Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Buktál már meg vizsgán?

2009.02.22. 20:08 pacsy

Vége a pótvizsgaidőszaknak. Kész’vagytok? És? Régebben volt már úgy, hogy nem sikerült elsőre? Ezt most komolyan kérdezem! Nem csak merő kíváncsiságból. Engem ugyanis már volt, hogy kirúgtak… Kicsit nehezemre esik bevallani, de így van. Még egyetemistaként is előfordult, a régmúltban. Meg is fordult velem akkor a világ! Világéletemben teljesítménykényszeres „mintadiák”-alkat voltam – talán csak nem elég okos ahhoz, hogy tényleg „minta” lehessek. Ha stréber nem is vagyok, a jegyeket azért komolyan vettem. Aztán egysze csak – jó 15 éve már – belehúztam egy tételbe biblikumszigorlaton (ami az anatómiaszigorlathoz fogható, mondják olyanok, akik mindkettőt próbálták); mire aztán simán ki is penderítettek…
Alig éltem túl a megszégyenülést. Emlékszem, téli vizsgaidőszak volt – szállingózott a hó – én pedig megsemmisülve baktattam vissza a szállásunkra, és… nem tudtam mit kezdeni magammal. Aludni próbáltam, de nem ment – a hulla fáradságom ellenére sem. Erre kimentem futni egy körpályára, de csak még kétségbeesettebb-depressziósabb lettem tőle. Kellett vagy három nap, amíg enyhült a dolog… De akkor aztán elmúlt, majdnem nyomtalanul.
Egyetlen kérdés maradt csak vissza belőle. Sehogyan sem láttam, hogy mire is volt jó ez a tapasztalat az életemben. Hogyan illeszkedik bele? Mit akart vele Isten mondani? Mert abban azért hittem, hogy Isten semmit sem tesz, aminek ne volna értelme. De EZZEL ugyan milyen szándéka lehetett? Mit szándékozott tanítani? Jóval később aztán, amikor már egy egyetemi kollégiumban dolgoztam lelkészként, értettem csak meg, mennyi mindent hozott az életembe ez a tapasztalat. Mert ennek birtokában bizony olyan jól meg tudtam érteni a hallgatókat! Jogalapot szereztem arra, hogy mondhassam: „Na végre, most lettél igazi egyetemistává!” Kicsit mélyebbre ment a szívembe az együttérzés is. Olykor ösztönösen megéreztem, hol kell csak egyszerűen elhallgatnom, hol nem szabad még bíztatni sem. Mert van, ahol nem érdemes… Előfordul, hogy egyszerűen csak ki kell várni. Vannak igazságok, amiket nem lehet előlegezni, verbálisan „megtanítani”. Csak magától jöhet rá az ember…
Nemrég azonban – immár majd’ negyven éves fejjel – újból megtörtént a baki. Megint megbuktam. Megesik az munka mellett, hogy az ember nem tud felkészülni egy vizsgára. Kellett nekem posztgraduális továbbképzés! Mellette meg a bussines as usual. Meg aztán – mi tagadás – kicsit félvállról is vettem a dolgot. Így, PhD után, ugyan mit nekem… Pedig nagyon érdekes tematika volt, a pszichológia mellett különösen a személyiségfejlesztő elemek; szóval, nem az elöljáró parancsolta, na: magam választottam! A jó pap holtig tanul; most úgyis trendy a lifelong learning. Csak akkor fogtam gyanút, amikor beültem egy írásbeli vizsgára, és a kérdések fele egyáltalán nem tűnt ismerősnek. Ki is derült hamar, hogy a két feladott tankönyv közül csak az egyikről tudtam, így csak azt olvastam el. Ki is ballagtam szépen, kezemben az üres lappal, szégyenszemre, a vizsgázóktól zsúfolt terem szeme láttára… (Többen azt hitték, hogy már kész vagyok :)
De igazán kellemetlen csak az volt, ami ezután következett. Kedves ismerős jön szembe az utcán. (Talán még egy kapualjba be tudnék ugrani, mielőtt észrevesz! Jaj, már túl késő: nincs többé esély a menekülésre…) Kedélyesen: „Na, hogy mentek a vizsgák?” „Öööö, nem vagyok még egészen készen…” Elhatároztam, hogy senkinek sem tagadom le a fiaskót (na de pont most?! És pont neki??!!)… Mosolyog: „Miért, mi van?” Izé, hogy is kell ezt mondani: „Kirúgtak az egyikből.” És csak állok ott megsemmisülve. A legszörnyűbb azonban nemrég egy apáca volt. Bájos teremtés, telve empátiával. Állunk az út közepén. Ő jön zavarba, aztán mentegetni próbál: „Óh, veled ez biztosan életedben először fordul elő!” „…Nem, nem…, volt már ilyen korábban is…” No ez az a pillanat, amikor még a napját is elátkozom, hogy valaha beiratkoztam bármiféle képzésbe is; csak csendben és megadóan várom, hogy megnyíljon a föld, és elnyeljen engem mindenestül (esetleg mindkettőnket… :)
Mert mit lehet itt tenni? Van forgatókönyv? Mert ugyebár nem mindenki veszi azért ilyen komolyan ezeket az ügyeket! (Úgy csodáltam őket…!) Szóval, van tapasztalatotok a kudarcok értelméről?
P.S. Gyengébb idegzetűeknek megnyugtatásul ideírom azért: tegnap tudtam meg, hogy a pótvizsgám sikerült (fényes eredménnyel).

