„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51)
2013. március 13-án a bíborosi konklávé Ferenc pápát Róma püspökévé és az egyetemes egyház pápájává választotta. A pápa lelkipásztori és teológiai tevékenységét azóta is sokan és sokféleképpen értékelik, az egyházon kívül és belül egyaránt. Olykor szélsőséges vélemények, nemegyszer szenvedélyes vádaskodások is elhangzanak: egyesek azt emlegetik, hogy a pápa szakít az egyház korábbi tanításával és radikális újdonságokkal lép fel; mások szerint a tanítás lényegi tartalma nem változott, legfeljebb új kommunikációs stílusról van szó. Az ellentétes körülmények között nem könnyű eligazodni. Az alábbiakban – jórészt a jezsuita teológus Gerald O’Collins útmutatásait követve – azt vizsgálom, hogy hogyan viszonyul Ferenc pápa az egyház legutóbbi egyetemes zsinatának tanításához. A II. Vatikáni zsinattal való számvetésnek különös időszerűséget ad, hogy nemrégiben emlékeztünk bezárásának 50. évfordulójáról (2015. december 8.).
Utolsó kommentek