Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Így tért meg katolikusnak a zsidó származású francia sztárfilozófus húga

2020.04.30. 18:39 SzabóFerencSJ

levy.jpg

2012. nagyböjt első vasárnapján a zsúfolásig megtelt párizsi Notre-Dame székesegyházban a Mgr Vicent-Vingt-Trois párizsi érsek vezette szertartáson azok a felnőtt katekumenek gyűltek egybe, akiknek 40 nappal később, Húsvét vigíliáján kiszolgáltatják a keresztség szentségét. A hitjelöltek családtagjainak fenntartott helyen hirtelen feltűnik Bernard-Henri Lévy, a televízióból és könyveiből ismert híres (hírhedt) zsidó származású filozófus. Hamarosan fény derül jelenlétének okára: a hitjelöltek között van az agnosztikus filozófus húsz évvel fiatalabb húga, Véronique Lévy, aki áttért a katolikus hitre.

Maga a titokzatos Véronique addig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért nem ismerték. Annál inkább bátyját, akit legtöbbször csak a „BHL” rövidítéssel jelöltek. Az ún. „új filozófusok” egyike volt, akik a hetvenes évek második felében leleplezték a totalitarizmusok, köztük a Gulag-táborokat létrehozó kommunizmus „emberarcú barbárságát”. (Lásd BHL vonatkozó könyveit: Emberarcú barbárság, 1977; Az Isten testamentuma, 1979) Az Algériából származó gazdag zsidó család sarja, az akkor 42 éves Véronique 2015-ben a párizsi katolikus Cerf könyvkiadónál Mutasd meg nekem arcodat! címmel közzétette megtérése történetét.* A könyvet és a megtérését szenzációként ismertetett a média: interjú is készült a szőke, törékeny, misztikus tekintetű Veronikával és kissé zavart, megilletődött bátyjával; cikkek és fényképek jelentek meg nemcsak a katolikus, hanem a liberális sajtóban is (persze utóbbi néha kétkedve fogadta és bizonyos kritikával illette a szenzációs eseményt). 

Lássuk, miként mondja el és értelmezi ezt a rendkívüli eseményt maga Véronique, aki előzőleg – hosszú keresés során – megjárta a poklot is, s a züllöttség mélyéből emelte fel Isten irgalma. A későn megkeresztelt Véronique kezdetben nem akarta közétenni történetét, meghitt társalgásait az Úrral, nagy élményét, amit a misztikusok a szerelmesek (Énekek Éneke) jegyesi nyelvezetével fejeznek ki: „Szerelmes lett Jézusba!” De barátai, lelki vezetője biztatására mégis megjelentette a könyvet, hogy tanúskodjék arról, miként tesz csodát a kegyelem még az „elveszettnek” hitt személyek életében is.

Véronique elmondja, hogy Krisztus már kislány (3-4 éves) korában szólt hozzá Antibes tengerpartján, vakációjuk alkalmával, a nyaralók zsúfolt tömegében, amikor egy nála idősebb katolikus kislány, Coralie Jézusról beszélt neki, imádkozni tanította, egy érmet és keresztet adott neki. Találkozásuk évről-évre megismétlődött. Aztán 12 éves korában meghalt anyai nagyanyja, akit nagyon szeretett, és ez az esemény halálos szorongásba taszította. Thanatoszra az orvosságot Éroszban kerteste. Elkezdte túlzottan „kikészíteni”, festeni magát; a még gyereklány felnőtt nőként, kihívóan kezdett öltözködni, hódítani igyekezett. Egy alkalommal apja vendégek jelenlétében megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni; válasza ez volt: „Utcalány!” (franciául: putain). Szülei, hogy a veszélyektől megóvják, internátusba küldték. Itt megnézte Zefirelli híres filmjét, a Názáreti Jézus-t, ez eszébe juttatta Krisztust, akiről megfeledkezett.

A következő 25 év során Jézus követte őt kacskaringós útján. Teljesen szétesett a találkozások, események, álmodozások sorozatában. Irodalommal kísérletezett, aztán ápolónő volt, a színház érdekelte, ékszereket készített, szerelmi kalandokba vágott. Mindenbe belebukott, kimerült. Éjszaka élt, a Bastille bárja lett az otthona; „züllött horda” társaságában időzött, férfiak egymásnak adták a testét. Az őrült szerelemben valami abszolútot keresett – kielégítetlenül. Szenvedélyesen a vámpírokat kedvelte.

Egyik fordulópont volt az életében, amikor anyja meghalt rákban. Akkor Véronique azt mondta magában: „Meg kell keresztelkednem, hogy majd halálom napján egy pap arca hajoljon fölém.” De a legdöntőbb fordulat akkor következett, amikor egy éjszakai mulatóban egy különleges, vonzó férfival, Indarral találkozott, akibe igazán beleszeretett. Véronique egy interjúban erről így vallott: „Most az első alkalommal találkoztam egy olyan nagyszerű férfivel, akibe őrülten, abszolút módon szerelmes voltam. Ő, mint én is, lelki keresésben élt, az abszolútot szomjazta. Mint én, ő is sokat utazott. Általa Krisztus szólt hozzám, hogy nyissam meg szívemet.”

Utolsó szerelme, Indar – mielőtt ugyanolyan hirtelen tűnt volna el az életéből, mint ahogy felbukkant – elvitte a Saint-Gervais-Saint-Protais templomba. Véronique itt találkozott Pierre-Marie Delfieux atyával, a Jeruzsálemi Monasztikus Testvériség alapítójával, aki a lelkiatyja lett, és felemelte „romjaiból.” „Néhány hét alatt Isten újraépített” – írja Véronique. Nagyon szenvedett szerelme eltűnése miatt, de rendszeresen eljárt misére és imádkozni a férfi és nő szerzetesekhez. Egy nővér egyszer megkérdezte, hogy meg van-e keresztelve. „Nem, de szeretnék” – válaszolta. Könyvében leírja hosszú beszélgetéseit Jézussal az Oltáriszentség vagy a feszület előtt, szerelmes beszélgetéseit az isteni Jegyessel.

