Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Az ÉLET varázsa

2008.07.08. 23:30 homo secuiens secuiens

Tovább figyelőzök. Nem újdonság, amit most újra észrevettem. Már egy ideje foglalkoztat. Figyeltem külföldön is meg itthon is ezt, és roppant érdekesnek találom. Utcán, közlekedési eszközökön, autóban, bárhol, ahol valamilyen szinten emberek közé megyünk, megtalálható ez a jelenség. Valamiféle maszkkal jelenünk meg. Ehhez jó a nőknél a smink, napszemüveg, a férfiaknál az utóbbi, s mindkét nemnél a „menő cuccok”. Sokszor azt érzem, hogy valamit követünk mindezzel. De az egész akkor lett érdekes számomra, amikor azt éreztem, hogy erőseknek akarjuk mutatni magunkat, vagy lehet, hogy jobb a negatív megfogalmazás, nem akarjuk mutatni gyenge- és gyengédségünket. Persze itt nem arra gondolok, hogy akkor minden esetlenségünk és törékenységünk előtérben legyen, mert azt mindenkinek látnia kell. Nem! Valahogy fájdalmat érzek legbelül! Mert ez a társadalom öltöztet így bennünket. Akkor vagyunk jók, ha erősek, feszes arcúak, kemények vagyunk. Olyanok, akiket nem törhet össze semmi és senki. Félreértés ne essék! Nem az a problémám, hogy ki kellene szolgáltatnunk magunkat! Nekem csak az fáj, hogy eltűnnek az arcokról az érzések, gyöngéd, törékeny nők kemény arcíveket húznak maguknak, jóságos és udvarias férfiak merev tekintettel közlekednek. Nem szeretnék általánosítani, de sok ilyet látni manapság Budapesten. Hogy honnan gondolom, hogy álarc? Onnan, hogy amikor megjelenik egy gyerek, akkor az emberek azonnal mások lesznek, a férfiak segítenek feltenni a villamosra a babakocsit, a nők gügyögnek a gyereknek, érdeklődnek tőle vagy felőle! Mi ez? Mitől változnak át az arcok? Ez az ÉLET varázsa! Amit magunkból takargatunk, az jelenik meg előttünk: őszinteség, törékenység, kedvesség, gyengéd- és gyengeség, önkéntelen és ok nélküli mosoly.

Tényleg jobb az, ha erősnek látszunk?

7 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr20557239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Óbuda több mint város! 2008.07.14. 15:05:13

Az élet varázsaNem újdonság, amit most újra észrevettem. Már egy ideje foglalkoztat. Figyeltem külföldön is meg itthon is ezt, és roppant érdekesnek találom. Utcán, közlekedési eszközökön, autóban, bárhol, ahol valamilyen szinten emberek közé megyünk, meg…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mazsola 2008.07.09. 16:27:11

és milyen fárasztó az álarcot hordani...

Vannak ismerőseim, munkatársaim, akikről érződik, hogy a reggeli készülődés során, borotválkozást követően, amikor tükörbenéznek, megigazítják arcvonásaikat, felhelyezik álarcukat, s úgy lépnek ki az utcára. Nem lehet őszintén beszélgetni velük, mert igazi énjüket soha nem tárják fel, önös érdekek mozgatják magatartásukat a munkahelyen, ott taposnak, ahol nincs érdek, és oda mosolyognak, ahonnan "profitálnak", anyagi és egyéb érdekek alapján. S az ebédlőben, elkapva szófoszlányokat a férfi illatokról, szoláriumbérlet-akciókról, vitorlázásról beszélgetnek, s hogy nehez lehet havi fél milliót beosztani...

s aztán történik egy betegség, egy haláleset, valami sikertelenség, valami általuk nem tervezett az életükben, és teljesen összeomlanak...

Többször szoktam végignézni az arcokat metrón, villamoson... Valami nagyon nincs rendben közöttünk... S a közlekedés kapcsán, volán mögött látva ezt a zaklatott társadalmat... félelmetes...

Sokszor te magad, vagyis én, vagyis mi keresztény értékrend szerint élők érezzük magunkat kellemetlenül, mert már annyira kilógunk a hétköznapi szokványos sorból...

Só, kovász, világ világossága - az ismert hasonlatok - lám, még ma is milyen helytállóak. Néha mégis azt érzem, hogy irigyel a környezetem. Azért a megbízható iránytűért, amit Krisztus jelent az életemben, aki segítségével el tudom dönteni, mi az és merre felé haladhatok, és melyik az az ösvény, ahová nem szabad letérnem.

Persze, az érdem nem az enyém. Kegyelem ez is, mint oly sok minden más is.

