Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A Jézus-imáról – avagy mire való a „csotki”?

2022.10.16. 10:46 Patsch Ferenc SJ

csotki.pngSokak számára, akik „latin” szertartású (tehát nem görögkatolikus vagy protestáns) keresztények, alighanem újdonság lesz az, amiről most írok. A „csotki” (чётки) néven ismert egyszerű eszközt szeretném a figyelmetekbe ajánlani, amely – a nyugati kereszténységben használatos rózsafüzérhez hasonlóan – nagy segítséget jelent az imaéletben, ám nem annyira nálunk, hanem elsősorban a keleti ortodox (pravoszláv) egyházban elterjedt. 

A csotki külsőleg is hasonlít a rózsafüzérre: egy zsinórszövetből készült lánc, amelyet használói rendszerint a bal csuklójukra csavarva hordanak. (Az általános megokolás szerint azért, mert ez a szívhez közeli oldal, ám a gyakorlatnak praktikus okai is vannak: így ugyanis használat közben a jobb kéz szabadon marad a keresztvetésre.) A csotkit főként a monasztikus szerzetesek használják, ám a népi vallásosságban is elterjedt. Általában 100 – de néha 33, 150, vagy 300 – apró csomó található rajta, amelyek az elmondott imádságokat jelentik. A csotki tehát végső soron olyan hétköznap használatra szánt kegytárgy, amely megkönnyíti az elvégzett ima számolását. 

Akik a csotkit használják, leginkább az úgynevezett Jézus-imát gyakorolják. Ez a „szív imájának”, egyszerű imának – angolul centering prayer – is nevezett imamód abból áll, hogy az imádkozó egy meghatározott ideig Jézus nevét ismételgeti, pontosabban hagyományosan ezt a rövid mondatot:

„Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

A gyakorlatot állandó imának is nevezik, hiszen a keresztények a szerzetesi mozgalom kezdetei óta így igyekeztek megvalósítani Pál apostol „szüntelen imára” szóló felhívását (vö. 1Tessz 5,17). A csotkit leginkább az ortodox szerzetesek és szerzetesnők (monakhoi, monachasz) használják. Sokan közülük olyan közösségben élnek, amelyben előírás, hogy naponta 100, 200 esetleg 500 alkalommal is el kell mondaniuk ezt a rövid imát. Így a nap folyamán meghatározott időt ennek az imának a gyakorlására szentelnek. 

csotki2.JPGA keleti hagyományban olyannyira élő szokásról van szó, hogy egyes közösségekben minden ortodox szerzetes kap fogadalomtétele alkalmával egy csotkit, amit ezekkel a szavakkal nyújtanak át: „Fogadd (...név...) testvérem a Lélek kardját, amely Isten szava (Ef 6,17) Jézus örök imádságában. Ezáltal az Úr nevét a lelkedben, a gondolataidban és a szíveben kell tartanod, amikor ismétled: »Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!«” Az ortodox hagyományban tehát a csotki a „Lélek kardjának” számít, mivel az őszinte imát, amelyre a Szentlélek kegyelme indít, az ördög kísértései elleni fegyverként ismerik.

Természetesen a csotkit világi emberek is használják, sokan beépítik mindennapi imaéletükbe. Amikor otthon tartózkodnak, amikor a munkahelyükre utaznak, vagy éppen onnan hazatérnek – különösen, ha nincs mód másfajta (például elmékedő) imára –, nagyon ajánlott a végzése. Hiszen a csotkival gyalogosan, tömegközlekedésen, sőt repülőn is imádkozhatunk! A szentatyák nem szűntek meg emlékeztetni arra, hogy Jézus Krisztus nevének kimondása felülmúlhatatlan lelki haszonnal jár. Hiszen valahányszor csak kimondjuk a Jézus-ima szövegét, magával az Úrral vagyunk, aki nevében jelenvaló. Az Egyház töretlen hagyománya szerint a szent névnek csodatevő ereje van. Arra azonban érdemes különösen is figyelmet fordítani, hogy ne csak mechanikusan mondjuk, automatikusan ismételgessük a szent szót, hanem úgy mondjuk ki, hogy közben igyekezzünk is érzékelni Jézus Krisztus jelenlétét a szívünkben. 

Az ima ismétlése egyébként ahhoz is nagyban hozzásegít, hogy belsőleg összeszedettekké váljunk és a lelkünk nyugalomra jusson. Ez olyan érték, amelyet újabban a modern kultúra is felfedezett és egyre inkább hangsúlyoz: az úgynevezett mindfulness (a tudatosság gyakorlása) valódi oázisul szolgál azok számára, akik állandó stresszben élnek. Önmagában is gyógyító hatású újra és újra megpróbálni visszatérni a jelenlétbe: olyan gyakorlat ez, amelynek jótékony élettani és mentális hatásairól az agykutatók újabban könyvtárnyi irodalmat hoztak létre. 

Az Egyház azonban nem ezek miatt az előnyök miatt ajánlja a Jézus-imát, hanem valódi imaként. Az ima Isten imádása. Elsődleges célja, hogy vele legyünk, neki ajánljuk magunkat és azt, ami a legértékesebb: az időnket. Az orvosilag is bizonyított áldásos mellékhatások csak ráadás...

Itt is érvényes Jézus szava: „Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá.” (Lk 12,3i). Ezért amikor – mint már említettük – Pál apostol arra buzdította a Thesszalonikiben élő keresztény híveket, hogy „éberen” és „józanul”, „derűsen” és „szüntelenül imádkozva” várakozzanak (1Tessz 5,6;16–17), vagy amikor maga Jézus Krisztus tanított arra, hogy „szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1), mindketten arra igyekeztek ráirányítani a figyelmünket, hogy ne Isten ajándékait keressük elsősorban, hanem Őt magát. Őt, akiben mindnyájan „élünk, mozgunk és létezünk” (ApCsel 17,28), akitől az egész életünket ajándékba kaptuk. Mi lehet tehát az ember számára méltóbb, megfelelőbb elfoglaltság, mint azon fáradozni, hogy egészen vele, benne és érte éljünk, és mindent, amink csak van, mivel tőle kaptunk, visszaadjunk neki? (vö. Loyolai Szent Ignác, Suscipe)? 

Létezik tehát egy imamód, amellyel meg lehet tartani Jézus szüntelen imára szóló felhívását, annak ellenére is, hogy az ember napközben nem szakíthatja meg köteles feladatait. Az egyház keleten és nyugaton is megtalálta ennek módját, és ez a kontemplatív imádság, a Jézus-ima. Ebben segíthet a csotki (és – megsúgom – a rózsafüzér is, amelynek csomói szintén alkalmasak az imaegységek számolására). Jó gyakorlatozást, áldott imádságot!

Szólj hozzá!

Címkék: ima ortodox rózsafüzér mindfulness görögkatolikus Jézus Jézus-ima csotki

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr1817942008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása