Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Leánykérés (illetve: elmélkedés a hit plauzibilitás-struktúrájáról)

2011.11.17. 16:46 Satori

Pszichológusok és tudásszociológusok szerint az, hogy mit tartunk elfogadhatónak, végső soron egy belső döntés eredménye, amelyet leggyakrabban nem tudatosan hozunk meg, s amelyet egyéni és kulturális tényezők, környezeti hatások (az úgynevezett „hihetőségi” vagy „elfogadhatósági szerkezet”) már előzetesen befolyásolnak. Nézzük meg a dolgot egy példán keresztül. Némi fantázia segítségével „bújjunk bele” egy egyetemi hallgatónő „cipőjébe” s képzeljük el, hogy valaki a következő üzenettel érkezik: egy nagyon gazdag külföldi férfi halálosan szerelmes belénk. Magándetektívekkel régóta figyeltet, „mindent tud rólunk”, egyetlen találkozást kér csupán, s aztán hamarosan szeretne feleségül venni. Mit szólnánk hozzá? Az illető jóképű, fiatal, családcentrikus és sok gyermekben gondolkodik. Mellesleg, rendkívül jómódú ember, a garázsában sorakoznak a Rolls-royce-ok, és több nagyvárosban is luxuslakást tart fenn. Előre láthatólag sokat fog utazni, de mindig örömmel jön majd haza megmelegedni a családi fészekben. A házasságban hűséges lesz, mert nagyon szigorú valláserkölcsi mérce szerint gondolkozik. Ígéri, hogy a jövendő feleségének a családján kívül soha többé semmi mással nem kell foglalkoznia. Egyetlen feltétel van: ezentúl földig érő fekete ruhában kell járnia, és szépségét csak a férje láthatja. Egyetemi hallgatónőként vajon mit válaszolnának erre az ajánlatra? Ja, elfelejtettem mondani: a jövendőbeli arának fel kellene vennie az iszlám vallást…

Vajon túlságosan magas árnak számítana hitvallásunk megváltoztatása, cserében egy ilyen – nagyon is érdekesek, egzotikusnak, és emberi számítás szerint jólétben, boldogságban és szép családi környezetben leélt – életért? Érdemes egy pillanatra őszintén elgondolkoznunk azon, hogy milyen mértékben befolyásolná a döntésünket a vallási meggyőződésünk. Vajon számítana? Vagy arra hajlunk inkább, hogy kijelentsük: a fő, hogy megértsük egymást és szép, harmonikus életünk legyen; Isten végül is bármilyen vallásban lehet imádni! (Az unalmas vasárnapi prédikációk pedig igazán nem fognak annyira hiányozni…) De vajon tényleg kimerül a vallásgyakorlás egyszerűen a külsőségekben? Talán egy pillanatra átvillan az agyunkon, hogy – ha igent mondunk az ajánlatra – esetleg hiányolnunk kell majd a közös karácsonyi ünnepléseket, a megszokott vallási-kulturális rítusokat, a húsvéti locsolkodást… Vajon nem fognak kísérteni gyermekkori emlékek, amiket nem leszünk képesek megosztani életünk párjával, s ez – máris előre látható – nem fog fájdalmas magányra kárhoztatni bennünket a párkapcsolaton belül? No és az új hit?! Mert bizonyos módon öltözködni, megtanulni arabul, péntekenként mecsetbe járni, új receptek szerint főzni – ez egy dolog. Elsajátítható. De a belső, legszemélyesebb meggyőződés! Vajon azt is cserélgethető, mint egy divatja múlt ruha? Működik majd ez a párkapcsolat? Kinek kell önmagából többet feladnia? És mi lesz a gyermekneveléssel? Alighanem számtalan dologról lesz különböző elképzelésünk (férfi-női szerepek, tekintély, engedelmesség, szexualitás, személyes tér, autonómia stb.).

