Az utóbbi időben több barátomtól, ismerősömtől kaptam olyan ppseket, amik magyarságunkat huzzák alá, néha túlságosan „vastagon” is. Nagyon hangzatosak, szívet szornogatóak, elgondolkodtatóak. Pozitívum bennük, hogy eszembe juttatják, hogy magyar vagyok. Amit nem nagyon csípek bennük, hogy sokszor úgy érzem, sebnyalogatások, erőltetettek, olyan képet közvetítenek, ami nekem nem természetes. Mintha lenne olyan kisgyermek, aki nem akar felállni miután elesett... Félreértés ne essék! A túlzások fárasztanak...
Aztán egyszer arra is rádöbbentem, hogy ezeket a ppseket, szinte kivétel nélkül, olyanoktól kapom, akik elhagyták hazájukat, legyen az Magyarország vagy Erdély vagy akármelyik másik leszakadt magyar vidék. Innen pedig ismét elkalandoznak a gondolataim. Biztosan fáj nekik, hogy nincsenek otthon, és ez segít nekik. De akkor miért mentek el otthonról?! Ennek is biztosan megvan a konkrét oka, lehet egy párkapcsolat vagy anyagi helyzet javítása vagy ki tudja... Nincs bennem ítélet, csak feltűnt ez a tény... De tényleg lehet-e az ember boldog idegen földön? Vagy miért vállalunk néha természetünkkel ellentétes valóságokat is? Ha pedig mindez így van, hogyan segít a túlzott magyarkodás?
Utolsó kommentek