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr79959162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CdB 2009.02.22. 20:58:07

Azt mondod, neked megnyugavást tud adni az a tudat, hogy ez még jó lesz valamire? Hogy Isten nem véletlen módon közreműködik? Hogy kell ezt csinálni? Mert, megmondom, nekem rohadtul nem megy. Egyáltalán nem tud érdekelni, mert más akkor abszolút nem érdekel. Ráadásul nem csak ilyen általános szöveg, de vannak dolgok, amiért cserébe a csillagokat is ígérhetnék az égről (nyílván nem elsősorban vizsga esetében, de talán általánosabb a kérdésfelvetésed), az sem tud érdekelni. Inkább kicsit Jóbosan olyan jár a fejemben, hogy nem megy nekem ez az élet nevű játék, inkább hagyjuk a francba, ki akarok szállni. Tudom, nem jól van, de ez az igazság.

zzzsuzsa 2009.02.22. 21:32:33

Hát azért az elég érdekes, hogy 40..?! évesen ilyen őrületes szégyen érzés kerített hatalmába! Ez is bizonyítja azt, amit már ezer lélektanász megírt, mondott, hogy a gyerekkorban elszenvedett negatív élmény vizsgán, fellépésen, vagy más ilyen megalázó szituációban, (nem beszélve az óvodásokról, akiket gyakran szerepeltetnek az óvónénik, betanított versikék, énekek- énekelni még nem tisztán tudó kisfiúk, de lányocskák is- hihetetlen, hogy az ilyen szereplések napján, már egy órával a "műsor előtt kezdenek sírni a gyerkőcök! Nem is értem, miért csinálják az óvónők?) olyan tapasztalatokat hoz, ami szinte beleég az emberbe.
Más részről vannak emberek akik az ilyen helyzetek "tüzelnek fel". (még az ovisok között is) És egy utolsó gondolat: Szerintem Isten üzenete ez-nagyon sokfélék vagyunk és ez így jó. Ha van egy pici részed, ami hasonlít azokhoz akiket az ilyen szitu "röpít", ha csak egy pici is van akkor már áttudsz "csúszni" ebbe a "medencébe".:)

aftermodern · http://aftermodern.hu 2009.02.23. 01:17:09

Szerintem nem para megbukni, ez benne van.
Elmész másodszor, kijavítod, ennyi. nem kell túl komolyan venni, nem ezek az élet bajai.

Ezer oka lehet, az élet ilyen, ha egy üveg sör az oka, ha egy lány, ha utálod, ha más dolgod volt, vagy csak lusta voltál... ilyen az egyetem.
Sokszor próbáltam :-) Végül 4 fölött volt többnyire az átlagom, és így rendben is van.

Számomra a vizsgaidőszak maga sokkal rosszabb, de nem spirituális szinten, csak hosszú és fárasztó.

(kiváncsiskodóknak: sote hatodév)

disloc 2009.02.23. 10:26:28

Iratkozz be TTK-ra. Mondjuk fizikus v. fizika tanár szakra. Már az első vizsgaidőszakban megszokod.
Meg azt is, hogy a kettes az nem kettes hanem elégséges. Szó szerint véve.
Ezeken a vizsgákon szinte többet tanultam, mint rájuk készülve. Vagyis sok villanykörte kigyúlt a fejemben, amit előtte kapcsolgattam becsülettel napokon keresztül, mégis sötétek maradtak.
Szomorú voltam egy-egy bebukott vizsga után, de ez inkább csak azért volt, mert még egyszer neki kellett futni, ugyanazzal az ésszel. Megalázva viszont sohase éreztem megam. Még az alábbi vizsga után se:
Két sort felírtam a táblára, mondtam három mondatot, mire a vizsgáztató:
Hááát, nem tudom kitől tanulta ezt kolléga, de hogy nem tőlem az biztos...
:-)

bonne 2009.02.23. 19:48:56

Egyszer matematikai analízis vizsgán buktam meg, amiből később az lett, hogy törött jobb kézzel, tehát bal kézzel mentem át a nyár végi pótvizsgán. A tanár kérdésére, hogy balkezes vagyok-e, aztán meg: akkor hogyan fogok írni, csak azt válaszoltam, hogy valószínüleg csúnyán:)) Reál tantárgyaknál megesik az ilyesmi. Legalább belekóstol az ember a "reálba":)

