Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Az inkvizíció börtönében

2008.06.16. 23:14 korizoli

Ma estig úgy gondoltam, hogy nem fogok blogolni. Bár a jezsuita blogot remek ötletnek tartottam, de úgy gondoltam, hogy van elég dolgom, nem kell még egy púp a hátamra, hogy rendszeresen blogoljak. Ma este viszont valami megváltozott. Na azért nem leszek mostantól rendszeres blogoló –legalábbis egyenlőre nem tervezem – de az első bejegyzést kedvem támadt megírni.  

Vacsora közben beszélgettünk a jezsuita blogon megjelenő hozzászólásokról és felmerült egy olyan téma, ami beindított, vagy „bekattantott” –ahogy az nemrég egyik rendtársam fogalmazott. Vannak dolgok, amik szenvedélyesen érdekelnek, és amikért nagyon lelkesedem, ezek közé tartozik rendünk története és Szent Ignác személye is. Amikor hallottam, hogy egyes blogolók Ignác nyakába próbálják varrni az inkvizíciót, akkor gondoltam, hogy nem lehet haszontalan néhány epizódot felidézni Ignác életéből.

Megtérése után Ignác társakat gyűjtött maga köré és lelkigyakorlatokat kezdett adni, ami felkeltette a spanyol inkvizíció figyelmét. Alcalában börtönbe zárták, többször kihallgatták, de nem találtak semmi elítélni valót tanításában, csak azt parancsolták meg neki, hogy ne járjon többet mezítláb, amit szokott volt tenni akkoriban, radikális korszakában.

A forró hangulatra azért jellemző az a kis párbeszéd ami Ignác és a fogva tartója között lezajlott: „Szeretnénk tudni, hogy találtak-e valami eretnekséget nálunk?" -kérdezte. "Nem, válaszolta Figueroa -az inkvizítor- ha találnának, megégetnék önöket."  

Később is bárhol megfordult, Ignác hamarosan az inkvizíció bírósága előtt találta magát. Így volt ez Salamancában, Párizsban, Velencében és végül Rómában is. Összesen 8 inkvizíciós eljárás indult Ignác ellen. Többször láncra verték, bebörtönözték, de végül mindig szabadon engedték. Inkvizíciós tapasztalatairól Ignác elég sokat ír az önéletrajzában (vö. Zarándok 58-70,81,86,93,98).

Azt hiszem kevesen vannak a történelemben, akik annyira örvendetesnek tartották volna a börtönt mint Ő. Így beszél erről egyes szám harmadik személyben:

“A sok ember között, akik eljöttek a börtönbe, hogy beszélhessenek vele, eljött don Francisco de Mendoza, aki ma Burgos bíborosa, és vele Frías helynök. Amikor bizalmasan megkérdezte, hogyan érzi magát a börtönben, nyomasztja-e a rabság, a Zarándok így felelt: "Azt fogom válaszolni, amit ma egy hölgynek is válaszoltam, aki együttérzéséről biztosított, amikor meglátott rabként. Ezt mondtam neki: azt bizonyítja ezzel, hogy nem vágyik vállalni a rabságot Isten szeretetéért. Annyira rossznak látja a rabságot? Én azt mondom önnek, hogy nincs annyi bilincs és lánc Salamancában, hogy Isten iránti szeretetből többre ne vágynék." (Zarándok 69)

Őrült volt vagy Isten bolondja?

Szeretnék ilyen bolond lenni én is.

És Te?

6 komment

Címkék: korizoli

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr97524638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ace 2008.06.17. 11:12:41

Elolvastam ,érdekes volt. Reformátusként keveset hallottam Szent Ignácról :)

Zozozo 2008.06.17. 16:12:19

Szerintem írj még, ha van kedved :-)

Florian 2008.06.18. 19:31:05

Nagyon jó, hogy leírtad mindezt szt Ignácról- de miért éppen a jezsuitákat vádolják az inkvizició bűneivel? Miközben éppen az inkvizició tette tönkre a jezsuiták dél-amerikai és a japán misszióját.Talán túlságosan is a saját korotok előtt jártatok akkor is? Az rendben van, hogy a kommunista időszakban vallaltátok a börtönt is, de az azért túlzás, hogy annak is örültök, ha a saját egyházatok üldöz. Ez már mazochizmus szerintem.

