toldozgat-foltozgat. Hanem egyetlen szavával megújít, "letörli a könnyet", újat TEREMT.

2020.03.20. 13:19:40

@jabbok:
"Nekem itt teljesen fölösleges mérlegelnem, mentegetnem..."
Egyetértek. És gyanítom mindannyian egyetértünk.
A "tudva és akarva" nem beszél arról, hogy mérlegelni kellene.
Ha jól értem az a különbség, hogy Te azt állítod, hogy a "Tudva és akarva tanítás" felállítása már önmagában(!) mentegetést jelentés a bűnök egy jó részének meglétét tagadja. Vagy legalábbis ellentmond(ani látszik) a gyakorlati tapasztalatnak.
Míg a "klasszikus morálteológia" egyszerű tényt állapít meg és nem foglalkozik azzal, hogy ezt a tényt mentegetésre fel lehet használni, meg azzal sem, hogy nem lesz mindig érthető, hogy akkor honnan van a rengeteg rossz, szenvedés, és bántás, ha valójában ezek közül sok a fenti szabály szerint úgy tűnik, hogy felmentést kap. És azzal sem, hogy honnan lesz akkor lelkiismeret furdalás mégis stb.
Nyilván ezeket magyarázni kell, de az miért baj? Miért szükségszerű számodra ezért, hogy a "tudva és akarva" önmagában hibás?

Az utolsó három bekezdésedet meg köszönöm. Ezért (is) szeretem olvasni amiket írsz. :)

jabbok 2020.03.20. 13:48:55

@Pandit: már többször szó volt itt a "tudva és akarva" kérdésről.

Az egyik problémám az, amit fentebb írtam: hogy a JOG területén kívül semmi gyakorlati jelentőségét nem látom az egész kérdésnek. Lehet olyat mondani, hogy "a "klasszikus morálteológia" egyszerű tényt állapít meg és nem foglalkozik azzal, hogy ezt a tényt mentegetésre fel lehet használni" - de a gyakorlatban mégis a nyugati "keresztény" világban a bűnt elkövető ember első védekezése és reakciója az, hogy "bocsánat, nem tudtam" vagy "bocsánat, nem akartam".

Megint a sérült barátaimra és a "még el nem rontott" gyerekekre gondolok: ők ha valakinek fájdalmat okoznak, "eszükbe" sem jut mentegetőzni, vagy maguknak BOCSÁNATOT kérni. Hanem szinte a legtermészetesebb reakciójuk a VIGASZTALÁS, és az ölelés, az együtt sírás, a RÉSZ(T)-VÉT.

Számomra ez az egyik olyan dolog, amiben és amiért ők egyszerűen (de facto) közelebb állnak az Isten világához...

A "bűnt" kifejezetten közösségi dimenziójában látom igazán "bűnnek" is, "megbocsáthatónak" is. A "tudva és akarva" egyszerűen az a dimenziója a "bűnnek", ami elszubjektivizálja, elegoizálja, a farizeusok világába zsugorítja a bűn valóságát. És ezzel az IRGALOM valóságát is.

jabbok 2020.03.20. 14:24:31

@Pandit: A másik problémám még a szubjektivizált dimenzióban is súlyos probléma.

Azt gondolom, sőt, az a tapasztalatom is, hogy a "tudva és akarva" a GYAKORLATBAN azért jelentős, mert a gyakorlatban igenis mérlegeljük, dekázzuk a felelősségünket. Nem csak a gyóntatószékben vagy a bíróságon - hanem már a tett elkövetésekor is. ("a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.")

Mérlegeljük, hogy mennyi mentségem van: mennyire tudtam, mit is teszek, vagy mik következnek (másodlagosan) többé-kevésbé áttételesen abból, amit "elsődlegesen" teszek. És mennyire "akartam" azokat. (Igazából nem engedetlen akar lenni Éva, hanem először ELHISZI, "úgy tudja", hogy amit tesz, az JÓ. És ezt a JÓT akarja...)

De általában is igaz, hogy ki a fene akar rosszat? Sokszor idéztem már itt Rejtő Jenőtől Piszkos Fredet, akiben sokáig harcolt egymással a jó és a rossz: hogy megölje azt az embert és elvegye az ezer dollárját - vagy hagyja futni. Aztán győzött A JÓ: hiszen az nagyon is jó, ha az embernek van ezer dollárja.

