Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Jó-e vagy rossz-e az ember?

2010.05.21. 17:15 Origenész

Az ókori Kínában nagy vita zajlott két mester között. Az egyik neve: Meng (Kr.e.372-289). Kung mester (Konfucius) tanítását követe, és azt állította, hogy az ember természete alapvetően jó, mert az Égtől származik, az Ég pedig jó. Az ember alapvető jóságának jele a…

82 komment

Mire valók a dogmák?

2010.04.09. 23:36 Origenész

A mostani teológiai szóhasználat szerint dogmának nevezik azokat a kijelentéseket, amelyeket az Isten kinyilatkoztatása alapján az Egyház, teljes tanítóhivatali tekintélyének bevetésével, végérvényesen igaznak jelent ki. Már az ókor egyik legnagyobb teológusa, Órigenész, Peri…

13 komment

Miért kellett Krisztusnak szenvednie?

2010.03.28. 00:05 Origenész

Lukács evangéliumában mondja a feltámadt Jézus két búsuló tanítványának: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, és így bemenni dicsőségébe?” Utána pedig, „kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban…

59 komment

József Attila Istene

2010.02.21. 19:02 Origenész

József Attila volt talán a 20.század legnagyobb magyar költője. Nem lehet betelni versei olvasásával. 18 éves korában írta egykori tanárának címzett levelében: „…így vélek eljutni az életem értelméhez, hogy azután megtaláljam az élet (és a létezés) értelmét.…

20 komment

Címkék: attila józsef istenhit

Magyar költők küzdelmes istenhite

2010.01.29. 11:00 Origenész

A múlt század két nagy költője: Babits Mihály és József Attila. Ismerték egymást, de nem szimpatizáltak egymással. Mindkettőnek Istennel való viszonya viharos. Írásaikban nyoma sincsen Sík Sándor harsogó istenhitének. De talán éppen ezért állnak közel hozzánk. Ma Babitsra…

99 komment

Magyar karácsony

2009.12.24. 08:38 Origenész

A mai világ egyik alapvető problémája az egységes emberi és a helyi nemzeti értékek közötti egyensúly megteremtése. Nekünk hármas önazonosságunk van: magyarok vagyunk, európaiak vagyunk, és egyszerűen emberek vagyunk. E hármas önazonosság között kellene harmóniát…

32 komment

„Hiszem a test feltámadását és az örök életet.”

2009.11.01. 10:00 Origenész

Újra itt van Halottak Napja. Ilyenkor kimegyünk a temetőbe, és meglátogatjuk szeretteinek sírját. Ez nem csak keresztény szokás. Hosszú évekig éltem buddhista országban, és ott is minden évben megtartják a halottak hetét. Látogatják, virágokkal díszítik a sírokat, mécseseket…

105 komment

Címkék: élet halál feltámadás örök

süti beállítások módosítása