"Az én világom nem e világból való", szoktam idézni Krisztust, és válaszolok is neki: Hál' Istennek.

virrasztó 2008.07.11. 16:44:17

Jó néhány évvel ezelőtt olvastam egy regényt, aminek már címére és a szerzőjére sem emlékszem. Csak egy részlet védődött emlékezetembe: arról volt szó, hogy farsangi bálra készület a falú népe, mindenki kiválasztotta és feltette farsangi álarcát, s megkezdődött a mulatság. Éjfélkor azonban megszóltak a harangok, hamvazó szerda kezdetét jelezték. Elhalt a muzsika, elhallgatott a nóta, magtorpant a tánc, és s az emberek levették álarcukat. „Csak a farsangit” – tette hozzá szerző – „az igazit fennhagyták.” S utána jött a csattanó: „Egymáson taposunk mi emberek, mert nem ismerjük egymást.” Nagy ebben az igazság!

kutatómunkás 2008.07.11. 19:30:04

az, hogy nekünk mutatni kell valamit, az ismét álarc lehet, vagy ki tudja, nem, mazsola? számomra inkább az a kérdés, hogy ismerjük-e magunkat, törekszünk-e elfogadni magunkat, s főleg, hogy tudatosan hogyan lehet élni?

Pázmán Enikő 2008.07.11. 22:04:51

Nőként egy kicsit másképpen látom.

Miután férjhez mentem, a férjem megkért, hogy ne sminkeljem magam. Ezt meg is tettem, de tükörbe nézve mindig volt egy kis hiányérzetem a megjelenésemmel szemben. Ezalatt lefigyeltem, hogy a férjem, aki továbbra is csodálója maradt a női nemnek, a megfelelően sminkelt nőkre felfigyel.Ez egy kicsit el kezdett idegesíteni. Két dolgot tehettem: maradok a frusztrációimmal smink nélkül, vagy jól fogom érezni magam a bőrömben sminkkel, több vidámságot közvetitve a környezetemnek. Az utóbbit választottam, anélkül, hogy a párom észrevette volna a kis turpisságot- eleinte, mert mostmár tőle kapom a legjobb kence-ficéimet. A párkapcsolatunk javitásáért tettem, és bevált. És ez a jó Istennek is tetszett.

kutatómunkás 2008.07.15. 10:46:02

A sminkkel semmi gond! Meg hát Neked aztán egyértelműen átlátszó arcod van:)))
A smink formája is lehet változó, és kérdés, hogy mi az, amit épp alá akarsz húzni vele.

Bakos Szilvia 2009.07.29. 10:02:34

"Amit magunkból takargatunk, az jelenik meg előttünk: őszinteség, törékenység, kedvesség, gyengéd- és gyengeség, önkéntelen és ok nélküli mosoly.

Tényleg jobb az, ha erősnek látszunk?"

Üdvözletem!

Nem szokásom kommenteket írni és hozzászólni intrenetes oldalakon.
Most azonban nagyon megérintett ez az írás, hiszen azon gondolkodik, ami éppen történik velem. Kicsit abszurd, de igaz.

Nem csak látszanunk kell erősnek, hanem azzá kell váljunk. Az élet erre nevel. Olyan jó tulajdonságok magunkba fogadása által, mint a figyelem, a fegyelem, a dolgok jó oldalának meglátása.

Teret kell engednünk, hogy az élet varázsa átjárjon bennünket, és ne úgy éljük álarcban az életünket, mintha egy Siralom-völgyben járnánk.

Igen, az emberek maszkot hordanak, buta társadalmi maszkot, és aki hajlandó levenni a maszkját, vagy talán fel sem venni, arra rácsodálkoznak.

Azt figyeltem meg, hogy két típusú emberből lehet vezető: az egyik, aki olyan átláthatatlan és sűrű maszkot hord, hogy felülmúlja a többit; vagy olyanból, aki egyáltalán nem hord maszkot. Az utóbbi hosszú távob sikeres ember, az előbbi legfeljebb csak az életében.

Nem tudom, miért írom ezeket, megint szómenésem van talán. :-)

AZT SZERETNÉM, ha az emberek megértenék, hogy jobb tiszta lélekkel, felelősséggel felvállalt cselekedetekben, mindenféle maszkok nélkül élni.

Amikor az emberiség, vagy emberek kis csoportja ezt megérti, és erőlködés nélkül él így, akkor már nem lesz szükség a sok harcra és háborúra mindenféle kreált ügy ellen, hanem nemes küzdelmek folynak majd a jobb, szebb és teljesebb életért.

Köszönöm, ha "meghallgattál".

Legyen szép nappod!

Szilvia
süti beállítások módosítása