Még a "tudva és akarva" szubjektív síkján is alapvető kérdésnek azt tartom, hogy a bűn az - amit bűnnek tartanék, ha ellenem követnék el.

Ha akkor sem tudom róla, hogy bűn - na akkor igaz IGAZÁN, hogy én nem azt tudtam és nem azt akartam, amit a másik emberrel tettem. Ha én mazochista vagyok - AKKOR valóban lehet, hogy a másik ember kínzásával igazából jót akartam. Ha engem soha nem zavar, amikor megeszik a csokimat - AKKOR valóban lehet, hogy én sem követek el bűnt azzal, hogy ha megeszem a másét.

Én nem sok olyan embert vagy olyan helyzetet ismerek, mint amilyen III. Richárd Vas István fordításában híressé vált mondata: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”. Az emberek (és ami még fontosabb: ÉN is!) úgy követjük el a bűneinket, hogy szinte mindig "jót AKARUNK", a járulékos rosszat meg a "járulékos veszteséget" pedig sikeresen észre sem vesszük. Vagy egyszerűen csak "megtörténik" velünk az élet: nem is mi válunk, csak "megromlik a házasságunk" (mint a hús a napon), stb.

Othar 2020.03.20. 18:21:13

@jabbok:

'Mérlegeljük, hogy mennyi mentségem van: mennyire tudtam, mit is teszek, vagy mik következnek (másodlagosan) többé-kevésbé áttételesen abból, amit "elsődlegesen" teszek.'

Ha a cselekedet előtt mérlegelni tudunk, akkor a 'tudva és akarva' általában teljesül.
De ne korlátozzuk magunkat a 'cselekvő cselekvésre', mert 'gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással' is lehet vétkezni, és nem is olyan egyszerű megmondani, hogy valaki valamit mikor és hogyan NEM tett meg.

Férjként mulasztással vétkezem, ha nem veszem észre, hogy a feleségem szenved mellettem. EZT éppen nem tudva és akarva teszem, de azért az idáig vezető úton sok kis döntés volt, és ezek eredője lehet a mostani helyzet.
Ezek a döntések önmagukban talán nem is voltak rosszak, valahogy mégis mindig az asszony szorult háttérbe. Én meg eltompultam, és alkalmatlanná váltam arra, hogy jó férj legyek. Ez az én döntésem volt, az én bűnöm, tehát felelek érte.

Déli pályaudvar 2020.03.21. 08:28:53

@jabbok:
Én nagyon nem szeretném, ha az Egyház holnap kijelentené, hogy a rossz és a bűn ugyanazt jelenti, rokon értelmű szavak, és hogy az a mondat, hogy „bűnt csak tudva és akarva lehet elkövetni”, tévedés. Én nagyon nem szeretném, ha kijelentené, hogy nem kell vizsgálni, hogy tudtam-e róla, hogy amit teszek, rossz.

Az Egyház kijelentené, hogy ha rossz volt, amit tettem, akkor az mindenképpen bűn. Nem kell vizsgálni, hogy ott volt-e az akaratom, vagyis, hogy önként, szabad elhatározásból cselekedtem-e, hogy sem külső, sem belső kényszer nem állt-e fenn. Nem kell ezt vizsgálni. Ha rossz, amit tettem, az mindenképpen bűn.

Ha tehát megerőszakolnak valakit, akkor az a megerőszakolt számára is bűn, hiszen a házasságon kívüli szex minden formája bűn, ez pedig az volt, azt meg, hogy akarta-e, a bűnhöz nem kell vizsgálni, elég azt megnézni, hogy rossz dolog történt-e, hogy rossz-e az adott cselekedet, ez a cselekedet pedig rossz, tehát bűn, a megerőszakolt fél esetében is.

Sok minden rossz van időről-időre bennem, ami nem bűn: rossz gondolatok merülnek fel, valaki nagyon felmérgesít, és nagyon rossz érzéseim támadnak vele szemben, álmomban csomó szörnyű dolgot tettem már (embert is öltem, és más borzalmas dolgokat is tettem).