Ky-Lí 2008.06.18. 23:57:31

Kedves Florian, az alapító szent Ignác valóban fura egyén volt mert nemcsak ő maga vállalta volna szívesen Salamanca "minden bilincsét és kalodáját" Jézusért, de képzeld, azért imádkozott, hogy a Jézus Társaságát (a jezsuita rendet) mindig üldözzék valahol a világon, mert azt gondolta, hogy ez csak jót tehet az egész Rendnek. Ebbe az üldöző kategóriába valószínű beleférhetett maga az Egyház is, hisz a mai napig a legtöbb teológus akinek valamilyen művét betiltja a Vatikán vagy az illetőt eltiltják a tanítástól (pl. haladó néztei miatt) az jezsuita szokott lenni. Legutóbbi ilyen egy Jan Sobrino nevű san salvadori teológus volt, akinek egyszerre hat társát ölték meg 18 évvel ezelőtt a kormány katonái. Sobrino azért menekült meg akkor épp mert küldöldön eggy konferencián vett részt (egyébként baszk származású). A középamerikai egyetem teológiai karának jezsuita tanárai a szegények oldalán álltak ezért végezték ki őket a kormány katonái. Eszméik nagyban táplálkoznak abból a nézetből amit "felszabadulás teológiájának" szokás nevezni és a szegények életkörülményeit próbálja megérteni és javítani minden szinten (nehéz nekünk elképzelni, hogy ott a lakosság 65% él nyomorban). Ezek a jezsuiták a mai idők mártírja az én szememben. De lehet elfogult vagyok rendtársaimmal szemben. Viszont nem hiszem, hogy mazochizmusból (csak úgy) ezt vállani lehet.

Karl 2008.08.20. 10:47:40

A "mazochizmusról"
Éppen most olvastam Jean Vanier A közösség az ünnep és a megbocsátás helye címü könyvének végsö összefoglalójában, hogy se ne házasodjunk, se pedig közösségbe ne lépjünk abban a reményben, hogy a bennünk lévö fájadalmas "üröket" ott majd "betömik", ill. korábban megismétli azt az általános igazságot, hogy a közösség az egyénért van és nem fordítva - ami mondjuk a kínai alapállás lene, ezért "nem értik" ott, hogy mit jelentenek az emberi jogok. Ezeket egyébként az egyházban is csak az utóbbi évtizedekben kezdik érteni.
Az "örömröl":
Feltételezem nem vidámságról van itt szó, mert akkor érteném a "mazochizmust", hanem arról az érzésröl az ApCsel-ben, amikor az apostolok dicsérik Istent, mert Jézus nevéért büntették öket.
Karl Rahner például nem kacagott örömében, hogy hoszzú évekre indexre került, és nem csak Szent Officiumban, hanem esetleg egyes korábban barátnak hittekben csalódnia kellett, mert elfordultak töle.
Szerintem nagyon fontos, hogy a Jézus Társaságához tartozók közül talán, példák hoszzú sorának köszönhetöen, valamivel többen vállalják a "konfrontációt" és ezért nem éppen kedveltek a "felsö vezetés körében", amelyn érthetö módon ez egység megörzésében érdekelt. Fontosnak tartom például, hogy P. Nemeshegyi - föként tudományos alapon - kiállt a fentebb említett P. Sobrino mellett.
Talán ez is szerepet játszhat, hogy a rend olyan "önálló" személyiségeket is "megtür" - söt, ha nem tévedek, éppen ezekre is épít, akik máshol az egység nevében nem maradhatnának meg. Optimális esetben munkával és a másik iránti tisztelett, ill. egy sajátos (nem irónikusértelemben) engedelmesség-felfogással jöhet létre valamiféle harmónia. Bár ahogy szintén fentebb olvastuk az alapitó nem a harmóniára való törekvést szánta a rend céljának. De minderröl az illetékesek biztosan többet tudnak...
Talán

Karl 2008.08.26. 10:21:27

P. Örsy Lászlóról sem gondolnám hogy "mazochista", de évtizedek óta képviseli nonkonform véleményét. Általában már csak akkor lehet értesülni róla, hogy megint Magyarországon volt, ha már nincs itt.
Néha úgy jön ki a lépés, hogy "be tudják vállalni" a rendtársai, ha publikusan megszólal. Köszönet érte nekik - valószínület a Ky-Lí féle szemlélet vezeti öket, de ezt ök tudják jobban.

www.katradio.hu/?m_id=4&m_op=viewmusor&id=166400&k_kat=musorok&kulcsszo=P%E1r-besz%E9d
ld. a legutóbbi (8.15) adást.
süti beállítások módosítása