Néhány hete műtötték a szívemet. Kettős billentyűcserét hajtottak végre rajtam. Amikor betoltak a műtőbe, eszembe jutott P. Henri Boulad elmélkedése, melyet az Eucharisztiáról szóló kötetében olvashatunk.

P. Boulad azt írja, hogy a műtőben az orvosok, segítők olyanok, mint egy pap a szentmisében, akik átalakító tevékenységet végez. Ahogy a pap Jézus szavait ismételve átváltoztatja a kenyeret és bort Testévé és Vérévé, ugyanígy az orvosok, az asszisztencia átalakítják a beteg testrészt egészséges testrésszé, Isten gyermekének krisztusi képére.

Amikor betoltak a műtőbe, ezen elmélkedve csendben elmondtam magamban Szent Ignác atyánk felajánló imáját, hogy oda tegyem magam Isten és az orvosok kezébe mint az áldozati adományt, a kenyeret és bort a felajánláskor az oltáron.

Fogadd el, Uram, szabadságomat,

Fogadd egészen.

Vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésem.

Mindazt, amim van és ami vagyok, Te adtad ingyen.

Most visszaadok, Uram, visszaadok, egyszerre mindent.

Legyen fölöttem korlátlanul rendelkezésed,

Csak egyet hagyj meg ajándékodul, szeretnem Téged.

Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,

És minden, de minden gazdagság enyém,

Más semmi nem kell.

Szinte ezzel egyidőben eszembe jutott egy gyönyörű történet. Idős nénit visznek a műtőbe. Altatás előtt kéri a jelenlévőket, engedjék meg neki, hogy imádkozzon még egyet. A jelenlévők összenéznek: No, legyen. Az idős hölgy csak ennyit mond: „Uram! Az ő kezük a Te kezed!”

Mindenki szemében – még ha nem hívő ember is – ott volt a meghatódottság. Átérezték a pillanat varázsát. Az orvosi, egészségügyi eskü szavai mindenki lelkében ott munkáltak, hogy tisztelettel álljanak meg az élet titka előtt.  

Valóban, belépve a műtőbe érezni, hogy szent ez a hely. Nemcsak a jelenlévők, de az előkészítő takarítók, betegszállítók munkája is ott volt a levegőben.

Hadd említsek egy ugyancsak gyönyörű történetet. A betegszállítók kivittek a városba urológiai vizsgálatra. A sok munka miatt csak este hétre jöttek értem. Délután az esti műszak kezdetéig vártam a folyosón a mentőt, hogy visszavigyen a klinikára. Egyedül ültem a folyosón, amikor megérkezik egy cigányasszony, és elkezdi takarítani a termeket és folyósokat.

Nem fecseg. Csendben, némán végzi a feladatát hihetetlen precizitással. Órák hosszat ámulva nézem, hogy miként tisztítja meg a falon a képkereteket, a villanykapcsolókat, a szekrényeket, berendezéseket.

Este hatkor megérkezik az éjszakai ügyelet. Említem a doktornőnek, hogy figyeljenek erre a cigányasszonyra, mert hihetetlen precízen végzi a munkáját! „Igen, tudjuk! Nagyon szeretjük!”

A doktornő talán elmondta az asszonynak, hogy mit mondtam a munkájáról. Ragyogó szemmel, mosollyal jön vissza és megköszöni a dicséretet: „Tudja, négy gyermekem van otthon, de ők sohasem dicsérnek meg a munkámért.”

Mindezt azért írom le, hogy a takarítók, betegszállítók, ápolók, orvosok tudják meg, milyen nagyszerű lelkek valamennyien.

Az élet szolgái!

Kedves tanárok, nevelők, pedagógusok! Ti is az élet szolgái vagytok. Munkátok átalakító szolgálat. Magasabb létszintre segítitek a jövő nemzedékét, a kicsi nebulót, aki még néha lusta, szemtelen, felesel, de megérzi, hogy oktatója jót akar neki.

Mindez gyönyörű, mondhatnánk, de mindennél van egy magasztosabb út, melyről Szent Pál apostol beszél.

Ha a természet szerint átalakítók vagyunk, mivé válhatunk az Eucharisztia által?

Jézus mondja: „Mindenki, aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. … Ez nem olyan kenyér, mint a manna, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ebből a kenyérből eszi, örök él.”

Bódító érzés, hogy Jézus az Eucharisztia által akarja élővé tenni a világot, általunk!

Ma divatos arról beszélni, hogy óvjuk a teremtett világot, a környezetünket. Egy nagyszerű sejtkutató mondja nagyon találóan, hogy ez a világ nem a teremtett világ. Amióta az ember szabad akarata révén eldöntötte, hogy Isten nélkül, saját bálványának képére alakítja a világot, ez a világ sokszor életellenes és szörnyű.

De Jézus megengedi, hogyha az Eucharisztiából élő ember leszel, az életerő lassan újból hatni fog ebben a világban, mint a teremtés hajnalán, amikor az első impulzus által a világ paradicsommá lett.

Ez a világ vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz!

A te döntésed, hogy engeded-e az Eucharisztia erejét, az életet működni ebben a világban, vagy véglegesen egy csak emberarcú pokoli világba merülsz el.

Ott fekszem a műtőasztalon, és lassan hatni kezd az altató.

Mély álomba merülök.

Tudom, hogy rajtam kívül még van valaki, aki tudja, ismeri a titkot, a csodát – a professzorom és a barátaim a műtőn kívül.

Itt már nem történhet orvosi műhiba, hiszen minden az Ő kezében van.

Mi döntöttünk így!

Ketten ott a műtőben és a többiek is éreznek ebből valamit a teremben.

Hálát adok az emberért. Hálát adok az egészségügyi dolgozókért, és kérem az Urat a pedagógusokért, a nagy átváltoztatókért, hogy mindannyian megérezzék, mire vannak hivatva!

Átváltoztatni ezt a világot, vagy legalábbis megengedni, hogy általunk az Élet ismét belopakodjon ebbe a világba és végezze munkáját saját törvénye szerint.