Charles Péguy (1873-1914) a Megtestesülés és a keresztény reménység költője. A 20. század elején megtért írók, művészek, gondolkodók köréhez tartozott, akik eljártak Henri Bergson filozófusnak a párizsi Collège de France-ban tartott előadásaira. A zsidó gondolkodó spirituális filozófiája jelentős hatást gyakorolt rájuk, befolyásolta megtérésüket, így a magyar Dienes Valériáét is, vagy még korábban a konvertita házaspár, Jacques Maritain és Raïssa megtérését. Ők még nem hívők voltak, amikor először barátjuk, a szocialista író-költő, Péguy elvitte őket Bergson órájára.*
A Bergson által befolyásolt Péguy „folytonos teremtésről” beszél.** Az ész pozitivistáival szemben a „Teremtő fejlődés” szerzője nyomán azt hangsúlyozza, hogy a hit nem kész valami; a megmerevedett, „megszokott” katolicizmussal szemben a nyitott vallásosság, a megsebezhető, nyugtalanul kereső emberek mellett foglal állást, akiket, bár elesnek, Jézus felemeli, meggyógyítja. Mert aki az önteltség páncélja mögé bújik, és nem nyílik meg a kegyelemnek, nem menekülhet meg. Aki nem sebzett, azt nem emelheti fel az irgalmas szamaritánus, azt nem kötözheti be a Szeret-Isten. „A tisztességes embereket nem áztathatja meg a kegyelem.”
Mintha az Irgalmasság-Istent hirdető, az Egyházat „tábori kórházhoz” hasonlító Ferenc pápát hallanánk!
Az 1908 körül megtért (a katolikus hitre visszatért) Péguy csodálatos költeményeket írt a keresztény reménység misztériumáról . „Reménység Leánykáról” : „Ő a forrás és csíra. Ő a szökellő víz és a kegyelem. Ő van a szabadság szívében. Ő az Új ereje és a Fiatal ereje. És nem hiába hívják isteni erénynek, és igazában ő az isteni erények Hercegnője, és nem hiába van az isteni erények középpontjában, mert nélküle a hit lecsúszna a megszokás öltözékén, és nélküle a szeretet is lecsúszna a megszokás öltözékén. És a reménység garantálja az Egyháznak, hogy ne bukjon el mechanizmusa alatt.”
Hála Péguy-nek talán sikerül megértenünk a kegyelem teológiája és a reménység teológiája közötti bensőséges kapcsolatot. „És amikor azt mondják, hogy az Egyház örök ígéreteket kapott, hogy az örök ígéretekben gyűl egybe, úgy kell érteni, hogy ígéretet kapott, hogy sohasem bukik el saját megvénülésének súlya alatt, - megkeményedése, megmerevedése, megszokottsága és emlékezete alatt. Hogy nem lesz soha holt fa, holt lélek, hogy sohasem megy el a végsőkig, a halálig vezető úton. (…) Nem bukik el soha papírhalmazai alatt, bürokráciája merevsége alatt. És hogy mindig felszökellnek a szentek.”
*Vö. Szabó Ferenc SJ : Istenkeresők és megtérők. A XX.század konvertitái. Szent Gellért Kiadó, 2014.
** Ch. Péguy, Note conjointe sur Descartes et la philosophie cartésienne, Gallimard, 1961, 1391-1392.
Utolsó kommentek