Ha kivennénk az akaratot a bűn meghatározásából, kétségbeejtő helyzetbe kerülnék, kiszolgáltatva a bennem levő rossznak, amiről nem tehetek, amit csak elszenvedek, de nem akarok.

jabbok 2020.03.21. 22:08:40

@Déli pályaudvar: Ebben igazad van - csakhogy én NAGYON nem erről beszéltem. Hol van ilyesmi abban, amit írtam, ti. hogy "a bűn az - amit bűnnek tartanék, ha ellenem követnék el.

Ha akkor sem tudom róla, hogy bűn - na akkor igaz IGAZÁN, hogy én nem azt tudtam és nem azt akartam, amit a másik emberrel tettem. Ha én mazochista vagyok - AKKOR valóban lehet, hogy a másik ember kínzásával igazából jót akartam. Ha engem soha nem zavar, amikor megeszik a csokimat - AKKOR valóban lehet, hogy én sem követek el bűnt azzal, hogy ha megeszem a másét."???

jabbok 2020.03.21. 22:11:10

@Déli pályaudvar: és hol válasz az, amit te mondasz, és amit a hagyományos tanítás mond, arra a valós helyzetre, hogy a mai emberek jelentős, sőt, túlnyomó többsége de facto NEM TUDJA, és így NEM IS AKARHATJA a legsúlyosabb bűnöket, amiket elkövet?

jabbok 2020.03.21. 22:19:15

@Déli pályaudvar: a megerőszakolós példád pedig lehet, hogy csak sarkított akar lenni - de a valóságban kifejezetten rossz példa. A nemi erőszak eo ipso NEM SZEX az áldozat szempontjából, hanem kifejezetten és kizárólag erőszak. Tehát nem azért nem "bűn" az áldozat részéről, mert nem akarta. (Bár eleve abszurd az "akaratáról" beszélni, ha egyszer erőszak volt.)

2020.03.23. 09:12:13

@jabbok:
Sajnos én megint nem értelek.
Egy kérdés:
Ezt írod:
..... amit írtam, ti. hogy "a bűn az - amit bűnnek tartanék, ha ellenem követnék el."
És ebben meg hol van a nem tudva és nem akarva lehetősége? Te magad használod a "tartanék" szót, ez pedig mindenképpen egy tudatos reflexiót jelez a cselekedetre vonatkozóan, nem?
Amúgy nem rossz ez a definíció, de hogyan illeszkedik bele pl. a Tízparancsolat első három parancsa, vagy az általam említett önkielégítés, vagy a torkosság, önpusztító életmód stb.
Nekem úgy tűnik, hogy a bűnök egy részére gondolsz csak és ezek esetében látod problémásnak a "tudvaésakarva"-t.
Amivel (ti., hogy magyarázatra szorul) szerintem mind egyetértünk, de nem lehet, hogy ezeknél a következmények vagy a "nekem rossz lenne" szabályod legalább utólag egyértelművé teszik a bűn mivoltot?

Lehet, hogy a bűn definíciódat kellene pontosítanod?
Úgy tűnik, hogy mintha kihagynád belőle az Istent és pusztán az emberek közötti relációban vizsgálnád. (?) És így nézve van benne valami amit mondasz...
Szóval nem értem. :)

Az, hogy a klasszikus morálteológiai megfogalmazás pusztán JOGI jelentőségű lenne, szerintem tévedés. Ezek a teológiai megfogalmazások Istenről (is) szólnak. Ha nem lenne igaz a tudva és akarva, az egy igazságtalanságot állítana Istenről, ami ellentmondáshoz vezetne...., nem?

jabbok 2020.03.23. 22:31:31

@Pandit: Részben igazad van: a kifejezetten és közvetlenül Isten ellen irányuló bűnökből is kihagytam azokat, amikről az ember nem csak nem tudja, hanem a hit (ami ugye kegyelem...) nélkül nem is tudHATja, hogy az bűn...

Egyébként az újszövetségben nem túl sok szó esik a közvetlenül Isten ellen irányuló bűnökről. Jézus valahogy nem nagyon beszél ezeknek a bűnöknek az elkövetőiről. Sem az utolsó ítélet kapcsán, sem a hegyi beszédben, sem az utolsó vacsorán, sem az egytelen "új parancs"-ban.