Egyik ismerősöm autóbalesete utáni percekben, miután helyet cseréltünk mondottam neki, hogy nálunkfelé azt tartják, amíg nem volt baleseted, nem vagy igazi söfőr... Ritkán láttam olyan gyors reflexeket, mint amivel a fejemhez vágódott az autósatlasz:) Csak csendesen vezettem tovább:)))

saintlouisdefrance 2009.02.23. 23:07:41

volt már, hogy megbuktam, de olyankor nem is tanultam semmit a vizsgára. mivel ilyenkor nem nagyok a várakozásaim, ezért nem olyan nagy dráma az egész. ha megbuktatnak, azt úgyis kijavítom ötösre. kettesem soha nem volt, számomra az igazi dráma a hármas szokott lenni.

viszont szóbeli vizsgáknál még ha azzal is megyek be, hogy "csak meg ne bukjak", végül mégis ötöst kapok. mindig! volt olyan, hogy valamire csak két napom volt tanulni, nálam sokkal érdemesebb emberek megalázva jöttek ki a tanár szobájából,nekem meg az ötös mellé még azt is felajánlotta, hogy publikálhatok az intézet folyóiratában...

én azok közé tartozom, akik a keveset is meggyőzőbben adják el, mint mások a teljes tananyagot. emiatt van bennem egyfajta bűntudat, amiről egyébként még soha nem beszéltem senkinek és szemtől szembe le is tagadnám, hogy ilyen van bennem. de valamiért sokkal jobban szeretem az írásbeli vizsgát, még akkor is, ha ott rosszabbak az esélyeim. a szóbeli vizsgánál kicsit úgy érzem magam mint aki csal.

egysegelem 2009.02.24. 06:59:17

Mivel az uj B.Sc., M.Sc. rendszerben nincs klasszikus regi ertelemben vett szigorlat, az egyetlen olyan vizsgaforma ami igazan nehez es aminek igazan tetje van, ma mar tenyleg csak az bukik meg szimpla vizsgan aki szemtelenul nem tanul ra semmit.

blabla33 2009.02.24. 16:28:22

Ahogy látom, itt én leszek a rossz tanuló... :)
Majd' minden vizsgaidőszakban buktam egyszer. Kudarcélményt akkor jelentett (volna), amikor azt hittem (volna), hogy megtanultam. Ilyen nem fordult elő, minden alkalommal tudtam, hogy vannak fehér foltok a tudásomban.
Hogy miért vizsgáztam mégis (és hogy mit is tanultam ebből)? Mert szükségem volt még egy időpontra, és csak az uv-ra adtak meg újat, és mert a tudásvágyam nem a jó jegyekben tükröződött. A vizsga csak egy része a folyamatnak - ellenőrzik a tudást. Nem engem mérnek meg, mint embert, hanem azt értékelik, hogy mennyi időt és energiát szántam az adott tárgyra. A csalódás, ha nem tudom jól értékelni magamat, nem pedig ha mindketten (vizsgáztató és én is) tudjuk, hogy van mit pótolni. Az egyetem arról szól, hogy adott idő alatt mit tudsz elsajátítani, és ez az időtartam nem a vizsgára készülés 3-8 napja (hete), hanem az az 5-8 év, amíg odajársz.
Egyébként egy dolgot mindenképpen megtanultam abból, hogy soha nem halasztottam vizsgát (hanem inkább megbuktam): vannak határidők, amiket mindenképpen be kell tartani, és jól-rosszul teljesíteni. És ha belefutok ilyenbe, akkor meg kell tanulnom a nehézségek ellenére a legtöbbet kihozni magamból.

pacsy 2009.02.25. 06:49:19

Szia @blabla33: lehet, hogy egyúttal Te vagy a legérettebb is közülünk. Sztem érettnek lenni db. annyit tesz, mint reálisan számolni a mindenkori követelményekkel, a körülényekkel (ami miatt tudok vagy nem tudok készülni monjduk egy vizsgára) és bemérni a képességeimet is. Ez csak annak megy, aki - vallásosan szólva - "alázatos" (=annak látja önmagát és a világot, ami), nem vallásos terminológiával pedig úgy mondanám, hogy ehhez az kell, hogy akinek nagyon jó legyen az önképünk. Vagyis megtanulta, hogy NE a jeggyel minősítsem önmagamat (ami csak a személyiségünk egy hihetetlenül kicsi szeletkéjét minősíti). Engem a kudarcaim érleltek leginkább (belesültem egy beszédbe, kirúgott - még annó - a barátnőm stb.); csak nem mindig szerettem, mert kicsit fájdalmas a folyamat... :)

Avatar 2009.02.25. 12:05:45

"Mert abban azért hittem, hogy Isten semmit sem tesz, aminek ne volna értelme. De EZZEL ugyan milyen szándéka lehetett? Mit szándékozott tanítani?"