Most azonban – tegyük fel – nincs idő mindent alaposan megfontolni. A hírhozó válaszra vár; döntenünk kell: adunk-e esélyt a kapcsolatnak, vagy sem.
A szekularizált európai népesség nagy átlagának vallással kapcsolatos véleményéből kiindulva feltételezem, hogy példabeli megkérdezettként arra hajlanánk, hogy igent mondjunk a (mesebeli-hipotetikus) ajánlatra. Már szinte látjuk is magunkat az új környezetben, boldogan, hazavárva az elfoglalt, szerető férjet, elfogadva az ajándékait, kényeztetését, élvezve az utazásokat, a szinte ezeregy-éjszakabeli házasság örömeit. Ám hadd csavarjak még egyet a történeten. Az üzenethozó egyszerre csak közelebb hajol, és bizalmasan a fülünkbe súgja: mindez igaz ugyan, azonban azzal számolni kell, hogy – bár pillanatnyilag mi vagyunk az egyetlen jelölt –, hosszú távon mégis elképzelhető, hogy több asszonnyal is meg kell majd osztanunk a háztartást; a muszlim törvények egyidejűleg négy feleséget is engedélyeznek. Hogyan reagálnánk? Vajon változtatna ez az új információ a korábbi hangoltságunkon? Újra átgondolnán a helyzetet és esetleg felülbírálnák a már-már kialakult álláspontunkat?

A példabeli történet, ha alaposabban belegondolunk, kérdések sorát veti fel. Mi játszott szerepet a mérlegelésünkben? Elsősorban az új és nagyszerűnek ígérkező élet vonzott? Könnyen el tudtuk képzelni, hogy elhagyjuk a korábbi kultúránkat – és vallásunkat –, vagy nehézséget okozott a dolog? Mi számított fontosabbnak a képzeletbeli döntési helyzetben: a személyes vallásunk, vagy a jövő ígérete? És azután hozott-e valamilyen változást az azzal való szembesülés, hogy első pillantásra oly ígéretes jövendőbelink esetleg más házasságmodellben gondolkodik? S ha csak ennek hatására hátráltunk meg, vajon rosszul kell-e éreznünk magunkat? Valóban annak számít ez, mintha (majdnem) elárultuk volna a legszemélyesebb meggyőződésünket (vagy azok egyikét): a hitünket Jézus Krisztusban?
Mielőtt még valakiben egészségtelen bűntudat támadna, sietek leszögezni: a példa becsapós volt! Hiszen a választási lehetőség, in concreto, semmi esetre sem egy elvont hit és egy szebbnek ígérkező jövő között állt fenn. Az élet dolgai ennél sokkal szervesebben függnek össze. A hit sohasem tekinthető életidegen módon, mint egy az életükben elszigetelten, önmagában álló dolog. A hit mindig kultúrába ágyazódik. Ha tehát csak a poligám házasság lehetősége riasztott vissza az amúgy vonzónak látszó lehetőségtől, ez talán mindössze annyit jelent, hogy ez volt az a pillanat, amikor szembesültünk azzal, hogy a felkínált kultúra esetleg elsőre nem is sejtett mértékben különbözik a sajátunktól; s hogy nem is lesz benne olyan könnyű dolog boldognak lennünk, mint első pillantásra látszott. Hiszen a nyugati ember monogám házasságképe nem független a kereszténységtől. Ha elsőre nem is tudatosult, az egzotikus jövő „elfogadhatósági szerkezete” (plauzibilitás struktúrája), ha mélyebben beletekintünk, sokkal szorosabb összefüggésben áll a vallásunkkal, mint gondolnánk volna. Hiszen ez a vallás formálta (ha nagyrészt öntudatlanul is) egész – személyes és történelmi – létünket és gondolkodásunkat, beleértve azt is, amit ma hiszünk és értékesnek tartunk az életben.

A fenti történet rámutat még valamire, amit akár a hit kontextuális jellegének, „törékenységének”, kulturálisan meghatározott/kondicionált voltának is nevezhetnénk. Mert mi is az, ami miatt keresztény lettem? Ha hagyományos keresztény családból származom – s nem felnőttként tértem meg – nyilvánvalóan elsőként a véletlenre (avagy, hittel szólva: a gondviselésre) kell hivatkoznom. Semmi más nem magyarázza ugyanis ennél jobban, hogy éppen ebbe a családba születtem bele, hogy éppen ezeket a hagyományokat követték a közvetlen környezetemben élők, és hogy alkalmas időben engem is elvittek megkeresztelni. Ha történetesen 450 km-rel délkeletebbre, mondjuk Boszniában születtem volna – elnézést az újabb irreális gondolatkísérletért! –, most valószínűleg péntekenként mecsetbe járnék, és más szavakkal fordulnék az egyetlen Istenhez, Allahhoz, a mindenhatóhoz.