Ettől még nem gondolom, hogy a hit, az imádság, az Isten ismerete és tisztelete ne lenne nélkülözhetetlen. És ezek hiánya ne lenne "bűn", sőt, minden más bűn alapja és forrása.

Csak szokás szerint "fordítva ülök a lovon": én azt hiszem, hogy aki valóban szeretni próbálja az embertársait, mégpedig "úgy, ahogy Jézus" ("Jesu ite...") szerette az apostolokat (ráadásul éppen az utolsó vacsorán: vagyis éppen ott és akkor, amikor az egyik eladta 30 ezüstért; a másikról tudta, hogy néhány órán belül azt is letagadja majd, hogy valaha életében látta őt; a kedvencének meg az anyja nemrég járt nála, hogy elintézze, hogy az ő két fia legyen a pénzügy- meg a hadügyminiszter Jézus hatalomra kerülése után) - szóval aki az EMBEREKET próbálja ÍGY szeretni, az vagy feladja / belerokkan / kiég - vagy ki sem tudja kerülni az Istent. És NAGYON megtanulja Őt tisztelni, keresni, "szemlélni"...

"A Lélek adományait ki-ki azért kapja, hogy használjon vele." A körülötte élő EMBEREKNEK.

Ahogy Ratzinger is írja: nem véletlen, hogy az Isten imádásának legősibb keresztény mintája, mozdulata, jelképe az "ORANTE" tartása - a Krisztusnak a kereszten "ÉRTÜNK, EMBEREKÉRT" kitárt karjait idéző mozdulat...

jabbok 2020.03.24. 12:11:37

@Pandit: Pontosan az a lényeg, hogy az Istennek nem csak jobb MENTSÉGEI vannak a bűneimmel szemben, mint nekem magamnak. Nem "elnézi" őket, és nem csak arról van szó, hogy nálam ezerszer jobban tudja, hogy "tudtam-e" vagy "akartam-e" őket. Ő nem kimagyarázza, nem analizálja vagy "felmenti" a bűnt. És főleg nem azt nézi, hogy bűn volt-e valami egyáltalán, és ha igen, mennyire, hány százalékban volt bűn...

Hanem éppen azért lett az Isten Bárányává - hogy ELVEGYE a bűneinket.

Elsősorban éppen azt, ami valóban bűn volt. Másodsorban azt is, ami esetleg nem is volt "tudva és akarva" értelemben "bűn" - mégis, éppen ezért, még elviselhetetlenebb számomra és a körülöttem élők számára. Pl. hogy akiket tényleg szeretek - azokat többnyire éppen úgy bántom, hogy a legkevésbé sem "akarom". Mégis bántom őket, fájdalmakat, félelmeket, szorongást okozok nekik. Ahogy ők is nekem.

Sokkal, nagyon sokkal nagyobb szükségem van az Isten "irgalmára", mint ha csak a "bocsánatára" szorulnék, abban, amit "tudtam és akartam".

Nem azért kell elé állnom, szt. Ignác szavaival újra meg újra "elhelyezkedni az Isten jelenlétében", hogy a létemnek csak a "tudva és akarva" rétegeit toldozgassuk-foltozgassuk. (Mennyi is a "tudva és akarva"? A szakemberek szerint úgy 5-10 százalék...)

Persze ez is fontos - ahhoz, amit ÉN MAGAM kell, hogy változtassak, ami az én saját lehetőségeim köre. Ez is "csak" ugyanez az 5-10 százalék - mégis fontos, hiszen ez az, ami az én saját dolgom.

De az Isten elé nem elsősorban ezzel az 5-10 %-kal, nem ezért az 5-10 %-ért kell odaállnom.

Hanem az egészért, az egésszel. Hogy ENGEM teremtsen újjá... Mindenestül. Sőt, elsősorban éppen ott, ahová én nem tudok "tudva és akarva" eljutni önmagamban...

Déli pályaudvar 2020.03.24. 13:37:07

@Pandit:
Ezt írod:
„Ugyanakkor azért van a teológia aminek biztosan feladata az ilyen (valójában tehát Istenről szóló) megfogalmazások lefektetése is.”