Hát szerintem egy bukástól még nem kéne összeomlani. Ezeket a kérdéseket inkább akkor nehéz megválaszolni, amikor azt hallja az ember, hogy egy nagymamát és unokáját halálra gázoltak a zebrán.
Valaki, aki hisz, válaszolja meg nekem, AZZAL ugyan milyen szándéka lehetett Istennek? Mit szándékozott tanítani? Nem talált valami jobb tanítási módszert?

mama60 2009.02.25. 13:59:58

A legelső vizsgám lineáris algebrából volt,amit szerettem.A vizsgaidőszak elején mentem rá.Azt álmodtam,hogy a legjobb jegyet kapom(ó szent nagyképüség!),erre föl szépen kirúgtak.Azon csúsztam el,hogy valami olyat számitottam,hogy 5+6=12.
Szóval a büszkeségemet nyesegette az Úr.Azóta tudom,hogy az i-re a pontot mindig Ő teszi fel :)

mammamia) 2009.02.25. 17:28:18

Kedves Pacsy!

Azt kérdezted, hogy van-e tapasztalatunk a kudarcok értelméről? Azt hiszem nekem van, ami megosztható és építő lehet mások számára is. A középiskolai számvitel vizsgáimból szerzett tapasztalatom.
Amikor harmadikosként elkezdtem tanulni, e számomra akkor még nagyon idegen tárgyat, mindig fáziskéséssel tanultam meg az aktuális tananyagot. Otthon nem volt senki, aki segíteni tudott volna, és amíg megtaláltam a megfelelő korrepetítort szépen meg is buktam belőle félévkor. Vigasztalt a tudat, hogy menni fog és meg tudom csinálni, csak idő kell hozzá, amíg megérik bennem. Második félévben már próbáltam kijavítani, de nem voltam még akkor sem mindig naprakész, de nagyon törekedtem rá, hogy meglegyen és már az első félév anyagát is begyakoroltam! :) A könyvvitel tanárnőm látta az erőfeszítésem és úgy döntött, hogy ennek ellenére az augusztusi pótvizsgán szeretne viszontlátni! :( Nagyon nem értettem, hogy miért teszi ezt velem és Isten miért hagyja, hogy megbukjam. Három hónapig otthon a lábtörlőnek is nagyobb becsülete volt, mint nekem és emlékezetes maradt a nyári "szobafogság". De megtanultam! Aztán a tanárnő augusztusban átengedett, és később ebből az alapozásból éltem a mérlegképes könyvelői vizsgáimnál is. (Aztán 9 évig könyveltem utána :) és később a tanárnő kedvenc diákjai közé sorolt...) Szóval utólag visszanézve már pozitív élményem kötődik hozzá, de ezzel a kudarc élményel formálta át Isten a lényemet, hogy utána képes legyek elviselni azt, ha valami nem sikerül elsőre és épülni belőle.

pacsy 2009.02.26. 09:38:48

@mammamia): @mama60: Köszi a történetet!

@Avatar: szia! Jó kis férfias megközelítés... Az én tapasztalatom az, hogy amikor egy bukott diáknak azt mondják/azt mondtam, hogy "oda se neki, ez legyen a legnagyobb bajod az életben", vagy hogy "nem ezek az igazi problémák", akkor nem nagyon érezte magát megértettnek. Mert SZÁMÁRA és AKKOR igenis EZ a legnagyobb probléma. Ezt pedig számomra fontos komolyan venni.

Amit írsz, hogy "AZZAL ugyan milyen szándéka lehetett istennek... amikor azt hallja az ember, hogy egy nagymamát és unokáját halálra gázoltak a zebrán" persze komolyabb dilemma - elismerem. EZT nem is tartom kívülről/felülről megválaszolhatónak. Az én világképem szerint azonban még EBBŐL is kell, hogy valami nagyobb jó fakadjon, ha Isten megengedte. Persze függ attól is, hogy mit tartunk a halálról...

Kajla 2009.02.26. 10:12:07

@pacsy:
Kedves Pacsy,

idéznék „egy” jezsuitát, aki Jób könyvét elemezve azt mondta, hogy a legrosszabb vigasz – ami papok sajnos sokszor alkalmaznak – ha azt mondjuk, hogy Istennek biztosan terve volt ezzel. :-)

(Az más kérdés, hogy sokunknak van olyan – személyes – élménye, amikor a látszólag rossz, jóra fordul. … és van amikor nem)

Kajla 2009.02.26. 10:47:39

„SZÁMÁRA és AKKOR igenis EZ a legnagyobb probléma. Ezt pedig számomra fontos komolyan venni.”

