Nagyon frankón nyomod, haversrác!

:-D

(Nem is lehet hozzátenni semmit, innen a városból, ahol minden aszfalt és rohanás ...)

Köszönöm, hogy megosztottad az élményeidet, ember! :) Szép is az a Székelyföld! :) De azért a legszebb helyek ott vannak, ahol nincs net... :)

Érdekes ellentét a "vadon" és a civilizáció. Nagyon gondolatébresztő számomra. Vannak tabuk, amiket nem igazán mondunk ki, pedig kellene.

Néha megbolondul az ember a városban, ahol minden és mindenki csak a felszínen mozog.
És mégis, sokféle közhely van, amit nem is gondolunk végig, és emiatt lila ködös romantikává válik minden, ami autentikus, távoli, falusi, nomád, természetes, stb.
Ilyen Erdély is, főleg azok számára, akik nem ott élnek, nem ismerik a mindennapok nehézségeit, a magyarság ott is megjelenő ambivalenciáit. Mintha a mai ember számára az lenne a megváltás, ha több köze lenne egykori szokásaihoz, kultúrájához. Látjuk: ami ma a miénk, az abból lett. Nem tudtunk jól, okosan bánni vele a történelem során. Látszólag mások vették el tőlünk, pedig mi hibáztunk, és persze hibázunk ma is sokszor, sok kérdésben.

A modern ember is tudna értéket teremteni, ha akarna. És talán teremt is, ezeket használjuk is, de amikor értékről van szó, a múltba révedünk. Az életünket megkönnyítő dolgokat nem tartjuk értéknek. Had ne soroljam ezeket. Ezerszámra vesznek körül bennünket. Csak a régmúltat, amit már nem lehet visszacsinálni, azt keressük. Miért?

Kell a hagyományőrzés, a régi értékek mentése, de úgy gondolom, itt és most kéne olyan maradandót létrehozni, amire 100 év múlva úgy tekintenek vissza az emberek, ahogy mi most tekintünk eleinkre. Nem tudom, hogy csak ilyen "megvert" nemzetek sajátossága-e ez, de mintha más európai nemzetek sokkal egészségesebben tudnák kiheverni a veszteségeiket. Nálunk valahogy minden olyan kicsinyes és provinciális.

Erdélyt - és a többi magyar területet - vissza fogjuk kapni. Adminisztratív eszközökkel vették el, adminisztratív eszközökkel is adják vissza. A határ most is csak a fejekben létezik. Nem nagyobb az elszigeteltség, mint a Dunántúl és az Alföld között.

Az úgy történt, hogy a munkahelyemen megosztottam a székely ízt az általad küldött írásokon keresztül, és mi tagadást, osztatlan sikert aratott a dolog...
Többen kérték, hogy áruljam el, melyik link alatt olvashatóak ezek az írások. Elmondtam, hogy a jezsuita portálon időnként felbukkan ez a nemzeti kincsnek is beillő anyanyelvi dialektus. Aztán dermedt csend ülte meg az irodát.
Humor az egyházon belül? Ezt egy "pap bácsi írta" kérdezték? Éreztem, hogy zavart okoztam a fejekben.
Aztán kicsit oszlatnom kellett a homályt, s érvelni, igen, lám élő humor az egyházon belül, s papjaink hús vér emberek, mint mi, s közülük jó néhányan fiatalok...
Látszott, hogy egész másként gondolják, megkövesedett, rezzenéstelen, sötét arcok inkább illenek az ő elképzelésükbe az egyházhoz, mint az, amit a fent említett írás szerzője homlokegyenest más irányból sugallt közéjük.

Testvér, látod mekkora a felelősségünk, Tied és enyém egyaránt? Mit kell és milyen irányba változtatnuk ahhoz, hogy merjenek az egyházhoz közeledni a "keresők"?

Úgyhogy légyszíves ne tarts magadban a "tálentumokat", hanem sziporkázz időnként a blogon is, mert nem tudhatjuk, mikor s honnan kezd fújni a szél, kit s hogyan érint meg a Szentlélek, lehet, hogy épp a Te írásaid nyomán kezd el valaki kalandozni a bejegyzések között, s talál majd utat Istenhez.

A városmisszió idején volt mindig az a kérdés bennem: Jó,jó, ez mind szép és üdvös, ami itt egy hét alatt zajlik, de mi lesz majd, ha vége a hétnek, minden megy ugyanúgy tovább?
Nem tudom, változott-e azóta bármi is.
Persze ha egy ember megtért, vagy közelebb került Krisztushoz, az egész már megérte, de azért valamit lehetne folytatni... pl.ifjúsági pasztoráció terén,stb.

Szerintem nagyon szép része az "országunknak" Erdély, büszkék lehetünk rá, s ez a tájnyelvi megnyilvánulás csak színt visz a szürke hétköznapokba.