Amikor bátyjának, BHL-nek elmondta, hogy katolizálni akar, testvére azt hitte, megbolondult. „Ezt mondta nekem: »Bolond vagy! Biztosra veszem, hogy ez az őrültség elmúlik, és visszatérsz a judaizmushoz.« Én ezt válaszoltam: »Visszatértem a judaizmushoz, mert katolikus lettem«. A keresztény egy beteljesedett és hűséges zsidó. Testvérem azért mégis eljött keresztségem felvételére és a húsvéti vigília-szertartásra.”

bhl.jpg

Agnosztikus filozófus bátyja (anyai dédapjuk rabbi volt) így nyilatkozott: „Véronique megtérése előtt testközelben élt a rosszal; de ott volt a kegyelem és a megváltás is: húgom egészen más lett. Újjáalkotta lelkét. Az ilyen lelki kaland az egész lényt érinti minden dimenziójában, felülről lefelé.”

„2012. április 7-én kereszteltek meg, ez a legszebb nap életemben. Úgy éltem meg mint házasságkötést és mint újjászületést, mert ezen a napon beléptem Isten családjába. Igazi családra találtam az Egyházban. Most már semmi sem nyugtalanít. Én, aki nagyon félek a repülőúttól, vállaltam egy utat a Szentföldre, és ezt úgy éltem meg mint nászutat. Most már nem megyek ki éjszaka, nem iszom, és szemétre dobtam tűsarkú cipőimet, harisnyatartóimat és testhez álló ruháimat, mondván: »Jézus, mindezt Érted teszem«.”

Megkeresztelkedése után, 2013-ban kisebbik bátyja, Philippe kiesett az ablakon a hatodik emeletről. A kórházban az orvosok lemondtak róla. Bernard-Henri meglepődve látta, hogy ott, a kórházi ágy mellett Véronique Szent János evangéliumát olvasta. „Te bolond vagy! – mondta –, testvéred halálos ágyán fekszik!” „Én ezt válaszoltam: Nem, az élet ágyán, élni fog!” Mire bátyja: „Akkor csak imádkozz, de csendben!” És Philippe életben maradt.

Lelki atyja, Pierre-Marie halála és Philippe balesete után elment a párizsi Notre-Dame-des-Victoires bazilikába, hogy Mária oltalmát kérje. Mária a bazilika mélyére, az Oltáriszentség elé vezette. Ott kezdte lejegyezni történetét, amely aztán könyv alakban megjelent.

Egy interjúban ezt kérdezték Véronique-től: „Tudna még egy férfit szeretni?” Válasza ez volt: „Nem, mert én az Úr jegyese lettem. Ha meg kellene osztanom egy férfi életét, ez baráti és testvéri viszony lenne. Szerettem a férfiakat. Kokett és csábító voltam, de ma testem is Őhozzá tartozik. Őrült szerelmi kapcsolatot élek meg Vele. Krisztus fütyül arra, hogy az ember túl kövér vagy túl sovány. Jézussal sohasem öregszünk meg. Előre haladunk.”

Arra a kérdésre, hogy gondolt-e egy szemlélődő szerzetesrendre, például a Kármelre, ezt válaszolta: „Gyakran gondolok. Követem Isten akaratát. Jeanne d’Arc ezt mondta: »Isten jelöli ki az utat.« Ezt választottam jelmondatul.”

A megtért Véronique a mai napig szerepel a médiában. A közismerten „laikus” (gyökeresen szekularizált) Franciaországban tanúságot tesz Krisztus-hitéről, modern Jeanne d’Arc-ként harcol a Gonosz ellen,  beszélgetéseket folytat a katolikus tévében két újabb („misztikus”) könyvéről, imádkozik bátyja, Henri-Bernard megtéréséért. „A kereszténység adta Franciaország nagyságát. Nem véletlen, hogy az Egyház »Legidősebb Leánya«” lett, az emberi jogok hazája” – nyilatkozta nemrég. Még ma is felszólal a „hangtalanok” védelmében. Pár példa újabb harcos állásfoglalásaiból.

– Véronique a Famille Chrétienne című  lapban tiltakozott az egyik francia püspök javaslata ellen, aki szerint templomot mecsetté lehetne átalakítani. Hangoztatta, hogy egy keresztény templom nem fogyasztási tárgy, amelyet árusítani, átalakítani lehet akár más vallás kultikus helyévé, mert kizárólag a láthatatlan, háromszemélyű egy Istennek szentelt épület. A tolerancia és a vallásközi párbeszéd hívei mit szólnának, ha egy zsinagógát átalakítanának raktárrá vagy egy mecsetet evangélikus templommá! – fogalmazott.

– Véronique cáfolta azt az állandóan (feministák által) hangoztatott hamis  véleményt is, hogy az Egyház „nőgyűlölő”. Mint hangsúlyozta, a kereszténység és az Egyház mindig is védelmezte a kicsiket, a gyengéket: a Hit, Remény és Szeretet erényeit magasztalva küzdött az erő, az erőszak  és a háború viszonyaira épülő „civilizáció” ellen. „A katolikus teológia gyökere nem a nőiség megvetése vagy gyűlölete, hanem éppen ellenkezőleg: annak magasztalása! Azt hirdeti, hogy Isten asszonytól született, akit elhalmozott Kegyelmével, hogy  méhében lakást készítsen magának.”

*Véronique Lévy, Montre-moi ton visage, Cerf, Paris, 2015.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr2815651170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.