Ez igaz ugyan, de ettől még a probléma – kívülről nézve – mégse súlyos. Éreztem én is néhányszor - ilyen apró megaláztatás miatt -, hogy összedőlt a világ. Utólag mindig arra jutottam, hogy ez inkább belső önértékelési zavart jelez. (Persze mások súlyosnak vélt problémájánál ezt mindig jobban láttam, mint a sajátomnál …) Nekem sokat jelentettek DF sorai: „Míg a föld pokol országrészein el nem tűnik a baj, Kicsinyes panaszodról vándor, Ne beszélj”

Avatar 2009.02.26. 16:50:02

@pacsy: "Persze függ attól is, hogy mit tartunk a halálról... "
De ha a halálról azt tartanánk, hogy az nem is olyan rossz dolog, akkor a gyilkosságról se gondolhatnánk, hogy minden másnál nagyobb bűn, vagy nem?
Mi alapján ítéljük mi el a gázolót, ha cselekménye hozzájárult valami "nagyobb jó" létrejöttéhez?

pacsy 2009.02.26. 19:18:14

@Avatar: Állj, az nem az a szint! Szerintem. Lehet, hogy nemi erőszakból új élet születik, akiből még akárki lehet; és ez jó, de ez még nem legitimálja a nemi erőszakot. OK. ez?! (Jó elvont értelmi szintre tévedtünk, ami nem sokat mond a belsőleg belátott - misztikus - igazságokról...)

Avatar 2009.02.26. 20:19:47

@pacsy:
Ezt a kérdést azért tilos feszegetni, mert nincs rá az Isten mindenhatóságának hitével konzisztens válasz?

pacsy 2009.02.26. 22:28:58

@Avatar: Ha a halálról azt tartanánk, hogy az nem is olyan rossz dolog, akkor nem félnénk annyira az életünket odaadni másokért. (De tudom, hogy most csak mondok nagyokat. Ez egy ilyen műfaj... :)

A hagyományos skolasztikus válasz a fizikai rosszra, hogy Isten nem akarja, de megengedi (még kifinomultabban: nem akadályozza meg), annyira nagyra értékeli az ember szabadságát. Feszegetni mindent szabad - tették is eleget.

Avatar 2009.02.27. 19:29:02

@pacsy:
Amit az első bekezdésben írsz, az nem arra válaszol, amit én kérdeztem.
Amit a másodikban, az meg nem konzisztens azzal az állításoddal, hogy:
"Az én világképem szerint azonban még EBBŐL is kell, hogy valami nagyobb jó fakadjon, ha Isten megengedte."
Most "nagyobb jó" lesz a gyilkolás eredménye, ahhoz képest, mintha nem történne meg, vagy sem?

Kajla 2009.02.28. 14:56:55

@pacsy: „egy nagymamát és unokáját halálra gázoltak a zebrán Az én világképem szerint azonban még EBBŐL is kell, hogy valami nagyobb jó fakadjon, ha Isten megengedte.”

Ez számomra így nem elfogadható. Azt vélném, ha mint keresztények elfogadjuk, hogy a cél nem szentesíti az eszközt, ez az erkölcsileg helyes, akkor az Úr se csaphat agyon két embert, a nagyobb jó kedvéért. Vagyis talán nem kellene az Úristen akaratát keresni a rosszban.

zzzsuzsa 2009.02.28. 15:39:57

@Kajla: A "nagyobb jó " abban állhat, ha elgondolkozunk, (a családtagok, vagy bárki más) hogy INNENTŐL kezdődhet valami más. Akár valami jobb. Ez persze egy nagyon nehéz folyamat (a család számára) de lehet belőle NAGYON POZITÍV, ill, akár nagyon negatív dolog is (ez függ szerintem a családtagok állapotától)

Kajla 2009.03.01. 09:47:33

@zzzsuzsa: Szep amit irsz. Egyetertek, egy csapasbol, szerencsetlensegbol igy, ilyen szemlelettel kell (megprobalni) tovabblepni.

Ez azonban nem teszi jova az eredendo rosszat. Azt hiszem, hogy ezert Pacsy fenti, elso megfogalmazasa ugyetlen. A mosodik mar sokkal jobb: Isten nem akadalyozza meg a rosszat. Ugy tunik tiszteletben tartja, nemcsak az enber szabadsagat, de sokszor meg a termeszet torvenyeit is.

zzzsuzsa 2009.03.01. 15:21:23

@Kajla: Köszi a dícséretet, örülök, de nem érzek ellentmondást Pacsy két bejegyzése mögött. Ahogy olvasgatom a különböző bejegyzéseket (ezekben mindannyiunkét értem, akik itt beküldik a gondolataikat) az az érzés kerített hatalmába, hogy egy ilyen rövid internetes "szösszenet" vajmi keveset árul el abból, azokból a mélységekből, amiket az írója adott esetben gondol, "zsigerileg érez" az általa írt, oly fontosnak tartott témáról. Nyílván Pacsy-t, vagy bármelyikünket "élőben" hallani és érteni egész más....

pacsy 2009.03.01. 17:23:18

Őrült eszköztelennek érzem magam, mert rájöttem, hogy nem bírom elmagyarázni azt, amit a rossz értelméről gondolok. @Avatar: tudod, voltak már belső, személyes megvilágosodásaim ezen a téren, főleg a saját életemre vonatkozóan, de valahányszor általánosítani próbálom, csak olyan támadható és tarthatatlan mondatokhoz jutok, mint a fentiek. Nem csodálom, hogy elégedetlen vagy velük. @Kajla: és @zzzsuzsa: jól esett a megajánlott jóhiszeműség. Mert Istent mindenáron mentesíteni akartam a rossz felelőssége alól, de olykor nagyon nehéz. Talán más irányban van a megoldás... Richard Rohr ferences prédikátor szerint: "A hit... nem azt jelenti, hogy megvannak a válaszaink, hanem azt, hogy hajlandók vagyunk válaszok nélkül élni." (Jób és a szenvedés misztériuma, Ursus, 1996, 94-95.)