Minden példa egyoldalú; fentebb nyilvánvalóan nem azt akartam állítani, hogy a férfiakra döntései tudatosabbak volnának, vagy megalapozottabban történnének (azaz kevésbé volnának környezetfüggők, életvilágba ágyazottak és motiváltak), mint a nőké. Távol álljon tőlem! Mellékesen megjegyzem, hogy ez – horribile dictu – még a katolikus papi hivatás (par excellence férfidöntés!) motivációira is igaz; s erről még mintha a Szentírás is tudna. Emlékezetes a hűtlen inétzőről szóló példabeszéd, aki kapálni nem tudott, koldulni szégyellt, de azért csak-csak talált egy kompromisszumos megoldást… (vö. Lk 16,1-13). A különbség – szerintem – legfeljebb abban áll, hogy – statisztikai valószínűséggel – a férfiaknak általában más tényezők számítanak vonzónak és csábítónak, mint a nőknél (olyanok például, mint ösztöndíj-lehetőség, szakmai előremenetel, érdekes kihívások a munka területén, elismertség, társadalmi státusz, megnyert hatalmi játszmák stb.).
Primum vivere tehát, deinde philosophari (azaz: először élni kell, s csak aztán filozofálni), mint a régiek mondták? Ez bizony nagyon is rímelne a fenti tételmondatunkra: az elfogadhatósági (plauzibilitás) struktúrák nagyrészt meghatározzák, hogy mit hiszünk, s tartunk elfogadhatónak. De vajon azt is jelenti, hogy foglyai vagyunk a körülményeinknek; hogy lehetetlen lényegi távolságot venni tőlük?

Bizonyos értelemben kétségtelenül! Senki sem képes kilépni a saját cipőjéből, azaz faképnél hagyni a kultúráját, nyelvét, hogy mindent mintegy „elölről kezdjen” az életében. Kétségtelenül minden döntésünk motivált, s vágyaink, preferenciáink, azok a körülmények, amelyek között jól érezzük magunkat, nem egyenesen az égből pottyantak le, hanem korábbi életformánk (sőt talán – a hagyomány révén – őseink/elődeink/felmenőink korábbi életformájának is) következménye, illetve folytatása. De vajon ez a tény egyúttal nézeteink, döntéseink és állásfoglalásaink gyökeres relativitását is jelentené?

Az egyháztörténelem nagy hitvallóinak élete minden esetre mást mutat. Mindig éltek szentek – akár számon tartja őket az egyházi kalendárium, akár nem – akik bátran és kompromisszumok, feltételek nélkül tették rá az életüket a felismert igazságra. Vagy ők erre voltak predestinálva hitük „elfogadhatósági szerkezete” által?

19 komment

Címkék: család hit házasság leánykérés

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr603390216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.11.17. 23:56:09

Milyen érdekes, hogy az "igen" válaszból, illetve annak cáfolatából indulsz ki :-)
Az én válaszom egyértelmű "nem" és ez nem igazán elméleti válasz, a történet - még ha nem is pont így - egy elég közeli ismerősmmel esett meg, egy híres református iskolavárosban ment az utcán, amikor lefékezett mellette egy autó, és teljesen komoly emberek szálltak ki belőle egy hasonló jellegű, angolul megfogalmazott ajánlattal (amiről addigra tudták, hogy az illető érteni fogja), és hogy mennyire komolyan gondolták, ennek többek között az volt a jele, hogy az ismerősöm szüleinek elérhetősége volt a legfontosabb a számukra. Kvázi, hölgyem, ön ehhez nem ért, de mi - épp ezért - igazából az édesapjával szeretnénk beszélni mint férfi a férfival, higgye el, hogy az édesapja nagyon meg lesz elégedve az ajánlatunkkal.
És valóban a csillagos eget ígérték, de persze a megállapodás nem jött létre, az ismerősöm arra hivatkozott, hogy őt valószínűleg még nem akarnák kiházasítani a szülei, a legkiválóbb feltételekkel sem, mert az apja kívánsága egész biztosan az volna, hogy neki be kell előbb fejeznie a tanulmányait.
Az úriemberek az eszmecsere végeztével továbbmentek, és soha többet jelentkeztek (ami szintén arra utal, hogy nem lányrabló bűnözők voltak, hanem tényleg adott paraméterek alapján kerestek feleséget valakinek).

Vagyis, az ajánlat nem olyan vonzó, mint amilyennek akár be is állíthatnánk.

