Egy kedves kis történet szerint Ábrahám álmában megjelent Isten, és áldozatul követelte annak a fiának életét, akire Ábrahám oly sok ideig vár. Ábrahám megijedt, de összeszedte magát és fiával elindult a hegyre, hogy bemutassa őt áldozatként. Ahogy fiát megkötözte, és épp leszúrta volna, megjelent egy angyal, azt mondta: "nosza, nosza", s cserében  rámutatott egy kosra, és onnantól kezdve vígan éltek, amig meg nem haltak. A kost leszámítva, természetesen... Most az Isten azt kívánja, hogy öljenek miatta? Megszegi ígéretét? Hisz pár évvel azelőtt épp ő ígérte meg Ábrámnak, hogy fia révén rengeteg leszármazottja lesz (Teremtés 18, 18). A sztori megoldásaként, tanulságaként sokszor lehet hallani, hogy igen, ez mind rendben, mert Isten útjai nem a mi útjaink, ami szerintünk igazságos, az nem biztos, hogy szerinte az, punktum, le van tudva.

Mielőtt kikiáltanánk ezt és hasonló eseteket az Isten iránti engedelmesség idealizált eseteinek, gondolkodjunk csak el egy kissé. Ábrahám nem a mai időkben élt, hanem az emberiség egy olyan korában, amikor úgymond reggeli előtt egy tucat ellenség felnyársalása majdhogynem szükséges volt az étvágygerjesztéshez. Manapság is vannak olyan országok, ahol a hivatalos szervek tudtával és többé kevésbé hallgatólagos beleegyezésével, "Isten", vagy valami elvont, romantikus eszme miatt az emberek szörnyűségekre képesek. Ott van például Nigéria, ahol egy bizonyos keresztény felekezethez tartozó papok ördögtől megszállottnak nyilvánítanak gyerekeket, majd hatalmas összegeket kapcsolnak le a szülőktől a "megtisztításért", ami sokszor azzal végződik, hogy az "Isten nevében" a gyerekeket végleg elzárják (szegények semmi változást nem tudnak produkálni, hogy "megtisztulásuk" hiteles legyen). Aztán ott van Mauritánia, ahol egy romantikus eszme nevében, miszerint egy nő minél nagyobb, annál nagyobb helyet foglal el a férje szívében, kényszerítik a fiatal lányokat, hogy egyenek. Több kiló szilárd étel és 20 liter tevetej elfogyasztása a napi (!) feladat. Akinek nem megy és kiokádja, annak azt kell megennie...

Mindezekből nem azt a következtetést akarom levonni, hogy Ábrahám egyből ugrott a brutális cselekedetre és ezért instant módon az Isten felé való engedelmesség példaképévé lépett elő. Ábrámnak ugyanakkor ez az eseménysorozat hitének egy fontos állomása volt. Rögtön kifejtem az alternatív értelmezésemet. Ő hosszú időn át várt arra, hogy feleségétől fia lehessen. Hosszú időn át ez nem volt lehetséges, saját erejéből semmikép sem. És egyszer megtörtént az, hogy fiat kapott ajándékba Istentől. Éppen ezért valószínüleg attól félt titokban, hogy elveszti Izsákot, fiát. Annyira, hogy egy éjjel meg is álmodta, hogy Isten az ajándékot visszakéri. Nem tudom elgondolni, hogy Ábrahám a három nap alatt, amíg az áldozat helyére mentek, ne vívódott volna magában: "Vajon csak egy rosz álom volt, vagy Isten tényleg ezt kéri? Ha tényleg kéri, megteszem, de ha csak rosz álom volt, akkor életem legnagyobb tévedését követem el". Cselekszik, ahogy az egyik lehetőség vezérli és reménykedik a csodában, ahogy a másik lehetőségre gondol... És mindvégig vívódik. Az utolsó pillanatban viszont meglátja az ágak között fennakadt kost és hirtelen minden a helyére kerül: a kos ugyanúgy vergődött az ágak között, amint ő a kétségei között és ő ugyanúgy nem tudott önmagától kiszabadulni ebből, ahogy a kos sem! A két probléma közösen segít egymásnak a megoldásban, ugyanakkor megerősíti Ábrahámot abban, hogy "Isten gondoskodik". Ezért a helynek ezt a nevet adja.

Mindezt csak azért írtam le, mert számomra ezt jelzi: annak keresése, hogy mi az Isten akarata, nem attól függ, hogy mennyire keményen gondolkodunk rajta, mennyire vagyunk a céltól feltüzelve, vagy mennyire tisztán tudjuk megkülönböztetni az éltető gabonát a sorvasztó babonától. Legtöbbször a döntési helyzet egy patthelyzet, ahonnan az ember nem tud csak úgy, önmagától továbblendülni, diadalmasan, mintha semmi sem történt volna. Ezért szükséges egyfajta ráhagyatkozás, annak belátása, hogy az "én cselekszem" mellé még oda kell kerülnie az "Isten gondoskodik"-nak, az pedig azon kívül van, amit én elképzelni, eltervezni és kontrollálni tudnék.

Az élet együtt-létezés.

Vagy mégiscsak ez a nézet a fekete-fehér?