Kajla 2009.03.01. 20:23:52

@zzzsuzsa: „Nyílván Pacsy-t, vagy bármelyikünket "élőben" hallani és érteni egész más....” Mulatságos ez, bennem is ez motoszkált, hiszen Pacsyt hallgattam erről 45 percen keresztül a ’Buddhizmus és kereszténység’ előadássorozat keretében. Igen, az sokkal kerekebb volt, és nem konkrét válaszokat keresett, hanem körbe-körbe járt a kérdés körül, és a véleményekből, példákból, a Jób könyvéből valami kerek rendeződött. Nem olyan érzésem volt mintha megmondták volna az igazságot, hanem, mint egy regény vagy vers olvasása után: áttetszett valami kerek, egész. (És ezt az se nagyon zavarta, hogy ott sem értettem mindennel egyet.)

puccini 2009.03.02. 12:38:11

@pacsy, @Kajla, @zzzsuzsa, stb.
Kicsit off, de sokszor éreztem/érzem úgy, hogy a blog túl szűk keretet ad. Esetleg olyan témákban kellene témát nyitni, amihez ez a keret is elég. Jót tenne a vérnyomásomnak :-) (Jaj de önző vagyok!)

zzzsuzsa 2009.03.02. 21:17:14

@puccini:" A puliszka elkészítési módozatai" jó lenne? :)

ige 2009.03.03. 07:58:03

Én is buktam már meg. A lényeg az ELVÁRÁS egészséges értelmezése. Vagyis Ki kitől mit vár el, milyen alapon. Vagyis Isten teremtett egy embert, aki törekszik, hogy teljesítsen, fő célja az örök élet. Ennek tükrében az hogy életünk során milyen kudarcok érnek nem lényeges, csak annyiban, amennyiben ezek bennünket formálnak. Van egy kép, az eminens, aki elszáll magától(talán nem is tudja), és nem tudja elképzelni a bukást. Ezt tehát meg kell tapsztalnia, és azt is, hogy Isten akkor is szereti. Mert nem a jegy a lényeg!! Szóval Isten enged feladatokat, hogy ráébredjünk a lényegre. Fiam első egyese után összeroskadt, én pedig "megünnepelte", és segítettem megérteni neki, hogy ugyanolyan szeretett gyermekem, és nem dőlt össze a világ. Túl sokat várt el önmagától, és Istent mellőzte. Nem önmagunknak, társainknak elvárása szerint kell élnünk, hiszen végső célunk megvalósulását kell szem előtt tartani.

Kajla 2009.03.03. 08:21:22

@pacsy: „Őrült eszköztelennek érzem magam, mert rájöttem, hogy nem bírom elmagyarázni azt, amit a rossz értelméről gondolok.” Tisztellek ezért a mondatodért. Én magam is azt érzem, hogy nagyon nehéz erről általánosan beszélni. Én is úgy érzem, hogy van válaszom (félig az agyamban, félig a zsigereimben), amit a gyerekeimnek el is mondok, de kifelé nem tudnám, mert magam is látom a logikai buktatóit. (Könnyebb az a szerep, amikor a más, jelenleg a Te érvelésedben keressük a hibát. Bár ez is szükséges.) Azt hiszem, hogy az a egyik nehézség, hogy a ’válasz’ személyes élményekből tevődik össze, ami inkább csak olyanoknak adható tovább, akik bennünket elfogadnak. (És bizony a lélek mélyén lévő válaszom is elhomályosul néha, amikor a környezetemben lévő fájdalmakat látom.)

pacsy 2009.03.03. 12:31:09

@ige: Mikor olvasni kezdtelek, azt gondoltam, hopp, itt egy megmondóember, aki megtanít, hogy hogyan is kell ezt csinálni (bocs az őszinteségért!). Aztán ennél a (zseniális) mondatnál megenyhültem, és teljesen átfordult bennem a dolog: "Fiam első egyese után összeroskadt, én pedig "megünnepeltem", és segítettem megérteni neki, hogy ugyanolyan szeretett gyermekem, és nem dőlt össze a világ." - Gratulálok! Így már elhiszem, hogy nem önmagad vagy társaid elvárása szerint élsz, hanem, hogy a "végső célunk megvalósulását" tartod szem előtt. (@Kajla:, apropó: "Könnyebb az a szerep, amikor a más... érvelésedben keressük a hibát." :)

Bagradjan 2009.03.03. 17:59:33

Kajla, zzzsuzsa, Avatar hozzászólásaiból úgy tűnik, hasonló a kérdés ahhoz, mint hogy van-e felix culpa.

Asszem, Isten megengedi a rosszat (pl. hogy, horribile dictu, elgázoljanak egy nagyit és az unokáját a zebrán), de semmi célja nincs vele. Nem szentesíti a cél az eszközt. Ugyanígy, nem legitimálja a bűnt az, hogy abból később valami jó fakad.

(Ha nincs igazam, és Istennek az volna az akarata (még szörnyűbb kimondani), hogy a nagyi és az unoka ne érjenek át a zebrán, vagy általánosabban megfogalmazva: Istennek mindig mindennel kapcsolatban célja van, no, akkor lehet, hogy nem kellene imádkozni azt a bizonyos sort a Miatyánkból, hogy "legyen meg a Te akaratod", hiszen minek kérni azt, ami úgyis megvan.)

aventus 2009.03.03. 20:55:02

@Bagradjan: Talán nem érdektelen megvizsgálni a dolgot az elkövető ,mint szabad akarattal cselekvő szempontjából.Nem mintha szándékos gázolást tételeznék fel.De szabad akarattal gyorsan hajthatott,vagy hasonló hibát követhetett el.Ez pl. mentesítheti Istent mint lehetséges "tettestársat".Nem az ő akarata okozza a bajt.Mint bűneinket,mulasztásunkat is túl kényelmes rákennünk,mondván,hogy elrendeltetett.

Bagradjan 2009.03.03. 22:18:13

@aventus: Persze, egyetértünk. Én épp abban hiszek, hogy Istennek nincs konkrét célja azzal, hogy hagyja megtörténni a bűnt és a bajt.

Az, hogy hagyja, épp azt jelenti, hogy szabadok vagyunk.

Kajla 2009.03.04. 06:36:03

@aventus: "Mint bűneinket,mulasztásunkat is túl kényelmes rákennünk,mondván,hogy elrendeltetett." Ez igaz, de vannak esetek, amikor nem emberi hiba okozza a bajt (pl. födrengés). Egyetértek Bagradjannal, nem szabad minden rossz mögött Isten szándékát keresni.

aventus 2009.03.04. 18:21:35

@Kajla: Ma az a közhely járja erre,hogy rossz időben rossz helyen volt az áldozat.De,hogy ne legyen egyszerű,mi a helyzet a genetikával?Az egyén nem lehet felelős öröklött tulajdonságaiért.Azért,hogy ezekkel mit művel már inkább,bár a készen kapott szülői háttér sok mindent befolyásol.Érdekes,hogy pl.Schopenhauer oktalanságnak minősíti az imént a semmiből teremtett ember rövid életét követő örökre szóló ítéletet feltételező tanítást.Nem nagyon veszi komolyan a velünk született szabad akaratot.

Avatar 2009.03.07. 20:26:50

@Bagradjan:
Szép teória az, hogy Isten, csak engedi megtörténni a rosszat.
De akkor hogyan magyarázható a Biblia azon passzusa, amikor Isten elrendeli a kánaániták kiirtását, és a zsidók még a csecsemőket is legyilkolják... Hogy fér ez meg a "Ne ölj!" parancsolattal?
Mi ez, ha nem Isteni felmentés? Mégis van felix culpa?

@Kajla:
Gerhard Maria Wagner szerint pl. a New Orleans-i áradás Isten büntetése volt a város bűnös életéért. (A Vatikán nemrégiben Wagnert tette meg linz-i püspökség élére, de a személye elleni felháborodás miatt végül ő nem vállalta.)
Te mit gondolsz? Isten követ el még most is olyan népirtásokat, mit Szodoma és Gomorra felégetése?
Az európa lakosságának jelentős részét kiirtó pestis, vagy spanyolnátha járványok Isten akaratából történtek, vagy csak hagyta őket megtörténni?
Az emlékezetes karácsonyi cunami a távolkeleten Isten akaratából történt, vagy csak hagyta megtörténni?

Kajla 2009.03.07. 20:53:55

@Avatar: Kedves Avatár,

az én istenképemmel nem egyeztethető össze egyik sem. Hitem szerint ezek az emberi gondolkodás kivetítései az Istenre. Úgy hiszem, hogy a sok év alatt bennem kialakult istenkép (amit papok, barátok, szülők a Biblia, versek stb. formált) fontosabb (nekem), mint bizonytalan tekintélyek vélekedései. Tovább megyek: ha látomásom lenne, hogy az Úrnak áldozzam fel a fiamat, idegorvoshoz mennék, mert az Úr ’nem ilyen’.

Kajla 2009.03.08. 06:26:15

@Avatar: Kimaradt két szó a válaszomból: szóval nem hiszem, hogy a földrengés, pestis, cunami Isten büntetése lenne.

mercator 2009.03.08. 12:04:54

@Avatar: a második öbölháború is azért indult, mert valami lökött texasinak "Isten ezt a küldetést adta"... Az illetőt ismerem, de a ma reggeli kávézásunk alkalmából Isten azt mondta, nem is hallott róla...