Nem tudom, mi számít. Én eljöttem tök messzire, és jelenleg a heti templomjárásom nem is katolikus templom. Azt tenném még hozzá, hogy konkrétan nekem a hitem fontosabb, mint a vallásom - ennek kifejtése elég hosszú lenne -, a kultúrát (bár ugye definíció kérdése hogy ki szerint mi az), szokásokat nagyjából cserélgethetőnek tartom, a nyelvet már kevésbé (de azért igen), a személyes meggyőződés meg... hát nem tudom. Megismert igazságról nem vagyok/lennék hajlandó lemondani. De sajnos megismert igazságból rettentő kevés van (lehet, hogy a szenteknek több? én nem értek hozzá), a "hit általi megismerés" nekem eléggé fából vaskarika (lehet, hogy a szenteknek nem? ehhez sem értek), úgyhogy marad a belső meggyőződés, a szubjektív és megismételhetetlen "szerintem", amit jobb híján csak azzal tudok alátámasztani, hogy "mert így gondolom és így látom helyesnek". Ilyenekből egy egész tárházam van, persze mindet vissza lehetne fejteni tapasztalatra, vallásra, nyelvre, kultúrára, nevelésre stb., ugyanakkor univerzalitás nem létezik, mert lehet hogy a meggyőződésem neked is meggyőződésed, de nekem vallás, neked nevelés, nekem tapasztalat, neked kulturális hagyomány. A vélemény közös, egyikünk se mond le róla, mert személyes igazságának tekinti, de mégse vésheti kőtáblára megismert igazságként, mert ezzel abszolutizálná, és abszolutizálni nagyon kevés dolgot lehet. Szerintem. ;-)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.11.18. 00:04:32

(Filmajánlat: An education. A magyar címe Egy lányról.

Fontos, hogy az apa meggyőződése ;-) az legyen, hogy a lányának előbb be kell fejeznie a tanulmányait.)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2011.11.18. 07:04:50

Érdekes ez a hosszú eszmefuttatás egy fiktív, az előző kommentelő személyes tapasztalatai ellenére mégiscsak meglehetősen valószerűtlen történettel kapcsolatban. Sokkal hamarabb lezárhatónak érzem a kérdést azzal, ha "hősünk" a "földi boldogság" kapujában álló ifjú hölgy Istentől kérdezi meg, hogy mi az Ő akarata az életével. A hívő embernek ez az egy számít. Igaz, azért sokat kell tennünk (igeolvasás, imádság, élő hit), hogy ezt minden pillanatban megértsük. Valóban a körülmények, a kulturális és szocializációs előzmények, a sátán nyílt, vagy nagyon is rejtett cselszövései nagyon megnehezíthetik Isten akaratának megértését. Hitem és közel öt évtizedes tapasztalatom alapján azonban ez mégis működik.

tistedur 2011.11.18. 12:21:20

@Felicitasz: a "nem " válasz esetében nem lenne ez a bejegyzés, illetve nem ebben a formában lenne. :)
"A szekularizált európai népesség nagy átlagának vallással kapcsolatos véleményéből kiindulva feltételezem, hogy példabeli megkérdezettként arra hajlanánk, hogy igent mondjunk a (mesebeli-hipotetikus) ajánlatra. Már szinte látjuk is magunkat az új környezetben, boldogan, hazavárva az elfoglalt, szerető férjet, elfogadva az ajándékait, kényeztetését, élvezve az utazásokat, a szinte ezeregy-éjszakabeli házasság örömeit. "-nálam ez a mondat kiverte a biztosítékot: ennyire tartja vajon a szerző a nőket? ennyire anyagiasnak? legalábbis a szekularizált, európai nőket...

Pandit 2011.11.18. 13:02:55

@tistedur:
Nem a nőkről van szó.(v.ö. "elmélkedés a hit plauzibiltás-struktúrájáról") Végigolvastad?
Férfipéldát lehet, hogy nehezebb lett volna hozni, már csak azért is, mert ilyen összetett mérlegelést kevés férfitól lehet elvárni. :-))
((Pl. Kérdés: Elvállaljam a külföldi (pl dubai) munkát a sok pénzért?, Dilemma: Teljesen más kultúra, nem lesz a hitemnek megfelelő templom közösség. meg fogom tudni élni a hitemet? Mi lesz a családommal? .stb stb. Válasz: Á kit érdekel lényeg a lóvé.))
Egyébként meg így is hihetlen a gondolatkísérlet, de a "gazdag muzulmán "hölgyválasz"", még furcsább lett volna. ;-)

thotferi 2011.11.18. 14:39:53

"Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend
embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben
élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor.
Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember
gondban, bajban, az istenek így szabták ki a sorsunk.
Mégis, járul még öröm is némelykor a bajhoz,
s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az ember
már a halántékán ősz hajjal jő a világra.
Ellentét támad majd akkor apák s a fiúk közt,
s vendéghez vendéglátója, barát a baráthoz,
s testvérhez nem kedves a testvér, mint ahogy addig,
és nem tiszteli többé gyermek öreg szüleit sem.
Súlyos szitkokkal szólnak hozzájuk a durva
gyermekek, isteni bosszútól sem félve, a hálás
gyermek adóját nem fizetik meg öreg szüleiknek,
áll az ököljog, s egymás városait kirabolják.
Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt,
inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,
tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nem
ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,
mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt.
Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység,
annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen.
Akkor a széles térségű földről az Olümposz
orma felé, öltözve fehérbe, elindul, az embert
elhagyván, fel örökké élő isteneinkhez
Aidósz és Nemeszisz: méltó harag és a szemérem,
itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógy"
Jelenünk leírása igencsak korrektül sikeredett. Éránkban, mely a rabszolgatartó társadalmak korában fogant, s a feudalizmuson keresztül tart a liberális vadkapitalizmus legsötétebb periódusáig, bizony "apák és fiúk között is ellentét támad", mert csakis a pénznek, a hatalomnak és az állati szexualitásnak van értéke a mainstream gondolkodás szerint. Ezek az értékek persze mindössze kvázi értékek, a vaskor sötét propagandája nevezi így őket, s nem a természetjogi való. Bizony a XXI. században a jó és igaz embert terroristázzák és szélsőségesezik, míg a hazug szélhámos magas pozíciókhoz juthat gátlástalan szabadossága és szociáldarwinista szemlélete ("a gyengébb letaposható") miatt. Egyre mélyebben mártózunk meg a vaskorban, mert bizony nekünk, kapitalizmusban sínylődő legújabb kori emberentitásoknak mindenből a lehető legrosszabb jutott: nyomor, szított ellentétek, gyalázatos devianciák és kifordult értékek. Nem tehet mást a kevés normalitáspárti ember, mint hogy keresi egymást és terjeszti a letűnt aranykor értékrendjét minden nap, minden órában, minden percben. S akkor talán egyszer majd eljön... a szebb jövő!"
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:xdOgY9aFF_8J:torsalqvist.freeblog.hu/+tor+salqvist&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

tistedur 2011.11.18. 14:51:53

@Pandit: végigolvastam. :) csak a példát és az azt követő gondolatkisérletet tartom kicsit hiteltelennek. (habár mint olvastuk, azért előfordul az ilyesmi)
te is elolvastad, amit idéztem a szerzőtől?
ha megmaradunk annál a példánál, hogy a szerző 450 km-rel délebre születve muszlimként képes lenne -e katolizálni és elfogadni, hogy felrúgja a kapcsolatát a családjával, más hagyományokat követni stb. vagy egyszerűen megmarad muszlimnak, mert ez az ottani világ rendje, akkor számomra ez az elmélkedés sokkal többet adna, mint így.

Satori 2011.11.18. 21:24:32

@Felicitasz: meglepett a történeted; köszö, hogy leírtad! Hogy mik vannak...!

@tistedur: köszönöm szépen a korrekt visszajelzést, vettem, és elismerem a jogosságát. Egyébként - bár filozófus volnék - nem követem Arisztotelészt abban, hogy nőnek születni a leggyakoribb születési rendellenesség. :-) Ezt próbáltam is már bizonygatni, de belátom, ezt nem lehet eleget: jezsuita.blog.hu/2010/10/27/ujabban_mar_a_nok_is_udvozulhetnek Úgy látszik a 11 év képzés felsőfokú (egyházi) oktatási intézményekben (férfiközösségekben) és a sok év munka ugyanott nem múlt el nyomtatanul - erre jól ráéreztél. Sajnálom, és bocsánatot kérek, ha megbántottalak.

@Pandit: Te jól ráéreztél, mert körülbelül tényleg így értettem. És kösz a védelmemre kelést, a nagyvonalú olvasatot!

@thotferi: amit Te írsz, azt általában vagy nem értem, vagy nem értek vele egyet. (Most csak nem értem...) De nem baj, ne szívd mellre! Még változhatunk. Te is, én is.

thotferi 2011.11.18. 22:40:42

@Satori:" amit Te írsz, azt általában vagy nem értem, vagy nem értek vele egyet."
Inkább nem érted és ebből következik az is , hogy nem értesz vele egyet.
Hiába,ötről a hatra a legnehezebb eljutni!

("Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend
embereként"...)

tistedur 2011.11.19. 02:45:16

@Satori: nem bántottál meg :) ráadásul tudom, hogy muszlim férfi vehet el keresztény nőt, annak nem kötelező áttérnie :) (fordítva nem működik a rendszer) emancipált nőként pedig én sem gondolom azt, hogy a férfiak egy rendes és egy töredékes x-kromoszómával rendelkező nők :)

P.E. 2011.11.20. 09:37:10

Én el tudom képzelni, hogy egy olyan lány, aki rengeteget nélkülözött, csak saját magára támaszkodhat, egy kicsit szorongva néz a jövőbe, talán a testével keresi meg az egyetemre valót, kicsit kiábrándult, egy ilyen ajánlatra igent mond...

P.E. 2011.11.20. 09:40:00

Egy kicsit olyan, mint nyálfolyós , roggyant, tömött pénztárcájú öregurakkal összeadnod az életedet fiatalként. És ilyet is látni elég gyakran.

Karfiol 2.88 2011.11.22. 23:59:35

Elkezdtem olvasni, és az volt a tippem, hogy a példabeli gazdag ember Isten lesz, a cikk pedig arról fog szólni, hogy megtéríthetők-e a hitetlenek az egyházi hatalom férfias demonstrációjával.

,,egy nagyon gazdag külföldi férfi halálosan szerelmes belénk [Isten mindenkit szeret] Magándetektívekkel [angyalokkal?] régóta figyeltet, „mindent tud rólunk” [minden bűnünket és vágyunkat ismeri] ... Az illető jóképű, fiatal [nem öregszik], családcentrikus és sok gyermekben gondolkodik. Mellesleg, rendkívül jómódú ember [aranykincseket gyűjt], a garázsában sorakoznak a Rolls-royce-ok [a BMW-it pedig még a magyar szolgáinak is kölcsönadja], és több nagyvárosban is luxuslakást tart fenn [leghíresebb a római]''

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.11.23. 14:15:39

@Karfiol 2.88: Hát erre mindenképp megadom a pontot :-D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.23. 14:43:55

@P.E.: @tistedur: Nekem meg az a régi osztálytalálkozós (vagy előkészítős) vándormotívum jutott a fentiekről eszembe, amelyben - húsz évvel az érettségi után - az egyik férfi valahogy kettesben marad az egykor legszebb, és most is szép, sőt különösen korához képest egyenesen lélegzetelállítóan gyönyörű osztálytársnőjével.

Az elújságolja, hogy egy jól menő és szerető férje és szép, okos és szerény gyerekei vannak, nagyon jól élnek. A férfi erre nagyon halkan, suttogva elmondja, hogy ő független, viszont sikeres üzletember, a vállalkozásai nagyon jól mennek, a 100 leggazdagabba között van. És azt is hozzáteszi, hogy most, hogy találkoztak, újra fellobbantak a régi, mindig viszonzatlannak maradt érzései, és talán még tízmillió forintot is megérne neki egyetlen, kettesben töltött éjszaka.

A hölgy először elpirul, de nem is sokat töpreng, és mire kimondja, hogy "OK", már gondolatban el is költötte az összeget. A férfi ezután azt kérdezi, hogy "És ötszáz forintért?" A nő teljesen kivörösödik, és dühösen kéri ki magának: "Mégis, minek nézel te engem?"

Mire az oly sokszor megalázott, lenézett régi osztálytárs csak annyit mondott: "Ó, azt már az előbb tisztáztuk, csak tudod, én üzletember vagyok, és most már csak a mindkettőnk számára elfogadható árszintet akarom belőni..."

Pandit 2011.11.24. 07:36:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Ez nagyon ütős!
Na most Karfiol 2.88 értelmezésében a 10 milla az örök élet igéretének felel meg?
Remek. :-)

Kajla 2011.12.02. 05:02:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt az anekdótát én Churchillel hallottam (az USA-ban).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.12.02. 08:52:55

@Kajla: Én meg "tuggyukmi" viccként Szepsiben, azzal, hogy Lembergben történt. Az eszmei mondanivaló a lényeg...

iovianus 2011.12.06. 20:20:25

Egy nagy ember mondta egyszer, hogy Párizs megér egy misét...
mondjuk én ezzel nem tudok azonosulni.