Igen, egyetértek, sőt nagyon fontosnak tartom, amit mondasz. Ez mindenképpen feladata és kötelessége a teológiának, és ha ezt nem tenné, akkor ugyanúgy tévedésbe esnénk, mint ha a Jabbok által említett szempontokat hagynánk figyelmen kívül.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2020.03.28. 22:24:09

@jabbok: Nekem ebbe a paradigmába mindig belejött Aquinói Szent Tamás tanítása a lelkiismeretről. A jezsuita, aki engem élni tanítgatott, nagyon szeret árnyaltan fogalmazni és nem mond kockás dolgokat. Az ő nyomdokain most én se fogok kategorizálni, hogy mi mikor bűn meg mikor nem - azt vetette fel, hogy aki úgy egyébként "jó úton jár" és mindenfélével küzd, az előbb-utóbb találkozni fog a problémával, hogy a személyes lelkiismeretét nem tudja megerőszakolni, se pro, se kontra.
Emögött lehet mindenféle ok, belénk nevelt értékrendtől személyes sérülésig, de a dolog eredője mindenképp az lesz, hogy valamilyen okból nem teljesen lesz szabad döntés tárgya hogy a dologról mit gondolunk és/vagy hogyan cselekszünk. Ezt lehet leegyszerűsítve úgy megfogalmazni hogy "tudva és akarva"; nem ilyen egyszerű, de ezért szoktunk úgy járni, hogy bizonyos esetekben ugyanarra a dologra is irgalmasabban vagy elnézőbben vagy magyarázólag reagálunk az egyik embernél mint a másiknál, meg ezért írta le Adrian Plass is a mondatot, hogy természetesen a nehéz gyerekkor és más hasonlók senkinek nem jelenthetnek etikai kibúvót, de az ifjúságvédelmis évei tapasztalatából merítve szeretne annyit leszögezni, hogy vannak különleges esetek, akik tizenkét-tizenöt éves korukra speciális mentességet és életjáradékot érdemelnének.

A másik szál az én számomra a saját kis etikai fejlődésünk. Az óvodások általában a kár nagysága (a következmény) alapján ítélnek, és nem tudják értelmezni, hogy valaki véletlenül vagy szándékosan borította a csésze vagy kancsó kávét a fehér szőnyegre; csak az számít nekik, hogy mennyi kávé ömlött ki és ki kell-e a dobni a szőnyeget.
A felnőttek magától értetődően ítélnek a szándék alapján, és a véletlenül leborult kávéskannát könnyebben elintézik mint a direkt kiöntött kávéscsészét.
A "tudva és akarva" vitákban ez egy nagyon fontos szempont nekem, hogy reflektáljak a bennem élő óvodásra, aki sikítva ítéli el a tényleg nagy károkat okozó "hülyét", nyilván a következmények alapján, miközben Jézus arra hivatkozva könyörgött embertársaiért egy elég durva helyzetben, hogy "nem tudják, mit cselekszenek".

És még Dumbledore, azon a fehér ködbe vesző pályaudvar-csarnokban, Harrynek, hogy akivel küzdünk, az semmit nem _ért_ abból, amit értéktelennek talál; házimanókról és tündérmesékről és egymásért hozott áldozatról semmit sem képes felfogni. Mert ha képes lenne, akkor már nem is az volna, aki, és akkor talán soha nem is gyilkolt volna.

Ilyenek.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2020.03.28. 22:29:37

@jabbok: És igen, ez volna a vége az én okfejtésemnek is, amit leírsz itt végül. Nem az a kérdés, hogy méricskél (és könnyűnek talál) és leltároz. Hanem elvesz. Ha adom. (Néha akkor is, ha nem, mert jó fej, de ez az Ő dolga.)

jabbok 2020.03.30. 19:56:49

@Felicitasz: Valami olyasmi van még a témáról a fejemben (a nagy és sokirányú káosz mellett), hogy mi is a különbség aközött, hogy "tudok és akarok" - és aközött, hogy tudnom és akarnom KELLENE. Hogy mi is az igazán "jóhiszemű" nem-tudás és nem-akarás.

jabbok 2020.04.01. 00:09:53

@Felicitasz: "Nem az a kérdés, hogy méricskél (és könnyűnek talál) és leltároz. Hanem elvesz. Ha adom. (Néha akkor is, ha nem, mert jó fej, de ez az Ő dolga.)"
Ez a zárójeles mondat nagyon közeli rokonom... ;)
süti beállítások módosítása