Kajla 2009.03.08. 13:13:20

@aventus: Nagyon nehéz kérdés. Emiatt (sem) ítélkezhetünk emberek fölött.

Avatar 2009.03.08. 16:36:50

@Kajla:
"ha látomásom lenne, hogy az Úrnak áldozzam fel a fiamat, idegorvoshoz mennék, mert az Úr ’nem ilyen’."

Azt állítod, hogy az a bizonyos bibliai történet hazugság?
Te kereszténynek tartod magad?

Ha nem fogadod el a Bibliában leírt istenképet, akkor írd le kérlek, szerinted milyen(ek) az Isten(ek) (ha léteznek)?

Kajla 2009.03.08. 19:54:42

@Avatar:
Kedves Avatar,

nem kívánok ilyen állításokat tenni. A hazugság nagyon erős kifejezés. Azt, azt hiszem, minden bibliaolvasó észleli, hogy vannak benne nyilvánvaló ellentmondások. Nem szívesen írok erről, mert nem vagyok szakértője, ha ez bővebben érdekel, akkor egy biblikusnak kellene írnia és nem nekem.. De valahogy úgy van, hogy a Bibliában sokféle hagyomány megjelenik, és a lejegyzett részek egyértelműen hordozzák az író stílusát és világlátását is. Ráadásul egyértelműen megfigyelhető az istenkép fejlődése is. A bosszúálló, vérszomjas Isten valóban nem az enyém. Igen kereszténynek gondolom magam. De ez nem az írások betű szerinti követését jelenti. Márcsak azért sem, mert egyes részek nagyon erősen hordozzák a kor világlátását, és ma ezeket át kell értékelnünk. Milyen (szerintem) az Isten? Túl sokat kérsz tőlem. De akár az Evangéliumokat olvasod, akár Dosztojevszkíjt, abból kiderül.

puccini 2009.03.08. 21:10:20

@Kajla, &Avatar: Nekem csak azt mondja Ábrahám és Izsák történte, hogy amihez nagyon ragaszkodom, egyetlen gyermekemhez, oda tudom-e adni Istennek, vagy sem? Oda tudom-e adni pl. a kényelmemet? Amikor kicsi gyermekkel, babakocsival, bkv-val kell áthágnom a várost, hogy testvéremmel találkozzam, akkor minden erőmre szükség van, hogy kibírjam azt a 2órát, amíg odaérünk, majd ugyanannyit vissza. Pedig amikor együtt vagyunk, nagy öröm mindannyiunknak. Mi ez, ha nem odaadása "egyetlen fiamnak", a kényelmemnek? Nekem ilyenek jutnak eszembe, amikor a Bibliát olvasom.

Kajla 2009.03.09. 05:47:11

@puccini: Igen. És milyen jó, hogy így olvasod, így olvassuk. (Azt hiszem, amit írtam nincs ellentmondásban az értelmezéseddel.)

izrael miszteriuma (törölt) 2009.03.10. 09:59:32

@Avatar: Milyen a Biblia valódi istenképe?
Isten végtelenül szereti az embereket.
Isten szereti népét, és szeret minden embert.
„Isten jótetteinek mértéke ötszázszorosan felülmúlja Isten büntetésének mértékét.”
Felöltözteti a mezteleneket, meglátogatja a betegeket, megvigasztalja a gyászolókat, és eltemeti a halottakat. Isten maga is imádkozik:
„Akarjam, hogy könyörületességem megzabolázza haragomat, hogy könyörületességem felülkerekedjék az igazságosságon, hogy gyermekeimmel a könyörületesség tulajdonsága szerint bánjak, hogy érdekükben ne szigorúan a jog szerint ítélkezzem felettük!”
Isten együtt szenved az emberekkel
Hogy Isten szereti népét és az embereket, az többek között és mindenekelőtt a szenvedőkkel vállalt szolidaritásában mutatkozik meg. Még arról is olvashatunk, hogy Isten együtt szenved a bűnösökkel is:
„Ha egy bűnözőt kivégeznek, és kínokat szenved, mely szavakkal fejezi ki magát a Sekhina? Ó, a fejem! Ó, a karom! Ha a Mindenütt-jelenvaló a vétkesek kiontott vére fölött ennyire búsul, mennyire inkább az igazak vére miatt!”
Istennek szüksége van az emberekre
Isten és az ember kölcsönös függőségi viszonyban van egymással, ezzel a gondolattal mindenekelőtt a misztikusoknál:
„Istennél súlyom az, mint néki nálam éppen,
Lényét istápolom, s Ő istápolja lényem”
(Angelus Silesius)
Hogy Isten könyörületesen vagy szigorú bíró módján viselkedik-e, az szintén az emberektől függ:
„Boldogok az igazak, akik Isten igazságosságát könyörületességé változtatják! Jaj, a gonoszoknak, akik Isten tulajdonságát, a könyörületességet másik tulajdonságává változtatják!”

süti beállítások módosítása