Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Igen a harmadik nemre?

2014.05.14. 22:02 scapinelli

conchita-wurst-mr-64-2014-5-15.jpgEgy nemzet, két nép és három nem. Ez lehetne a posztmodern Magyarország legrövidebb leírása. Egy nemzet? Az Alaptörvény egységes nemzetből indul ki. Íme, a sokat vitatott nemzeti hitvallás:  „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”Bár az állítás egyszerű ténynek tűnik, szinte naponta hol egyik-hol másik szavát cáfoljuk, legalábbis egyesek. A mindennapi gyakorlatban a nemzet részei osztódással szaporodnak, amint azt a hazai baloldal esetében láthattuk és látjuk. E sokszínűség dacára talán csak egy pontban áll fenn közmegegyezés, hogy a Kárpát-medencében két nép él: a panelek népe, meg a többiek. Van, aki persze lázadozik a bináris világkép ellen, aki szeretne egyfajta harmadik rend lenni. Igaz, gyorsan lehazaárulózzák mindkét oldalon.  Abban azért sokáig egyetértés uralkodott, hogy az emberiség, ahogy már a Biblia is tanította, kétnemű, hisz Isten az embert férfinak és nőnek teremtette.  Az idei Eurovisio-n azonban a nép, az Isten adta nép, a harmadik nemre szavazott, egy bizonyos Conchita Wurst személyében. A hölgy-úr amúgy Tom Neuwirth néven született és tán hallgat is még erre a névre, ha az utcán valaki leszólítja.

DAS IST WURST

Állítólag a kolbász „családi névhez” úgy jutott, hogy neki „tök mindegy” – mi is? No, minden, kivéve ingatag identitása. „A tök mindegy” német megfelelője ugyanis a „Das ist mir doch alles Wurst”. Szóval Tom-Conchita saját önreklámja szerint egy tökfilkó, igaz csak 2011 óta, amikor is felvette ezt a művésznevet. A nyugati sajtóban azóta Tom she, Sie, elle… lett, holott, aki se nem férfi, se nem nő, az semlegesen „Es”, „it”, magyarul izé, mivel őseink elmulasztották bevezetni a magyar nyelvben a nyelvtani nemet, és csak biológiai nemeket ismerünk. E sajnálatos hiányosság, elmaradottságunk újabb jele, hogy mifelénk mindegy, hogy valaki Conchita, vagy Tom, az illető egyszerűen egy személy. Ember. 

Neki teljesen mindegy. S neked is?

Szóval a 26 éves sztár a Főnix dalával befutott. A reakciók azonban menetrendszerűen a klasszikus hideg-meleg, fekete-fehér, igen-nem játékszabályok szerint láttak napvilágot. Ki lelkesen magyarázza, hogy a hidzsra Conchita egyfajta szabadságharcos, aki a toleranciáért harcol, míg az ellentábor szabadkőműves összeesküvést emleget az európai civilizáció ellen.

Szerintem azonban a harmadik nem prominens képviselője csupán ügyes marketingstratéga: extravagáns külsejével elhúzott a konkurencia mellet. Hisz nem elég énekelni, fel kell kerülni a címlapokra, és a trükk működik. Persze ez rajtunk múlik. Ha az énekesek a színfalak mögött énekelnének, akkor a szakáll nem jelentene előnyt. De a színfalak mögött csak az üzleti stratégia születik, a mechanizmusok így rejtve maradnak. Vagy mégsem? Mert nekünk nem mindegy, se nem tök, se nem kolbász.

910 komment

Címkék: szex ausztria transzvesztita eurovizió

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr336167631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemet 2014.05.15. 06:41:29

Félreérted az alaptörvényt. A "mi" egyértelműen a néhány alkotmányozóra vonatkozik, akik történetesen a magyar nemzet tagjai!
Vagy te talán széleskörű egyeztetésre, netán népszavazásra emlékszel?

Egyébként az nem meglepő amikor egy ilyen kis zárt csoport vágyvezérelt
gondolkodása kissé elcsúszik a valósághoz képest.

Szerencse, hogy a véleménynyílvánítást nem csak választott képviselőkön keresztül gyakolhatjuk. :)

szemet 2014.05.15. 07:13:06

Kis segítség: a "felelősséggel minden magyarért", kitétel egyérzelműsíti hogy az alany nem az egész nemzet, hanem egy részhalma. És világos hogy akkor az írókra, aláírókra vonatkozik, mert ki más jelent ki bármit is az adott monatban?

Dr. szpahi 2014.05.15. 09:02:22

@szemet:

Bónusz kérdés: A történelem folyamán melyik alkotmányról volt széleskörű egyzetetés, netán népszavazás Magyarországon?!

szemet 2014.05.15. 09:09:56

@Dr. szpahi: A konkrét félreértelmezés szempontjából ez irreleváns: most egy adott alkotmányról van szó, és ott - nyilvánvalóan - az alkotmányozók hitvallásáról.

2014.05.15. 09:24:14

Szerény véleményem, hogy a "a klasszikus hideg-meleg, fekete-fehér, igen-nem játékszabályok szerint" ez a poszt teljesen értelmetlen zagyvaság.
(Hogyan is jön össze az alaptörvény, a Kárpát-medence(!), a "panelek népe" (kik ezek?), egy osztrák(!) "tökfilkó" és a magyar nyelvtan a "harmadik nem" indiai elismerésével?)
Az ügyes marketingstratégia dologgal egyetértek, no de ez azért nem olyan nagy felismerés. Nyilvánvaló.

Dr. szpahi 2014.05.15. 09:42:02

@szemet:

Irreleváns?! Akkor ezek szerint egyetlen magyarországi alkotmány sem felel meg az elvárásaidnak (a 2010 előtti semmiképpen), hiszen mindegyik (nyilvánvalóan) az alkotmányozók hitvallásáról szól.

Kérdés az, hogy létezik-e egyáltalán olyan alkotmány - az Egyesült Államokét is ideértve -, amelyik nem az éppen "alkotmányozók hitvallásáról" - azaz a "népakarat" helyett egy nagy többséggel kormányzó elit "népakarat"-koncepciójáról szól? Mert szerintem ez illúzió...

Domikk 2014.05.15. 09:49:19

@Pandit: Ha csak ügyes marketingstratégia, akkor miért azt kiabálta a végén, hogy minket nem állít meg senki?

szemet 2014.05.15. 09:55:44

@Dr. szpahi: " egyetlen magyarországi alkotmány sem felel meg az elvárásaidnak"

Én nem írtam elvárásokat. Csak megjegyeztem, hogy a hitvallás egy szűk csoporté, nyelvtanilag is ezt sugallja a mondat, meg ez történetileg is (alkotmányozás folyamata) egyértelmű.

A post meg mégsem így értelmezi.

Ennyit írtam.

Nem is értem mit kötözködsz. Talán csak szövegértési gondok lehetnek mögötte, mert az eddigi kommentjeid alapján ezzel mintha egyet értenél te is, nemde?

Domikk 2014.05.15. 10:10:26

@szemet: Nem minden országban a népszavazás az elfogadás útja. Azzal, hogy a mostani választásokon is a kormánypárt nyert, a nép közvetetten igent mondott az új alaptörvényre is, a nép által választott képviselők pedig az alaptörvényre tették le esküjüket. Számos országban az a mód, hogy két egymást követő országgyűlésnek kell megerősítenie az új alkotmányt, jelen esetben is ez történt.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.15. 10:22:24

Magam is azt gondolom, hogy van egy önmagán túlmutató üzenetértéke ennek a dalfesztivál-győzelemnek, amint erről a témához kapcsolódó posztban ki is fejtettem a véleményemet:
kaleidoscope.blog.hu/2014/05/11/europa_egysegesen_a_sokszinusegre_szavazott
Ugyanakkor súlyos aránytévesztésnek tartom, hogy a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője apokaliptikus víziókat vázol Európa jövőjéről a Conchita-jelenség kapcsán, miközben egy szót nem szól az olyan valóban az európai békét és biztonságot fenyegető veszélyekről, mint amilyen pl. az agresszív orosz politika, mellyel szemben egyedül a nyugati szövetségi rendszer védheti meg hazánkat, ha azt látja, hogy valóban, és következetesen hozzájuk akarunk tartozni. Ez most a magyarok döntésén is múlik, ahogy a legfrissebb posztban erről szintén írtam a blogon.

szemet 2014.05.15. 10:30:45

@Domikk: Ennyi közvetettség után, természetes, hogy a kitétel nem a teljes nemzetre vonatkozik, nem vonatkozhat rá.

Az általad leírtakból is egyértelmű, hogy pontosan ki nyílvánitott ki mit.

Gondolom te sem hiszed egyébként, hogy - néhány szerencsétlen agymosottat leszámítva - az országgyűlési választás, a vélemények tekintetében egy egyszerű mindent vagy semmit típusú elfogadással lenne egyenértékű.

Domikk 2014.05.15. 10:43:37

@szemet: Én annyit mondtam, hogy ez egy általános nemzetközi gyakorlat.Hogy én mit gondolok róla, az irreleváns, de olyan törvény soha nem lesz, amit mindenki elfogad, ezért is alkalmazzák mindenhol a többségi elvet.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 10:45:29

@szemet: "Gondolom te sem hiszed egyébként, hogy - néhány szerencsétlen agymosottat leszámítva - az országgyűlési választás, a vélemények tekintetében egy egyszerű mindent vagy semmit típusú elfogadással lenne egyenértékű."

A 'vélemények tekintetében' nyilván nem, de jogszerűségét és politikai legitimitását tekintve határozottan igen.

Egyébiránt az EU-tagállamokban praktizáló politikusok között legalább annyi - ha nem több - támogatója van a magyar alkotmánynak, mint bírálója. Nyilván ők is 'agymosottak'.

szemet 2014.05.15. 10:59:28

@m-athos: Jogszerűen, legitim módon lehet más a "hitvallásod".

Többek között azért is, mert világos hogy nem kehet minden állampolgár alanya egy ilyesféle kiijelentésnek csak az alkotmányozók - ennyit állítok, szerintem ez mindenki számára egyértelmű kéne hogy legyen, és ezért "meglepődni" sem kéne ha a gyakorlat is ezt igazolja.

Domikk 2014.05.15. 11:06:21

"Szerintem azonban a harmadik nem prominens képviselője csupán ügyes marketingstratéga: extravagáns külsejével elhúzott a konkurencia mellet."

Lehet. Mindenesetre egy bevett receptet alkalmaz. Először kiüti az ingerküszöböt, egy év múlva már kevésbé, később még kevésbé, aztán ez is "normális lesz". Aztán jön a következő csoport, aki egyenlőséget akar, mindig egy kicsivel durvább, mint az előző. A normális értékek pedig eltűnnek.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 11:06:49

@szemet: Az alkotmányt az alkotmányozó országgyűlés szövegezi - annak a 'népnek' a nevében, mely ezt a testületet népképviseleti alapon megválasztja. Nem tudom mi ebben olyan furcsa.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 11:16:25

@szemet: Pontosítom, mert félreérthetőre sikeredett. Az alkotmányt az OGY szövegezi a saját nevében, de a nép által felhatalmazva, kvázi a nép helyett.

szemet 2014.05.15. 11:20:48

@m-athos: Pontosan ezért nem is lehetséges, hogy kivétel nélkül minden köhintésük egybe essen a teljes nép közös akaratával (ha egyáltalán létezik ilyen...). Így aztán nem is léphetnek fel ezzel az igénnyel.

Nem is kell így értelmezni az állításaikat, a demokrácia nem abszolútizmus, nem azonos az "állam én vagyok" mentalitással.

Ezt kéne megérteni, egy másik példa erre: ha valaki mondjuk (akár külföldről) kritizálja a kormányt, nem "Magyarországot támadja".

Ez a példa érthetőbb?

Dr. szpahi 2014.05.15. 11:27:50

@szemet:

Abban, amit a kommentedben kifejtettél pontosan az a gond, hogy a mostani alkotmány elfogadának módozatán olyasmit akarsz számonkérni, ami egyetlen eddigi alkotmányunk elfogadásának sem volt jellemzője: a széleskörű egyeztetést és a népszavazást. Ezért "kötözködtem". Mert amit írtál az nagyon egyoldalú és politikailag elfogult volt (és mellesleg ugyanolyan "kötözködő" Scapinelli@ szövegével, mint az enyém a tieddel).

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 11:46:17

@szemet: "Pontosan ezért nem is lehetséges, hogy kivétel nélkül minden köhintésük egybe essen a teljes nép közös akaratával (ha egyáltalán létezik ilyen...). Így aztán nem is léphetnek fel ezzel az igénnyel."

Ezzel szívem szerint akár egyet is értenék. Viszont az a bajom ezzel, hogy azt mondjuk ki vele, hogy akkor pedig a világ összes alkotmánya fölösleges, hiszen egyik sem képviseli a teljes közösség akaratát. Úgyhogy inkább hajlamos vagyok kompromisszumot kötni a politikai realizmussal, és azt mondom, alkotmányokra mégiscsak szükség van. Még ha nem is felel meg a közösség összes tagja egyéni elvárásainak.

Amúgy pedig teccettek volna a baloldalon 2/3-dal nyerni a választásokon, és akkor eltörölhették volna az új alkotmányt és írhatnának egy még újabbat. Ez egyébként szerepelt is a választási programjukban, a választásokon tehát erről a kérdésről is döntöttünk.

"Ezt kéne megérteni, egy másik példa erre: ha valaki mondjuk (akár külföldről) kritizálja a kormányt, nem "Magyarországot támadja"."

Ebben is egyetértünk. Nem is tudom, miért nekem címzed. :)

szemet 2014.05.15. 12:07:11

@m-athos: Persze. Praktikusan ha Hammurapi alatt élsz nem hagyhatod figyelmenkívül a törvényeit, pl. a végrehajtó/erőszak szervei miatt. Egyet is érthetsz velük, de nem kell attól még elhinned, hogy a napistentől kapta őket.

Az, hogy egy addot alkotmány adott része, adott helyen mekkora támogatottságot élvez mindig egyedi vizsgálat kérdése.

Én csak annyit állítok, hogy a "mi a magyar nemzet tagjai" az alkotmányozókra vonatkozik. Több èrvet hoztam rá már. Írok egy másikat: én pl. személy szerint nem nyílvánitottam ki semmit

Akkor most vagy nekem van igazam, vagy nem vagyok a nemzet tagja (és ezt most kell megtudnom).

2014.05.15. 12:28:06

@Domikk:
Halvány fogalmam sincs ki mit kiabált. Nem sokat tudok erről az egészről.
A nyertes "extravaganciája" akkor is lehet marketingfogás, ha a szavazatait azért kapta, mert az előadása "szakmailag" esztétikailag, vagy egyéb más szempontok alapján a legszínvonalasabb, legérdekesebb, legütősebb, (ezt félve írom le: legértékesebb) volt.
És akkor is ha az extravaganciával a versenyen túlmutató politikai(?) társadalmi üzenetet is át akart adni.
Szerintem elég valószínű, hogy az is volt, hiszen egy cirkuszi "mutatványos" cirkuszi előadásáról beszélünk.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 12:30:38

@szemet: Nem olyan bonyolult dolog ez.

Politikai értelemben a magyar nemzet tagja, és az alkotmányozó országgyűlés te helyetted írta le a fenti (és az összes többi) mondatot.

Egyébként dehogy nem nyilvánítottál ki semmit, az új alkotmány pro- és kontra központi témája volt a választási kampányoknak.

Ha tehát a kormánypártokra szavaztál, támogattad az új alkotmányt.

Ha pedig az ellenzékre, akkor ellenezted az új alkotmányt.

Ha meg nem mentél el szavazni, akkor ezzel azt nyilvánítottad ki, hogy bármi is légyen az, de a többség álláspontját támogatod.

2014.05.15. 12:35:54

@Domikk:
"Számos országban az a mód, hogy két egymást követő országgyűlésnek kell megerősítenie az új alkotmányt, jelen esetben is ez történt."
Nem jelen esetben nem ez történt. Az alaptörvény a legutóbbi választás előtt hatályba lépett, továbbá a jelenlegi országgyűlés sem szavazott a megerősítéséről.
Gyanítom, hogy inkább az fog történni, hogy az újabb kétharmaddal inkább módosítani fogják az új ciklusban. (Amit megint nem kell majd megerősítenie a következő választott testületnek)

Továbbá azokban az országokban a választók is tudatában vannak annak, hogy erről is döntenek.

Ha engem most megkérdeznének, hogy akarom-e az alaptörvény jelentős megváltoztatását (akár úgy is, hogy megelőzőt állítjuk vissza) igent mondanék.
Természetesen ettől még nem szavaztam a szocialisták és többiek összefogására.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 12:37:35

@szemet: Javítok. Helyesen: "Politikai értelemben a magyar nemzet tagja vagy"

2014.05.15. 12:40:15

@m-athos:
"Ha tehát a kormánypártokra szavaztál, támogattad az új alkotmányt.

Ha pedig az ellenzékre, akkor ellenezted az új alkotmányt."

Ez így pontatlan. Az első fele OK, de nem jelenti azt, hogy egyetértesz az alaptörvénnyel, csak, hát ez történik, ha rájuk szavazol.
A második fele nem igaz. Ott is a támogat szó lenne jobb.(ti. akkor nem támogattad), pedig simán lehet, hogy ellenzékre szavazóként nem ellenzed, mert pl. tetszik.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 12:48:41

@Pandit: Igazad lenne, ha az alkotmány puszta véleményezéséről lenne szó.

De itt - én legalábbis - a jogi hatályról és a politikai legitimitásról beszélek. Ezt pedig a választási matematika határozza meg a fentebb leírt módon, akár szeretjük, akár nem.

Domikk 2014.05.15. 13:01:44

@Pandit: Valóban, már az előző ciklusban hatályba lépett. De azzal, hogy most arra tették le az esküt, legitimálták azt. És nem csak a kormánypárt tette le rá az esküt, ha jól tudom, így a választópolgárok elsöprő többsége által is legitimálva lett a többi párt képviselői által. Az ellenzékben levők által is.

2014.05.15. 13:02:44

@m-athos:
Én is ezt mondtam. Épp ezért volt pontatlan (és így hamis) a megfogalmazásod.
a hatálynak végképp nincs ehhez köze, a "politikai legitimitás" meg egy érdekes szókapcsolat. :-)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 13:04:42

@Pandit: Igazad van, írhattam volna "társadalmi legitimitást" is. Különösen @Domikk: fentebbi kiegészítésének tükrében. :)

szemet 2014.05.15. 13:12:09

@m-athos: Amit nem értek, mindenfélét felhoztok de: mit változtat ez az egész azon, hogy a nyilatkozók személye, azaz a mondat alanya kicsoda?

Az a nyilatkozat idején dől el.

Ha mondjuk én kiadok egy nyilatkozatot, hogy mi a Magyar nemzet tagjai (én a Gyula meg az Ottó) elítéljük a VV6-ot, hiába ért egyet a tartalmával mondjuk az emberek 52%-ka, az még a mi nyilatkozatunk marad. Ettől nem íródik át az alanyt utólagosan. (És aztán nem is kell meglepődni ha sokan nem értenek vele egyet, mert senki soha nem mondta hogy mindenki így gondolkozik!)

2014.05.15. 13:13:07

@Domikk:
Ez egy nagyon körmönfolt, álságos és teljesen hamis logika.
Mégis mi másra tették volna le?

1. Az alaptörvénynek nem volt szüksége legitimitásra, mert legitim volt (most is az).
2. A választók elsöprő többsége sem legitimált semmit (nem is tehette volna), de ez az eskütétel semmiképpen nem tükrözi a választópolgárok alaptörvényről alkotott véleményét, ha erre gondoltál.
Mellesleg nem értem miért van szüksége azoknak akiknek tetszik az alaptörvény ilyen kifacsart indoklásokra? A számukra kedves alkotmány legitim és hatályos a mai napig.
Csak hát hazudnék, ha azt állítanám, hogy nekem tetszik, azt meg nem akarok. :-)
Nem tudom bizonyítani, de úgy érzem, hogy ezzel azért nem tartozom a választók elenyésző kisebbségéhez, de ki tudja.

2014.05.15. 13:19:40

@m-athos:
Írhattál volna, de mi a különbség a "sima" legitimitás és a "társadalmi legitimitás" közt?
Utóbbiról ti. nem tudom mit jelent.
@Domikkal meg nem értettem egyet. :-(

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 13:34:49

@szemet: "Amit nem értek, mindenfélét felhoztok de: mit változtat ez az egész azon, hogy a nyilatkozók személye, azaz a mondat alanya kicsoda?"

Pontosan erre próbálok rávilágítani egy ideje. Egy szöveget ha szakszerűen elemzünk, nem elég csak a konkrét szöveget nézni, hanem a szöveg tágabb kontextusát is "illik" figyelembe venni.

Különösen igaz ez az alkotmányra, mely pontosan abból a célból íródik, hogy egy szélesebb jogi- és társadalmi- kontextusba helyeződjön.

Jelen esetben ennek a társadalmi kontextusnak, amit képviseleti demokráciának hívunk, az a nyelvtani folyománya, hogy ha a szövegalkotó a maga nevében beszél, akkor a te nevedben is beszél. (Még akkor is, ha nem értesz vele egyet.)

A nyelvtani felvetésed bármely más társadalmi rendszerben bizonyosan jogos lenne, de képviseleti demokráciában nem az. Pontosan ez a képviseleti demokrácia lényege.

szemet 2014.05.15. 13:47:59

@m-athos: " ha a
szövegalkotó a maga nevében beszél, akkor a
te nevedben is beszél"

Na ez pont nem igaz egy demokráciában.

Nem beszélnek, nem is beszélhetnek az én nevemben. A demokrácia egyik lényege hogy meghúzzuk a határokat mit is tehetnek, ez pedig a következő:

Jogszabályokat alkothatnak (beleértve akár az alkotmányt) amiknek praktikus kövezkezményei vannak amik rám is vonatkoznak.
DE nem írhatnak "hitvallást" a nevemben. Ez az egész ilyen formában kész agyrém, ha ezt komlyan gondoltad!

szemet 2014.05.15. 13:51:18

@m-athos: Mindenestre szerintem az nem lenne demokrácia. A te hitvallásod szükségszerűen a mindenkori kormány hitvallása? Ilyen egy demokrácia polgára? pffff

csaba carmarthen 2014.05.15. 13:52:44

WHEN all the usual suspects – the European Union, the United Nations, the IMF, the leftist commentariat, Hillary Clinton et al – are hand-wringing and getting their underpinnings in a twist over some alleged affront to the New World Order,

it is a pretty reliable indication

that someone,

somewhere is doing

something uncharacteristically constructive.

So it is with the chorus of condemnation of Hungary over its new constitution, which came into effect on 1 January.

www.scotsman.com/news/second-hungarian-uprising-is-as-inspirational-as-the-first-1-2056970

@Domikk: nehez elkepzelni, hogy a "korustagok" pont innen hianyoznanak...
(Ezt persze csak altalanossagban, es hozzateve, hogy Istennek mindenkivel szemelyes terve van, plusz hogy mindannyian raszorulunk Isten irgalmara)

www.youtube.com/watch?v=pN58ZvBWzOc

Domikk 2014.05.15. 13:53:34

@Pandit: Nem célom erősködni, meggyőzni sem akartalak, szíved joga, hogy tetszik-e. Csak felvetődött, hogy nem kísérte az alkotmányt se széleskörű vita, se népszavazás. Erre írtam, hogy az egy bevett gyakorlat az alkotmányjogban, hogy két egymást követő országgyűlés megerősíti az alkotmányt. Egyebekben pedig egyetértek m-athos-szal, a képviseleti demokrácia így működik.

szemet 2014.05.15. 14:01:44

@m-athos: Mindenkori parlament hitvallására gondolok, ők a törvény- (és szerinted hitvallás-) hozó szerv.

Domikk 2014.05.15. 14:05:01

@csaba carmarthen: Köszönöm a cikket, tanulságos.

csaba carmarthen 2014.05.15. 14:09:22

Isten, áldd meg a magyart!(...)
MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelõsséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelõtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot,
és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdõ õseinkre.
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerû szellemi alkotásaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával
gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különbözõ vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megõrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

A velünk élõ nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezõk.
Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét
és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.

Felelõsséget viselünk
utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erõforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövõ
nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínûségéhez.
Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttmûködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttmûködve bontakozhat ki.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvetõ értékei a hûség,

a hit és a szeretet.

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás
nélkül intézi.

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti

Magyarország

alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen
bûnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk
érvénytelenségét.

Egyetértünk az elsõ szabad Országgyûlés képviselõivel, akik elsõ határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk
az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

www.kormany.hu/download/0/d9/30000/Alapt%C3%B6rv%C3%A9ny.pdf

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezetõ évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki
és szellemi megújulásra.

The Hungarian constitution reflects an awakening of cultural and moral sensibilities,
a revolt against Brussels-directed integration and PC impositions.

t is the product of a

highly civilised nation

reclaiming its heritage and autonomy.

It should be an inspiration to the rest of Europe, marinated in moral relativism and political passivity. As this noble documents states, “we have an eminent need of spiritual and intellectual renewal”. «

www.scotsman.com/news/second-hungarian-uprising-is-as-inspirational-as-the-first-1-2056970

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 14:25:49

@szemet: Nem, az én hitvallásom a Nikaia-Konstantinápolyi Hitvallás, meg az Apostoli Hitvallás. :)

Annyiszor leírtam, hogy most már bizonytalan vagyok: tényleg nem érted a lényeget, vagy csak úgy teszel, mintha nem értenéd.

A demokratikusan megválasztott parlament az összes rendeletét, törvényét, alkotmányát az összes állampolgár nevében hozza meg. Akár tetszik, akár nem.

Ettől még lehet privát magánvéleményed róla, de ismételten leírom: nem a privát véleményezésről beszélek, hanem legitimitásról és jogi hatályról.

Részletesebben lásd az eddigieket.

szemet 2014.05.15. 14:34:44

@m-athos: De te nem érted, nem vagyok se a jogi alanya se egyéb alanya a kijelentésnek.

Senki sem mondhatja, hogy én is kijelentettem a preambulumot! A kijelentés a törvényhozóké, ők a mondat alanya! Ennyit állítok, ez már csak világos nem? Ée ez tény, ugye?

(Nem gondolod hogy akár a törvény előtt is felelős lennék (vagy leszek) a preambulumban lévő kijelentésért, minta én állítanám vagy akár egyet értenék vele?)

Egyértelmű a "mi" alany az alkotmányozókat jelenti, értelem szerint, jogilag ,mindenképp...

Domikk 2014.05.15. 14:40:40

@szemet: Ne haragudj, de ezzel azt mondod, hogy nyugodtan ölhetsz embereket, mert nem te alkottad a Btk-t, így nem vagy felelős érte.

szemet 2014.05.15. 14:44:40

@Domikk: Nem. A törvények rám is vonatkoznak.

Ez a törvényalkotó (parlament) felhatalmazása egy demokráciában, de véleményemet nem fogalmazhatják meg - ilyesmire egy demokráciában nem kap(hat(ná))nak felhatalmazást.

Azaz nem írhatják törvénybe azt, hogy pl. én személyesen elítélem a gyilkosságot, vagy a magyar nép elítéli azt (még akkor sem ha épp igaz), csak becsukathatnak a börtönbe ha gyilkolok.

Nem érthető a különbség?

csaba carmarthen 2014.05.15. 14:45:36

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelõsséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelõtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot,
és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdõ õseinkre.
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerû szellemi alkotásaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával
gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különbözõ vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megõrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

A velünk élõ nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezõk.
Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét
és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. ...

www.kormany.hu/download/0/d9/30000/Alapt%C3%B6rv%C3%A9ny.pdf

szemet 2014.05.15. 14:50:16

@Domikk: Maximum azt írhatják a törvénybe: mi X, Y és Z akik megszavaztuk, elítéljük a gyilkosságot - itt is valami hasonló történt.

Az képtelenség, hogy a te véleményedet parlamentáris szavazással döntsék el.

Domikk 2014.05.15. 14:53:06

@szemet: Értem, amit mondani akarsz. Mindenesetre sikerült jól elkanyarodni a poszt eredeti témájától.

2014.05.15. 15:02:23

@Domikk:
Én pedig csak azt mondtam, hogy nálunk NEM bevett gyakorlat.
És éppen ezért erre hivatkozni felesleges, félrevezető következésképp kicsit álságos dolog.
nem tudom mi az a képviseleti demokrácia működésében amivel m-athossal egyetértesz, és nem akarok találgatni és kérlek vedd észre, hogy én nem a gondolataiddal vitázom csakis a konkrét leírt kommentjeidben olvashatókkal.

2014.05.15. 15:13:07

@Pandit:
Ja és még egy:
Szép fordulat, hogy "szíved joga", de ennek megint semmi köze a joghoz. Egyszerű tény, hogy nem tetszik.
És az is tény, hogy ez tény (mint mindenki másnál is) befolyásol(hat)ja a választáskori döntéseimet.
Ha történetesen a Fideszre szavaztam volna engem baromira bosszantana, ha valaki azt állítaná, hogy ezzel legitimáltam(!) azt az alkotmányt ami baromira nem tetszik.
Az igaz, hogy ha így szavaztam volna m-athos szavaival élve "támogattam" volna, hogy ne legyen megváltoztatva.
(mellesleg elég nagy összeget tennék rá, hogy fognak azon még változtatni ebben a ciklusban is.)
Ismét mellesleg meg igazából nem nagyon érdekel mi van az alaptörvényben és a képviselő urak hogyan játszadoznak ezzel. És úgy sejtem ezzel így van a Te szavaid szerint a "társadalom elsöprő többsége".
Ez van.

2014.05.15. 15:24:28

@Pandit:
"ez a poszt teljesen értelmetlen zagyvaság.
(Hogyan is jön össze az alaptörvény, a Kárpát-medence(!), a "panelek népe" (kik ezek?), egy osztrák(!) "tökfilkó" és a magyar nyelvtan a "harmadik nem" indiai elismerésével?)"

ez így igaz, nincs is mit hozzátennem, bizonyára tudatmódosult állapotban írta a szerző, de hogy kinek címezte az üzenetét, ezt sem tudtam eldönteni...

egyébként volt már ilyen énekes, aki megnyerte a versenyt, de akkor nem kattant rá a nemzeti-keresztény média, igaz neki nem volt szakálla...

Domikk 2014.05.15. 16:09:52

@Pandit: Akkor mondd el kérlek, hogy mi nálunk a bevett gyakorlat. Tudtommal van egy történelmi alkotmányunk, azt nem szavazta meg senki. Van egy rákosista alkotmányunk, abból kár lenne kiindulni. Meg van ez. Szóval a mostani épp annyira bevett gyakorlat itthon, mint a népszavazás lett volna. Innentől fogva, mivel itthon nincs kialakult szokása, igenis jogos külföldi példákra hivatkozni. Valószínűleg meglep amit írni fogok, engem sem érdekel, mi van a hitvallásban. Ti ugráltok ezen jópár hozzászólás óta, ami egyébként erősen offtopic ebben a posztban.

2014.05.15. 16:14:31

"engem sem érdekel" "offtopic"
Ok, akkor már erre nem is válaszolnék. (Már csak azért sem mert nem igazán értelek, de a hiba bizonyára az én készülékemben van.)
Nem akartalak megbántani.

Domikk 2014.05.15. 16:25:49

@Pandit: Én sem téged, elbeszéltünk egymás mellett. Én tisztán jogi szempontból közelítettem a dolog felé, te pedig teljesen érthetően a saját szempontodból. Zárjuk le akkor.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 16:53:58

@szemet: "nem vagyok se a jogi alanya se egyéb alanya a kijelentésnek."

Dehogynem, jogi alanya vagy, velem és másokkal együtt.

Igaz, hogy nem te jelentetted ki személyesen, de a te törvényes népképviselőid, a te képviseleteben. Akkor is, ha tartalmilag az ország jelentős része nem ért vele egyet, ez a szöveg mindannyiunk nevében született meg - jogi értelemben véve.

És abból a szempontból is jogi alanya vagy, mert pont azért jelentették ki, hogy ez rád, rám és mindenkire nézve kötelező legyen.

Tökmindegy, hogy egyetértesz-e a szöveggel vagy sem, az a jogi helyzeten semmit nem változtat. Nem kell egy törvénnyel egyetérteni, de még ismerni sem kell, attól az még érvényesen vonatkozik rád.

Ez viszont a római jog egyik alapvetése - ha már a 'képviseleti demokrácia' fogalma mellett ez is tisztázásra szorul. :)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.15. 17:09:17

@Pandit: "Ha történetesen a Fideszre szavaztam volna engem baromira bosszantana, ha valaki azt állítaná, hogy ezzel legitimáltam(!) azt az alkotmányt ami baromira nem tetszik."

A bosszankodáshoz természetesen jogod lenne, de a választási matematikából kifolyóan ez a szomorú valóság.

Valahol az is fontos eleme lenne az állampolgári felelősségnek, hogy tudomásul vesszük: kőkemény árukapcsolás van. Bárki bárhogyan is szavaz, ő a komplett megszavazott csomagért felelős, annak nemtetsző elemeivel együtt is.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.05.15. 18:18:15

@m-athos: "Bárki bárhogyan is szavaz, ő a komplett megszavazott csomagért felelős, annak nemtetsző elemeivel együtt is."

Gyakorlatilag Panditnak van igaza, de elméletben meg neked Mathos. A német emlékművet hoznám fel példának, ha már sok szó esett róla mostanában. ....
Megszavazta az Imrédy-kormány a zsidótörvényt? Igen. Imrédyék pártját törvényes választásokon szavazta be a magyar nép a Parlamentbe? Igen. = A magyar nép antiszemita, nem jár nekik angyalos szobor.
A gyakorlatban tudjuk, hogy ez a kérdés nem ilyen egyszerű.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.05.15. 18:36:11

@Izrael misztériuma: " "egyébként volt már ilyen énekes, aki megnyerte a versenyt, de akkor nem kattant rá a nemzeti-keresztény média,"

Másodszori elolvasásra már érhetőbb a poszt, bár soha nem hallottam a panelnépről, csak a panelprolikról :). Én is le vagyok taglózva, hogy megjelent ez a harmadik nem. Biztos nem olvasok túl sok bulvárt, de az ilyen szakállas nőkről még csak nem is hallottam eddig. Hacsaknem Hermész és Aphrodité gyerekéről, ha jól emlékszem a görög regére.
Ez a szegény Conchita szerintem nagyon randa, a klipjét viszont még nem láttam, mondjuk az Andrásét sem.
A galamuson hoztak egy jó cikket róla a minap, tetszik az utolsó mondata.

www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/380408_a_tagesanzeiger_conchita_wurst_gyozelmerol

2014.05.15. 19:30:32

@m-athos:
Tartom, hogy a legutóbbi választásnak a jelenlegi Alaptörvény legitimációjához nincsen köze.
Legitim volt a választás előtt is és most is az.
Szerintem az a baj, hogy a legitimáció szót másképpen érted, mint azt szerintem kellene (de lehet, hogy én tévedek). De lásd pl. ugyanígy a "választási matematika" kifejezést is, mert az is teljesen másra vonatkozik, mint amire most használtad.
Amúgy tényleg értelek én Titeket szerintem is lezárhatjuk.
Az árukapcsolásos dologban pedig nincsen vita köztünk. Persze.

2014.05.15. 22:10:13

az ezidáig ötször módosított gránitszilárdságú alaptörvény már megint változtatásra szorul a fránya kisegyházak miatt...

index.hu/index2/#bloghu/tenytar/2014/05/15/kisegyhazak_ujabb_pofon_a_kormanynak

2014.05.16. 10:58:35

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Örült Thomas Neuwirth, művésznevén Conchita Wurst győzelmének a bécsi érsek. Christoph Schönborn mindezt Bécsben közölte, amikor a Votiv templomnál tett látogatást. Emlékeztetett arra, Isten képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert. Ugyanakkor hozzátette, a Teremtő „tarka kertjében” olyan emberek is vannak, akik úgy érzik, a másik neműekhez tartoznak. „Természetesen ők is megérdemlik teljes mértékű tiszteletünket” – fejtette ki.
A bécsi érsek a Kathpress osztrák katolikus hírügynökségnek elmondta, azt kívánja, hogy a győzelmet kellőképpen dolgozzák fel, ez ugyanis „nem lesz könnyű”. „Imádkozom érte és azért, hogy Isten áldása kísérje útján” – mondta. Kifejtette, toleranciára van szükség. „Toleranciának azt nevezzük, ha tiszteletben tartjuk azokat, akik meggyőződését mi nem osztjuk. E tekintetben mindannyiunknak toleranciára van szüksége”.

Örült Conchita győzelmének az érsek
nepszava.hu/cikk/1020668-orult-conchita-gyozelmenek-az-ersek

Domikk 2014.05.16. 11:44:18

@Izrael misztériuma: Remekül illusztrálja ez az egész hajcihő az elkényelmesedett, természettől végképp elszakadt nyugati társadalmat, ahogy egy a természetben nem létező, harmadikat nemet próbál meg természetesként beállítani. Az egyház asszisztálása ehhez talán még elkeserítőbb.

Domikk 2014.05.16. 11:56:54

@Domikk: És ha jobban belegondolunk, ez talán már Istenjátszás. A teremtett világ nem elég, az ember többet akar. Minek család, minek társ, ha egyszerre lehet férfi és nő, szingli egyed a szép új világban.

2014.05.16. 12:48:14

@Domikk:
"Az egyház asszisztálása ehhez talán még elkeserítőbb."

a török szultán herélteket alkalmazott háremőröknek bizonyos okokból, a római pápák hosszú sora pedig azért kasztráltatott fiúkat, hogy angyali hangjukban gyönyörködjön minekutána elfáradt a napi munkájában, ezen nem keseredsz el?

(akkor most fiú-e vagy lány, ez itt a kérdés!)

Domikk 2014.05.16. 12:55:43

@Izrael misztériuma: De, elkeseredek, én nem állítottam, hogy az egyház hibátlan. Ugyanakkor egy nem csonkítása, és egy új nem létrehozása fogalmilag különbözik egymástól, le is írtam, miért.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.16. 16:38:46

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Ebben igazat adok, ahogy így árnyaltad.

@Pandit: Szerintem is lezárhatjuk, beszéljünk inkább a szakállas nőről. Szegénykém annyira fel akarja hívni magára a figyelmet - mi meg közben a magyar alkotmány preambulumának egyetlen mondatáról vitázunk :)))

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.16. 16:52:31

@Izrael misztériuma:
Én arra fogadok, hogy nem változtat a kormány az egyházi törvényen, hanem tárgyal a pénzről a kisegyházakkal.

A sajókazai buddhistákkal már megtette, egy jóideje kapnak is valami járandóságot. Érdekes módon a sajókazai buddhisták azóta nem tartanak szolidaritási éhségsztrájkot/böjtöt Iványi Gáborral...

2 milliárd forint a költségvetésnek semmi, a fel nem épült kormánynegyed is többszörösébe került anno :)

zzsuzsici 2014.05.16. 21:30:41

Sziasztok ismét!

nem tudom, de nekem ami nagyon bűzlik az a következő. Jól megnéztétek a képeket a Kolbász-ról?
Mert ha igen, akkor láthattátok, hogy milyen ruhákba bújik, milyen női identitást keres ez a szerencsétlen. Szerintem a női kinézete prosti. Bizony. Neki ez a nő.A szakáll pedig szakáll, szóval szerintem ez az egész nem más, mint egy óriási átverés. Elhiszitek? Biznisz. Ha megnézitek a szemeit a fent említett Kolbász-Biznisz-Tökmindegynek, akkor -legalábbis én azt láttam, hogy ördögi. Egyszerűen egy manipulatőr. A hangja mesterkélt, hazug. nem hiszem egy szavát sem. Egyszerűen egy szemfényvesztő-illuzionista, aki hatalmas megalomán késztetésekkel van "felruházva" és sok sok pénzt és még nagyobb hírnevet akar BÁRMIÁRON!!

Ancalagon 2014.05.17. 13:02:13

"E sajnálatos hiányosság, elmaradottságunk újabb jele, hogy mifelénk mindegy, hogy valaki Conchita, vagy Tom, az illető egyszerűen egy személy. Ember."

Milyen jó lenne, ha egy ilyen vélekedést még ironikusan sem neveznénk elmaradottságnak. Nem az tán elsődlegesen fontos, hogy az illető, aki ott szerepel, az embertársunk? Megértem, hogy a kifejezési szabadsággal akár (vissza)élésnek is tekinthető az, hogy sokak szemében botránkozást kelt, mindenkinek szíve joga úgy vélekedni az Eurovízió eredményeiről, hogy meg nem érdemelt politikai döntések vezettek az első helyhez. Az eredmények számomra teljesen irrelevánsak.

A poszt szóhasználata, ítélkező magatartása viszont egyáltalán nem. Azzal, hogy nyelvileg "ezzé", "es-sé", "izévé" minősítjük ezt az előadót, és ezzel a szóhasználattal gyakorlatilag emberségétől fosztjuk meg, ezt egyszerűen elkeserítő olvasnom ezen a blogon. (Kicsiny irodalmi morzsa mára: Nemecsek Ernő kisbetűvel írt neve is hasonló helyzet volt, és tudjuk, miként végződött a történet.)

Igen, nekem teljesen mindegy, hogy ő miképp gondolkozik magáról, hiszen másoknak nem árt vele. Számomra ő egy ember, aki fellépett egy kétes minőségű nemzetközi dalversenyen, és jól sikerült neki. Ha ő jól érzi magát abban a képben, amit vetít magáról, akkor én miért bosszankodjak? A magam életét keserítem csak meg vele...

Mindig is úgy gondoltam, hogy alapvetően a nemi identitásra mindkét politikai irányultság túl nagy hangsúlyt fektet. Egy oldalról nézve úgy fest, mintha ez az ember egyik legfontosabb identitása lenne, a másik oldal meg ignorálna mindent, ami nem tartozik bele a nemi binárisba... Olyan jó volna, ha a címkéken túllépve, az acsargáson, ítélkezésen felülemelkedve, identitások helyett (nemi, politikai, vallási, FELEKEZETI, bármilyen) igenis az embertársat, a felebarátot látnánk a másikban.

Ha pedig ellenségnek látunk Wurstot, vagy bárki mást, akkor meg még parancsunk is van, hogy őszintén és szívből imádkozzunk érte és az ő javáért...

zzsuzsici 2014.05.17. 13:18:27

@Ancalagon: Azt írtad, hogy nem árt senkinek azzal ahogyan fellép. Sajnos ez nem így van. Igen árt, mégpedig nagyon. Pl azoknak a gyerekeknek, akik a tv előtt ülve nem értik, hogy mit látnak. És nem értik, hogy ez miért lehet a legmegnyerőbb az európaiak szemében. Igen legmegnyerőbb, legszimpatikusabb, legelfogadhatóbb. És ezzel iszonyatos károkat okoz a mai serdülők körében.
Amerikában nagyon nagy lett a fegyveres iskolai cselekmények száma. Ha az ottani médiákat, Hollywood, stb elnézem, nem is csodálom. Persze ezt nem lehet leegyszerűsíteni a médiákra. Körül kellene nézni az amerikai jégkrém és popcorn evő csakádoknál is.
Hogy Európa merre felé tart nemi identitás kérdésében, azt sem tudom, és azt sem hogy a Kolbász_Tökmindegy lény ilyen mértékű megjelenése milyen károkat okoz bizonyos tini tömeg lelkében. Attól tartok elég nagyokat. Ha csak megnézem a budapesti fodrászatokat pl, ahol feminin fiúk tömkelege várakozik és igazíttat olyan firizkókat, amik láthatóan 1 hete voltak "igazíttatva" (személyes tapasztalat) és ha megnézem a mai divatot 17-20 éves fiúk egy részénél, az alsónadrág és a nadrág közötti kapcsolat ma már egészen más, mint 10 éve volt...nem beszélve arról, hogy ezek a srácok még viselkedésben is, járásban, mozgásban is abszolút femininek. Tényleg fontos kérdés, hogy mi lesz itt, mert hála Isten, nem mindegyik fiatal van ezen az úton. De nagyon nagy tömeg. Ez a Kolbász-Tökmindegy lény pedig egy óriási átverés (is) szerintem.

YganA 2014.05.17. 13:50:48

@Ancalagon: "...egyszerűen elkeserítő olvasnom ezen a blogon. "
Együtt érzek veled.
És az a szomorú, hogy tehetetlennek érzem magam. Nem találom a módját, hogyan lehet azt kifejezni: ez nem méltó hozzád, kedves blogtársam. Emberhez, keresztényhez, katolikushoz, stb. Honnan jövök én ahhoz, hogy ilyeneket mondjak, amikor éppen az bánt, ha valaki úgy gondolja, neki személyes istenkapcsolata(?, vagy mi) révén minden kérdésben különlegesen igaz meglátásai vannak... És mindezekhez gúny, harag, fölényeskedés, megvetés, indulat, stb. társul.

YganA 2014.05.17. 14:08:23

@YganA:
Ezzel is egyetértek: "Mindig is úgy gondoltam, hogy alapvetően a nemi identitásra mindkét politikai irányultság túl nagy hangsúlyt fektet. Egy oldalról nézve úgy fest, mintha ez az ember egyik legfontosabb identitása lenne, a másik oldal meg ignorálna mindent, ami nem tartozik bele a nemi binárisba... "

Ancalagon 2014.05.17. 14:11:52

@zzsuzsici:

Az, hogy Amerikában mi a helyzet, annak oka szerintem inkább a túlzottan megengedő fegyvertartási policy mélyén keresendő... Ezzel együtt nyilván a Hollywood által közvetített kép - ami, tegyük hozzá, Európába gyakorlatilag teljes mértékben átjut - sok esetben torz és káros, de egy ilyen erőteljes korrelációt látni a kettő között szerintem igényelne egy tudományos pilléreken nyugvó szociálpszichológiai bizonyítást.

Az, hogy mit húznak fel a fiatal fiúk és lányok manapság, ezt kétségkívül meghatározza a média, ebben egyetértünk. Sok esetben károsan. Én azonban alapvetően azt látom károsnak, hogy az emberek külseje ennyire borzasztóan fontos szerepet kap. Mert bizony azért jár el hetente a fodrászhoz, mert ezt a társadalmi elvárást látja maga előtt - hogy a külső az, ami igazán fontos. Hogy ha lány vagyok, muszáj mindig csinos ruhákban lennem (és egyébként is, a photoshoppolatlan arcom az egekig kiáltó szégyen), ha pedig fiú, legyek hipermaszkulin, fess és kigyúrt, mert különben lesz haddelhadd - például rám aggatják azt, hogy túl feminin vagyok. :) És nem pont ezt látjuk a Conchita Wurstot övező vitákban is? Hogy mennyire szignifikáns az, hogy ő hogy néz ki? Hogy hogyan válogatja meg a külsejét? Pont ez a probléma a média által suggalt képekkel, a külsőnek az ilyen szintű nevetséges túlragozása, hogy Conchita Wursttal is az a legnagyobb bajunk, hogy hogy néz ki (szakálla van). Az meg mintha eltűnne, hogy amúgy elvileg azt az üzenetet szeretné közvetíteni, hogy kölcsönös elfogadás meg tolerancia; ami alapvetően nem egy rossz üzenet, még akkor is, ha nem tetszik nekünk az, ahogyan átadja. Sokkal többet árt tehát - szerintem - az, ahogyan beszélünk erről az ügyről, ahogy dehumanizáljuk azokat az embereket, akik nem férnek bele az elvárásaink keretébe; mintsem az, hogy megjelenik egy szakállas férfi - a gyerekeknek pedig mindent el lehet magyarázni, nem buták ők; akár azt is, hogy ez egy szokatlan megjelenési külső, és megkérdezni, hogy szerinte (ti. a gyerek szerint) miért folyamodnak emberek ilyen megjelenéshez. Aztán majd mond valamit, és lehet róla beszélgetni. :)

PS: Én tényleg nem szeretnék nagy vitába bonyolódni, meg azt is megértem, hogy a provokatív külső kiváltja a reakciót, azt is megértem, hogyha nem tartjuk ezt egy üdvözlendő győzelemnek, stb. - de azt nemigen tudom elfogadni, ha úgy beszélünk BÁRKIRŐL, hogy "ez", és úgy kezeljük verbálisan, mint egy undok állatot. Ez az, amit sérelmeztem az előző kommentben is. Nem kell senkivel egyetérteni, nem kell odáig sem lenni érte, de azért egy alapszintű tisztelettel és karitásszal kell fordulnunk felé. Mindenkihez.

Ancalagon 2014.05.17. 14:13:08

@YganA: Köszi :)
A tehetetlenséget maximálisan átérzem...

zzsuzsici 2014.05.17. 15:23:28

@Ancalagon: Hmm, én teljességgel egyetértek abban, hogy egy ember akármilyen szörnyűséges külső-belső változáson ment keresztül, mégiscsak megérdemli azt a jogot, hogy "Ő" -nek és ne "ez" nek szólítsák.
Egy afrikai törzs azokat a személyeket, akik valami rosszat, félresikerültet vagy provokatívat követnek el, egy szertartás keretében középre állítják, és sorba mondják és ismételgetik az összes jó tulajdonságát. Eléggé érdekes eljárás. Jó lenne, ha nálunk is ez lenne a természetes. Viszont nyilván nem fogják a félresikerült emberüket piedesztálra állítani, és nem fogják üdvrivalgás közepette ünnepelni és kikiáltani a büszkeségük netovábbjának. Ma ez történik sajnos Európában Wurst-Tökmindegy lény ünneplésével kapcsolatban. Egyszerűen ez nem normális a szó szoros értelmében. nem kell őt bántani, de ne lehessen fő műsoridőben sztárrá avatni őt. A provokatív nemi szervet jelentő nevével és "kinézetével" együtt.

Válaszodban érvelsz azzal, hogy a külső alapján ítélnek el embereket. Hú, figyelj, itt arról van szó, hogy nemi identitásbeli zavar.
Te úgy éled meg, hogy a fodrászhoz járás "ma" társadalmi elvárás? Ezt kicsit félreérted. Itt arról próbáltam beszélni, hogy ma a kamasz ifjúk egy része teszi ezt meg. Mikor én voltam ilyen korú, egyáltalán nem követtem a divatot. A saját magam által követett stílust használtam és ez ma is döntés kérdése. Mi az amit én akarok mi tetszik NEKEM és nem a társadalomnak. Ha teljesen behódolok a divatnak és a társadalmi elvárásoknak, akkor jelenthet veszélyt az ilyen személyek feltűnése, mint Wurst-Tökmindegy lény, aki divatot fog kreálni. Szerintem fontos lenne ma beszélni arról, hogy lehet dönteni, hogy milyenné akarok válni. Wurst döntött. De az nagyon nem jó, hogy a média ilyen szinten kapta föl. Nem lenneék meglepve, ha nemsokára szakállas hosszú hajú fiúk jelennének meg a városban. Sajnos ennek van realitása.Mma mindennél nagyobb a reklám, a divatkampány. Óriási üzlet és hatalom.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.17. 15:44:38

@Ancalagon: "Nem kell senkivel egyetérteni, nem kell odáig sem lenni érte, de azért egy alapszintű tisztelettel és karitásszal kell fordulnunk felé. Mindenkihez."

Ezzel teljesen egyetértek. Sőt, mint tudjuk: adott esetben tartsd oda a másik orcádat is.

Ugyanakkor ha valaki szándékosan polgárpukkaszt, akkor azért mégse csodálkozzon, ha a polgár valóban pukkadozik.

Sőt, dafke udvariatlanság lenne a polgár részéről, ha egy ilyen szíves provokáció után mégsem lenne hajlandó pukkadozni. Pfújjj, a totális lesz@rása a másiknak, na ez lenne a bunkóság teteje!
:)))

vaccinium 2014.05.17. 15:45:02

@Ancalagon: @zzsuzsici: Az "es" a németben személyre is vonatkozhat, ha gyerekről van szó, eleve sokszor semleges nemet használnak (das Kind, das Mädchen, das Bübchen). Mintha angolban is így lenne,(child - ot "it"-tel helyettesítik).
Az er, pláne sie csak később, a felnőttkor küszöbén vagy azt elérve jelenik meg (der Junge - kb. az ifjú, nagykamasz, die Frau - nő). Hogy ez áll-e bármilyen összefüggésben a tárgyalt jelenséggel, nem tudom, nem is szeretnék laikus elméleteket gyártani. Csak szöget ütött a fejembe.

2014.05.17. 15:49:51

A konzervativizmus hagyományosan a kézzelfogható, a lokális, a hagyományos pártján áll, éppen azért, mert ezekben az értelmezés kérdései viszonylag pontosan eldőlnek, ugyanakkor el tudja választani ezeket a komplexebb politikai problémáktól (amelyekben vagy nem nyilatkozik, vagy megpróbálja őket közelíteni a közösségi szintekhez), el tudja őket választani a tudományos és filozófiai problémáktól (amelyeket viszont igyekszik nem figyelembe venni a saját életvezetésében mint olyanokat, amelyekben az univerzalitás vagy az absztrakció szükségszerűen túlteng és elidegenítő hatást gyakorol az emberre) stb.
A konzervatív beállítottság ugyan emiatt becsüli az előítéletességet is mint a személyesség, az identitás és a fontolva haladás fontos feltételét, ám az az előítéletesség, amely pl. a rasszizmus hátterében áll ennek éppen az ellenkezője: a rasszizmus általában nem támaszkodik érzékszervi bizonyosságra, hanem -- ellenkezőleg -- állami vagy csoportpropaganda eredménye. Az antiszemiták, homofóbok*, cigánygyűlölők, keresztényellenesek 80%-a még sosem keveredett konfliktusba a célba vett csoportokkal, csak hallomásból ismeri a kultúrájukat, meggyőződéseiket, problémáikat, úgy alakít ki erkölcsi erkölcsi meggyőződéseket ezekkel szemben, hogy azokat a legelemibb szinten sem verifikálta maga, vagyis nem fektet be az alacsony hatékonyságú problémakezelésének javításába -- ami viszont a fenti, közgazdasági értelemben irracionálisan érinti az ilyen típusú előítéletességben tobzódó társadalmakat, mert rendre alacsony hatásfokkal, végeredményben versenyképtelenül oldják meg a problémáikat.
Magyarországon politikát lehet csinálni az utóbbi értelemben vett (centralizáltan kiosztott) előítéletességből -- akár politikai értékrendek, akár embercsoportok ellenében. Politikát lehet csinálni az egyszerű világképekre jellemző alacsony hatékonyságú problémakezelésből. Ahelyett, hogy az előítéletesség objektív okainak csillapítása, a társadalmi integráció erősítés és ennek eredményeként a versenyképesség növelése volna az erény. Magyarország teljesen irracionálisan működik.

(*Nagyon furcsállom, hogy egyesek folyamatosan egy pornófilm szereplőiként tekintenek embertársaikra, és azt firtatják, milyen eljárásokkal milyen réseket hasznosítanak a szexuális életükben. Ha a nemi élet nem magánügy -- még egyszer: nem ok az ünneplésre, hanem szenvtelenül magánügy --, akkor semmi. Ha a homofóbiát támogatod, akkor már a kibernetikus gondolatvezérlést és az eugenikát is szorgalmazhatnád. A pozitív -- előírói, általában egyéni szintű, általában korlátozó -- szabályozó igényre számot tartó homofóbia ezen felül a személyes szabadság durva megsértése, amelyet nem indokolhat semmilyen vélt közösségi érdek. A negatív -- a jogkiterjesztést gátoló, pl. családjogi diszkriminációt fenntartó, általában az együttélésre vonatkozó vagy közösségi tárgyú -- homofóbiának viszont folyamatos vita tárgyát kell képeznie egy társadalomban, hasonlóan bármelyik kisebbség problémáihoz.)

Az előítéletek hasznáról és káráról
hafr.blog.hu/2014/05/16/az_eloiteletek_hasznarol_es_kararol

2014.05.17. 17:33:58

@m-athos:
"Én arra fogadok, hogy nem változtat a kormány az egyházi törvényen, hanem tárgyal a pénzről a kisegyházakkal."

Az államot alaposan elmarasztaló strasbourgi döntés az államra és a panaszos egyházakra bízza, hogy fél éven belül megállapodjanak az egyházi jogállás elveszítéséből keletkezett anyagi hátrányok rendezéséről. A vita máris megkezdődött a jogszabályi változtatások szükségességéről. Rétvári államtitkár sajtónyilatkozata szerint az Európa Tanács szervei, így a strasbourgi EJEB, nem kötelezhetik Magyarországot jogszabály-módosításra. Erre a rövid válasz az, hogy pedig igen, és korábban többször eleget is tett az állam ez irányú kötelezettségének. A hoszszabb válasz pedig az, hogy ez a kötelezettség nem az "elmúltnyolcév" lemoshatatlan sara, hanem bizony az alaptörvény új korszakának terméke. Az áprilisi ítéletek tisztességes végrehajtásán múlik az alaptörvény és a kormány mundérjának becsülete. Az európai minimum eléréséhez nem kell más, mint feladni az alkotmányozás bevetését politikai fegyverként. Hátha sikerül.

Tedd le a furkóst! – Az adatvédelmi ombudsman és az egyházi törvény esete Európával
magyarnarancs.hu/publicisztika/adatvedelmi-ombudsman-egyhazi-torveny-europa-89655

cserenkov 2014.05.17. 22:48:14

alfahir.hu/o_az_elso_hivatalosan_semleges_nemu_ember

Mi van, ha kitalálja valaki, hogy ő nem is ember, hanem mondjuk isten? (Volt már erre példa) Ezen pörgök mostanában. Mindenesetre a jogászok úgy látszik mindenhez értenek: Irigylem őket!

cserenkov 2014.05.17. 23:05:25

@cserenkov:
"Mi van, ha kitalálja valaki, hogy ő nem is ember, hanem mondjuk isten?"
Na jó, ez lehet, hogy közhelyes volt. Isten helyett lehetne pl. ló (akkor lehetne belőle lókolbász is) vagy pillangó, fing, törpeharcsa stb. Asszem itt megcsúszott a pángalaktikus gégepukkasztó!

csaba carmarthen 2014.05.17. 23:30:10

hét angyal közül az egyik odalépett hozzám és hívott: "Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül.
Jel 17.2
Vele bujálkodtak a föld királyai, és a föld lakói megrészegültek kéje borától."
Jel 17.3
Lélekben elvitt a pusztába. Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt.
Jel 17.4
Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg.
Jel 17.5
Homlokára egy titokzatos név volt írva: "A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja."
Jel 17.6
Láttam, hogy az asszony megrészegedett a szenteknek és Jézus tanúinak vérétől. A látomáson nagyon elámultam.
Jel 17.7
Az angyal megkérdezte: "Miért csodálkozol? Megmagyarázom neked az asszony titkát, s a hétfejű és tízszarvú vadállatét is, amely hordozza.
Jel 17.8
A vadállat, amelyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.
Jel 17.9
Ide bölcsességgel párosult ész kell!" "A hét fej hét hegyet jelent, az asszony ezeken ül. De jelenti a hét királyt is.
Jel 17.10
Öt közülük már a múlté, egy most uralkodik, az utolsó még nem jött el, de amikor eljön, rövid ideig lesz csak maradása.
Jel 17.11
A vadállat, amely volt, de többé nincs, lesz a nyolcadik, a hét közül való, de vesztébe is rohan.
Jel 17.12
A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent. Még nem jutottak uralomra, de a vadállattal királyi hatalmat kaptak egy órára.
Jel 17.13
Egyetértenek a vadállattal, erejüket és hatalmukat átengedik a vadállatnak....

uszo 2014.05.18. 18:07:34

@m-athos: "Nem, az én hitvallásom a Nikaia-Konstantinápolyi Hitvallás, meg az Apostoli Hitvallás. :)"

Csak azt nem értem mindezekből mit értesz, ha még azt a teológiai alapvetést sem érted, hogy hitre senkit nem lehet kényszeríteni. :)) se törvénnyel, se erőszakkal, semmivel.

uszo 2014.05.18. 18:12:42

@Pandit: "Szerény véleményem, hogy a "a klasszikus hideg-meleg, fekete-fehér, igen-nem játékszabályok szerint" ez a poszt teljesen értelmetlen zagyvaság."

Öregem, Te néha elképesztően pontosan, de józan visszafogottsággal tudsz fogalmazni. :)

2014.05.18. 21:37:40

@uszo:

A Magyarok Világszövetsége a következő közleményt adta ki szombat este. Kár lenne, ha egyetlen szó is elveszne ebből a gyöngyszemből, ezért változtatás nélkül közöljük.
Kolbász Pina (Conchita = pina, Wurst = kolbász) nevet választott magának az az ausztriai lény, akit 2014-ben az Euróvíziós dalverseny győztesének hirdettek.
Vasárnap, május 18-án hivatalában fogadást ad részére Ausztria államelnöke, Werner Faymann, majd ezt követően, az elnöki hivatal előtti téren óriási, élőben közvetített koncerten dicsőítik… !?
A lény sűrű-, fekete-szakállú énekesnő
1. Az aki magának ilyen azonosságot választ, az agyament.
2. Ha ilyen külsővel nyilvános dalversenyre jelentkezik, akkor provokál.
3. Akik egy ilyen lényt az európai nyilvánosság elé küldenek, azok elvetemültek.
4. Akik odaengedik, azok merényletet követnek el.
5. Egy ilyen lényt egy európai megmérettetés győzteseként tálalni, az vélemény-terrorizmus.
6. Ha egy állam egy ilyen lényt dicsőít, az állami szintű, obszcén vélemény-terrorizmus.

Mivel Világszövetségről van szó, és a baráti Ausztriának szól, a közleményt németül is kiadták, amiben a Wurstot ugye nem kellett lefordítani. Érettségizőknek, nyelvtanulóknak ebből is idézünk egy mondatot.
Bundeskanzler Österreichs, Werner Faymann gibt am Sonntag (18. Mai) im Bundeskanzleramt einen Empfang für die österreichische Siegerin des Eurovision Song Contest 2014, Conchita Wurst (Conchita = die Fotze)… !?

Ilyen közleményt még soha nem adott ki a Magyarok Világszövetsége
index.hu/belfold/2014/05/18/ilyen_kozlemenyt_meg_soha_nem_adott_ki_a_magyarok_vilagszovetsege/

uszo 2014.05.18. 23:13:50

@Izrael misztériuma:
Szintén, A Magyarok Világszövetsége a következő közleményt adta ki.
„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás."

NEMÉRE!!!

Ez az új nemzet meghatározásuknak a része. Szerinted értik, hogy mit írtak le? Mert szerintem fogalmuk nincs róla. De ha már jezsuita tud "zagyvaságot" írni, ezeken mit csodálkozunk?

2014.05.19. 04:09:23

@uszo:
ezt az egész baromságot csak a választási kampány részeként tudom értelmezni a nemzeti-keresztény értékek mentén, ami magyarra fordítva őspogány-szinkretista-antikeresztény ideológia és a valláshoz semmi köze sincsen, ez maga a tömény orbánizmus, az új államvallás a nemzeti egység nevében, amely mindig kijelöli a következő ellenséget, mivel szociológiai tény, hogy a csoportkohéziót legjobban a közös ellenségkép erősíti...

a jelen nagyegyházak lefizethetők, zsarolhatók és némi kiváltságok fejében a rendszer feltétel nélküli kiszolgálói némi aprópénz ellenében, de kérdem én, mi marad belőlük amikor a természet törvényei szerint az egész konglomerátum szép csendben, magától összeomlik?

nekünk az a feladatunk, hogy készüljünk az új, szabad világra, amikoris a transzcendens értékek továbbadásával nem csak családi körben foglalkozhatunk...

jabbok 2014.05.19. 07:59:42

@Domikk: "bevett receptet alkalmaz. Először kiüti az ingerküszöböt, egy év múlva már kevésbé, később még kevésbé, aztán ez is "normális lesz". Aztán jön a következő csoport, aki egyenlőséget akar, mindig egy kicsivel durvább, mint az előző."

Saint Exupéry úgy 70 éve a Citadellában nagyon frappánsan leírta ugyanezt, ráadásul a konkrét esetre még ippeg különösen passzol is:
"Ha hagyod elszaporodni a csótányokat, (...) akkor megszületnek a csótányok jogai. Amelyek természetesen kétségbevonhatatlanok. Aztán énekeseik támadnak, és magasztalják őket előtted. Arról énekelnek, milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett csótányság sorsa."

YganA 2014.05.19. 08:16:15

Pénteken Christoph Schönborn bécsi érsek újságcikkben fejezte ki örömét az énekes győzelme fölött, valóságos és fontos kérdésnek nevezve a Wurst fellépése által felvetett témát, a másság elfogadását. Az osztrák egyház feje imáját és áldását ajánlotta fel a sokak által elutasított énekesnek, hangoztatva, hogy a minden embernek kijáró tisztelet megilleti azokat is, akikkel esetleg nem értünk egyet.
index.hu/kultur/2014/05/18/conchita_wurstot_fogadta_az_osztrak_kormanyfo/

Az az érsek, aki ugyanazt mondja, amit ÉN, igazi érsek. Akivel nem egyezik az ÉN véleményem, bűnös tévelygő.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.19. 08:33:28

@Izrael misztériuma: ezzel a közleményével a "Magyarok Világszövetsége" nevű szervezet az egész magyarságot lejáratta, súlyosan megsértette a hazai és a nemzetközi jogot, ezáltal nemzeti érdekeinket is. Összegző véleményem: kaleidoscope.blog.hu/2014/05/18/magyargyalazas
Annak érdekében, hogy mindenki ki tudja fejezni véleményét az MVSZ közleményével kapcsolatban, egy petíciót indítottam, amely a fenti posztban is elérhető, de az egyszerűség kedvéért ide is bemásolom a linkjét: www.peticiok.com/tiltakozas_az_mvsz_emberiseg-_es_nemzetellenes_tevekenysege_ellen

jabbok 2014.05.19. 08:39:49

@zzsuzsici: "Egyszerűen egy szemfényvesztő-illuzionista, aki hatalmas megalomán késztetésekkel van "felruházva" és sok sok pénzt és még nagyobb hírnevet akar BÁRMIÁRON!!"

Nm tudnám ezt ilyen biztosan megítélni - igaz, nem is gyönyörködtem benne annyit, még csak vizuálisan sem szemléltem ehhez eleget (nem az esetem ;o)))

Az biztos, hogy lehet más magyarázat is. Ha valóban nincs normális kapcsolódása egyik nemhez sem, ha valóban se nem férfi, se nem nő egyértelműen, akkor nem kell pszichiáternek lenni hozzá, hogy ki merjük jelenteni, hogy folyamatos bizonyítási kényszere lesz élete végéig.

Az "identitás" eleve mindig csak valami máshoz képest, azzal "szemben" értelmezhető. A szó latin gyöke "idem", két jelentéssel bír: az egyik jelentés szerint 'X és Y azonos', a másik jelentés viszont a nem-X és nem-Y-tól való megkülönböztetettségre utal. Identitásként pusztán az ÉN-nel, mint egyedülállóval való azonosság olyan, mint az egy lábú szék.

Szerintem se nem felháborító, se nem bosszantó ez a szerencsétlen. Csak szánalomra méltó. Az, hogy lovat adnak alá, az csak ront a helyzetén. Elodázza a szembesülést.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.19. 08:51:45

@jabbok: Ezt a Saint Exupérytől idézett hasonlatot, szimbólumrendszert - az elmúlt 70 év történelmi eseményeinek fényében - nem érzed úgy, hogy tarthatatlanná, felvállalhatatlanná vált. Nem Saint Exupéry általában, csak ez a konkrét példa. Vagy csak én érzem így?

2014.05.19. 09:02:52

@jabbok: @Domikk:
nagyon beteg lelkek vagytok és ebben az utálkozásban ki is merül a kereszténységtek, egyben jó tanítványai vagytok ottokár püspöknek, aki először még csak görénynek nevezte embertársait, aztán tudjuk, mi lett a vége...
szégyellhetitek magatokat!

zzsuzsici 2014.05.19. 09:06:01

@YganA: Olvastad a cikk utolsó mondatát: Óvakodnak attól, hogy nyomást gyakoroljanak tolerancia terén a keleti lemaradt országokra......
Téged ez nem zavar? Vizionálom a folytatást: Óvakodnak attól, hogy nyomást gyakoroljanak a keleti elmaradott országokra is, mint például Magyarország, ahol majd nyomás gyakorlás nélkül átveszik az elmaradott nép földjeit, megtanítják őket a föld megművelésére szeretettel és hívnak török bérmunkásokat, akik majd megmutatják, milyen is az szerénynek lenni és olcsón dolgozni.

nem gondolod, hogy a tolerancia fogalmába az is beletartozna, hogy észrevegyék pl a kelet-közép európai régió értékeit? Most az a kérdés, hogy tényleg úgy gondolják, hogy megtehetik azt, hogy magukat a tolerancia bajnokainak tüntetik fel?
Én emlékszem az összes bécsi látogatásomra, az utakra, ahol irgalmatlan agresszíven vezetnek az osztrákok, dudálnak, integetnek neked, mint magyarnak. Beállsz a bécsi parkolóba és odaszólnak neked: "Scheiss Ungar!!" Beülsz egy bécsi cukrászdába (nem abba, amit az eu csatlakozáskor megígértek minden magyarnak ;-) szóval egy német, mégpedig bajor barátnőddel ülsz be abba a cukrászdába, kijön a felszolgáló, és megkérdezi: Na was??.... és közben száját elhúzza.
nekem ilyen élményekben sem Német területen, sem máshol nem volt részem. Mindenhol nagyon udvariasak. Most ezt azért írom, mert ezt az egész ügyet az osztrák nárcisztikus, anarchista szemléletmódnak tartom. Conchita Wurst (Tökmindegy-Kolbász-Puncika) pedig egy óriási provokáció. Exhibicionista személy, aki fel van használva egy óriási provokáció kirobbantására.

zzsuzsici 2014.05.19. 09:12:00

@jabbok: Tudod az a baj ezzel, hogy neked mindenben igazad van, de mindezt sajnos egy olyan fórumon teszi, ahol tömegeket manipulálhat. nekem ez médiamanipuláció és nem több. Az osztrák állam felhasználja ezt a szerencsétlent arra, hogy a tolerancia hazájaként szerepelhessen. És az a borzasztó, hogy tényleg beszélni kell arról, hogy elfogadás egyházi, társadalmi szinten is. De nem így azt gondolom. Szóval nem úgy, hogy közben egy torz képet ünneplünk. Szerintem egy torz képet nem kell ünnepelni. Beszélni kell arról,hogy miért lett ilyen, de nem a falra akasztani szentképként.

Domikk 2014.05.19. 09:34:29

@Izrael misztériuma: Szóval te megmondhatod, hogy ki a beteg lélek, de én nem. Te elutasítod az én nézetemet, de én nem utasíthatom el az övét. Igazi európai értelemben vett liberális vagy, gratulálok :)

YganA 2014.05.19. 09:41:18

@zzsuzsici: "a minden embernek kijáró tisztelet megilleti azokat is, akikkel esetleg nem értünk egyet" - elvvel teljesen azonosulva jelzem, hogy nem értek veled egyet.
Nem gondolom, hogy minket, magyarokat - általában - bántanak. Vannak pernahajderek közöttünk is, csakúgy mint a szomszédainknál, sőt azok szomszédainál...
Ha életem során velem valaki rondán viselkedett, nem azért tette, mert ő tőlem különböző nációhoz tartozott. Hanem mert személy szerint nem volt egészen "kerek".
(Jut eszembe: egyetlen fickó lőtt fejbe 10 cm-ről gázpisztollyal, ő is egy honfitársam volt...)

Domikk 2014.05.19. 09:41:34

@jabbok: Köszönöm az idézetet, valóban találó.

jabbok 2014.05.19. 09:54:52

@Izrael misztériuma:
Tudod, az a problémám, hogy megint sikerült provokálnom - és ha nem ti prrovokáltok többséget, akkor mindjárt előjön belőled az igazi liberális és demokrata ;o)))

Semmivel nem voltam agresszívebben félreérthető és provokatív, mint ez a szegény báb a ti kezetekben. Ti homofóbozhattok, teljes országokat és kormányokat sértegethettek, ha a TI provokációtokra élesen reagál - de ha valaki titeket provokál, akkor ti pontosan ILYEN toleránsak vagytok.

Tudod: gerenda, gerenda, gerenda a saját intoleráns szemedben - majd utána keresd a szálkát a többi intoleráns szemben.

jabbok 2014.05.19. 09:59:06

@Izrael misztériuma: kicsit pontosabban és tömörebben ugyanezt írta @Domikk: is.

Farizeus vagy, nem toleráns.

Vigyázat, provokáció következik:
Heterofób, elitista, a többséggel szemben gyűlöletkeltő fasizmus az, amit képviselsz.

Érted már?

zzsuzsici 2014.05.19. 09:59:33

@YganA: Éltél kint? Én 4 évig, és tudom mit jelent az, hogy előítéletesek a keleteurópaiakkal szemben. Hidd el ez létező dolog. Valahogyan olyasmi, mint itthon ha azt mondják falun neked, mint hétvégi telektulajdonosnak: gyüttment. No mi keleteurópaiak vagyunk Európa "gyüttmentjei" . Valószínű te nem értheted ezt, ha nem voltál hosszabb ideig kint. Még Németországban is, ahol maximálisan udvariasak veled, mégis l állás ügyben elutasítóak emiatt, sőt az indokok között szerepel. Spanyolországban is. Franciaországról meg azt hiszem még te is tudsz. Ott nagyon erős a nemzeti identitás érzés. Rettenetesen büszkék magukra és hasonló megnyilvánulásokra képesek, mint az osztrákok. Azt hiszem ez megérne egy szociológiai kutatást. Én Németországban éltem, szóval az ottani dolgokról tudok, mennyire nem szeretik a külföldieket, de ha a barátod lesz egy német, akkor persze ezzel már egyáltalán nincsen baj, fel sem merül.....Szóval én azt gondolom, Conchita egy tünet. provokáció a megjelenése, és egy szavát sem hiszem el azoknak, akik a melegekkel való toleranciát látják az ő fellépésében. Viszont lehet, hogy bizonyos szánalom is megjelenik ebben, akkor még szörnyűbb az egész. Ha a meleg embertársaink életéről, az ő elfogadtatásukról kell beszélni, akkor jobb lenne, ha olyanokat hoznának, akik egyébként nem exhibicionista/prostituált szindrómában szenvednek, hanem olyanok, akik megélik ezt a létezés formát, de nem viszik az utcára a gyerekek közé. Közöttük is vannak magamutogatók és vannak akik ezzel nem akarnak bizonyítani semmit.

YganA 2014.05.19. 10:05:58

@jabbok: javasolhatom, hogy gondold át még egyszer ezt a megjegyzésedet?
Mi az, hogy provokálás? Nem valami harcművészeti fortély? Harcolunk? Hol a békevágy? Kard ki kard? Ez illik a filozófiánkba?
És újfent kérdezem, kik azok a Ti?
Hogy kerülnek ide a kormányok?
Egyszer azt írtad, hogy talán jobb a bűnöket titokban elkövetni, akkor legalább nem keletkezik rossz, követésre okot adó példa. Ez azóta is foglalkoztat. Most viszont látom, hogy valóban, milyen gyorsan akad lelkes tanítvány egy - szerintem - szerencsétlen idézet miatt...

YganA 2014.05.19. 10:17:31

@zzsuzsici: " Éltél kint?" Éltem.
Tapasztaltam kíváncsiságot, lenézést, furcsállást, kedvességet, butaságot, ...
Nekem az válik be, hogy barátságosan közeledem az idegenekhez. Néha "ráfázom", attól kezdve eggyel kevesebb lesz a "barátom".
A magamutogatásról lehet gondolkozni. Meddig szabad pl. sérült arcú embernek utcára menni? Torz végtagot, kancsalságot, stb. közszemlére tenni. Lehet-e ezzel karriert csinálni? Pénzt keresni? Valamire felhívni a figyelmet? - engem ezek a kapcsolódó kérdések érdekelnek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 10:18:20

@YganA: Erre mi a mai szentírási ige minálunk:
Magyarországi Görögkatolikus Egyház
3 órája ·
A mai nap evangéliuma (2014.05.19)
Jn 8,42-51
Mondá az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?” „Nem vagyok ördögtől megszállott - felelte Jézus -, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon. Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.”

YganA 2014.05.19. 10:30:45

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Bevallom, nem egészen értem a kapcsolódást. Az érsek atyja a gyilkos sátán? Vagy az enyém? Vagy csak a gonoszságé, mely megszólal? Hol?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.19. 10:33:59

@YganA: "Nem gondolom, hogy minket, magyarokat - általában - bántanak. Vannak pernahajderek közöttünk is, csakúgy mint a szomszédainknál, sőt azok szomszédainál..." - ez a lényeg! Igen, vannak intoleráns emberek mindenhol. Nyugat-Európában az intolerancia áldozatai lehetnek a magyarok is. De ott legalább a vezető politikai elit egységesen küzd az intolerancia ellen, és aki erre nem hajlandó vagy kifejezetten intoleráns viselkedést tanúsít, azt kiközösítik. A tolerancia ugyanis logikailag feltételezi az intoleranciát az intoleranciával szemben. Ez az egyszerű logikai összefüggés az, amit sokan még nem értenek hazánkban, és a jelen fórumon sem, pedig ha belegondolunk, ez ugyanolyan logikus, mint az, hogy 1+1=2.

jabbok 2014.05.19. 10:36:30

@kaleidoscope: Bocsáss meg, EGYRÉSZT provokációnak szántam - IM be is ugrott. Pont ezért írtam ide. Elsősorban.

De annyiban igazad van, hogy nem kizárólagosan.

MÁSRÉSZT a konkrét párhuzamtól eltekintve, mint alap- (általános)felismerést, zseniálisan pontosnak látom.

A homoszexuálisokat vagy az akár valódi, akár marketing-célból transzvesztitákat nem szeretném a csótányokhoz hasonlítani - de maga a jelenség rájuk is érvényes SZVSZ (IMHO).

Egyébként olyan szempontból is elgondolkodtató az Exupéry-szöveg, hogy rámutat a helyzet mégegy abszurd és képmutató elemére:

Az "elnyomott kisebbség", a "szegény üldözött" iránti pátosz folyamatosan felbukkan a homoszexuálisok körüli érvelésben. (Exupéry: "milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett ... ...ság sorsa").

Közben éppen az ilyen, a középszerűségből, sőt banalitásból és giccsből KIZÁRÓLAG a "másság" fenti pátoszával kiemelkedők, meg a lassan egy nyugati kormányból sem kihagyható homoszexuálisok a legfőbb bizonyítékai, hogy milyen brutálisan nagy a homoszexuális lobbyk ereje és tőke-háttere.

Én nem néztem a Eurovision-t, nem az a színvonal és stílus (sosem volt az, nem csak a mostani győztes miatt), ami engem érdekelne. Meg amúgy sincs TV-nk.

De most néhány számot megnéztem utólag (éppen a viták miatt) - és azt kell mondjam, egészen biztos vagyok benne, hogy a "szakállas nő" marketingfogása nélkül ez a szám NEM győzött volna, MÉG ITT SEM.

Magyarul ezen a Eurovision-ön nem a kisebbség volt diszkriminálva - hanem a többieket diszkriminálták, egy tüntetően "más" miatt, mégpedig kifejezetten nem a teljesítménye, hanem a tüntető "mássága" miatt.

És még ebből az ünnepelt szerencsétlenből csinálnak - a győztessége ellenére - HŐST is...

Nem abszurd??? Nekem ez sokkal perverzebb, abszurdabb, mint maga ez az udvari bohóc.

Amikor egy kisebbségi diadalt arat, miniszter, színházigazgató, sztár, győztes lesz - akkor az ugye nem azért van, mert ő "más". Az pusztán a személyes tehetsége, teljesítménye.

De amikor bukik, akkor egyszerre előkerül a fasisztázás, a homofób-kártya, a többségiek lelkiismeretének manipulálása: akkor szóba sem jöhet, hogy TALÁN ez is csak RÓLA szól, talán KONKRÉTAN Ő maradt alul valaki mással szemben. Nem, ILYENKOR a meleg maradt alul a nem-meleggel szemben, a nő a férfival szemben, stb, stb.

Akkor milyen diszkriminációról is beszélünk?

Van diszkrimináció - egy egyre tudathasadásosabb, perverzebb, és főleg kétirányúbb diszkrimináció. Egy abszolút érezhető és erős pozitív diszkrimináció a médiában és a politikában - és ezzel szemben sok helyen szintén erősödő negatív diszkrimináció a többség körében.

Szívesen meghallgatnám normális, szakmailag korrekt szociológusok szakvéleményét, hogy melyik gerjeszti jobban a másikat.

Valóban hasonlít ez a dolog az antiszemitizmushoz. Arról is mindig úgy beszélünk, mintha semmi REÁLIS oka nem lett volna vagy nem lenne - a világ minden részében és szinte minden népében teljesen ok nélkül, merőben iracionális módon, valami direkt és közvetlen sátáni behatásra alakult volna ki mindig...
(Na, most aztán mit fogok kapni... ;o)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 10:37:35

@YganA: "Gondolkodjunk, Béláim!"
Az új világvallás az egyistenhit alapjait támadja. V.ö. Ter 1,27.

zzsuzsici 2014.05.19. 10:38:58

@YganA: Ezek szerint két fronton nyitottunk vitát, egyrészt előítéletesség kérdésben nyugat/kelet Európa. Másrészt Conchita ügyben. Jól értem, hogy elfogadható számodra az, hogy a "magamutogatásról" érdemes beszélni? nem tudom, és nem értem hogy jön ide a sérült arcú, torz külsejű ember dilemmája az utcára menéssel. Itt nem erről van szó véleményem szerint. De ezt már fentebb leírtam. Wurst kisasszony nem csúf külsejű. Nyugodtan mehet az utcára. nem kérdés. De ne női ruhában. Ez viszont már döntés kérdés, ő nem szerencsétlen torz, hanem döntött arról, hogy így nézzen ki. Amúgy pedig itt sztem az a kérdés, amit jabbok tett fel, hogy mi van ennek a mélyén, milyen bizonyítási vágy, milyen magamutogatási vágy, és én hozzátenném még azt is, a kérdés az, hogy kik használják és mire ezt a szerencsétlen embert.
Nyugat Európában, mint ahogyan itthon Magyarországon is, él az előítéletesség. Pl: Székelyek helyett ugye azt mondják: román. Elveszi a magyar munkahelyeket. stb....nem szeretném folytatni.

jabbok 2014.05.19. 10:41:38

@YganA: "Mi az, hogy provokálás? Nem valami harcművészeti fortély? Harcolunk? Hol a békevágy? Kard ki kard? Ez illik a filozófiánkba?"

Lehet az is. Lehet így is értelmezni.

De lehet egyszerű irodalmi, kommunikációs "fortély" is a provokáció vagy a szarkazmus. Csak emlékeztetnélek rá, hogy Jézus is elég gyakran élt vele.

Szóval nem vitatom, hogy úgy IS lehet érteni, ahogy te interpretálod. De én nem ebben az értelemben hazsnáltam.

Tudod másként érteni, mint ami elsőre beugrott róla? Főleg, ha IM válasza fényében nézed vissza?...

jabbok 2014.05.19. 10:47:23

@YganA: "Egyszer azt írtad, hogy talán jobb a bűnöket titokban elkövetni, akkor legalább nem keletkezik rossz, követésre okot adó példa. Ez azóta is foglalkoztat. Most viszont látom, hogy valóban, milyen gyorsan akad lelkes tanítvány egy - szerintem - szerencsétlen idézet miatt..."

Ezt viszont - azt hiszem - én nem értem igazán.

Egyrészt szerintem legfeljebb azt írhattam, hogy BIZONYOS SZEMPONTBÓL jobb titokban elkövetni a bűnöket - nem tudom visszakeresni, de biztos vagyok benne, hogy így is fogalmaztam (ha nem kapkodtam nagyon).

Másrészt ki a lelkes tanítvány, melyik szerencsétlen idézetre?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 10:47:46

@YganA: Az érsek atya szabad szemmel megkülönböztethetetlen azoktól az oltártestvéreitől, akik behódoltak az antikrisztiánus diktatúráknak, és pl. békepapok lettek. Nem egy klerikus tért arra az útra nálunk is, többen jó egészségnek örvendenek, még vannak, akik aktívak, és lelkesen vesznek rész a marxizmus vértanúinak oltárra emelésében. Megítélésük nem a mi dolgunk, nem a mi szolgáink, hanem Isten szolgái.
Az érsek úr is dobott egy marék tömjént a hamis isten oltárán égő tűzbe, és így nem falják fel a köztudatformálók. Tovább sütögetheti ugyanott a pecsenyéjét. Ha a torzulás dicsőítése ellen emelt volna szót, biztos előszedték volna a botlásait. De "az vesse rá az első követ, aki bűntelen"!

YganA 2014.05.19. 10:52:33

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Bocs, de a "Béláim" sem ugrik be nekem.
Világvallás? Nem tartom valószínűnek, túlságosan sokszínű az emberiség.
Isten azonban egy és mindenkié.

jabbok 2014.05.19. 10:54:09

@YganA: ezzel kapcsolatban lásd @jabbok: második felét...

Ismered a viccet, amikor az amerikai (de most már osztrákot is mondhatunk ;))) cégnél létszámleépítés miatt (!!!) ki akarnak rúgni valakit az irodából, ahol a dolgozók közül (mellesleg!!!) egy fekete, egy zsidó, egy nő és egy ír katolikus?

Szerintem hihetetlenül pontosan a témába vág...

YganA 2014.05.19. 11:02:34

@zzsuzsici: Ne legyen két front, csak jeleztem, min töprengtem.
A magamutogatás, polgárpukkasztó viselkedés - feltételezem - örök emberi tulajdonság. Bizonyos személyeknél. Főleg éretlen embereknél, fiataloknál.
Lehet félni attól, hogy a példa követőkre talál, és ezentúl sok szakállas "hölgyet" látunk majd a villamoson randalírozni.
Ámde az sem lenne jobb, ha fehér botos embereket lökdösnének az utcán, balhézási szándékból. Nem tudom, létezik-e ennek a fajta "mókázós" kedvnek társadalmi szinten igazán eltűrhető mederbe terelése. (?)

zzsuzsici 2014.05.19. 11:13:32

@YganA: Nem tudom, de azt gondolom, hogy ez teljesen kortünet, nagyon jól fogalmazol: mókázós kedv, de a szónak abban az értelmében, amikor másokat, mások identitását, szemérmességét, stb...sértem vele. Egyetértünk, aggódom én is, hogy mikor jelennek meg a városban a szakállas nők. Már csak egy ugrás onnan, hogy utcai provokációk jelenjenek meg. Arra gondolok, hogy ez a magamutogatós-bizonyítós, bizonygatós, valami ez mi? Továbbmennék-mit bizonyítok? Az igazamat. Mindegy is a forma. Mármint mindegy milyen formában. Szóval? Nem tudom másképpen érvényesíteni, vagy inkább kifejezni az igazamat, csak, ha provokálok.Honnan jöhet ez? Gondoljunk csak a családokra, de az iskoláknak óriási szerepe van ebben. A hibáidat folyton az orrod alá dörgöljük, hiába igyekszel javítani, nem észrevételezzük, csak azt, amiben hibázol, vagy rosszul teljesítesz. Ha pedig kifejezed nem tetszésedet, akkor intő. Hol érvényesül az igazság? Nem ez van a Conchita jelenség mélyén valahol?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.19. 11:45:38

@jabbok: "(Na, most aztán mit fogok kapni... ;o))) " - tőlem első sorban köszönetet a kiadós, alapos válaszért.
A csótányos hasonlattal kapcsolatban egyébként elfogadom, hogy nagyon jól rámutat bizonyos vélt, vagy valós jelenségekre, és talán még azt is mondhatnánk, hogy ha pl. Ionesco orrszarvúkhoz hasonlíthatott embereket, akkor Exupéry miért ne hasonlíthatna csótányokhoz? Csakhogy ez lehetne a csúsztatásnak, az elsőre jól hangzó, de a belegondolva nyilvánvalóan hamis érvelésnek az iskolapéldája. Az alapvető probléma ugyanis a csótányozással nem az, hogy embereket egy undorító és kártékony állathoz hasonlít, hanem az, hogyha olyan tulajdonságuk miatt hasonlítja az embereket a csótányokhoz, amikről nem tehetnek. Maradva pl. az Orrszarvú című darabnál, annak az a fő üzenete, hogy az embernek erkölcsi kötelessége szembeszállni a fasizmus (vagy annak egyik alfaja, a kommunizmus) ordító ideológiájával, az „orrszarvú kultúrával”, akármennyire erős is a tömegek nyomása. De ez egy olyan ideológiára vonatkozik, aminek az elfogadása, vagy elutasítása minden ember esetében választás, döntés kérdése. Értem, hogy sokan ugyanilyen értékválasztásnak, döntésnek tartják, hogy egy ember elfogadja-e azt, amit ők liberális vélemény-fasizmusnak tartanak, vagy sem, de eközben nem veszik figyelembe, hogy itt van egy alapvető különbség. A különbség az, hogy aki a liberális (vagy egyesek szerint liberál-fasiszta) álláspontot képviseli, az úgy látja, hogy az emberek bizonyos csoportjának (akik nem maguk választották, hogy ehhez a csoporthoz tartozzanak, hanem akaratuktól függetlenül váltak a csoport tagjává) az elidegeníthetetlen emberi jogaiért küzd, míg a fasizmus pont ennek ellenkezőjét akarja, az emberek egyes csoportjait meg akarja fosztani bizonyos jogaiktól. Ezért tatom etikátlannak az előbbiekre a csótányos hasonlatot, és elfogadhatónak az utóbbiakra az orrszarvúsat. Ezen az sem változtat, hogy minden ilyen esetben az elvi megfontolásokra anyagi, hatalmi érdekek, személyes ambíciók és egyéb, az emberi társadalom működéséből, az egyének gyarló emberi tulajdonságaiból adódó „hordalékok” rakódnak rá, amelyek miatt szinte felismerhetetlenné válnak az alapvető értékek, ugyanis az értelmes emberek felelőssége az, hogy minden ilyen „hordaléktól” tisztítsa meg gondolatban a problémákat, és úgy alakítsa ki saját véleményét, álláspontját.

manlakos 2014.05.19. 11:54:49

@kaleidoscope: „ A tolerancia ugyanis logikailag feltételezi az intoleranciát az intoleranciával szemben. Ez az egyszerű logikai összefüggés az, amit sokan még nem értenek hazánkban, és a jelen fórumon sem, pedig ha belegondolunk, ez ugyanolyan logikus, mint az, hogy 1+1=2.”
Ha jól értem, akkor, ha én úgy gondolom, hogy a homogénszexfilek felvonulása, nyomulása minden területen, sérti az én vallási /erkölcsi/gyermeknevelési meggyőződésemet, elképzelésemet, akkor én jogosan vagyok intoleráns, azokkal, akik ezt teszik?

YganA 2014.05.19. 13:16:17

@jabbok: Engem főleg az zavar a többség-kisebbség veszekedésben, ha az álláspont szelektív. Tehát a kisebbség legyen csöndesebb, méltányosabb, színtelenebb, szerényebb, szegényebb, szégyenlősebb, stb. a többségnél, - ha én az utóbbihoz tartozom.
Ha viszont pl. magyar vagyok a Kárpát-medencében, Európában, a földtekén, akkor több tiszteletet! Mert mi különlegesek vagyunk, ősiek vagyunk, mások vagyunk, ragyogó tehetségűek, sorsüldözöttek, bokréta Isten kalapján, stb. vagyunk. És mindenki tanuljon tőlünk! Erkölcsöt, pedagógiai módszereket, lovaglást, főzést, pálinkázást, kultúrát. Mert mi büszkék, büszkébbek, legbüszkébbek lehetünk magunkra!
Hajdanában volt egy lány az osztályunkban. Anyukája többször hangsúlyozta: az ő kislánya különleges eset. Szegényt kevesen szerették - ezért.
Persze, tudom, ezt a példát nem lehet a hétköznapi gyakorlatba pontosan levetíteni.
Csak arra akartam utalni pl. hogy egy muzulmán cégnél esetleg éppen az ír katolikusból lehet pozitivan diszkriminált kisebbség - elméletben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 13:57:45

@manlakos: Hát, amint arra @YganA: is rávilágít: (szerintük) nem. A tolerancia ab ovo nem illeti meg a keresztényeket, különösen nem az apostoli egyházak híveit, nem illeti meg a csereháti becsületes dolgozó kisebbséget, nem illeti meg a dzsumbuj lakótelepek becsületes, csendes, tiszta, szorgalmas lakóit, nem illet meg bizonyos nemzeteket, mit például a szerbeket és a magyarokat (bizonyára azért, mert intoleráns módon szembe mertek szállni az iszlám hódítással) meg a lengyeleket, mert katolikusok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 14:25:36

@YganA: Engem az zavar a hozzászólásodban, hogy előhúzza a naftalinból a nemzetközi szocialista Kovács László "Merjünk kicsik lenni!" hozzáállását. Ne tegyünk már egyenlőségjelet a másság elemei közé! Akkor sem, ha ez a szerénykedő behódolás az állatvilágból is jól ismert, gyakran (rövid távon legalábbis) hatékony védekezési technika. Együtt jár gyakran legkényesebb részek, a has, a húgy-ivari szervek és a végbéltájék feltárásával, védtelenül hagyásával, rituális vagy közönséges párzásra való nyílt felkínálásával, azaz a teljes önfeladással. A létfenntartás szempontjából hasznos, a fajfenntartás (esetünkben a közösség fennmaradása) szempontjából kifejezetten káros stratégia. (Nem tévesztendő össze a vértanúság vállalásával, az ugyanis az ellenszegülők osztályrésze, nem a behódolóké.) Nem mindegy, ugyanis (legalábbis szerintem), hogy a "másság" valami többen, valami jobban, valami értékesebben nyilvánul-e meg, amely gazdagítja a többségi társadalmat, társadalmakat is, vagy valami szépnek, jónak, értékesnek a torzulásában, sorvadásában.
A mosott agyú kultúrák hagyományos nézete szerint ugyebár a magyar a legintoleránsabb nemzete Európának. Amely véleményalkotás finoman szólva nem igazán fejti ki a valóság részleteit, és arról a zsigeri intoleranciáról árulkodik, amely a világ urainak alaptulajdonsága. A napjainkban az ateista vallású internáci mainstream értelmiség által lenézett nemzetek, kultúrák mind gyarapították és gyarapítják Európát, míg az általuk tolerált és a támogatott jelenségek csak sorvasztják, és lehet, hogy nemcsak füstbe, hanem könnybe, vérbe, és egyéb testváladékokba fogják fojtani.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.19. 14:32:48

Már megint a homoszexualitásról (illetve most a transzvesztitákról) van szó. A helyzet azonban lényegileg ugyanaz, mint a téma eddigi felmerüléseivel kapcsolatban volt. Vannak, akik vallási alapon és/vagy világszemléletük alapján a férfi és nő közötti házasságon kívüli nemi kapcsolatokat bűnnek tartják. Vannak, akik szerint ez nemhogy nem bűn, hanem olyan emberi jog, amely mindenkit megillet és az eltérő nemi orientációt terjeszteni is kell, már kora gyermekkortól kezdve (örökbefogadás, óvodai, iskolai oktatás). Az utóbbi álláspont képviselői intoleranciával, konzervativizmussal, legalizmussal stb. vádolják az előbbi álláspont képviselőit.

Valójában a bűnnel szemben nem lehet tolerancia. A bűnös pedig elsősorban Istennel van vonatkozásban, mert minden bűn elsődlegesen Isten ellen van. Istennek a bűnnel szembeni “magatartásáról” szól az Újszövetség, amely Isten megbocsátó irgalmasságáról szól. Isten megbocsátó irgalmasságára csak a szexuális orientáció rendellenességéből fakadó bűnök elkövetőinek van szükségük? Nyilvánvalóan nem, hanem mindnyájunknak. Tehát itt a legfontosabb szó nem a tolerancia, hanem a misericordia, az irgalmasság, amely elsősorban Istentől jön.

YganA 2014.05.19. 14:54:48

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Sajnálom, hogy a kisebbség átélésére nemzeti érzületünk furcsaságait hoztam példaként. Sejthettem, hogy ez biztosítékot ver ki. (Ha kilépek a kapun, látok egy plakátot, talán emiatt történt. :-)
Ami kettőnk szókincsét illeti, nem minősíteném az általam vélt különbségeket.
Szerintem jó lenne, ha néha-néha 1-2 napra olyan csoportba kéne tartoznunk, amelyikre haragszunk. Akár többség, akár kisebbség is az. Talán "belülről" felfedeznénk szépet, értékeset is, nem csupán sorvasztót, torzulást okozót.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 15:28:09

@YganA: Isten mentsen meg engem attól, hogy akár átmenetileg is álbaloldali liberális legyek, akárhogy is haragszom rájuk! A preferált kisebbségekre nem haragszom, a preferálóikra viszont igen. "Mi az hogy?! Nagyon is!"
Szerinted a mainstream értelmiség, a "világ urai" bárkit is befogadnának maguk közé, aki hozzájuk képest anyagilag szegény, de bír pénzzel megvehetetlen értékekkel? Hiába is haragszom rájuk, hiába vagyok "gazdagabb" mint a föld lakosságának 80-90%-a.
Persze tudom, te nem rájuk gondolsz, ők csak irányítanak.
De hiába nem a "másságban élőkre" haragszom (hanem a parazitáikra), akkor sem szeretném se a drogos őrületet, se az ánuszrepedést átélni. És a többi hasonlót sem szeretném kipróbálni. Nincs hozzá gusztusom. Ha te kíváncsi vagy az alternatívákra, nosza! Számomra nem alternatívája a jelenlegi életemnek sem a kannibalizmus, sem más pszichés fertőzés, semmilyen egyéb kényszeredetten hivalkodó "másság".

Egyébként sem lehet semmilyen "másság"-ba belekóstolni anélkül, hogy önazonosságunk ne sérüljön. Az élet nem holmi fémszerkezet, és mi nem szegecsek vagyunk, hogy bármilyen lyukba bepasszoljunk.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.19. 15:47:20

@manlakos: "ha én úgy gondolom" - ez egy demratikus jogállamban nem elegendő ok arra, hogy bárkinek korlátozzák a jogait.

YganA 2014.05.19. 15:52:18

@Kitalátor (másként) gondolkodó: lehet, hogy túlkorosságomból fakad, de nekem nem elsősorban szex-szel kapcsolatos másságok jutnak eszembe. Hanem pl. vakok, 90 éven felüliek, Mo-on élő japánok, sokgyerekes munkanélküliek, idős özvegy férfiak, pünkösdisták, romániai magyarok, cigány egyetemisták, magányos hajadonok, ideig-óráig celebek, hajléktalanok, stb.

YganA 2014.05.19. 16:04:45

@manlakos: Vegyünk egy példát: egy mohamedán hitű ember vallásos meggyőződéséhez tartozik, hogy nem eszik sem ő, sem a családja disznóhúst. Elvárhatja, hogy az üzletekben ne látszódjon ilyen termék?
Vagy: a családban az a szabály, hogy nem ordibálunk. Megtiltattathatom mások nyilvános helyen való üvöltözését?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.19. 16:16:37

@uszo: "Csak azt nem értem mindezekből mit értesz, ha még azt a teológiai alapvetést sem érted, hogy hitre senkit nem lehet kényszeríteni. :)) se törvénnyel, se erőszakkal, semmivel."

Ezt miért is nekem címzed? Hol írtam én ilyent?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.19. 16:30:49

@YganA:

Szerintem azért mégis különbséget kellenne tenni például a vegatariánizmus és ahomoszexuális hajlam között. Féreértések elkerülése végett: a homoszexuális hajlam önmagában nem személyes bűn, azonban az ebből fakadó cselekedetek már azok. Teremészetesen te mondhatod azt, hogy nem értesz egyet ezzel, de figyelembe vehetnéd, hogy akik veled vitatkoznak, azoknak lehet ez a véleményük (még egyelőre).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 16:39:35

@YganA: Miért? Te haragszol rájuk?
Én nem, a pillanatcelebektől ugyan undorodom, de nem rájuk, hanem uraikra és parancsolóikra, azaz gazdáikra haragszom (lásd fentebb).
De sorra is vehetjük:
- A vakokkal semmi bajom, sőt, a szövetségük egyik helyi vezéralakja jó ismerősöm, ha nem is járunk össze.
- Az öregeket tisztelem, a 90 éven felüliek sorsát szívesen kipróbálnám, kevés rokonom és ismerősöm érte meg azt a kort. Most hirtelen a feleségem egyik rokona jut csak eszembe, aki már nem igazán látott, gyengén hallott, de úgy is fantasztikus emberismerő volt, és csodálatos trténeteket és meséket mondott.
- A hazánkban élő japánokkal nincs kapcsolatom, három évig az egyik nemzetiség helyi önkormányzatát vezettem és az országosnak is a tagja voltam.
- Sokgyermekes munkanélküli: talált, süllyedt. Három gyerekkel nyolc hónapig, majd öt gyerekkel először másfél évig (közben elvileg vállalkozó voltam, de a havi átlag 100 eFt bevételből 70 ezret kellett befizetnem az államnak. Harmadszor pedig "csak" 10 hónapig. Tavaly.
- Özvegy férfi nagyon nem szeretnék lenni, pedig nem haragszom rájuk. Idős még nem vagyok, de a fogaim elmentek, egy fél éves fizetésem kellene a pótlásukra. De még csak egy gyerekem áll a saját lábán, és őket is támogatni kellene.
- Pünkösdista nem szeretnék lenni, így is vallási-felekezeti kisebbségi vagyok. Barátaim, sőt ismerőseim között sincs pünkösdista, de a leágazásukba tartozó hitgyülisekkel, sőt még a jehovistákkal is jó munkakapcsolatot tartottam fenn sokáig, amíg a munkám olyan volt. A protestáns kisegyházakból van baptista barátom és régebben sokat dolgoztam civil szervezetben adventista barátaimmal.
- A Hargita Népe újságban 1988-ban, a parajdi sóbánya Nepomuki Szent János szobrának beemelésérő beszámoló cikkét illusztráló fotó címe ~"A szobrot a helyére emelő székely bányászok" volt. A mester (Lajos bácsi) mellett ott vagyok én is, mint "székely bányász". (Ha valaki beszkennelné és elküldené a privát címemre, nagyon hálás lennék neki!)
- Cigány nem lehetek, az sem elhatározás kérdése, egyetemista meg most is vagyok, vénségemre.
- Magányos "hajadon" azaz legény nem sokáig voltam, nem szerettem azt az életformát, írva is van, hogy "nem jó az embernek egyedül". A közösség, pláne a házassági sorsközösség, életközösség viszont kényszerű önfeladással, kompromisszumokkal jár.
- A celebséghez sokkal erősebb magamutogató hajlam kellene, nekem elég (néha sok is), ha a saját közösségeim tagjai ismernek.
- Hajléktalan még nem voltam, nem is szeretnék az lenni, pedig jókat szoktam beszélgetni velük, sőt, gombát is szedtem már párszor velük.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 17:00:25

@YganA: Ha Korán díszíti a kirakatot, akkor nem akasztgathatok mögé füstölt sonkát-kolbászt, nem tehetek alá disznófejet. A damaszkuszi szukban is lehetett disznóhúst kapni, amíg az USA által odavezényelt külföldi magán-zsoldos "felkelők" le nem gyilkolták, el nem üldözték a keresztények többségét. De nem is akart senki kétezer éven át disznóvérben ázó Koránnal performanszozni.
Az együttéléshez lemondásra, az elfogadáshoz a másik tiszteletére van szükség. A játékszabályokat be kell tartani. A berlini, londoni stb. vallásos muszlimok meg gondolom nem a disznóhúst is árusító boltban veszik a birkát, hanem az egyre inkább kisebbségbe szoruló őslakosok veszik náluk a marhát is.

A családi hangoskodás magánügy - amíg a szomszédok zavarása nélkül megy (aki nem képes hangszabályozásra, költözzön tanyára), a közterületi hangoskodás közügy. Igenis megtiltható. Egy ember, vagy közösség szabadsága a másik ember, közösség szabadságának határáig terjedhet.

szemet 2014.05.19. 17:03:46

Ha már itt úgysincs egyetértés hogy kik is a kirekesztők és kik a kirekesztettek, javaslom hogy legyen az egész tökéletesen szimmetrikus:

pl. jó lenne, ha Szent Jobb körmenetre is szerveződne minden évben egy hangos ellencsoport, sérthegethetnék a vonulókat meg skandálhatnák hogy "pe-do-fil papok", ilyesmi.

Így a ti kirekesztésetek is nagyobb médiavisszhangot kaphatna, és talán idövel kitermelődne a saját megbotránkoztató módon exhibícionista hitvallótok is ;)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.19. 17:14:17

@szemet: "és talán idövel kitermelődne a saját megbotránkoztató módon exhibícionista hitvallótok is"

Aha. Szóval az érdekes/furcsa/megbotránkoztató/stb jelenségtől máris eljutottunk odáig, hogy ez volna a recept, a követendő példa a másik fél számára is. Mit mondjak, elég hamar ment. ;)

jabbok 2014.05.19. 19:34:39

@kaleidoscope: Sajnálom, hogy teljesen félreértettél. Különösen a korrekció és pontosítás után egyáltalán nem látom szükségszerűnek, hogy egyetlen, ráadásul kifejezetten és jelzetten nem az érintett személyekre használt szón kellett volna rugóznod egy ilyen hosszú riposztban.

De még jobban sajnálom, hogy a "válaszod" itt ki is merült, és az érdemi felvetéseimre egy szavad sem maradt...

YganA 2014.05.19. 19:47:41

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nehéz helyzetben vagyok. A felsorolásod alapján nagyon rokonszenves, tiszteletreméltó embernek tartalak. Több olyan rokonom van, aki hozzád hasonló tartású, etikájú. Viszont velük elkerülök mindenféle vitát, konfrontációt. Mivel tudom, hogy néhány nézetünk kibékíthetetlen. Ők sem fognak megváltozni, én sem. Így a békés egymás mellett élés, egymás tisztelete a megoldás. Te is írod: "Az együttéléshez lemondásra, az elfogadáshoz a másik tiszteletére van szükség." Ebben maximálisan egyetértünk. :-)

YganA 2014.05.19. 20:01:25

@matthaios: " ...de figyelembe vehetnéd, hogy akik veled vitatkoznak, azoknak lehet ez a véleményük (még egyelőre)." Figyelembe veszem, l. iménti megjegyzésem.
(Apró megjegyzés:A vegetariánizmus és a muszlim vallásos meggyőződés nem ugyanaz.)
Továbbra is azt gondolom, hogy bizonyos, hosszabb távon, Isten egész teremtett világára sokkal-sokkal károsabb emberi hibákra, gonoszságokra, önzésekre, csalásokra, hazugságokra, rombolásokra, kevélykedésekre, stb. korántsem fordítódik annyi figyelem, szemöldökráncolás, ejnye-bejnye, mint a szex fajtáinak kategorizálására, minősítésére, ellenőrzésére, megbélyegzésére. Valahogy ez nekem, és nem csak nekem nem áll össze logikus világképpé.

YganA 2014.05.19. 20:07:24

@YganA: És ki a megmondhatója, hogy melyikőnk a megengedőbb, a liberálisabb? (Mert gyakran én is összehúzom a szemöldököm, ha nem is veled szinkronban.) Csak Isten tudja.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.19. 20:28:10

@YganA:

'Továbbra is azt gondolom, hogy bizonyos, hosszabb távon, Isten egész teremtett világára sokkal-sokkal károsabb emberi hibákra, gonoszságokra, önzésekre, csalásokra, hazugságokra, rombolásokra, kevélykedésekre, stb. korántsem fordítódik annyi figyelem, szemöldökráncolás, ejnye-bejnye, mint a szex fajtáinak kategorizálására, minősítésére, ellenőrzésére, megbélyegzésére. '

Szerintem ez nincs így. Erről meggyőződhetsz, ha megnézed például a katekizmus erkölcstani részét. Már többször mondtam, hogy én például nem beszélnék annyit a témáról, de ez állandóan napirenden van tartva.

rdi 2014.05.19. 21:05:13

Véleményem szerint egy végletekig túlragozott médiahekk-kel állunk szemben.

vaccinium 2014.05.19. 21:29:56

@YganA: "Továbbra is azt gondolom, hogy bizonyos, hosszabb távon, Isten egész teremtett világára sokkal-sokkal károsabb emberi hibákra, gonoszságokra, önzésekre, csalásokra, hazugságokra, rombolásokra, kevélykedésekre, stb. korántsem fordítódik annyi figyelem, szemöldökráncolás, ejnye-bejnye, mint a szex fajtáinak kategorizálására, minősítésére, ellenőrzésére, megbélyegzésére. Valahogy ez nekem, és nem csak nekem nem áll össze logikus világképpé. "

Az általad felsorolt többi bűn elfogadását nem követelik alapvető emberi jogokra, amerikai pszichiáterekre és WHO-ra hivatkozva. Pedig tudtommal, hacsak nem ölt extrém mértéket, a kevélység, csalás, hazugság sem pszichiátriai betegség. Az elítélésükről mégis aránylag széles körű társadalmi konszenzus van, csalás, hazugság, károkozás esetében a jogszabályok is ezt tükrözik.
A médiában is aránylag ritkán bukkan fel, hogy egyes konzervatív körök korlátozni akarják az emberek csalási szabadságát.

Valóban furcsa, ha valakinél túlsúlyba kerül mások egy bizonyos fajta bűnének elítélése - mondjuk ha én épp ítélkező kedvükben lévő emberekkel találkoztam, általában bőségesen találtak kivetnivalót embertársaikban más területen is :-(. (És nem is mind katolikus, még ateista is van köztük;-) )

2014.05.19. 23:25:41

Szavak a Fiú ajkáról, egy Előszó maskarájában

Híveim az Úrban, halljátok a mára rendelt beszédemet.
Híveim az Úrban, szeressétek az epret tejszínhab nélkül, és ne legyetek hülyék.
Szóval, híveim az Úrban, szeressetek, és ne legyetek hülyék.
Híveim az Úrban...
DIA

jabbok 2014.05.20. 00:15:40

@YganA: "Isten egész teremtett világára sokkal-sokkal károsabb emberi hibákra, gonoszságokra, önzésekre, csalásokra, hazugságokra, rombolásokra, kevélykedésekre, stb. korántsem fordítódik annyi figyelem, szemöldökráncolás, ejnye-bejnye, mint a szex fajtáinak kategorizálására, minősítésére, ellenőrzésére, megbélyegzésére. Valahogy ez nekem, és nem csak nekem nem áll össze logikus világképpé."

Ebben van igazság - a hatodik parancs nem véletlenül csak egy - és csak a hatodik.

Ráadásul az is igaz, amit @matthaios: ír: hogy sokszor nem az egyház tartja ezt a középpontban.

Sőt, azzal is egyetértek, amit @vaccinium: ír: hogy éppen manapság a szex és a szexuális bűnök hangsúlyozása talán inkább következmény, VÁLASZreakció az egyház részéről. Válasz arra a jelenségre, hogy az általad párhuzamként említett bűnökkel ellentétben a szexualitás az a terület, ahol - talán egyedül (MA MÉG!) a pedofília kivételével - a társadalom egyre nagyobb része nem is képes vagy nem hajlandó felismerni, elismerni a bűnnek még a lehetőségét sem.

De tovább is mennék.

Én nem hiszem, hogy az egyház nagy kétezer éves tévedése a szexuális bűnök középpontba helyezése.

Szerintem a szexuális bűnöknek leginkább a "főbűnök" klasszikus kategóriájában lenne a helye - hiszen túlnyomó többségük talán tényleg nem közvetlenül vagy önmagában súlyos bűn, viszont hihetetlenül mély a gyökerük, és még mélyebbek a következményeik.

A válás, a házastárs és a gyerekek elhagyása - ugyan mikor történik ÖNMAGÁÉRT? Ki az, aki a gyerekét hagyja el? Ugyan kérem, a mai ember csak "becsületes", és elég "bölcs" hozzá, hogy beismerje, ha mással jobb neki. És végülis a gyerekeknek is jobb elvált, de működő új kapcsolatban élő szülőkkel, mint a vér szerinti szülei megromlott házasságában...

Ugye ha valami, hát ez súlyos bűn... És a gyökere nagyon sokszor mi is? Persze nem mindig és főleg nem mindig KÖZVETLENÜL szexuális bűnök...

De azért szívesen megnéznék egy olyan házasságot, ami TELJESEN szexuális bűnöktől független okoból megy tönkre.

2014.05.20. 07:45:44

" a szexualitás az a terület, ahol - talán egyedül (MA MÉG!) a pedofília kivételével - a társadalom egyre nagyobb része nem is képes vagy nem hajlandó felismerni, elismerni a bűnnek még a lehetőségét sem."
Az a gyanúm, hogy ez nincs így, az ember a társadalom nagyon is jól tudja (érzi?), hogy mi a bűn.
Sőt éppen egy sajátos "lelkiismeretfurdalás" (nem ez a jó szó, de vmi ilyesmi) (is) okozza, hogy ez örökös téma manapság (is).
Amúgy egyetértek.

uszo 2014.05.20. 08:03:27

@m-athos:
"Ezt miért is nekem címzed? Hol írtam én ilyent?"
Sejtettem, hogy nem fogod érteni.
Na...

"Jogszabályokat alkothatnak (beleértve akár az alkotmányt) amiknek praktikus kövezkezményei vannak amik rám is vonatkoznak.
DE nem írhatnak "hitvallást" a nevemben. Ez az egész ilyen formában kész agyrém, ha ezt komlyan gondoltad!"(szemet)

A fenti vélemény egy demokratikus társadalom szociáletikai alapelvét tükrözi. Amire Te a következő választ adtad.

"A demokratikusan megválasztott parlament az összes rendeletét, törvényét, alkotmányát az összes állampolgár nevében hozza meg. Akár tetszik, akár nem."
"Ettől még lehet privát magánvéleményed róla, de ismételten leírom: nem a privát véleményezésről beszélek, hanem legitimitásról és jogi hatályról." (m-athos)

Tehát a probléma az hogy nem érted meg, nem lehet legitim módon embereket hitvallásra kényszeríteni. Nincs ilyen jog nincs ilyen törvény.

Ezért írtam Neked, "Csak azt nem értem mindezekből mit értesz, ha még azt a teológiai alapvetést sem érted, hogy hitre senkit nem lehet kényszeríteni. :)) se törvénnyel, se erőszakkal, semmivel."

"Ha a lelkeknek éppen olyan könnyű lenne parancsolni mint a nyelveknek akkor minden uralkodó zavartalanul uralkodhatnék, s egyetlen hatalomnak sem kéne erőszakhoz nyúlni. Mert akkor mindenki feljebbvalóinak akarata szerint élne, s az ő határozatukhoz képest ítélné meg mi az igaz mi nem mi a jó mi a rossz mi a jogos mi a jogtalan." (Spinoza)

Lépj Te is a modernizmusba.
Bár tudom ma sokan szeretnének előtte élni mert szerintük ott az aranykor. És a vezérürük is vissza fordították a fejüket oda bégetnek.

csaba carmarthen 2014.05.20. 08:41:13

„Drága Édesanyám, Üdvösség Anyja,

oltalmazz meg engem azon Kegyelemmel,

mely oltalmat nyújt a megtévesztésekkel szemben,

amiket a sátán azért hozott létre, hogy lerombolja a Keresztények hitét.

Oltalmazz meg minket Isten ellenségeivel szemben.

Óvj meg minket a hazugságoktól és az eretnekségtől, amiket azért vetnek be, hogy gyengítsék Fiad iránti szeretetünket.

Nyisd fel szemünket a hazugságokra, a megtévesztésre, és minden olyan próbálkozásra, amivel szembekerülhetünk, melyek arra buzdítanak bennünket, hogy tagadjuk meg az Igazságot.

Ámen. „
nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/05/imahadjarat-146-oltalom-a-megtevesztessel-szemben/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.20. 09:55:03

@jabbok: „Különösen a korrekció és pontosítás után egyáltalán nem látom szükségszerűnek, hogy egyetlen, ráadásul kifejezetten és jelzetten nem az érintett személyekre használt szón kellett volna rugóznod egy ilyen hosszú riposztban.”
Ez volt az a pontosítás, ami után „nem kellett volna rugóznom” a csótányos hasonlatodon?
„A homoszexuálisokat vagy az akár valódi, akár marketing-célból transzvesztitákat nem szeretném a csótányokhoz hasonlítani - de maga a jelenség rájuk is érvényes SZVSZ (IMHO).

Egyébként olyan szempontból is elgondolkodtató az Exupéry-szöveg, hogy rámutat a helyzet mégegy abszurd és képmutató elemére:

Az "elnyomott kisebbség", a "szegény üldözött" iránti pátosz folyamatosan felbukkan a homoszexuálisok körüli érvelésben. (Exupéry: "milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett ... ...ság sorsa").

Közben éppen az ilyen, a középszerűségből, sőt banalitásból és giccsből KIZÁRÓLAG a "másság" fenti pátoszával kiemelkedők, meg a lassan egy nyugati kormányból sem kihagyható homoszexuálisok a legfőbb bizonyítékai, hogy milyen brutálisan nagy a homoszexuális lobbyk ereje és tőke-háttere.”
Szerintem viszont még rátettél egy lapáttal, megerősítve, hogy „maga a jelenség rájuk is érvényes”. Csak emlékeztetni szeretnélek téged is, meg akik még ezt olvassák, hogy az "elnyomott kisebbség", a "szegény üldözött" jelzők nem az általad cinikusan „pátosz”-osnak nevezett jelenség részei, hanem kőkemény, véres, gyötrelmes valóság emberek százezrei, sőt milliói életében, amiért mindenki felelős, aki ezt eltűri, aki nem tesz ellene valamit.
„De még jobban sajnálom, hogy a "válaszod" itt ki is merült, és az érdemi felvetéseimre egy szavad sem maradt” – írod szemrehányóan. De mi az az „érdemi” felvetésed, amire „egy szavam sem maradt”? Hogy „brutálisan nagy a homoszexuális lobbyk ereje és tőke-háttere”, mert „lassan egy nyugati kormányból sem kihagyható homoszexuálisok”? Ne haragudj, de erre tényleg nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez olyan nagy butaság, elvakultság jabbokos, vagy jobbikos rögeszme, amire jobb lett volna, ha nem reagálok. Számold össze kérlek, hogy hány százalék a nyugati kormányokban a nyíltan homoszexuális emberek aránya, és rögtön kiderül, hogy meg sem közelíti az LMBT emberek társadalmi arányát. Mi az, hogy „homoszexuális lobbyk”? Tudod, mi az a lobbi? Szerinted van olyan nemzetközi összefogás, összeesküvés a homoszexuális emberek között, ami pénzelné a lobbistákat, hogy azok kiharcolják a homoszexuális megbízóik érdekeit? Fel sem merül, hogy azoknak a nyugati társadalmaknak, amelyek biztosítanak bizonyos (többé-kevésbé a többségi heteroszexuális emberekkel egyenlő) jogokat az LMBT embereknek, ott az egyszerű, átlagos, a hetero többséghez tartozó állampolgár is belátja, hogy talán tényleg nem kellene korlátozni az LMBT emberek jogait, és tényleg a többség akarata érvényesül a politikai döntésekben, ahogy egyébként annak egy demokratikus államban lennie kell(ene)?
Vagy az volt az „érdemi” felvetésed, hogy szerinted „nem a teljesítménye, hanem a tüntető "mássága" miatt” nyerte meg a dalfesztivált az osztrák induló? Már ne is haragudj, de ez nem túl originális gondolat. Minden szélsőjobbos ezt fröcsögi azóta. Ettől még ez csak egy egyszerű, elvakult, elfogult vélemény marad. Speciel nekem sem tetszett az a szám, amit előadott, szerintem is voltak jobbak, de, hogy ezért elkezdje valaki gyalázni azokat, akik rá szavaztak, és úgy minősítse a döntésüket, hogy „ez sokkal perverzebb, abszurdabb, mint maga ez az udvari bohóc”, ez számomra elfogadhatatlan. Nem gondolom, hogy az lenne a követendőm gyakorlat, hogy másokat, a dalfesztivál valamelyik versenyzőjére leadott szavazata miatt perverznek nevezünk.
Nem reagáltam az alábbi kirohanásodra sem, mert totálisan inadekvátnak tartottam: „De amikor bukik, akkor egyszerre előkerül a fasisztázás, a homofób-kártya, a többségiek lelkiismeretének manipulálása: akkor szóba sem jöhet, hogy TALÁN ez is csak RÓLA szól, talán KONKRÉTAN Ő maradt alul valaki mással szemben. Nem, ILYENKOR a meleg maradt alul a nem-meleggel szemben, a nő a férfival szemben, stb, stb.” Ha most az Alföldi, kontra Vidnyánszky meccsre utaltál, akkor te is nagyon jól tudod, hogy az sokkal inkább a politikai zsákmányszerzésről, semmint a meleglobby, kontra homofóbok csatáról, vagy a tényleges művészeti teljesítményről szólt. Persze, mindkét oldalon voltak, akik belengették a melegtémát, de alapvetően ez egy olyan politikai döntés volt, amelyben nem az volt az igazán érdekes semelyik oldalon, hogy Alföldi meleg-e, vagy sem, hanem az, hogy ő a ballib kormány embere volt, Vidnyánszy meg a Fideszé. Ezt az „érdemi” észrevételedet ezért nem reagáltam le.
Arra meg gondolom nem tőlem vártál választ, hogy „melyik gerjeszti jobban a másikat”, mert azt írtad, hogy „szociológusok szakvéleményét” hallgatnád meg a témában.
Folytatás a következő komentben!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.20. 09:55:46

előző komment folytatása:
Abban egyetértek, hogy van hasonlóság a homofóbia és az antiszemitizmus között, hiszen mindkettő a gyűlöletről, gyűlölködésről szól, de az antiszemitizmus témába mélyebben valóban nem szerettem volna belemenni, s ha nem haragszol nem is fogok. Mind a két oldalon (a hetero többség és az LMBT kisebbség részéről) az elvakultságtól, szélsőséges indulatoktól, sztereotípiáktól mentes emberek számára világos, hogy a társadalom különböző kisebbségi csoportjai (akik a származásuk, testi-lelki adottságaik, szexuális irányultságuk, vagy bármilyen egyéb ok miatt tartoznak a kisebbséghez) egészen különböző élethelyzetekben vannak, egészen más történelmi előzményekkel, ezért nagyon sok különbség van abban is, hogy az adott szempont szerinti többségi társadalomnak hogyan kell(ene) viszonyulni hozzájuk. Ezeket a kisebbségi csoportokat összemosni, egységesen kezelni csak a szélsőjobb ideológiák szokták, de azokkal nem szeretnék foglalkozni.
Maradt még, amire nem válaszoltam?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.20. 10:48:52

@Izrael misztériuma:

A Fiú a keresztények számára a második isteni személy, Isten. Joggal várod el, hogy zsidó identitásodat tiszteljék. De a keresztények is joggal várják el az ő identitásuk tiszteletét tőled.

tomasszo 2014.05.20. 11:18:21

@kaleidoscope: Nekem volna!
KEdves Kali, azt szeretném megkérdezni öntől, hogy honnan gyökeredzik az ön vallásos meggyőződése?
Ha túlzottan indiszkrét a kérdés, nyugodtan passzolhat.

jabbok 2014.05.20. 11:38:11

@Pandit: "Az a gyanúm, hogy ez nincs így, az ember a társadalom nagyon is jól tudja (érzi?), hogy mi a bűn.
Sőt éppen egy sajátos "lelkiismeretfurdalás" (nem ez a jó szó, de vmi ilyesmi) (is) okozza, hogy ez örökös téma manapság (is)."

Csak én élek egy másik világban?

Én pontosan azt látom óriási problémának a "bűn" témaköre körül, hogy a bűn KÖVETKEZMÉNYEI miatti szenvedéssel tele van a világ - miközben a bűn fogalmát is tagadja az emberiség nagyon jelentős része.

A másik topikban már emlegettem azt a 80-as évekbeli konferenciát, amit a pszichiátriai társaság rendezett a bűntudathoz kapcsolható pszichiátriai betegségekről, és amire a korrektség kedvéért (meg nyilván egyes szakmabeliek nyomására) teológusokat, köztük pl. Jelenits Istvánt is meghívtak. A konferencián Veér András (az akkori főnököm) azzal kezdte az expozéját, hogy a nyugati pszichiátria és a mai antropológia többségi konszenzusa szerint ugyebár "bűn" nem létezik, az csak konformizmus, közmegegyezés és szocializáció kérdése. De mivel a bűn-TUDAT mégis a pszichiátriai betegségek nagyon jelentős, ha nem az egyik legjelentősebb gyökere, ezért hívtak meg teológusokat és a bűnről másként, "tradicionálisan" gondolkodókat is, hátha segítenek a szakembereknek jobban megérteni, hogy ha nincs fehér elefánt, akkor miért és hogyan okoz ennyi betegséget a TUDATA.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.20. 11:42:22

@tomasszo: "Nekem volna!" - nem azt kérdeztem, hogy van-e még kérdés :)))
Kedves Tomi! (Ha már így összejöttünk :))))
Mire kíváncsi? Arra, hogy honnan gyökerezik a vallásosságom, vagy arra, hogy miből táplálkozik a hitbéli meggyőződésem? Mert ez bizony nem ugyanaz. Válaszok mindkettőre:
tősgyökeres katolikus családban nevelkedtem, soha, egy pillanatra sem volt kérdés, hogy én katolikus leszek-e, vagy sem. Mint tudjuk azonban ez a hitbéli meggyőződéshez édes kevés. Ahhoz megtérés kell, amit a vallásos nevelés sem pótol. Ezt a protestánsok szeretik egy konkrét időponthoz kötni. Hála Istennek, a katolikusok nem ragaszkodnak ahhoz, hogy percre pontosan megtudjam mondani a megtérésem idejét. Nem is tudom. Hosszú folyamat volt, ami még ma sem zárult le. Nap, mint nap, újabb és újabb apró gesztusokkal terelget Isten arra az útra, amit kedves akarata szerint kijelölt nekem. És csodálatos érzés ezt megélni, immáron hittel és tudatosan igent mondani erre minden nap, minden pillanatban, amikor éppen rácsodálkozom arra, hogy most is szólt hozzám.

2014.05.20. 11:47:45

@matthaios:
ez lemaradt...

Esterházy Péter
Fancsikó és Pinta
(írások egy darab madzagra fűzve)
Digitális Irodalmi Akadémia
© Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011
dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000866&secId=0000080975&mainContent=true&mode=html

jabbok 2014.05.20. 11:53:00

@Pandit: "" a szexualitás az a terület, ahol - talán egyedül (MA MÉG!) a pedofília kivételével - a társadalom egyre nagyobb része nem is képes vagy nem hajlandó felismerni, elismerni a bűnnek még a lehetőségét sem."
Az a gyanúm, hogy ez nincs így, az ember a társadalom nagyon is jól tudja (érzi?), hogy mi a bűn.
Sőt éppen egy sajátos "lelkiismeretfurdalás" (nem ez a jó szó, de vmi ilyesmi) (is) okozza, hogy ez örökös téma manapság (is)."

Mire alapozod ezt a gyanút?

Te nem azt tapasztalod, hogy manapság az emberek túlnyomó többsége (a nem vallásosaknál ez szerintem 99 % feletti arány) abszolút nem tekinti bűnnek, ha megcsalja a partnerét, ha szabadon szexel bárkivel (természetesen úgy, hogy a másik fél is felnőtt, és szabad beleegyezésével történik a dolog), vagy ha egy jobb partnerért elhagyja a korábbit és vele akár a gyerekeit is?

Nem erről szól ez a topik is? Hogy sem a hetero- sem a homoszexualitás szabad megélését nem korlátozhatja sem Isten, sem egyház, sem más? Hogy diszkrimináció, vagy egyszerűen disz nélküli kriminalizáció az, amit az egyház, pontosabban az egyház konzervatív szárnya (persze nem az igaz egyház - mert az toleráns, mint ŐK) hirdet, amikor bűnt kiált ezekre a kérdésekre?

Én értettem félre valamit?

Vagy csak azt akarod mondani, hogy a bűn tagadása ellenére sem tudta a bűnTUDATot kiirtani magából az emberiség? Mert ebben természetesen egyetértenénk.

"Amúgy egyetértek."
;o))

jabbok 2014.05.20. 12:05:56

@Pandit: Sőt, én úgy látom, hogy manapság kvázi már "erényt" kovácsolnak abból, amit mi bűnnek hívunk: ők legalább nem képmutatóak, ők, ha egyszer megromlott a kapcsolat (mert ugye azt nem mi csináljuk, nem mi tesszük jóvá vagy rosszá - hanem "megromlik", úgy magától), akkor BECSÜLETESEN és ŐSZINTÉN továbblépnek. Ja, és ez természetesen még a gyereknek is jobb, mint egy rossz és képmutató házasságban.

Te nem ezt a világot látod?

Azt továbbra sem vitatom, hogy a bűn KÖVETKEZMÉNYEIT ők sem kerülhetik el. Hogy valamiféle bűntudat, káosz, tehetetlenségérzet, kétségbeesés bennük is felébred, amikor a gyereket pszichológushoz kéne vinni, mert 10 évesen újra bepisil, vagy narkózni vagy inni és bulizni kezd, vagy amikor a gyerek kezdi cserélgetni a szexuális partnereit, vagy amikor öregedő fejjel ott találják magukat abban a világban, aminek a törvényeit ők maguk hozták létre: hogy mindenkivel (lám, még velük is...) addig maradunk, amíg nekünk (is) megéri, érzelmileg-lelkileg-anyagilag-szexuálisan kifizetődő.

jabbok 2014.05.20. 12:11:09

@kaleidoscope: most nagyon elbeszélünk egymás mellett (sokkal jobban, mint általában) - TALÁN értem, miért válaszoltad ezeket, de BIZTOS, hogy nem azt érted a hozzászólásaimból, amit én mondani AKARTAM.

Persze ez nyilván legalább fele részben az én hibám. Másrészt meg ha értenéd, amit és amiért írok, akkor nem vitatkoznánk - és fordítva.

Majd nekirugaszkodom újra.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.20. 12:48:22

@Izrael misztériuma:

Nem tudom, hogy amit hozzáfűztél, releváns-e a téma szempontjából.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.20. 14:20:06

@jabbok: " most nagyon elbeszélünk egymás mellett (sokkal jobban, mint általában)" - írod. Nem tudom biztosan, de lehet, hogy ez összefüggésben van azzal, hogy amit @Pandit-nak válaszoltál, az azt bizonyítja, hogy pár dolgot nagyon másként látunk. Ott ilyeneket írtál:
"- manapság az emberek túlnyomó többsége (a nem vallásosaknál ez szerintem 99 % feletti arány) abszolút nem tekinti bűnnek, ha megcsalja a partnerét, ha szabadon szexel bárkivel
- Nem erről szól ez a topik is? Hogy sem a hetero- sem a homoszexualitás szabad megélését nem korlátozhatja sem Isten, sem egyház, sem más? Hogy diszkrimináció, vagy egyszerűen disz nélküli kriminalizáció az, amit az egyház, pontosabban az egyház konzervatív szárnya (persze nem az igaz egyház - mert az toleráns, mint ŐK) hirdet, amikor bűnt kiált ezekre a kérdésekre?"
Ezek a sorok sok mindent megmagyaráznak. Természetesen szerintem egy szó sem igaz a fentiekből. Az sem, amit állítasz, és az sem, amit a kérdéseiddel sugallsz. Ezek nagyon rossz előítéletek, amelyeknek köze sincs a valósághoz. A nem hívők között is nagyon sokan vannak, akik számára a házastársi hűség ugyanolyan fontos, mint a hívőknek. Az egyház "toleráns szárnya" sem gondolja azt, hogy ne korlátozhatná sem Isten, sem egyház a szexualitás megélését, hanem pontosan azt tartaná szükségesek, ha jobban megértené az egyház, hogy Isten valójában milyen korlátokat állít, és milyeneket nem állít az emberek számára és érdekében, és az egyház sem állítana más korlátokat. Az a baj, hogy már ezt is többször leírtam, és mégis úgy teszel, mintha ez nem így lenne.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.20. 14:47:49

@kaleidoscope:

'Az egyház "toleráns szárnya" sem gondolja azt, hogy ne korlátozhatná sem Isten, sem egyház a szexualitás megélését, hanem pontosan azt tartaná szükségesek, ha jobban megértené az egyház, hogy Isten valójában milyen korlátokat állít, és milyeneket nem állít az emberek számára és érdekében, és az egyház sem állítana más korlátokat.'

Hagyjuk most az Egyház "szárnyait", amelyek legfeljebb politikai fogalmak lehetnek. Dogmatikai szempontból értelmezhetetlen az "Egyház szárnyai" kategória. Amin azonban még mindig meglepődök az az, hogy honnan tudod olyan nagy biztonsággal, hogy valójában Isten milyen korlátokat állít a szexualitás megélése elé. Azt követeled, hogy a "konzervatív szárny" is ezeket a korlátokat fogadja el. De mi itt az a forrás, amely ilyen nagy tekintélyt követel magának?

szemet 2014.05.20. 15:04:02

@matthaios: "Isten milyen korlátokat állít a szexualitás megélése elé...De mi itt az a forrás, amely ilyen nagy tekintélyt követel magának?"

Ez engem is érdekelne. Pl. nincs tudomásom róla hogy Isten valaha is korlátozta volna a többnejűséget vagy a "szolgálók"-kal való szexuális viszonyt - pedig volt egy időszak amikor személyes kiválasztottjai eszerint éltek - a leírások szerint még sincs az Istenkapcsolatuk homlokterében a kérdés ennek esetleges korlátozásáról. Nemde?

Akkor tehát lehet hogy az ilyesmi elítélése "csak" kulturális fejlemény/hagyomány, és ezekben a kérdésekben akár szabadon visszatérhet a régmúlt beállítódása?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.20. 15:09:40

@szemet:

Hozzászólásaid alapján úgy gondolom, hogy nem vagy katolikus. Kaleidoscope viszont annak vallja magát. Elnézésedet kérem, de kérdésem katolikusokhoz szóló kérdés.

jabbok 2014.05.20. 15:24:18

@kaleidoscope: "Természetesen szerintem egy szó sem igaz a fentiekből. Az sem, amit állítasz, és az sem, amit a kérdéseiddel sugallsz. Ezek nagyon rossz előítéletek, amelyeknek köze sincs a valósághoz. "

Akkor nézzük az első felét először:
"A nem hívők között is nagyon sokan vannak, akik számára a házastársi hűség ugyanolyan fontos, mint a hívőknek."

Ez a fele - a házasságot KEZDŐKRE nézve - még RÉSZBEN igaz is.
De
ad 1: Hány százalék is, aki egyáltalán belekezd a házasságba, és addig is megtartóztatásban vagy hűséges, monogám kapcsolatban él???

ad 2.: Hány százalék bomlik fel a házasságok közül?

ad 3.: a fel nem bomlott házasságok közül hányban tartják elképzelhetetlennek a felek, hogy megcsalják egymást? Nem az elején, hanem mondjuk úgy 10-20 év után????

Légy szíves, konkrét választ, KONKRÉT cáfolatot...

2014.05.20. 15:46:38

@jabbok:
Ha már ilyen kitartóan kérdezed. :-)

"Vagy csak azt akarod mondani, hogy a bűn tagadása ellenére sem tudta a bűnTUDATot kiirtani magából az emberiség? Mert ebben természetesen egyetértenénk."
De.
Azt akartam mondani és kifejezetten a szexualitással kapcsolatban, hogy szerintem tudatában vannak hívők és nem hívők egyaránt, hogy a ma "divatos" szabados viselkedés nem jó. (ha bűnnek nem is szeretik nevezni) (lásd Te is írtad, hogy a szülőket aggasztja, ha a gyerek "váltogatja a partnereit". Miért is?
És azt is nagyon jól tudjuk, hogy milyen (lenne) az "értékes" "kapcsolat" (ha házasságnak pláne szentségnek szintén nem szeretik nevezni)

De ezek csak gondolatok részemről, természetesen az is igaz és érdekes amit Te írtál a pszichológusokkal és fehér elefánttal kapcsolatban.

2014.05.20. 15:47:49

@Pandit:
De = igen azt.
:-)

2014.05.20. 15:55:56

@kaleidoscope:
Ez eszembe juttatott egy régi kérdést:
mi az az "Isten kedves akarata"?
(Persze nem olyan fontos.)

jabbok 2014.05.20. 16:07:21

@kaleidoscope: és akkor jöjjön a másik fele:

"Az egyház "toleráns szárnya" sem gondolja azt, hogy ne korlátozhatná sem Isten, sem egyház a szexualitás megélését, hanem pontosan azt tartaná szükségesek, ha jobban megértené az egyház, hogy Isten valójában milyen korlátokat állít..."

Ehhez képest te magad írtad:

"Szerinted ez a "nagy a csalódás, nem a "konzervatív" oldalon" lesz, de - mint már valóban többször jelezted - "ez hamarosan úgyis elválik". OK. Hát akkor váljon el! Egyet azonban ne felejtsünk el! Jézus példabeszédében a gazda óva intette a munkásokat attól, hogy megpróbálják kitépkedni a konkolyt a búza közül, mielőtt eljön az aratás ideje, mert a bölcs gazda jól tudta, hogy akkor nagyon sok értékes búza is odaveszne... "

és: "Ebben az esetben a mostani lelkendezőkön kívül a fiatalok mind nagyobb részét el fogja veszíteni az Egyház."

és: "a legrosszabb, a vagy-vagy helyzet".

Ez nem azt jeleti, hogy HA VÁLASZTÁS (vagy-vagy) ELÉ ÁLLÍT az egyház, akkor te a kilépést választod, illetve esetleg úgy értelmezed, hogy te ugyan nem lépsz ki, de kizárnak?

2014.05.20. 19:09:03

@szemet:
"Pl. nincs tudomásom róla hogy Isten valaha is korlátozta volna a többnejűséget vagy a "szolgálók"-kal való szexuális viszonyt - pedig volt egy időszak amikor személyes kiválasztottjai eszerint éltek - a leírások szerint még sincs az Istenkapcsolatuk homlokterében a kérdés ennek esetleges korlátozásáról. Nemde?"

a bibliai történet kezdetei vagy 3-4000 évvel ezelőtti társadalmi állapotokat tükröznek, az emberek hajlamosak a mát visszavetíteni a múltba, a nem-zsidók számára a noahita törvények vonatkoztak, mely legkorábbi formájában csak három dolgot tiltott: gyilkosság, paráznaság és bálványimádás...

a Jézus korabeli zsidó állapotokról jó összefoglalót ad az alábbi tanulmány:
Szécsi József: Aszketizmus, szüzesség, coelibatus, monogámia, poligámia és a zsidóság
www.kzst.hu/dok/aszketizmus.doc

jabbok 2014.05.20. 22:38:18

@Pandit: Akkor jól éreztem, hogy nincs vita köztünk...
"Amúgy egyetértek."
;o))

jabbok 2014.05.20. 23:41:02

@plexus: Már napok óta írogattam a választ - most elküldtem. Bocs.
;o)

csaba carmarthen 2014.05.21. 00:07:25

Most el fogom választani a búzát a konkolytól, és ennek következtében minden ember hite próbára lesz téve, egészen a végsőkig. Ebbe beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat, akik átadták szívüket ellenségemnek – a gonosznak. Minden lélek egyenlő Előttem, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok, akik most nem ölelnek át Engem.

A világ próbára lesz téve azon szeretet állapot alapján, amit minden egyes személy érez a másik iránt, ami az Isten iránti szeretetük valós tükörképe és mércéje. Időtök véges, és ahhoz, hogy képesek legyetek elviselni a vezeklés eme útját, el kell fogadnotok azt, hogy Isten prófétái egyszerűen csak közlik az Ő Akaratát, csak azért, hogy az Övéi lehessetek, testben és lélekben. Ne utasítsátok el Isten Kezét. Örvendezzetek, mert a megpróbáltatások, melyeket Atyám jelenleg megenged, nagy egyesülést fog eredményezni az Ő Két földi Tanúja – a keresztények és a zsidók – között, és ők ketten nagy megtérést fognak hozni.

Amikor Isten megengedi a keresztények és a zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van. Annak köszönhetően, amit el kell majd nekik szenvedniük, még több megtérés lesz, és emberek milliárdjai fogják meglátni az Isten Dicsőségét, tiszta elmével, melyben nincs zavar, ami elrontaná az örömüket, amikor végre ráébrednek az Igazságra.

Közel van annak az ideje, amikor az Igazság – beleértve a jót és a rosszat is – a maga valójában látszik.

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/04/amikor-isten-megengedi-a-keresztenyek-es-a-zsidok-uldozteteset-akkor-annak-jo-oka-van/

www.youtube.com/watch?v=CRi6QVrnqpM

tomasszo 2014.05.21. 00:34:49

@kaleidoscope: köszönöm, válaszát elfogadom. :D

tomasszo 2014.05.21. 00:45:48

Egyébként nekem is katolikus a családom.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 06:08:43

@matthaios: „Hagyjuk most az Egyház "szárnyait", amelyek legfeljebb politikai fogalmak lehetnek.” – OK. Hagyjuk. Nem is n vezettem be ezt a terminus technicust, csak átvettem, de én is csak idézőjelekkel, ahogy viszont te is használtad.
„De mi itt az a forrás, amely ilyen nagy tekintélyt követel magának?” – köszönöm, hogy ezt időnként újra és újra megkérdezed, mert így lassan megtanulok „álmomból felébresztve” is válaszolni erre a kérdésre. A Tekintély természetesen Isten, aki Atya, Fiú és Szentlélek, három személy, egy igaz, örök Isten. Nincs, nem is lehet más tekintély sem az égben, sem a földön. Hogyan tudjuk meg az Ő akaratát? Három, egymást kiegészítő, de egymással szemben nem kijátszható módon: a Szentírásból, melyben Isten kinyilatkoztatta önmagát, az egyházi tanításból, mely egyszerre örök, és változatlan a tekintetben, hogy csak és kizárólag a kinyilatkoztatás igazságait hirdetheti, ugyanakkor folyamatosan változik, és fejlődik, ahogy az emberiség egyre jobban megérti kinyilatkoztatáson keresztül a végtelen Isten igazságait (és mivel az emberi értelem véges, a végtelen Isten igazságait teljesen soha nem értheti meg, ezért a fejlődés potenciálisan végtelen), és az imádságból, mely által minden ember közvetlenül kapcsolatba kerül az Istennel. E hármat minden hívő ember saját lelkiismerete szerint próbálja figyelembe venni, összhangba hozni, így te is, meg én is.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 06:21:44

@jabbok: Légy szíves, konkrét választ, KONKRÉT cáfolatot...
Válasz erre: nyilvánvalóan lehetetlent kérsz, hiszen mire is vársz tőlem „KONKRÉT” választ?
„ad 1: Hány százalék is, aki egyáltalán belekezd a házasságba, és addig is megtartóztatásban vagy hűséges, monogám kapcsolatban él???” - kérdezed. Erre „KONKRÉT” választ csak Isten tud adni, akik belelát mindenki szívébe, és mindannyiunkról tud mindent, de ember erre nyilvánvalóan nem tud „KONKRÉT” választ adni. Szubjektív élményeim alapján, saját ismeretségi körömben ez a jellemző. Lehet, hogy szerencsés vagyok (egyesek szerint burokban nőttem fel), de akikkel életemben megismerkedtem, azok nem kérkedtek azok között a többség erre törekedett.
„ad 2.: Hány százalék bomlik fel a házasságok közül?” a legfrissebb válási statisztikákat nem tudom, most nem kezdem el keresni, kb. a fele. Magukat vallásosnak mondók és nem vallásosnak mondók között egyaránt. A vatikáni kérdőívre írott válaszaimban, amit a blogon is közzétettem, a konkrét adatokat is feltüntettem.
„ad 3.: a fel nem bomlott házasságok közül hányban tartják elképzelhetetlennek a felek, hogy megcsalják egymást? Nem az elején, hanem mondjuk úgy 10-20 év után????” - Természetesen nem tudom, de az én ismeretségi körömben a házaspárok többsége – ahogy írtam már – ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy nem vétkeznek, de nem kérkednek vele, nem tartják erénynek, ahogy írtad.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 06:32:07

@Pandit: "mi az az "Isten kedves akarata"?
(Persze nem olyan fontos.)" – írtad. Dehogynem! Az ember számára a legfontosabb! Mindennél fontosabb, hogy mi velünk Isten kedves akarata, hiszen mi más jelölhetné ki az életünk irányát, célját, ha nem ez? Azt hiszem egyébként korábban valahol már válaszoltam erre a kérdésre, de most nem keresem elő, inkább válaszolok most is: Isten kedves akarata, nem egy szentimentális megfogalmazás (ahogy elsőre tűnhet), csupán abból a logikai felismerésből indul ki, hogy mivel Isten mindenható, ezért semmi nem történhet az Ő akarata ellenére, tehát minden Isten akarata szerint történik. Ugyanakkor a rossz, a bűn, ami a világban történik, nyilván nem kedves Isten előtt, erre mondjuk, hogy az Isten megengedő akarata szerint történhet meg. A jó viszont kedves Isten előtt, ezért mondjuk röviden a jócselekedetekről, hogy azok „Isten kedves akarata” szerint való cselekedetek.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 06:49:23

@jabbok: „Ez nem azt jeleti, hogy HA VÁLASZTÁS (vagy-vagy) ELÉ ÁLLÍT az egyház, akkor te a kilépést választod, illetve esetleg úgy értelmezed, hogy te ugyan nem lépsz ki, de kizárnak?” - Erre vonatkozóan Jézus egyértelmű útmutatást adott:
„Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.” (Mt 10.16-20) Sajnos Jézus figyelmeztetése ellenére az egyházi vezetők sokszor úgy viselkednek, mint a világi "helytartók és királyok", és saját bíróságot is működtet. Valóban előfordulhat, hogy egzer majd engem is "átadnak" ennek a bíróságnak, de mivel Jézus előre megmondta, hogy "ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek", ezért én ehhez tartom magam.

csaba carmarthen 2014.05.21. 08:38:22

„Ó drága Jézus, könyörögve kérlek Téged, világosítsd meg a világot irányító elit lelkét.

Mutasd meg nekik Irgalmad bizonyítékát. Segíts nekik, hogy nyitott szívűekké váljanak, és hogy őszinte alázatot mutassanak, tisztelvén a Te – Kereszthalálod által hozott – nagy Áldozatodat, amikor meghaltál az ő bűneikért.

Segíts nekik tisztán látni, ki az ő Igaz Alkotójuk, ki az ő Teremtőjük, és töltsd el őket a kegyelmekkel, hogy meglássák az Igazságot.

Kérlek, akadályozd meg azirányú terveiket, hogy emberek millióinak ártsanak a védőoltások révén, hogy élelmiszerhiány, hogy ártatlan gyermekek kényszerű örökbefogadása és családok szétszakadása következzen be.

Gyógyítsd meg őket. Áraszd rájuk a Te Világosságodat, és vedd őket a Te Szívedbe, megmentvén őket a gonosz kelepcéjétől. Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/11/imahadjarat-84-ima-a-vilagot-iranyito-elit-lelkenek-megvilagositasara/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.21. 08:46:50

@kaleidoscope:

Figyelmesen elolvastam válaszodat azzal kapcsolatban, hogy milyen tekintély alapján köteleznéd a "konzervatív szárnyat" a homoszexualitás elfogadására. A tekintéllyel kapcsolatos szövegedet elmondhatta volna Luther Márton, Arius és a Nagy Figyelmeztetés szerzője is.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 10:44:07

@matthaios: " A tekintéllyel kapcsolatos szövegedet elmondhatta volna Luther Márton, Arius és a Nagy Figyelmeztetés szerzője is" - Lehet, de ettől még én a magam részéről egyikükkel sem azonosulok, és nem is török olyan "babérokra", mint az említett személyek. Megértem azokat is, akik életük nagy részét az Anyaszentegyház megváltoztathatatlannak tartott tanításához hűségesen, fegyelmezetten és minden szempontból önmegtartóztató módon élték le, hogy nem szeretnék, ha most kiderülne, hogy megváltoztathatóak azok a szabályok, amelyek számukra is nehéz kihívásokat jelentettek. Ugyanakkor nem gondolom, hogy pusztán emiatt ragaszkodnia kellene az Egyháznak olyan szabályokhoz, amelyek valójában nem kedvesek Isten előtt. Ahhoz persze, hogy ezt kimondhassa az Egyház bármely kérdéssel kapcsolatban, még nagyon sokat kell imádkoznia, és kérnie a Szentlélek útmutatását, de ez nem baj. A baj az, ha ehelyett megpróbálunk görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami téves volt.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.21. 10:53:41

@kaleidoscope:

Remélem tisztában vagy azzal, hogy még mindig nem válaszoltál arra, hogy honnan származik az a tekintély, amellyel te és mások rá akarják venni a "konzervatív szárnyat" arra, hogy fogadja el álláspontotokat. Lehetne azt mondani, hogy te és mások egyszerűen úgy vélik, hogy ez a helyes álláspont és kész. Még azt is hozzá lehetne tenni, hogy ez az álláspont igen széles támogatást kap mostanában az EU-ban és így tovább. Szerintem ez lenne a korrekt.

2014.05.21. 11:40:14

@kaleidoscope:
"Aki szereti az egyházat, az kész kell legyen az egyház miatt, az egyházzal, az egyház által és az egyházért szenvedni."
(Bernhard Häring)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 15:35:32

@matthaios: "Lehetne azt mondani, hogy te és mások egyszerűen úgy vélik, hogy ez a helyes álláspont és kész. Még azt is hozzá lehetne tenni, hogy ez az álláspont igen széles támogatást kap mostanában az EU-ban és így tovább. Szerintem ez lenne a korrekt. " - Mert nem akarsz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a Katolikus Egyház híveinek egyre nagyobb része mondja ezt, és emiatt nem lehet olyan egyszerűen lesöpörni az asztalról, mintha csak arról lenne szó, hogy én, meg mások vélekedünk így, meg arról, hogy ez "az álláspont igen széles támogatást kap mostanában az EU-ban és így tovább." Azonban nem csak erről van szó. Én is, és mások is, akik katolikus keresztényként ezen az állásponton vagyunk, azt gondoljuk, hogy ebben a kérdésben mi értettük meg jobban Isten akaratát, és ettől válik kínossá és kényelmetlenné, elhallgattatandóvá, és eliminálandóvá ez az álláspont azok szemében, akik nem akarnak változást, mert valami elvakítja őket, és süketté teszi a fülüket.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.21. 15:55:19

@kaleidoscope:

'a Katolikus Egyház híveinek egyre nagyobb része mondja ezt'

Az Egyház katolikus és nemcsak abból a Nyugat-Európából áll, ahol egyes országokról azt mondogatják, hogy többen vannak már az egyházi alkalmazottak, mint ahányan vasárnap misére járnak. Aztán Szent Jeromos írta: "felnyögött a Föld, mert ariánussá lett".

'azt gondoljuk, hogy ebben a kérdésben mi értettük meg jobban Isten akaratát'

Ezt bárki mondhatja, eddig még minden eretnek ezt mondta.

'akik nem akarnak változást, mert valami elvakítja őket, és süketté teszi a fülüket'

Nem túl lényeges, csak stílusodra szeretném felhívni a figyelmedet azokkal kapcsolatban, akik nem osztják álláspontodat.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.21. 16:06:01

@Izrael misztériuma: "Aki szereti az egyházat, az kész kell legyen az egyház miatt, az egyházzal, az egyház által és az egyházért szenvedni" - OK, de a szenvedést mindenki csak a maga nevében vállalhatja. Én kész vagyok vállalni a szenvedést saját magam, de nem vállalhatom mások helyett, mások bőrére.
Tegnap a Kaleidoscope blogon publikált posztomban nem idéztem, de az ott hivatkozott Guardian cikkben volt egy hivatkozás a hírportál egy korábbi cikkére, mely szerint 2,3 milliárd ember él olyan országban, ahol bűncselekménynek számít a homoszexualitás. Este elkezdtem egy kicsit számolni: ha ennek a 2,3 milliárd embernek 5%-a homoszexuális, az 115 millió ember. Zömmel fejlődő országokról lévén szó, ezek nagy része lehet szexuálisan aktív életkorban, de mondjuk, hogy csak 70 millió ember. Vegyük azt, hogy 99,9%-ban nem esik komolyabb bántódásuk a szexuális orientációjuk miatt, mert jól titkolják, vagy megússzák egy veréssel, kiközösítéssel, ha kiderül róluk. Legyen csak 1 ezrelék azok aránya, akit egy évben hivatalosan, vagy illegálisan kivégeznek, agyonvernek, meglincselnek. Ez ugye reálisnak tűnik? AZ ÉVENTE 70 EZER EMBER!!! Naponta 200! Óránként 10! Vagyis átlagosan minden hat percben kivégeznek, agyonvernek, halálra kínoznak valakit a világban, csak azért, mert meleg! Zömmel fiatal embereket, akik előtt ott lehetne az élet, akiknek egy része talán abban reménykedik, amikor kirángatják őket a rejtekhelyükről, és elkezdik taszigálni őket a vesztőhely felé, hogy csak nem hagyják azt a fejlett világ vezetői, politikusai, állampolgárai, hogy őket most ezért megöljék, csak jön valaki, aki megmentse őket! De nem megy senki. Mi itt elvitatkozgatunk arról, hogy mit kellene csinálnia a melegeknek a KEK szerint, és mit nem. Amikor haza megyünk, megvacsorázunk, aztán bekapcsoljuk a TV-t, vagy a számítógépet, odamondogatunk egymásnak a Jezsuita blogon, megcsóváljuk a fejünket, hogy az a másik, ott a vonal túlsó végén, megint milyen hülyeségeket írt, aztán lefekszünk a puha ágyikónkba, és mindeközben megöltek, vagy agyonvertek néhány embert a szexuális orientációja miatt világ egy másik pontján (talán csak párszáz kilométerre tőlünk!), és mi nem tettünk az érdekében semmit. Ha erre gondolok, összeszorul a szívem és az öklöm, és komolyan gondolkodni kezdek azon, hogy ha lenne egy emberi jogok védelmére szerveződő kommandó, akkor otthagynám a kényelmes és biztonságos életemet, és akár fegyvert is fognék azért, hogy megmentsek néhány ártatlan embert a szörnyű kínoktól, és haláltól, ami rá vár. Most biztos sokan elítélnek majd ezért, de ez akkor is így van.

csaba carmarthen 2014.05.21. 21:51:48

Amikor már milliók mondtak le minden jogukról, az új toleráns törvények nevében, akkor már túl késő lesz. Akkor már rabok lesztek.

A világ legfőbb vezetői együtt munkálkodnak új terveik megvalósításán.

Ők azon elit részei, akiknek a céljuk a kapzsiság, a gazdagság, az irányítás és a hatalom. Ők nem fogadják el Isten Hatalmát. Ők nem hisznek abban, hogy az Én Kereszthalálom az ő – pokol tüzétől való – megmentésükért volt.

Meg kell nekik mutatnom, mennyire tévednek. Elérkezett az idő Számomra, hogy bizonyítsam nekik Irgalmamat, irántuk való Szeretetemet.

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/11/ez-a-vedooltas-egy-mereg-lesz-es-egy-globalis-egeszsegugyi-tervkent-mutatjak-majd-be/

jabbok 2014.05.21. 23:03:29

@kaleidoscope:
Ezek a mondataid nagyon elgondolkodtatók:
"Ahhoz persze, hogy ezt kimondhassa az Egyház bármely kérdéssel kapcsolatban, még nagyon sokat kell imádkoznia, és kérnie a Szentlélek útmutatását, de ez nem baj. A baj az, ha ehelyett megpróbálunk görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami téves volt."

Neked nem tűnik fel benne valami érdekes?

Az Egyháznak még nagyon sokat kell imádkoznia, hogy biztosan tudjon dönteni - de TE MÁR TUDOD, hogy amihez az egyház ragaszkodik "görcsösen", az téves volt...

Folyamatosan minket hibáztatsz "görcsös" ragaszkodással - de közben te ugyanúgy eldöntötted már magadban, mi a helyes, és mi az, amit elfogadsz helyesnek az egyháztól. Ha nem azt fogja dönteni az egyház, az sem fog változtatni a te meggyőződéseden.

Csakhogy ez nem HIT, legalábbis a vallásos hit értelmében nem az. Persze hit abban az értelemben, hogy nem vezethető le kényszerítő erejű bizonyítékokkal, hanem belső, lelki / pszichológiai "bizonyítékok" alapján fogadod el igaznak. Csakhogy ez PUSZTÁN SZUBJEKTÍV meggyőződés. Nem valaki rajtad kívül állónak hiszel, hanem csak és kizárólag annak, amit a TE SAJÁT intuíciód alapján "Isten kedves akaratának" GONDOLSZ.
TE.

Ez egy Münchausen-hit.

csaba carmarthen 2014.05.21. 23:08:51

Ünnepélyesen mondom nektek: Óvakodjatok a megtévesztõtõl! A megtévesztõ más tanítást fog hozni, és el fogja ferdíteni Szavamat és a hagyományt, amelyet megörököltetek. Ezért mondom nektek, ne kövessétek a megtévesztõt! Ne ijedj meg mindattól, nemzedék, amit neked írtam eszközöm kezét, szívét és lelkét felhasználva! Ne ijedj meg ezektõl a megtévesztõktõl! Õk nem istenek, és én ott vagyok minden hûséges szívben. Tüzes zuhatagot fogok rászabadítani erre a Földre, hogy felégessem bûneit, de meg fogom menteni népemet.

www.tlig.org/hu/humsg/hum846.html

www.tlig.org/images/global/article/ratz.jpg

jabbok 2014.05.21. 23:25:36

@kaleidoscope: „Ez nem azt jeleti, hogy HA VÁLASZTÁS (vagy-vagy) ELÉ ÁLLÍT az egyház, akkor te a kilépést választod, illetve esetleg úgy értelmezed, hogy te ugyan nem lépsz ki, de kizárnak?”

Az erre adott (pontosabban egy erre alkalmazott jézusi idézetre hivatkozó) válaszod nem az én kérdésemre felel.

Én azt kérdeztem, hogy (pontosítok):

HA az egyház úgy döntene, Ferenc pápa vezetésével, a szinódus nyomán, újra, hogy NEM változhat meg a KEK ebben a kérdésben, hiszen a szentírás és a hagyomány egésze sem változott - akkor mit tennél?

Nem akkor, ha egyházi bíróság elé állítanának, és meghurcolnának - csak egyszerűen a SAJÁT BELSŐ FÓRUMOD ELŐTT mit döntenél?

Elfogadnád az egyház tanítását, vagy továbbra is egyértelműen szembe helyezkednél vele?

Ez egy roppant fontos - ha nem A legfontosabb - kérdés, amit ÖNMAGADNAK mindenképpen fontos lenne korrekt módon megválaszolni.

Sok hozzászólásodban vannak elemek, amik arra utalnak, hogy ELMÉLETILEG párbeszédet folytatsz a kérdésről, tehát NINCS lezárva és eldöntve a kérdés a számodra - miközben már előrevetítesz kész válaszokat arra az esetre is, ha esetleg világosan megerősíti Róma és a szinódus a hagyományos katolikus állápontot a kérdésben. (Mondván pl. ilyeneket, mint itt, hogy IGAZÁBÓL a pápa meg a szinódus is mósoítást akar, csak nem meri meglépni, vagy egyházpolitikai szempontokból nem teheti; meg hogy csak azért nem változtatnak, mert "akik életük nagy részét az Anyaszentegyház megváltoztathatatlannak tartott tanításához hűségesen, fegyelmezetten és minden szempontból önmegtartóztató módon élték le, hogy nem szeretnék, ha most kiderülne, hogy megváltoztathatóak azok a szabályok", stb, stb... - de IGAZÁBÓL te tudod továbbra is, hogy ŐK és az egyház egésze IGAZÁBÓL mit is tartana jónak, ha nem lenne egyházpolitika, meg konzervatív lobbi, meg mittomén...)

Szóval nekem ezek miatt nem világos, hogy BÁRMI IS LESZ a döntés, te BÁRMELYIKET elfogadnád, vagy sem?

Számomra ez a kulcskérdés.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 06:30:32

@jabbok: "Ez egy Münchausen-hit." - Ez egy vélemény a részedről. Egy megalapozatlan, ítélet. A tegnapi és a mai Szentmisék Szentleckéjében felolvasásra kerülő Apostolok cselekedetei részek pont nagyon aktuálisak. Akkor is biztos sok farizeusból lett keresztény ugyanígy vélekedett Pálról és Barnabásról, akik azt merték mondani, hogy a körülmetélkedés nem szükséges az üdvösséghez. Pedig ott van, feketén-fehéren a mózesi törvényekben! Az egyház (ti a zsidóké) hagyománya e tekintetben tökéletesen következetes volt, évszázadok óta. És akkor jön néhány ilyen "senkiházi", és azt meri állítani, hogy nem kell körülmetélkedni! Botrány! Ma ugyanilyenek azok, akik azt állítják, hogy "Ez egy Münchausen-hit", "PUSZTÁN SZUBJEKTÍV meggyőződés. Nem valaki rajtad kívül állónak hiszel, hanem csak és kizárólag annak, amit a TE SAJÁT intuíciód alapján "Isten kedves akaratának" GONDOLSZ. TE."
Ráadásul fájóan következetlen vagy, mert itt úgy állítod be, mintha ez az én személyes téveszmém lenne, egyedül az enyém, ha pedig arról van szó, hogy a legnagyobb katolikus hívő közösségekben (USA, dél-amerikai országok) ugyanez a többség véleménye, akkor arra meg az a válasz, hogy teljesen mindegy, hogy hányan gondolják így. Ha van sapka, azért ütsz, ha nincs, akkor azért. Brávó!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 07:01:44

@jabbok: "HA az egyház úgy döntene, Ferenc pápa vezetésével, a szinódus nyomán, újra, hogy NEM változhat meg a KEK ebben a kérdésben, hiszen a szentírás és a hagyomány egésze sem változott - akkor mit tennél?" - ez egy értelmetlen kérdés. Egy fiktív, rosszul definiált helyzetre kérdezel rá. "Mi lenne, ha?" Végeztél már hatásvizsgálatot? Akkor tudod, hogy az nem úgy működik, hogy kiragadunk egy fiktív helyzetet, azt feltételezve felteszünk egy kérdést, amire választ adunk, és az alapján döntünk (jelen esetben ez a döntés ráadásul a szemedben az én megítélésemet befolyásoló döntés lenne). Ez nonszensz.
"SAJÁT BELSŐ FÓRUMOD ELŐTT mit döntenél?" - magamban egy sor olyan szempontot mérlegelek folyamatosan, amelyekről most nem tettél említést, de amelyekről már sokszor írtam - láthatóan feleslegesen. Persze lényegében te már megítéltél engem, amikor azt írtad rólam, hogy "eldöntötted már magadban, mi a helyes, és mi az, amit elfogadsz helyesnek az egyháztól. Ha nem azt fogja dönteni az egyház, az sem fog változtatni a te meggyőződéseden." Ezután már nincs sok értelme a kérdésednek. Ha te ilyen pontosan tudod, hogy én mit döntöttem már el magamban, akkor miért kérdezel? Valószínűleg azért, mert te is tudod, hogy megalapozatlan volt a véleményed.

tomasszo 2014.05.22. 07:09:58

Ahogy nézem, olybá tűnik, hogy mindenkinek van már megalapozott álláspontja, amin változtatni nem lehet/érdemes. Persze, bizonyos kérdések feltevésével, vagy meg válaszolásával lehet tovább ragozni. Plö, ki hogy gondolkodik az eutanáziáról?

tomasszo 2014.05.22. 07:12:18

természetesen, ha ezt már vagy 16 milliószor végigtárgyaltátok, akkor talán dalban mondom el:(ha nem is én, de vki más):(s ha nem is éppen dalban, hát...manapság már annak örülni lehet, hogy az ilyen olyan establishment nem túrja le a kétségtelenül jogsértő tartalmakat a netről; ennek eredménye ez is:):

www.youtube.com/watch?v=rzL2YOwIf8g

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 09:02:57

@jabbok: még egy gondolat: sajnos nem tudom megkönnyíteni a szekta-alapító kategóriába való beskatulyázásomat azzal, hogy magamat a tévedhetetlen és csalhatatlan igazságok birtokosának mondjam. Nem vagyok az. Gyarló, bűnös ember vagyok. Ezt sosem titkoltam, csak a további részletek kiteregetése elől zárkóztam el. Ebből adódóan minden lehetséges. Az is, hogy ráeszmélek, hogy ebben, vagy abban a kérdésben tévedtem. Az a mód, és az az érvrendszer, ahogy az itt néhányan megpróbálnak "jobb belátásra" bírni, nem igazán meggyőző számomra, de Isten már sokszor megmutatta nekem az életemben, hogy ebben-abban tévedtem, és akkor változtattam is, és valószínűleg később is lesz ilyen.

jabbok 2014.05.22. 10:27:17

@kaleidoscope: ne haragudj, de a sértődésed szerintem csak félig jogos.

Valóban használtam kemény kifejezéseket. Őszintén szólva bosszant, és valószínűleg tényleg nem reagálom le helyesen, hogy stílust váltottál, és a tárgyilagosságból átmentél védekezésbe és érzelmi zsarolásba.

Legalábis ÉN ÍGY ÉRZEM.

Mondjuk én is bújtathattam volna az élesebb mondataimat Jézusi meg más szentírási idézetek mögé - ahogy te ilyenekkel farizeusozol le engem/minket, vagy vádolsz minket azzal, hogy a szektaalapítást akarjuk rádbizonyítani. Szóval a vagdalkozásban most semmivel nem vagy "mögöttünk", sem a tárgyilagosságban előttünk. Csak neked jogod van megsértődni, nekünk meg nincs...

Közben a kérdésemet megint megkerülted, pedig abszolút nem igaz a sablon, amit rá húztál: ez nem fikció, nem "mi lett volna ha" - hanem VAGY EZ, VAGY AZ a döntés MEG IS FOG SZÜLETNI. Nincs harmadik lehetőség.

Tehát nem "mi lett volna ha", és nem hatásvizsgálat. Nem FIKCIÓ, legfeljebb MEGELŐLEGEZETT kérdés. Pontosan olyan, mint mondjuk egy házasságkötéskor a kérdés, hogy jóban-rosszban - vagy csak addig, amíg neked kedvező...

Ez egy teljesen logikus és becsületes kérdés. Pontosan meg is indokoltam. Te vetetted fel, hogy a legrosszabb az lenne, ha előállna a vagy-vagy helyzet... ami mellesleg MOST IS VAN. Egészen pontos idézetekkel is alátámaszthattam volna a kérdésem indoklását a hozzászólásaidból, copy-zva - de szerintem attól csak hosszabb lett volna, és több irányba lehetett volna A VÁLASZ HELYETT eltérni.

És a kérdés nem is arra irányul, hogy aztán szektaalapítóvá nyilváníthassalak. Igazán köszönöm a feltételezést - nekem ez komolyan eszembe sem jutott. De ezt feltételezni rólam, ez korrekt, ez nem bántó, csak amit te bántónak tartasz... Kicsit paranoid az utolsó néhány válaszod, a jóhiszeműség minden elemét nélkülözi, olyan "akasztott ember házában beszélgessünk - ráadásul éppen a kötélfonásról - de a kötélhez kapcsolódó szavakat kerüljük" stílussá kezd válni. Lehet, hogy most te vagy túl fáradt, vagy más miatt túlérzékeny - de szerintem nem az én hozzászólásaim lettek keményebbek, hanem te reagálsz rájuk teljesen másképpen. SZVSZ. IMHO.

Vagy én tévednék? Külső olvasók szemével?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 11:37:35

@jabbok: lehet, hogy zaklatott vagyok amiatt, amit IM-nek válaszoltam, és az "akasztott ember háza" metafora sajnos nagyon is kézzelfogható, mindennapi valóság. Amire persze mondhatod, hogy nem tartozik a tárgyhoz, de ez nem igaz. Minden, mindennel összefügg. Az én véleményem szerint az, nagyon is közrejátszik abban, hogy egyes, magukat kereszténynek mondó afrikai diktátorok, akik halálbüntetéssel sújtják a homoszexualitást, arra is tudnak hivatkozni, hogy mi itt K-Európában stabil ellenpontot képzünk a nyugati keresztények többségével szemben, megtévedt és eltévelyedett híveknek titulálva őket. És mi erre a "konzervatív szárny" válasza? Ez benne van a pakliban. Tudom, hogy ez nem érv egy "hitvitában", csupán magyarázat az általad észlelt, és szememre vetett ingerültségre.
" a kérdés nem is arra irányul, hogy aztán szektaalapítóvá nyilváníthassalak. Igazán köszönöm a feltételezést - nekem ez komolyan eszembe sem jutott" - írod, de mégis mi mást jelentene az, amit korábban "Münchausen-hit"-nek neveztél? Teológiai szempontból ezt a metaforát csak úgy tudom értelmezni, hogy szekta (vagy deklarált, vagy a számtalan ki nem mondott, Katolikus Egyházon belül létező, "lelkiségi mozgalomnak" álcázott - ebből a szempontból mindegy).
"Ez egy teljesen logikus és becsületes kérdés. Pontosan meg is indokoltam. Te vetetted fel, hogy a legrosszabb az lenne, ha előállna a vagy-vagy helyzet... ami mellesleg MOST IS VAN. Egészen pontos idézetekkel is alátámaszthattam volna ..." - ez utóbbi valóban célszerű lett volna, mert akkor rájössz, hogy összekevered a szezont fazonnal, összemosod a dolgokat. Az általam nemkívánatosnak tartott vagy-vagy helyzetről úgy írtam, mint olyan nem kívánatos lehetőségről, amely egyházi szinten lényegében egyfajta egyházszakadást jelent. Ezt most szépen összemostad azzal a nekem szegezett kérdéssel, hogy én személy szerint hogyan döntenék, ha a szinódus (melyik?) nem tesz javaslatot a KEK módosítására. Nem hiszem, hogy nem érzed a kettő között a különbséget. Persze, az össz-egyházi szinten bekövetkező változások (ad abszurdum egy esetleges egyházszakadás) is egyéni döntések összességéből fog bekövetkezni, ha ne adj' Isten bekövetkezik, de annak hogy én személy szerint hogyan döntök, és hogy lesz-e "vagy-vagy helyzet" az egyházban, vagy sem, nincs semmi köze egymáshoz (ha csak nem gondolod, hogy én egy Luther Mártonhoz hasonló jelentőségű figura vagyok).
Ami a saját, személyes, jövőbeni döntésem MEGELŐLEGZÉSÉT illeti, arra továbbra sem tudok mást válaszolni, mint amit az előző hozzászólásom utolsó mondatában írtam, és szerintem erre a kérdésre igenis adekvát választ ad: "Az a mód, és az az érvrendszer, ahogy az itt néhányan megpróbálnak "jobb belátásra" bírni, nem igazán meggyőző számomra, de Isten már sokszor megmutatta nekem az életemben, hogy ebben-abban tévedtem, és akkor változtattam is, és valószínűleg később is lesz ilyen."

YganA 2014.05.22. 12:07:09

@jabbok: "Vagy én tévednék? Külső olvasók szemével?"
"Ez egy teljesen logikus és becsületes kérdés."
" Kicsit paranoid az utolsó néhány válaszod, a jóhiszeműség minden elemét nélkülözi,..."

Most nem az érdemi részhez szólók hozzá, csak a vita stílusához, ha már feltettél egy kérdést külső olvasónak, és ha érdekel.
A saját álláspontodat, kérdésedet abszolút tökéletesnek minősíted.
A partnered válaszát - nem túl finoman -betegesnek.
Szerintem ez zavarhatja az eszmecserét.

YganA 2014.05.22. 12:24:10

@kaleidoscope: Nagyra értékelem, hogy ilyen rengeteg energiát fektetsz abba a küzdelembe, hogy sok-sok sorstárs emberibb életet élhessen.
Nekem most az ugrott be, hogy milyen nehéz is volt a "proletárdiktatúra" idején vallásosnak lenni. Tudtuk, hogy figyelik, ki jár templomba, számon tartják a "klerikális reakciós" családokat, nem engedik a felnőtteket egy sereg munkakört betölteni, a gyermekeiket tehetségüknek megfelelően továbbtanulni, stb. Úgy slisszoltunk be a templomba, hogy ne nagyon vegyenek észre, odaálltunk, ahol árnyékban maradhattunk, és a civil életben soha senkivel nem beszélgettünk "ostoba, babonás, ellenséges, kiirtandó, ..." szokásainkról.
Nekem még ma is furcsa az, ha valaki nyilvános helyen, pl. orvosi rendelőben arról beszél, hogy látott a templomban. Valahogy "úgymaradtam", ezt nagyon személyes, nem mutogatandó féltitokként tudom csak kezelni.
Nagyon ellenséges környezetben muszáj mimikrit alkalmazni. Tudom, hogy ez nem vigasztal.
Őszinte rokonszenvvel.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 13:53:03

@YganA:

'Nekem most az ugrott be, hogy milyen nehéz is volt a "proletárdiktatúra" idején vallásosnak lenni.'

Most nem tízig, hanem jó sokáig számoltam, ezért csak megkérdezem, hogy a "proletárdiktatúra" azzal kapcsolatban ugrott be nálad, hogy azt merészelem mondani, hogy a homoszexuális cselekedet bűn?

Domikk 2014.05.22. 14:15:26

@YganA: "A saját álláspontodat, kérdésedet abszolút tökéletesnek minősíted.
A partnered válaszát - nem túl finoman -betegesnek."

Vedd észre, hogy a "másik oldal" is ugyanebben a szellemben ír. Én úgy látom, hogy mindketten őszintén és jószándékkal írnak, de a két álláspont között van egy áthidalhatatlan szakadék.

tomasszo 2014.05.22. 14:57:08

Most ettem az előbb, mégis tudnék még enni!
váuuuuuuuuuuuuuuuu

vaccinium 2014.05.22. 15:14:53

@jabbok: Nem érzek jelentős stílusbeli változást a kérdéseidben és állításaidban. A magam részéről viszont nem tudok szabadulni egy fekete bogár képétől. A válaszreakcióknak is köszönhetően , de nekem ottmaradt a vita hátterében. Még ha nem is szántad minősítésnek, már csak taktikai szempontból is érdemes annak tekinteni ellenoldalról - magas labda a finoman szólva is erős kép. Én például biztosan megbántódnék rajta, ha érintett lennék. Nem mintha az jólesne, hogy @kaleidoscope: véreskezű afrikai diktátorokkal (vagy mint a múltkor, szélsőjobbosokkal) helyez egy kalapba, pusztán azért, mert egyes dogokról alkotott véleményünk között fel lehet fedezni némi átfedést és előszeretettel hivatkoznak a zsidó-keresztény tanításból kiragadott részletekre. (Merthogy Jézus valóban nem nyilatkozott a homoszexualitásról konkrétan, az eléggé el volt ítélve addigra, a halálbüntetést viszont vélhetően kevéssé támogatta, ld. a házzaságtörő asszony esetét.)

tomasszo 2014.05.22. 15:21:22

na most meg ettem, és semmivel sem jobb

tomasszo 2014.05.22. 15:22:12

vagy csak a hüsztéria

vaccinium 2014.05.22. 15:26:09

@kaleidoscope: "Az a mód, és az az érvrendszer, ahogy az itt néhányan megpróbálnak "jobb belátásra" bírni,"
Nem célom, hogy "jobb belátásra bírjalak", nem is kompetenciám. Ez egy nyilvános fórum, többnyire olyankor írok, amikor úgy érzem, kicsit más szemszögből közelítek a kérdéshez, mint az addigi hozzászólók. Ha néha ismétlek olyasmit, amit a saját nézőpontodból korábban megcáfoltál, azt nem a Te győzködésed vagy bosszantásod céljából teszem.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 15:48:59

@vaccinium: "Nem célom, hogy "jobb belátásra bírjalak", nem is kompetenciám. Ez egy nyilvános fórum" - ez utóbbival tisztában vagyok, és magam is így állok hozzá. Ezért tartom inadekvátnak, ha bárki megpróbálja a témát olyan irányba elvinni a hozzászólásaiban, ami már inkább egy személyes lelkivezetés keretei közé illik, és aminek nincs értelme egy nyilvános fórumon. Nem emlékszem, hogy nálad ilyet tapasztaltam volna, veled kapcsolatban ilyen érzésem nem volt, ezért lehet, hogy olyan "inget vettél magadra, ami nem is tied".

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.22. 15:52:42

@vaccinium: "Nem mintha az jólesne, hogy @kaleidoscope: véreskezű afrikai diktátorokkal (vagy mint a múltkor, szélsőjobbosokkal) helyez egy kalapba," - írtad. Kérlek idézd be azt a részt, amely alapján úgy ítéled meg, hogy "egy kalapba" helyeztem a fórumon bárkit a "véreskezű afrikai diktátorokkal".

YganA 2014.05.22. 17:10:19

@matthaios:' "a "proletárdiktatúra" azzal kapcsolatban ugrott be nálad, hogy azt merészelem mondani, hogy a homoszexuális cselekedet bűn?'

Nem.

Villamoson ülve kinéztem az ablakon, és azt láttam szép nagy betűkkel kiírva: "Irtsuk ki a buzikat!"

Erről ugrott be egy emlék...

(Mindenfélékről szoktam gondolkodni, nem csak a bűnről. Meg aztán elég sok emlékem is van.)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 17:13:10

@YganA:

Szerinted ezt a jezsuita blog valamelyik kommentelője írta ki?

YganA 2014.05.22. 17:16:37

@Domikk: "Vedd észre, hogy a "másik oldal" is ugyanebben a szellemben ír." Hmm. Biztos?

"Én úgy látom, hogy mindketten őszintén és jószándékkal írnak, de a két álláspont között van egy áthidalhatatlan szakadék." - ebben egyetértünk.

YganA 2014.05.22. 17:18:28

@matthaios: Eszembe sem jutott.

Csak a megfélemlítettség érzés emléke kezdett kísérteni.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 17:28:30

@YganA:

'Csak a megfélemlítettség érzés emléke kezdett kísérteni.'

Szerintem a jezsuita blog kommentjei miatt alaptalanul. A "proletárdiktatúra" említése kissé érzékenyen érint, mert előéletem miatt rólam köztudott volt, hogy “klerikális” kötödéseim vannak. Első leendő munkahelyemen az akkori HR, a személyzetis nyiltan megkérdezte, hogy túltettem-e már magam ezen. Nyilt kérdésre nyilt választ adtam, aminek az lett a következménye, hogy a szakmai vezetőkkel egyeztett állást nem kaptam meg a szakmai vezetők meglepetésére.

2014.05.22. 17:36:11

@YganA:
ez a megfélelmítettség érzés nekem nem emlék, hanem mindennapi gyakorlat, ez nem egy kafkai szorongás, hanem valós félelem, ide jutottunk...

YganA 2014.05.22. 17:42:33

@matthaios: Nem is erre a körre gondoltam, bocsánat, ha félreérthető voltam.
Egyszerűen a fenyegetettség érzése - függetlenül attól, hogy honnan árad - hátborzongató számomra. És az, ha valakinek folyton rejtőzködnie kell.
(Engem nem vettek fel olyan egyetemre, ahol mételyként fertőzhetek majd másokat, ugyanazért. Tudom, miről beszélünk.)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 17:43:05

Már megint a homoszexualitásról van szó. Most ugyan nem OFF-ban, mert az eredeti bejegyzésnek van ehhez köze. Már többször megjegyeztem, hogy szerintem túl van tárgyalva a téma. Homoszexualitás volt, van és lesz. Szerintem a gyökere az ember test és lélekből való összetettségében van. Az ember biológiai, állati és egyben szellemi létező. Az ön- és fajfenntartás mechanizmusai az állatvilághoz kötik, ugyanakkor halhatatlan lélekkel is rendelkezik. A két világ összhangja megbomlott és ebben keresendő a homoszexualitás gyökere is. A biológiai fejlődés folyamán egyre inkább a heteroszexualitásra alapul a faj fenntartása. Az ember szellemi természete miatt az ön- és fajfenntartás szellemi dimenziót is nyertek. A szerelem, a család már erősen a szellemi dimenzióba tartoznak, de biológiai alapjaiktól ezek sem szakíthatók el. A homoszexualitás nem nagyon illik ebbe a képbe.

Az Egyház kezdettől fogva a mai napig egyértelmű álláspontot foglalt el a homoszexualitással szemben. A homoszexuális hajlamot olyan hajlamnak tekintette, amelyből erkölcsileg elitélendő cselekedet (bűn) fakadhat. Ez is az emberben meglévő egyik, de nem az egyetlen rossz hajlam. A hét főbün egy hagyományos listája ezeknek a hajlamoknak (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség). A főbűnök nem bűnös cselekedetek, a “fő” szócska arra utal, hogy ezek olyan (áteredő bűn következtében előálló) adottságok, amelyek a bűn forrásai lehetnek, de önmagukban nem bűnök.

A homoszexuális hajlam tehát egy adottság, amely erkölcsileg elitélendő cselekedetekhez vezethet. De ez nem szükségszerű. Ez az adottság (mint a többi negatív adottság) feladatként is felfogható. Az ilyen adottságokat Isten megengedi, de az ellenük való, nem könnyű, söt igen nehéz harchoz megadja a szükséges kegyelmet.

A kérdés most az, hogy lehet-e a fenti véleményt képviselni. Vagy ennek a véleménynek képviselete homofóbia, hasonlatos a “proletárdiktatúra” elnyomásához, kirekesztés stb.?

YganA 2014.05.22. 17:48:23

@Izrael misztériuma: Fel a fejjel, BIZTONSÁGBAN vagyunk!

2014.05.22. 17:50:32

@YganA:
"Egyszerűen a fenyegetettség érzése - függetlenül attól, hogy honnan árad - hátborzongató számomra. És az, ha valakinek folyton rejtőzködnie kell."

YganA 2014.05.22. 17:59:16

@matthaios: "A kérdés most az, hogy lehet-e a fenti véleményt képviselni. Vagy ennek a véleménynek képviselete homofóbia, hasonlatos a “proletárdiktatúra” elnyomásához, kirekesztés stb.?"

Szerintem lehet. Mint ahogyan más kisebb vallásoknál is megengedhető az, hogy nem szabad TV-t nézni. Viszont talán egy ilyen óriási egyház, mint a miénk, más véleményt is megengedhetne magának.?

Azt találnám fontosnak, hogy próbáljuk az érintettek szorongásait, félelmeit, megbélyegzettségét enyhíteni. Hogy ne ijedjenek halálra pl. egy ostoba kiírás miatt. (Mert bizony ha én érintett lennék, halálra ijednék.)

Domikk 2014.05.22. 18:08:46

@YganA: ""Vedd észre, hogy a "másik oldal" is ugyanebben a szellemben ír." Hmm. Biztos?"

Lásd: @Izrael misztériuma: kommentjét pl.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 18:10:52

@YganA:

'Mint ahogyan más kisebb vallásoknál is megengedhető az, hogy nem szabad TV-t nézni. Viszont talán egy ilyen óriási egyház, mint a miénk, más véleményt is megengedhetne magának.?'

Azért a homoszexuális kérdése és a TV nézés tilalma nem egészen ugyanabba súlycsoportba tartoznak. Az előbbi sokkal alapvetőbb dologra vonatkozik. Annyira alapvető dologra, hogy itt már többről van szó mint egy véleményről.

A szorongással kapcsolatos megjegyzéssel egyetértek.

2014.05.22. 18:21:42

@YganA:
Nem engedhetem, hogy az antiszemiták zsidót csináljanak belőlem, pontosabban fogalmazva: nem engedhetem, hogy az antiszemiták csináljanak belőlem zsidót, de tudni kell, hogy az antiszemita ama gyilkos destruktivitás jelmeze, amellyel szemben én mindig az elpusztítandó célpont vagyok – nem azért, mert zsidónak születtem, hanem mert a civilizáció szellemét képviselem , a kultúrát, amely szó hallatára Goebbelsnek, mint azt büszkén meg is vallotta, kinyílt a revolvertáskája.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 18:26:35

@Izrael misztériuma:

Bocs, tudom, hogy nem én vagyok a címzett, de meg tudnád világítani, hogy hogy jön ez ide?

YganA 2014.05.22. 19:22:18

@Domikk: Egyetértek abban, hogy a hivatkozott komment ugyancsak kiütheti a biztosítékot.

Az ég szerelmére viszont: miért kell "másik oldalra" mutogatnunk?

Itt a blogon- különösen - individuális személyek jelennek meg, egyéni, aktuálisan fronttól, ki tudja, mi minden mástól befolyásolt állapotuktól függően.

Ne csináljunk két nagy tábort, ha kérhetem.
Én legalábbis nem szeretnék tábortag lenni.

YganA 2014.05.22. 19:25:11

@Izrael misztériuma: drága IM! Ha nem nyitod szét a kabátodat, hogy idelőjetek barátaim, nem is jutna eszébe senkinek bántani most téged. Hidd el, Barátom!

YganA 2014.05.22. 19:30:23

@matthaios: Ezt a gondolatot érleljük még egy kicsit.

Azon töprengtem, hogy az összes (?) vallás "homofóbiája" nem véletlenül a fajfenntartás törvényét szolgálta? Nem értek hozzá, csak ezen ötletem támadt jóideje.

Ma viszont, amikor túlnépesedett a Föld?

Domikk 2014.05.22. 19:51:19

@YganA: "Az ég szerelmére viszont: miért kell "másik oldalra" mutogatnunk?

Itt a blogon- különösen - individuális személyek jelennek meg, egyéni, aktuálisan fronttól, ki tudja, mi minden mástól befolyásolt állapotuktól függően."

Igazad van, tényleg nem volt szerencsés így címezni a mondandómat. Az ember hajlamos reflexből így gondolkodni sajnos.

YganA 2014.05.22. 20:34:54

@tomasszo: meghallgattam, már tegnap.
Egyik madár:
Itt vagyok ragyogok, egyedül ne hagyjatok, kérlek ne bántsatok,
Másik madár:
Kérlek ne bántsatok, egyedül ne hagyjatok, itt vagyok ragyogok.
Harmadik madár:
Egyedül ne hagyjatok, itt vagyok ragyogok, kérlek ne bántsatok.
... (besötétedésig)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.22. 20:42:09

@YganA:

'Azon töprengtem, hogy az összes (?) vallás "homofóbiája" nem véletlenül a fajfenntartás törvényét szolgálta? Nem értek hozzá, csak ezen ötletem támadt jóideje

Ma viszont, amikor túlnépesedett a Föld?.'

Az ember férfi és nő volta, a szerelem, a család sokkal mélyebb dolgok annák, hogy ezeket az határozná meg, hogy most éppen hányan lakják a Földet. Az ember teremtésével az ember előtti biológiai fejlődés ezekben már lezáródást, szellemi dimenziót nyert. Az ember férfi és nő már nem csak biológiájánal fogva és erre a kettősségre alapozódik a legmélyebb emberi kapcsolat.

csaba carmarthen 2014.05.22. 20:48:06

Homosexuality as Population Control? Why Gays & Lesbians Are Essential to the Balance of Nature.

www.huffingtonpost.com/g-roger-denson/is-homosexuality-populati_b_784449.html

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are ... the guidelines call for a drastic reduction of the world population...

vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are carved ten “commandments” for a “New Age of Reason”. The first commandment? Maintaining the world population under 500 million people. Another sinister fact: the authors of what we now call the American Stonehenge are still a “mystery”… except for those in the know. We will look at the numerous features of this monument, its message calling for a New World Order and explain how it is the work of an occult secret society.

csaba carmarthen 2014.05.22. 20:57:23

Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására

2010-11-26

....Mi lesz, ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak, nem lesz más választásuk, csak az, hogy elhiggyék az Igazságot....

Terv egy háború szervezésére

A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez, amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világnépességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért, hogy minél kisebb legyen az az okozott kár, amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva, hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.

Terv Benedek pápa megdöntésére

Tervek vannak arra is készülőben, hogy hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve, akik a megdöntését tervezik.

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen. Ti vagytok a célpont. A probléma az, hogy nem láthatjátok az ellenséget, mert ők gyáva szívűek, nincs bátorságuk arra, hogy megmutassák magukat.

Titkos találkozók

Eltelve önmaguktól, saját köreikben titokban találkozgatnak és megtalálhatóak az élet minden területén. Nemcsak kormányaitok székházainak folyosóin találjátok meg őket, hanem a törvényszéken, a rendőrségen, a kereskedelemben, a tanügyben és a hadseregnél is.

Ne hagyjátok, hogy majd ezek az emberek írják elő nektek azt, hogy hogyan kell imádkoznotok. Figyeljétek majd meg, hogy hogyan próbálják igazgatni életeteket, ezért már most kezdjetek felkészülni az előtettek álló dolgokra...

nagyfigyelmeztetes.hu/uzenetek-profeciak/az-europai-latnokno-maria-divine-mercy-altal-kapott-uzenetek-the-warning-2/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara-2010-11-26/

csaba carmarthen 2014.05.22. 21:07:43

Mondom neked, hogy olyan nehéz idõk következnek, amilyenek azelõtt nem voltak sohasem. A Föld már látja idejének hajnalát.
Legyetek szilárdak, és ne engedjétek, hogy megtévesszenek titeket! Sokan állítják, hogy engem hallanak, amint üzenetet adok nekik. De nem én vagyok ezeknek az üzeneteknek a szerzõje és nem is Édesanyám. Már figyelmeztettelek téged ezekre az idõkre. Már sokszor figyelmeztettelek, hogy ezekben az idõkben sok hamis próféta támad, hogy hazugságokkal rombolják le Mesteretek mûveit. Éber lesz azok füle, akik hallanak. A meggondolatlanok szívét meg fogják téveszteni.

www.tlig.org/hu/humsg/hum724.html

tomasszo 2014.05.22. 22:52:58

@YganA: én is madár vagyok? Nem lehetnék inkább kutya?

vaccinium 2014.05.22. 22:54:48

@kaleidoscope: "Kérlek idézd be azt a részt, amely alapján úgy ítéled meg, hogy "egy kalapba" helyeztem a fórumon bárkit a "véreskezű afrikai diktátorokkal".
Ez volt az:
" Minden, mindennel összefügg. Az én véleményem szerint az, nagyon is közrejátszik abban, egyes, magukat kereszténynek mondó afrikai diktátorok, akik halálbüntetéssel sújtják a homoszexualitást, arra is tudnak hivatkozni, hogy mi itt K-Európában stabil ellenpontot képzünk a nyugati keresztények többségével szemben, megtévedt és eltévelyedett híveknek titulálva őket. És mi erre a "konzervatív szárny" válasza? Ez benne van a pakliban. Tudom, hogy ez nem érv egy "hitvitában", csupán magyarázat az általad észlelt, és szememre vetett ingerültségre. "
Erre reagáltam, bár valóban magad is mentegetőztél mellé - egyszerűen felelőssé teszel* számításaid szerint évi 70000 ember haláláért ( számítást ld. itt: kaleidoscope 2014.05.21. 16:06:01.), azt sugallva, hogy legalábbis részben térségünk konzervativizmusán múlik, hogy egyes afrikai diktátoroknak még van mire hivatkozniuk.
Egyébként valóban túloztam kissé, a felelőssé tétel nem jelent "egy kalap"- ot. Súlyosabb vádat hallottam ki a szavaidból, mint amilyennek szántad. Az indulataid pedig tökéletesen érthetők, emiatt mentegetőztem az imént - veled személy szerint valószínűleg annyit sem vitatkoznék, mint itt az állításaiddal teszem.

YganA 2014.05.22. 22:58:39

@tomasszo: Te? hüm-hüm-hüm. de.

csaba carmarthen 2014.05.22. 23:18:20

Homosexuality as Population Control? Why Gays & Lesbians Are Essential to the Balance of Nature.

www.huffingtonpost.com/g-roger-denson/is-homosexuality-populati_b_784449.html

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are ... the guidelines call for a drastic reduction of the world population...

vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are carved ten “commandments” for a “New Age of Reason”. The first commandment? Maintaining the world population under 500 million people. Another sinister fact: the authors of what we now call the American Stonehenge are still a “mystery”… except for those in the know. We will look at the numerous features of this monument, its message calling for a New World Order and explain how it is the work of an occult secret society.

nagyfigyelmeztetes.hu/uzenetek-profeciak/az-europai-latnokno-maria-divine-mercy-altal-kapott-uzenetek-the-warning-2/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara-2010-11-26/

tomasszo 2014.05.23. 05:07:43

@YganA: van most egy új jövevény nálunk, az eszik annyit, mint én. váu

@csaba carmarthen: akkor nem lennék ilyen izmos, lásd néhány sorral fentebb.

--egyébként, ő nem is dagi

csaba carmarthen 2014.05.23. 07:18:20

Homosexuality as Population Control? Why Gays & Lesbians Are Essential to the Balance of Nature.

www.huffingtonpost.com/g-roger-denson/is-homosexuality-populati_b_784449.html

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are ... the guidelines call for a drastic reduction of the world population...
vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására

2010-11-26

....Mi lesz, ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak, nem lesz más választásuk, csak az, hogy elhiggyék az Igazságot....

Terv egy háború szervezésére

A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez, amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világnépességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért, hogy minél kisebb legyen az az okozott kár, amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva, hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.

Terv Benedek pápa megdöntésére

Tervek vannak arra is készülőben, hogy hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve, akik a megdöntését tervezik.

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen. Ti vagytok a célpont.

uk.reuters.com/article/2014/05/22/uk-britain-putin-prince-idUKKBN0E20P920140522

A probléma az, hogy nem láthatjátok az ellenséget, mert ők gyáva szívűek, nincs bátorságuk arra, hogy megmutassák magukat.

Titkos találkozók

www.youtube.com/watch?v=QAfMe4Fy1Fo

Eltelve önmaguktól, saját köreikben titokban találkozgatnak és megtalálhatóak az élet minden területén. Nemcsak kormányaitok székházainak folyosóin találjátok meg őket, hanem a törvényszéken, a rendőrségen, a kereskedelemben, a tanügyben és a hadseregnél is.

Ne hagyjátok, hogy majd ezek az emberek írják elő nektek azt, hogy hogyan kell imádkoznotok. Figyeljétek majd meg, hogy hogyan próbálják igazgatni életeteket, ezért már most kezdjetek felkészülni az előtettek álló dolgokra...

nagyfigyelmeztetes.hu/uzenetek-profeciak/az-europai-latnokno-maria-divine-mercy-altal-kapott-uzenetek-the-warning-2/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara-2010-11-26/

manlakos 2014.05.23. 07:44:54

matthaios • www.matthaios.hu 2014.05.22. 17:43:05
„Az ember biológiai, állati és egyben szellemi létező. Az ön- és fajfenntartás mechanizmusai az állatvilághoz kötik, ugyanakkor halhatatlan lélekkel is rendelkezik. A két világ összhangja megbomlott …”
Egyetértek.
"Az ember férfi és nő volta, a szerelem, a család sokkal mélyebb dolgok annák, hogy ezeket az határozná meg, hogy most éppen hányan lakják a Földet." Az ember teremtésével az ember előtti biológiai fejlődés ezekben már lezáródást, szellemi dimenziót nyert."
Bocs,matthaios!
Az,hogy ritkán reagálok a hozzászólásodra,általában az egyetértés jele.:)
Odáig, most is egyetértek,hogy a létünk szellemi dimenziót nyert.
De ez nem "kapcsolta ki" a biológiai létünket,tehát a biológiai fejlődésünket sem.
Persze az is lehet,hogy csak én értettelek félre.
--------
@YganA:
@matthaios: Ezt a gondolatot érleljük még egy kicsit.

„Azon töprengtem, hogy az összes (?) vallás "homofóbiája" nem véletlenül a fajfenntartás törvényét szolgálta? Nem értek hozzá, csak ezen ötletem támadt jóideje.

Ma viszont, amikor túlnépesedett a Föld? „

Talán a 60-as,vagy 70-es években olvastam olyan gradációs kísérletekről, amikor zárt élettérbe helyezték, egy adott faj szaporodóképes egyedeit és ellátták minden „jóval” , ami az életükhöz ,szaporodásukhoz szükséges. A népesség-növekedés bekövetkezett, de bizonyos létszám felett, megjelentek a devianciák. Pl. ellenállóképesség csökkenése, utód gondozási(tejelváasztási zavarok,magzat ölés,magzat falás) és szexuális zavarok(terméketlenség,aszexuális,homogénszexuális,hiperszexuális viselkedés). És a populáció összeomlott.
Az életben maradt egyedek aztán, újra szaporodni kezdtek, de az új népesség már nem érte el azt a csúcsot, mint az előző.
Te is erre gondoltál, mikor ezt írtad?
„Ma viszont, amikor túlnépesedett a Föld?”

YganA 2014.05.23. 07:51:56

@tomasszo: Üdvözlünk benneteket. Nálunk már fogyókúra, túlpufiságból kifolyólag. Vau.

csaba carmarthen 2014.05.23. 08:20:54

szentiras.hu/KNB/1Kor6

Ne ámítsátok magatokat:

www.youtube.com/watch?v=aqdQ6_MAH2A

sem paráznák,

sem bálványimádók,

sem házasságtörők,

sem kéjencek,

sem férfiakkal paráználkodó férfiak,

10sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.

1 kor 6 , 9

YganA 2014.05.23. 08:31:03

@manlakos: 'Te is erre gondoltál, mikor ezt írtad?
„Ma viszont, amikor túlnépesedett a Föld?”' -nem egészen. Még egy kicsit töprengek a megfogalmazáson.
:-)

csaba carmarthen 2014.05.23. 08:39:07

Homosexuality as Population Control? Why Gays & Lesbians Are Essential to the Balance of Nature.

www.huffingtonpost.com/g-roger-denson/is-homosexuality-populati_b_784449.html

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are ... the guidelines call for a drastic reduction of the world population...

vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

The Georgia Guidestones is a mysterious monument on which are carved ten “commandments” for a “New Age of Reason”. The first commandment? Maintaining the world population under 500 million people. Another sinister fact: the authors of what we now call the American Stonehenge are still a “mystery”… except for those in the know. We will look at the numerous features of this monument, its message calling for a New World Order and explain how it is the work of an occult secret society.

Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására

2010-11-26

....Mi lesz, ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak, nem lesz más választásuk, csak az, hogy elhiggyék az Igazságot....

Terv egy háború szervezésére

A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez, amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világnépességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért, hogy minél kisebb legyen az az okozott kár, amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva, hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.

Terv Benedek pápa megdöntésére

Tervek vannak arra is készülőben, hogy hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve, akik a megdöntését tervezik.

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen.

Ti vagytok a célpont.

nagyfigyelmeztetes.hu/uzenetek-profeciak/az-europai-latnokno-maria-divine-mercy-altal-kapott-uzenetek-the-warning-2/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara-2010-11-26/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 09:18:12

A Brazil Katolikus Püspöki Konferencia főtitkára támogatja az azonos neműek párkapcsolatának legalizálását, és kijelentette, hogy az Egyház álláspontja változhat az idők jelei alapján, a Szentlélek megvilágosító erejének segítségével. Összefoglalót ld.: kaleidoscope.blog.hu/2014/05/23/brazil_puspok_az_azonos_nemuek_parkapcsolatarol

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 09:53:58

@kaleidoscope: Vegyük észre, hogy a püspök miről beszélt valójában. (Legalábbis az idézett mondatban.) Ő a melegek jogi helyzetének össztársadalmi rendezését sürgeti.

Szó sincs tehát arról, hogy az egyházon belül kívánná legalizálni az azonos neműek élettársi kapcsolatait.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 10:12:06

@m-athos: Szó szerint ezt tartalmazza az AFP tudósítása: "The Church isn't the same through the ages. It seeks answers for the present time, using the Gospel as the illuminating force of its action," the bishop said.

"The Church is always seeking to read the signs of the times, to see what must or must not change. The truths of faith don't change."

Ezt azért elég nehéz úgy értelmezni, hogy szó se lenne benne az egyházi álláspont változásáról, persze csak óvatosan, hiszen egyelőre mégsem ő a pápa...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 10:21:33

@m-athos: Mindazonáltal a püspök utolsó mondatába ("A hit igazságai nem változnak.") nyílván a továbbiakban is bele lehet kapaszkodni azt állítva, hogy az, amit a KEK tartalmaz a homoszexualitással kapcsolatban, a hit megváltoztathatatlan igazságai közé tartozik. Ez az értelmezés azonban szerintem nehezen lenne összeegyeztethető az előző mondatok tartalmával, üzenetével.

tomasszo 2014.05.23. 10:21:33

@manlakos: azért az ember ösztönzői egészen mások. Legalább is gyakran mondom ezt magamnak biztatásként.

tomasszo 2014.05.23. 10:35:26

@kaleidoscope: kedves Kali! Kissé off, de mi az ön véleménye az eutanáziáról?
Egyébként olyan mondatokat olvasva, hogy "nyílván a továbbiakban is bele lehet kapaszkodni azt állítva,..." rögtön az fordul meg a fejemben, hogy nna, itten mán eldöntött dolgokról vany szó, csak még az egyszerű lóty@rrugdosóknak nem esett le a tantusz. Az nem vitás, hogy mint emberi jogi kérdés, mindenki foghatja magát, és balra el. De ami az egyházat illeti, szerintem egyszerűen összeegyeztethetetlen plö. a melegek templomi házassága, akármennyire is harmonikus társadalmi víziót kínálhat. Nincs evilági paradicsom, ez teljesen egyértelmű a tanításokból, majd mind vallásnál. Vannak jobb pillanatok, de az összképletben mindig van ki "vágyja a dysharmóniát". Itt vauzok mán fél napja, sztem nagyon sok ember egyszerűen nem eszi meg ezt a transzcendens dumát - na ehhez mit szólsz? Nekik nagyon sok ember nagyon nehéz munkájával kell elvinni azt. A melegek körében vajon milyen lehet ez az arány?(persze lehet hogy ezt már kérdeztem tőled.)

manlakos 2014.05.23. 10:44:50

@tomasszo: " Legalább is gyakran mondom ezt magamnak biztatásként. "
Ezzel én is így vagyok!:)

tomasszo 2014.05.23. 10:47:49

@tomasszo: talán inkább jobb megfogalmazás azt mondani, hogy még nem érti. Persze, bizonyos dolgok megértéséhez idő kell, ezért jobb rájuk "készülni", nehogy túl késő legyen. Azok a melegek akik keresik Istent (akármennyien is legyenek) azért szerintem találhatnak megoldást. Azt nem mondom, hogy olyan külsőségek közepette, mint egy átlagos gay-pride-on teszik. Plö ha te elmész egy másik templomba, vagy, egy másik városba gyónni, s áldozni, nem hiszem, hogy ujjlenyomatot vennének tőled. Van aki gyónni másik városba jár, mert így érzi kényelmesebbnek. Önmagában, lehet, hogy ez is abszurd, de van ilyen is.

jabbok 2014.05.23. 11:39:36

@kaleidoscope: idézem a te blogodról:
"ami az egyházi álláspont változást jelzi, az államnak a melegházasságot elismerő politikájával kapcsolatban"

AZ ÁLLAMNAK...

jabbok 2014.05.23. 11:40:39

@m-athos: pontosan. Megint egy wishful reading a médiában.

jabbok 2014.05.23. 11:54:14

@kaleidoscope: "lényegében te már megítéltél engem, amikor azt írtad rólam, hogy "eldöntötted már magadban, mi a helyes, és mi az, amit elfogadsz helyesnek az egyháztól. Ha nem azt fogja dönteni az egyház, az sem fog változtatni a te meggyőződéseden." Ezután már nincs sok értelme a kérdésednek. Ha te ilyen pontosan tudod, hogy én mit döntöttem már el magamban, akkor miért kérdezel? Valószínűleg azért, mert te is tudod, hogy megalapozatlan volt a véleményed."

Nem, nem ítéltelek meg. Csak egyszreűen így értettelek, ez volt a benyomásom, és nem egyetlen mondatod alapján.

Sőt, látod, nem vagyok egyedül ezzel a benyomással. Lásd
@tomasszo: "rögtön az fordul meg a fejemben, hogy nna, itten mán eldöntött dolgokról vany szó"

Szóval a kérdésem szerintem egyáltalán nem indokolatlan továbbra sem - győzz meg az ellenkezőjéről.
Egyetlen szócska elég hozzá:
IGEN - vagy NEM.

Ha nem eldöntött a kérdés, akkor nyugodtan mondd azt. El fogom neked hinni, sőt, nyilvánosan bocsánatot kérek a félreértésen alapuló feltételezésemért. Visszaolvastam néhány bejegyzést, és NEKEM (és lám, nem csak nekem) sok mondatod volt így érthető, erre utaló. De ezzel együtt is elhiszem neked, ha azt mondod, hogy csak én értettelek félre. Én is sokszor vagyok félreérthető - neked ne lenne rá jogod?

tomasszo 2014.05.23. 12:29:54

@kaleidoscope: annyit mindenféleképpen hozzá szeretnék tenni, hogy akármiről is beszéljünk, ezt a fajta normális hangrendet kell megtartani. Kali, te (asszem most tegezlek először) roppant jó arcnak tűnsz. Azon meg amit itten egymás fejéhez vágunk, sokáig nem kell gyötrődni. Viszont, a küzdelem, mint olyan megsüvegelendő. Amikor annyi ember veszik el a kólamámorban, lásd az utcán rohangáló embereket bemaxolva, a céllal élők roppant értékesek.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 14:03:09

@jabbok: "wishful reading", mert ki tudtál ragadni a szövegkörnyezetéből egy félmondatot, amit úgy értelmezel, hogy a te álláspontodat támasztja alá. Aha. OK.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 14:05:07

@jabbok: "Ha nem eldöntött a kérdés, akkor nyugodtan mondd azt" - mondtam. Ott volt a kiegészítés két kommenttel lejjebb. Mit számít?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.23. 14:07:35

@manlakos:

‘De ez nem "kapcsolta ki" a biológiai létünket,tehát a biológiai fejlődésünket sem.’

Biztosan nem zárta le az egyed fejlődését, hiszen csecsemőként születünk stb. A törzsfejlődéssel kapcsolatban azonban már nagyobb zártságról beszélnék. A darwin-i elmélet szerint (most ne foglalkozzunk azzal, hogy ez mennyire igazolt stb.) a törzsfejlődés mechanizmusát végső fokon a környezethez tökéletesebben alkalmazkodók “kiválasztódása” mozgatja. Az értelemmel rendelkező ember esetében ennek már kisebb a jelentősége, mert ezt egyre inkább átveszi az ember olyan tevékenysége, amelynek az eredménye nem az ember alkalmazkodása a környezethez, hanem a környezet átalakítása az ember igényei szerint.Tehát itt a környezet van az alkalmazkodásra kényszerítve.

Szerintem a világegyetem 14 milliárd éves fejlődése az ember megjelenésével jutott el egy olyan ponthoz, amellyel bizonyos értelemben véve a fejlődés elérte a célját: az anyagi világ képessé vált a halhatatlan lélek befogadására. Ezek után szerintem nem várható az emberi faj jelentős, biológiai értelemben változása. Illetve ilyen változások esetleg lehetnek, de ez már az emberi manipuláció eredményei lesznek.

A következő nagy változás az utolsó itélettel, a halottak feltámadásával várható. Ekkor a feltámadt emberi testen átragyog az üdvözültek dicsősége, Isten dicsőségében való részesedése.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 14:11:04

@tomasszo: "normális hangrendet kell megtartani" - ez egyre nehezebb, mert a külvilág hatásai alól én sem tudom kivonni magam. És itt nemcsak a homofób gyilkosságok, és nyilvánvaló emberiesség elleni bűncselekményekről van szó, amikről korábban írtam, hanem a saját hazámról, ahol kormányzati tisztségviselők engedhetnek meg maguknak ismételten homofób kirohanásokat, ráadásul a "Keresztény Színházi Fesztiválon", a keresztény fesztivál szükségességének alátámasztásaként - MINDEN KÖVETKEZMÉNY NÉLKÜL!
Ld.: kaleidoscope.blog.hu/2014/05/23/nem_az_a_legszornyubb

2014.05.23. 15:12:46

@kaleidoscope:
"Emiatt minden hazai keresztény egyház, felekezet is cinkossá válik, ha nem utasítja el a lehető leghatározottabban, ezt a megnyilatkozást. És elmúlt egy nap, és nem monda az egyházak részről sem senki, hogy ne értene egyet Kerényivel."

„Célunk, hogy az Európában feledésre ítélt kereszténységet, keresztény kultúrát felélesszük a színház és a zene eszközeivel. Bízom benne, hogy az 1 méter 75 cm magas, tölgyfából készült alkotás méltó jelképe lesz a fesztiválnak, amely egyben az első lépés a hagyományteremtés útján”

hagyományt teremtenek, ebbe belefér ez is, meg a nyírőjózsi jézusfaragó embere is, lenne min háborogni a keresztényeknek, de ide nem járnak keresztények, ezért nem is tudhatnak minderről...
.-(

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 16:38:52

@Izrael misztériuma: "Emiatt minden hazai keresztény egyház, felekezet is cinkossá válik, ha nem utasítja el a lehető leghatározottabban, ezt a megnyilatkozást."

Nem tudom, mi az a megnyilvánulás, amit éppen el kéne utasítanom, de őszintén szólva nem is érdekel. Ezek után pedig főleg nem érdekel.

Hadd döntsem el én, hogy mit utasítok el és mivel azonosulok - elvégre az én személyes felelősségemről van szó. Az élet úgyis ad nekem bőven elég állásfoglalni-valót. Nem ritkán mások életére gyökeresen kiható, számos erkölcsi dilemmát felvető állásfoglalásokról van szó, amihez képest az ilyen Kerényi-ügyeknek semmi súlya nincs. Vagy legalábbis nagyon, de nagyon eltörpül.

Amúgyis nagyon álságos ez az egész: az egyház ne politizáljon, de tiltakozzon a Jobbik ellen; az egyház ne politizáljon, de határolódjon el Kerényitől; az egyház ne politizáljon, de álljon ki a melegek "jogaiért"; az egyház ne politizáljon, kivéve ha azt mondja amit én diktálok ;)

csaba carmarthen 2014.05.23. 18:20:14

www.youtube.com/watch?v=VGygGgq_4r0

2010-11-26

....Mi lesz, ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak, nem lesz más választásuk, csak az, hogy elhiggyék az Igazságot....
(...)
Terv egy háború szervezésére

A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez, amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világnépességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért, hogy minél kisebb legyen az az okozott kár, amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva, hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.

Terv Benedek pápa megdöntésére

Tervek vannak arra is készülőben, hogy hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve, akik a megdöntését tervezik.

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen.

Ti vagytok a célpont.

nagyfigyelmeztetes.hu/uzenetek-profeciak/az-europai-latnokno-maria-divine-mercy-altal-kapott-uzenetek-the-warning-2/globalis-terv-a-vilagnepesseg-csokkentesere-es-a-vilag-vezetoinek-megbuktatasara-2010-11-26/

Sok új törvényt fognak bevezetni minden egyes országban és egyházban. A legtöbb törvény ellentétes lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal. Törvénybe fogják iktatni a bűn minden válfaját, és a fenevad sötétsége borul majd a világra. Azokat, akik ellenzik ezeket a törvényeket, elbocsájtják majd, mint valami rögeszmés és démontól megszállott embereket. Hangjukat elnyomják majd azok, akik üdvözlik a szekularizmust, mintha az egy valódi vallás lenne. Minden intellektuális érvelést bevetnek majd, hogy érvényre jutassák gonosz törvényeiket, és sokakat meg fognak téveszteni, lévén, hogy az emberi jogokat fogják eszközként használni arra, hogy a többi embert irányíthassák.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/sokan-nem-lesznek-eleg-erosek-ahhoz-hogy-kuzdjenek-az-abortusz-az-eutanazia-es-az-azonos-nemuek-kozotti-hazassag-ellen/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 20:31:54

@m-athos: "Nem tudom, mi az a megnyilvánulás, amit éppen el kéne utasítanom, de őszintén szólva nem is érdekel." - írtad, igaz IM-nak címezve, de tőlem idézve az első mondatodat, ezért reagálok én (is). Az nem lep meg, hogy "nem is érdekel", ha Kerényi sértegeti egy keresztény rendezvényen, és a kereszténységre hivatkozva az emberek egy csoportját (ebből a szempontból talán nem is érdekes, hogy éppen a melegeket), hiszen ez így kétségtelenül sokkal kényelmesebb, mintha foglalkoznál a dologgal. A hozzászólásod utolsó bekezdése azonban durva csúsztatás, amire ezért szeretnék rávilágítani. Nem arról van ugyanis szó, hogy az egyház általában "álljon ki a melegek "jogaiért"; ", hanem arról, hogy eltűri, vagy sem, ha a kereszténységre hivatkozva mond valaki sértő, megalázó szavakat az emberek egy csoportjára (mint írtam, az mellékes is, hogy éppen a melegekre).

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 21:40:49

@kaleidoscope: Nem tudom te, vagy Kerényi, vagy XY mit tekint 'keresztény rendezvénynek'. Attól tartok ez a kifejezés túl általános, olyannyira, hogy ebben a kontextusban már önmagában is csúsztatás. Tőled is az, és talán Kerényitől is az.

Számomra a szűkebb értelemben vett 'keresztény rendezvény' az, amit a saját egyházam szervez. Méghozzá püspöki jóváhagyással, mert ennek ez a módja. Úgy sejtem Kerényi rendezvénye nem ilyen. Úgyhogy tényleg nem érdekel. Semmi közöm hozzá, semmilyen szinten.

Elég sok ember érdekeiért kényszerülök napi szinten kiállni a saját szűkebb környezetemben. Évtizedek óta az ilyen jellegű nyüzsgés emészti fel energiáim nagy részét. Ezt nem panaszként mondom és nem muszájból csinálom, hanem egyszerűen mert így hozza az élet, az adott helyzetekben nem tudnék nem így dönteni.

Még egyszer hangsúlyoznám: nem olyan piszlicsáré ügyekről van szó, hogy valakik valakiket lebuziznak, amin aztán az érintettek (nyilván joggal) jól megsértődnek. Halálosan komoly ügyekről van szó, és a 'halálos' sok esetben szó szerint értendő - nincs kedvem a részletekbe most belemenni.

Szóval ez a Kerényi dolog tényleg nem tud érdekelni. Foglalkozzon vele az, akinek nincs fontosabb dolga. És adjon hálát az Úrnak, hogy neki csak egy nyilvános beszólás a legnagyobb problémája.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 22:00:05

Szorosan kapcsolódva az előzőekhez, de már nem csak @kaleidoscope:-nak címezve:

Kállay-Saunders András azon túl, hogy mégiscsak 'a mi kutyánk kölyke', és azon is túl, hogy zeneileg is jobb volt, mint a szakállas Chikitita, egy sokkal fontosabb - mert sajnos tömegesebb - társadalmi problémára próbálta felhívni a figyelmet: a családon belüli bántalmazásra.
hu-hu.facebook.com/kallaysaundersofficial/posts/683171538381235

Vártam volna, hogy az Eurovízió után ennek a témának nagyobb lesz a nyilvánossága, de hiába. A szakállas nő mindent visz.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 22:07:54

@m-athos: " Nem tudom te, vagy Kerényi, vagy XY mit tekint 'keresztény rendezvénynek'. " - írod. Aminek az a neve, hogy "Keresztény Színházi Fesztivál", azt lehet, hogy te nem tekinted kereszténynek, de rajtad kívül valószínűleg mindenki más annak tekinti, mert az is. Legalább is nevében. Pont ez a baj vele. Éppen ezért tűnik kissé inadekvátnak az az ironikus megjegyzésed, hogy "Foglalkozzon vele az, akinek nincs fontosabb dolga. És adjon hálát az Úrnak, hogy neki csak egy nyilvános beszólás a legnagyobb problémája."

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.23. 22:40:10

@m-athos: Azt nem tudom, mennyivel "tömegesebb" probléma a családon belüli bántalmazás, mennyivel érint több embert, mint a homofóbia, de abban biztos vagyok, hogy nem az a követendő eljárás, hogy egyesek problémáit pikírt megjegyzésekkel leszólja valaki, csak azért, mert "tömegesebb"-nek tart egy másik problémát. Senki, semmivel sem fogja kisebb jelentőségűnek tartani a családon belüli bántalmazás problémáját akkor sem, ha a melegeket sértő, ez alapján egyébként a KEK-el is ellentétes megnyilvánulásokkal szemben is fellép valaki. Mindazoknak ugyanis, akik felelősséget éreznek a társadalom egészéért, de különösen a hátrányos helyzetben lévőkért, éppen hogy össze kellene fogniuk, együtt kellene minden negatív jelenséggel szemben fellépniük, és nem egymást kellene sértegetni a másik problémájára tett cinikus megjegyzésekkel.

Kajla 2014.05.24. 07:27:54

@kaleidoscope: off. Én is azt gondolom, hogy önmagában azért mert valaki „keresztény”-ként nyilatkozik, nem, vagy nem feltétlenül kell az Egyháznak elhatárolódnia. Mint ahogy, amikor „magyarként”, „tudósként”, vagy „liberálisként” mondanak hülyeségeket, akkor sem kell, hogy a „magyar”, az MTA vagy a liberálisok vélt képviselője megszólaljon. Főleg akkor nem, ha az adott kérdésről a szervezet már adott véleményt.
Nem azt mondom, hogy sose kell, elhatárolódni, de mindenképpen mérlegelés tárgya, hogy meg kell-e a nyilatkozni, és az „igen” és „nem” mellett is vannak érvek.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.24. 07:47:56

@Kajla: "mindenképpen mérlegelés tárgya, hogy meg kell-e a nyilatkozni, és az „igen” és „nem” mellett is vannak érvek" - teljesen egyetértek. Elfogadom azt is, hogy esetleg én rosszul mérem fel a helyzetet, de nekem úgy tűnik, hogy - az általam ismert valamennyi szempontot mérlegre téve - a jelen esetben indokolt lett volna.

Kajla 2014.05.24. 15:53:15

@kaleidoscope: Nekem nagyon rossz a véleményem Kerényiről, és azt gondolom, hogy a rá való reflektálás a reflektálóra is rossz fényt vethet. Így szerintem az Egyháznak, (amelyet Kerényi nem képvisel), nem kell reflektálnia.

2014.05.24. 20:17:42

"A társadalom valójában -- ahogy a jobboldal működteti -- pogány és bálványimádó, a bálványa a jobboldal törzsi értékeire és érdekeire szabott nemzet."

A nyugati konzervatív -- egyébként a keresztény perszonalizmusban gyökerező -- álláspont szerint az ember dönteni, cselekedni, szeretni és bűn elkövetésére képes egyén, ebből fakad egyáltalán a megváltásának a lehetősége. Aki a morális individualizmust tagadja, olyan anti-teista, pogány, materialista álláspontot vall, amelynek semmi köze Európa sokat emlegetett keresztény gyökereihez. Kollektívumokat, nemzeteket, családokat nem lehet megváltani -- Krisztus nem foglalkozik ilyesmivel. Ez Orbán Viktor asztala. A konzervatív lehet büszkén és okkal ateista (Istentől távol élő, de Istent toleráló ember), de anti-teista pogány -- így nacionalista és kollektivista -- nem. Isten jelenvalósága a nyugati civilizációban az autonóm személy iránti tiszteletben nyilvánul meg. Aki ezt tagadja, az embert kollektívumoknak rendelné alá, az pogány, barbár. A mai magyar jobboldali államrezon pont ilyen anti-teista, pogány, barbár akkulturációba hajtja a magyarokat.
Csak azért mondom ezt, mert az az óriási műveletlenség, sületlenség, és agresszió, ami az utóbbi napok során elöntötte a médiát egyfelől az ízlésemtől távol álló Conchita nevű ember mint jelenség kapcsán, másfelől a Kerényi nevű alattvaló aktív buzizásától megittasulva, vidáman kimerítik a pogány társadalmakra és anti-teista nemzetekre jellemző halálos civilizációellenességet. Conchita megítélése a kormánypárti sajtóban abból a tökéletes félreértésből táplálkozik, hogy ami egy szubkultúrában (konkrétan a Székelyföld nevű mentális skanzen szuvenírjeiből budai polgári körök által összetákolt ideológia és a revizionista államkatolicizmus találkozási pontján) hundert procent autentikus és igaz keresztényi álláspontnak tűnik, az nem csak a nemzet érdekét (ti. önvédelmét) is szolgálja, hanem egyszersmind az igaz magyar erkölcsiség talpköve (igaz magyar = keresztény fideszes). De már az a feltelezés is, hogy ilyen talpkő létezhet tagadja az autonóm erkölcsiséget és ellentmond a keresztény antropológiának, amely minden erkölcsi álláspont képviselőjének megváltást ígér. Épp ez a lényege: ti. a megváltás a hibás döntéseink effektuálta bűneinktől. A nemzeti lényeggel és annak erkölcsi tartalmával operáló "politikai kereszténység" (valójában pogány bálványimádás) ellen az egyházak mégsem tiltakoznak, ellenkezőleg. Nagyon ritka megszólalásoktól eltekintve úsznak a farvizén.
A nemzethalál és a nemzeti önvédelem kényszere Magyarországon régi frusztrációk, és az egyik legvalószínűbb forrásai (helytelen politikai döntéseket indukálva) a magyar politikum és az ország kudarcainak. A Conchita-jelenség fenyegetésként való megélése (amit a Heti Válasz releváns címlapja sejtet) azzal a tökéletesen téves előfeltevéssel operál, hogy egy nemzet megőrizhető (vagy ami még rosszabb, visszaállítható) egy idealizált, valójában kizárólag (többnyire) fizetett értelmiségi agyakban élő, kanonizált formában (formába). A személyi autonómia, a döntés, a cselekvés a bűnelkövetés képessége e "politikai kereszténység" szerint nem illet meg bárkit -- Conchitát és a buzilobbit például nem. Amit Isten elrendelt, azt a "politika kereszténység" felülírja azzal, hogy kitagadja a morálisan kompetens személyek sorából a szubkultúrájába nem illő személyeket. Nem kevesebbet mer megtenni, mint a kereszténység nevében dönteni bűnről és megigazulásról -- Isten helyett. Ehhez képest a hitetlenség jámbor istenfélelem. A magyar társadalom csak a jobboldal képe szerint keresztény -- de ez a kép is hamis. A társadalom valójában -- ahogy a jobboldal működteti -- pogány és bálványimádó, a bálványa a jobboldal törzsi értékeire és érdekeire szabott nemzet.
Vegye észre a tisztelt jobboldali polgár: a kereszténység számára csak egy, csak egyetlen egy dolgot ír elő az embertársával kapcsolatban: szeresse, mint önmagát. Az ítélkezést hagyja Istenre. Vegye észre a bálványimádó egyházi kar: vagy ennek az individuumnak -- a Conchitáknak -- a védelmére szegődik, vagy elenyészik. Elhiszem, hogy a közéleti aktivistáknak és a püspöki karoknak ez kevés a világi céljaikhoz. Na én pont teszek erre, ahogy nálam sokkal értőbb hívők is tettek a múltban. Nem is szerették őket a világi hatalmak.
Van-e a keresztény toleranciának határa? Nincsen. (Arra a mellékes kérdésre pedig, hogy fenyegeti-e a transzvesztita előadó a magyar társadalom integritását, annyit mondok: ha ez veszélyezteti, akkor meg is érdemeljük.)

index.hu/index2/#bloghu/hafr/2014/05/24/conchita_es_kerenyi_esete_miert_hallgatnak_az_egyhazak

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.24. 22:57:44

@Kajla: "Nekem nagyon rossz a véleményem Kerényiről, és azt gondolom, hogy a rá való reflektálás a reflektálóra is rossz fényt vethet." - Ezt értem, de akkor szerinted mivel, és hogyan lehet leállítani egy ilyen embert? Mit tehet az, aki a közösség érdekében, tenni akar az ellen valamit, hogy egy ilyen ember lejárassa a nem hívők előtt az egyházat, a külvilág szemében az országot, a hazánkat?

Kajla 2014.05.25. 05:05:43

@kaleidoscope: Azt gondolom, hogy többeknek lehet dolga a reagálás, pl. a SZFE-nek, aelynek közvetlen érintettsége van. A rektor ezt meg is tette. Csak azt mondom, hogy az Egyháznak nem gondolom, hogy kötelessége lenne itt megszólalni. (Azt nem mondom, hogy tilos lenne.) És a nem-megszólalaás szerintem nem jelenti az egyetértést, jóváhagyást.

Az a baj, hamár egy ilyen mondat elhangzott, akkor a lejáratás megtörtént, és nehéz megmondani, hogy a kisebb kár akkor keletkezik, ha nagyon kicsi a média jelenléte, vagy akkor, ha nagyobb, de abban jelentős szerepet játszik a másik vélemény is.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.25. 07:07:18

@Kajla: Abban természetesen teljesen egyetértek veled, hogy sok szempontból irracionális, és furcsa is lett volna Kerényi megnyilatkozása kapcsán egy olyan hivatalos, egységes egyházi közlemény kiadása, mint amilyen készült pl. Schweitzer rabbi inzultálása után, amikor a köztársasági elnöktől a miniszterelnökön át az összes állami és egyházi főméltóságig bezárólag, mindenki elítélte azt az ismeretlen járókelőt, aki az idős főrabbi elmondása szerint, az utcán valamilyen sértő megjegyzést tett rá (noha ez is felmerülhetett volna). Ugyanakkor vannak más lehetőségek is a média-kommunikációban. Ilyen lett volna ha egy "baráti sajtóorgánum" megkérdez valakit (nem feltétlenül magas rangú egyházi vezetőt), hogy mi az álláspontja az elhangzottakkal kapcsolatban, és ő csak annyit mond, hogy nem ért egyet vele, mert nem felel meg a keresztény tanításnak. Lehet, sőt szinte biztos, hogy a "bal-lib" média ezt utána megpróbálta volna felhabosítani, de az könnyen kezelhető lett volna. Így, hogy semmi ilyen nem történt, most azt habosították fel, hogy ezek a szavak a Keresztény Színházi Fesztiválon hangzottak el, kvázi "a keresztények" véleményeként. Igaz, hogy, Kerényi hivatalosan egyik egyházat sem képviseli, de a kívülállók előtt ez nem ismert, ő egy hivatalos felszólalója volt egy keresztény rendezvénynek, ezért a kívülállók joggal feltételezhetik, hogy a "keresztények" álláspontját képviselte. Nem szabad kizárólag magunkból kiindulni, mert a mai magyar társadalom többsége már annyira nincs kapcsolatban az egyházzal, hogy egy ilyen kérdésben egyáltalán nem lát világosan, ha nem kap hozzá segítséget. Márpedig a keresztény hívek pont ezt a "kívülálló" közösséget kell, hogy megszólítsák a saját missziós feladataik elvégzése érdekében. Ezért nagy baj, hogy most ennek a nem keresztény többségnek egy olyan üzenet ment, hogy egy keresztény rendezvényen gyűlölködő megjegyzéseket tett valaki, és az egyház részéről senki nem mondta azt, hogy ezzel nem ért egyet. De azt hiszem, ez a hajó már el is ment...

vaccinium 2014.05.25. 07:52:41

@Izrael misztériuma: Egy kis részletet kiragadásra érdemesnek érzek az általad idézett szövegből, mert szerintem nagyon sok itteni nézetkülönbség hátterében is ez áll :

"a kereszténység [...] csak egy, csak egyetlen egy dolgot ír elő az embertársával kapcsolatban: szeresse, mint önmagát. "

Én úgy érzem, az alábbi kiegészítések nélkül eltekintünk a tízparancsolat elejétől, létrehozva egy antropocentrikus, gyakorlati materialista ideológiát:
„Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." - erre a szeretetre, aminek a forrása Isten, képtelen az ember a maga erejéből, de szabad akaratát tiszteletben tartva Isten is legfeljebb annyira tudja megadni neki, amennyire a fenti első parancsot betartani törekszik.

2014.05.25. 09:37:01

@vaccinium:
"Áhávtá leréáchá kámohá."
"Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!".
A mondat harmadik szava kámohá. Ezt ne így fordítsátok le: "tenmagadat" - tanította Benoschofszky professzor. Elegáns magyar fordításában természetesen így vonult be a honi vallás- és irodalomtörténetbe, a magyar bibliafordítás-történetbe, a magyar kultúrtörténetbe. Azonban az a szó, hogy kámóhá etimológiailag, grammatikailag annyit jelent szó szerint: "mert olyan, mint te". Ha e grammatikai analízist elfogadjuk, akkor így lehet lefordítani a mondatot: "Szeresd felebarátodat, mert ugyanolyan, mint te!" Sokszor és sokan vetették már a szemünkre évszázadokon keresztül, hogy ezt az elvet az egyik zsidó a másikra gondolta. Úgymond: "Szeresd a másik zsidó embert, mert olyan mint te!" Értelmezzük pontosan a bibliai tanítást! Leviticus könyvében a 19. fejezet 348. mondata úgy hangzik: "Olyan legyen nálatok a jövevény, mint az odavaló, és szeresd őt, mint tenmagadat. mert jövevények voltatok Egyiptom országában." A veletek élő idegennek ugyanolyan legyen a státusa, mint a befogadó ország népének, mondanók ma modern fordításban, majd hozzáteszi, idézem a tórai szöveget: veáhávtá lo kámohá, azaz "szeresd őt", úgy fordíthatnám le: a más világlátásút, a más vallásút, a más gondolkodásút, kámohá, mert ugyanolyan, mint te!

Schőner Alfréd
Kámohá - ugyanolyan, mint Te
www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/schoner.htm

vaccinium 2014.05.25. 10:04:24

@Izrael misztériuma: Köszönöm., Gyakran sajnálom, hogy nincs időm az eredeti nyelven megismerkedni az írásokkal.

@vaccinium: "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." - erre a szeretetre, aminek a forrása Isten, képtelen az ember a maga erejéből, de szabad akaratát tiszteletben tartva Isten is legfeljebb annyira tudja megadni neki, amennyire a fenti első parancsot betartani törekszik. "
Ez meg - mármint a hozzáfűzött állításom - így nem egészen és főleg nem mindenkire igaz, hiszen magam is ismerek nem-hívő embereket, akik mintha hit helyett is szeretetet kaptak volna.

2014.05.29. 09:14:13

"Nem akarok másoknak fölösleges szenvedést okozni. Azt akarom, hogy ők is boldog legyenek. Úgy, ahogy boldogok tudnak lenni. Az én életem nem kevesebb, hanem több lesz ettől."

Konzervatív nőként a homoszexuálisokról (vendégposzt)
hafr.blog.hu/2014/05/28/konzervativ_nokent_a_homoszexualisokrol_vendegposzt

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.30. 23:26:43

@Izrael misztériuma: Ez egy nagyon pozitív írás. Vannak azonban továbbra is elkeserítő jelenségek, melyek miatt néhányan kihallgatást kértek Ferenc pápától. Erről írtam egy új posztot: kaleidoscope.blog.hu/2014/05/30/befogado_vagy_katolikus

2014.05.31. 00:18:20

@kaleidoscope:
orbánviktor szinkronhangja bognárzsolt...
(különben is ki a fene aza bognárzsolt?)

"Provokáltok, mert megtehetitek"
www.fidelio.hu/szinhaz/hirek/provokaltok_mert_megtehetitek_nem_vart_valaszt_kapott_kulka_janos

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.05.31. 08:48:19

@Izrael misztériuma: Igen, olvastam. "különben is ki a fene aza bognárzsolt?" - fogalmam sincs, de bevallom nem próbáltam utánanézni...

csaba carmarthen 2014.05.31. 21:36:50

A bűn, mint a büszkeség közvetlen eredménye olyan gyorsan terjed, hogy a fertőzés – különösen azok között, akik azt állítják, hogy Keresztények – sok olyan lelket kerített hatalmába, akik egykor közel álltak Szentséges Szívemhez.

A Sátán, és minden démon, akiket ő küldött, hogy elpusztítsák az emberiséget, sok megosztottságot okozott a világban. Ők azzal próbálkoznak, hogy a nemzeteket és a közösségeket egymás ellen vitába keverjék. A terrortámadások nagyobb méreteket fognak ölteni, de a legsúlyosabb jel a Keresztények üldözésének formájában lesz. Soha ezelőtt nem voltak így megalázva a Keresztények, mint ahogyan most lesznek – korlátozni fogják vallási szabadságukat, és meg fogják sérteni azon jogukat, hogy hűségesek maradjanak az Igéhez.

A Keresztények nemcsak ellenségeim célpontjául fognak szolgálni, hanem még egymás ellen is fogják őket uszítani. Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben. Nyilvánosan kritizálni fogják őket, az Igazság iránti hűségüket kigúnyolják és felkeresnek minden felszentelt szolgámat, akik ki merik hívni őket, az Engem, Jézus Krisztust való elárulásukért.

A gonosz rettenetes dühvel harcol Ellenem ebben az időben, mivel tudja, hogy az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Ismerjétek fel az üldöztetés minden formáját, mely ellenetek, Keresztények ellen, az igaz látnokok és próféták ellen, vagy a felszentelt szolgák ellen irányul, mint egy közönséges és gonosz támadást, mely valójában Ellenem, Jézus Krisztus ellen irányul. Ne feledjétek, drága követőim, hogy az Irántam való szeretetetek miatt nem szabad engednetek az üldöztetésnek. Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, akik lehetővé tették azt, hogy gonoszság áradjon a szájukból. Legyetek türelmesek és nyugodtak, amikor tanúi vagytok a Kereszténység elleni üldöztetésnek, mert egyedül csak Istenségem Örökké tartó. Minden Ellenem irányuló tett, cselekedet, vagy eretnekség egy pillanat alatt el fog tűnni. És egyedül csak azok, akik valóban Értem vannak, fognak békére és üdvösségre találni.

Imádkozzatok üldözőitekért és gyötrőitekért, mert amikor ezt teszitek, meggyöngítitek a gonosz hatalmát.
www.masodikeljovetel.hu/azok-a-csoportok-amelyek-elosegitik-az-eretnekseget-a-szent-bibliaval-szemben-fel-fogjak-keresni-azokat-akik-allhatatosak-maradnak-a-hitben/

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.06.01. 14:46:58

A témához képest OFF, de aki akarja, tekintheti akár ellenpontozásnak is :)

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia
www.magyarulbabelben.net/works/hu/We%C3%B6res_S%C3%A1ndor-1913/Hetedik_szimf%C3%B3nia/en

Újvári Edit: Weöres Sándor mariológiája
(a 'Hetedik szimfónia' értelmezése a Szűz Mária-tisztelet szemszögéből)
www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/03-06/ujvari.pdf

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.02. 06:47:56

@Izrael misztériuma: Mégis utánanéztem, és pl. ezt találtam: hu.wikipedia.org/wiki/Bogn%C3%A1r_Zsolt_(egy%C3%A9rtelm%C5%B1s%C3%ADt%C5%91_lap)
Mondjuk, közülük akármelyik lehetne ezen sorok szerzője, de persze nyílván az öregebb írta le ezeket az okos gondolatokat...
Jól bizonyítja ez az írás is, hogy miért olyan nagyon nagy baj, hogy a miniszeterelnök úr nem szólalt meg egyértelműen, és határozottan ebben a kérdésben, és nem váltotta le azonnal Kerényit.
A reformátusok egyébként "lekörözték" a katolikusokat, egyik "megmondó emberük", főtiszteletű Köntös László püspök úr személyében a reposzt.hu-n, amit a mandi is átvett.
Ha esetleg még ezek után sem értené valaki, hogy miért kellett volna a Katolikus Egyház vezetésének is ugyanilyen határozottan elhatárolódnia Kerényi megszólalásától, és magától Kerényitől is, akkor érveim rövid összefoglalását megtalálja a Kaleidoscope blogban: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/01/el_nem_hatarolodas

2014.06.02. 08:05:49

@kaleidoscope:
„...most már van mangalicafesztivál, zsidófesztivál, mindenféle tavaszi fesztivál, kell legyen keresztény fesztivál is, meg kell erősödjön ez a dolog, és nemzetközi méreteket kell hogy öltsön, hogy Európa meg tudja védeni magát a káros hatásoktól”, és „fel kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc, ez a buzilobbi tulajdonképpen. Az egész opera, operát, a nemzetközi operavilágot, filmvilágot, mindent át- meg átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot ez ellen.”
(Kerényi Imre a Keresztény Színházi Fesztiválon)

Ha valaki nem tudná, Kerényi Imrét 2011. május 15-én Orbán Viktor nevezte ki a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottnak.

2014-ben a zsidók és a disznók egy felsorolásban történő említése megengedhetetlen abban az országban, ahol 1944-ben néhány hét alatt hatszázezer zsidó származású magyar állampolgárt deportáltak haláltáborokba. Lehet, hogy ezek a kijelentések az Európai Unió sok országában jogi szankciókat is vonnának maguk után, de Magyarország nem tartozik ezek közé.

sajnos szép számmal vannak ma is olyan keresztények, akinek a homofóbia és az antiszemitizmus egyaránt belefér a világképébe...

2014.06.02. 08:14:09

- Számított rá, hogy Orbán Viktor válaszolni fog?

- Igen. És igazság szerint még most is számítok rá. Adófizető állampolgár vagyok, és mivel sok a munkám, szerencsére elég sok adót is fizetek. Azt gondolom, hogy egy demokratikus országban, ha valamivel nem értek egyet, és ez nekem problémát jelent, akkor az a minimum, hogy gyakorlom az állampolgári jogaimat. Ez kötelességem is. Tudni szeretném, hogy tényleg a miniszterelnök hivatalos álláspontját képviseli-e megbízottja, a magas rangú állami hivatalnok.

Kulka: olyan, mintha mérgesek lennének ránk
nol.hu/kultura/olyan-mintha-mergesek-lennenek-rank-1465477

csaba carmarthen 2014.06.03. 14:44:17

Ellenségeimnek tudniuk kell a következőket: Én ismerlek benneteket. Látom a lelketeket. Látom mindazt a rosszat, ami a szívetekben lakozik.

Látom a jóságot is, ami felsorakozik bennetek. Hallgassatok most meg Engem, mivel Én annak Igazságát tárom fel nektek, aminek be kell következnie.

Ha szerettek Engem, akkor arra fognak ösztönözni titeket, hogy ne hallgassatok Rám.

Ha hisztek Tanításaimban, arra fognak kérni benneteket, hogy egy új, hamis „helyettesítőben” higgyetek.

Ha hiszitek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül Én kommunikálok veletek, a gonosz arról fog meggyőzni benneteket, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak.

Tehát abba a kísértésbe fognak hozni benneteket, hogy eláruljatok Engem, és ezt ti szolgáim üldözése által fogjátok megtenni, akik támogatják ezt a Küldetést.

Ti ennek a Küldetésnek az árulóivá váltok, és mint olyan, ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek.

Ha nem hallgattok Rám, a ti dolgotok, nem fogom számon kérni tőletek, mert Én soha nem fogom rátok kényszeríteni az Akaratomat.

Sokkal jobb, ha figyelmen kívül hagytok Engem, és követitek Tanításaimat, minthogy fájdalmat okozzatok másoknak.

Most, hogy Tervem elkezdődött lelkek milliárdjainak a megmentésére,

tudnotok kell,

hogy azoknak az embereknek az akarata fölé fogok emelkedni, akik ellenszegülnek Nekem.

Semmi – sem szavak, sem tettek, sem cselekedetek, semmiféle gonoszság nem tud megállítani Engem azon törekvésemben, hogy megmentsem az emberiséget.

Azok, akik Isten útjába állnak, tehetetlenek lesznek, és azon a Napon, amikor ítélni jövök, végül fájdalommal fognak Színem előtt a földre borulni.

www.masodikeljovetel.hu/ti-ugyanolyan-vetkesek-lesztek-mint-azok-akik-a-hoheraimnak-valo-atadasomert-voltak-felelosek/

csaba carmarthen 2014.06.03. 16:37:00

KEK 677 Az Egyház az Ország dicsõségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában. [644]

Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni [645] állandóan növekvõ fejlõdés útján,

hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti gyõzelme által...

www.katolikus.hu/kek/kek00624.html#N113

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.05. 14:51:36

@Izrael misztériuma: úgy tűnik, hogy a miniszterelnök tényleg nem akar foglalkozni a problémával. Ez azonban struccpolitika, hiszen a fejlett országokban az emberek többsége mind nagyobb arányban támogatja az alapvető szemléletváltást, amint ez egy pár nappal ezelőtt publikált Gallup felmérésből is látható, amelyről egy új posztban készítettem rövid összefoglalót: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/04/ujabb_megdobbento_fejlemeny_az_usa-bol

Dr. szpahi 2014.06.05. 17:52:52

@kaleidoscope:

Vajon ezek a "fejlett országok" erkölcsileg is eléggé "fejlettek" ahhoz, hogy követni kelljen/lehessen őket?!

És vajon nekünk, keresztényeknek, Krisztust és Krisztus Egyházát kell-e követnünk, vagy a "fejlett országok" közvéleményét?!

2014.06.05. 21:41:02

@kaleidoscope:
Kirekesztés a társadalom minden szintjén
Kétségtelenül mindennapi eseménynek nevezhető egy bírósági ítélet meghozatala. Ez az ítélet azonban különbözik más ítélettől, hiszen Mucsi Erika bírónő úgy érezte, hogy döntését a romák elleni kirekesztő mondatokkal kell indokolnia. De Conchita Wurst Eurovíziós Dalfesztiválon elért első helyezése sem nevezhető fajsúlyos politikai történésnek. Mégis sok politikus és szervezet számára fontos volt, hogy akár a parlamentben is kinyilvánítsák a melegekkel szembeni kirekesztő gondolataikat. A kirekesztés tehát úgy tűnik, hogy nem a szélsőjobboldali politikusok kiváltsága, hanem szinte bárhol és bármikor felütheti a fejét.

Nő a kirekesztett csoportok száma
Harmadszor, az országgyűlési választási kampányhoz képest emelkedett a kirekesztett csoportok száma. Az EP-kampány alatt több a különféle szereplő és a többféle csoporttal szemben tett kirekesztő kijelentést. A romák mellett a melegek és a bűnelkövetők is bekerültek a kirekesztés célpontjai közé.
Kerényi, Harrach Péter és Seszták Ágnes nyilatkozatai mellett már nem került be a listába, de jól mutatja a melegekkel szembeni kirekesztés jelenségének súlyosságát az Országos Vérellátó Szolgálat szórólapja, amely szerint a vérrel átvihető betegségek kockázatát növeli a férfiak közötti nemi kapcsolat, ezért a szórólap azt kéri, hogy a meleg férfiak inkább ne adjanak vért.

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés esetében pedig maga a miniszterelnök fogalmazott meg kirekesztő állítást. Orbán Viktor szerint a strasbourgi döntés elfogadhatatlan, mivel a bűnt elkövető emberek jogait az ártatlan emberek és az áldozatok jogai elé helyezi. Az eset két dolog miatt is érdekes. Egyfelől a tényleges életfogytiglan összesen 46 embert érint ma Magyarországon, ez a kirekesztett csoport tehát jóval kisebb, mint bármely más csoport.
Másfelől a strasbourgi döntésnek egy jelentéktelen törvénymódosítással eleget tehetne Magyarország, hiszen csak a szabadságvesztésről szóló döntés bírói felülvizsgálatának lehetőségét kellene megadni, ami értelemszerűen nem jelent automatikus szabadon bocsátást. A miniszterelnök mégis szükségesnek tartotta, hogy kinyilvánítsa, a legsúlyosabb bűnelkövetőknek nincs joguk az emberséges bánásmódra.

Mindenki méltósága: frusztráció és kirekesztés a társadalom minden szintjén
tenytar.blog.hu/2014/06/05/mindenki_meltosaga_frusztracio_es_kirekesztes_a_tarsadalom_minden_szintjen

2014.06.05. 21:45:16

A kampány első két hetében Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a tisztességes és nem tisztességes romákra vonatkozó megnyilatkozása volt a leginkább kirekesztő. A második helyezett Lázár János zsidók és magyarok együttéléséről megfogalmazott véleménye, a harmadik pedig Balog Zoltán miniszter azon kijelentése lett, miszerint iskolai felzárkóztatást szegregált környezetben is végre kehet hajtani.

Mindenki méltósága - itt vannak a fő kirekesztők
tenytar.blog.hu/2014/03/07/mindenki_meltosaga_itt_vannak_a_fo_kirekesztok

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.06. 17:43:06

Többen, és többször feltették már nekem azt a kérdést, hogy homofóbiának tartom-e, ha valaki elutasítja a homoszexuális viselkedést. Bár igyekeztem már párszor erre a kérdésre a jelen blogon is válaszolni, a kérdés alaposabb elemzést most egy új posztban végeztem el: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/06/tolerancia_intolerancia_elfogadas_elutasitas

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.06.06. 19:07:48

@Izrael misztériuma: "Balog Zoltán miniszter azon kijelentése lett, miszerint iskolai felzárkóztatást szegregált környezetben is végre lehet hajtani."

Márpedig ez igaz. Rendszeresen dolgoztam ilyen helyen önkéntesként. De aki nem hiszi járjon utána, például:
www.kistigrisgimi.extra.hu/
vagy:
www.ambedkar.hu/
és még sorolhatnám.

Balog Zoltánt pedig nem érdemes fikázni. Régóta ismerem a tevékenységét, többet tett ő a romákért már minisztersége előtt is, mint az internet összes hőzöngő bloggere.

Amikor pedig miniszter lett, akkor azzal indított, hogy öt roma szakkollégiumot hozott létre - egyházak segítségével - amire az álbaloldali kormányoknak nyolc év alatt sem volt sem pénze, sem ideje, sem politikai szándéka.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.06. 20:06:18

@m-athos: "öt roma szakkollégiumot hozott létre - egyházak segítségével "

Eszemben sincs ezt a lépést fikázni, sőt. De akkor kimondhatjuk, hogy a mostani kormány hivatalos oktatáspolitikája a szegregáció? Hogyan lesz ebből integráció?

"mint az internet összes hőzöngő bloggere."
Összehasonlítva a hsz-eitek számát, ami a "másik oldal" bármely lépésének dicséretéről szól, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szám 0, és nemcsak IM-nél.
De ez csak az utóbbi időszakra vonatkozik.

2014.06.07. 17:59:08

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
„A Fidesz visszatalált a vallási gyökerekhez, és megtanulta, hogyan lehet hitelesen képviselni a keresztény értékeket”.
balogzoltán

Európában ma nem könnyű kereszténynek lenni – mondta Erdő Péter, a Vallás és kulturális különbözőség: az európai keresztény egyházak előtt álló kihívások címmel megrendezett eseményen.
A 22 európai országot képviselő, mintegy 35 tagú nemzetközi ortodox–katolikus delegációt Alexander Lukasenko belarusz elnök a kedd délelőtti órákban a minszki Függetlenség Palotában fogadta.

ha valakinek pedig nem elegendők a fidesz által képviselt vallási értékek, akkor javasolnám számára a keleti nyitást, ahol a fehérorosz elnök országa már tárt karokkal várja az euroszkeptikus kiábrándult híveket...

2014.06.07. 20:40:47

@m-athos:
"Integráció nélkül a cigányok a rabszolgaság új formáinak áldozataivá válnak" – hangoztatta Ferenc pápa.

kár, hogy balogzoltán miközben roma szakkolégiumokat alakít rakásra, nem tekinti embereknek őket, kormánya pedig nemhogy segítené a cigányokat, hanem még utólag beléjük is rúg egyet és röhög a markába...

Antal József 2014.06.07. 20:49:45

A jezsuiták szerintem annyira képzettek, hogy nem dőlnek be ennek a média provokációnak és inkább a valódi problémákkal foglalkoznak.
Pl. kiállnak a reklámadó mellett ha már témánál vagyunk.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.07. 20:51:57

@Izrael misztériuma: "Európában ma nem könnyű kereszténynek lenni – mondta Erdő Péter, "

Mondja ezt egy magyar bíboros (Fehéroroszországban), nem egy pakisztáni vagy etiópiai keresztény hívő. Mégha Ferenc pápa mondaná, hogy Latin-Amerikában nehéz kereszténynek lenni, a drogbandák és a latifundiumok árnyékában ...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.07. 22:34:24

@Izrael misztériuma: Érdekes cikk, köszönöm. Jól mutatja, hogy még milyen sok nyitott kérdés van ezzel kapcsolatban.

Antal József 2014.06.10. 10:21:42

Kerényi Imre nyilatkozta: " A Római Birodalom bukásának az oka az akkori Conchita Wurst..."

Szerintem ez nem igaz.
Magyar szálak vannak a Római Birodalom bukásában, mint Conchita Wurst esetében.

Atilla és a Budapest Art Orchestra

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 12:32:51

@Antal József: Miért, Conchitát már megbuktattuk, vagy lemaradtam valamiről?
Azon is panaszkodik Kerényi a riportban, hogy Rómeó és Júliát két fiú játszotta egy olaszországi előadáson, pedig az ókorban minden színész férfi volt. :) Na jó, gondolom lánynak beöltözve játszották akkoriban a lányszerepeket.
Nyilván könnyebb ráfogni, hogy csak a dekadencia okozta volna Róma vesztét, mert hát aki kéjeleg, az nem nevel gyereket, mintha erre utalna Kerényi.
De azért Rómában se volt mindenki arisztokrata, viszont a cézároknak pont nem a kéjelgés volt a legnagyobb baja, ha jól tudom, hanem a hatalommániájuk, (olyannyira, hogy ez róluk van elnevezve. :).

Antal József 2014.06.10. 19:57:08

Elnézést! Félreérthető a mondatom.
A magyar szálak a közös nem a bukás.
A Római Birodalom Atilla magyar király miatt bukott meg Conchita Wurst a magyar Budapest Art Orcestra miatt (is) nyert.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 21:37:47

@Antal József: "Conchita Wurst a magyar Budapest Art Orcestra miatt (is) nyert."

Azaz rászabadítottuk (közreműködtünk) az Unióra a dekadenciát, mint Atilla Rómára a pestist, vagy mi. :)

Antal József 2014.06.10. 21:46:12

Ha Önnek dekadencia Conchita Wurst ne foglalkozzon vele! Ez a trükk benne.
Atilla porig rombolhatta volna Rómát, mint minden kortárs és előtte lévő nagy hadvezér tette.
Atilla megállt Róma előtt és hagyta, hogy saját maga fojtsa meg magát.
Érti?...még ez is közös.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 02:17:33

@Antal József: Nekem nem dekadencia a Wurst önmagában, de nem is láttam a produkcióját, meg a műsort, ami futtatja, ennyi erről a véleményem.
Az én szememben inkább az a dekadencia, ha emberek basáskodnak mások fölött, és lemarnák a másikat 20 fillérért.
Az EU-nak nem kívánom azt, mint a Római Birodalommal történt: hatalommániás cézárok martaléka legyen. Atilla nem pusztítónak, hanem Isten ostorának, azaz figyelmeztetőnek, jobbítónak tartotta magát, én így tudom.

Antal József 2014.06.11. 09:37:30

Van egyfajta társadalmi csoport amelyik tudatosan nem fizet elő TV-re még készülékük sincs.
Atilla nem maga neveztette Isten ostorának magát. Európa adta neki a Flagellum Dei nevet. Azért mert igazságos volt kortársaihoz képest. Atilla már keresztény volt.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 16:07:43

@Antal József: "Van egyfajta társadalmi csoport amelyik tudatosan nem fizet elő TV-re még készülékük sincs."

És az a társadalmi csoport nem a szíve csücske? :) Én speciel az elmúlt két hétben két sorozatról is írtam, ami a TV-ben megy, és hogy mennyire tetszik. :) Nekem a zenés tehetségkutatók valahogy nem jönnek be: sok a reklám, fárasztó a zsűri megjátszása és a műsorvezetők jópofizása. Talán a Röpülj Páva első szériájában volt Novák Péter az, akinek a műsorvezetése szimpatikus volt számomra.
Conchita számát, ha akartam volna, már biztos megnézhettem volna a neten.
Az Isten ostora kifejezés szerintem nagyon jó, akárki találta ki, de nemcsak az igazságosságra vonatkozhat. Még állítólag Dzsingisz kán is annak tartotta magát, a kalandozó magyarokról nem is beszélve. Van, amikor az emberek oylan bambák, mint a borjú az új kapunál: noszogatni kell őket, hogy átlépjenek rajta. Jókai az Istenhegyi székely leányban leírja, hogy mit kellett volna tenni a tatárok ellen, talán most nem itt tartanánk.

Dr. szpahi 2014.06.11. 16:18:43

@Antal József: "Atilla már keresztény volt." És mint afféle jó keresztény egy prostituált mellett, öntudatlan részegségében megfulladt a saját hányásában.

Már bocs, de én ezt nem bírom összerakni :-)

Antal József 2014.06.11. 17:44:19

Vannak akiknél a TV olyan, mint a dohányzás, káros szenvedélynek minősítik. Nem csak a műsorok miatt hanem főleg azért mert hasznos dolgoktól rabolja el az időt.

A mondák alapján Atilla háromféleképpen halhatott meg:
- Felesége megölte bosszúból
- Túlzott alkoholfogyasztás miatt nyelcsőrepedés miatt megfulladt
- Orrvérzésében fulladt meg

Utóbbi kettő ritka halálok anno.

Atilla korának legkeresztényibb módon uralkodó királya volt.
Maga a hátrafelé nyilazás harcmodor is ékes példája: ...menekülünk...esélyt kapsz, hogy ne üldözz, ne akarj megölni minket. Ha nem élsz a felkínált lehetőséggel megküzdünk.
Az Isten ostora azt jelentette, hogy csak a bűnösökre csapott le.

Ha még részegen, hányadékában is halt meg nászéjszakáján kora tisztelettel adózott és rettegte tetteit. A bűnösök kik méltán féltek tőle.

csaba carmarthen 2014.06.11. 19:17:14

www.youtube.com/watch?v=Kr8S4WXEp64

A hun társadalmat ő is a szabad magyarok communitasaként jellemzi, de ezt a lehető legszélesebben értelmezi: csak azokat rekesztették ki a szabad magyarok közösségéből, akik valamilyen bűnt követtek el;

maguk választották bíráikat, s azokat, ha nem {87.} feleltek meg tisztségüknek, visszahívhatták.

Ez az utóbbi elv a 13. századi magyar nemességnek is időszerű követelése volt, ezzel akarta ugyanis jogilag megnehezíteni a bárók hatalmaskodását.

A vezetők választásának és visszahívásának a római jogban gyökerező elvét, melyet Itáliában a városi polgárság újított fel,

Kézai tehát a nemesség érdekében hasznosította. Az így átalakított demokratikusan és nemesi módon értelmezett communitas-elv nála nem kerül szembe a királyság intézményével; ellenkezőleg, a "more romano" (római módra) megválasztott nagy hun király, Attila, az ő értelmezése szerint, a szabadok közösségét védelmező erőskezű uralkodó,

a 13. századi nemesi communitas király-eszménye, az oligarchákkal dacoló, a nemességgel szövetséget kereső Kun László példaképe.

mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/56.html

2014.06.15. 10:25:46

nem a "buzilobbi" miatt nem születnek gyermekek...

A GYERMEKTELENSÉGET MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK
MAGYARORSZÁGON1
SZALMA IVETT – TAKÁCS JUDIT
www.academia.edu/7271488/A_gyermektelenseget_meghatarozo_tenyezok_Magyarorszagon

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.15. 16:41:57

@Izrael misztériuma: Érdekes tanulmány. Összefoglalója végén ezt írja: "Tanulmányunkban nem vizsgáltunk számos további fontos kérdést, ami erősen befolyásolhatja a gyermektelenséget. Ilyenek például a párkapcsolat minősége, a segítő rokoni-ismerősi hálózatok megléte/hiánya, vagy a származási családból hozott minták szerepe a gyermekvállalási döntések meghozatalában." Ezek pedig valóban lényeges szempontok, amelyek legalább annyira befolyásolhatják a gyermektelenséget, mint a vizsgált paraméterek (pl. a stabil párkapcsolatok, vagy az anyagi biztonság hiánya), és ezekben tudnának az egyházi közösségek nagyon sokat segíteni, ha működnének. De nem működnek, ahogy ez világosan ki is derült a vatikáni kérdőívre érkezett válaszokból, ezért mélyreható változásokra lenne szükség, ami viszont a változásokkal szemben ellenérdekelt egyházi vezetők ellenállásába ütközik. Így aztán jobb híján marad a bűnbak-keresés, és a bűnbakoknak kikiáltott emberek kiközösítése, elítélése, hibáztatása olyan problémákért, amikhez semmi közük. Ezért nem mondta ki a Katolikus Egyházon belül senki, hogy amit Kerényi beszélt az egy felháborító ostobaság, viszont akadt olyan, aki - többek között Böjte Csaba egyik írására is hivatkozva - megvédte őt, mondván Kerényi egyáltalán nem volt kirekesztő, amikor a "buzilobbi" elleni küzdelem szükségességéről és az általa kívánatosnak tartott eszközökről beszélt. Idáig fajult a dolog, és bár a hatalom erőből ismét lesöpörte a felszínről ezt a témát, a mélyben, az emberek lelkében ez tovább fog munkálni, mert ilyen méltánytalanságoknak mindig vannak következményei. 2006-ban az akkori kormányzóerők hitték azt, hogy még az öszödi beszédben beismert hazugságoknak sem lehet rájuk nézve semmilyen negatív hatása, aztán pár évvel később úgy omlottak össze, hogy azóta is romokban hevernek. A Katolikus Egyház persze más, nem hasonlítható a magyar baloldalhoz, de van néhány olyan közös elem, ami akkor a politikában, most az Egyházban és a hozzákapcsolódó, rá hivatkozó közéletben is felszínre került Kerényi megszólalásával: a hazugság, a képmutatás, a bűnbak-keresés.

Antal József 2014.06.18. 22:27:46

A magyarországi gyernektelenség mögött a jóléti társadalom lustasága, tohonyasága áll. Semmi és semmi más.
A természetet soha nem lehet legyőzni.
A lusták nem szaparodnak.
Hála az Urnak érte!

Dr. szpahi 2014.06.19. 09:26:57

@kaleidoscope:

Nem látom az összefüggést Kerényi és a Katolikus Egyház között. Lehet, hogy a kettő csak a Te fejedben kapcsolódott össze?

Olyan ez, mintha pl. Terry Black kijelentéseit valaki rajtad kérné számon...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.19. 11:23:39

@Dr. szpahi: "Nem látom az összefüggést Kerényi és a Katolikus Egyház között." - ez elég meglepő. Ahogy a témával foglalkozó posztban is írtam ( kaleidoscope.blog.hu/2014/05/23/nem_az_a_legszornyubb ), Kerényi a "buzilobbi" elleni kirohanását a Keresztény Színházi Fesztiválon, a keresztény fesztivál szükségességének alátámasztásaként tette. Emiatt minden hazai keresztény egyház, felekezet is cinkossá vált, amelyik nem utasította el a lehető leghatározottabban, ezt a megnyilatkozást, közülük is első sorban a Katolikus Egyház, mivel ez a legnagyobb a hazai keresztény egyházak között. Ha ugyanis a Katolikus Egyház ragaszkodik ahhoz, hogy a híveinek száma, társadalmi szerepe miatt a többi egyházhoz és keresztény felekezethez képest kiemelten kezeljék olyankor, amikor az egyházak támogatásáról, különböző jogi és gazdasági kedvezményekről van szó, akkor elvárható lenne, hogy elsőként utasítson el egy olyan sértő, és gyűlöltkeltő megnyilatkozást, mely egy kereszténynek nevezett rendezvény szervezőjétől, a keresztény rendezvény megszervezésének indoklásaként hangzott el.

"Lehet, hogy a kettő csak a Te fejedben kapcsolódott össze?" - nem, amint az az előző hozzászólásomból is látszik, hiszen a Kerényi mellett tejes mellszélességgel kiálló Bognár Zsolt is egy katolikus szerzetes szavaival próbálja alátámasztani Kerényi kirohanásának indokoltságát, amit pont azért mert megtenni, mert a Katolikus Egyház nem utasította el olyan gyorsan és egyértelműen (sőt, mint azóta látjuk, sehogyan sem) ezt a gyalázatos megszólalást, ahogy kellett volna.

Dr. szpahi 2014.06.19. 15:04:45

@kaleidoscope:

Ez az elhatárolósdi / illetve ennek követelése ma már egy rettentően unalmas és képmutató dolog. Mostanában akárki hívhatja magát "kereszténynek", bárki szervezhet "keresztény fesztivált", a Katolikus Egyháznak az a dolga, hogy Krisztushoz vezesse az embereket, nem pedg, hogy lajstromba vegye és cenzúrázza, hogy egy "kereszténynek" mondott rendezvényen egyik vagy másik fanatikus mit mondott és mit nem. Nem a Katolikus Egyház szervezte a rendezvényt így nagyon álságos a katolikusokon számon kérni, hogy miért nem foglalkoznak ezzel a pitiáner kérdéssel.

Szerintem az effajta tiltakozósdi és elhatárolósdi a hetedrangú megélhetési "jogvédő" szervezetek vagy a megélhetési "jogvédő" bloggerek dolga (Már bocs, hogy kérdem: Te nem ilyen vagy?)

Dr. szpahi 2014.06.19. 15:14:32

@kaleidoscope: "a Kerényi mellett teljes mellszélességgel kiálló Bognár Zsolt is egy katolikus szerzetes szavaival próbálja alátámasztani Kerényi kirohanásának indokoltságát"

És hogyha pl. Bognár Zsolt szerinted Marxra vagy Engelsre hivatkozott volna, akkor elvárnád Thürmer Gyulától, hogy tiltakozzon? Esetleg ha Einstein szavait idézte volna, akkor ki kéne elhatárolódjon? Az MTA Fizikai Intézete?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.19. 16:34:05

@Dr. szpahi: "Ez az elhatárolósdi / illetve ennek követelése ma már egy rettentően unalmas és képmutató dolog." - ezt írta mindenki, aki nem akarta bevallani, hogy szíve mélyén egyetért Kerényi homofób, gyűlöletkeltő kirohanásával.
"Nem a Katolikus Egyház szervezte a rendezvényt így nagyon álságos a katolikusokon számon kérni, hogy miért nem foglalkoznak ezzel a pitiáner kérdéssel. " - persze, annak lehet, hogy ez egy pitiáner kérdés, akit személyében nem érint, és aki másokkal nem törődik, de aki a KEK alapján "Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel" fogadja el a homoszexuális embereket, az nem tűrheti el, hogy "buzilobbiról" beszéljenek egy olyan rendezvényen, mely nevében hordozza Krisztust.
Pont azok miatt lett volna szükséges, hogy ezt hivatalosan kimondja a Katolikus Egyház nevében valaki, akik nem értik, hogy ez gyűlöletkeltő kirohanás miért elfogadhatatlan. Erre próbáltam felhívni a figyelmet egy másik posztban: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/01/el_nem_hatarolodas
"Szerintem az effajta tiltakozósdi és elhatárolósdi a hetedrangú megélhetési "jogvédő" szervezetek vagy a megélhetési "jogvédő" bloggerek dolga (Már bocs, hogy kérdem: Te nem ilyen vagy?)" - nekem ugyan sajnos ebből semmilyen megélhetésem nincs, de nem is vagyok hetedrangú jogvédő, csak egy századrangú blogger, aki nem viselek doktori címet a blogoláshoz....

2014.06.19. 18:00:55

@kaleidoscope:
KORMÁNYZATI ELLENŐRZÉSI HIVATAL
Bomlik a norvég minta
2014. június 13. 12:33
Bomlik a norvég minta. A szálak a balliberálisokhoz vezetnek. Viking hódítás támogatással. Célpontban az LMP-s bírálók és a homoszexuálislobbi.

Forrás:
mno.hu/celpont_musor/norveg-minta-1232085

csak tiszta forrásból...

Dr. szpahi 2014.06.19. 20:52:41

@kaleidoscope: Látom, hogy megharagudtál, pedig félig-meddig viccnek szántam a kérdést, de kíváncsi is voltam arra, hogy kapsz-e valamilyen anyagi juttatást a blogírásért. Bocs, nem akartalak megsérteni.

Ami engem illet, egyáltalán nem értek egyet Kerényivel, a legkevésbé sem tartom keresztényinek, de még normálisnak sem, amit mondott. Az a mondatod tehát, hogy: "ezt írta mindenki, aki nem akarta bevallani, hogy szíve mélyén egyetért Kerényi homofób, gyűlöletkeltő kirohanásával" merő inszinuáció.

Én úgy látom: kettőnk között talán az a leglényegesebb különbség, hogy Te minden lehetséges alkalmat megragadsz arra, hogy elutasítsd katolikus tanításokat és a Katolikus Egyházat, amiért az nem igyekszik az általad és az európai liberalizmus által elvártaknak megfelelni, én pedig a hibái ellenére is kiállok a Kat. Egyház mellett. A homoszexualitás kérdését kivéve, nem hiszem, hogy toleránsabb lennél nálam, sőt, talán egy kicsit agresszívebb is.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.19. 21:56:40

@Izrael misztériuma: engem ez a riport leginkább tehetséges gimnazisták amatőr próbálkozásaira emlékeztet. Nem gondolom én sem, hogy a norvégoknak politikai pártokat kellene támogatniuk Magyarországon (vagy bárhol máshol), de azt nagyon rossz taktikának tartom, ahogy a kormányzat kezeli ezt az ügyet. Magam is sokszor bíráltam egyébként a Kaleidoscope blogon az LMBT érdekvédelmi szervezeteket amiatt, hogy egy-két megélhetési jogvédőt finanszíroznak (amivel Dr. Szpahi meggyanúsított engem is), de azt sokkal nagyobb bajnak tartom, hogy a kormányzat ilyen durván ráront ezekre a civil szervezetekre. Nem gondolom, hogy ez a magyar demokrácia végét jelentené, vagy, hogy ez is a diktatúra bizonyítéka lenne (amit a ballib média szajkóz), de azt komolyan gondolom, hogy ezzel maguk alatt vágják a kormánypártok a fát.

2014.06.20. 05:40:29

@kaleidoscope:
igen, ezzel maguk alatt vágják a kormánypártok a fát, ezt minden épeszű ember tudja pártállásától függetlenül...

csaba carmarthen 2014.06.20. 19:27:08

"Civil szervezetek/NGO-k"... the purpose of the "great foundations" was to merge capitalism and communism into a system of global control.
www.globalistagenda.org/ngos.htm

The new system would be economically capitalist, and as such privately owned, and socially communist run by scientist and other experts as were the Soviet councils.

mno.hu/celpont_musor/norveg-minta-1232085
....

As George Bush stated in his speech on September 11, 1990 and and again September 11, 1991, there was an opportunity for a New World Order and it was being worked on by a thousand points of light. Highly masonic symbolism.

What he was referring to was the myriad related and interlocked NGO's and think tanks like the Bilderberg Group, the Council on Foreign Relations, the Trilateral Commission; environmental groups; and many others think tanks and NGOs created and funded by the elite to bring about their New World Order......

.........................

„Ó Atya, Fiad nevében ments meg bennünket a kommunizmustól.
Ments meg bennünket a diktatúrától.
Védelmezd meg nemzetünket a pogányságtól.
Oltalmazd meg gyermekeinket minden veszedelemtől.
Segíts, hogy meglássuk Isten Világosságát.
Nyisd meg szívünket Fiad Tanításaira.
Segíts meg minden Egyházat, hogy hűek maradjanak Isten Igéjéhez.
Könyörögve kérünk, óvd meg nemzetünket az üldöztetéstől.
Legdrágább Urunk, tekints reánk Irgalommal, függetlenül attól mennyire bántunk Téged.
Jézus, Emberfia, boríts be minket Drága Véreddel.
Oltalmazz meg minket a gonosz kelepcéitől.
Esedezve kérünk, Édes Istenünk, avatkozz be, és akadályozd meg a gonoszt abban, hogy elnyelje most a világot. Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/12/imahadjarat-87-vedelmezd-meg-nemzetunket-a-gonosztol/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

2014.06.21. 08:37:26

@csaba carmarthen:
"Ó Atya, Fiad nevében ments meg bennünket a kommunizmustól."

nem tudom, hogy keveredett ide pártosjézus, akinek legfőbb gondja ma a kommunizmus, de kire kell gondoljunk?

putyinelnök, aki a kereszténység nagy védelmezője és egyben a paksi atomerőmű bővítője és a legfőbb magyar kőolaj és földgáz beszállítók atyuskája?

vagy pedig
a szovjet utódállamokra gondoljunk?
kirgiz,
kazah,
türkmén
azeri
stb.
elnök
ahova naponta járunk kuncsorogni némi alamizsna reményében?

netán a vöröskína a zellenségünk, hiszen európa már nem tudna létezni a termékeik nélkül egy napig sem?

vagy a fidelcastró a bumbus?
netalántán a zészakkorai elnök?

de nem akarok tippeket adni pártunk és kormányunk dicső vezérének a keleti nyitás újabb állomását illetőlegesen, majd a szíj ártó megoldja a kérdést a kereszténység nevében is!

lehet, hogy a fiktívjézus a fiktívkommunizmus ellen imádkozik vagy az egész egy síma trollkodás csak???

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.21. 12:01:45

@Dr. szpahi: "kettőnk között talán az a leglényegesebb különbség, hogy Te minden lehetséges alkalmat megragadsz arra, hogy elutasítsd katolikus tanításokat és a Katolikus Egyházat,"

Nem követtem minden hsz-t, de én csak annyira emlékszem, hogy Mt 19 lehetséges értelmezéseiről elmélkedett kaleidoscope. Aki kicsit is ismeri a blogok világát, szerintem nem feltételezi, hogy kalei. pénz kap olyan bejegyzésekért, amik nem az uszításról szólnak ...

" A homoszexualitás kérdését kivéve, nem hiszem, hogy toleránsabb lennél nálam, sőt, talán egy kicsit agresszívebb is."
GERENDA, GERENDA!

Dr. szpahi 2014.06.21. 12:20:00

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

1. Nem a Mt 19-ről elmélkedett, hanem Kerényi durva szavait próbálta a Katolikus Egyházon számonkérni. Nagyon is tendenciózusan (szerintem).

2. Arról pedig biztosíthatlak, hogy ma már senki sem tudhatja, hogy ki miért kap pénzt. Az egyház tekintélyének rombolásáért régen is pénzt adtak (nem is keveset), azok, akiknek ez érdekében állt.

3. www.youtube.com/watch?v=-tiDKk3YJWc

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.21. 12:23:14

@kaleidoscope: "Pont azok miatt lett volna szükséges, hogy ezt hivatalosan kimondja a Katolikus Egyház nevében valaki, akik nem értik, hogy ez gyűlöletkeltő kirohanás miért elfogadhatatlan."

Ne álljál addig fél lábon, amíg Magyarországon bármilyen egyházi emberek elhatárolódnak a szegények, betegek és "mások" verbális (és fizikai) megalázásától, ha az bizonyos kormány részéről érkezik! Nem tudom, jelent meg elhatárolódás attól, hogy Balog Zoltán (református) azt mondta, hogy van, aki önhibájából kerül bajba, van aki nem? És szerintem mégcsak nem is a pénzért csinálják a hazai egyházak, mert amennyire tudom a pénzt a Horn-kormánytól is megkapták. Ők ezt meggyőződésből teszik, hogy kiállnak minden szimbolikus ügy mellett (ha az bizonyos kormánytól érkezik), .... merthogy az Orbán-kormány megmenti őket a kommunistáktól vagy mittudomén, miért.... tisztelet a kivételnek (ha van)!
A meleglobbiról egyébként Ferenc pápa is beszélt, de nem így, csak hát Kerényi és az őellene NEM kiállók nem az eszükről híresek .... Megragadt bennük a lobbi szó, de az már nem, hogy Ferenc pápa mindenkivel szóba áll, aki nem a dogmákat döntögeti (pl. cölibátus-kérdés, " a pápa a cölibátust fontosnak, az egyház számára adománynak tartja ", "nem hitbeli kérdés, hanem életmódbeli szabály").

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.21. 12:37:43

@Dr. szpahi: "Az egyház tekintélyének rombolásáért régen is pénzt adtak (nem is keveset), azok, akiknek ez érdekében állt."

Én elolvasom kalei. minden blogbejegyzését, amit belinkel, és még soha nem éreztem azt, amit te. De ha érezném, akkor meg szerintem nem habókra pocskondiáznám itt a személyét, hanem idézném pontról pontra, hogy mit "mondott rosszul". Te nem így gondolod? Jól látom, hogy inkább arcul ütsz bárkit, csak mert a "főpapnak így válaszol"? Ha rosszat mondott, bizonyítsd be!

"Kerényi durva szavait próbálta a Katolikus Egyházon számonkérni. Nagyon is tendenciózusan (szerintem)."
Kerényivel szerintem nem is a durva szavai miatt van a gond, hanem ahogy az emberekről gondolkodik, és szerintem kalei. ez utóbbit kéri számon. Föntebb leírtam, hogy Ferenc pápa is említette a meleglobbit, mégse sértett meg vele senkit, talán mert nem föltételezi, hogy minden meleg a meleglobbi ügynöke is lenne egyben?

Dr. szpahi 2014.06.21. 13:27:48

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Veled sajnos nem érdemes vitatkozni, mert rengeteg időd van a kommentelésre, gyakorlatilag éjjel-nappal csak ezzel foglalkozol, nekem meg dolgozom kell :-(

Senkinek a személyét nem sértettem, sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy lehet-e személyről beszélni akkor, ha egy blogot vagy egy írást jelige vagy álnév alatt publikál valaki.

Azért kérdeztem rá kaleidoskope@ blogírási motiváltságára, mert - ha egy kommentelő folyton a saját írásait ajánljam (persze, ez szíve-joga!), akkor talán érdemes megtudni azt is, hogy nem holmi marketingfogásról van-e itt szó, és, hogy a témában tanúsított ügybuzgalom mögött van-e valamiféle anyagi ellenszolgáltatás. Nem csak kaleidoscope@-től kérdeztem ezt meg, hanem csaba charmarten@-től is kb. egy évvel ezelőtt, amikor már századszor reklámozta a "csodaprófétanő" legújabb jóslatait.

Kaleidoscope@ blogbejegyzéseit én is olvastam, és mindig szóvá is tettem ezzel kapcsolatosan a fenntartásaimat (ha érdekel, keress rá ezekre, én most nem fogom neked itt csokorba szedni), mert szerintem - ha jó szándékkal is - a Katolikus Egyház rombolásán munkálkodik.

Amit pedig az arcul ütésről írsz, azt nem tudom értelmezni, mert semmi olyat nem állítottam, ami kale@ személyére sértő volna, sőt jeleztem, hogy nem sérteni akartam vele, és bocsánatot kértem, ha ő így értelmezte a kérdésemet. Ezt a példádat meghagyom annak, ami: hisztérikus női kirohansának :-(

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.21. 15:31:44

@Dr. szpahi: : )))))))))))))))))))))))))))))))))))))

"mert rengeteg időd van a kommentelésre, gyakorlatilag éjjel-nappal csak ezzel foglalkozol, nekem meg dolgozom kell :-( "

Elmúlt napokban még netközelben se voltam :), de szerintem nyugodtan összeszámolhatjuk, hogy én és te egy héten hányszor írunk ide hsz-t. Az meg, hogy én munkanélküli vagyok, és kommentelek, mióta is tartozik a véleményem megítéléséhez? Szerinted jó dolog ez a hitelességedre nézve, ha ezt használod érvelésre?
Az egyértelmű, hogy én többször írok hosszú hozzászólást, ugyanis ha nekifogok valaki "pocskondiázásának", akkor szakítok rá időt, hogy idézetekkel bizonyítsam az állításomat!! Volt már nálad is erre példa, tehát akkor mégiscsak be tudtad ezt szorítani a szabadidődbe.

"Ezt a példádat meghagyom annak, ami: hisztérikus női kirohansának :-("
Megnyugtató lenne, ha kiderülne, hogy egy férfi írja ezeket a sorokat, de hát van, hogy a nők kegyetlenebbek egymással.
A Jézust arcul ütő szolga sem vizsgálta, hogy mit mondott a Messiás, csak ütött, hiszen a gazdájára mondtak valamit (történetesen igazat). Szerintem nálad ez a viselkedés jellemző- tendenciózusan, és ez a zavaró, nem az, hogy Dr. szpáhi neve minden topikban felbukkan (mert felbukkan).
Egyébként szerintem te meggyőződésből, ingyen teszed, amit teszel, és szerencsés vagy, hogy senki sem gyanúsított meg az ellenkezőjével.

"akkor talán érdemes megtudni azt is, hogy nem holmi marketingfogásról van-e itt szó, és, hogy a témában tanúsított ügybuzgalom mögött van-e valamiféle anyagi ellenszolgáltatás."
Ja, és ha van, akkor majd bevallja, ugye?! Ha meg nem bérblogger, akkor meg úgyis sejthetnéd, hogy rosszulesik neki így, ebben a formában. Máshogy is meg lehetett volna ezt fogalmazni.
Pl. - úgy érzem, hogy a Kerényi-ügyben is igazságtalanul támadod az Egyházat, és nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban, idézet helye. - így is lehetett volna.

csaba carmarthen 2014.06.21. 15:53:48

www.youtube.com/watch?v=guwcKkU_R9k

A csata most kezd tombolni a Kereszténység ellen.

Felszólítom valamennyi Keresztényt, hogy védjétek meg azon jogotokat, hogy hűséget mutattok Nekem, a ti Jézusotoknak. Ha nem teszitek, akkor megfojtanak benneteket, és kénytelenek lesztek lenyelni a kommunizmus hazugságát.

A kommunizmus – melytől oly sokáig tartott a nyugati világ – most titokban alakulgat egy globális szövetség által...

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/09/a-kommunizmus-melytol-oly-sokaig-tartott-a-nyugati-vilag-most-titokban-alakulgat-egy-globalis-szovetseg-altal/

Antal József 2014.06.21. 17:14:19

Magyarország az egyik ateista, gyarmattartó unióból csatlakozott a másikhoz.
Közben a gazdag gazdagabb lett a szegény pedig szegényebb.
Aki nem látja nem hallja annak jó.

2014.06.21. 18:33:32

@csaba carmarthen:
no de, hol vannak a büdös komcsik?

elárulom neked, időközben átalakultak nemzeti-keresztény polgárokká és ott vannak odafönn a kormányban, mert van jókomcsi és rosszkomcsi, a jókomcsinak mindent lehet, mert bűnei meg lettek bocsájtva...

(az a jó káder, aki zsarolható, mert azt a markunkban tartjuk...)

csaba carmarthen 2014.06.21. 19:50:46

Az EU és a Szovjetunió összehasonlítása -- Vladimir Bukovsky
www.youtube.com/watch?v=fBPNrNgBncE

Meet your new Soviet overlords, Mr Orbán!
www.youtube.com/watch?v=RoBG5DdIca4

David Cameron:Jean-Claude Juncker did not stand for election anywhere, nor did voters choose him...
The future of the EU is at stake. It must either change or accept further decline...

www.irishtimes.com/news/world/uk/invented-process-to-appoint-president-of-european-commission-is-damaging-to-democracy-1.1830355

www.magyarhirlap.hu/cameron-junckert-senki-nem-valasztotta-meg

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/02/az-europai-orszagok-meg-fogjak-adni-magukat-a-diktaturanak-amely-nem-lesz-jobb-mint-hitler-idejeben/

Dr. szpahi 2014.06.21. 20:12:25

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Férfi vagyok, és nagyon is jól ismerem az általad használt agresszív érvelési technikát: „arcodon / Virágzik a honos »ugyan, ne mond!« / S a tettetés: hogy bántva vagy, ha bántasz” (Arisztophanész: A Felhők).

Ezenkívül már csak egy kérdésem van (ha lehet) :-)

Az Egyház "pocskondiázása" szerinted rendben van? Vagyis, ha valaki egyházi személyek által fenntartott blogon minden alkalmat megragad arra, hogy a katolikusokat intoleráns, gyűlölködő, stb. jelzőkkel illesse, kétes alakok különböző rendezvényeken elhangzott beszédeit a Katolikus Egyházon kérje számon, és aki egy vitában ez ellen érvel, arról azt mondja, hogy "a szíve mélyén egyetért" az illető "homofób, gyűlöletkeltő kirohanásával", az szerinted rendben van?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.21. 23:12:26

@Dr. szpahi: "Az Egyház "pocskondiázása" szerinted rendben van?"

Én nem mindenben értek egyet kalei.-val, de pont a stílusával és a módszereivel nincs bajom. Nem mintha az én védelmemre szorulna, de szerintem értelmesen, kulturáltan fejti ki a véleményét, és szükséges ellenpont ő a sok hagyományos konzervativizmusból Egyház-párti kommentelő között. Vagyis vagy, kaleidoscope.
Az meg természetes, hogy határolódjon el az Egyház, ha az ő rendezvényén történt. Legközelebb majd azt mondja valaki, hogy aki szőke, kék szemű, és a Testnevelési Egyetemre jár, azt mind ítéljük el, és alapítsunk új egyetemet, és ti azt mondjátok, hogy semmi köze ehhez a rendezvényszervezőnek? Ismered a mondást: "mikor engem vittek, már nem volt senki, aki szóljon értem".

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.22. 06:31:48

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Nem mintha az én védelmemre szorulna..." - dehogynem, és köszönöm.

2014.06.22. 08:21:12

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
@kaleidoscope:

számomra üde színfolt mindkettőtök jelenléte, soraitokból elsősorban az Egyház iránti aggodalmat olvasom ki, szeretnétek tökéletesnek látni az Anyaszentegyházat, amely mindenkivel szemben befogadó, és mint a tyúkanyó összegyűjti kiscsibéit a szárnyai alá...

Dr. szpahi 2014.06.22. 09:06:56

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Az meg természetes, hogy határolódjon el az Egyház, ha az ő rendezvényén történt."

Nem voltál elég figyelmes, éppen erről beszéltünk, hogy nem egyházi rendezvényen történt, semmi köze a Katolikus Egyháznak hozzá, a két dolog összekapcsolása tendenciózusan arra szolgált (legalábbi az én meglátásomban), hogy megint lehessen kritizálni a Kat. Egyházat.

Kaleidscope@-nak valóban voltak (és remélem, hogy a jövőben is lesznek) építően kritikus hozzászólásai, a régebbi blogbejegyzései is mérsékelt hangúak, és megfontolandó gondolatokat tartalmaznak. Az utóbbi időben azonban (szerintem), nagyon sokat radikalizálódott a blogbejegyzések és az általa jegyzett kommentek hangja, és van egy olyan határ, ami már jóval túlmegy a katolicizmus korrekt és jogos bírálatán, és egyre jobban hasonlít azoknak a beszédéhez, akik saját céljaik és érdekeik érvényesítése céljából mindent megtesznek azért, hogy az Egyház egy súlytalan kirakatintézmény legyen, amelyik tanításait feladva, egyfajta rózsaszín csomagolásban, mesterséges szinezékkel és aromával, pasztőrözött és zsirszegény formában mindenkinek saját ízlése és evilági kívánságai szerint kínálja az evangéliumot.

Dr. szpahi 2014.06.22. 09:13:25

@Izrael misztériuma:

Természetesen, mindenkinek helye van a párbeszédben, de azért ez nem jelenti, hogy mindenben el kell fogadnunk egymás véleményét. Indokolt esetben pedig meg kell ragadnunk a testvérünk kezét, ha azt látjuk, hogy letér a krisztusi útról, és éppen a sánc felé tart :-)

csaba carmarthen 2014.06.22. 15:56:25

Papal resignation linked to inquiry into 'Vatican gay officials', says paper

www.theguardian.com/world/2013/feb/21/pope-retired-amid-gay-bishop-blackmail-inquiry

In an apparent quotation from the report, La Repubblica said some Vatican officials had been subject to "external influence" from laymen with whom they had links of a "worldly nature". The paper said this was a clear reference to blackmail.

It quoted a source "very close to those who wrote [the cardinal's report]" as saying: "Everything revolves around the non-observance of the sixth and seventh commandments."

A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy rájuk várakozva fognak megtalálni Engem. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból, a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni. Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el.

www.masodikeljovetel.hu/en-le-fogom-rombolni-eme-szektak-templomait-es-meg-fogom-allitani-oket-isten-gyermekei-ellen-elkovetett-tetteikben/

2014.06.22. 16:07:31

@Dr. szpahi:
@Dr. szpahi:
a harc odafönn, a legfelsőbb szinteken ma is zajlik, mert egy ilyen hierarchikus rendszert alulról lehetetlen megreformálni...

Kezdettől világos volt, a zsinat minden órája a római kúriával vívott küzdelem jegyében telik. A pápának nem volt ereje hatni a kúriára. A pápák mind a mai napig az elvileg tőlük függő kúria rabjai. Az egyházban az adminisztráció erősebb, mint maga a hatalom, akárcsak a világ országainak többségében. Az adminisztráció puszta tehetetlenségénél fogva megakadályozhat bármely változást. Még II. János Pál sem merészelt a kúriával szembeszállni. Tehetetlen volt Rómában, így inkább körbejárta a világot, ahol győzedelmesként ünnepelték.

A II. Vatikáni Zsinat – ötven év távlatából
JOSÉ COMBLIN brazíliai felszabadítás-teológus († 2011) összegzése
www.merleg-digest.eu/a-ii-vatikani-zsinat-otven-ev-tavlatabol/

2014.06.22. 16:11:20

Mi maradt a II. Vatikáni Zsinatból?

Azok a reformok, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat megvalósított, manapság igen szerényeknek látszanak, és teljes mértékben elvétik céljukat, mert elégtelenek. Sokkal tovább kellene lépni, mert a világ az utóbbi ötven évben többet változott, mint az azelőtt eltelt kétezer év alatt.
A II. Vatikáni Zsinat eredményeiből alábbiakban felsoroljuk mindazt, aminek az eljövendő reformok alapjául kellene szolgálnia:

– Visszatérésa Bibliához mint az egyházi élet állandó vonatkoztatási pontjához, a Biblia előtérbe helyezése minden utólagos doktriner magyarázattal, dogmával és teológiával szemben.

– Isten népének mint az egyházi élet tevékeny résztvevőjének elismerése, igenlése és megerősítése a hit melletti tanúbizonyság és a közösség megszervezése érdekében. A jogok és a fellebezési jogok valóban jogszerű meghatározása arra az esetre, ha a hatalom valamely része elnyomást gyakorolna.

– A szegények egyházának elismerése.

– Olyan egyház elismerése, amely a világot szolgálja és nem a hatalmat akarja.

– Olyan ökuméné igenlése, amelyben a keresztény egyházak mindegyike a lehető legbensőségesebben részesedik.

– A gondolatcsere igenlése minden vallásos és/vagy nem vallásos gondolkodás között.

– Olyan liturgikus reform, amely minden mai férfi és nő számára érhető jelképeket és szavakat használ. A II. Vatikáni Zsinat nyomán megalakult bizottságok sok, a mai keresztények számára teljesen kiüresedett, a misszió útjában álló szót és jelképet száműztek.
(u.i.)

2014.06.22. 16:20:33

@kaleidoscope:
A szexualitásra és a házasságra vonatkozó katolikus tanítás azonban a szentségeket és az Isten-fogalmat is problematikus módon kezeli, amennyiben az újraházasultak vagy a még nem házas együttélők életvitelét a tartós bűnösség égisze alá helyezi. Bár a katolikus házasságteológia a házasságot mint szentséget határozza meg, vagyis az isteni irgalom hathatós jelének tekinti – s így tehát az Ő irgalmának hatékonyságát éppen eme szentségben egészen a sokszor fáradságos hétköznapokig hatóan feltételezi –, a házasság kudarcát (legalábbis a hivatalos tanítás szerint) nem kíséri Isten odafordulása.[xii]

[xii] „Isten könyörületessége nem kompromisszum az igazságossággal, hanem igazságosságának megnyilvánulása. Isten nem egyszerűen kegyelmes a megtévedettekkel és az elítéltekkel (annak ellenére, hogy jogszerűen más illetné meg őket), hanem megigazítja őket oly módon, hogy bűnösökként megigazultakká válnak.”

Egyház, hatalom és test a lelkipásztori teológia nézőpontjából – RAINER BUCHER (Graz)
www.merleg-digest.eu/egyhaz-hatalom-es-test-lelkipasztori-teologia-nezopontjabol/

Dr. szpahi 2014.06.22. 17:47:02

@Izrael misztériuma: Én nem hiszek az alulról jövő reform lehetőségében, eddig minden effajta próbálkozás a Kat. Egyházból való kiszakadást eredményezte. Inkább abban hiszek, amit Ky-Lí idzett egy későbbi blogbejegyzésben (gutta cavat lapidem non vi, sed saepe cadendo).

Már meg is akartam kérdezni, hogy konkrétan Te mit vársz el egy ilyen reformtól, de a fenti bejegyzéssel megelőztél ebben. Ami nagy örömömre szolgál viszont, az az, hogy a felsorolt 9 ponttal mind egyetértek, és szükségesnek is tartom, hogy mindez megvalósuljon. Én felülről várom a kezdeményezést, mert Krisztus mégis csak az Egyház vezetőire bízta az Egyház jó irányba való vezetését :-)

2014.06.22. 18:29:25

@Dr. szpahi:
a felülről jövő reform és Ferenc pápánk támogatására ezzel egyidőben saját magunknak is változnunk kell, és nem a másikra figyelni, a mérce számomra az őskereszténység példája, amelyet nagyon jól jellemez az ún. Diognétoszhoz írt levél:

VI. 1. Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. 2. A lélek áthatja a test minden tagját, ugyanúgy jelen vannak a keresztények a világ városaiban. 3. A lélek is a testben lakik, de nem a testből való; a keresztények is a világban vannak, de nem e világból valók. 4. Láthatatlan a lélek, melyet a látható test börtönöz be; a keresztényeket is úgy lehet megismerni, mint akik a világban vannak, de vallásuk láthatatlan ma¬rad. 5. A test gyűlöli a lelket és küzd ellene, noha a lélek nem követ el ellene semmi igazságtalanságot, csak akadályozza a gyönyörök élvezetében; a világ is gyűlöli a keresztényeket, akik semmilyen igazságtalanságot nem követnek el, csak ellenállnak gyönyöreinek. 6. A lélek szereti a testet, mely őt gyűlöli, és a test tagjait is; a keresztények is szeretik azokat, akik gyűlölik őket. 7. A lélek ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet; így vannak a keresztények is, a világba vannak zárva, mint börtönbe, de mégis ők tartják össze a világot. 8. Halhatatlan a lélek, mely halandó hajlékban lakik; a keresztények is mulandó dolgok közepette zarándokolnak, a mennyben várják a romolhatatlanságot. 9. Ha étel és ital dolgában mostohán bánnak vele, a lélek jobbá válik; a keresztények is sokasodnak, noha naponta üldözik őket. 10. Isten rendelte őket erre a helyre, nem lenne illendő elhagyniuk azt.

LEVÉL DIOGNÉTOSZHOZ
www.tavasz56.hu/szombat/Patrologia/Diogn%E9tosz%20lev%E9l.rtf

csaba carmarthen 2014.06.22. 18:59:35

Freimaurerritual im Hamburger Michael*
www.youtube.com/watch?v=nhqI0qZAZ1k
*1:42 A felvételen hallható, hogy a szabadkőműves szertartásmester a protestáns imaházat egyértelműen ,,Tempel”-nek nevezi. [A magyar nyelvben a pogány templomot is templomnak nevezik, de a németben nem, németül a keresztény templom: Kirche, a pogány templom: Tempel.]

......................................................................

A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért,

hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok.

Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt,

hogy meg tudjam őket menteni.

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy rájuk várakozva fognak megtalálni Engem....

www.masodikeljovetel.hu/en-le-fogom-rombolni-eme-szektak-templomait-es-meg-fogom-allitani-oket-isten-gyermekei-ellen-elkovetett-tetteikben/

Dr. szpahi 2014.06.22. 21:21:43

@Izrael misztériuma: Egyetértek. A változást azonban én egy kölcsönös mozgásként értelmezem. Nekünk kell egyre közelítenünk az Egyház tanításai felé, az Egyház tanításának meg mifelénk.

Dr. szpahi 2014.06.22. 21:29:59

Krisztus a mi ajtónk előtt áll és kopogtat. Az ajtóig nekünk kell elmenni, hogy beengedhessük Őt.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.23. 00:08:14

@Dr. szpahi: "nem egyházi rendezvényen történt, semmi köze a Katolikus Egyháznak hozzá, "

Nem olvastam végig az összes kommentet, így biztos más is írta már, és ha föntebb válaszoltál erre, akkor elolvasom szívesen.
Miért nem egyházi (jellegű) rendezvény, amin papok is részt vesznek, és az egyik helyszín egy katolikus templom (amihez úgy tudom, püspöki engedély kell), valamint felállítanak egy keresztet (talán egyházi jóváhagyással)? Abban igazad van, hogy maga a Kat. Egyház nem vett részt a fesztivál szervezésében (hanem az Új Színház), bocs, hogy félreérthetően fogalmaztam.
www.ujszinhaz.hu/kerfesztprogram.html

"semmi köze a Katolikus Egyháznak hozzá, a két dolog összekapcsolása tendenciózusan arra szolgált (legalábbi az én meglátásomban), hogy megint lehessen kritizálni a Kat. Egyházat. "
Az lehet, hogy a szervezéshez csak a Kat. Egyház egyes papjainak és híveinek volt köze, na de vajon ehhez az egész "keresztény színházasdihoz" most akkor tapsol-e a Kat. Egyház?- én erre lennék nagyon kíváncsi. Rólad tudom, hogy helyteleníted azt, ha felelőtlenül kivisznek civil területre egyházi jelképeket, kellékeket.
Nem sokat értek a színházhoz, de a túlzó modernista színielőadásoknak nem a hagyományos színpadra állítás az ellentettje? Miért ne lehetne Tradicionális Színházi Fesztivált rendezni? Van ennek értelme, hogy "keresztény színház"? Az ember tragédiáját szerintem elő lehet adni modernül/hagyománytisztelőn, de hogy milyen lehet "keresztényül", sejtelmem sincs.

2. Tény, hogy ezen a rendezvényen egy kormánytisztviselő előállt az elképzeléseivel. Nem tudom, szerintem a mostani Színművészetin is megtanulhat szavalni-táncolni meg rendezni, aki akar, és mehet egy hagyományos színházba is. Döntsenek a nézők!

3.Szerintem a Kat. Egyháznak ezeket kellett volna tisztázni: támogat-e Keresztény Színházi Fesztivált továbbra is, és egyetért-e Kerényivel, aki a meleglobbira (tkp. a melegekre, ha a további riportjait nézzük) fogta a Színművészeti állítólagos leromlását?
Mondjuk kiadnának egy ilyen állásfoglalást, hogy pl. "ma a nézők nem nagyon válogathatnak, mert a legtöbb színházban modernista-nihilista a felfogás, és ennek súlyos hatásait érzékeljük, de itt szó nincs semmilyen lobbi befolyásáról, inkább a korszellem a bűnös stb.,
és megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy tisztviselő bűnbakokat keressen, és iskolákat megfenyegessen, ismerjük a történelmi tapasztalatokat erről stb.,
valamint nem tartjuk szerencsésnek hogy ehhez a fesztiválhoz a keresztény jelzőt társítják a szervezők stb.,
ha ebben a szellemben működik továbbra is, akkor papjainkat nem engedjük oda (ha van iylen jogköre a vezetésnek) stb.".
Több kívánságom nincs :), de kompromisszumra hajlandó vagyok :). Különben meg lehet, hogy ez a "keresztény színház" valami régóta működő és elfogadott dolog, csak én nem hallottam róla.

Ha már föntebb válaszoltatok hasonló észrevételekre, szívesen elolvasom.

2014.06.23. 08:50:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a Keresztény Színházi Fesztivál ugyan mitől lenne keresztény egy újfasiszta színház direktor védőszárnyai alatt?
csabatesó fővédnök vagy
ulrichatyus keresztény művészet értékelése okán?

a nyírőjózsi politikai sztár lett félfasiszta vagy tán egészen az létére, az újratemetése körüli cirkusz közröhej tárgyát képezte, most végképp én sem tudnám megmondani, hol nyugszanak hamvai de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy a kiugrott szerzetes miféle Jézus-képet sugall a nézők számára és ez egyáltalán elfogadható-e az egyház számára?

a fasiszta színházban felállított fakereszt üzenete számomra teljesen világos: a rohadt zsidók megint újra keresztre feszítették a szegény, ártatlan magyarjézust és ebben ki is merül a keresztényi jellege...

csaba carmarthen 2014.06.23. 11:44:14

www.youtube.com/watch?v=ivhC8eYPkfY
akik a szabadkőművességet kritizálják, egész egyszerűen fasiszta lelkületről tesznek tanúbizonyságot?

szabadkőművességben minden isten-elképzelés azonos értékű, mindenki szabadon választhatja meg saját istenét?

Magát Krisztust nem lehet Istennek tekinteni, miként ezt például Küng már teszi, hanem példamutató humanista figurának?

Azt kell megpróbálni, hogy az embereket saját erkölcsi önazonosságukhoz elvezessük?

... Aki Jézus bibliai nézetét és nem a humanista nézetet képviseli, az rosszul gondolkodik?

Azt kell mondani, hogy a keresztény néphit isten-elképzelése anti-humánus vonásokat tartalmaz?

katolikus-honlap.freeweb.hu/0904/szabadkom.htm

Dán 7.25
Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket....
mek.oszk.hu/00100/00176/html/dan.htm

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.23. 15:16:14

@Izrael misztériuma: "a Keresztény Színházi Fesztivál ugyan mitől lenne keresztény"

Az megvan, hogy már maga a fesztivál plakátja is feszületet formáz - a fesztivál nevéből és nagy betűkkel a védnökök (Böjte és Tarlós) nevéből?!
Mi is szokott kijönni abból, mikor egyes egyháziak rá akarják tukmálni az általuk erkölcsösnek vélt viselkedést a híveikre? Olyasmi, mint mikor az Abigélben jámbor olvasmányokat hallgatnak a lányok az ebédlőben, a szünetben meg összeházasodnak a tanterem berendezési tárgyaival ....
Teljes megutáltatása várható a műsorra tűzött daraboknak, ha nagyon erőltetni fogják, így és ebben a formában.
Pedig én nem sírom vissza Alföldi IK-ját, te biztos emlékszel az István-topikra! :)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.23. 15:28:27

@vigyüktúlzásbaadolgokat: mikor egyes egyháziak rá akarják tukmálni az általuk erkölcsösnek vélt viselkedést a híveikre?

jav. : erkölcsösnek vélt kultúrát

csaba carmarthen 2014.06.23. 19:35:00

Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora.

Az őr kinyit neki,

a juhok pedig megismerik a hangját.

Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik,

mert ismerik a hangját.

szentiras.hu/SZIT/Jn10

Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle,

mert az idegennek nem ismerik a hangját.”

Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani.........

2014.06.24. 06:12:03

„Ószövetségi mintákból kiindulva egy papa-mama-gyerekek családmodellt építeni egy kicsit nehéz lenne” – mondja a teológusnő, aki éppen ezért nem gondolja egyértelműnek a Biblia álláspontját. A legszomorúbb probléma egyébként a vallásos eredetű genderellenes uszításokkal kapcsolatban, hogy azok köszönő viszonyban sincsenek például a II. vatikáni zsinat szellemiségével, mely szerint ha az egyház nem találja meg a dialógust az adott kor emberével, az csőlátású, ítélkező prófétai szerephez vezet, amelynek gyakorlója nem képes Isten jelenlétét meglátni az egyházon kívül.

Homoszexualitás a Bibliában – genderviták tudományos és egyházi fronton
magyarnarancs.hu/szex/homoszexualitas-a-bibliaban-gendervitak-tudomanyos-es-egyhazi-fronton-90629

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.24. 09:00:56

Egy csodálatos bizonyságtételt ajánlok figyelmetekbe, amely az egyik kedves szerkesztőtársamnak köszönhetően olvasható a blogunkon: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/23/bizonysagtetel_126

csaba carmarthen 2014.06.24. 09:19:54

A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között.

www.masodikeljovetel.hu/az-ajtok-kinyiltak-hogy-lehetove-tegyek-a-poganyok-szamara-egyhazam-meggyalazasat/

2014.06.24. 15:54:22

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
ha már Alföldi, akkor MOMÓ:
Az ember nem élhet úgy, hogy ne szeressen valakit...

Öreg kurvákat még elvisel a polgári ízlés, travikat már nem
divany.hu/stilfuresz/2014/06/24/oreg_kurvak_lepcso_nelkul_sirnak/

nagyon emberi a történet...

2014.06.24. 20:08:41

@Dr. szpahi:
"Krisztus a mi ajtónk előtt áll és kopogtat. Az ajtóig nekünk kell elmenni, hogy beengedhessük Őt."

Isten elfogadásában különböző fokozatok léteznek. Vannak, akik meghallják Isten szavát, de nem nyitnak ajtót: vannak, akik készek megnyitni szívüket Isten befolyása előtt, de nem kívánják igazán házukba fogadni a vendéget: de még azok közül is, akik beengedik és asztalukhoz ültetik, igen kevesen vállalják a teljes azonosulást vele. Joggal tarthatjuk mindegyik lehetőséget a hamis vallásosság megnyilvánulásának, hiszen majdnem, de mégsem egészen megmentve lenni annyi, mint egészen elveszni. Az igaz Isten helyett bálványok költöznek az ilyen lelkekbe.
(Simone Weil: Ami személyes, és ami szent)

Fejlődő szervezet 2014.06.24. 20:36:05

@Izrael misztériuma: ez a fasisztázás legalább olyan fárasztó, mint a zsidózás. Szerintem Dörner messze van attól, hogy újfasisztának lehessen hívni, Nyírő József szintén. Nem tudom, olvastad-e a könyveit, de azokban, amiket én olvastam, nyoma sem volt a fasiszta gondolkodásnak. Emberi, értékes és elgondolkodtató regények voltak. Még a kiugrása történetét feldolgozó Isten igájában című könyv is, sőt, ez az egyik kedvencem tőle.

Úgy vélem, az antiszemitizmus egyik legfőbb oka éppen az örökös fasisztázás, valamint a cseppet sem jogos kollektív bűntudat keltése.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.25. 02:00:48

@Fejlődő szervezet: "Szerintem Dörner messze van attól, hogy újfasisztának lehessen hívni, "

Szerintem Dörner egy "mindenkit utáló szinkronhang", mint egy kommentelő nagyon találóan megjegyezte. Mikor Eddie Murphyt hallgatom valamelyik vicces filmjében, iszonyú nehéz a szuper, laza hangjához D. gyűlölettől eltorzult arcát hozzáképzelnem. Ilyen embernél görcsös erőlködésnek tűnnek ezek a keresztény színházi próbálkozások, mert nem hiteles ...

"ez a fasisztázás legalább olyan fárasztó, mint a zsidózás"
Azért nem mindegy, ha olyan fasisztázik, akinek szenvedett a családja, vagy ha olyan zsidózik, aki csak hallott a zsidók/melegek "világuralomra törő terveiről".

"a cseppet sem jogos kollektív bűntudat keltése."
Kikben keltsen bűntudatot a Holocaust, ha nem a nemzsidókban? Talán a zsidókban (amúgy szerintem mindenkiben, mert ki az, aki nem bűnös)? (Gondolom, nem arra céloztál, hogy IM a magyarokban próbál bűntudatot kelteni, hiszen ő is magyar.)

csaba carmarthen 2014.06.25. 09:24:04

El fogom választani a gyengéket, a szelídeket, az alázatosakat és az igazakat azoktól, akik felmagasztalják magukat,

és akik csak színleg fogadják el Tanításaimat,

viszont átkoznak másokat a szívükben.

Most el fogom választani a búzát a konkolytól, és ennek következtében minden ember hite próbára lesz téve, egészen a végsőkig.

Ebbe beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat, akik átadták szívüket ellenségemnek – a gonosznak.

Minden lélek egyenlő Előttem, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok,

akik most nem ölelnek át Engem.

A világ próbára lesz téve azon szeretet állapot alapján, amit minden egyes személy érez a másik iránt, ami az Isten iránti szeretetük valós tükörképe és mércéje.

Időtök véges, és ahhoz, hogy képesek legyetek elviselni

a vezeklés eme útját,

el kell fogadnotok azt, hogy Isten prófétái egyszerűen csak közlik az Ő Akaratát,

csak azért, hogy az Övéi lehessetek, testben és lélekben.

Ne utasítsátok el Isten Kezét.

Örvendezzetek, mert a megpróbáltatások, melyeket Atyám jelenleg megenged, nagy egyesülést fog eredményezni

az Ő Két földi Tanúja – a keresztények és a zsidók – között, és ők ketten nagy megtérést fognak hozni.

Amikor Isten megengedi a keresztények és a zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van.

Annak köszönhetően, amit el kell majd nekik szenvedniük, még több megtérés lesz, és emberek milliárdjai fogják meglátni az Isten Dicsőségét, tiszta elmével, melyben nincs zavar, ami elrontaná az örömüket, amikor végre ráébrednek az Igazságra.

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/04/amikor-isten-megengedi-a-keresztenyek-es-a-zsidok-uldozteteset-akkor-annak-jo-oka-van/

www.youtube.com/watch?v=k0kBtZY_xIc

Fejlődő szervezet 2014.06.25. 14:42:28

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Azért nem mindegy, ha olyan fasisztázik, akinek szenvedett a családja, vagy ha olyan zsidózik, aki csak hallott a zsidók/melegek "világuralomra törő terveiről".
Az a baj, hogy manapság nem csak azok fasisztáznak, akiknek szenvedett valakijük, hanem azok is - és legfőképp azok - akiknek egyszerűen nem tetszik a "másik oldal" véleménye.

"Kikben keltsen bűntudatot a Holocaust, ha nem a nemzsidókban? Talán a zsidókban (amúgy szerintem mindenkiben, mert ki az, aki nem bűnös)? (Gondolom, nem arra céloztál, hogy IM a magyarokban próbál bűntudatot kelteni, hiszen ő is magyar.)"
Szerintem egyáltalán nem kéne bűntudatot kelteni. Ha erről van szó, lehetne bűntudatkeltést folytatni a máig tartó keresztényüldözésekkel kapcsolatban is, épp úgy, ahogy a kommunizmus milliárdnyi áldozatával kapcsolatban, vagy akár a ruandai mészárlással, a délszláv háborúval, vagy a világtörténelem számos kegyetlen atrocitásával kapcsolatban. De - okosan - ezt mégsem tesszük globális szinten. Amúgy sem én, sem a generációm, sem a felmenőim, sem pedig Európa ma élő lakosságának 90 év alatti lakossága nem bűnös a Holokausztban.
IM-mel semmi bajom, nagyon sok hozzászólásával egyetértek, amire reagáltam, azzal pont nem.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.26. 02:00:54

@Fejlődő szervezet: "Ha erről van szó, lehetne bűntudatkeltést folytatni a máig tartó keresztényüldözésekkel kapcsolatban is, épp úgy, ahogy ..."

Ha neked is gyötrő emlékeid lennének a nagypapádról, akkor nem tudnál teljesen tárgyilagos és nyugodt maradni. Mégis mit kéne tennie IM-nek, hallgatnia az emlékeiről? Meg aki a 21. sz. elején zsidózik, az ne csodálkozzon, ha lefasisztázzák. De most maradjunk Dörner színházas megnyilatkozásainál: a Kerfeszt ajánlójából:
"Isten helyén ma mind gyakrabban terpeszkedik az istentelen szabadosság, a kereszténység helyére pedig háború nélkül tolakodik be például az iszlám, és a legfőbb rossz – a hitetlenség és a magát egyházként definiáló üzleti vállalkozások tömege." (Dörner)
Pedig én utálom a nihilizmust a modern színházban és a kiüresedett színielőadásokat, de a Kerfeszt szerintem csak mutogat meg jajgat, mint valami századeleji nevelőnő.

"sem én, sem a generációm, sem a felmenőim, Európa ma élő lakosságának 90 év alatti lakossága nem bűnös a Holokausztban."
Aha, szóval aki bűnös, és esetleg még él, az tépje a ruháját, te meg nézed, vagy mégis hogy?
Amúgy teljesen más szerintem az a bűntudat, ami a kollektív emlékezetből fakad, mint az, amit a saját tetteidért érzel.
nol.hu/belfold/20100804-_ha_nincs_kollektiv_buntudat__kollektiv_orom_sincs_-762281

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.26. 02:39:40

@Fejlődő szervezet: "manapság nem csak azok fasisztáznak, akiknek szenvedett valakijük, hanem azok is - és legfőképp azok - akiknek egyszerűen nem tetszik a "másik oldal" véleménye. "

Ja, és azok kommunistáznak a leghangosabban, akiknek nagypapáját Recskre vitték vagy segédmunkásként éltek (csak viccelek) (bocs, nem vicces téma).
Én megértem, hogy tiszteled Nyírő írói munkásságát, de ha ez alapján Gorkijra se lehetne mondani, hogy bolsevik, mert nekem pl. tetszik Az anya c. önéletrajzi regénye, akkor az milyen lenne?

2014.06.26. 08:27:31

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Kikben keltsen bűntudatot a Holocaust, ha nem a nemzsidókban?"

meglehetősen paradoxnak tűnő módon a holokauszt rémtettei - elborzadva a bűn mélységétől - elsősorban a bűntelenekben keltettek bűntudatot, mondván, hogy sokkal többet is tehettünk volna, mint amit megtettünk...

bizonyságul álljon itt a híres zsidómentő és nemrég szentté avatott XXIII. János pápa röviddel halála előtt a II. vatikáni zsinaton mondott imája:

"Felismerjük, hogy Káin jegyét viseljük homlokunkon. Testvérünk Ábel évszázadokig vérben és könnyekben feküdt, mert elfelejtettük a Te szeretetedet. Bocsáss meg nekünk Urunk az átokért, melyet a zsidó névre kimondtunk. Bocsáss meg nekünk, hogy az ő testükben Téged másodszor keresztre feszítettünk. Hiszen nem tudtuk, hogy mit cselekedtünk."

2014.06.26. 08:39:44

@Izrael misztériuma:
a másik csoport, akinek leküzdhetetlen bűntudata volt a haláltáborok túlélőihez tartozott, akik úgy érezték, az igazak mind elpusztultak és ők az érdemtelenek maradtak életben, ez a bűntudat elkísérte őket életük végéig, sokan pedig közülük emiatt öngyilkosok lettek...

Számos túlélő megemlíti (például) Simon Wiesenthal A gyilkosok köztünk vannak utolsó lapjain), hogy milyen előszeretettel vágták az SS-katonák a foglyok szemébe a cinikus figyelmeztetést:

„Akárhogyan végződik is ez a háború, az ellenetek vívott háborút máris megnyertük; egyetlenegy sem marad meg közületek tanúnak, és ha valamelyikőtök mégis megúszná, a világ úgysem hinne neki. Egyesekben talán ébred majd némi gyanú, lesznek talán viták is, a történészek kutakodnak talán a múltban, de bizonyosság nem lesz, mert a bizonyítékokat veletek együtt meg fogjuk semmisíteni. És ha valami bizonyíték mégiscsak fennmaradna, ha valamelyikőtök mégiscsak megmaradna, az emberek akkor is azt mondják majd, hogy az olyan szörnyűségeket,min amikről beszéltek, egyszerűen nem lehet elhinni: azt mondják majd, hogy mindez merő propaganda, egyszóval nekünk hisznek majd, akik mindent letagadunk, nem pedig nektek. A lágerek történetét mi mondjuk majd tollba.” Ugyanez a gondolat ("hiába is mondanánk, el úgysem hinnének nekünk") furcsamód a foglyok kétségbeesett éjszakai álmaiban is felbukkant. Szóban vagy írott emlékezéseiben szinte valamennyi túlélő említést teszt egy fogsága éjjelein gyakran visszatérő álomról, s ez az álom, ha részletiben kinél-kinél másként fest is, tartalmában nagyon is egyforma: a fogoly hazatér, szenvedélyesen és megkönnyebbülten beszámol szerettei egyikének az átélt gyötrelmekről, de az nem hisze neki, sőt végig sem hallgatja. Az álom legjellemzőbb (és legkegyetlenebb) változatában a másik egyenesen sarkon fordul, és szó nélkül faképnél hagyja az elbeszélőt.

Primo Levi: Akik odavesztek és akik megmenekültek

Fejlődő szervezet 2014.06.26. 10:44:52

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Az idézett Dörner-mondattal lényegében egyetértek - és nem látok benne fasizmusra utaló jeleket.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.26. 15:09:20

@Fejlődő szervezet: "Az idézett Dörner-mondattal lényegében egyetértek "

Mondjál egy évszázadot, mikor nem fenyegette a kereszténységet a hitetlenség, a pogányság vagy a "rossz" erkölcsök :)?
"az istentelen szabadosság, ... az iszlám, és a legfőbb rossz – a hitetlenség "
Én nem látok ezekben a sorokban gyűlöletnél/rettegésnél egyebet. Én is látom a veszélyeket, de a démonizálás nem szokott jóra vezetni szerintem. Én így fogalmaznám meg pl. új vallások és gondolatok, amik sok igazságot tartalmaznak, de részigazságot stb., a természettudományok és a materialista világkép felvilágosító, de leegyszerűsítő magyarázatai stb.; az erkölcsi szabályok felszabadító lazítása, de belső parancsok nélkül stb. Nem tudom, lehet hogy szerinted a keménység a célravezetőbb.

"- és nem látok benne fasizmusra utaló jeleket."
Nem is ezek miatt a szavak miatt alkalmazta IM a kifogásolt jelzőt, gondolom. Amúgy meg senkit nem érdekelne, ha Dörner mint egy maszek színház igazgatója csinálná a dolgait, legfeljebb csak a rajongói látogatnák az épületes előadásait.
Ha csak ennyit hirdettek volna meg a szervezők: "a színházművészet eszközeivel felmutatni és védeni nemzeti és keresztény értékeinket." - szerintem bölcsebbek maradtak volna .....
Más kérdés, hogy előre félek, hogy ez az egész csak arra lesz jó, hogy cseberből vederbe essünk ... pl. Alföldi nihilista IK-ja helyett a rókaprémben szaladgáló Varga Mikit bámulhatjuk, kb. olyan instrukciókkal ellátva, hogy a király attól király, hogy olyan mereven tartja magát, mint akinek karót dugtak a s.ggébe.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.26. 15:39:28

@Izrael misztériuma: "És ha valami bizonyíték mégiscsak fennmaradna, ha valamelyikőtök mégiscsak megmaradna,"

A Náci orvosokban sokszor szóba kerül ez a téma: időnként kivégezték a halotthordó (zsidó fogoly) csoportokat, hogy tanú ne maradjon. Mikor meg közeledett a front, akkor robbantották az SS-ek a krematóriumokat, tüntették a nyomokat. Az a csoda, hogy nem sikerült nyom nélkül eltüntetni a koncentrációs táborokat, érted CSODA.
Egyébként ezt az egyet nem értettem soha, hogy miért akarták a nácik a "végső megoldás" nyomait eltüntetni. Talán ez lehet rá a magyarázat, amit most idéztél: ezzel is lehetett kínozni a foglyokat, és a zsidóságnak még az emlékét is ki akarták irtani. Eléggé ördögi terv ... :/
Amit a bűntudatról írsz: fájó, ha a bűnösök közül nem térnek meg sokan.
Amúgy: pszichopatáktól ne várjon az ember bűnbánatot (persze csak kis részük lehetett valódi pszichopata).

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.27. 07:11:12

Sokszor elhangzik konzervatív keresztény körökben, hogy az azonos neműek házasságának elismerése csak a nyugati világ (értve ez alatt Észak-Amerikát és Nyugat-Európát) "devianciája", erre a világ többi részén nincs sem igény, sem szándék. Az persze eddig is többször bebizonyosodott, hogy ez nem igaz (pl. amikor az azonos neműek házasságát legalizálták Argentínában, vagy Új-Zélandon), de most újabb cáfolata jelent meg ennek a hamis elképzelésnek. Egy afrikai missziós útról hazájába, Chilébe visszatérő jezsuita szerzetes pap nyilatkozott egy ottani hírportálnak, amiről egy új posztban számoltam be: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/27/chilei_jezsuita_pap_tamogatja_a_meleghazassag_elismereset

csaba carmarthen 2014.06.27. 10:39:19

miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eukarisztiát.

....

De nektek soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

www.masodikeljovetel.hu/az-ajtok-kinyiltak-hogy-lehetove-tegyek-a-poganyok-szamara-egyhazam-meggyalazasat/

2014.06.27. 12:11:43

@kaleidoscope:
„Számomra a szeretet és a család a fontos, ha pedig ezt egy férfi tudja megadni, akkor ő adja meg”
dinamo.blog.hu/2014/06/27/_szamomra_a_szeretet_es_a_csalad_a_fontos_ha_pedig_ezt_egy_ferfi_tudja_megadni_akkor_o_adja_meg

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.27. 14:08:59

@Izrael misztériuma: Nagyon jó cikk, köszönöm a figyelemfelhívást. Nagyon érdekes helyzet, hogy egy kormánypárti, keresztény fiatal tárgyszerű, érthető, világos szavait csak egy magát baloldalinak deklaráló oldal hozza le. Persze az is igaz, hogy a Mandi is szokott ilyeneket lehozni, de csak a sajtószemle részeként, olyat még nem olvastam, amikor jobboldali szerkesztő ilyen korrekt hangvételű interjút készített és publikált volna ilyen témában.

csaba carmarthen 2014.06.27. 21:33:27

www.youtube.com/watch?v=G7UYhV4JHBk

A demonstrálók legtöbbje középosztálybeli család volt, kisgyerekeiket is magukkal vitték a szülők. "Hollande, nem akarjuk a törvényedet!" - skandálták a felvonulók, utalva az új családjogi törvényre, amelyet áprilisban készül elfogadni a kormány.

A tüntetők helytelenítik az olyan orvosi beavatkozások legalizálását, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is - részben - saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot. A francia kormány miniszterei hiába hajtogatják, hogy ilyen pontok nem is szerepelnek a családjogi törvény tervezetében, a tüntetők nem hisznek nekik, illetve úgy vélik, hogy idővel a kormány módosítgatásokkal belemesterkedné ezeket is a törvénybe.

"Nem vagyunk naivak!" - mondta újságíróknak Philippe Barbarin, Lyon érseke, aki városában a menet élére állt Kamel Kabtane-nal, a Nagy Mecset rektorával együtt.

A százezres tüntetői összlétszám rendőrségi adat. A szervezők szerint Párizsban félmillióan voltak a felvonulók, Lyonban pedig 40 ezren. A rendőrség 80 ezerre és 19 ezer 500-ra becsülte a tüntetők párizsi és lyoni seregét.
.....

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.28. 07:03:50

@csaba carmarthen: szerintem a mai Szentmise olvasmányaként elhangzó bibliai idézet elég komoly figyelmeztetés az össze-vissza jóslatokkal kapcsolatban: "Siral 2.14:
"Amit prófétáid jövendöltek neked, az csalárdság volt és balgaság. Soha nem tárták fel vétkedet, hogy indítsanak megtérésre, Hamis látomásokkal hitegettek, becsaptak és félrevezettek."
Persze tisztában vagyok, hogy akik ragaszkodnak saját konzervatív álláspontjukhoz, azok pont engem vádolnak a második mondattal, kiragadva a szöveget összefüggéseiből, és fittyet hányva a tényre, hogy én nem jövendölgetek, és nem terjesztek hamis látomásokat.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.28. 07:41:15

@Dr. szpahi: nem semmi:
" Vallását gyakorló, 18 éve szentségi házasságban élő keresztény ember, négy gyermek édesapja vagyok." - nem szép dolog a kérkedés, bármennyire dícséretes is az, amit valaki tett.

"Halmozottan hátrányos kisebbségiként véleményemet kéretik különös súllyal figyelembe venni" - mondja ezt egy olyan országban, amelynek alaptörvényében rögzítették a hetero házasság kizárólagosságát, és amelyben kormányprogramként fogalmazták meg a "teherhordók" kiemelt segítségét, amelyben a családi adókedvezményeket csak azok vehetik igénybe, akiket ő "Halmozottan hátrányos kisebbségiként" aposztrofál.

" – annál is inkább, mivel homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni." - mondja ezt úgy, hogy ma a gyermekei bölcsődei, óvodai gondozását, iskolai, egyetemi képzését, egészségügyi ellátását, a családi pótlékot, és minden általuk igénybevett közszolgáltatást a "homoszexuális polgártársai" adójából is fedezik, ráadásul jelenleg (éppen az aktívkereső/eltartott arán miatt) sokkal nagyobb arányban, minta amennyivel saját maga hozzájárul ezekhez a kiadásokhoz. Mondja ezt ő, aki bár a toleráns ember látszatát akarja kelteni, mégis olajat önt a tűzre azzal, hogy a homofób csőcseléket bátorítja az írásával, közvetve tehát hozzájárulva ahhoz, hogy a "homoszexuális polgártársai"-t még nyugdíjas koruk előtt elűzze az általa is szított gyűlölet ebből az országból. Csak gratulálni tudok a szerzőnek is, meg a hivatkozónak is ehhez a "csodálatos alkotáshoz"!

Dr. szpahi 2014.06.28. 08:18:32

@kaleidoscope:

Igen, ez egy ellenvélemény volt. Egy szemernyivel sem radikálisabb, mint amilyenekre (a másik oldalról) Te is szoktál hivatkozni.

És a "homofób csőcselék" mellett (amelyik sajnos minden országban valóban létezik), van egyfajta másik csőcselék is, amelyik a "meleg büszkeség" napján tangában riszálja magát a publikum előtt, és blaszfémikus, keresztényellenes molinókat lobogtat, vagy az euroviziós dalfesztiválon androgűn prostituáltnak öltözve okoz botrányt.

Bevallom, én mindkét szélsőségtől egyformán félek, és mindkettőt egyformán károsnak tartom, elsősorban az ártatlan gyerekeinkre nézve...

Dr. szpahi 2014.06.28. 08:41:42

@kaleidoscope:

Az egyik szélsőség emblematikus szószólója Kerényi, a másiké Alföldi. Mondd, Te kit választanál? Keresztényként én mindkét figura megnyilvánulását egyformán károsnak és botrányosnak tartom.

Antal József 2014.06.28. 09:39:49

Valódi, értékteremtő munkát egyes-egyedül a felelős szülő végez az állam részére.
Senki más kizárólag ők.
Egy egyedülálló szívsebész, atomfizikus, a világ legjobb karmestere a jezsuiták rendfőnöke nem teremt értéket az állam számára. Semmit.
Ha nincs gyermek nem kell szívsebész, atomfizikus, karmester és egy jezsuita sem. Minek, kinek?
Ha nincs gyermek nem lesz senkiből szívsebész, atomfizikus, karmester, jezsuita.
Ők tartják majd el a nyugdíjas szívsebészt, atomfizikust, karmestert, jezsuitát ha felnőnek.
Cserébe mit is kap a felelős szülő?...
Az előző kormányok mindent elvettek tőlük. Kapsz családi pótlékot és ennyi.
A mostani kormány már kezdi elismerni a munkájuk nagyságát.
Ha dolgozol nem adózol annyit., mint egy gyermektelen.
Vegyük a négygyermekes példát.
Egy átlag kétkeresős négygyermekes nem fizet SZJA-t, eü.-i hozzájárulást, de a nyugdíjjárulékot már mindet nem ússzák meg.
Mire fel fizet bármi adót vagy járulékot?...
Egy négygyermekes négyszeresen felkelt éjjel-hajnalban a gyermekeihez és ment dolgozni ugyanúgy, mint a szívsebész, atomfizikus, karmester, jezsuita akik este leültek egy sörrel a vébé elé miközben a négygyermekes rohant haza a gyerekeihez.
Egy négygyermekes ugyanolyan luxusadót fizet a kisbuszára - mert csak abban férnek el – mint a szívsebész, atomfizikus, karmester, jezsuita (ők a kivételek akik erősítik a szabályt) a megérdemelt luxus személygépkocsijára.
Egy négygyermekes négyszer annyi ÁFA-t fizet az alapvető élelmiszerekre és a ruházatra, pedig egy tenyérnyi gyerekruha többe kerül, mint a felnőtt ruha és előbb ki is növik és hamarabb elkopik a homokozóba.
A négygyermekesek mégsem nézik le a szívsebészt, atomfizikust, karmestert, jezsuitát hanem példaként állítják őket a gyerekeiknek.
Az is igaz, hogy valódi örömöket is csak a gyermek által kaphatunk.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.28. 09:50:51

@Dr. szpahi: "És a "homofób csőcselék" mellett (amelyik sajnos minden országban valóban létezik), van egyfajta másik csőcselék is, amelyik a "meleg büszkeség" napján tangában riszálja magát a publikum előtt, és blaszfémikus, keresztényellenes molinókat lobogtat, vagy az euroviziós dalfesztiválon androgűn prostituáltnak öltözve okoz botrányt. " egyrészt a magát "tangában riszáló" "blaszfémikus, keresztényellenes molinókat lobogtató csőcselék" az elmúlt években de facto nem volt. A korábbi ilyen viselkedés elleni tiltakozást tudomásul véve, évek óta nem tettek ilyet a pride résztvevői, de Ti ennek ellenére ugyanezzel jöttök, ugyanezt mantrázzátok, szemellenzősen kirekesztve a tudatotokkból azt a tényt, hogy ilyen MÁR NEM FORDULT ELŐ ÉVEK ÓTA!!!! ÉRTED? NEM FORDULT ELŐ ILYEN ÉVEK ÓTA!
Ráadásul azok, akik a pride-on felvonulnak nem üvöltik a heteró többségre, hogy genetikai söpredékek, nem akarják őket megverni, savas tojással megdobálni, ilyet csak a homofób csőcselék csinál, minden évben, miattuk kell rendőri védelem és miattuk kell félni és rettegni. Bécsben a pride ünnep, az egész város ünnepel, mindenhol kitesznek egy szivárványos zászlót (középületekre, villamosokra, közterekre), és aki nem ért egyet, az is tudomásul veszi, hogy együtt kell élnie azokkal, akik másként gondolkodnak bizonyos dolgokról. Nálunk a botrány, a félelem, a gyűlölködés napja.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.28. 10:12:36

Ezekben a napokban, Jézus Szíve ünnepe után engeszteljük Istent azokért a városokért, ahol a bűnt társadalmi eseményként ünneplik.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.28. 10:45:25

@matthaios: ...és azokért is, akik megölik, megverik, vagy egyszerűen csak gyűlölik embertársaikat azért, mert más a szexuális irányultságuk.

Dr. szpahi 2014.06.28. 12:34:23

@kaleidoscope:

Ha ilyesmi mostanában nem volt, akkor ŐSZINTÉN örülök neki (az utóbbi időben annyira azért nem követtem az eseményeket). Azonban úgy tudom - javíts ki kérlek, ha tévedek - hogy savval leöntés és tojásdobálás se volt mostanában. Talán az effajta események hiánya azt mutatja, hogy MINDKÉT fél ultrái kerülik az egymás nyilvános provokálását. Ami pedig a közös ünneplést illeti, hadd ne legyen kötelező már mindenkinek résztvenni ebben. Azért ez - beláthatnád - túlzottam szemellenzős elvárás lenne.

Az általad említett bécsi példát pedig én egy másik végletnek tekintem, egy számító és nyilvánvalóan képmutató magatartásnak, görcsös erőlködésnek, amellyel a Jörg H. megszavazása idején tanúsított kollektív "bűneiket" akarják lemosni, és "megtérésüket" az európai liberális elit számára "igazolni" (ahogy azt az eurovíziós események is kiválóan példázták).

No meg ujjal mutogatni azokra, akiknél a másik ember "elfogadásának" kategóriájába ez a túlzott kirakat-tolerancia és exhibicionizmus már nem fér bele.

2014.06.28. 14:30:48

@kaleidoscope:
Szonyi Szilard a Heti Valasz nevu partlap piti bergyilkosa foszerkeszto-helyettese "oszinte vallomast" kozolt a homoszexualitasrol.
Szonyi leirja, hogy hitvallo katolikuskent Isten es ember elleni veteknek tartja a homoszexualitast. A szonyiszilardsagrol viszont nem irt semmi. Ezert segitek.
Szonyi arrol ir, hogy az utobbi 18 evben legfeljebb negyszer kozosult a felesegevel. Szigoruan misszionarius pozicioban, pizsamaban es zokniban, utodnemzes celjabol. Szentsegi hitvallokent nyilvan nem hibazott, bummbele, es mar lehet is venni az ujabb adag pelenkat. Arrol is ir, hogy ez a negy csemete (akik nem lehetnek melegek, hiszen olyan meg nem volt, hogy hitvallo szentseginek meleg gyereke legyen) fogja fedezni a homoszexualis polgartarsai nyugdijat. Amennyiben az Olvaso most nem hany, az jellemhiba, en szoltam.
Szonyi egy undorito es agressziv rezsim alfahimjeit elegiti ki kezzel es szajjal minden egyes heten, es errol semmi sem jut az eszebe. Nekem igen.
"Azon apatársaimtól, akik szerint „Conchita Wurst” fellépésében és küllemében nincs semmi kivetnivaló, megkérdezném, szeretnék-e, hogy az ő fiuk egyszer így nézzen ki" — ezt birta leirni.
Ez az a szint, amitol az ember elhagyja az orszagot.

Oszinte vallomas a szonyiszilardsagrol
orulunkvincent.blog.hu/2014/06/26/oszinte_vallomas_a_szonyiszilardsagrol

Dr. szpahi 2014.06.28. 15:10:05

@Izrael misztériuma:

Az általad idézett blog alpári hangneme, mosdatlansága és altesti humora mellett Kerényi "ártatlan" kiszólása úttörőknek való örs-avató beszéd. Gratulálok, a balliberális oldal ezzel a szöveggel az általatok oly büszkén képviselt "tolerancia"-eszme illusztrálásából ismét jelesre vizsgázott.

@kaleidoscope:

Gondolom, a homoszexuális emberek (keresztény) jogaiért folytatott ádáz küzdelem jegyében Te is mélységesen egyetértesz az orulunkvincent.blog.hu-ról idézettekkel. Vagy nem?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.28. 15:24:08

@kaleidoscope:

'és azokért is, akik megölik, megverik, vagy egyszerűen csak gyűlölik embertársaikat azért, mert más a szexuális irányultságuk'

Igen, azokért is, ha vannak ilyenek. Meg azokért is, akik a katolikus egyház egyértelmű tanítását elfogadókat gyűlölik, őket homofóbiával és gyűlöletkeltéssel vádolják.

2014.06.28. 17:29:21

@Dr. szpahi:
na és a szőnyiszilárdság számodra elfogadható hangnem?

2014.06.28. 17:34:47

@Dr. szpahi:
sőt azt is megkérdezném, hogy a posztíró zavaros gondolataival képes vagy-e azonosulni vagy legalábbis értelmezni, mert nekem nem sikerült kibogoznom az üzenetét, számomra álvallásos és politikai zagyvalék sajátságos elegye, ami miatt én szégyenkezek, hogy ilyen egyszerűen megjelenhet...

Dr. szpahi 2014.06.28. 19:07:45

@Izrael misztériuma:

Van amiben egyetértek Szőnyi Szilárddal, van amiben nem. Szerintem a hangneme nem sokban tér el a normálistól, és bár politizáló, esetleg álvallásosnak is tűnhet, nem gyűlölködő. A nyugdíj fizetésére tett utalását viszont kifejezetten a budapesti kispolgár tipikus kicsinyeskedésének tartom.

2014.06.28. 21:57:34

@Dr. szpahi:
nekem az a fő bajom vele, hogy ez egy megrendelésre készült kódolt buzizás és pénzért csinálja, ez is a prostitúció egyik szokásos formája és még büszke is rá!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.29. 18:24:09

Az októberi rendkívüli család-szinódus munkaanyagáról elég kevés reakció látott eddig napvilágot. Igaz teljes terjedelmében nem jelent meg magyarul a dokumentum, a hivatalos tudósítás pedig elég szűkszavú ahhoz képest, hogy 77 oldalas az egész anyag. Néhány gondolatot írtam róla a Kaleidoscope blogon: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/29/diszkrepancia

Antal József 2014.06.29. 21:58:42

Magyarországon meg lehet élni a "buzizásból"...mindkét oldalon.
A jezsuitáknál blogolni is lehet róla.
Ez az egyik fő probléma.
Minden rendben van. Túlságosan is.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.30. 06:10:20

@Izrael misztériuma: mindig meglep, hogy Béndek Péter írásait ilyen (viszonylag) sokan elolvassák, mert nem érzem benne a reális konzervatív alternatíva lehetőségét. Te igen?

2014.06.30. 10:13:51

@kaleidoscope:
Az erőszakos, céltudatos, "úrnak, magyarnak egyként rongy" Tisza vezette ki a Magyar Királyságot a liberalizmus intézményrendszeréből, a polgárosodás és a mérsékelt szociális reformok érájából a nyilvánvaló hanyatlásba...

Nem találni a fogást Orbánon
hafr.blog.hu/2014/06/09/nem_talalni_a_fogast_orbanon

Béndek Péter írása alapján értettem meg, hogy én egy idejétmúlt figura vagyok, nem voltam hajlandó eddig tudomásul venni, hogy a liberalizmusnak végleg leáldozott...

tulajdonképpen akár konzervatív-liberális vagy liberális-konzervatív is lehetnék, de erre jelenleg még inkább nincsen igény, így várom, mit hoz a jövendő...

2014.06.30. 10:17:30

@kaleidoscope:
Orbán szövetségese arra biztat, vegyél részt a Pride-on
index.hu/index2/#bloghu/magyarinfo/2014/06/29/orban_szovetsegese_arra_biztat_vegyel_reszt_a_pride-on

ezt nem tudom, hogy magyarázzák meg majd itthon...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.30. 10:18:00

@kaleidoscope:

Mindig meglep, amikor a homoszexualitás kérdését a liberalizmus-konzervativizmus stb. – végülis valamilyen értelemben ideológiai – kategória keretében próbálják értelmezni, holott az itt alkalmazandó kategória a bűn kategóriája. A homoszexuális cselekedet súlyos bűn, a homoszexuális hajlam pedig egyike azoknak a bűnre vezető hajlamoknak, amelyek az ősbűn következtében mindannyiunkban jelen vannak, kiben ilyen, kiben olyan formában. Ami a megdöbbentő, hogy ezt ünneplik.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.30. 10:55:50

@matthaios: "Mindig meglep..." - ezt nem csodálom, mert szemmel láthatóan képtelen vagy a kérdést a maga komplexitásában vizsgálni, a gondolkodásmódod teljesen letapadta ahhoz a teóriához, hogy "az itt alkalmazandó kategória a bűn kategóriája". Hála Istennek, hogy egyre többen képesek elengedni ezt a leegyszerűsítő, hibás gondolati sémát, nyitottan annak a lehetőségnek a megvizsgálására, hogy mi van akkor, ha ez egy tévedés volt az Egyház részéről.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.30. 11:22:06

@kaleidoscope:

'szemmel láthatóan képtelen vagy a kérdést a maga komplexitásában vizsgálni'

Persze, akik az Egyház álláspontját képviselik, azok mind ilyenek szerinted.

'mi van akkor, ha ez egy tévedés volt az Egyház részéről'

És mi van akkor, ha nem? A bűn elutasítását persze hívhatód "hibás gondolati sémának". A bűn nem bűnnek való beállítását pedig lehet "bizonyos lehetőségek megvizsgálására való nyitottságnak" nevezni. Valójában a helyzet sokkal egyszerűbb annál, hogy ilyen körülményesen kelljen ezt kifejezni. A bűn az bűn és az Egyház illetékes ennek objektív megállapításában.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.30. 12:11:11

@matthaios: Megjelent egy nagyon érdekes poszt a témában. A szerzőjéről érezhető, hogy nagyon igyekszik az objektivitását megőrizni, de saját maga is tudja saját magáról, meg az általa hivatkozott, a saját maga számára referenciának számító személyekről, hogy elfogultak a hagyományos, a homoszexuális cselekedeteket egyértelműen bűnnek tekintő keresztény (keresztyén) álláspont mellett. Mindazonáltal érdemes elolvasni a posztot, és az abban hivatkozott korábbi írásokat: revalve.wordpress.com/2014/06/29/isten-es-a-meleg-kereszteny-az-erem-masik-oldala/
Ebben olvasható a homoszexuális cselekedet morálteológiai megítélésével kapcsolatban ez a gondolat is: "...valójában szerintem nem pusztán bizonyos igeszakaszok megfelelő értelmezése mentén fog eldőlni ez a kérdés, hanem bizonyos szempontból érzelmi alapon, illetve néhány olyan alapkérdés megválaszolása mentén, mely nem is igazán az ember bibliaértelmezésével kapcsolatos." Érdekes gondolatok egy protestáns hívőtől. Katolikusként ehhez annyit lehet hozzátenni, hogy ugyanez elmondható a Szent Hagyomány, a KEK vonatkozó pontjaiban hivatkozott egyéb írások értelmezésével, interpretációjával kapcsolatban.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.30. 12:34:31

@kaleidoscope:

Én megmaradok az Egyház kezdettől fogva egyértelmű tanítása mellett, mert ez elengedhetetlen összetevője a katolikus létnek. Erkölcsi kérdésekben illetékes az Egyház.

csaba carmarthen 2014.06.30. 12:49:10

@kaleidoscope: nem konzervativ versus liberalis itt a ket irany,

hanem elet kulturaja

versus halal kulturaja

www.youtube.com/watch?v=tN8SflZ0uR4

"Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban." Róm 6

Annak a bűnnek a zsoldja a halál, amelyet te itt -karöltve egyesekkel- nyilvánosan tagadsz, és propagálsz.

Habár te ezt hátszélben teszed, - ez nem kérdés-, sőt a blogon is nyilvánvaló, hogy vannak akik biztatnak téged erre (bár használhatnánk a felbujtat szót is).

Isten irgalma egyedül akkor tud minket elérni, ha döntést hozunk arról, hogy szakítunk a bűnnel. Ez mindenkire igaz, és mindenkinek személyesen kell ezt a harcot megharcolnia - bármilyen bűnről is van szó.

Ez nem egy könnyű harc, és egyikünk sem érezheti biztosan nyeregben magát, éppen ezért sem ítélkezhetünk egymásról.

Ugyanakkor a bűn melletti (bármilyen bűn melletti) nyilvános propaganda nem csak annak a lelki üdvét veszélyezteti, aki ebben részt vesz (és aki erre felbujtat) hanem sokakét, akiket mindez befolyásol.

Ez roppant veszélyes, még akkor is ha kormányok, ENSZ, parádék, sőt még egyes egyháziak is bekapcsolódnak ebbe a propaganda gépezetbe.

Istent semmilyen földi hatalom, semmilyen Isten-ellenes lázadás nem fogja legyőzni , ő viszont fel fogja tárni hamarosan minden ember előtt a bűn mélységeit és mindenki személyes sötétségét,

- az Ő szeretetének fényében.

Ez végső választásra fog mindenkit késztetni...
www.youtube.com/watch?v=2-lqE2fTdrU

Nem lesz kétséges, hogy a bűn az bűn, egy pillanatig sem...

("...Hogy eszembe sem jut melyik a rossz út...
www.youtube.com/watch?v=UylZ_e2mAFk
valami kéz ami vissza húz....")

..Mármint, ha engedjük, hogy visszahúzzon...

Isten előtt egyikünk sem fog magyarázkodni, nála nem fog bejönni ez és ehhez hasonló duma (már bocsánat a kifejezésért), hogy

"képtelen vagy a kérdést a maga komplexitásában vizsgálni"

ott ugyanis Ő mutatja majd a tükröt.

...............

Sokan megpróbálnak téged lebeszélni arról, hogy komolyan vedd ezen eseményekre való felkészülést.

(most persze visszamagyarázkodhatsz, hogy ez nem így van - és az illető is,- szokása szerint-,

- lelketek mélyén azonban tudjátok, hogy ez így van)

Annál fájdalmasabb lesz viszont majd mindez nekünk,

minél felkészületlenebbül és minél nagyobb ellenállással ér minket ez az Istentől jövő esemény.

A többiek, egy dolgot tudunk innen tenni értetek (és magunkért):
(ahogy arra matthaios is nemrégiben hivott)

Imádkozunk és igyekszünk engesztelni

imádkozni és engeszetlni.........

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>...

miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eukarisztiát.

....

De nektek soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

www.masodikeljovetel.hu/az-ajtok-kinyiltak-hogy-lehetove-tegyek-a-poganyok-szamara-egyhazam-meggyalazasat/

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.30. 19:58:14

@matthaios: @matthaios: "Erkölcsi kérdésekben illetékes az Egyház."

Az Egyház tudtommal a lopást is tiltja, és mégsem kajabálsz itt a blogon folyamatosan pl. a politikusok ellen, hogy ne járjanak templomba.

"A homoszexuális cselekedet súlyos bűn, ... Ami a megdöbbentő, hogy ezt ünneplik."
Lehet, hogy igaz az elméleted (a homoszexualitás bűn), de akkor hibás a következtetés, amit levontál belőle, legalábbis ha megpróbálom a Bibliával összeegyeztetni. Ha jól értelmezem (Mt 9,9), akkor pont, hogy barátkoznod kellene a bűnösökkel, és elmenned az ünnepségükre, hiszen az elméletedből az következik, hogy nekik van legnagyobb szükségük az orvosságra.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.30. 20:17:14

@Dr. szpahi: "Mondd, Te kit választanál? Keresztényként én mindkét figura megnyilvánulását egyformán károsnak és botrányosnak tartom."

Továbbra is kíváncsian várom - sőt, azt hiszem nyugodtan mondhatom többek nevében: várjuk- a válaszod a fő kérdésre, miszerint a Kat. Egyház láthatóan eldöntötte, melyiket választja a kettő közül? Hiszen helyszínt, résztvevőket, és ezzel jóváhagyást biztosított a szerinted kétes alakokat felvonultató Kerfeszt részére.

"Bevallom, én mindkét szélsőségtől egyformán félek, és mindkettőt egyformán károsnak tartom, elsősorban az ártatlan gyerekeinkre nézve..."
Meglepve látom, hogy a munkanélküli rokkantakat most kihagytad a felsorolásból. Mintha múltkor ezzel indokoltad volna, hogy megválogatod, kivel állsz szóba ....

csaba carmarthen 2014.07.01. 04:32:51

A bűnre kísértés az csábító, és az áldozatnak mindig nehezére fog esni, hogy elhessegesse.

Lopás esetében a bűnöst vonzani fogja a nagy zsákmány, ami majd az övé lesz, ha kész arra, hogy lopjon.

A másokon elkövetett fizikai erőszak és testi bántalmazás esetében az áldozatot (a megkísértett áldozatot) csábítani fogja a gyűlölet, ami jó dologként van tálalva számára.

Meg lesz győződve arról, hogy ő egyszerűen csak részt vesz a megbüntetésben, ami az igazság nevében szükséges.

Más esetekben az áldozat belesodródik a bűn elkövetésébe, és semmi rosszat nem fog látni ebben, mert a csábítás nagyon vonzó lesz.

A bűn és az elkövetésére való kísértés mindig jó és ártalmatlan dologként lesz tálalva, és sok esetben még helyesnek is tartják.

A rossz jónak fog tűnni, a jó pedig rossznak.

Minden dolog, amiben a sátán benne van – különösen, amikor arra kísérti az embert, minden elképzelhető érvvel, hogy fordítson hátat Istennek -, az ellentéte lesz.

Mindenütt, ahol a sátán jelen lesz, zűrzavar lesz. Semmi sem lesz olyan, mint aminek lennie kellene.

Semmi jó nem származhat az általa való fertőzésből.

A lelkek, akik részt vesznek az ő cselszövéseiben, egy mélyen felkavaró lelkifurdalástól fognak szenvedni, a bűn elkövetése alatt és után.

A fontos tanulság itt az, hogy el kell kerülni az olyan helyzeteket, amikor kísértéssel néztek szembe. Ahhoz, hogy ezt tegyétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy a Kegyelem állapotában tudjatok maradni.

Soha senki ne higgye azt, hogy elegendő akaraterővel rendelkezik ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonoszlélek által rá nehezedő nyomásnak.

Ha ezt hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elbukni.

Ébernek kell maradnotok, a nap minden pillanatában, mert soha nem tudhatjátok, mikor munkálkodik a gonosz.

Ő nagyon ravasz és nagyon óvatos. Sokaknak fogalma sincs arról, hogyan munkálkodik a sátán, de egyvalami azonban nyilvánvaló. Ő nem hoz számotokra mást, csak nyomorúságot és bánatot. Éppen ezért minden nap imádkoznotok kell a Szent Mihály imát.

"Szent Mihály Arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, te pedig, Mennyei Seregek Vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten Erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/05/a-rossz-jonak-fog-tunni-a-jo-pedig-rossznak/

A sátán és minden démon, akik körüljárnak a Földön, nagyon keményen azon munkálkodnak, hogy eltávolítsanak benneteket Tőlem most – sokkal inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Rajtam kell tartanotok a szemeteket, és Rám kell figyelnetek, hogy továbbra is oltalmazni tudjalak benneteket.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.01. 08:59:21

@matthaios: "Erkölcsi kérdésekben illetékes az Egyház" - az Egyház pedig mi vagyunk, mi mindannyian, akik hiszünk Istenben, és valljuk, hogy Jézus Krisztus az Úr, a mi Megváltónk.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.01. 09:34:20

@kaleidoscope:

'Egyház pedig mi vagyunk'

Igen, mindazokkal együtt, akik 2000 éven éven át követték Jézus apostolok által ránk hagyományozott tanítását. A "mi" személyes névmást nem kell felcserélni az "én és még azok, akik már elhagyták ezt a tanítást" kifejezésre. A "mibe" még talán én is beletartoznék. Valójában az Egyház nem egyenlő azoknak az összességével, akik ebben a pillantban azt állítják magukról, hogy ők ennek tagjai. Az Egyház több ennél, Krisztus titokzatos teste.

csaba carmarthen 2014.07.01. 10:46:39

Krisztus az Egyház

>>>>>

Én vagyok az Egyház. Az Egyház, melyet Én alapítottam, és amely nem halhat meg soha.

Az igazság sosem változik. Az igazság egyszerű.

A Szentírásban nem szereplő, egyéb információk, ajándékként adattak a világnak, választott lelkeim által, egyetlen egy céllal: hogy segítsenek nektek elmélkedni az emberiségért hozott Áldozatomon, és hogy megmutassa nektek, és emlékeztessen benneteket arra a szeretetre, amelyet Én a Szívemben érzek, Isten valamennyi gyermeke iránt.

Bármilyen isteni kinyilatkoztatás azért adatik ma a világnak, hogy segítsenek benneteket felkészülni az Örök Életre.

Most a Szent Katolikus és Apostoli Egyház által tisztelt Tanításaimat támadják a sok kihívás között elsőként, amely az Egyház szakadásához fog vezetni.

Új törvényeket fognak bevezetni, hogy alkalmazkodjanak a modern nézetekhez, és annak érdekében, hogy elfogadhatónak tűnjenek azok számára, akik – gőggel lelkükben – szükségét érzik annak, hogy megbékítsék az emberiséget, ahelyett hogy engedelmesek lennének az Egyház tanításaihoz.

Én vagyok az Egyház. Az Egyház, melyet Én alapítottam, és amely nem halhat meg soha.

Sokan, az Egyházon belüliek és kívüliek egyaránt, megkísérlik majd lerombolni az Egyház rendszerét.

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/04/en-vagyok-az-egyhaz-az-egyhaz-melyet-en-alapitottam-es-amely-nem-halhat-meg-soha/

2014.07.01. 16:12:35

@kaleidoscope:
Tíz állítás a homoszexualitásról
1. Senki nem dönt a szexuális irányultságáról; azt csupán felfedez(het)i magában.
2. Mivel nem dönt róla senki, nem lehet megváltoztatni, főleg „meggyógyítani”. Az ilyen esetekről szóló egyházi legendák nem állják ki a tüzetes vizsgálat próbáját. Ugyanezért a homoszexualitást nem lehet elterjeszteni vagy visszaszorítani sem.
3. Azt követelni/ajánlani/kérni másoktól, hogy ne éljenek a szexuális orientációjuknak megfelelő nemi életet, értelmetlen és jogtalan. Ilyen elvárása az embernek legfeljebb önmagával szemben lehet.
4. A homoszexuálisok mindenben ugyanolyanok, mint a heteroszexuálisok, azzal ez egy kivétellel, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.
5. Mivel mindenben ugyanolyanok, ugyanúgy szeretnének elfogadottak lenni, teljes és boldog életet élni, mint a heteroszexuálisok.
6. A melegmozgalmak nem azt akarják elérni, hogy mások is melegek legyenek, hanem azt, hogy a nem-melegek elfogadják őket olyannak, amilyenek. Ez az úgynevezett „buzilobbi” célja.
7. A homoszexualitást bűnnek nevezni értelmetlen, hiszen a bűneinket valamilyen döntés előzi meg.
8. Bár néhány (összesen négy) bibliai szövegrészt csakugyan lehet úgy értelmezni, a Szentírás összességében nem ítéli el a melegeket. Arra pedig semmiféle felszólítás nem kapott az Egyház Istentől, sem közvetve, sem közvetlenül, hogy megszégyenítsen, elítéljen, ellenségnek (veszélyforrásnak) állítson be embereket olyasmiért, amiről nem tehetnek.
9. Megszégyeníteni, elítélni, ellenségnek (veszélyforrásnak) beállítani embereket olyasmiért, amiről nem tehetnek, bűn.
10. A bűnből meg lehet térni.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140701_Tiz_allitas_a_homoszexualitasrol

csaba carmarthen 2014.07.01. 21:32:40

1Kor6,9 Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők,
sem kéjencek,

sem férfiakkal paráználkodó férfiak,

10sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.

11Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

szentiras.hu/KNB/1Kor6

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.02. 06:16:31

@Izrael misztériuma: Örülök Balavány írásának, mert több olyan szempontot kimond a homoszexualitással kapcsolatban, amivel kapcsolatban úgy tűnik, mintha azokat a hívő kereszt(y)én(y)ek sokszor képtelenek lennének megérteni: ld 1-6., 8-9. pontokat! A 7. és amiatt a 10. pont azonban támadható, hiszen általában nem is szokta senki azt állítani hogy maga a homoszexualitás (a hajlam) lenne a bűn, hanem mindig azt mondják, hogy annak megélése számít bűnnek. Erre válaszol a 3. pontban, de a konzervatív keresztény álláspont képviselői nyílván ezt a pontot támadnák a leghevesebben, mondván: azt az elvárást, hogy a homoszexuális hajlamokkal rendelkező emberek "ne éljenek a szexuális orientációjuknak megfelelő nemi életet", nem a többségi társadalom, vagy az Egyház támasztja velük szemben, hanem Isten, a kinyilatkoztatásban, ezért ezt "értelmetlen és jogtalan" elvárásnak nevezni - szerintük - az isteni akarattal való szembehelyezkedés. A 8. pontban ezzel kapcsolatban ugyan utal arra, hogy a "Szentírás összességében nem ítéli el a melegeket", de nem oldja fel elég világosan azt az ellentmondást, hogy ez az állítása hogyan egyeztethető össze a mondat első felében lévő állítással: "néhány (összesen négy) bibliai szövegrészt csakugyan lehet úgy értelmezni", hiszen a következő mondatban leírtak nem ugyanerre vonatkoznak, hanem egy másik (egyébként vitathatatlan) szempontot említ meg, amikor ezt írja. "nem kapott az Egyház Istentől, sem közvetve, sem közvetlenül, hogy megszégyenítsen, elítéljen, ellenségnek (veszélyforrásnak) állítson be embereket olyasmiért, amiről nem tehetnek." Mindazonáltal nagyon fontos hogy egy ilyen ismert református hívő egyértelműen állást foglalt ezekben a kérdésekben.
Szavai kicsit összecsengenek azoknak a katolikusoknak a megnyilatkozásaival, akik nyíltan részt vettek az idei pride rendezvényeken több nagyvárosban, amiről a legfrissebb posztban számoltam be: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/01/katolikus_hivek_a_pride-on

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.02. 08:50:46

@kaleidoscope:

'konzervatív keresztény álláspont'

Sok a jelző. Helyesebben: "keresztény álláspont".

2014.07.02. 10:19:53

@kaleidoscope:
Nekik annyit mondani, annyit és semmi egyebet a világon, hogy ez halálos bűn, minden mást rájuk hagyni, elengedni a kezüket, hogy oldják meg maguk, ahogy akarják és tudják ezt a szinte megoldhatatlan helyzetet, az, ha átgondolt döntés, úgy szeretetlenség, ha átgondolatlan, úgy figyelmetlenség. Ez esetben minden bizonnyal csak az utóbbi. Ennél az egyházi tanítás jóval többet enged meg a tankönyvszerző számára, sőt több mindent tenne szükségessé. Nem kell eltagadni, mit mond a katekizmus, de beszélni kell arról is, hogy az a hatalmas közösség, amelyhez az esetleg érintett tanuló döntése szerint tartozni kíván, a Krisztusban újjászületettek közössége nem ítéli el és nem bélyegzi meg, ha mégoly bűnös is, mert ismerik az értik az evangéliumi tanítást: az vesse rá az első követ, aki közülünk bűntelen. El kell mondani azoknak, akik szembesülnek ezzel a tragikus választással és azoknak, akikkel egy közösségbe tartoznak, hogy közösségük tudja és érti, milyen irtózatos „nem ember szívébe való” kínokkal jár az ő „elhívatásuk” a viszonzott és beteljesült szerelem megtagadására és az is, ha szerelmük beteljesülhet és halálos bűnként tartatik számon.

Bocsánatkérés és magyarázat
VÁRI GYÖRGY mértékadó írása a Kettős Mérce oldalán
magyarinfo.blog.hu/2013/09/15/bocsanatkeres_es_magyarazat_458

2014.07.02. 10:30:29

@kaleidoscope:
sajnos kiment a divatból a II. VZs. által bevezetett fogalom, az "Isten népe", sőt ezzel egy időben a konzervatív álláspont lett a mainstream vonal és a konzervatívok azonosítják magukat az egyház egészével...

A II. Vatikáni Zsinat – ötven év távlatából
JOSÉ COMBLIN brazíliai felszabadítás-teológus († 2011) összegzése
www.merleg-digest.eu/a-ii-vatikani-zsinat-otven-ev-tavlatabol/

2014.07.02. 10:35:13

@kaleidoscope:
Az alábbi sajtóközleményt közösen adják ki az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Finnország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Svájc és Svédország magyarországi nagykövetségei.

Közös nyilatkozat a 2014-es Budapest Pride Fesztivál támogatásáról
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/392195_kozos_nyilatkozat_a_2014_es_budapest_pride

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.02. 16:35:43

@kaleidoscope:

'"Sok a jelző" - szerinted.'

Nemcsak szerintem, hanem az Egyház kezdettől fogva világos és egyértelmű álláspontja szerint.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.02. 17:17:51

@kaleidoscope: "Ontarioi Angol Katolikus Tanárok Egyesülete) is részt vett a rendezvényen, és a képen egy táblát tartottak maguk elé, ezzel a felirattal: „Támogatjuk az LMBTQ tanulóinkat”. ... Bostonban egy helybéli ferences különítmény vett részt a pride-on,"

Nagyon szimpatikusak nekem ezek az emberek. Épp ezért írtam matthiaos-nak fentebb, hogy sokkal hitelesebb lenne az aggódása meleg hívőtársai felé, ha ezzel egyidejűleg részt venne a budapesti Pride-on. Nem hinném, hogy pl. a ferences atyák megtagadnák az Egyház Katekizmusát, és mégsem érzik bűnnek, hogy részt vegyenek az ünnepségen.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.02. 20:35:03

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Nem hinném, hogy pl. a ferences atyák megtagadnák az Egyház Katekizmusát, és mégsem érzik bűnnek, hogy részt vegyenek az ünnepségen." - Én sem hiszem, hogy tagadnák az Egyház tanítását, (különösen, mivel a pápa szavait idézik a feliratukkal), de a jelenlétük, a részvételük önmagában nagyon fontos üzenet.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.03. 01:40:36

@kaleidoscope: "különösen, mivel a pápa szavait idézik a feliratukkal),"

Az a legkülönösebb az egészben, hogy egyik általad bemutatott résztvevő se mondja a melegeknek, hogy legyetek ilyenek vagy olyanok, hanem egyszerűen "csak" a támogatásukról biztosítják őket!! Az lenne jó szerintem, ha SZABADON (titkolózás nélkül) járhatnának a vallásukat gyakorolni kívánó "paráznák" a templomba -nemcsak a melegekre, hanem a házasságon kívüli nemi életet élőkre, házasságtörőkre stb. gondolok-, anélkül, hogy ezt folyton az orruk alá dörgölnék. Pláne, hogy az ilyen emberek általában nagyon is jól látják a helyzetüket, nem dicsekedni mennek oda.
És én nem kívánom, hogy a mai túlzó galambárusokra (szadduceusokra) szórják két kézzel a követ a nagyon aggódó keresztények, de azért az megfigyelhető, hogy aki ma emberek kizsákmányolásából, nyomorából él, az felemelt fővel közlekedik a keresztény templomokban, mert ki van különböztetve!! Ez a szégyen, nem a Pride-on való részvétel.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.03. 06:10:04

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Egyetértek. A "tisztaság elleni bűnök" (KEK 2351-2359) "szalonképtelenebbek" minden más bűnnél. (Ezeknél jobban csak azokat a bűneiket titkolják a hívek a többi testvér előtt, amelyek a Btk-ba ütköznek, és ezért nyílt megvallásuk túlságosan kockázatos.) Ebből adódóan a "tisztaság elleni" bűnökről nincs őszinte párbeszéd az Egyházon belül, ezért tudják a konzervatív irányvonal képviselői saját álláspontjukat rákényszeríteni azokra is, akik egyébként a lelkük mélyén érzik azt, hogy ezzel a szemforgató, képmutató hozzáállással valami nincs rendben. A következményekkel pedig a KSH, és a nemzetközi közvélemény-kutató intézetek felméréseinek adatai szembesítenek minket: a hívek száma rohamosan csökken, a házasságkötéseké úgyszintén (ld pl.: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/13/bizonyitvanyosztas_975 - bár legutóbb néhány tized százalékkal növekedett a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz képest, de hol van még a harminc évvel ezelőttihez képest!), az Egyház reputációja romokban. Ez utóbbi miatt a missziós munka eredményei egyre gyengébbek, amit egy-két jól prosperáló nagyvárosi plébánia zsúfolt diákmiséin a 80-as évek végének nagy ébredését idéző hangulat ugyan elfedhet a felületes szemlélő előtt, de ha alaposabban megnézi valaki, hogy miről szól ma a diákmiséken összejövő fiatalok számára az együttlét, akkor érzékeli azt, hogy abban sokkal kevesebb a spiritualitás, és sokkal több a társasági élet keresése (ami persze szintén fontos, de ha az utóbbi az előbbi kárára megy, akkor valami mégis csak félresiklott, nem?). Persze ezekről már sokszor volt szó ezen a fórumon, és láthatóan nem közeledtek az álláspontok. Aki úgy gondolja, hogy csak a keményvonalas "katolikus hitvédelem" az egyetlen járható út, az nem hagyja magát zavartatni a tényektől, a nagyságos Magisztérium súlyával és tekintélyével próbálja elnyomni a "rebellis", és a blaszfémiával megbélyegezhető hangokat. A "kutya ugat, a karaván halad" - csak egyre kevesebben maradnak...

manlakos 2014.07.03. 06:47:10

@vigyüktúlzásbaadolgokat: „Az lenne jó szerintem, ha SZABADON (titkolózás nélkül) járhatnának a vallásukat gyakorolni kívánó "paráznák" a templomba -nemcsak a melegekre, hanem a házasságon kívüli nemi életet élőkre, házasságtörőkre stb. gondolok-, anélkül, hogy ezt folyton az orruk alá dörgölnék.”
Szeretném remélni, hogy ez alatt, hogy: „ha SZABADON (titkolózás nélkül) járhatnának a vallásukat gyakorolni kívánó "paráznák" a templomba”, nem azt érted, hogy pl.férfiak tangában, félreérthetetlenül „ráutaló” gesztusokkal vagy „homogénszexkedvelő vagyok” felirattal a zakójukon vonuljanak be a Nagymisére?
Amúgy pedig nem értem miért gondolod úgy, hogy nem jöhetnek SZABADON a templomba?
Szó sincs erről! És emlékeim szerint ezt már, itt a blogon is (többször is) leírták mathaios és mások is.
Mégis, mindig, van aki –vádként- előhozza!
Ilyenkor általában az jut eszembe, hogy talán a személyes tapasztalat segítene…
Igaz ehhez, nem elég egyszer-egyszer bekukkantani…

2014.07.03. 09:42:54

minden, amit tudni akartál a szexről/genderről és eddig nem merted megkérdezni...

Agyszex
mandiner.blog.hu/2010/08/14/agyszex

Félreértett gender?
mandiner.hu/cikk/20140703_szilvay_gergely_felreertett_gender

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.03. 13:18:05

@Izrael misztériuma: az utóbbiban dobray ezt írja: "A konzervatív mainstream elviseli, tolerálja, de nem fogja ünnepelve támogatni a melegfelvonulást." Természetesen nem tudom (amint ott is jeleztem), hogy pl. a ferences szerzetesek beleférnek-e a dobray-féle "konzervatív mainstream"-be, azt azonban ott is megemlítettem, hogy van olyan ország, ahol a ferencesek részt is vesznek a pride-on, amint a korábban már hivatkozott posztban bemutattam. A felvetésemre semmilyen válasz, vagy reakció nem jött senkitől...

2014.07.03. 13:21:25

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"És én nem kívánom, hogy a mai túlzó galambárusokra (szadduceusokra) szórják két kézzel a követ a nagyon aggódó keresztények, de azért az megfigyelhető, hogy aki ma emberek kizsákmányolásából, nyomorából él, az felemelt fővel közlekedik a keresztény templomokban, mert ki van különböztetve!! Ez a szégyen, nem a Pride-on való részvétel."

igen, ez a szégyen és ők ítélkeznek mindenek felett, mert övék a pénz, a hatalom és a tisztesség!

(apró helyesbítés: a szadduceusok a kor oligarchái voltak, náluk lehetett lízingelni a templombéli galambárusító helyeket és ők voltak azok, akik részt vehettek a zsíros állást ígérő tenderen, melynek tétje a főpapi hivatal volt...)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.03. 18:30:57

@Izrael misztériuma:

A bűn soha nem lesz egyenlő a bűntelenséggel. Még akkor sem, ha ezt Eszterházy Péter mondja.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.03. 18:34:40

@kaleidoscope:

'ha alaposabban megnézi valaki, hogy miről szól ma a diákmiséken összejövő fiatalok számára az együttlét, akkor érzékeli azt, hogy abban sokkal kevesebb a spiritualitás, és sokkal több a társasági élet keresése (ami persze szintén fontos, de ha az utóbbi az előbbi kárára megy, akkor valami mégis csak félresiklott, nem?)'

Lehet, hogy ebben van valami igazság, de az ok másutt keresendő: rorate-caeli.blogspot.com/2014/07/o-crux-ave-spes-unica-mass-of-tradition.html .

Dr. szpahi 2014.07.03. 21:08:42

"Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi?" Lukács 9/25

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.03. 22:57:18

@manlakos: "Ilyenkor általában az jut eszembe, hogy talán a személyes tapasztalat segítene…
Igaz ehhez, nem elég egyszer-egyszer bekukkantani…"

Szpáhi szerint túl sokat írok, szerinted meg keveset vagyok itt, ez jó. :) Pl. az elmúlt pár hétben is volt ez a téma pacsy utazós topikjában: a Katekizmus idevágó részét ki milyennek tartja? Többen is kifejtették, hogy a házasság előtti nemi élet bűn.

"nem azt érted, hogy pl.férfiak tangában, félreérthetetlenül „ráutaló” gesztusokkal vagy „homogénszexkedvelő vagyok” felirattal a zakójukon vonuljanak be a Nagymisére?"
Ez ugye valami vicc? Nem látom a szmájlit, az a baj. Vagy neked mindenről ugyanaz jut az eszedbe? Én a paráznaság bűnébe esett emberekről írtam, neked meg a Pride jelmezes felvonulói ugrottak be ... De ugyanígy írhattam volna a lustaság, káromkodás, tiszteletlenség stb. bűnébe esettekről is, akik szintén páriák ezen a blogon. Ugyanis itt olyan szerencsés emberek osztják az észt (teológiát) hétről-hétre, akiknek soha semmi botlásuk, hibájuk, "bűnük" nincsen, legalábbis a hozzászólásaik alapján.
Ugyanezek a hozzászólók csak egy csoportnak nem mennek neki: a lopósaknak, ezt figyeltem meg.

"Amúgy pedig nem értem miért gondolod úgy, hogy nem jöhetnek SZABADON a templomba?"
Hát skarlát betűt nem kell viselniük, csak hallgatniuk keresztény rendezvényeken, műsorokban és blogokon, hogy mit szabad-mit nem szabad, pl. a szexben. Te szívesen járnál olyan helyre, ahol önjelölt erkölcscsőszök folyton a hibáidon ("bűneiden") lovagolnak?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 00:10:39

@kaleidoscope: "A "tisztaság elleni bűnök" (KEK 2351-2359) "szalonképtelenebbek" minden más bűnnél. "

Ne aggódj, a munkanélküli rokkantaknak is tudtára van azért adva, hogy hol a helyük. :)

"a nagyságos Magisztérium súlyával és tekintélyével próbálja elnyomni a "rebellis", és a blaszfémiával megbélyegezhető hangokat."
Erre meg pl. azt szokták mondani, hogy a kritizálók kívülről kritizálnak, és csak nekik fontos a Kat. Egyház (mármint a "belsőknek"). Ki van ez találva: ha kritizálsz, akkor külsős vagy, ha külsős vagy, ne szólj bele a dolgokba. Mit lehet erre mondani?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 00:38:50

@Izrael misztériuma: "és ők ítélkeznek mindenek felett, mert övék a pénz, a hatalom és a tisztesség"

Ha jól emlékszem, Ellen White festi le élénken azt a jelenetet a Jézus élete c. könyvében, mikor a Templom (nem tudom melyik) udvarán tülekednek a sorsukra váró áldozati állatok, száll a por és a hangos üzletelés zaja, a levegőben a kifolyatott vér átható szaga terjeng. Olvasom a Zsidó Lexikonban, hogy "A Bibliában előírt papi előjogok gyakorlásához csökönyösen ragaszkodtak oly időben is (a szadduceusok), amikor az áldozások szimbolikus értelme nyilvánvaló volt ..." Magyarul: pl. lisztet is lehetne áldozni, de a jószágok eladása a Jeruzsálembe érkező zarándokoknak, nagyon jó üzlet annak, aki a piac hasznát fölözi le? Na, ekkor lesz Jézusnak elege a "galambárusokból és pénzváltókból".

YganA 2014.07.04. 11:00:04

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Ugyanezek a hozzászólók csak egy csoportnak nem mennek neki: a lopósaknak, ezt figyeltem meg." :-)

csaba carmarthen 2014.07.04. 11:26:43

THE ARRIVAL OF THE TOTALITARIAN GLOBAL SYSTEM
March 20, 1969 at a meeting of the Pittsburgh Paediatric Society....

www.rense.com/general94/nwoplans.htm

THE REAL AND THE STATED GOALS

POPULATION CONTROL

PERMISSION TO HAVE BABIES

REDIRECTING THE PURPOSE OF SEX

CONTRACEPTION UNIVERSALLY

AVAILABLE TO ALL SEX EDUCATION AS A TOOL OF WORLD GOVERNMENT

TAX FUNDED ABORTION AS POPULATION CONTROL

ENCOURAGING HOMOSEXUALITY

(........)

FALSIFIED SCIENTIFIC RESEARCH

TERRORISM

FINANCIAL CONTROL

of Dr. Lawrence Dunegan regarding a lecture he attended on March 20, 1969 at a meeting of the Pittsburgh Paediatric Society

www.youtube.com/watch?v=I7ueGkA7ev0

2014.07.04. 11:34:52

@YganA:
"Ugyanezek a hozzászólók csak egy csoportnak nem mennek neki: a lopósaknak, ezt figyeltem meg." :-)

mert Istenük a pénz, minél több van, annál jobb és aki szegény, az annyit is ér...

Dr. szpahi 2014.07.04. 12:24:04

@Izrael misztériuma: @YganA: @vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Ugyanezek a hozzászólók csak egy csoportnak nem mennek neki: a lopósaknak, ezt figyeltem meg." Az ne zavarjon titeket, hogy a poszt nem a lopásról szólt, hanem valami egészen másról.

@Izrael misztériuma: "mert Istenük a pénz, minél több van, annál jobb és aki szegény, az annyit is ér..." -ez a következtetés meg annyira szánalmas, hogy kár is volt fecsérelni rá a szavakat...

Dr. szpahi 2014.07.04. 12:26:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat: @Izrael misztériuma:

"Ne szóljon elhamarkodottan a szád, és a szíved ne siessen a szóval Isten előtt; mert Isten a mennyben van, te meg a földön. Ezért légy kevés beszédű! A sok tevés-vevés álmokhoz vezet, a sok szóbeszéd meg esztelen kijelentésekhez. " (Préd 5/1-2)

YganA 2014.07.04. 14:38:57

@Dr. szpahi: "Az ne zavarjon titeket, hogy a poszt nem a lopásról szólt, hanem valami egészen másról."

Igazad van. Ez a poszt tényleg arról szól, ami igazán "izgalmas" a hívő, keresztény emberek számára. Közel 500 komment -hűha!

Érdemes lenne olyan témát boncolgatni, hogy mekkora fertelmes bűn az iskolai puskázás? A kozmetikázott önéletrajz? Az elcsórt radír? A hamis pletykálkodás? Rágalmazás? 3.000.000.000 forint, vagy három fánk elsikkasztása? Múlttal kapcsolatos "emlékezetkiesés"? Felelőtlen igérgetés? Szándékos átverés? Kicsi-közepes-nagy-óriási csalás? Kenőpénz adás? Kenő-előny elfogadás? Fusi-festetés? Jövedelem eltitkolás? 1000-féle ügyeskedés? ... És mindezeknek a kártékony hatása a jövendőre, az utódokra is?

Kit érdekelne ez, hiszen itt MINDANNYIAN érintettek lennénk.

Az adott témánál pedig csak néhányan közülünk. Olyan jó érzés fölényesen "tökéletesnek" maradni.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.04. 15:42:24

@YganA:

Szerintem valamit nem veszel figyelembe. Azt, hogy az általad felállítod bűnlajstrom bűneit senki sem reklámozza, ellentétben a homoszexuális cselekedet bűnével, ami viszont reklámozva van.

Amikor valaki ez ellen a reklám ellen fel meri emelni a szavát, azt nem annak tudatában teszi ezt, hogy ő bűntelen. Ha jól emlékszem, többször igyekeztem felhívni a figyelmedet arra, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, ki ebben, ki abban, és mindannyian rászorulunk a bűnbocsánatra, a megváltásra.

Dr. szpahi 2014.07.04. 16:25:28

@YganA:

Szerintem rosszul látod a dolgokat. A sok hozzászólás (legalábbis részemről, de úgy gondolom mások, pl. matthaios@ részéről is) nem a téma "izgalmasságának" köszönhető, hanem annak, hogy kaleidoscope@ által indítva, majd mások által támogatva egy állandó, és eléggé agresszív kampányolás folyik a homoszexuálisok "jogainak" egyházi elismerése érdekében. Ennek a kampánynak a során pedig számos formában és számos variációban megjelent a Katolikus Egyház "konzervatív" (értsd: hivatalos és az Egyház fennállásától kezdve érvényes) álláspontja elleni burkolt vagy kevésbé burkolt támadás, amelyben Jézus szavainak alternatív értelmezésétől különböző egyházi és politikai szereplők gyalázásán keresztül az ellenvéleményt megfogalmazó hozzászólók "homofóbnak", "kirekesztőnek", "gyűlölködőnek" titulálásáig sok minden előfordult. Persze, mindez a "nem kirekesztő", "nem homofób", "nem gyűlölködő" "igazi kereszténység" nevében.

Végkonklúzióként pedig csak azt mondhatom, amit a Püspöki Szinódus oly találóan és pontosan megfogalmazott a kérdésben: „A Katolikus Egyház nemet mond az azonos neműek házasságára és az ezt engedélyező polgári törvényekre. Nemet mond az azonos nemű párok általi örökbefogadásra valamint a szexuális identitás megszüntetését hirdető gender-elméletekre. Ugyanakkor elítéli kirekesztésüket és befogadásukat szorgalmazza.”

Ha ez azt jelenti, hogy viselnünk kell a világ szemében a "homofób", "kirekesztő" stb. bélyegeket, akkor én szívesen viselem, mindazokkal együtt, akik az Egyház tanításaihoz ragaszkodnak, Krisztusért.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 16:28:41

@matthaios: "Azt, hogy az általad felállítod bűnlajstrom bűneit senki sem reklámozza, ellentétben a homoszexuális cselekedet bűnével,"

Remélem nem kötözködésnek, hanem őszinte segíteni akarásnak veszed a soraimat. Ygana szerintem eszméletlen pontosan rátapintott a lényegre! Szerinted ma nincs reklámozva az, hogy sz.rd le a munkádat, mert akkor is utcára kerülhetsz, ha jól végzed azt... ?

Direkt olyan esetet hoznék föl, ahol NEM BALOLDALI embereket kaszáltak el: Kishantos egy európai hírű mintagazdaság, "csak" annyi a bűnük, hogy az egyik vezető nem a Fideszben politizált, pedig a másik még kampányolt is 2010-ben a helyi Fideszes mellett!! (Plusz Lévai Anikó még 2011-ben aranykalászos tanfolyamot végzett náluk, nyilván mert színvonalas helyen szeret tanulni.) És ezt még a miniszter ki is mondja, hogy Kishantos bűne: "pártközpont" és "tőkés társaság" (nem is igaz ilyen formában) ... Egy Élőlánc politikus mégis milyen formában jelentene veszélyt az országra (talán inkább a Fidesz-szavazók számát tudja csökkenteni, mondjuk 3-mal)?
Azt megértem, ha zavarnak a felvonulók, bár szerintem ebben nincs igazad, de nem hiszem, hogy a Pride néhány identitászavaros kamaszon kívül veszélyt jelenthetne bárkire. Persze egy kamasz is sok, de nem mindegy miylen formában védjük őket!

"Ha jól emlékszem, többször igyekeztem felhívni a figyelmedet arra, hogy ... mindannyian rászorulunk a bűnbocsánatra, a megváltásra."
Akkor meg miért nem mész a Pride-ra, ahelyett, hogy itt aggodalmaskodsz? Lehet, hogy segítenél a felvonulóknak, ha ott mennél Ferenc pápa szavaival, mint azok a ferencesek Bostonban! Nekünk meg leírnád az élményeidet utána.

Dr. szpahi 2014.07.04. 16:41:25

Mindannyian EGYFORMÁN bűnösök vagyunk, de ha a bűnbánat és a jóra való törekvés helyett saját bűneink elfogadtatása mellett kampányolunk, akkor nem Krisztust követjük, hanem éppen ellenkező irányba megyünk.

És ami nagyobb baj, hogy nemcsak önmagunkat, de másokat is félrevezetünk...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 16:44:36

@Dr. szpahi: "kaleidoscope@ által indítva, majd mások által támogatva egy állandó, és eléggé agresszív kampányolás folyik a homoszexuálisok "jogainak" egyházi elismerése érdekében."

Kaleidoscope-nak szerintem joga van harcolni azért, hogy a melegek áldozhassanak, legfeljebb nem lesz elfogadott az álláspontja. Nevetséges, ha te félsz Kal. "kampányától", de megértem, hogy a félelem legyűri a józan ítélőképességedet.
Az persze nem jó, ha Kalnál néha elszakad a cérna, de nem csodálkozom rajta, mert te is eléggé odamondogattál neki. Érvekkel kéne harcolnod a személyeskedés helyett, és mindjárt nem kapnál mindenféle jelzőket. Fentebb is kértem az érveidet egy ügyben, és nem válaszoltál!

"különböző egyházi és politikai szereplők gyalázásán keresztül"
Csak nem arra gondolsz, hogy Kerényi viselkedése el lett ítélve néhány mondatban? Ha szerinted ő "politikai" szereplő és "gyalázva" van .... :)

Dr. szpahi 2014.07.04. 16:56:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Kerényiről már elmondtam a véleményemet én is. Jó lenne ezt a mellékszálat lezárni. Ami pedig az általad feltett kérdést illeti, a válaszom az, hogy hiba volt, ha a kat. egyház helyszínt és támogatást biztosított a rendezvénynek. És azt is nagyon sajnálom, ha Böjte Csaba nevét is felhasználták a kétes rendezvényük reklámozásához.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 16:59:45

@Dr. szpahi: "ha a bűnbánat és a jóra való törekvés helyett saját bűneink elfogadtatása mellett kampányolunk,"

Miből gondolod, hogy egy meleg/elvált/házasságon kívül nemi életet élő katolikusnak nincs bűnbánata és jóra való törekvése? Mi van, ha minden reggel azzal kel, hogy ma sem tudom betartani a Mt 19, 5-öt? De azért megpróbálja a legtöbbet kihozni az aktuális kapcsolatából, és keresi "Krisztust énbennem" (önmagában)?

YganA 2014.07.04. 17:01:26

@matthaios: @Dr. szpahi: Úgy látom, hogy ebben a kérdésben - ahogyan sajnos elég sok másban is - egyre fokozódik a tüzesség. Mindkét "tábornak" vannak érthető motivációi, kicsit hasonlóan, mint az egymást ellenszenvesnek találó gyerekeknek. (Bocsánat, senkit nem akarok megsérteni, de gyerekek talán MINDANNYIAN voltunk.)
És akkor visszademonstrálunk. Majd vissza-visszademonstrálunk. ..
Lassanként akkora ügyet csinálunk a kérdésből, amekkora másik már nem is létezik az emberiség, a haza, a társadalom, a jövő, stb. számára. (Legfontosabb szabadságjog kontra legfertelmesebb emberiség elleni bűncselekmény.)
Kinek kéne elkezdeni az elfogadást, a békességre törekvést?
Feltevésem szerint nekem, nekünk. Krisztuskövetőknek. Az okosabbaknak. A nagyobbaknak. (Gyerekkoromból ez utóbbiakra emlékszem.) No meg Pápánk is inkább elásná a csatabárdot, mint lengetné.
Talán ha nem lennénk ennyire szexorientáltan erkölcsösek, nem kellene bennünket heccelni.
A bűn-reklámozásnak pedig mintha lenne még jó néhány más formája is, amire nem szoktunk olyan nagy gondot fordítani. Nem szeretnék konkrétumokat mondani.
(Egyszer találkoztam véletlenül egy meleg felvonulással, nekem sem volt ínyemre. Másfajta tüntetések sem vonzanak, mellesleg.)
@Dr. szpahi:

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.04. 17:01:27

@Dr. szpahi: "az általad feltett kérdést illeti, a válaszom az, hogy hiba volt, ha a kat. egyház helyszínt és támogatást biztosított a rendezvénynek. És azt is nagyon sajnálom, ha Böjte Csaba nevét is felhasználták"

Köszönöm a válaszodat.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.04. 17:18:26

@YganA:

Szerintem nincs szó tüzességről stb. Mindössze annyiról, hogy a kereszténység kezdettől fogva világos álláspontjára hivatkozom az ezzel ellentétes megjegyzésekkel kapcsolatban. Elég ritkán teszem ezt, de úgy vélem, hogy időnként meg kell tennem. Nem tartom magam táborba tartozónak, de ha a katolikus álláspont melletti kiállást valaki tábornak tekinti, akkor ezt vállalom.

Dr. szpahi 2014.07.04. 19:07:23

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Mi van, ha minden reggel azzal kel, hogy ma sem tudom betartani a Mt 19, 5-öt? De azért megpróbálja a legtöbbet kihozni az aktuális kapcsolatából, és keresi "Krisztust énbennem" (önmagában)?"

Ha így van, az nagyon jó! És biztos vagyok benne, hogy ha őszintén keresi, meg is találja Krisztust, sokkal inkább, mint az, aki esetleg szentségi házasságban él, és úgy gondolja, hogy ő már ezzel elérte a tökéletességet (lásd a farizeus és a vámos esetét).

De ha egy meleg/elvált/házasságon kívül nemi életet élő katolikus azon igyekszik, hogy mindenkit a saját álláspontjára állítson, szembehelyezkedve az egyházzal, akkor tévúton jár (sajnos).

Dr. szpahi 2014.07.04. 19:29:15

@YganA:

Bizonyos szempontból igazat adok Neked. Úgy elfajult már ez a vita, és olyan kontraproduktív a "melegek" jogaiért és a "meleg büszkeség" nevében folytatott agitáció, hogy úgy érzem, egy ideje (éppen a túlzott propaganda miatt) sokkal szigorúbban tekintek "meleg" embertársaimra :-)

Pedig (hiszitek vagy nem), mindig toleráns voltam a mássággal, és az a tapasztalatom, hogy többségük különösen kedves és finomlelkű ember.

Amint Luther is mondotta annak idején: "Itt állok, mást nem tehetek." Krisztus és az egyház tanításait nem tudom, és senki (még a magam kedvéért) sem akarom megtagadni.

Én is nap mint nap küzdök bűneimmel, gyengeségeimmel, de nem tudom azt mondani saját bűnös hajlamaimra, hogy azok "természetesek", mert önmagamat úgysem tudnám becsapni, másokat meg nem akarok félrevezetni.

Krisztus a Mester, mi mindannyian testvérek vagyunk, és felelősséggel tartozunk egymás iránt. A felelősség pedig azt is jelenti, hogy figyelmeztetjük a testvérünket, ha letér a helyes útról. Ezt várom el én mindenkitől, saját magam számára is...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.05. 02:26:13

@Dr. szpahi: "ha egy meleg/elvált/házasságon kívül nemi életet élő katolikus azon igyekszik, hogy mindenkit a saját álláspontjára állítson, szembehelyezkedve az egyházzal, akkor tévúton jár (sajnos)."

Én úgy tudom, hogy kívülről nem lehet az álláspontot se valakibe belediktálni (gondolom, az is az árnyékszékbe kerülne), ha az nem találkozik az illető belső meggyőződésével. Talán úgy tűnhet neked, hogy "elrabolják" a jogukért harcoló "paráznák" a híveket, de ezzel kétségbevonod a szabad döntés erejét, nem? Mi van, ha az emberek nem hisztiből hallgatják meg a jogaikért harcoló melegeket, hanem mert a szívükhöz szólnak?

Pride előtt. Messziről jött ember azt mond, amit akar, de itt egy brazíliai szambatáncosnő szerint az elegánsabb magyar diszkókban mindig mellet villant valaki, ha elfajul a buli, ami az ő hazájában illetlenség lenne! Feltételezése szerint azért, mert mi nem viselkedünk elég természetesen a hétköznapokban, és amcsi (mesterséges) divatirányzatokból tanuljuk ezeket. Ez elgondolkodtató.
index.hu/index2/#bloghu/recorder/2014/07/04/_kirakjak_a_cicit_pimenta-interju

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.05. 07:27:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Az előítéletes, elvakult gondolkodásmód mindig azzal jár, hogy az elnyomott indulatok és vágyak szertelenül és a társadalmi együttéléshez egyébként valóban szükséges gátakat is áttörve szabadulnak fel időnként. Látjuk ezt az arab világban is, ahol a tömegrendezvényeken az emberek szeme láttára, a tömeg közepén, fényes nappal, rendszeresen megerőszakolják a nőket (ld.: www.keletport.hu/index.php/eletmod/97-egyiptom/1529-reszt-vettunk-egy-noi-onvedelmi-tanfolyamon-kairoban ), és emiatt fordulhattak elő korábban olyan, a vallásos embereket sértő kilengések a hazai pride-on, amelyek ugyan évek óta nem ismétlődtek, de egyesek továbbra is ezekre hivatkozva utasítják el a pride-ot. Érdekes az a felmérés, amelyet mostanában publikáltak a hazai közvélemény intoleranciájának szintjéről (katasztrofális), melyről a legutóbbi posztomben beszámoltam: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/04/nyitottak_unnepe

Dr. szpahi 2014.07.05. 08:58:08

@kaleidoscope: @vigyüktúlzásbaadolgokat: @Izrael misztériuma: @YganA:

Kedves beszélgetőtársaim. Úgy látom, ez a vita a végtelenségig folytatható lesz, és mindannyian egyre jobban belesodródunk egymás megbélyegzésébe, skatulyázgatásába. A véleményem a kérdés megítélésében nem változott, de belátom, hogy részemről is elhangzottak olyan kijelentések, amelyek talán bántóak is lehetnek az érintetteknek. Ha bármelyikötöket megsértettem volna, bocsánatot kérek. Én is gyarló, bűnös ember vagyok, aki talán sokkal érzékenyebb arra, hogy mások bűneit szóvá tegye, mint hogy őszintén önvizsgálatot tartson. Penitenciaként egy hónapig visszavonulok, és megtartóztatom magam mindenféle kommenteléstől. Isten áldjon, és vezessen mindenkit a helyes úton az üdvösség felé...

csaba carmarthen 2014.07.05. 09:24:30

El fog jönni az az idő, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját naponta háromszor fogjátok elimádkozni

a rátok nehezedő nyomás miatt,

hogy tagadjátok meg Fiamat,

és (ez az ima) győzelmet fog aratni.

A Keresztes Imahadjárat 158. Imája:

Védj meg engem

az egy–világvallástól

Drága Jézus, védj meg engem az egy-világvallás gonoszságától, mely nem Tőled származik.

Tarts fenn engem a szabadság felé vezető utazásomon, a Szent Királyságodhoz vezető úton.

Tarts engem egységben Veled, amikor gyötörnek engem és arra kényszerítenek,

hogy nyeljem le a hazugságokat, amelyeket ellenségeid terjesztenek, hogy elpusztítsák a lelkeket.

Segíts nekem, hogy ellenálljak az üldöztetésnek,

hogy továbbra is ragaszkodjak Isten Igaz Szavához, a hamis tanokkal és más szentségtöréssel szemben, amelyre kényszeríthetnek majd, hogy elfogadjam.

Szabad akaratom Ajándéka által vigyél el engem Királyságod Uradalmába,

és tedd lehetővé számomra, hogy felálljak

és hirdessem az Igazságot, amikor azt hazugságnak fogják nyilvánítani.

Soha ne engedd, hogy az üldöztetés szembesülésekor meginogjak,

tétovázzak, vagy elfussak a félelemtől.

Segíts nekem, hogy amíg élek, sziklaszilárd és állhatatos maradjak az Igazsághoz. Ámen.

www.masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-igaz-egyhaz-maradek-egyhazza-valik-158/

www.youtube.com/watch?v=GuWuugXiVHw

www.youtube.com/watch?v=-_gti-jfXFE

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.05. 09:54:29

@kaleidoscope:

'emiatt fordulhattak elő korábban olyan, a vallásos embereket sértő kilengések a hazai pride-on, amelyek ugyan évek óta nem ismétlődtek, de egyesek továbbra is ezekre hivatkozva utasítják el a pride-ot'

Én nem ezért utasítom el, hanem azért, mert a bűnt nem lehet ünnepelni.

csaba carmarthen 2014.07.05. 10:02:49

Catholics under attack ...

Védj meg engem az egy–világvallástól -158

Drága Jézus, védj meg engem az egy-világvallás gonoszságától, mely nem Tőled származik....

www.masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-igaz-egyhaz-maradek-egyhazza-valik-158/

www.youtube.com/watch?v=GuWuugXiVHw

www.youtube.com/watch?v=-_gti-jfXFE

2014.07.05. 11:11:27

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Messziről jött ember azt mond, amit akar, de itt egy brazíliai szambatáncosnő szerint az elegánsabb magyar diszkókban mindig mellet villant valaki, ha elfajul a buli, ami az ő hazájában illetlenség lenne! "

így néz ki Izraelben egy dél-Amerikából jött fekete zsidó, aki nem csak énekelni, hanem szambát járni is tud, mondhatni a vérében van és mindezt egy globális béke fesztivál keretében teszi...

Elisete dances samba at the Global Peace festival
www.youtube.com/watch?v=gZVfXRd2_34

2014.07.05. 11:30:58

ha én lennék a római pápa, akkor legalább utólag bocsánatot kérnék amiatt, hogy az egyház a sötét középkorban homoszexuális párokat küldött a máglyára, mindezt a szent ikvizicíó nevében, így akarván megtisztítani a világot a bűntől, de nem jött össze nekik, mint ahogyan hitlernek sem, most pedig a saria nevében próbálkoznak vele a szélsőséges iszlám fanatikusok, de nekik sem fog sikerülni, nem ez a megoldás, rá kellene végre jönnünk...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.05. 12:25:35

@Izrael misztériuma:

Jól ismerjük már antikatolikus történelmi legendáriumodat. Csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy mi, katolikusok soha, egy pillanatig nem gondoltuk, hogy Isten Báránya helyébe tudnánk lépni, aki elveszi a világ bűneit. A világot nem tudjuk megtisztítani a bűntől, de Jézus Krisztus keresztáldozatához kapcsolódva engesztelhetjük Istent a világ bűneiért. Nem mintha erre Isten rászorulna. Erre mi és a világ szorul rá. Így tud helyreállni a világ részéről az Istenhez való helyes viszony.

2014.07.05. 13:11:27

@matthaios:
"Jól ismerjük már antikatolikus történelmi legendáriumodat."

ne köntörfalazz, mondd meg mire gondolsz!

ez ugye nem cáfolata akar lenni annak a ténynek, hogy a szent inkvizició hosszú és sikeresnek nem mondható működése során nem csak boszorkányokat, eretnekeket, zsidókat, hanem homoszexuálisokat is máglyán égetett meg Isten legnagyobb dicsőségére?

szíves figyelmedbe ajánlom, hogy én katolikus vagyok, de abban nem vagyok teljesen biztos, hogy netalántán te is az lennél, és különben is, miért lennél Te katolikusabb énnálam?

csaba carmarthen 2014.07.05. 14:40:45

17':54"
www.youtube.com/watch?v=TpdgOnUmU9k

"Je suis homosexuel,
PAS homophobe"

"homoszexualis vagyok,
DE NEM embergyulolo"

.........................

Van egy orszag...

www.youtube.com/watch?v=bZMgw4-DBQA

...ahol az arcodban lattam, a magam arcat...
www.youtube.com/watch?v=nyWc-9eIjS0

(...)

www.youtube.com/watch?v=RcBS2d42cBU

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.05. 15:06:01

@Izrael misztériuma:

'ez ugye nem cáfolata akar lenni annak a ténynek, hogy a szent inkvizició hosszú és sikeresnek nem mondható működése során nem csak boszorkányokat, eretnekeket, zsidókat, hanem homoszexuálisokat is máglyán égetett meg Isten legnagyobb dicsőségére'

Bizonyíték? Adatok? Statisztikák?

'szíves figyelmedbe ajánlom, hogy én katolikus vagyok'

Nem ismerlek, így csak megjegyzéseid alapján vonhatnék le következtetéseket. Egyébként mikor mondtam, hogy nem vagy az?

csaba carmarthen 2014.07.05. 15:12:23

adatok helyett...

képsorok...

Van egy ország...

www.youtube.com/watch?v=bZMgw4-DBQA

...ahol az arcodban ...
www.youtube.com/watch?v=nyWc-9eIjS0

...láttam, a magam arcát...

www.youtube.com/watch?v=RcBS2d42cBU

Van egy ország...
...ahol az "üldözött" kisebbség

erőszakkal lép fel a békés többséggel szemben

a "demokrácia" védelmében...

www.youtube.com/watch?v=VGygGgq_4r0

2014.07.06. 23:58:58

Homoszexualitás
A homoszexualitásról azóta vannak rendszeres adataink, mióta társadalmi jelentőségű közügy lett belőle. Az első ilyen típusú dokumentációk az inkvizíciónak köszönhetők, ahol a jegyzőkönyvekben számtalanszor szerepelt a vallási eretnekség magától értetődő kiegészítőjeként a „bűn, amit sem megnevezni, sem elkövetni nem szabad, és amiért az Úr kárhozatra ítélte Szodomát és Gomorrát”. A középkori állami törvénykönyvek egyaránt bűnösnek és büntetendőnek ítélték a vallási és az erkölcsi, illetve szexuális elhajlást. E vétkeket azonban eredetileg kevésbé szigorúan és formálisan kezelték, mint az inkvizíció 13. század eleji megjelenése után, amikor az eretnekséget és a szodómiát egyformán kemény büntetéssel – általában halállal – sújtották.
A kora középkori egyházjog – bűnbánati, vezeklési kézikönyvek és zsinati törvények tanúsága szerint – még leginkább a papság köreiben terjedő szodómia megelőzésére és visszaszorítására helyezte a hangsúlyt. Az egyes szerzők által kifejezetten „papi bűnként” emlegetett luxuria – bujaság – különös veszélye az volt, hogy példaként szolgálhatott a nemesség és az egyszerű emberek számára is. A 12. századot megelőzően azonban az egyházi törvénykönyvekben még a papsággal kapcsolatban is sokkal gyakrabban említették a házasságtörést, a vérfertőzést vagy az ágyastartást, mint a ma homoszexuálisnak nevezhető cselekményeket.
(U.o.)

csaba carmarthen 2014.07.07. 01:20:36

Résister!
Contre les lois anti-famille
et les attaques contre
les droits des enfants!

35:03
www.youtube.com/watch?v=bZMgw4-DBQA

csaba carmarthen 2014.07.07. 01:54:04

Résister!
Contre les lois anti-familles
et les attaques contre
les droits des enfants!

35'03"
www.youtube.com/watch?v=bZMgw4-DBQA

(@P.E.: es igy is:

www.youtube.com/watch?v=adTwaR6YGSQ

5'23"....
www.youtube.com/watch?v=dHNtDFjj2PY )

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 09:21:43

@Izrael misztériuma:

'Az első ilyen típusú dokumentációk az inkvizíciónak köszönhetők'

"Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk." (3Móz 20:13)

Urfang 2014.07.07. 14:08:20

@matthaios:

És erre a törvényre is vonatkozik Jézus mondása, hogy ő ebből a törvényből egyetlen betűt sem akar elvenni, tehát meg kell halnia az összes homoszexuálisnak?

Vagy végül mégis meggondolta magát és néhány betűt mégis csak elvett belőle, mondjuk a "meg kell halniuk" kitételt és akkor ezt az utálatosságot elég utálni és valamilyen halálnál enyhébb módon büntetni?

Vagy azóta teljesen meggondolta magát és már nem csak a halálukat nem kívánja, de már az utálatoskodásból is elege lett?

Nem könnyű kitalálni melyik lehet az ő igazi véleménye, csak remélhetjük, hogy azért nem bünteti túl szigorúan azokat, akik rosszul tippeltek.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 15:09:57

@Urfang:

Azért mégis olvasod a blogot, valahogy nagyon vonz téged ez a blog. Ez jó is lehet. Az evangéliumi törvényre jellemző, hogy a törvény megsértésével kapcsolatban földi büntetési tételeket nem tartalmaz. Tehát a büntetési tételt nyugodtan elhagyhatod a fenti idézetből.

Urfang 2014.07.07. 15:33:44

@matthaios:

A halálbüntetés az mégis mi ha nem földi büntetési tétel? Halálbüntetést alkalmazni a halál után már elég problémás lehet.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 16:25:32

@Urfang:

Jézus törvénye tartalmazza azt, ami az ószövetségi törvényben erkölcsi állítás volt, de nem tartalmazza az ószövetségi "büntetőjogot". Erre világos utalás a házasságtörő asszony esete. Ebből az utolsó mondat: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!" (Jn 8,11).

Urfang 2014.07.07. 17:48:07

@matthaios:

Annyira azért nem világos az az utalás, mert az nem derül ki belőle, hogy a második megcsalás után már mehet-e a kövezés, vagy a tizedik után, vagy akármennyit meg lehet úszni földi büntetés nélkül, eléggé gumitörvény ez így. Az viszont elég világos utalás, hogy egy iótát sem szabad elvenni a törvényből, bár ez azt jelentené, hogy a büntetési tételek is maradnak.

Erre a te értelmezésedre, hogy a bűnök tényállásai érvényben maradtak, de a büntetési tételek már nem, sehol sincsen konkrét utalás. Mellesleg akkor ezek a bűnös tényállások is érvényben vannak még:
"Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad."

Te betartod ezeket a rendeléseket? Farmernadrághoz mindig farmeringet veszel? A kertedben csak paradicsom nő? Vagy megátalkodottan ráhúzod a farmernadrágra a vászoninget, akkor is ha tudod, hogy az bűn? Beveted az uborkát a paradicsom mellé, akkor is ha tudod, hogy az erkölcstelen?

Vagy te is csak mész a magad feje után és betartod azt ami tetszik és figyelmen kívül hagyod azt ami nem? Nem hinném, hogy valaha is beidézted már az isteni tiltást azoknak akiken kétféle szövetű ruhát láttál. Bezzeg a melegeknek nem felejted el beidézni a törvényt, mert könnyebb úgy utálatosnak nevezni őket, ha nem kell az állításért személyes felelősséget vállalnod és rá lehet kenni, hogy ezt Isten mondja nem te.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 18:11:30

@Urfang:

"a második megcsalás után már mehet-e a kövezés"

"Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki" (Lk 17 4). Ha Isten ezt követeli tőlünk, teremtményeitől, akkor mennyivel inkább jellemző ez reá. Az élet utolsó pillanatáig várja a bűnös teljes, végleges megtérését.

A népszokások és az erkölcsi tartalmú kijelentések nem azonosan kezelendők. Kétely esetén, hogy mi a népszokás és mi az erkölcsi követelmény, az exegétika tudománya is adhat tájékoztatást, ha az ember ezt önkéntelenül is nem érezné. Végső esetben a döntés ezekben a kérdésekben az Egyházat illeti. Te a homoszexualitás kérdését a népszokás kategóriába helyezed. Mi nem, mert ez szerintünk sokkal alapvetőbb kérdés, mint a vetésforgó. Ezért a farmernadrág, uborka, paradicsom stb. utalásaid nem egészen találóak.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 18:26:07

@Urfang:

'Erre a te értelmezésedre, hogy a bűnök tényállásai érvényben maradtak, de a büntetési tételek már nem, sehol sincsen konkrét utalás.'

A Szentírás nem matematikai szöveg, amelyben sokszor oldalakon keresztül azzal foglalkoznak, hogy hogyan kell érteni fogalmakat, kifejezéseket. Az élő nyelv nem képviseli ezt a merev univocitást, az egyértelműséget, mert így valószínűleg lehetetlen lenne a mindennapi kommunikáció. Ez jellemző lehet a matematikai, matematikai logikai stb szövegekre. Lehet, hogy a törvényeket megfogalmazó jogászok is törekednek erre. A Szentírás azonban nem ilyen jellegű szöveg. Még akkor sem az, ha a te mindenáron így akarod ezt értelmezni. Remélem, nem haragszol, ha mi nem egészen úgy értelmezzük ezt, ahogyan te? Különben is, számunkra a forrás a Szentírás és a hagyomány együtt.

Urfang 2014.07.07. 18:42:10

@matthaios:

Ugyanabban a fejezetben vannak, csak néhány sorral követik egymást, de az egyik csak népszokás amit ma már nem kell betartani, a másik meg erkölcsi kijelentés amit ma is be kell?

A tudós exegétáknak biztos nem kerülné el a figyelmét az a körülmény, hogy szántóföldes és ruhás rendelet így kezdődik: "Az én rendeléseimet megtartsátok:..." Tehát ez nem lehet valami régi népszokás, ez Isten rendelete, amit ő maga jelentett ki.

Vagy lehet, hogy ez valóban csak egy régi népszokás és valakik visszaéltek Isten nevével, hogy a régi népszokásukat becsempésszék Isten saját rendeletei közé? Ha ez így van, akkor lehet hogy máshol is van még hamisítás ezen kívül?

És akkor mi van ha a homoszexuálisok leölése is csak egy régi népszokás volt Judea földjén?

Egyáltalán hol van az az állítólagos exegétikus lista ami megmutatná, hogy a Leviticusból mi a népszokás és mi az erkölcsi követelmény? Tényleg létezik ilyen?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 19:16:18

@Urfang:

'Tehát ez nem lehet valami régi népszokás, ez Isten rendelete, amit ő maga jelentett ki.'

Nézz utána az irodalmi műfajok kérdésének a Szentírásban. Isten rendelései vonatkozhattak a választott nép konkrét, történelmi körülményeire is, így ezek a körülmények elmultával elvesztik vonatkozásukat. Mégegyszer: te a homoszexuális cselekedet tiltását egy népszokásnak tartod, mi nem. Ugye megengeded, hogy mi ne úgy értelmezzük a Szentírást, ahogyan te?

A Szentírás tele van hasonlatokkal, metafórákkal, példabeszédekkel. "Míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik" (Mt 5 18) értelmezése szerintünk a törvény erkölcsi tartalmára vonatkozik. Ennek az örökkévalóságát hangsúlyozandó használta Jézus a fenti kifejezést. De a törvényre nem úgy gondolt, mint konkrét történelmi helyzetekre alkalmazott, nem teljesen erkölcsi tartalmú leírások gyüjteményére. Ezt az értelmezést számtalan további hely erősíti meg. Így például az előbb említett házasságtörő asszony esete is. Az egész szöveget olvasd, és így próbáld meg értelmezni az egyes helyeket!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 19:27:54

@Urfang:

Aztán mi nem elszigetelten nézzük a Szentírás egyes könyveit, hanem közöttük valamilyen egységet, bizonyos értelemben véve még fejlődést feltételezünk. A homoszexualitással kapcsolatban egy kb. ezer évvel későbbi szöveg: "Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot" (Rom 1, 26-27).

Urfang 2014.07.07. 19:41:29

@matthaios:

"Isten rendelései vonatkozhattak a választott nép konkrét, történelmi körülményeire is, így ezek a körülmények elmúltával elvesztik vonatkozásukat."

És ugyanez miért ne vonatkozhatna a homoszexualitás ellenes rendeletre is? A konkrét történelmi körülmény akkor az volt, hogy a választott nép egy apró törzs volt csupán ellenségekkel körülvéve és a kihalás reális kockázata megkövetelte, hogy sok utódot nemzzenek. A körülmények viszont azóta megváltoztak, ma már hétmilliárdan vagyunk, a kihalás ma nem reális veszély, az viszont annál inkább, hogy lelakjuk, beszennyezzük, élhetetlenné tesszük a bolygót, a túl sok utód meg csak meggyorsítja ezt a folyamatot, úgyhogy elvesztette vonatkozását a régi rendelet, mint ahogy sok másik is.

Lehet, hogy a nagyfőnök is pont így gondolja és most helyeslően bólogat odafönt, de az is lehet, hogy bőszen rázza a fejét: "Nem, nem, a buzik még mindig utálatosak", ugyan ki mondhatja meg helyette, hogy merre leng a feje? De az is lehet, hogy egyáltalán nem érdekli a téma, csak az zavarja, hogy az ő nevében hirdetik, hogy utálni vagy szeretni kéne őket, pedig neki tökmindegy? Ugyan ki mondhatja ezt meg? Aki megmondja az csak a saját nevében beszél, aki meg nem akarja vállalni a saját véleményét az ráfogja a nagyfőnökre.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 20:10:32

@Urfang:

'És ugyanez miért ne vonatkozhatna a homoszexualitás ellenes rendeletre is?'

Szerinted nyilván vonatkozhat. Szerintünk azonban nem. Az univerzum, az anyag, az élet, az állatvilág 15 milliárd évig tartó fejlődése után jutott el az ember megjelenéséig. Az emberrel az anyagvilágban olyan valaki jelent meg, aki több mint az anyag, mint az anyag működése: az ember szellemi létező. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az anyagtól független lenne, például az ön- és fajfenntartás kérdésében is függ az anyagtól. Az élővilág fejlődésének tetőpontján eljutott a két nem különbségén alapuló szaporodásra. Az ember esetében ezek a különbségek azonban szellemi dimenziót nyertek, a férfi és nő közötti szerelem, a házasság már nemcsak anyagi, hanem szellemi dolog is. Ezek azonban nem függetlenek a biológiai gyökerektől. Ezek elszakítása a biológiai gyökerektől nem természetes, hanem valamilyen értelemben véve eltérés Istennek a teremtésben megmutatkozó akaratától, az ősbűn következményeként. Ezek az antropológiai alapok megerősítést nyernek a kinyilatkoztatásból, a Szentírásból, az Egyház hagyományából.

Valószínű, hogy te nem így látod ezt, mi azonban így látjuk.

Istenképed erősen antropomorf, tulajdonképpen nem is Istenről szól, hanem egy felnagyított teremtményről. Az antropomor kifejezés bizonyos mértékig érthető, mert Isten nagysága meghaladja a teremtmény befogadóképességét, azonban ezt "kritika" alá lehet venni, a korlátokat tagadni kell Istenről.

Urfang 2014.07.07. 20:19:54

@matthaios:

Szerintetek? És kik azok a ti? Elég itt szétnézni és látom, hogy nem csak a keresztények között, de még a katolikusok között is vita tárgya, hogy érvényben van-e még a melegellenes rendelet.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.07. 22:54:06

@Urfang:

'És kik azok a ti?'

Sokan vagyunk katolikusok, akik így vélekednek. Vannak, akik nem, de ez logikátlanság a részükről. De valami igazsága szempontjából nem az a lényeg, hogy hányan vallják ezt.

csaba carmarthen 2014.07.07. 23:10:40

1 Kor 6

Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, 10sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.

11Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.
szentiras.hu/KNB/1Kor6

Make no mistake -- the sexually immoral, idolaters, adulterers, the self-indulgent, sodomites,

10.
thieves, misers, drunkards, slanderers and swindlers, none of these will inherit the kingdom of God.

11.
Some of you used to be of that kind: but you have been washed clean, you have been sanctified, and you have been justified in the name of the Lord Jesus Christ and through the Spirit of our God.

www.bibliacatolica.com.br/new-jerusalem-bible/1-corinthians/6/#.U7sJGM5OVMs

nolite errare neque fornicarii neque idolis servientes neque adulteri

10.
neque molles neque masculorum concubitores neque fures neque avari neque ebriosi neque maledici neque rapaces regnum Dei possidebunt

11.
et hæc quidam fuistis sed abluti estis sed sanctificati estis sed justificati estis in nomine Domini nostri Jesu Christi et in Spiritu Dei nostril

www.bibliacatolica.com.br/vulgata-latina/epistula-i-ad-corinthios/6/#.U7sK4s5OVMs

Nolite errare: neque fornicarii neque idolis servientes neque adulteri neque molles neque masculorum concubitores

10.
neque fures neque avari, non ebriosi, non maledici, non rapaces regnum Dei possidebunt.

11.
Et haec quidam fuistis. Sed abluti estis, sed sanctificati estis, sed iustificati estis in nomine Domini Iesu Christi et in Spiritu Dei nostri!

www.bibliacatolica.com.br/neo-vulgata-latina/epistula-i-ad-corinthios/6/#.U7sKiM5OVMs

Täuscht euch nicht! Weder Unzüchtige noch Götzendiener, weder Ehebrecher noch Lustknaben, noch Knabenschänder,....

Und solche gab es unter euch. Aber ihr seid rein gewaschen, seid geheiligt, seid gerecht geworden im Namen Jesu Christi, des Herrn, und im Geist unseres Gottes.

www.bibliacatolica.com.br/septuaginta-vs-die-bibel/i-corintios/6/#.U7sLxc5OVMs

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.08. 02:24:44

@matthaios: "Ezek elszakítása a biológiai gyökerektől nem természetes,"

Akkor viszont a cölibátus és a nászéjszaka kivárása is elszakítás a gyökerektől! Az állatvilágban a fajfenntartás ugyanolyan fontos ösztön, mint a táplálékszerzés meg az utódok gondozása. Úgyhogy ezen a kijelentésen még csiszolni kéne, nem mintha antropológus lennék vagy ilyesmi.

"a férfi és nő közötti szerelem, a házasság már nemcsak anyagi, hanem szellemi dolog is."
A kulcsszó szerintem a mondatodban nem a férfi-nő, hanem a szerelem. Mit tehet egy férfi, ha egy másik férfibe lesz szerelmes? (Az állatvilágban is szabályos a "férfi-nő" kapcsolat, viszont a szerelemről kevesebbet tudunk.)

"Így például az előbb említett házasságtörő asszony esete is. Az egész szöveget olvasd, és így próbáld meg értelmezni az egyes helyeket!"
Szerintem itt Urfang pont hogy a mondanivaló szellemét kutatja. Ha az "utálatoskodók" elpusztítása a népszokások közé van betéve, akkor népszokásként kéne rá hivatkozni, és nem döntő érvként vágni a melegek fejéhez.
Szent Pálra már több joggal hivatkozhatsz, de azért ő is több más szokás közt emlegeti az "utálatosságokat", ha jól értelmezem.

"Sokan vagyunk katolikusok, akik így vélekednek. Vannak, akik nem, de ez logikátlanság a részükről."
Szerintem vagy az összes szexuális viselkedés bűn, vagy egyik sem. Ha valaki kiemeli, hogy az önkielégítés és a házasság előtti szex bűn (KEK), de a gyermeknemzés és a házastársi szex nem bűn, én abban nem látok sok logikát. Vagy a pszichoszexuális fejlődés részei a kamaszkori szokások (pl. önkielégítés) is, és akkor nem szabad üldözni vagy elutasítja az Egyház az összes szexuális viselkedést.
Pl. önkielégítéssel nem az a baj a modern pszichológia szerint, ha valaki csinálja, hanem ha a partnerével való szex HELYETT csinálja.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.08. 02:45:56

@kaleidoscope: Nem semmi, hogy Kairóban ilyen veszélyekre is fel kell készülniük a nőknek, hogy egy politikai tüntetésen megerőszakolhatják őket. Azért a bigott katolikusság is nehezen elviselhető, de nem fenyegeti fizikailag az életet, legalábbis nem ilyen formában.

Brazil hölgyre visszatérve: nem gondoltam volna, hogy számottevő különbség lehet a két fél zsebkendőben és egy marék pávatollban táncolás és aközött, hogy a diszkóban ledobjuk a textilt. :) Most már ezt is tudjuk, illetve azért a félmeztelenül táncolás mellett is biztos fölhozhatók antropológiai érvek, már ha a természeti népek hasonló szokásaira gondolunk.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 09:48:13

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Az ember test és lélek egysége. A földi életben ez az egység megszüntethetetlen, ezt csak a halál szünteti meg (egy időre). Az egység egyben feladat is. Ez a feladat abban áll, hogy a testi, biológia vonatkozásokat (ösztön) a szellemi szféra irányítása alá kell vonni. Ez nem az ösztönök, biológiai tényezők megszüntetését jelenti, mert ezek lényeges alkotóelemei az embernek, ezek nélkül itt a földön nem élhet. Ugyanakkor ezeknek a magasabbrendű szellem két képességének az értelemnek és a szellemi akaratnak az irányítása al kell kerülniük. Ez alól a feladat alól az első emberpár mentesítve volt, Isten ajándékaként kapták a test és lélek teljes integrációját. Az ősbűn következtében azonban ez ajándék is elveszett, ezért a testi és szellemi szféra integrációja nehéz feladattá vált. Ez az integráció nem az ösztönök megszüntetésében áll, hanem ezek kormányzásában, az ezek feletti irányításban. Ennek az irányításnak a megszerzése napi feladat, ugyanakkor ez a feladat egy életen át tart. Ez az egyik alapvető különbség az ember és az állat között. A szexuális ösztön tehát nem szűnik meg, de szabályozva van, ennek kerete a férfi és nő közti, monogám házasság. Ennek az ösztönnek a megéléséről le is lehet mondani Istenért, aki felé az erre hívatottak közvetlenül, nem a házasságon, a családon keresztül haladnak.

2014.07.08. 10:08:23

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
férfinak és nőnek teremtette...

itt jegyezném meg, hogy a vatikánt nemigen zavarta, hogy évszázadokon keresztül kasztrált fiúénekeseket alkalmaztak a kórusban, részint azért, mert ott nő nem énekelhetett, másrészt pedig így nagyobb volt a műélvezet, csupán Nápolyban évente 4000 kisfiút kasztráltak a jobb élet reményében...

Az utolsó kasztrált
figaro.postr.hu/az-utolso-kasztralt

csaba carmarthen 2014.07.08. 10:30:20

www.youtube.com/watch?v=VGygGgq_4r0

" A harcos zoofil egyesületek pedig hangosan követelik „jogaik” elismerését."
................

György Attila barátom mesélte a hét végén Csíkszeredában, hogy Németországban sorra nyílnak az „erotikus állatkertek”. – Ne hülyéskedj! – mondtam erre én –, valakik azért fizetnek, hogy megnézzék, miképp üzekednek különböző állatok? – El vagy tévedve, ember! – nevette el magát Attila. – Azért fizetnek, hogy ők üzekedjenek különböző állatokkal.

Nem hittem el. Aztán Attila megmutatta a hírt a neten. És minden igaz. Németországban egy 1969-es törvény szerint tilos az állatokkal történő szexuális aktus filmezése, ám mindez „saját örömszerzés” céljából megengedett és legális. Ezt a törvényi tényállást kihasználva több „élelmes vállalkozó” nyitott erotikus állatkertet (Happy Zoo), ahol pénzért különböző állatokat bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére szexuális aktus céljából. Legnépszerűbbek a kutyák, a kecskék, a juhok, a szamarak, a lovak és a lámák(!?). Miután kiderült a dolog, törvénymódosítást nyújtottak be, amely magas pénzbírsággal sújtaná az efféle tevékenységet, ám a módosítást (egyelőre) nem fogadták el. A harcos zoofil egyesületek pedig hangosan követelik „jogaik” elismerését. Nos, ismét kikötöttünk egy szigeten a liberalizmus óceánjában. S ha elhamarkodottan arra gondolnánk, ennél nincsen undorítóbb sziget, biztosak lehetünk benne, hogy tévedünk. Mert hát nemrég még a „Happy Zoo” is elképzelhetetlen utópiának tűnt. És most itt van. Megnyílt.

Oda lehet menni – és vannak egyesületek, amelyek immár harcolnak ezért, imigyen beemelték a dolgot az emberi jogok körébe.

Nem tudom, mit csinál ilyenkor a Négy Mancs nevű bűnbanda.

Mert ha már jó pénzért, nemzetközi érdekcsoportok által le- és megfizetve tönkretett sok-sok magyar libatenyésztőt, legalább pro forma tiltakozhatna - See more at: archivum.magyarhirlap.hu/allatok-0#sthash.xagJowIZ.dpuf

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 10:31:14

'Nápolyban évente 4000 kisfiút kasztráltak a jobb élet reményében...'

Szerintem, amikor a katolikusok rémtetteiről beszélsz, megjelölhetnéd a hiteles történelmi forrásokat. A kasztrálások léte tény, ez nem volt helyes. De szerintem az összes katolikus rémtett, amelyeket jó katolikus létedre állandóan, források megjelölése nélkül emlegetsz, elenyészik Hitler és Sztálin tetteihez képest. A katolikusokat, ha nem is mindig és teljesen, de visszafogta annak a tudata, hogy minden ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett.

csaba carmarthen 2014.07.08. 10:41:38

(
mindamellett, hogy gyermek vegyeskarok gyakran

csak fiukbol

allnak, mert sokan vannak fiuk, akik kepesek kienekelni az altot es a szoprant kamaszkoruk elott..

sot esetleg meg felnottkorukban is...
www.youtube.com/watch?v=2lpvYV73qzw&list=RD2lpvYV73qzw#t=0

)

2014.07.08. 12:59:01

@csaba carmarthen:
nagyon szép dolog tőled, hogy mindenféle mentségeket keresel arra, ami Isten és ember előtt egyaránt menthetetlen, de felteszek neked egy személyes kérdést: mi lenne a véleményed, ha téged kasztráltak volna a kedves szüleid, abban a reményben, hogy angyalhangod révén bejuthass a vatikáni fiúkórusba?

egyébként ha én lennék a római pápa, akkor az ártatlanul kasztrált gyerekekért is bocsánatot kérnék mindenki színe előtt, mert ez sokkalta nagyobb bűn a manapság oly divatos papi pedofíliánál...

2014.07.08. 13:05:25

@matthaios:
"A katolikusokat, ha nem is mindig és teljesen, de visszafogta annak a tudata, hogy minden ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett."

egyáltalán nem fogta vissza őket, bár azt nem tudhatjuk, hogy mi lett volna nélküle, mivel a történelem nem ismeri ezt a fogalmat...

most pedig megkímélvén a nyájas olvasókat, nem kívánok elmélyülni ehelyütt az inkvizíció rémtetteiben, menj könyvtárba, ott minden le van írva, különösképpen ajánlanám a vatikáni könyvtárban az inkvizíció titkos iratainak gyűjteményét...

2014.07.08. 13:41:53

@matthaios:
visszakérdezek:
Miért gyűlölöd a katolikusokat, aki nem pontosan olyanok mint te?
az egyházat nem lehet kisajátitani senkinek sem és az Isten Népe mi vagyunk, sőt ebbe a fogalomba a zsidók is benne foglaltatnak, akár tetszik, akár nem!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 13:48:37

@Izrael misztériuma:

A gyűlölet és a meggyőzés vágya közt különbség van. Ha valakit gyűlőlnék, akkor azt nem akarnám meggyőzni, hanem csak vádolnám okkal és ok nélkül. Igyekszem nem ezt tenni, de most abba is hagyom a dicsekvést.

2014.07.08. 13:52:34

@matthaios:
saját sötét tudattalanodat ne vetítsd ki másra!
(Jung apokrif írásaiból)

egyébként én végképp nem érek rá gyűlölni senkit, mert akkor nem lenne időm élni...

véleményed különben kizárólag egy hangos, de törpe kisebbség hangja az egyházon belül, az önismeret képessége nem adatott meg neked, mindig ugyanazt szajkózod, a másikat pedig még sohasem hallgattad meg, mert nem jut el az agyadig, nem vagy képes a másik ember bőrébe bújni, az egyház szemléleted pedig tömény apológia, amely köszönő viszonyban sincsen a valósággal, de mindez nem lenne baj, ha nem akarnád a saját véleményed mindenkire kötelező jelleggel ráerőszakolni!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 14:02:57

@Izrael misztériuma:

Megkérnélek, hogy olvasd vissza, amit az előbb írtál. Persze, ha nem akarod, akkor ne tedd ezt. Néhány szó, kifejezés: "hangos, törpe kisebbség", "önismeret képessége nem adatott meg neked", a "másikat még soha sem hallgattad meg", "nem jut el az agyadig" stb. De egyetlen érv sem volt szövegedben, amely nagyrészt személyes sértegetést tartalmazott. Sok szempontból megértelek, de szerintem azért még sem teljesen jó az ejárásod.

csaba carmarthen 2014.07.08. 14:41:04

@Izrael misztériuma:

17':54"
www.youtube.com/watch?v=TpdgOnUmU9k
>>>>

"Je suis homosexuel,
PAS homophobe"

"homoszexualis vagyok,
DE NEM embergyulolo"

...................

Van egy ország...

www.youtube.com/watch?v=bZMgw4-DBQA

...ahol az arcodban ...
www.youtube.com/watch?v=nyWc-9eIjS0

...láttam, a magam arcát...

www.youtube.com/watch?v=RcBS2d42cBU

Van "egy" ország...
...ahol az "üldözött" kisebbség

erőszakkal lép fel a békés többséggel szemben

a "demokrácia" védelmében...

www.youtube.com/watch?v=VGygGgq_4r0

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.08. 17:14:23

@Urfang: A Katolikus Egyházon belül lassan egyértelműen többségben vannak azok, akik ugyanúgy vélekednek a homoszexualitást tiltó ószövetségi és az azt elítélő újszövetségi igeszakaszokról, ahogy írtad, vagyis, ezek az adott kor, adott társadalmára, illetve azokban a társadalmakban előforduló bizonyos jelenségekre vonatkoztak, és egyáltalán nem tekinthetőek általános érvényűnek. Ugyanakkor tény, hogy a Katolikus Egyház vezetői ma túl nagy ellenállásba ütköznének, ha ezt kimondanák, ezért próbálják lassan, óvatosan megváltoztatni a hívek hozzáállását. Persze bizonyos kor felett, és bizonyos IQ szint alatt erre nem sok esély van. Az előbbit az idő megoldja, az utóbbit csak közvetve (az idős, változás-ellenes hívek hangjának gyengülésével), és ezért csak némi latenciával. Ezt a késedelmet lehet rövidíteni azzal, ha intenzívebben próbáljuk az átlag hívők szemléletét formálni, de ez sem könnyű, mert ez meg gyakran heves ellenreakciókat vált ki (mint amilyenek a meleglobbiról szóló összeesküvés elméletek terjesztése, és a szemléletformálásra vállalkozó hívek megbélyegzése). Mindazonáltal abban egyetértek @matthaios: állításával, hogy "valami igazsága szempontjából nem az a lényeg, hogy hányan vallják ezt", pont ezért az sem bizonyítja, hogy minden homoszexuális cselekedet bűn lenne, hogy az elmúlt évezredekben valóban sokan így gondolták - de tévedtek.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 17:24:51

@kaleidoscope:

"valami igazsága szempontjából nem az a lényeg, hogy hányan vallják ezt"

Így van. Az viszont lényeges, hogy kik és mikortól kezdve vallják ezt.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 17:47:55

@kaleidoscope:

'Ugyanakkor tény, hogy a Katolikus Egyház vezetői ma túl nagy ellenállásba ütköznének, ha ezt kimondanák, ezért próbálják lassan, óvatosan megváltoztatni a hívek hozzáállását.'

Tény?

'Persze bizonyos kor felett, és bizonyos IQ szint alatt erre nem sok esély van.'

1968 már majdnem ötven évvel ezelőtt volt. Öregedő hippiknél szerintem esélyesebb a dolog. Jobban mint a fiatal, elkötelezett katolikusoknál. A kihalás a 68-asokat fenyegeti. A 68-as eszmék mostanra "értek be" és váltak merev, "konzervatív" és intoleráns ideológiává. Ennek képviselőivel találkozhatunk a politikai, gazdasági, média stb. elit tagjai között.

2014.07.08. 18:10:11

matthaios, IM
"Az én rémtetteim hatalmasabbak a te rémtetteidnél"
és így tovább.
Soha nem lesz vége ennek. :-(
matthaios
"A 68-as eszmék mostanra "értek be" és váltak merev, "konzervatív" és intoleráns ideológiává"
Ezek ilyen "visszaütős" és persze értelmetlen (sztem) szavak.
No, az persze lehet, hogy a 68-ban fiatalok mára meglehetősen merev "konzervatív" és intoleráns egyedek. Az ilyesmi gyakran előfordul.
:-)
(Talán a korral jár)

2014.07.08. 18:16:00

@csaba carmarthen:
Jezus szeret (mindenkit)...

2014.07.08. 18:19:17

"...sem bizonyítja, hogy minden homoszexuális cselekedet bűn lenne, hogy az elmúlt évezredekben valóban sokan így gondolták"
Hát nem.
De nem is kell (mert mit is kellene) bizonyítani. Elfogadod, vagy sem. E szerint élsz vagy sem.
Gondolom.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.08. 18:23:26

@Pandit:

'Ezek ilyen "visszaütős" és persze értelmetlen (sztem) szavak.'

Ebben a kérdésben eltérhet a véleményünk. Ahogy a 68-as fiatalok mára 'meglehetősen merev "konzervatív" és intoleráns egyedekké' válhattak, ez előfordulhat az eszméikkel is.

csaba carmarthen 2014.07.08. 20:56:50

@Izrael misztériuma:
www.youtube.com/watch?v=uO8iS6oRYvc

Jezus szeret mindenkit - eddig igaz is,

de senki bunet nem szereti, es nem tudja elvenni a szabad akaratunkat, mert akkor babuva varazsolna minket...amit soha nem fog megtenni, ui. a szabad akarat a legnagyobb ajandeka

ergo

az alapvalasztas

hogy a soteteseget valasztjuk

vagy a vilagossagot

(Az Ige volt az igazi vilagossag.. mely megvilagit minden embert

9Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. 10A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. 11A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.
szentiras.hu/KNB/Jn1)

A valasztas meg nem vegleges...tehat a kockazat nagy

es mindaddig amig a sotetseget fitogtatjuk, es masokat is arra biztatunk, nagy veszelyben vagyunk)

1 Kor 6

6Testvér a testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt?

7Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? 8
E helyett ti követtek el igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek!

9Vagy nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában?

Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák,

sem bálványimádók,

sem házasságtörők,

sem kéjencek,

sem férfiakkal paráználkodó férfiak,

10sem tolvajok,

sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.

11Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

szentiras.hu/KNB/1Kor6

egyszer egy imacsoportban kaptam egy kartyat, amelyen ez allt:

"Krisztus megszulethet akar ezerszer is Betlehemben, de ha benned nem el - orokre elvesztel."

Ez utobbi mondatot ajanlom Neked is melyseges figyelmedbe.

udv
cs

csaba carmarthen 2014.07.08. 21:02:20

@Izrael misztériuma:

loves...
gondolom ezt akartad mondani, es ha talakozik vele/veluk ugyanazt mondja:

Menj es tobbe ne vetkezzel!

2014.07.08. 23:17:04

- nézd, ott egy buzi, verjük meg!
- na és ha ő lenne az erősebb?
- ne félj, minek is bántana minket?

Tényleg a "meghaltok, buzik", és az "indul a vonat Auschwitzba" a normális ebben az országban?
index.hu/index2/#bloghu/magyarinfo/2014/07/08/tenyleg_a_meghaltok_buzik_es_az_indul_a_vonat_auschwitzba_a_normalis_ebben_az_orszagban

csaba carmarthen 2014.07.08. 23:26:05

Dán 7.25
Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit.
www.youtube.com/watch?v=pRN9CUdIswg
Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket.
www.youtube.com/watch?v=TWorK2Vk4E4
www.youtube.com/watch?v=LI6ZcdLq5tc
Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre.
Dán 7.26
Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül.
Dán 7.27
Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó."
mek.oszk.hu/00100/00176/html/dan.htm

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 02:36:51

@matthaios: "A szexuális ösztön tehát nem szűnik meg, de szabályozva van, ennek kerete a férfi és nő közti, monogám házasság."

Hihetetlenül életidegennek tartom azt a megállapítást (akárki mondja), hogy az ember szexuális ösztöne aludna, míg a templomban az Igen kimondásáig eljut, legalábbis így értelmezem a szavaidat. A pszichoszexuális fejlődés egész életünkben tart, lsd. Freud megállapítása, hogy már csecsemőkorban el lehet rontani a gyereket azzal, ha bizonytalanságban tartjuk, elkényeztetjük/keményen fogjuk. Már gyerekkorban megalapozhatjuk a későbbi rossz szokásokat, a nagyevés, a cigi, pia, más káros szenvedélyek gyökere akár a bölcsis korból is eredhet (például ha valakit szigorúan szoktatnak a bilire)!! Popper Péternek van erről egy nagyon jó könyve: A meghívott szenvedély, szerintem ezt egy keresztény ember is haszonnal forgathatja, és mégis annyira az életből indul ki, hogy le a kalappal a szerző előtt.
Nem azt mondom, hogy nem fontos a monogám házasság, mert nagyon is az, de azért maradjunk már a realitások talaján, ha lehet! Ha valaki kipróbálja kamaszkorában az önkielégítést, akkor szerintem hadd csinálja lelkifurdalás nélkül! Popper is azt mondja, hogy az az ártalmas, ha valaki ennél leragad, nem az önmagában, ha csinálja. Amúgy az ilyen agglegények állandó témái az altesti célzásoktól sem visszariadó vígjátékoknak, kabaréknak.
"a magányos szerelem olyan, mint a bilincs, magához láncol, a csuklódat kikezdi". (Irigy Hónaljmirigy)
Ha már népszokás, akkor a zsidók bölcs előrelátásáról miért rossz a véleményed, hogy jegyespár is élhetett házaséletet?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 02:58:20

@Izrael misztériuma: "eredetileg azzal a céllal, hogy a pápa hangját rögzítsék. XIII. Leo azonban az utolsó pillanatban visszalépett, állítólag a hangrögzítést az ördög találmányának titulálta."

A mozgóképpel is lehettek így egyesek ...

"férfinak és nőnek teremtette...
itt jegyezném meg, hogy a vatikánt nemigen zavarta, hogy évszázadokon keresztül kasztrált fiúénekeseket alkalmaztak a kórusban"
Hát igen, a régiekre ezért veszéyles hivatkozni, mert mindenre találunk példát, és mindennek az ellenkezőjére is. Kisfiúk operálása szintén ellentmond a biológiai gyökereknek.
Egyébként pont a Teremtés könyve és Jézus rá való utalása az egyetlen olyan hely a Szentírásban, ami akár a homoszexualitásra is utalhat.
1. A férfivá és nővé válás tényleg egy sarokköve a Teremtésnek.
2. Jól láthatóan nem nevezi bűnnek azt, ha valaki eltér a férfi-nő felállástól (nem is említi, talán mert nem olyan sarkalatos kérdés).

csaba carmarthen 2014.07.09. 07:34:57

le projet de mariage homosexuel est intégralement maçonnique....
www.youtube.com/watch?v=ws8brODSeho

Franc-Maçonnerie du 30ème degré, doctrine luciférienne
www.youtube.com/watch?v=y8Kr6HcENUQ

2014.07.09. 07:49:54

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Ha már népszokás, akkor a zsidók bölcs előrelátásáról miért rossz a véleményed, hogy jegyespár is élhetett házaséletet?"

mire gondolsz?

csaba carmarthen 2014.07.09. 08:17:25

"saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok,

www.youtube.com/watch?v=TWorK2Vk4E4

töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” "

Ter 1,26-28.31

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.09. 09:51:47

@matthaios: "1968 már majdnem ötven évvel ezelőtt volt. Öregedő hippiknél szerintem esélyesebb a dolog." Megint a tényekkel hadakozol. Minden felmérés azt bizonyítja, hogy az azonos neműek házasságának támogatottsága fodított arányban van a megkérdezette életkorával. Fiatalabbak nagyobb, idősebbek kisebb arányban tartják elfogadhatónak.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.09. 10:19:50

@kaleidoscope:

'Megint a tényekkel hadakozol. Minden felmérés azt bizonyítja, hogy az azonos neműek házasságának támogatottsága fodított arányban van a megkérdezette életkorával.'

Fiatal, elkötelezett katolikusokról beszéltem. Például az elöregedett (átlagéletkor állítólag 75) francia papságon belül gyorsan nő a fiatal, hagyományokhoz (a liturgiában is) ragaszkodó papok aránya. Ők az Egyház jővője itt Európában, nem pedig a 68-s stb. hatások által kisebb-nagyobb mértékben érintettek, néha a média által is megfélemlítettek.

2014.07.09. 10:41:22

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Hihetetlenül életidegennek tartom azt a megállapítást (akárki mondja), hogy az ember szexuális ösztöne aludna, míg a templomban az Igen kimondásáig eljut'

Tett valaki ilyen megállapítást?

Nem alszik, sőt az esküvő után sem alszik.
A tapasztalat szerint a csinos kolléga/kolléganő ugyanúgy fog tetszeni az esküvő után is.

Sokan úgy tekintenek a házasságra, hogy 'ott végre lehet szex'.
Ami persze nagyon fontos, de a szentségi házasságnak nem ez a lényege.

A halálig tartó hűség és a házastárs feltétlen tisztelete azt is jelenti, hogy ha úgy alakul (pl. betegség), akkor az ember tartósan szex nélkül él.
Sokan nem gondolnak bele, de a házassági ígéretben ez IS benne van.

A szex csak úgy fejtheti ki igazán üdvös hatását, ha a házastársak nem jogként tekintenek rá, hanem ajándékként, amelyet nem lehet akárhogy használni.

"Ha már népszokás, akkor a zsidók bölcs előrelátásáról miért rossz a véleményed, hogy jegyespár is élhetett házaséletet?"

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a jegyesség mást jelentett. A házasságot elhálhatták a lagzi előtt is. Onnantól viszont már házasok voltak.

2014.07.09. 12:49:50

@kaleidoscope:
„A saját vallási gyökerek tisztának, jónak és Istentől valónak számítanak, a különféle rosszak, a gonosz erői ellenben kívülről jönnek, kintről importálják őket. A saját igazság mindenkire nézve kötelező, legyen szó az egyén üdvösségéről vagy a világ megváltásáról.” Az énképe szerint hibátlanul vallásos fundamentalista ennyiben a psziché nagyon is emberi biztonságvágyának terméke – az Isten előbb- és feljebbvalóságának hitét és teremtő cselekvésének emlékezetét hordozó, teológiailag releváns vallási hagyományhoz kevés köze van.

A tántoríthatatlanság kísértete
STEPHAN GOERTZ – RUDOLF B. HEIN – KATHARINA KLÖCKER (szerk.):
www.merleg-digest.eu/a-tantorithatatlansag-kisertetete/

manlakos 2014.07.09. 13:42:06

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
manlakos:"Amúgy pedig nem értem miért gondolod úgy, hogy nem jöhetnek SZABADON a templomba?
Szó sincs erről! És emlékeim szerint ezt már, itt a blogon is (többször is) leírták matthaios és mások is.
Mégis, mindig, van aki –vádként- előhozza!
Ilyenkor általában az jut eszembe, hogy talán a személyes tapasztalat segítene…
Igaz ehhez, nem elég egyszer-egyszer bekukkantani…"
vigyüktúlzásbaadolgokat: "Szpáhi szerint túl sokat írok, szerinted meg keveset vagyok itt, ez jó. :)"
Bocs, ha rosszul fogalmaztam, és félreérthető voltam!
Úgy értettem, hogy a templomba kéne többször bekukkantani!
„Nem látom a szmájlit,”
Az, nem a véletlen műve.
„…, az a baj”
Nem, hanem az,hogy hiányolod.
„Én a paráznaság bűnébe esett emberekről írtam, neked meg a Pride jelmezes felvonulói ugrottak be ...”
???
„Ugyanis itt olyan szerencsés emberek osztják az észt (teológiát) hétről-hétre, akiknek soha semmi botlásuk, hibájuk, "bűnük" nincsen, legalábbis a hozzászólásaik alapján.
Ha ezt gondolod, akkor nagyon félreértettél valamit.
Ehelyett:” akiknek soha semmi botlásuk, hibájuk, "bűnük" nincsen,”,
próbálj meg inkább így fogalmazni: annak ellenére, hogy vannak botlásaink, hibáink bűneink, mégis…osztjuk ”az észt (teológiát) hétről-hétre…”
Közelebb fogsz járni az igazsághoz, talán minket is jobban megértesz.
És –talán- elgondolkozol azon is miért teszünk ilyet. Miért nem inkább bűneink, bűn voltát tagadjuk? (Mennyivel egyszerűbb lenne…!)
Elgondolkozol?
Már ha, tényleg a megértés szándéka vezet…!
„. Te szívesen járnál olyan helyre, ahol önjelölt erkölcscsőszök folyton a hibáidon ("bűneiden") lovagolnak?”
Csak szólok, hogy „furcsa”elképzeléseid vannak rólunk és az összejöveteleinkről, szertartásainkról…

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.09. 14:14:57

@Izrael misztériuma: láthatóan a tévedhetetlenség illúziójában élő, saját álláspontjától eltántoríthatatlan (ál)fundamentalista hozzáállás veszélyeit mások is látják. A kérdés csak az, hogy mekkora károkat okoz ez a jelenség az Egyháznak, hogyan, milyen hatékony eszközökkel lehetne csökkenteni és megelőzni ezt a károkozást. Figyelembe kell azonban azt is veni, hogy akiknek a kezében vannak a leghatékonyabb eszközök (a Magisterium hagyományos eszköztára), azokat milyen ellenérdekeltségek akadályoznak meg abban, hogy ezeket az eszközöket bevessék az ilyen jelenségek ellen. Reálisan szembe kel nézni azzal, hogy új, az Egyház életében szokatlan, története folyamán eddig még nem alkalmazott eszközöket kell találni, amelyek ugyanolyan eredményesek lehetnek, mint a hagyományos, azonban különböző okokból most még nem használható eszközök. Ilyen volt egyébként a vatikáni felmérés közzététele, a laikus hívek hatékonyabb bevonására irányuló kísérlet is, melynek eddigi tapasztalatai azt is jól mutatják, hogy a változások ellenzői nagyon is résen vannak, és minden eszközt megpróbáltak bevetni azért (sajnos nem is teljesen eredménytelenül), hogy megakadályozzák ennek az új kísérletnek a sikerét.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 14:25:21

@Izrael misztériuma: "Ha már népszokás, akkor a zsidók bölcs előrelátásáról miért rossz a véleményed, hogy jegyespár is élhetett házaséletet?"
mire gondolsz?"

Gondolom a házasság előtti szexről negatív a véleménye matthiaosnak, pedig az Újszövetségben többször is történik arra utalás, hogy a jegyesség már elég elköteleződést jelenthet a házasélet megkezdéséhez.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 14:31:06

@khamul: 'Hihetetlenül életidegennek tartom azt a megállapítást (akárki mondja), hogy az ember szexuális ösztöne aludna, míg a templomban az Igen kimondásáig eljut'
Tett valaki ilyen megállapítást?"

Hogyan lehet másként értelmezni matthiaos szavait?
"A szexuális ösztön tehát nem szűnik meg, de szabályozva van, ennek kerete a férfi és nő közti, monogám házasság." = A szexuális ösztönt a házasság előtt ezek szerint nem szükséges szabályozni. Miért, talán addig alszik? Én csak arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy a csinos osztálytárs előtte is tetszeni fog, nem csak a kolléga utána. Ha a kamasznak arra van szüksége, hogy megtanuljon bánni a szexuális ösztönével, akkor miért kell azt írni a KEK-be, hogy az önkielégítés "önfertőzés" és súlyos bűn? Miért nem lehet azt írni egyszerűen és őszintén: A kamasznak meg kell tanulnia kezelni a szexuális ösztönét? Csak kérdezem.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 14:47:24

@manlakos: "Csak szólok, hogy „furcsa”elképzeléseid vannak rólunk és az összejöveteleinkről, szertartásainkról…"

Látogattam én ezzel kapcsolatos rendezvényeket, pl. egyetemista koromban a Spílhózni nevű előadást és a ferencesek által támogatott családtervezési beszélgetést hallgattam a Margit körúti rendházban. Elmondjam egy mondatban, miről szólt mindkettő? Ne szexelj házasság előtt!, persze sok más hasznos téma közt.

"Miért nem inkább bűneink, bűn voltát tagadjuk? (Mennyivel egyszerűbb lenne…!)
Elgondolkozol?"
Hol is mondtam én, hogy nincsenek bűnök?! Én azt mondom, hogy bűnök sajnos nagyon is vannak, de nem ezen a vonalon kéne keresgélni, hogy: a szex bűn, ha így, nem bűn, ha úgy. Szerintem a személyesség- személytelenség, hűség-hűtlenség (mint ahogy erre kal is felhívta a figyelmet) skálán kéne mozogni, és a szexet annak felfogni, ami. A szex az embernél jellemzően nemcsak a fajfenntartás, hanem az örömszerzés egyik módja is, ezt mondják az antropológusok. Sajnos rosszul is lehet használni, és ez az ami bűn, amivel árt az ember, pl. szexuális kilengések, deviáns viselkedések. Ezzel szemben a KEK-ben méricskélnek a szex házasságban nem bűn, előtte bűn stb. megfogalmazásokkal, szerintem legalábbis válogatás folyik ott.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.09. 14:49:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'A szexuális ösztön tehát nem szűnik meg, de szabályozva van, ennek kerete a férfi és nő közti, monogám házasság.'

Egy kis szövegértés: a szabályozás éppen azt jelenti, hogy ennek kerete a monogám házasság. Szerintem a fenti mondatot nehéz félreérteni.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.09. 14:56:18

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Még egyszer, a biztonság kedvéért. Az "ennek" szó nem "a szabályozva van" kifejezésre, hanem a "szexuális ösztönre" mutat.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 15:07:04

@matthaios: "Egy kis szövegértés: a szabályozás éppen azt jelenti, hogy ennek kerete a monogám házasság. Szerintem a fenti mondatot nehéz félreérteni."

Na és, mi a terved a házasság előtti életszakaszra? Hogyan kívánod kamaszkorban szabályozni a szexuális ösztönt? Mert én erre még konzervatív katolikus körökből nemigen hallottam életszagú, reális megoldásokat, ettől persze még lehetnek. Szerintem az "önfertőzés" sulykolása csak arra jó, hogy elriassza az embereket az Egyháztól, de ez csak az én véleményem.

"Az "ennek" szó nem "a szabályozva van" kifejezésre, hanem a "szexuális ösztönre" mutat."
Nekem azzal nincs bajom, ha a szexuális ösztön szabályozva van, mert az Erósz igenis képes maga alá gyűrni az embert, pl. vannak szexfüggők is. Nekem azzal van bajom, ha ez a szabályozás életidegen, és tkp. a népesség mondjuk 90 %-a számára betarthatatlan, de a maradék 10 % is csak súlyos lelki elfojtások árán tudja betartani. Ha így van.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 15:10:53

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "szabályozni a szexuális ösztönt?"
"ha a szexuális ösztön szabályozva van,"

Bocsánat, helyesen: Hogyan kívánod kamaszkorban keretek közé helyezni a szexuális ösztönt?
Nekem azzal nincs bajom, ha a szexuális ösztön keretek közé van helyezve. Nekem azzal van bajom, ha ezek a keretek életidegenek, betarthatatlanok.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.09. 15:15:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes" (Példbeszédek 24,16).

Szerintem ez nem életidegen. Életidegen lenne az elesés tagadása, és a fel nem kelés.

2014.07.09. 15:35:09

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"a jegyesség már elég elköteleződést jelenthet a házasélet megkezdéséhez."

a jegyesség tkp. a mai értelemben vett szigorú házassági elköteleződés volt...

(EMIH) zsidónak lenni egy kicsit macerás manapság:
Háláchá-Maimonidész: A házasság szabályai
www.zsido.com/konyv/302/3515/Zsido_Tudomanyok_Szabadegyeteme_1._kotet._Hazassag/Halacha-Maimonidesz__A_hazassag_szabalyai

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 15:38:38

@matthaios: "Szerintem ez nem életidegen. Életidegen lenne az elesés tagadása, és a fel nem kelés."

Szerintem a leskelődés, próbálkozás, urambocsá' az önkielégítés nem elesés, hanem természetes része a legtöbb kamasz szexuális fejlődésének. Ahogyan a monogám házasság meg a kiteljesedése (a szexuális fejlődésnek). Szerintem hiba ezek közt különbséget tenni, és a Házasság után minden oké, előtte meg baj ez, bűn az. - megállapításokat tenni. Ezért értelmetlennek tartom büntetni az egyes szokásokat, míg másokat nem, de ez csak egy ötlet.
Mi az elesés szerintem? A személytelen kapcsolatok és mások megbántása, a hűtlenség. Önmagában a szex az örömszerzés egyik módja.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.09. 16:25:18

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Önmagában a szex az örömszerzés egyik módja.'

Az önzés és az Istentől, mint a legfőbb jótól való elfordulás egyik módja is lehet, ha ez nincs a házasság keretei közé állítva. Egészséges körülmények között nem kellene ezt leskelődés stb. által külön fejlődtetni. Fejlődik az magától is.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 16:50:46

@matthaios: "Az önzés és az Istentől, mint a legfőbb jótól való elfordulás egyik módja is lehet, ha ez nincs a házasság keretei közé állítva."

Szerintem is lehet, de a kamasz hogyan is állítsa magát a házasság keretei közé? Popper Péter azt írja, hogy a kamasz még nem érett arra, hogy szexuális partnere legyen, ezért lesz önmaga partnere, vagy valami ilyesmi (most nem találom a könyvet). Főleg a mai világban, amikor nagyon hosszúra nyúlik a kamaszkor, és legtöbben nem házasodnak 20 éves koruk előtt! Addig is valamit kellene kezdeni a keresztény fiataloknak a bennük is felébredő Erósszal. Én nehezen hiszem, hogy sokuknak sikerül a teljes önmegtartóztatás, inkább gyanakszom arra, hogy sokan hazudnak önmaguknak, pl. A petting az elfogadható, a szeretkezés nem. -típusú okoskodások. Ezért mondtam, hogy vagy az összes szexuális viselkedés legyen bűn, vagy egyik sem.

"Egészséges körülmények között nem kellene ezt leskelődés stb. által külön fejlődtetni. Fejlődik az magától is."
Így van, az egészséges kamasznak is vannak vágyai, fantáziái, és ennek valóban nem az a legjobb támogatása, ha hagyjuk, hogy ezeket korlátok nélkül kiélje. De szerintem nem azok az egészséges korlátok, ha "önfertőzésnek" nevezzük a Katekizmusban a maszturbációt, vagyis elítéljük, ha ő leskelődik, próbálkozik különféle módokon. Szerintem azok a egészséges korlátok, ha leülünk vele beszélgetni, és elismerjük, hogy a szex egy örömforrás, de vissza is lehet vele élni.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.09. 17:27:00

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Kiegészíteném: Én nehezen hiszem, hogy sokuknak sikerül a teljes önmegtartóztatás, inkább gyanakszom arra, hogy sokan hazudnak önmaguknak, pl. A petting az elfogadható, a szeretkezés nem. -típusú okoskodások, és ezzel most remélem, nem bántok meg senkit. Nem elítélésképp mondom, mert ezt egy jószándékú hazugságnak (önbecsapásnak) tartom. Ha az, mert egyébként nem tudom, hogy a KEK nyilatkozik-e erről a kérdésről.

csaba carmarthen 2014.07.09. 21:18:35

www.youtube.com/watch?v=VGygGgq_4r0
www.youtube.com/watch?v=oW-dU6yDHbI#t=95

A demonstrálók legtöbbje középosztálybeli család volt, kisgyerekeiket is magukkal vitték a szülők. "Hollande, nem akarjuk a törvényedet!" - skandálták a felvonulók, utalva az új családjogi törvényre, amelyet áprilisban készül elfogadni a kormány.

A tüntetők helytelenítik az olyan orvosi beavatkozások legalizálását, amelyek segítenék, hogy azonos nemű pároknak genetikailag is - részben - saját gyerekük legyen, így például női pár esetén a mesterséges megtermékenyítést, férfi párnál a béranyaságot. A francia kormány miniszterei hiába hajtogatják, hogy ilyen pontok nem is szerepelnek a családjogi törvény tervezetében, a tüntetők nem hisznek nekik, illetve úgy vélik, hogy idővel a kormány módosítgatásokkal belemesterkedné ezeket is a törvénybe.

"Nem vagyunk naivak!" - mondta újságíróknak Philippe Barbarin, Lyon érseke, aki városában a menet élére állt Kamel Kabtane-nal, a Nagy Mecset rektorával együtt.
2014..
www.youtube.com/watch?v=TpdgOnUmU9k
2013..
www.youtube.com/watch?v=ydXXBoVmIBk

2014.07.09. 23:03:52

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Ha a kamasznak arra van szüksége, hogy megtanuljon bánni a szexuális ösztönével, akkor miért kell azt írni a KEK-be, hogy az önkielégítés "önfertőzés" és súlyos bűn?'

Nem tudom, hogy az önkielégítés mire tanít meg, de a szexuális ösztönnel való bánásra biztosan nem.

A kamaszoknak azt mondom, hogy imádkozzanak magukért és a leendő házastársukért.

Ne kössenek kisstílű alkukat, hanem próbáljanak meg tisztán élni és készülni a házasságra. Mert ennek az időszaknak ez a célja.
Ha nem tanulnak meg uralkodni a szexualitáson, akkor a szex fog uralkodni rajtuk. A házasság előtt is, utána is meg helyette is.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.10. 14:35:20

@khamul: "Nem tudom, hogy az önkielégítés mire tanít meg, de a szexuális ösztönnel való bánásra biztosan nem."

Nem azt mondtam, hogy "az önkielégítés tanít", hanem azt, hogy meg kell tanulni az önkielégítést a helyén kezelni. Soma mamagésa egyenesen azt írja a szexről szóló könyvében, hogy ha egy nőnek elég ideig masszírozzák a csiklóját, akkor mindenképp orgazmusa lesz. A fiúk spontán magömléséről nem is beszélve.

"Ha nem tanulnak meg uralkodni a szexualitáson, akkor a szex fog uralkodni rajtuk. A házasság előtt is, utána is meg helyette is."
Szerintem ezekkel a tényekkel tisztában kell lenni minden ifjúkorba átlépő kamasznak ahhoz, hogy valóban urai lehessenek a saját szexualitásuknak. Hogy ne tudja senki csak a szexszel kihasználni, magához láncolni őket. Namost, ha az van benne a KEK-ben, hogy a maszturbáció "önfertőzés" és súlyos bűn, az nem segíti a fiatalokat, hogy tájékozódhassanak az élet útvesztőiben, de ne legyen igazam. Nem vagyok pszichológus, de nagyobb bizodalmam lenne a katolikus megmondóemberekhez, ha az ilyen kérdésekről egészségügyi, lelki szakemberekkel is konzultálnának, mielőtt ilyen súlyos dolgokkal dobálóznak. Megengedhetetlen lenne az a 21. sz.-ban, amiről pacsy is ír az Utazós topikban: sajnos saját tapasztalata neki és paptársainak, hogy lelki nyomorékká tett embereket a katolikus szexuáletika!! Én nem azt mondom, hogy ne foglalkozzon a Kat. Egyház iránymutatással, de azért maradjunk már a való élet realitásainál, ezt szeretném kérni, ha lehetséges!

"Ne kössenek kisstílű alkukat, hanem próbáljanak meg tisztán élni és készülni a házasságra. Mert ennek az időszaknak ez a célja. "
Csak tudod a történelmi tapasztalatok teljesen ellentmondanak a konzervatív katolikus elképzeléseknek!! A szexuális forradalom előtt a kamasz fiúkat prostituált vezette be a szerelem rejtelmeibe, a keresztény polgári társadalom bevett szokása szerint a nyilvánosházakban, pl. lsd. a Maléna c. filmben! 1968 után a lányt elvitte az anyja a nőgyógyászhoz, aki fölírta a fogamzásgátlót a lányoknak, pl. Házibuli c. film.
Egyik sem ideális megoldás, és talán nem véletlen, hogy a modern pszichológiában eljött a szexuális forradalom UTÁNI kor, ha jól olvasom az Atkinsont és más könyveket. Mindeközben a történelmi egyházak mintha valami illúzióban ringatnák magukat: szerintük léteztek valami régi, szép idők, mikor megoldottak voltak az emberiség szexuális kérdései, mondjuk a XIX. században, ami sajnos nem volt így, lsd. föntebbi példák.
21. század elején azt ajánlani, hogy 16-20 éves életerős kamaszok/ifjak imádkozzanak, és próbálják őrizgetni a tisztaságukat, szerintem fontos, de nem elégséges program. Régebben a Nők Lapjában panaszkodott egy pannonhalmi, idős szerzetes-tanár, hogy mennyire elkeseríti, hogy a tanítványai pornóoldalakat néznek az Interneten. Szóval ez a való világ, na.

2014.07.10. 15:42:10

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Nem azt mondtam, hogy "az önkielégítés tanít", hanem azt, hogy meg kell tanulni az önkielégítést a helyén kezelni.'

Pont ezt tesszük, amikor súlyos bűnnek nevezzük. Aki maszturbál, az Isten céljával ellentétesen használja fel az egyik legszebb isteni adományt.

'Namost, ha az van benne a KEK-ben, hogy a maszturbáció "önfertőzés" és súlyos bűn, az nem segíti a fiatalokat, hogy tájékozódhassanak az élet útvesztőiben, de ne legyen igazam.'

Már miért ne segítené a tájékozódást, ha a súlyos bűnt súlyos bűnnek hívjuk? Szerinted hogyan kéne nevezni?

' Nem vagyok pszichológus, de nagyobb bizodalmam lenne a katolikus megmondóemberekhez, ha az ilyen kérdésekről egészségügyi, lelki szakemberekkel is konzultálnának, mielőtt ilyen súlyos dolgokkal dobálóznak.'

'megmondóemberek' 'dobálóznak' - nem TE vagy az, aki dobálózik?

A tisztaság NEM egészségügyi kérdés, hanem erkölcsi. A Krisztusért vállalt önmegtartóztatás (ugyanis EZ a tisztaság, nem a puszta szexhiány) nem tesz senkit 'lelki nyomorékká' sem. Ha így lenne, akkor az özvegyeknek, egyedül maradóknak mind súlyos pszichés problémái lennének.

Nem is beszélve azokról, akik mondjuk a beteg házastársukat ápolják!

'Én nem azt mondom, hogy ne foglalkozzon a Kat. Egyház iránymutatással, de azért maradjunk már a való élet realitásainál, ezt szeretném kérni, ha lehetséges!'

Sajnos nem lehetséges. Amit Te 'való életnek' hívsz, annak semmi köze sincs a krisztusi valósághoz.

'Csak tudod a történelmi tapasztalatok teljesen ellentmondanak a konzervatív katolikus elképzeléseknek!! A szexuális forradalom előtt a kamasz fiúkat prostituált vezette be a szerelem rejtelmeibe, a keresztény polgári társadalom bevett szokása szerint a nyilvánosházakban, pl. lsd. a Maléna c. filmben!'

Az is hazugság volt, képmutatás.

Egy szempontból azért mégis jobb volt a mai gyakorlatnál: ha úgy döntöttek, hogy vétkeznek, akkor elmentek a bordélyba és megtették, nem bújtak a szexuálpszichológusok szoknyája mögé.

'21. század elején azt ajánlani, hogy 16-20 éves életerős kamaszok/ifjak imádkozzanak, és próbálják őrizgetni a tisztaságukat, szerintem fontos, de nem elégséges program.'

Ha nem elég, akkor mi hiányzik még?
Tisztaság+????

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.10. 16:03:14

@khamul: "A Krisztusért vállalt önmegtartóztatás (ugyanis EZ a tisztaság, nem a puszta szexhiány) nem tesz senkit 'lelki nyomorékká' sem. Ha így lenne, akkor az özvegyeknek, egyedül maradóknak mind súlyos pszichés problémái lennének."

Olvasd el pacsy Utazás topikját, ő írja ezt: "De nekem is összefacsarodik a szívem olykor, amikor megkeseredett és majdnem „megnyomorított” (gyakran önmagukat megnyomorító) idősebb keresztény emberekkel, legjobb híveimmel találkozom, akik egész életükben minden erejüket a szüzességük megőrzésére szánták, s a rengeteg elfojtás árát idős korukra keserűséggel, vénkisasszonyos allűrökkel és vaskos szexuálneurózissal fizetik meg."

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.10. 16:31:27

@khamul: "Ha nem elég, akkor mi hiányzik még?
Tisztaság+????"

Tisztaság+ Szabadság az embereknek, hogy "Krisztust keressék önmagukban". Ha a KEK-ben előírások és tilalmak vannak, akkor honnan tudod, hogy a hívek tisztasága belső és őszinte? Ha kötelező a cölibátus, akkor hogyan mondjon le róla "önként" a papnak jelentkező?
Elismerem, van annak kockázata ha nem vered a fejébe az embereknek, hogy Jézus mit szeretne és minek örülne, és gátszakadáskor mindig a salak kerül felszínre, ahogy kal is írja. De azt is biztos ismered, hogy ha valami tiltott/kötelező, az már mindjárt nyűg az embernek, még ha amúgy helyesnek is találják az előírt dolgokat.

" ha úgy döntöttek, hogy vétkeznek, akkor elmentek a bordélyba és megtették, nem bújtak a szexuálpszichológusok szoknyája mögé."
(Miért pont szoknya?) Nekem pont azzal van bajom, hogy az örömkeresést nevezed véteknek, nem pedig bizonyos módját, ahogy eljutnak hozzá. Nem mondom meg, hogy mit csináljanak a kamaszok, de azt is megvalósíthatatlannak tartom, amit te elvársz tőlük. Tisztaság megőrzése: erre szerintem az éretlenebbek, kb. 5%-uk képes, de amúgy kíváncsi lennék a szexuálpszichológusok kamaszok körében felvett kérdőíveire, és a levont tapasztalatokra.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.10. 16:38:09

@khamul: "Aki maszturbál, az Isten céljával ellentétesen használja fel az egyik legszebb isteni adományt."

Miért, az jobb, ha járni kezd valakivel a keresztény fiatal, csak azért, hogy pettingelés céljára "felhasználhassa"?

"Már miért ne segítené a tájékozódást, ha a súlyos bűnt súlyos bűnnek hívjuk? Szerinted hogyan kéne nevezni?"
Annak, ami minden szexuális viselkedés jellemzője az embernél: örömkeresés (a fajfenntartás mellett).

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.10. 16:41:43

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Annak, ami minden szexuális viselkedés jellemzője az embernél: örömkeresés (a fajfenntartás mellett), amit el is lehet rontani, pl. személytelen szex, megcsalás, kihasználás, élvetegség stb.

2014.07.10. 17:16:59

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
„A Humanae vitae közzététele óta a házasságra és szexualitásra vonatkozó teológiai tanítások egyházon belül is közvetíthetetlennek tűnnek”

Egyház, hatalom és test a lelkipásztori teológia nézőpontjából – RAINER BUCHER (Graz)
www.merleg-digest.eu/egyhaz-hatalom-es-test-lelkipasztori-teologia-nezopontjabol/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.10. 21:31:51

Olasz és más országok katolikus LMBT csoportjai és szervezetei egy nemzetközi konferenciát szerveznek október 3-ra, „A szeretet útjai" címmel, melynek témája a meleg és transzszexuális emberek lelkigondozása lesz. A tervezett konferenciáról írtam a legújabb posztban: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/10/a_szeretet_utjai

2014.07.10. 21:55:56

Hiába a pápa fellépése, az egyházban eltussolják a szexuális bűnöket
nol.hu/kulfold/eltussoljak-a-szexualis-bunoket-1473267

vaccinium 2014.07.10. 23:06:16

@Izrael misztériuma: Igyekszem jóindulatúan és saját rálátásom korlátozottságának tudatában olvasni, de nekem furcsa a hangvétel (majd elolvasom még párszor, bár nem először idézed).

"Az egyháznak az engedélyezés, a hatalom és autoritás komponensein alapuló diskurzusa azonban – amely századokon át sikeres kísérletet tett arra, hogy egyaránt uralma alatt tartsa a keresztények nyilvános és magánéletét,"

Lehet, hogy csak szerencsés vagyok, esetleg túl fiatal és zsinat utáni, de az "egyház uralma" fordulat számomra majdnem értelmezhetetlen, a hatalom valaki másé. ("...Az egyházi rend szentsége "szent hatalmat" közvetít, mely nem más, mint Krisztus hatalma. ... ' (KEK 1551)

A "hatalmi technika kifejlesztése" megfogalmazás a lelkipásztori gyakorlatra Foucault-tól egyértelműen tagadni látszik a transzcendens eredetet, emberi képződménynek állítva be az egyházat. Hit nélkül elemezni az egyházat kb. olyan, mintha valaki süketként méltatná Schiff András zongorajátékát. Képes rá, hiszen látta, és könnyen lehet, hogy olyasmit is meglát, amit a hallgatóság nem, de mégis figyelmen kívül hagyja a lényeget. V.ö. "pogányoknak oktalanság." Az egész tanulmányon érzek ilyesfajta racionalitásra törekvést - gyakorlatilag az egyházat csak mint szabály- és eszmerendszer kialakítóját elemzi, alapítójától függetlenül.

"...végre felhagyunk a házasságra és a családra vonatkozó irreális megközelítésmódokkal, melyeknek elrugaszkodottsága a valóságtól egyrészt az eszményítő fölmagasztalásból, másrészt a jogi normák uralmából fakad."
Továbbá az ember rosszra hajló természetéből. Az, hogy nem felelünk meg az ideálnak, jelentheti ugyan, hogy az ideál téves, de jelentheti azt is, hogy bűnösök vagyunk és eltértünk a valódi, képére és hasonlatosságára teremtett énünktől. Akár tömegesen, hiszen "valami igazsága szempontjából nem az a lényeg, hogy hányan vallják", pláne élik sikerrel. És ez messze nem csak a szexuáletikára vonatkozik, bűneink vannak más téren is bőven, csak ott a közfelfogás közelebb van az ideálhoz.

manlakos 2014.07.11. 08:01:31

@vigyüktúlzásbaadolgokat: „Egyébként pont a Teremtés könyve és Jézus rá való utalása az egyetlen olyan hely a Szentírásban, ami akár a homoszexualitásra is utalhat.
1. A férfivá és nővé válás tényleg egy sarokköve a Teremtésnek.
Örülök, hogy ebben egyetértünk!
2. Jól láthatóan nem nevezi bűnnek azt, ha valaki eltér a férfi-nő felállástól (nem is említi, talán mert nem olyan sarkalatos kérdés).”
Hm.
Első olvasatra ebben is igazad van!
De:
” (nem is említi, talán mert nem olyan sarkalatos kérdés).”
Így van! De ekkor még, a 10 parancsolat (többi) bűn-kategóriájáról sincs szó.
Arról viszont igen, hogy mind ez, akkor még, jó (volt)!
Talán inkább, ezért nem volt sarkalatos kérdés.
Mégegyszer:
:” (nem is említi, talán mert nem olyan sarkalatos kérdés).”
Gondolkodj el azon, menyi mindent NEM EMLÍT még… amit mi, ma, sarkalatosnak gondolunk!?!
Aztán meg, ha csak még egy mondattal, tovább olvasod a Teremtés könyvét, láthatod, hogy a szöveg így folytatódik:
„ 28Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.”
Lehet, hogy ezért nem (is) említette?!?:)
És, ha esetleg arra gondolsz, hogy az „Úr” nem volt igazán pc, mert ebben a mondatban, eszébe sem jutott (az elvárt, ma szokásos tiszteletkörökkel) megemlíteni, az összes (későbbi) deviáns törpe minoritást
( annak ellenére, hogy ma már az összes „valamirevaló”megmondóember, ezt, sarkalatos kérdésnek gondolja),
hát, abban is igazad van…!!!

manlakos 2014.07.11. 08:09:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
„Én nem azt mondom, hogy ne foglalkozzon a Kat. Egyház iránymutatással, de azért maradjunk már a való élet realitásainál, ezt szeretném kérni, ha lehetséges!”
Rendben, maradjunk.
A való élet realitása alatt, gondolom, azt érted, ahogyan ma a keresztény tanítás ellenére „mennek” a dolgok.
És szerinted, ez lenne a követendő, a jobb? Annyira, hogy ehhez kellene igazítani a keresztény tanítást is?
És ha a mai élet realitásainak a „gyümölcseit” nézed?
Volt már ehhez hasonlóról szó, itt a Blogon.
Engedd meg, hogy idemásoljam, amit akkor írtam!

„Valamikor, még tán az alap hittanórákon hallottam először
- aztán meggyőződésemmé vált, hogy tényleg így van-
hogy a bűn már itt a földön is magában hordozza a büntetését is.
Magánhasználatomra, ezt –egyfajta- terelgetésnek gondolom.
Vagyis, tényleg nincs ingyen ebéd, vagy, ahogy Madách írta: az enyhet, mit egy ital víz ád,szomjad hevével kell kiérdemelned.
Össznépi nyomásra, sikerült „rendesen” szétválasztani, a szex eredeti (utódnemző) és az örömszerző funkcióját, ez(ti.az örömszerző funkció "gyakorlása") kikapcsolhatja, de legalább is (tetszőlegesen) fékezheti, az egyik fontos hajtóerőt, amely megfelelő korban késztet, a párválasztásra. A folyománya, könnyen, déméter megállapítása szerinti felismerés lehet: „Nincs az a multiorgazmus, ami ezt a vágyat betöltené.”(Értsd:a normális család s gyerek utáni vágyat,bizonyos kor fölött. Mert, hogy a biológiai óra ugye - a párválasztás, gyermekvállalás szempontjából eltékozolt idő közben is- ketyegett!)
Igazat adok azoknak is, akik szerint nem csak a 6. parancs létezik,de most ez van terítéken. Ezzel kapcsolatban, pedig, beszélhetünk talán kollektív bűnről is:
Kinek a bűne, hogy ekkorát fordulhatott a közfelfogás? A miénk, felnőtteké, mert nekünk is kényelmesebb elfogadni, hogy a szex szükséges az idegrendszer normális működéséhez.
Ami, ha csak magában nézzük a kérdést, akár igaz is lehet .
De mi ezt , így magában,kommunikáljuk a gyerekeink felé.

(Mert,hát ki akarna nekik rosszat!És ma már ki meri vállalni annak ódiumát,hogy nem un. „megengedő szülő”,…!)

A gyermekvállalásról (mint a szex másik funkciójáról), meg legfeljebb azt tudatosítjuk, hogy az mekkora FELELŐSSÉG.
Nem örömforrás, nem a személyiség kiteljesedésének feltétele, nem kötelesség, saját maga, a család, a nemzet felé
(- ki merne ma már ilyen elvárásokat megfogalmazni???!!!)
Az eredmény?
Tizenévesen mindent tudnak arról, hogyan KELL védekezni ,hogy NEHOGYGYEREKSZÜLESSEN.!
Mert, ráérszmégelköteleződni, lekötnimagadilyenfiatalon, látodaszomszédokisszétmentek …etc. ezt hallják huszonéves korukig.
Aztán csodálkozunk, hogy kell vagy tíz év, mire egy részük –talán- kinövi ezt a fajta negatív megközelítést, gondolkodást. Esetleg mivel kinőni nem tudta,(ne felejtsük el az esetleges kényelmi szempontokat sem!Pl.: Mamahotel,Papabank!) „legfeljebb elválunk”hátsó gondolattal ugranak bele a házasságba. Innen, már csak egy lépés, hogy akkor már, inkább az élettársi kapcsolat, abból válni sem kell (- az úgyis olyan macerás- ), elég ha „szétmegyünk”.
A kollektív bűnünk evilági következménye:
- aggódhatunk értük, hogy ők, vagy a gyerekeik, nem lesznek e kénytelenek etnikai konfliktusok között élni, az egyre csökkenő születésszám miatt.
Mert talán még emlékeztek a szlogenre a szomszédunkban zajló háború idejéből:
Koszovót igazából, nem a szerb hadsereg veszítette el, hanem az albán Anyák nyerték meg.
Már hallom az ellenvetést, hogy ilyen bűn, márpedig, nincs is a katekizmusban…
Szerintem meg, belefér a paráználkodós „topikba”. Az meg,hogy elfogadjuk fátumként,egy szavunk sincs ellene,úgy gondolom, nagyobb bűn, mint az önkielégítés.

Eszébe jutott már másnak is, hogy meggyónja?
Mi lehetne a formaszövege?
Elmulasztottam felemelni a szavam, mikor az ifjúság megrontását érzékeltem?”
(Néhány magyarázó szóval kiegészítettem, remélem, hogy így, most is érthető, hogy mit gondolok erről!)

2014.07.11. 11:22:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'"Már miért ne segítené a tájékozódást, ha a súlyos bűnt súlyos bűnnek hívjuk? Szerinted hogyan kéne nevezni?"

Annak, ami minden szexuális viselkedés jellemzője az embernél: örömkeresés (a fajfenntartás mellett). '

Aki maszturbál, az az Egyház szerint rossz helyen keresi az örömöt.
Szerinted erről hallgatni kéne?

2014.07.11. 11:28:13

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Olvasd el pacsy Utazás topikját, ő írja ezt:

"De nekem is összefacsarodik a szívem olykor, amikor megkeseredett és majdnem „megnyomorított” (gyakran önmagukat megnyomorító) idősebb keresztény emberekkel, legjobb híveimmel találkozom, akik egész életükben minden erejüket a szüzességük megőrzésére szánták, s a rengeteg elfojtás árát idős korukra keserűséggel, vénkisasszonyos allűrökkel és vaskos szexuálneurózissal fizetik meg."

Akkor a következő lehetőségek vannak:

1. mostanra már pacsy is 'vaskos szexuálneurózissal' fizetett azért, mert görcsösen ragaszkodott a tisztasághoz

2. pacsy nem ilyen buta, és képes a lazításra (ha érted, hogy gondolom).

Ez esetben kíváncsian várom a szaftos részleteket!

3. Esetleg mégsem következik törvényszerűen a tisztaság őrzéséből az idegbaj

2014.07.11. 11:31:21

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

' Nekem pont azzal van bajom, hogy az örömkeresést nevezed véteknek, nem pedig bizonyos módját, ahogy eljutnak hozzá.'

Az öröm keresése önmagában nem bűn, viszont nem is ad erkölcsi felmentést.

A legtöbb bűnt az öröm keresése motiválja.

A maszturbálás esetében az öröm keresésének a módjával van baj.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.11. 15:49:45

@manlakos: "Össznépi nyomásra, sikerült „rendesen” szétválasztani, a szex eredeti (utódnemző) és az örömszerző funkcióját, ez(ti.az örömszerző funkció "gyakorlása") "

"Főként szaporodási viselkedésük hasonlít az emberéhez. A bonobók nem pusztán a szaporodás érdekében élnek szexuális életet: az örömszerzés és a társas kötelék erősítése is fontos hajtóerő. A nőstények folyamatosan készek a párzásra, szemben például a csimpánzzal, ahol a nőstény erre csak termékeny napjain hajlandó." Wikipédia: Bonobó

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.11. 15:57:01

@khamul: "A maszturbálás esetében az öröm keresésének a módjával van baj."

Szerintem ez egy kezdetlegesebb formája az örömkeresésnek, mint a házastársak közötti szex. A szegények kizsákmányolása is rossz dolog, mégsem követeled, hogy tiltsák be a pénzt.

"3. Esetleg mégsem következik törvényszerűen a tisztaság őrzéséből az idegbaj"
Csak kiürülő templomok és egyre kevesebb pap, legalábbis Európában. A feudalizmus is jó volt az uralkodó osztálynak, mégis talált az emberiség egy olyan államberendezkedést/gazdasági formát, ami még több osztálynak hozott normális életszínvonalat.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.11. 16:02:47

@Izrael misztériuma: "hivatalos tanokban továbbra is a szexuális vagy hitvestársi viszonyok régi, statikus-idealizáló, jogilag erősen preformált felfogása jut érvényre, amely nem a mai életgyakorlathoz, hanem korábbi társadalmi képződményekhez igazodik. Az érintettek szemszögéből az efféle tanítás eszményítő felmagasztalásnak tűnik, amely nem felel meg a házasság, a család és egyáltalán a partneri viszonyok bonyolult és sokszor igencsak problematikus valóságának."
Nagyon jól kifejezi, amire gondoltam fentebb. Köszi a linket.

Antal József 2014.07.11. 16:16:54

Igen a harmadik nemre?...Isten férfit és nőt teremtett.

2014.07.11. 16:33:30

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A szexualitásra és a házasságra vonatkozó katolikus tanítás azonban a szentségeket és az Isten-fogalmat is problematikus módon kezeli, amennyiben az újraházasultak vagy a még nem házas együttélők életvitelét a tartós bűnösség égisze alá helyezi. Bár a katolikus házasságteológia a házasságot mint szentséget határozza meg, vagyis az isteni irgalom hathatós jelének tekinti – s így tehát az Ő irgalmának hatékonyságát éppen eme szentségben egészen a sokszor fáradságos hétköznapokig hatóan feltételezi –, a házasság kudarcát (legalábbis a hivatalos tanítás szerint) nem kíséri Isten odafordulása.[xii]

Isten szeretetre és irgalomra vonatkozó ígéretével ellentétben az emberi ígéret törékeny és véges, ezért állandó megerősítésre szorul. Eszkalálódása esetén az a bűnösségtörténet, amelyet – a többi bűnösségtörténettől eltérően – minden házasság, még a legsikerültebb is magában hordoz, az érvényes egyházi álláspont szerint nem vonható be még egyszer az isteni megbocsátás ígéretének hatókörébe. Ezzel szemben Jézus felszabadító kegyelmének – amely az egyház minden szentségi cselekedetének alapját képezi – két jellemzője van: Isten országa közelségének valóságos, jelekben gazdag megtapasztalhatósága, valamint az a tény, hogy ennek ígérete a bűnösöknek is osztályrészükül jut. Ez Isten országa beköszöntének voltaképpeni megvalósulása. A katolikus házasságtan szerint az első (a maradandó) szentség az első, zátonyra futott házasságnak ígértetik meg akkor is, ha annak tapasztalati valósága egészen mást mutat, miközben egy esetleges második kötődés, legyen bár mind kapcsolati, mind pedig életviteli szinten intenzívebb, határozottan a bűn kategóriájába esik. A tapasztalat és a szentség élesen elkülönül egymástól.
(u.o.)

a jelenkori elidegenedett egyházi gyakorlat messzire került Jézus felszabadító kegyelmétől és még inkább Isten Országától...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.11. 18:12:00

@Izrael misztériuma: "Nem fogadod el a hierarchia magyarázatát, értelmezését, bizonyos egyházi tanításokkal kapcsolatban? Ha ez így van, akkor valószínűleg félreérted a tanítást, a felkészületlenséged miatt, a Vatikán által kijelölt Nemzetközi Teológiai Bizottság szerint" - egy új posztban számoltam be néhány reakcióról az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott "Sensus fidei" c. dokumentummal kapcsolatban: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/11/egyetertesz_nem_akkor_nem_erted

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.11. 18:26:13

@kaleidoscope:

Szerintem neked meg kellene érteni, hogy mi az egyházi tanítóhivatal. A magyarázat, értelmezés is a tanítás részévé válhat. A dogmák tulajdonképpen magyarázatok, félreértések tisztázásai, nem pedig frissen kitalált új eszmék.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.11. 19:21:02

@matthaios: "Szerintem neked meg kellene érteni, hogy mi az egyházi tanítóhivatal." Nekem? Miért nekem? Elkerülte volna a figyelmedet, hogy ez a poszt nem az én feltételezéseim, véleményem, vagy álláspontom alapján készült?

csaba carmarthen 2014.07.11. 23:04:20

When Nations Die
by
Kerby Anderson

Manners and social life fell into debauchery. Under Justinian, entertainment grew bawdier and more bizarre.

Orgies and love feasts were common.

Homosexuality and bestiality were openly practiced.

Under Nero, Christians were blamed for the great fire in Rome and horribly persecuted.

Similar patterns can be found in other civilizations.

In Greece, the music of the young people became wild and coarse. Popular entertainment was brutal and vulgar.

Promiscuity, homosexuality, and drunkenness became a daily part of life.

And all moral and social restraints were lost leading to greater decadence.

www.leaderu.com/common/nationsdie.html

csaba carmarthen 2014.07.11. 23:18:32

When Nations Die
by
Kerby Anderson

Manners and social life fell into debauchery. Under Justinian, entertainment grew bawdier and more bizarre.

Orgies and love feasts were common.

Homosexuality and bestiality were openly practiced.

Under Nero, Christians were blamed for the great fire in Rome and horribly persecuted.

Similar patterns can be found in other civilizations.

In Greece, the music of the young people became wild and coarse. Popular entertainment was brutal and vulgar.

Promiscuity, homosexuality, and drunkenness became a daily part of life.

And all moral and social restraints were lost leading to greater decadence.

www.leaderu.com/common/nationsdie.html

@kaleidoscope: @matthaios:

"Szerintem neked meg kellene érteni, hogy mi az egyházi tanítóhivatal."

"Nekem? Miért nekem? Elkerülte volna a figyelmedet, hogy ez a poszt nem az én feltételezéseim, véleményem, vagy álláspontom alapján készült?"

http://www.youtube.com/watch?v=k_0cWp30Oj8

(...)
Atyám Királysága és a sátán birodalma közötti csata végül a végső szakaszába lépett.

Mennyire megtéveszti Atyám gyermekeit a gonosz, köztük azokat is, akik Tanításaim Igazságát követik. Semmi sem az, aminek látszik.

Megnőtt a Szabadkőművesek hatalma, és ők nemcsak a politikai világot lepik el, hanem az Isten Házát is, azaz Testemet a földön.
(...)

Tanításaim Igazságát hamarosan lényegtelennek és hamisnak nyilvánítják. Atyám – földi Egyházamban lévő eme fertőzöttség feletti – Haragja hamarosan érezhető lesz szolgái körében, az Én Templomomban, Rómában.

Ez a végső csata.

Helytartóm elbukott.

Egyházam el fog bukni, de hamarosan újra felemelkedik majd.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/02/ez-a-vegso-csata-helytartom-elbukott-egyhazam-el-fog-bukni-de-hamarosan-ujra-felemelkedik/

KEK 675 Krisztus eljövetele elõtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában...

(...)

KEK 677 Az Egyház az Ország dicsõségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában. [644] Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni [645] állandóan növekvõ fejlõdés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti gyõzelme által...

www.katolikus.hu/kek/kek00624.html#N113

2014.07.12. 01:25:49

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

' "A maszturbálás esetében az öröm keresésének a módjával van baj."

Szerintem ez egy kezdetlegesebb formája az örömkeresésnek, mint a házastársak közötti szex. A szegények kizsákmányolása is rossz dolog, mégsem követeled, hogy tiltsák be a pénzt.'

A nemi öröm is lehet jó, meg a pénz is. A kérdés csak az, hogy hogy próbáljuk megkapni őket.

'3. Esetleg mégsem következik törvényszerűen a tisztaság őrzéséből az idegbaj"
Csak kiürülő templomok és egyre kevesebb pap, legalábbis Európában.'

Szerintem a templomok nem emiatt üresek.
De ha mindegyik templom kongana az ürességtől, az Egyház akkor is csak a saját üzenetét hirdethetné.

manlakos 2014.07.12. 06:50:17

@vigyüktúlzásbaadolgokat: „Látogattam én ezzel kapcsolatos rendezvényeket, pl. egyetemista koromban a Spílhózni nevű előadást és a ferencesek által támogatott családtervezési beszélgetést hallgattam a Margit körúti rendházban. Elmondjam egy mondatban, miről szólt mindkettő? Ne szexelj házasság előtt!”

Sajnálom, ha csak ez „ment át” belőle!

manlakos:” A való élet realitása alatt, gondolom, azt érted, ahogyan ma a keresztény tanítás ellenére „mennek” a dolgok.
És szerinted, ez lenne a követendő, a jobb? Annyira, hogy ehhez kellene igazítani a keresztény tanítást is?
És ha a mai élet realitásainak a „gyümölcseit” nézed?”

Erre a válaszod: bonobo!
???
Továbbra is „Sajnálom, ha csak ez „ment át” belőle!

De már nem csodálkozom rajta.:(

Antal József 2014.07.12. 12:24:11

Mi a harmadik nem?...
A globalisták találmánya a világhódításaikhoz.
Isten férfit és nőt teremtett. A globalisták egy harmadik nemet.
A globalisták el akarják venni Istentől a teremtés képességét.
Egy példán keresztül érthetőbb: a BMW és a renault-nissan-dacia konszern közösen gyártósort tervez Brazíliába. Azért oda mert ott olcsó a munkaerő és az adók valamint ott kenőpénzeikkel tudnak még strómankodni. Miért tart itt Brazília?...mert a globalisták a médiájukkal és virtuális pénzeikkel annyira alacsonyan tudják tartani a közoktatást. A közoktatás minden nemzet alapköve a gazdaság területén.
Ezt a globalisták tudják a legjobban. Termelj birkát és tudod nyírni őket!
Mit látnak a világban a globalisták?...pl. az Arab tavaszt.
Miről szólt az Arab tavasz valójában szemben a globalisták hazugságaival?...az iszlamista fiatalok az internet által – emi pedig 100%-ban globalista fennhatóság alatt áll – elérték, hogy felismerték helyüket a világban. Ők az iszlám vallás leszármazottai, követői és nem kérnek a globalisták multi-kultijából és főleg nem a multinacionális, nemzeteiket kizsákmányoló cégeikből.
Brazília után mi marad a globalistáknak? Afrika. Ott nem is kell az oktatást alacsonyan tartani, de nincs is megfelelő szakképzett munkaerő. Drága lenne betanítani őket. Ezt nagyon jól tudják és számolnak.
Mi a kitörési lehetőség?...gyártsunk mi globalisták magunknak munkaerőt!
Egy kis DNS szál, kettő öszvér meg három birka génkészlet és kész is a mi népünk.
Nem kell hozzá Isten!
Ezt el kell majd adni a valódi embereknek.
Teremtsünk hamis mítoszokat!
Mindenki egyenlő! Nem kell letenned az asztalra semmit de ugyan annyit vehetsz róla! Jogod van hozzá. Te is isten teremtménye vagy.
Nem a család a gyermekvállalás kizárólagos jogosultja! isten teremtett homoszexuális, nem nélküli és egyéb egyedeket is! Ami nem igaz: Isten kizárólag nőt és férfit teremtett.
Harmadik nemet, homoszexuálisokat, egyéb egyedeket az emberiség teremtett magának a jóléttel és Isten tagadásával. Isten megmondta: sokasodjatok!
Férfi és nő által…kizárólag.
Nem laboratóriumban petricsészékben.
A globalisták elveszik Isten fő művét a Teremtést!!!
Majd ők előállítanak „embert” is amilyen nekik kell.
A hiszékenyeknek eladják: van harmadik nem, homoszexuálisnak lehet családja, embert lehet Isten nélkül is teremteni.
Az egyház meg néz és néz.
Néz, mint a devizaalapú forint hitelezésénél és nem ordított a szószékről: „parázna az aki hitelt vesz fel! Romlott lelkű már az is aki kirakatokat bámul mert az arra elpazarolt időt a családjától, szeretteitől vette el!. Hitelkártyával a zsebedben az ördög rontása van rajtad és még tetézed is.”
Az ördög cimborája volt az egyház az ügyben.
A jezsuita pápa ugyanúgy az ördög cimborája mikor szótlan, sőt még a globalisták malmára hajtja a vizet.
Ferenc pápa mai szóval élve „jó PR-al él a média felé” de csak folytatója XVI. Benedek romlott útjának. Ő legalább nem vállalta tovább a hamis úton való járást.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.12. 13:39:49

@manlakos: "Erre a válaszod: bonobo!
???"

Pedig ott van benne a válasz, többszörösen is.
1. Az örömszerzés tényének megállapítása nem össznépi kívánság volt, hanem tudományos tény, pl. evolúciós pszichológia.
2. Más fajoknál, pl. csimpánzok, szigorúan a párzási időszakra korlátozódik a nemi érintkezés, láthatólag a lelki öröm különösebb jelei nélkül. Az embernél nem így van.
3. Vélhetőleg az agyi fejlettséggel/Isteni akarattal állnak összefüggésben ezek a dolgok. Az Egyház az evolúció-tant is támadta kezdetben, ma már ez nem így van.
hu.wikipedia.org/wiki/Bonob%C3%B3

"És ha a mai élet realitásainak a „gyümölcseit” nézed?”
A realitásba a szexuálneurózissal élő keresztények is beletartoznak, és sajnos a pedofil papok is, mégha kevesen is vannak. Főleg ha nem is pedofil hajlamúak alapból, hanem a tiltó és előíró katolikus szexuáletika sodorta bele őket kamaszokkal visszaélő helyzetekbe.
Másik végletként említettem a szexuális forradalom túlzásait, amikről a pszichológusok SZINTÉN megállapították, hogy neurózisokat okozhat (személytelenség, kiüresedés) (Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 2.), igaz másfajtákat, mint az elfojtás (hisztéria, szorongások).
epa.oszk.hu/00400/00458/00391/pdf/Korunk_EPA00458_1969_12_1790-1794.pdf

"Továbbra is „Sajnálom, ha csak ez „ment át” belőle!
De már nem csodálkozom rajta.:("
Hát igen, ha elfogynak az érvek, akkor nem marad más, mint a személyeskedés. Én nem gondolom, hogy ti rosszat mondotok, csak azt kifogásolom, ha valami elérhetetlen ideálhoz ragaszkodtok. Nekem csodálatos érzés volt, mikor hosszú magánéleti viharok után révbe ért a férjemmel a házasságunk, és úgy éreztem, hogy ebben magasabb erő is közreműködött. Na de ha előírások és tilalmak vannak, akkor hogyan kapjon az útkereső segítséget a templomban?
Lehetséges alternatívának látom a személyességet, amikor a lelkipásztor leül beszélgetni azzal, akinek valami gondja van a magánéletében. És nem a szabályokkal bombázza ...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.12. 13:53:28

@khamul: "A nemi öröm is lehet jó, meg a pénz is. A kérdés csak az, hogy hogy próbáljuk megkapni őket."

A fentebb belinkelt Korunk-cikkben is hasonlót ír a szerző: ha gyerekkorban vagy olyan élethelyzetben, mikor nincs partner történik az önkielégítés, akkor nem kóros.
Vekerdy gyakran válaszol kétségbeesett szülőknek a Nők Lapjában, akik arról írnak, hogy a kipirult kisgyerekük a fotel karfáján lovagol. Elismerem a kamaszoknál már öntudatosabb viselkedést feltételez az ember, de vannak, akik még harmincévesen sem nőnek ki gyerekes dolgokból, tudjuk jól más témában is. Az is érdekes, hogy a 10 év körüli gyerekeknél egy időre búvópatakként van jelen a szexualitás iránti érdeklődés.
Igaz, jó régi a linkelt cikk, de attól még érdekes lehet.

"Szerintem a templomok nem emiatt üresek.
De ha mindegyik templom kongana az ürességtől, az Egyház akkor is csak a saját üzenetét hirdethetné."
Nekem erről más a tapasztalatom, de valószínű persze, hogy több ok is közrejátszhat. Saját üzenet: mit ér vele, ha csak a lelkileg érettebbek számára tud valamit mondani? Már nem is akarja a többieket megszólítani az Egyház?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.12. 14:19:30

@Izrael misztériuma: "a házasság kudarcát (legalábbis a hivatalos tanítás szerint) nem kíséri Isten odafordulása.[xii]"

Szerintem is ezt mondja a "hivatal", és ez az, amit a legegyszerűbb hívő is visszakézből meg tud cáfolni bármely egyházi főakárkicsodával szemben: Isten soha nem hagyja cserben azt, aki segítséget kér, és aki a legnagyobb bajban van, annak se kell föladnia a reményt! Sokszor (mindig) a "bűneinkből" tanulunk a legtöbbet, és Isten a rosszat is jóra tudja fordítani, lsd. Dávid és Betsabé története. Az, hogy ilyenkor egy jó pszichológus többet tud segíteni egy embernek, mint egy lelkipásztor, hát az legyen a lelkipásztorok baja.
Pl. egy elváltnak lenne arra a legnagyobb szüksége, hogy a szentségek által megnyugvást és lelki megerősítést kapjon, és nagyon nehéz lehet ezek nélkül kibírni. Viszont ennek az ódiuma nem az elváltat fogja sújtani szerintem! Az elvált max. jobban fog szenvedni (és az sem kevés), de úgy gondolom ez imával és Bibliaolvasással pótolható (ha mondjuk a misét kihagyja a megkülönböztetés miatt). Az a hibás érzésem szerint, aki a szentségeket megtagadja a "bűnösöktől", de persze ezt nem én döntöm el, hanem Isten.
Annyiból megértem a konzervatívokat is, hogy több évszázados-évezredes beidegződéseket nehéz megváltoztatni, valakinek sosem sikerül. Azért mi még imádkozhatunk, és elmondhatjuk a véleményünket (egyelőre).

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.12. 14:29:08

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Saját üzenet: mit ér vele, ha csak a lelkileg érettebbek számára tud valamit mondani? Már nem is akarja a többieket megszólítani az Egyház?"

Bocs, ez kimaradt: Ez is benne van pacsy cikkében: "tisztában vagyok vele, hogy a legmagasabb katolikus morált nem lehet (és nyilván nem is szabad!) számon kérni olyanokon, akiknek fogalmuk sincs arról, kicsoda Jézus Krisztus. (Ez egyébként olykor megkeresztelt katolikusokra is áll.) Nem csodálkozom hát azon, hogy csak a legelkötelezettebbek élnek az egyház által ajánlott („megkövetelt”) magas erkölcsi mércék szerint. Ráadásul – és most jön a dekonstrukció! – sajnos az sem automatikus megoldás:"
Tehát ami benne van pacsy cikkében: érzékeli a problémát, mentőövet nyújt, de alternatívát sajnos nem tud nyújtani. Ő személyesen megteszi, ami emberileg lehetséges: nem vegzálja a híveit tisztaság-kérdésekben, de ettől a hivatal gépezete mehet tovább a maga útján.

2014.07.12. 21:17:43

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Isten soha nem hagyja cserben azt, aki segítséget kér, és aki a legnagyobb bajban van, annak se kell föladnia a reményt! Sokszor (mindig) a "bűneinkből" tanulunk a legtöbbet, és Isten a rosszat is jóra tudja fordítani"

végül minden jóra fordul, ez az én hitem...

manlakos 2014.07.13. 06:34:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat: „Hát igen, ha elfogynak az érvek, akkor nem marad más, mint a személyeskedés.”
Bocs, tényleg érthetted így is.
Pedig, nem az érveim fogytak el, csak az időm, energiám, és igen, igazad van, a türelmem is.
Mert, az jutott eszembe, hogy Te még mindig abban a fázisban lehetsz a keresztény tanítással kapcsolatban, mint egyetemista korodban, mikor belehallgattál néhány előadásba, és ennyi ment át:
” Ne szexelj házasság előtt!”
Ez, talán, teljesen ellenkezett a tapasztalatoddal, valószínűleg ezért, inkább Te igyekszel meggyőzni minket, keresztényeket, a biologiai természetünkről, annyira, hogy talán ezért nem hallod meg, hogy mi Pl. nem az akár „bonoboszerű” természetünket tagadjuk, hanem azt mondjuk, hogy innen szép győzni…
Merthogy, a „ne paráználkodj”, erről szól.
Lehet háborogni, számon kérni az Úron, hogy miért ilyen természetet adott, lehet fikázni az Egyházat, hogy nem veszi eléggé figyelembe az ember ösztönlény voltát, és nem ahhoz igazítja a szabályait. Lehet a jelenben és a történelemben is számos hibát, bűnt találni, amelyek alapján még azt is kijelentheted, hogy hiteltelenek vagyunk a szemedben.
Vagy, el lehet gondolkodni, Pl. azon, hogy miért van az, hogy mindennek ellenére, még mindig nem a bűn, bűn-voltát, kérdőjelezzük meg? Hiszen, az ember-általában- zsigerből mentegeti a saját tetteit, hibáit, bűneit…
/Talán, ezért érted félre. Mikor mi a bűnről beszélünk, nem a bűnöst ítéljük el, hanem a bűnt nevezzük nevén. Mert a pontos dianózis szükséges a továbblépéshez, és mert meggyőződésünk, hogy Istennek s magunknak nincs értelme hazudnunk, vagy,”szépítgetnünk”. (Nem tagadom, hogy erre, bizony, bennünk is nagy a kísértés!) Természetesen én is tudom, hogy a templomba járók között is vannak, akik megszólnak, elítélnek másokat, de, ők is tévúton járnak, legalább annyira, mint akik kb. olyan érvekkel tagadják maguk előtt a bűnüket, hogy: -ilyen a természetem és kész!/
És aztán, lehet megismerni és elfogadni a tanítást,(„keresztként”) elfogadni a hibáidat, bűneidet, és azok ellenében törekedni a jóra.
A bonobo-s válaszodból nekem az jött le, hogy Te még mindig minket próbálsz meggyőzni, a magad igazáról.(„Ilyen „bonobós” a természetünk és kész..!.”) Miközben, az, amit mi mondunk, számodra, csak egy jó alap a további vitára.
Nekem ez a kép jött át.
Ezért írtam, hogy már nem csodálkozom.
Örülnék, ha tévedtem volna…!:)
„Na de ha előírások és tilalmak vannak, akkor hogyan kapjon az útkereső segítséget a templomban?”
Ha bárhova, vagy Valakihez tartozni akarsz, akkor –tetszik, nem tetszik-, el kell tudnod fogadni,
bizonyos szabályokat. Előírásokat, elvárásokat, s bizony tilalmakat is.
Emlékszel? Így volt ez már, a kőtáblák korában is!;)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.13. 16:25:52

@manlakos: Köszönöm a válaszod, és tényleg örülök, hogy téged is az értelmes vita érdekel. Viszont azt sajnálom, hogy ezek szerint ennyire nehezen megy át, amit mondani akarok, bár azért pár mondatban utaltam a helyzetemre.

"Pl. nem az akár „bonoboszerű” természetünket tagadjuk, hanem azt mondjuk, hogy innen szép győzni…"
De ha azt mondod, hogy bűn, akkor tagadod! Ha a pénzre se mondod, hogy bűn, akkor a szex miért az? Szerintem az a bűn, ha valaki rosszul használja fel, akár a pénzt, akár a szexet.
Amúgy csodálatos dolognak tartom, mikor valakinek a MT 19 belső valósággá válik. Ez szerintem abból látszik, ha valaki a lemondások ellenére boldoggá válik a kapcsolatában.

"A bonobo-s válaszodból nekem az jött le, hogy Te még mindig minket próbálsz meggyőzni, a magad igazáról.(„Ilyen „bonobós” a természetünk és kész..!.”)"
Az amiért én kiállok a következő: a bonobóknál is van egy természetes határ: a szexuális örömszerzés segít az állatok kis csoportját összetartani. Nálunk embereknél nyilván az ösztönt egy magasabb tudással kell pótolni.
Tehát: szerintem Isten parancsa (MT 19) jó, nekem azzal van bajom, hogy az Egyház szerintem a többség számára nem járható úton akarja a híveket efelé vezetni.
Ehhez lehetséges alternatívának látom a segítő beszélgetést, az előírások és tilalmak helyett. Azt kifogásolom, hogy miért tartjátok alávalóbbnak a segítő odafordulást a szabályok helyett? Mi van, ha ez vezetne el több embert a MT 19-hez?
Technikailag biztos nehéz lenne ezt megoldani, de hát ha nem próbáljuk, nem is sikerül. Pl. nem a Bűnbocsánat, hanem a Lelkipásztori támogatás lenne a szentség, nem az Eucharisztia, hanem a Mise, aminek része az úrvacsora, de ehhez nem értek, nyilván csak példaként mondom.

2014.07.14. 12:05:48

@kaleidoscope:
Mind a keresztény moralitás, mind pedig a progresszív emberi jogi moralitás abból az alaptételből indul ki, hogy minden ember egyforma emberi méltósággal rendelkezik, vagy ha úgy tetszik, egyformán részesül az isteni szeretetből, Krisztus egyformán áldozta fel magát mindegyikért. Olyan társadalmakat reprodukálni, amelyekben egy teljesen önkényesen meghúzott választóvonal embereket foszt meg ettől az emberi méltóságtól, meglátásom szerint, egy igazságtalan és immorális struktúra, függetlenül attól, hogy az a vonal épp hol húzódik.

Pride után: a normalitás kis körei
index.hu/index2/#bloghu/magyarinfo/2014/07/13/pride_utan_a_normalitas_kis_korei

csaba carmarthen 2014.07.14. 22:02:04

cantusmundi.blogspot.co.uk/2013/03/herr-wohin-taize.html

Jn6 .66Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele.

67Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?”

68Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.

69Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

szentiras.hu/SZIT/Jn6

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.15. 05:44:20

@Izrael misztériuma: érdekes cikk, jól mutatja ez is, hogy senkinek nem könnyű feldolgozni a pride-ot, mert valamennyire minden megszólaló elfogult a pride megrendezése mellett, vagy éppen ellene. Ennek következtében igazán objektív vélemények nem születnek a témában. A megszólalók elfogultságának vélt, vagy valós bizonyítékait az ellentáborhoz tartozók előszeretettel emelik ki és nagyítják fel, miközben saját ellenkező irányú elfogultságuk bizonyítékain átsiklanak. Nem ez a tapasztalatotok?

csaba carmarthen 2014.07.15. 07:29:54

elmondta: „Mindennek két célja van. Egyik az állítólagos cél, amely elfogadhatóvá teszi a változást az emberek számára

és van egy másik, az igazi cél, amely valójában az új rendszer létrehozását segíti elő”

(...) támogatni fogják a homoszexualitást..

(...)könnyű őket rászedni, mert túlságosan bíznak. Például az iskolákban milyen gyorsan be lehetett vezetni az AIDS oktatását? Ha nyilvánosan közlik, hogy a szodómia koncepcióját, vagy a szexuális tevékenység megkezdését kívánják egyre fiatalabb életkorban bevezetni, akkor a szülők többsége ellenezte volna. Ezért helyesebb más okot megjelölni, az úgynevezett AIDS felvilágosítást, amelynek célja a gyermekek egészségének védelme. De ténylegesen nagy támogatást nyújtott a homoszexuális hálózat számára, mert ma könnyebben hozzáférnek a legfiatalabb korosztályokhoz is. Az előadó szólt az idősebbekről is, mégpedig hogy félre kell állniuk, de a hangsúly az új világrend szálláscsinálói számára valójában a fiatalságon van.

(...) A háttérhatalom által birodalommá átalakított Egyesült Államok a hanyatló Római Birodalomhoz hasonlóan elindult a dekadencia útján. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy ma már a homoszexualitás kultuszát is exportálja. Azok a népek, amelyeknek a kultúrája nem hajlandó befogadni ezt az egyszerre enervált és agresszív, morbid és dekadens exportcikket, valójában a háttérhatalom új világrendjét utasítják el.

Többek között azért szállnak szembe a terjeszkedésével, mert meg akarják őrizni az utódnevelés felelősségével párosult szexuális élet diszkrécióját, intimitását, sőt szentségét. Ha elterjedne más világkultúrákban is a háttérhatalom által szorgalmazott homoszexualitás, akkor a leszbikus nők – legalább is formailag – a férfiakéhoz hasonló „függetlenségre” tennének szert. Ha például a hagyományait őrző iszlám világ átvenné ezt az amerikai lobogóval takaródzó, de valójában a nemzetközi pénzhatalmat képviselő kozmopolita értékrendet, akkor a születési arány éppen úgy lecsökkenne az iszlám országokban is, ahogyan a mesterségesen dekadenciába hajszolt Nyugat társadalmaiban.

ujvilagrend.wordpress.com/2008/05/03/szex-es-az-uj-vilagrend/#more-6

2014.07.15. 11:22:18

@kaleidoscope:
szekértáborok harca dúl és aki elhagyja a táborát azt lenyilazzák (hátulról)...

ugyanakkor ajánlanám balaványgyuri véleményét, aki a keresztények felelősségét is felveti az üggyel kapcsolatban:

Ugyanakkor azt gyanítom, hogy a szakállas meleg csávónak, aki papnak öltözött, nincs semmi baja Istennel vagy Jézussal. Sőt, nem is a kereszténységgel van baja, hanem a képpel, ami benne él a kereszténységről. És lehet, ha mi volnánk ő, akkor ugyanilyen, megvetésre és gúnyolásra méltó kereszténység-képet hordanánk magunkban. Még az is lehet, hogy ez valójában fájna, talán bennünk is égne lelki szomjúság, amiről pontosan tudnánk, hogy az Isten nevében beszélő egyház nem fogja csillapítani. Mindezt persze nem tudom, csak feltételezem...

Sérti az egyházat a fekete pénisz?
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140709_Serti_az_egyhazat_a_fekete_penisz

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.15. 13:11:34

@Izrael misztériuma: Balavány Györgyöt lehet nem szeretni, lehet rá minden rosszat mondani (ahogy írtad, "lenyilazni hátulról"), de amit ír, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindaddig ugyanis, amíg az általa megfogalmazott kérdésekre, és felvetésekre nem tud valaki válaszolni, azok jogosságát nem tudja cáfolni (márpedig úgy tűnik, hogy nemigen tudja senki), addig nincs miről beszélni a pride, és az állítólagos ismételt "keresztény-gyalázás" témakörében. Az ő írása tételesen kielemezte az egész jelenséget, eseménysort. Ahhoz, hogy ezek után bárki, bármilyen kifogást emeljen a pride szervezőivel, vagy résztvevőivel kapcsolatban, először Balavány megállapításait kellene tényszerűen cáfolni, de ilyet nem olvastam sehol, csak indulatos, személyeskedő kirohanásokat, amelyek Balavány György személyét támadták, és a nem az állításait cáfolták.

2014.07.15. 17:14:19

@kaleidoscope:
„Nem értem, hogyan tarthatja az átlagkeresztény kevésbé problémásnak a heteroszexuális hűtlenséget, a prostituáltak igénybevételét, valamint a gyűlölködő (pl. buzizó) beszédmódot, mint a homoszexuális kapcsolatot. Könyörgök, olyan világban élünk, ahol a három legjövedelmezőbb iparág a fegyverekkel, a droggal és a gyereklányokkal való kereskedés! Csakugyan a kb. ötszázaléknyi homoszexuális ellen kell küzdenünk? Jézus nagyon szereti őket. Ki vagy te, hogy utálkozol? Ne utálj, hogy ne utáltass!” Írásának az eddigiekből elkerülhetetlenül következő konklúziója pedig így hangzik: „Nagyon zavar, amikor a keresztény testvéreim gúnyolódnak rajtuk és mutogatnak rájuk. Én ezt nem teszem többé.” Nos, akinek van szeme az olvasásra, annak világos kell legyen, hogy amennyiben a szerző nem teszi többé, úgy eddig alkalomadtán tette, és az is, hogy azért nem teszi többé, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy kisebbségi szexuális identitásáért vagy annak felvállalásáért bántani valakit mélyen keresztényietlen disznóság.

Balavány György kiátkozásáról
magyarnarancs.hu/publicisztika/balavany-gyorgy-kiatkozasarol-82176

2014.07.15. 17:18:49

@Izrael misztériuma:
narancs.hu: Azért a személyedet is elég sok támadás érte már a per előtt is: tíz évig a Magyar Nemzetnél dolgoztál, és az éles kritikát, amit a blogodban az új Orbán-kormánnyal szemben megfogalmaztál, meglehetősen sokan „köpönyegforgatásként”, „átállásként” értékelik.

BGY: Ez az átállósdi egy baromság: nem én változtam meg, hanem a helyzet. Két éve történt egy kormányváltás, ami alapélménye mindenkinek, aki politikával foglalkozik. Mikor a Nemzetnél dolgoztam, ugyanazokat az eszményeket (igazmondás, szociális érzékenység, tisztességes politikai kommunikáció és cselekvés) kértem számon az akkor hatalmon lévőktől, mint a mostaniaktól – a szereplők változtak meg, nem az, amit én mondok. Szerintem az fáj nekik, hogy én alapvetően evangéliumi keresztény módon gondolkodom a társadalmi jelenségekről, és mivel a kormány öndefiníciójának központi eleme a keresztény és a konzervatív hagyomány, nagyon rossz néven veszik a tőlem érkező kritikát.

Interjú Balavány Györggyel
„Remélem, benne hagyják az MTVA-t abban a szarban, amit magának kavart”
magyarnarancs.hu/belpol/remelem-benne-hagyjak-az-mtva-t-abban-a-szarban-amit-maganak-kavart-81787

Antal József 2014.07.15. 22:36:04

...tehát a pride-on csupa keresztény szellemiségű vonult.
Hajrá!
Jövőre a Szent Jobb körmenettel együtt rendezzék!
Jezsuiták szórják a rózsaszirmokat és csak a szeretetről szóljon minden.
Ámen

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.23. 10:46:30

Újabb összeütközés a konzervatív amerikai katolikusok és az LMBT emberek egyenlő jogainak garantálása mellett elkötelezett Obama elnök között: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/23/mit_is_irt_ala_obama

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.07.23. 13:25:25

@kaleidoscope:

Újabb összeütközés a lelkiismereti szabadságot támadó Obama elnök és a rájuk bízottak üdvösségéért felelősséget érző püspökök (az apostolok utódai) között. Kiváncsi vagyok, mikor lesz (vagy már volt?) valahol a világon az első büntetőper azok ellen, akik követve az Egyház kezdetektől fogva egyértelmű tanítását, az mondják, hogy a homoszexuális cselekedet bűn.

manlakos 2014.07.26. 05:47:37

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Arra kérlek, hogy ne sértődj meg, nem bántásként, visszavágásként, írom.
És még véletlenül sem a személyedet támadom.

” Technikailag biztos nehéz lenne ezt megoldani, de hát ha nem próbáljuk, nem is sikerül. Pl. nem a Bűnbocsánat, hanem a Lelkipásztori támogatás lenne a szentség, nem az Eucharisztia, hanem a Mise, aminek része az úrvacsora, de ehhez nem értek, nyilván csak példaként mondom.”

„… ehhez nem értek…”
Az ilyen mondatok alapján, és pl. ahogyan a Szentírásból kiragadott idézeteket használod, eddig is azt gondoltam, hogy erősen-hogyan is mondjam- "mozaikos" a tudásod a hitünkről.
Szeretném megtudni, hogy akkor, miért nem ezen próbálsz változatni?
Miért a keresztény tanítást akarod a Te ízlésednek megfelelően átalakítani, mielőtt a jelenlegit tényleg megismernéd?
Miért az „egészpályásletámadást” választod, helyette?:)
, nekem azzal van bajom, hogy az Egyház szerintem a többség számára nem járható úton akarja a híveket efelé vezetni.
Ehhez lehetséges alternatívának látom a segítő beszélgetést, az előírások és tilalmak helyett. Azt kifogásolom, hogy miért tartjátok alávalóbbnak a segítő odafordulást a szabályok helyett?”
Azt hiszem, erre „rímel” az a blog bejegyzés amit néhány napja találtam:
urbanjozsef.piarista.hu/blog/urb%C3%A1n-j%C3%B3zsef/pride

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.26. 22:49:06

@manlakos: "Azt hiszem, erre „rímel” az a blog bejegyzés amit néhány napja találtam:"

Szóval: hasonlóan látom a dolgokat, mint a jezsuita atya. :) A te javaslatod mi lenne? Arra a problémára, hogy pl. az elváltak nem kapják meg azt a segítséget az egyházban, amire szükségük lenne. Ha a bűnbocsánatból és az áldozásból ki vannak zárva, az szerintem elég nagy nehézség lehet. Ha a mise és a lelkipásztori beszélgetés szentség lenne, akkor senki nem lenne kizárva ezekből, még az LMBTQ emberek sem ... (egyébként egy kisegyház honlapján olvastam a fenti gyakorlatról).
"eddig is azt gondoltam, hogy erősen-hogyan is mondjam- "mozaikos" a tudásod a hitünkről."
Nem tartom magam kívülállónak, és szerintem megvan az alaptudásom, hiszen bérmálkoztam. Ettől persze biztos, hogy épp elég mozaik van a tudásomban.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.07.27. 11:19:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Ha a bűnbocsánatból és az áldozásból ki vannak zárva, az szerintem elég nagy nehézség lehet."

Sem a bűnbocsánatból sem az áldozásból nincs kizárva senki sem - már aki tagja az Egyháznak - hanem mindenki önmagát zárja ki, gyakorlatilag automatikusan, amennyiben nem tesz eleget a feltételeknek.

Az áldozás feltétele az, hogy ne legyünk az ún. halálos bűn állapotában. Apróbb bűnökkel elvileg még a Szentáldozáshoz járulhatunk, bár a lelkiatyák ezt sem javasolják. Az Eucharisztia komoly dolog, üdvösségre segít, ha méltóan vesszük magunkhoz, de a kárhozat felé taszít, ha méltatlanul vesszük magunkhoz. "Ne váljék ítéletemre vagy kárhozatomra a Te szent titkaidban való részesülés..." - imádkozzuk minden görögkatolikus liturgián áldozás előtt.

Amikor a pap a gyónáshoz köti az Eucharisztia kiszolgálását, akkor azt csakis a hívő jól felfogott érdekében teszi. A gyónás feltétele pedig az őszinte bűnbánat, ami természetszerűleg azt is jelenti, hogy az adott bűn elkövetésétől a jövőben tartózkodni fog a gyónó. Enélkül az elhatározás nélkül nem adható meg a feloldozás, azt hiszem ez nem szorul bővebb magyarázatra.

Ezek egyetemes szabályok, nem a hívő szexuális orientációjától függenek. És természetesen nem csak a paráznákra vonatkozik mindez, hanem a munkások bérének visszatartóira, a szüleiket nem tisztelőkre, a hamis tanúbizonyságot tévőkre és minden egyéb bűnösre is.

"Ha a mise és a lelkipásztori beszélgetés szentség lenne, akkor senki nem lenne kizárva ezekből,"

Dehogynem, lásd fentebb: a szentségekhez nem járulhatunk méltatlanul. Ha ez megvalósulna amit javasolsz, akkor bűnös ember eleve be sem léphetne a templomba és szóba sem állhatna egy pappal...

De mindez persze csak fikció. A szentségeket Jézus Krisztus alapította, ember azokon nem változtathat.

"egyébként egy kisegyház honlapján olvastam a fenti gyakorlatról"

Talán félreértettél valamit. A kisegyházak a keresztségen és az Úrvacsorán kívül még azokat a szentségeket sem ismerik el, ami az apostoli egyházakban gyakorlat. Kizárt dolog, hogy a lelki beszélgetést szentségnek tartanák. Elképzelhető, hogy élen járnak az LGBTIA-hajlamú híveik lelki vezetésében, de egész biztos, hogy ezt nem tekintik szentségnek.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.27. 12:42:11

@m-athos: "Kizárt dolog, hogy a lelki beszélgetést szentségnek tartanák."

Keresztény Közösség Egyház:

Szentségek:
1. Gyermekkeresztelő (lehetőleg korán, de legkésőbb 14 éves korig)
2. Konfirmáció (14. életévtől)
3. Mise
4. Segítő beszélgetés (életproblémákra vonatkozó tanácsadás)
5. Házasság
6. Pappá szentelés
7. Szent kenet

"Ha ez megvalósulna amit javasolsz, akkor bűnös ember eleve be sem léphetne a templomba és szóba sem állhatna egy pappal..."
Lassan eljutunk ide is ... Egyébként hogyan vezetnéd ezt le a Bibliából? Képtelenség. Pont ez az, hogy a miséből és a lelkipásztori támogatásból senkit sem zárhatnának ki a papok, semmilyen indokkal!! Ez lenne a szép, új világ szerintem.

"Az Eucharisztia komoly dolog, üdvösségre segít, ha méltóan vesszük magunkhoz, de a kárhozat felé taszít, ha méltatlanul vesszük magunkhoz."
22-es csapdája, azaz megint ott vagyunk, amit az IM által belinkelt tanulmányban is fájlal a szerző: "Ezzel szemben Jézus felszabadító kegyelmének – amely az egyház minden szentségi cselekedetének alapját képezi – két jellemzője van: Isten országa közelségének valóságos, jelekben gazdag megtapasztalhatósága, valamint az a tény, hogy ennek ígérete a bűnösöknek is osztályrészükül jut. Ez Isten országa beköszöntének voltaképpeni megvalósulása. A katolikus házasságtan szerint az első (a maradandó) szentség az első, zátonyra futott házasságnak ígértetik meg akkor is, ha annak tapasztalati valósága egészen mást mutat, miközben egy esetleges második kötődés, legyen bár mind kapcsolati, mind pedig életviteli szinten intenzívebb, határozottan a bűn kategóriájába esik. A tapasztalat és a szentség élesen elkülönül egymástól."

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.07.27. 13:06:58

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Egyébként hogyan vezetnéd ezt le a Bibliából?"

Mivel teljesen fikciós dologról beszélünk, aminek semmi köze a valós szentségi gyakorlathoz, ezért szerintem fölösleges ezen a szálon továbbmenni. A valós szentségi gyakorlatnak viszont könyvtárnyi irodalma van, a Szentírásra és a szent Hagyományra visszavezetve.

A Keresztény Közösség Egyház szóhasználata ne tévesszen meg. Az ő "szentségeik" nem tekinthetők szentségeknek katolikus szemszögből.

Szentségeket érvényesen csak felszentelt pap szolgáltathat ki. Papot érvényesen csak felszentelt püspök szentelhet. Érvényesen felszentelt püspökség pedig csak az apostoli folytonosságú egyházakban létezik, ilyen pedig összevissza csak négy van a világon, és a KKE nincs közöttük :) Az általuk kiszolgáltatott "szentségek" éppen annyira nem szentségek (a katolikus kritériumok szerint), mintha te vagy én szolgáltattuk volna ki azokat.

".. a bűnösöknek is osztályrészükül jut"

Nincs itt semmiféle 22-es csapdája. Osztályrészükül jut - igen, de csak őszinte bűnbánat esetén.

Azt se felejtsük el, hogy igaz, hogy Krisztus rengeteg embernek volt lelki vezetője és sokat mutatkozott bűnösök társaságában - de mindösszesen csak a tizenegy apostolt áldoztatta meg.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.27. 13:24:47

@m-athos: "Nincs itt semmiféle 22-es csapdája. Osztályrészükül jut - igen, de csak őszinte bűnbánat esetén."

Magyarul (szerinted): aki elvált az alkoholista, verekedős férjétől/ rideg, közömbös feleségétől, és újraházasodott, boldog, nevelik a gyerekeket stb., az örülhet, de ne is reménykedjen abban, hogy Istennek tetszeni fog ez az új kapcsolat. Én ezt képtelenségnek tartom, teljesen mást mond a tapasztalatom: Isten annak örül szerintem, ha az embereknek rendezett, boldog (elégedett) a családi élete, és ha ez másodjára sikerül, akkor is.

"Krisztus rengeteg embernek volt lelki vezetője és sokat mutatkozott bűnösök társaságában - de mindösszesen csak a tizenegy apostolt áldoztatta meg."
És az emmausi tanítványok? Egyébként én nem kardoskodom se az elváltak áldozásáért, se ellene, csak beszélgetünk. Ha az elváltakra, LMBTQ-ra rá van szállva az egyház, akkor tiltsa el a politikusokat is hivatalból, vagy hagyjanak mindenkinek békét.

"Érvényesen felszentelt püspökség pedig csak az apostoli folytonosságú egyházakban létezik, ilyen pedig összevissza csak négy van a világon, és a KKE nincs közöttük :)"
Ez teljesen mellékes a kérdésünk szempontjából. Inkább az az érdekes, hogy ők ezt a Bibliából olvasták ki. Ha a történelmi protestánsokat nem üldözöd, akkor a kisegyházakat se üldözheted csak azért, mert ők kicsik vagy újabb alapításúak.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.07.27. 14:02:41

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Ha a történelmi protestánsokat nem üldözöd, akkor a kisegyházakat se üldözheted csak azért, mert ők kicsik vagy újabb alapításúak."

Már bocs, de kit üldöztem én és mikor?
Egyébiránt a magam részéről nem teszek különbséget a történelmi protestáns és a kevésbé történelmi protestáns egyházak között. A vízválasztó - tetszik, nem tetszik - az apostoli folytonosságú egyházak és a protestáns felekezetek között húzódik. Az apostoli folytonosságú egyházakat Jézus Krisztus, az élő Isten Fia alapította személyesen, nagyjából kétezer éve. A protestáns felekezetekkel elsősorban nem az a gond, hogy újabb alapításúak, hanem az, hogy nem az Isten Fia alapította őket, hanem földi halandók.

"Ez teljesen mellékes a kérdésünk szempontjából."

Nem, egyáltalán nem mellékes, az apostoli folytonosság az egyház lényegi jellemzője. Minden ami az egyházzal kapcsolatos, az az apostoli folytonossággal is kapcsolatos, a szentségek pedig aztán kifejezetten szoros összefüggésben vannak vele.

De nem igazán értem, hogy miért egy véletlenszerűen kiválasztott protestáns gyülekezet értékrendje kell, hogy a beszélgetésünk zsinórmértéke legyen. Elvégre egy katolikus blogon volnánk, vagy mi a szösz :)

Antal József 2014.07.27. 14:14:40

A magyar római katolikus egyház a rendszerváltás óta haldoklik.
Kevesebb híve van sokkal, mint a diktatúrában volt.
Az új egyházak több embert szólítottak meg, mint a római katolikus egyház.
Miért is van ez?...mert nagyon-nagy ívben elkanyarodtak a hagyományoktól és a múltjuktól.
Itt is azokkal foglalkoznak akiket ki kellene átkozniuk.
A maradék hívő elhűlve nézni, hogy a valódi problémák helyett a semmivel foglalkoznak.
Több papon látszódik, hogy neki nyűg a nyáj a legjobb lenne ha nem is lenne és a plébánián elinternetezgethetne a buzikról, zsidókról, pápáról meg a harmadik nemről.
...csak munka ne legyen!

Ezért van nagy felháborodás, hogy munkaalapú társadalomról mer valaki beszélni.

Az egyház összeszedhetné magát és felvehetné a munkát, mint sok-sok ember tette.

csaba carmarthen 2014.07.27. 23:36:35

“Félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei magyar közösségnek, sőt a világon szétszóródott teljes magyar nemzeti közösségnek. Könnyen lehet, mivel bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk”
www.mon.hu/tusvanyos-orban-a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik/2605393

2014.07.28. 09:59:39

Arbeit macht frei...
Posványos avagy a munka alapú társadalom víziója

Munka alapú társadalom. Igen. A svéd az az. 77%-os a 20-64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája. Hollandiáé 71%, Svájcé 76, Dániáé 72 hogy csak a hanyatló liberális nyugatról említsek pár példát. Az észteknek nincs bajuk a liberalizmussal, munka alapú társadalom van. 70%-os a foglalkoztatás és nem közmunkásokkal.

A tusnádfürdői handabandázó
annyit.atlatszo.hu/2014/07/26/a-tusnadfurdoi-handabandazo/

nálunk mindössze 52% a foglalkoztatási ráta...

2014.07.28. 10:03:52

szabadíts meg a gonosztól...

Megdönteni Orbán Viktort
fsp.nolblog.hu/archives/2014/07/27/Megdonteni_Orban_Viktort/

2014.07.28. 11:14:24

„OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, AMELYBEN BÁRMI (!!!) MEGTÖRTÉNHET”, „EZ A BÁRMI LEHET ROSSZ, DE JÓ IS.”
(ovi)

Mit jelent ez?
Orbán beszédét és a beszéd értelmezhetőségének logikáját követve a „jó” a tudatosan hasznosított, mert előre látott „rossz”. Vagyis Orbán, aki (ha) látná is a rosszat, nem a rossz elleni védelemre rendezkedik be, hanem asszimilálódik, hasonul, azonossá válik vele. Ha a rosszal kell azonosulni, akkor azzal.
Orbán nem azt állítja, hogy pontosan tudná, jó-e vagy rossz az az elmozdulás, ami (szerinte) a világpolitikában történik. ORBÁN AZT ÁLLÍTJA, HOGY „BÁRMI” TÖRTÉNIK, AMIT Ő TÖBBSÉGI TENDENCIÁNAK ÉRZÉKEL A VILÁGBAN, Ő AHHOZ FOG HASONULNI.
Láttuk már ezt, tudjuk, milyen az, amikor a „bármi” kerül az élre, amikor a bármi határoz meg mindent, és milyen az, amikor a bármihez kezd hasonulni minden.
A liberális demokráciák által hirdetett erkölcsöt, az ember ember iránti tiszteletét, a „minden ember egyenlőnek és szabadnak születik” elvét tehát bármikor felválthatja a bármi. És Orbán szerint: bármi is váltja a liberális demokráciákat, az csak jobb lehet, hiszen a liberális demokráciák éppen a lényegüket nem tudták megvalósítani.
Orbán a rá jellemző fondorlatosan többlépcsős logikával a liberális gazdaságban megjelenő egyenlőtlenségből következtet a demokratikus elvek teljes feladásának szükségszerűségére, ami nettó csúsztatás.
Orbán mostani beszédének leglényegesebb politikai mozzanata tehát a bármi fogalmának bevezetése és szalonképessé tétele a magyar politikában, a magyar politikai közbeszédben.
(...)
Mindezek alapján Orbán meglehetősen hiteles, amikor kijelenti (még ha közvetetten is, a beszéd mélyébe rejtve): „A bármi én vagyok.”

Orbán: A bármi én vagyok!
magyarnarancs.hu/publicisztika/orban-a-barmi-en-vagyok-91086

Antal József 2014.07.30. 14:39:53

A multikulti egyik fellegvárában Svédországban hivatalosan is bevezetik a harmadik nemet.
A Svéd Akadémia hivatalosan bevezeti a semleges névmás használatát.
Így kezdődik.
Először csak verbálisan majd a gyakorlatban is...természetesen a gyermekeknek szánt olvasmányokra hivatkozva teszik mindezt.

2014.07.30. 14:51:35

ez itt pedig már nem a romlott nyugati világ multikulti, hanem példaképünk, az iszlám egyik fellegvára, ahol már régesrégen bevezették a sariját nemcsak verbálisan hanem a gyakorlatban is..

Der Galgen wartet - Irans Justiz zeigt Härte
www.wienerzeitung.at/nachrichten/welt/weltpolitik/647392_Der-Galgen-wartet-Irans-Justiz-zeigt-Haerte.html

2014.07.30. 14:59:09

itt pedig nem csak a keresztényeket üldözik el szülőföldjükről, hanem szigorúan vigyáznak az erkölcsökre is: a tömeg éppen két szerencsétlent kövez meg allah legnagyobb dicsőségére, de a muszlim nők sem járnak sokkal jobban, aki nem visel fejkötőt, azt lelövik, a kislányokat pedig megműtik, hogy ne élvezzék a szexet...

HORROR IN SYRIEN
ISIS-Terroristen steinigen zwei Frauen
Todesultimatum an Christen im Irak
www.bild.de/politik/ausland/isis/terroristen-steinigen-frauen-in-syrien-36894254.bild.html

manlakos 2014.08.05. 08:20:20

@m-athos::)
@vigyüktúlzásbaadolgokat:
„Szóval: hasonlóan látom a dolgokat, mint a jezsuita atya. :)”
Azért, el ne bízd magad!:)))
Az atya, mindezt az örömhír továbbadásának, - hogy úgy mondjam- „technikájaként” említi.(szeretném, ha ezt, jól értenéd!...)
A szabályokat, nem helyezi hatályon kívül.
A „Tilos a házasságon kívül nemi életet élni!”,
vagy, a „Tilos az abortusz!”, azért ugyanúgy érvényes.
„. Ha a mise és a lelkipásztori beszélgetés szentség lenne, akkor senki nem lenne kizárva ezekből, még az LMBTQ emberek sem ...”
Ma nincsenek kizárva, egyikből sem.
Ha ezek, az un. szentségek közé tartoznának, akkor lennének nehezebb helyzetben…
„az elváltak nem kapják meg azt a segítséget az egyházban, amire szükségük lenne.”
Az Egyházat ne téveszd össze, valami menő agyturkász Kft-vel, ahol jó pénzért, pátyolgatják az egódat
Az Egyház, a bűnök megbocsájtására kapott felhatalmazást, küldetést, nem a bűnök tagadására (...nem tehetsz róla, hiszen ilyen a természeted…!),mentegetésére (...nehéz volt a gyermekkorod…!)
„ Ha a bűnbocsánatból és az áldozásból ki vannak zárva, az szerintem elég nagy nehézség lehet.”
Igen, az!
De, ez, nem jelenti azt, hogy a továbbiakban teljesen esélytelenek lennének az üdvösségre.
Gondolj arra a példabeszédre, mikor a gazda, az utolsóként felfogadott munkásnak is, ugyanannyi bért ad, mint azoknak, akik egész nap dolgoztak, vagy éppen a tékozló fiú esetére.
És vedd észre, hogy mindkettőben nagyon fontos mozzanat, a „pozitív” hozzáállás az Atyához. Az elsőben a munkás, elfogadja a megbízatást, a másodikban pedig, meggyőződéssel és bűnbánattal kijelenti, hogy Atyám vétkeztem ellened…

Antal József 2014.08.05. 09:57:29

...és a példabeszédében attól a szolgától elvették az egy talentumot és odaadták akinek már 10 volt...
mert ő dolgozott.
Értsd: nem a bűnbocsánattal kell foglalkozni hanem dolgozni kell.
Ez az ami nem megy!
Már az is baj, ha munkaalapú társadalmat emleget valaki.
Pont ilyen a mai magyar egyházrendszer is: zéró munka de százszor annyi támogatás!!!
Jézus kidobálná az összes magyar mai papot a templomaiból...és tisztelet és hozsánna a nagyon-nagyon kevés kivételnek!!!

2014.08.12. 18:26:50

Change to Law of Return grants same citizenship rights to gay couples as heterosexual couples; Interior Minister: Israel's doors will be open to every Jew and his family, without any discrimination.

Israel to grant citizenship to same-sex spouses of Jews
www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4557943,00.html

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.12. 22:43:42

@Izrael misztériuma: a pápától is azt kérik a jövővő évben megrendezésre kerülő Családok Világtalálkozója kapcsán, hogy az Egyház legyen befogadó minden családdal kapcsolatban, beleértve a meleg, leszbikus, vagy transznemű közösséghez tartozó családokat is, akik sajnos eddig nem érezhették magukat túl jól a folyamatos támadások miatt. Egy philadelphiai publicistának a tervezett pápai látogatással összefüggésben megfogalmazott gondolatait mutattam be egy új posztban, részben utalva a mai szentmiséken elhangzott evangéliumi szakaszra is: kaleidoscope.blog.hu/2014/08/12/aki_befogad_egy_gyereket

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.13. 14:43:26

Kissé hosszabb anyag a homoszexualitással kapcsolatban: uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=146 .

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.13. 17:10:29

@matthaios: Nem az a baj vele, hogy "Kissé hosszabb" ez az anyag (szerintem nem is az, de ez relatív), hanem az, hogy a megjelenése (2003) óta eltelt időben napvilágra került tények és információk alapján, ma már tudományos szempontból tarthatatlan, egyház-politikai szempontból káros.
Valójában nem általában a homoszexualitásról szól, hanem - amint a címből olvasható - "az azonos nemű személyek együttéléseinek törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről". Legfőbb célja annak megakadályozása, hogy az azonos nemű párkapcsolatokat a polgári jog elismerje, és az ilyen párok számára a gyermeknevelést lehetővé tegye. Ennek érdekében hoz fel logikailag téves, tudományos szempontból cáfolható, és politikai szempontból öngólt jelentő érveket. Az előbbiekre a Kaleidoscope blogon sokszor utaltunk (ld. pl. kaleidoscope.blog.hu/2013/04/02/a_gyermek_erdeke ).
Az elmúlt egy évben azonban az is világossá vált, hogy az ENSZ illetékes szervei nem az azonos nemű párok gyermeknevelési gyakorlatával kapcsolatban, hanem a Katolikus Egyháznak a pedofil botrányok felderítése, a visszaélések felszámolása és megelőzése érdekeben tett lépéseivel kapcsolatban fogalmazott meg súlyos kritikai észrevételeket. Ezek ismeretében tűnik politikai öngólnak, hogy az anyag az ENSZ konvencióra hivatkozva nevez "súlyosan erkölcstelennek" egy olyan gyakorlatot, amit ma már a fejlett országok nagy részében a társadalom többsége támogat, miközben a Katolikus Egyház a saját szervezetén belül, azokat a valóban "súlyosan erkölcstelen", és köztörvényes bűncselekménynek számító visszaéléseket, melyekről az anyag közzététele óta tudomást szerzett a világ közvéleménye, mind a mai napig nem sikerült - az ENSZ illetékes szakmai szervezetének álláspontja szerint - megnyugtató módon felszámolnia.
Ezeknek a tényeknek az ismeretében az Egyház missziós céljai szempontjából is különösen kontraproduktív az alábbi kitétel az azonos nemű párok gyermeknevelésével kapcsolatban:
"Az ilyen gyakorlat súlyosan erkölcstelen lenne, és nyílt ellentmondásba kerülne azzal az elvvel, amelyet az ENSZ gyermekek jogairól szóló nemzetközi konvenciója is elismer, mely szerint minden esetben a gyermek mint gyengébb és védtelen fél érdekét kell előnyben részesíteni."

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.13. 17:39:23

@kaleidoscope:

Bocs, akármilyen szomorú dologról is van szó, de megjegyzésed első olvasásra viccesnek tűnt. Mit írunk most? 2014-et. Mennyi idő telt el 2003 óta? 11 év. Az elmúlt 11 év alatt a “haladó” tudomány” elavulttá tette az Egyház kezdetektől fogva egyértelműen hirdetett tanítását. Ez a megjegyzésed szinte illusztráció egy másik megjegyzésemhez.

Mégsem teljesen “vicces” a dolog. A homoszexuális cselekedet bűn. A homoszexuális házasság ennek a bűnnek ad intézményes keretet, környezetet. Milyen jog lehet arra, hogy ebbe a bűnös környezetbe egyetlen gyerekeket is bevigyenek?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.13. 20:51:42

@matthaios: "Az elmúlt 11 év alatt a “haladó” tudomány” elavulttá tette az Egyház kezdetektől fogva egyértelműen hirdetett tanítását." - már megint egy csúsztatás, ami egyébként korrekt érvek hiányában nem meglepő. A hozzászólásomból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a tudományos eredmények arra vonatkoztak, amiről a CDF anyag szól, vagyis az azonos nemű párkapcsolatok jogi elismerése, és az ilyen párok általi gyermeknevelés elfogadhatósága, vagy elfogadhatatlansága. Ezekről a konkrét kérdésekről természetesen nincsenek az Egyháznak "kezdetektől fogva egyértelműen hirdetett" tanításai, mivel ezek a kérdések, ilyen formában a XX. századig fel sem merülhettek. És bármennyire nevetségesnek tartod, akkor is igaz, hogy az elmúlt évtizedben kutatási eredmények százai jelentek meg, amelyek egyértelműen cáfolják azt a téves elképzelést, amelyet a CDF anyag állít, hog ti. az azonos nemű párok által nevelt gyermekek érdekei súlyosan sérülnének, ezért lenne "súlyosan erkölcstelen" ennek legalizálása.
A második bekezdés egy téves kiindulási pontra alapozott érvrendszer, ezért szükségszerűen téves következtetéseket tartalmaz.

csaba carmarthen 2014.08.13. 22:25:25

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy küzdjenek az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek közötti házasság ellen.

Isten ellenségei most nagy számban lépnek fel minden nemzetben, hogy megdöntsék Isten Törvényeit.

Sok új törvényt fognak bevezetni minden egyes országban és egyházban.

A legtöbb törvény ellentétes lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal.

Törvénybe fogják iktatni a bűn minden válfaját, és a fenevad sötétsége borul majd a világra.

Azokat, akik ellenzik ezeket a törvényeket, elbocsájtják majd, mint valami rögeszmés és démontól megszállott embereket.

Hangjukat elnyomják majd azok, akik üdvözlik a szekularizmust, mintha az egy valódi vallás lenne.

Minden intellektuális érvelést bevetnek majd, hogy érvényre jutassák gonosz törvényeiket, és sokakat meg fognak téveszteni, lévén, hogy az emberi jogokat fogják eszközként használni arra, hogy a többi embert irányíthassák.

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy küzdjenek az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek közötti házasság ellen.

Majd miután megalkották a törvényeket, a Katolikus Egyház meg fogja hirdetni a megújulást, miszerint elismer minden emberi jogot és minden vallást.

Majd ezt követően szörnyű megosztottság alakul ki

azok között, akik áldottak a tisztánlátás ajándékával, melyet a Szentlélek ajándékozott nekik, valamint azok között, akiknek egyetlen vágya az önszeretetet, és akik elutasítják Istent.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/sokan-nem-lesznek-eleg-erosek-ahhoz-hogy-kuzdjenek-az-abortusz-az-eutanazia-es-az-azonos-nemuek-kozotti-hazassag-ellen/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

vaccinium 2014.08.14. 07:18:57

@kaleidoscope: A tudomány, mármint a nyugati világban világnézettől függetlenül elfogadott tudomány sosem volt holisztikus szemléletű. Mára belevették a jólét definíciójába a spiritualitást is, de ha valóban a mai tudomány módszereivel akarunk a bűn kérdésében vizsgálódni, akkor a spirituális tényezőket is statisztikai módon kellene feldolgozni.

csaba carmarthen 2014.08.14. 07:39:08

Dán 7.25
... Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket.
mek.oszk.hu/00100/00176/html/dan.htm

Isten ellenségei most nagy számban lépnek fel minden nemzetben, hogy megdöntsék Isten Törvényeit.

Sok új törvényt fognak bevezetni minden egyes országban és egyházban.

A legtöbb törvény ellentétes lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal.

Törvénybe fogják iktatni a bűn minden válfaját, és a fenevad sötétsége borul majd a világra.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/sokan-nem-lesznek-eleg-erosek-ahhoz-hogy-kuzdjenek-az-abortusz-az-eutanazia-es-az-azonos-nemuek-kozotti-hazassag-ellen/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

2Tessz 2.3
Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek,
2Tessz 2.4
aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.
2Tessz 2.5

KEK
AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE

675 Krisztus eljövetele elõtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsõíti Isten és az Õ testben eljött Messiása helyett. [641]
www.katolikus.hu/kek/kek00624.html#N113

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.14. 09:45:05

@kaleidoscope:

‘amiről a CDF anyag szól, vagyis az azonos nemű párkapcsolatok jogi elismerése, és az ilyen párok általi gyermeknevelés elfogadhatósága, vagy elfogadhatatlansága. Ezekről a konkrét kérdésekről természetesen nincsenek az Egyháznak "kezdetektől fogva egyértelműen hirdetett" tanításai’

Ha az Egyház kezdetektől fogva hirdetett, egyértelmű tanítása az, hogy a homoszexuális cselekedet bűn, akkor hogyan lehet az ezt a büntő intézményesítő, állandósító "házasságról" valamilyen jogrol egyáltalán beszélni. Az ilyen környezetben való gyermeknevelés jogának az említése pedig egyenesen elképesztő. A helyzet az, hogy az ember gondolkodó lény így bizonyos állításokból jövő egyszerű következtetések levonására képes. A Sátán talán a legértelmesebb lény, mégis a hozzá képest gyenge emberi értelem egyszerű, hétköznapi logikája cáfolja.

Nem nagyon van értelme ennek a beszélgetésnek, mert érvekre nem válaszolsz érvekkel. Nem bizonyítod a hit forrásai (Szentírás, hagyomány) alapján, hogy a homoszexuális cselekedet megengedett. Pár évtizedes valamikre (a szó igazi értelmében vett tudomány itt nem jön szóba) hivatkozol, ezek előtt kellene meghajolni az Egyháznak, a “konzervatív” katolikusoknak felfüggeszteni az általad is idézett “vallásos, odaadó lelkülettel való ragaszkodást”. Komolyan gondolod ezt?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.14. 10:18:00

@vaccinium: "de ha valóban a mai tudomány módszereivel akarunk a bűn kérdésében vizsgálódni, akkor a spirituális tényezőket is statisztikai módon kellene feldolgozni" - ez nyilvánvalóan nem lehetséges, de szerencséére nincs is erről szó. A bűn kérdésében a statisztikai módszereket használó természet-, humán- és társadalomtudományok természetesen nem illetékesek, a (morál)teológia pedig nem statisztikai módszereket használ. Ugyanakkor ezek mind ugyanannak a létező világnak a megismerésére irányulnak, ezért szükségszerűen vannak olyan kapcsolódási pontok, ahol a vizsgálódásaik fókusza találkozik. Ilyen (sok más mellett) a szexuáletika is, melyet az előbb felsorolt tudományok is vizsgálnak (alkalmazva többek között a matematikai statisztika eszköztárát is), és a morálteológia is. Ez utóbbi hivatkozhat az előbbire (fordítva természetesen nem lehetséges a kereszthivatkozás), de ha ezt megteszi, akkor tiszteletben kell tartania a tudomány legfrissebb eredményeit. Ebből adódóan, ha egy (morál)teológiai írás, mint amilyen a matthaios által citált 2003-as CDF dokumentum, olyan kitételeket tartalmaz (pl. a gyermekek fejlődésére, vagy a társadalom integritására vonatkozóan), amelyeket a természet-, humán- és társadalomtudományok vizsgálnak, akkor szerzőinek gondoskodniuk kellene - az utóbbi tudományok újabb kutatási eredményei alapján - a saját dokumentumuk aktualizálásáról, ami a jelen esetben nem történt meg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.14. 10:32:38

@Izrael misztériuma: Izrael hogy áll a liberális demokráciával? Hány palesztin gyereket kell megölni egy, a menekültek közé tömegpusztító fegyverekkel behatoló páncélozott zsidó harcidroid haláláért - ha halálát a saját bajtársai, parancsnokai idézték elő? Hogy állnak a zsidó vallási szekták a homoszexualitás megítélésével? Volt-e már buzilagzi a Siratófalnál?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.14. 10:43:36

@Izrael misztériuma: "Kinek használ" az ISIS? Hogy jött létre? Mennyire volt spontán az "arab tavasz" , és mennyire lesz az "ukrán tél" az? Menyivel rosszabb egy vallási soviniszta apartheid állam, ha arab, mint ha zsidó?

Antal József 2014.08.17. 13:38:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Tisztelt Kitalátor!

Nagyon jó rávilágítás!
Az az amerika és unió miatt lehet most keresztényeket halomra lőni, kisgyerekeket élve keresztre feszíteni akik a demokráciájukról híresek!
Az USA és az unió felelős minden egyes lelőtt és keresztrefeszítettért.
Ők Pontius Pilatus!!!
Szégyellem magam, hogy annak az uniónak vagyok a tagja akinek gyerekvértől csurog a keze.
Tisztelem a kormányomat, hogy egyedül felszólal a gyilkosságok miatt és pénzt küld az üldözötteknek.

uszo 2014.08.17. 21:49:15

@Antal József: "Az USA és az unió felelős minden egyes lelőtt és keresztrefeszítettért.
Ők Pontius Pilatus!!!
Szégyellem magam, hogy annak az uniónak vagyok a tagja akinek gyerekvértől csurog a keze.
Tisztelem a kormányomat, hogy egyedül felszólal a gyilkosságok miatt és pénzt küld az üldözötteknek."

Amit maga ezzel a hozzászólással bemutat az pont az a morális intelligencia szint, sőt, ami ahhoz kellet, hogy emberek felállva tapsolva ordítsák, "éljen nagysztalin éljen nagysztalin."

Ha a gyerekei tényleg a jezsuitákhoz járnak, tanulnak morálist. Nézze már meg a könyveiket. Bele lesz írva, hogy az emberi akarat szabad. Ezért az ember felelősséggel tartozik teremtőjének.
Ha ezt megrágta és képes megérteni akkor belátja, hogy elsősorban kinek a keze véres és kik a felelősek a keresztre feszítésekért. Aztán kezdje azokat ilyen hévvel bírálni és talán rájön mi az alapja fanatikus kegyetlenségüknek meg talán arra is mi az ön vakságának.

csaba carmarthen 2014.08.17. 23:29:06

@uszo: (a johiszemusegedet feltetetlezve) picit tevedesben vagy:

U.S. Caught Training ISIS Terrorist At Secret Jordan Base
www.youtube.com/watch?v=K8_mc9yO4S8

(a cim forditasa):

Az USA-t rajtakaptak, amint titkos Jordaniai bazison ISIS terroristakat kepez ki...

@Antal József: szamunkra pedig nagyjabol az ima es a bojt marad -de az ugy ahogy eddig soha...
(es amit a Szentlelek fog mutatni)..

-->

"Ti, a végső idők emberei sok támadásnak vagytok kitéve. Ezek még növekedni fognak oly módon, hogy segítségem nélkül csaknem reményvesztettek lennétek. Ez okból egy tanítást akarok adni nektek, hogy hogyan tudjátok mindezeket a támadásokat az Én kegyelmemmel könnyen elhárítani. Halljátok: Aki ellenségeiért imádkozik, az elveszi a lehetőséget tőlük, hogy ártsanak neki. De lélekben és igazságban kell értük imádkoznotok, nem csak a szavakat kimondva! Csak az ilyen imának van hatalma legyőzni a sötétséget.

Így imádkozzatok:

Mennyei Atya, küldd le szeretett Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Megváltónkkal és Boldogítónkkal szent atyai szeretetedet a sötétség minden terjesztőjére, hogy általa megtérjenek vagy saját területükön maradjanak! Atyánk, küldd le atyai szeretetedet, hogy mindazt, aki üldözni akar minket, vagy elárulni, vagy más rosszat forral ellenünk, jelenléted megakadályozza terve véghezvitelében! Küldd le szent szereteted tüzét minden hazugra, rágalmazóra, képmutatóra, hogy helyesen ismerjük fel őket és meg tudjuk védeni magunkat velük szemben! Atyánk, áraszd ki szeretetedet minden bűnözőre, az erőszak, a gyilkosság, a vak hatalomvágy eszközeire, hogy ne tudjanak nekünk és az emberiségnek ártani! Atyánk, bocsásd le szent szereteted erejét, mint villámot a földre, ha gyilkosok vonulnak majd át a világon és rosszat akarnak tenni minden népnek! Atyánk, légy akkor velünk, légy a mi védelmezőnk, a mi vezetőnk. Légy a mi oltalmunk, erőnk és erősségünk! Atyánk, áraszd szent atyai szeretetedet minden népre! Töltsd el őket szent tüzeddel, hogy felismerjék ez idő veszedelmét, melyet az ősi kígyó ravaszsága okozott! Atyánk, légy mindenütt az igaz parancsoló! Parancsolj a sötétségnek, hogy távozzék és kerülje az embereket! Atyánk, Te legjobb Atya, tedd, amit atyai szereteted jónak, igaznak és üdvösnek talál! Amen.

Gyermekeim, el tudjátok képzelni ezeknek a szavaknak a hatalmát, ha tiszta, odaadó, szerető lélekből száll hozzám? Bizony mondom: egy lélek, aki szívből könyörög hozzám, erősebb, mint egy egész hadsereg ördög! Mert Én vagyok az ereje és eléje sietek seregeimmel. Ti nem imádkoztok ellenségeitekért, ezért vagytok nekik, az ő önkényüknek kiszolgáltatva. Ti magatok vagytok ebben a hibásak. Gyűlölitek, rágalmazzátok ellenségeiteket és féltek tőlük - akiket nem ismertek - és el akartok bújni előlük. De Én azt mondom: Imádkozzatok értük, hogy kiárasszam rájuk atyai szeretetemet és meg fogom tenni! Könyörögjetek hozzám akaratom szerint, akkor ellenségeitek tehetetlenek lesznek veletek szemben. Én szabaddá tettelek titeket és ezáltal egészen a kezembe vettelek. Mondom nektek: aki ellenségeiért, rágalmazóiért és akik rosszat tesznek neki, nem imádkozik szavaim szerint, az jajveszékelni fog a szorongatás óráiban, mert tehetetlenül ki lesz szolgáltatva azoknak a hatalmaknak, akik kivonultak, hogy az emberiség nagy részét elpusztítsák. Legyen ez az ima számotokra egy mentőhorgony az eljövendő bajok idején. Amen."

elizeus.kozosseg.com/fellowshiptemplate/education/7/1277/

:

uszo 2014.08.17. 23:39:45

@csaba carmarthen:

Látom fogalmad nincs róla miről beszélek.

Fanatikus vagy, akár az összes vallási fanatikus.
Titeket lehet a kútba ugrasztani.

csaba carmarthen 2014.08.18. 00:02:41

www.youtube.com/watch?v=nSm6Awh2Fms

Közel egy órás interjú Aaron Russo, filmrendező és szenátorjelölttel. Russo nevéhez olyan nagysikerű produkciók fűzödnek, mint a Szerepcsere (főszerepben: Eddie Murphy)

vagy Bette Midler egész karrierje.
Russo nem sokkal az interjú után sajnos elhunyt.

www.youtube.com/watch?v=U1-B5Sm-VZE

@uszo: a fenti dokumentumfilm (osszeallitas)-ok feliratosak, tehat magad elott nem tudsz olyan kifogasokat felhozni (pl. hogy hogy nem tudsz angolul.)

ha ezek egy cseppet sem kesztetnek teged arra, hogy felulvizsgald a velemenyedet, akkor az konnyen lehet, hogy tavvezerelt... (nekem nem szukseges hogy bevaljad)

udv:cs

Jelenések 13:16 És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg,

Jelenések 13:17 és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.

Jelenések 13:18 Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.

Antal József 2014.08.18. 09:33:01

Tisztelt uszo!

Pár gondolatot engedjen meg:
Én nem szeretek "linkeskedni" elmondom a saját véleményemet. Nem azt jelenti, hogy a "linkeskedőket" lenézem. Nincs időm, akaratom az ellenőrizhetetlen linkekkel foglalkoznom.

Irakkal kapcsolatosan: Irakban ma nincs állam ezért lehet az Iszlám Állam terrorista gyerekgyilkos, keresztény tömeggyilkos.
Kit tehet erről?...egyértelműen az USA és az unió.
Senki és senki más.
Az USA anno egy kitalált indokkal lerohanta Irakot az olajért. Az akkori elnök és társai hatalmasat kaszáltak az olajüzletből és utólag a casus belli jogtalanságát is beismerték.
Akkor az olajért a legnagyobb és legmodernebb garmadát küldték Irakba. Igazi kiber háború volt.
Az unió ott sunnyogott a háttérben és vette az olcsó USA benzint ami vértől csurgott.
Azóta mindent elintéztek és felosztottak.
Az a jó, hogy nincs iraki állam aki elzavarná tömeggyilkos USA olajlopókat. Az unió bólogat hozzá.
Ezért lehet ma gyermeket élve keresztrefeszíteni és tömeggyilkolászni keresztényeket a hitük miatt.
Ön vak avagy az USA és az unió oldalán álló agitátor aki védi a valódi gyermek és tömeggyilkosokat.
Szégyellje magát mindkettő esetben!
Szégyellje magát, hogy azt a magyar kormányt majmozza aki elsőként felszólalt a pápával együtt a vérengzések miatt.
Ugyan az mikor anno a világháború ellen kizárólag a magyar miniszterelnök emelte fel a szavát.
a történelem ismétli önmagát.
Voltak idők mikor katolikus papok védtek tömeggyilkosokat és bújtatták őket.
Nem kell ebbe újra beleesni...mindamellett mielőtt belekezdene: a katolikus papok több embert mentettek meg mint tömeggyilkosokat bújtattak.

uszo 2014.08.18. 12:28:47

@Antal József:

Aha. Tehát nem a bestiális vallási fanatikus felelős elsősorban a kegyetlenkedésekért, hanem a véreskezű gyerekgyilkos EU?

Na ez miatt a morális szint miatt tud itt ma, a maga hőn szeretett kormánya gábrielarkangyalos emlékművet csinálni. A felelős ebben az esetben sem az aki elköveti a bűnt, hanem aki állítólag a háttérben áll (a gonosz). Mintha a biztatott nem rendelkezne az akarat és a cselekvés szabadságával.

Nem nekem kell szégyellni magam hanem önnek, mert felnőtt ember létére nem hajlandó használni a józan eszét, hanem kétes tekintélyektől vezetteti magát.

Antal József 2014.08.18. 13:01:28

Tisztelt uszo!

Ön érvek nélkül mond politikai szajkóznivalókat.
Igen. A gyilkosságokért nem a gyilkos a felelős elsősorban hanem aki kiadja a gyilkolásra a parancsot és eltűri.
Nem az Iszlám Állam az első számú felelős ahogyan a II. Világháborúért sem egyszemélyes felelőssé tenni Adolf Hitlert. Őt is hagyták gyilkolászni.
Jézus keresztre feszítéséért sem a keresztrefeszítő katonák tehetőek bűnőssé hanem Pontius Pilátus elsősorban aki szépen mosta a kezeit és másodsorban azok akik Barabást kiabálták akik előtt mosta a kezeit.
Bizony-bizony az a nagy demokráciájára büszke USA és az európai unió a felelős elsősorban minden egyes megölt keresztényért.
Aki nem ezt vallja és Barabást ordít azokkal azt is el lehet hitetni, hogy egy háborúban elesettek között lehet különbséget tenni.
Pontosan itt megy a nagy és ostoba antiszemitázás aminek az alapjait sem ismerik. A semi népek köze a zsidó és az arab is odatartozik, Bizony-bizony Gázában testvérek irtják egymást! Egy nemzetség.
Egy vérvonal gyilkolja egymást, mint Káin és Ábel.
Itt meg osztják az észt, hogy Káinnak vagy Ábelnek van igaza.
" maga hőn szeretett kormánya": nekem nincs ilyen.
Önöket vezérli annyira a politika, hogy másokat képesek megbélyegezni miatta.
Nekem aztán mindegy volt, hogy ki volt hatalmon.
Én akkor is tanultam, dolgoztam becsülettel és kiválóan, neveltem felelősen a gyermekeimet.
Önök pedig bebizonyították, hogy érvek nélkül a napi média szajkóznivalót tudják csak emlegetni és képtelenek a vitára.
Nagyon sajnálom a dolgot és sokkal többet vártam.
Tévedtem és elismerem ez az én hibám.
Ez a színvonal nem engem minősít.

Egyszer ha lesz szabadideje dőljön hátra és olvasgassa az oldalt csak úgy szabadon hosszasan.
Micsoda felvetések és micsoda következtetések!

uszo 2014.08.18. 13:43:40

@Antal József: "A gyilkosságokért nem a gyilkos a felelős elsősorban hanem aki kiadja a gyilkolásra a parancsot és eltűri."

Ez a mondat az ókorban helyénvaló lett volna egy olyan filozófus részéről akinek megbízást adtak volna a szabadok, hogy alkossa meg a rabszolgák erkölcsi kódexét, és a kódex ezzel a mondattal kezdődne.
De mi a modern korban élünk! Liberális demokráciában. Eddig. Alapvető emberi jogokra alapozott szabadságunk van!!!! (Eddig) Mindenki alapvetően egyenlő emberi méltósággal rendelkezik az egyház szerint is. Szent Tamás szerint a lelkiismeret szavát még a kiátkozás veszélye ellenére is követni kell. Ez Európa!

Ember! Maga beszél minőségről? Tudja egyáltalán miket beszél?

Bocsánat, de néha azt érzem ide fejlesztő pedagógus kéne nem vita.

Antal József 2014.08.18. 14:10:30

Orbán Viktort majmozzák Önök aki felemelte a szavát elsőként a keresztény üldözés ellen.
Orbán Viktort majmozzák aki milliárdokat költ az egyházra: mindegyikre.
Ennyi.
Önök a majmozáson kívül mit tettek le az asztalra?...

2014.08.18. 14:43:00

orbánviktor itthon valami számomra is megmagyarázhatatlan okból üldözi a (keresztény) kisegyházakat, ez az egész a saját jogrendszere szempontjából is jogellenes, de őt ez nem zavarja és nem hajlandó visszaállítani a jogszerű állapotot, így járt valamiért Iványi Gábor gyülekezete is, ahol pedig orbánviktor első két gyermekét megkeresztelték, biztosan valami személyes bosszú lehet a háttérében, mivel utána a már megkeresztelt gyermekeket más egyházba igazolták le...

a nagyegyházakba mindeközben dől a pénz az EU forrásokból is, miközben az adófizetők pénzével már nem is kell elszámolniuk...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.19. 01:52:24

@uszo: "A felelős ebben az esetben sem az aki elköveti a bűnt, hanem aki állítólag a háttérben áll (a gonosz). ..."

Szerinted az olyan esetekért, mint pl. a "verduni vérszivattyú", csak a németek felelősek, akik úgymond kivívták maguk ellen a fél világ haragját?

"De mi a modern korban élünk! Liberális demokráciában. Eddig. Alapvető emberi jogokra alapozott szabadságunk van!!!! (Eddig)"
Szerintem meg aki manapság a kétpólusú világrendet építgeti, az vagy bolondságból vagy számításból, de önös érdekből teszi, nem a népek kedvéért.
"Önálló koncepció híján az EU mindenben az amerikai vonalat követte, egy-két nap késéssel megismételte a Washingtonban kiadott nyilatkozatot, és némi vívódás után az amerikai igényeknek megfelelő szankciókat is meghozta Oroszország ellen. Bár a szankciók sokkal jobban fájnak az európai gazdaságnak, mint az amerikainak - sőt, az utóbbi profitálhat is Európa veszteségeiből -, Európa politikai vezetői igyekeztek túltenni magukat a gazdasági megfontolásokon."
nepszava.hu/cikk/1030596-europa-gyengesege

"Tehát nem a bestiális vallási fanatikus felelős elsősorban a kegyetlenkedésekért, hanem a véreskezű gyerekgyilkos EU?"
Hát, sok kommentelő szerint Orbánék is az EU-s pénzeknek köszönhetik a tündöklésüket, ezek nélkül állítólag már rég megbuktak volna ...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.19. 02:04:15

@Antal József: "Orbán Viktort majmozzák aki milliárdokat költ az egyházra: mindegyikre."

Szerintem meg az is elég lenne, hogy ne sarcolják agyon az embereket adóval, és akkor el tudják tartani a hívők az Egyházat. Lehet, hogy a nagyvárosi aranyozott-neobarokk templomokra nem jutna annyi, de az ottani hívek is rájönnének arra, hogy egy szimpla osztálytermi mise, egy napfényes vasárnapon mennyire tud segíteni az áhítatban. Boldogult Sz. atya anno háromhetenként járt ki kismotorral a tanyaközpontba misézni, ha esett, ha fújt. Ma is nagyon sokszor eszembe jut.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.08.19. 09:46:44

@Antal József: "Jézus keresztre feszítéséért sem a keresztrefeszítő katonák tehetőek bűnőssé hanem Pontius Pilátus elsősorban aki szépen mosta a kezeit."
Ebből a mondatodból is szépen látszik, hogy te képtelen vagy a dolgok mögé hatolni és meglátni az igazságot!
Pilátus azért "mosta a kezeit", hogy demonstrálja a zsidó fanatikusok előtt, hogy ő ártatlannak tekinti magát Jézus megöléséért.
Pilátust megzsarolták a zsidó vezetők és hiába próbált megtenni mindent, hogy Jézust szabadon bocsássa, -még "népszavazást" is elrendelt-, hátha a tömeg szembeszegül a főpapokkal és Barabás helyett Jézus szabadon bocsátását kéri, de tévedett, mert a tömeget már fanatizálták.
A hamaszt is anno Izrael hozta létre, hogy meggyengítse a palesztinokat és megadalyozza őket abban, hogy létrejöjjön a Palesztin állam.
Az "oszd meg és uralkodj" elve régóta jól bevált recept.
Magyarországon is ez történik, amikor a lényegről nem lehet beszélni és egyetérteni, hanem álproblémákat dobnak be a köztudatba és fordítják egymás ellen az embereket, pártokat, szervezeteket.

Antal József 2014.08.19. 20:20:59

Pontius Pilatus döntött.
Az, hogy milyen érdekek mentén mindegy.
Ha a nép egy részének az akarta miatt az az ő felelőssége.
Senki másé kizárólag az övé.
Annyi a mentsége pontosan mint Júdásé: az előre elrendeltet segítette elő.

Ön is csak bűnösöket keres mint a jezsuiták.
Ön is Barabást kiált csak habzó szájjal.
A két pólus Önök: a zsidózok meg az antiszemitázok.
Ugyanaz a vérvonal: Káin és Ábel.

Antal József 2014.08.19. 20:27:20

Pontius Pilatus ma= USA és az unió (benne pl. Orbán Viktor is).
A Barabást ordítozók hada pedig itt is van jó tömegben.
Akiknek a politika többet számít mint Jézus szavai.
Ennyi.
A mai magyarok büszkén politizálnak ezerrel mert a szeretett Gulyás kommunizmusuk alatt pofa be volt a hamis jólétért cserébe amit most fizettettnek vissza.
Ahelyett, hogy tisztességgel tanulna, értékteremtő munkát végezne és felelősen családot alapítana és gyermekeket nevelne.
Szép példa ez a blog is pl.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.19. 21:39:58

@Antal József: "A mai magyarok büszkén politizálnak ezerrel mert a szeretett Gulyás kommunizmusuk alatt pofa be volt"

Talán maga kipolitizálta magát valahol a távoli Kanadában az elmúlt ötven évben? Mert úgy könnyű másokat megszólni. Különben meg a tanulók egymás legjobb tanítói sok esetben.

"Pontius Pilatus ma= USA és az unió (benne pl. Orbán Viktor is)."
Jó, ha magánál van a bölcsek köve, de milyen gondosan titkolja, hisz még maga sem tett egy épkézláb megoldási javaslatot sem a közel-keleti konfliktusok ügyében.

"Ahelyett, hogy tisztességgel tanulna, értékteremtő munkát végezne és felelősen családot alapítana és gyermekeket nevelne."
Annak örülne legjobban, ha itt saját magával vitatkozhatna, mert szépen egyet is értene magával, igaz? :)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.08.19. 22:19:43

@Antal József: "Senki másé kizárólag az övé"
Természetes, hogy Pilátus is(!) felelős; ezt én nem tagadtam. A jog azonban a felbújtót, a zsarolót is bűnösnek mondja ki bűnvádas ügyekben, és a zsarolás hatására cselekvő személy pedig nem ugyanazon megítélés alá esik, mint a teljesen önszántából cselekvő, határozó egyén.
Ezért a zsidó fanatikus főpapok is(!) felelősek a történetben, még akkor is, ha te ezért engem "zsidózónak" nevezel, mert engem ez az itéleted az igazság kimondásának elhatározásakor teljesen hidegen hagy! Tanulj egy kis jogot!
Júdáshoz sem lehet hasonlítani Pilátust, mert Júdás önként, pénzért árulta el Jézust.
Az én szám egyáltalán nem habzik, hanem maximum az igazságot érezheted maró folyadéknak a lelkedben, amelyet eléd tárok, de ez a te problémád és nem az enyém.
"Akiknek a politika többet számít mint Jézus szavai."
És kiknek felelnek meg a hasonlatodban a zsidó farizeus főpapok, akik szintén elítélték Jézust, noha a halálos ítélet közvetlen végrehajtásához már nem volt hatalmuk? Segítsek netán?

csaba carmarthen 2014.08.19. 22:34:21

El fogom választani a gyengéket, a szelídeket, az alázatosakat és az igazakat azoktól, akik felmagasztalják magukat, és akik csak színleg fogadják el Tanításaimat, viszont átkoznak másokat a szívükben. Most el fogom választani a búzát a konkolytól, és ennek következtében minden ember hite próbára lesz téve, egészen a végsőkig. Ebbe beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat, akik átadták szívüket ellenségemnek – a gonosznak. Minden lélek egyenlő Előttem, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok, akik most nem ölelnek át Engem.

A világ próbára lesz téve azon szeretet állapot alapján, amit minden egyes személy érez a másik iránt, ami az Isten iránti szeretetük valós tükörképe és mércéje. Időtök véges, és ahhoz, hogy képesek legyetek elviselni a vezeklés eme útját, el kell fogadnotok azt, hogy Isten prófétái egyszerűen csak közlik az Ő Akaratát, csak azért, hogy az Övéi lehessetek, testben és lélekben. Ne utasítsátok el Isten Kezét. Örvendezzetek, mert a megpróbáltatások, melyeket Atyám jelenleg megenged, nagy egyesülést fog eredményezni az Ő Két földi Tanúja – a keresztények és a zsidók – között, és ők ketten nagy megtérést fognak hozni. Amikor Isten megengedi a keresztények és a zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van. Annak köszönhetően, amit el kell majd nekik szenvedniük, még több megtérés lesz, és emberek milliárdjai fogják meglátni az Isten Dicsőségét, tiszta elmével, melyben nincs zavar, ami elrontaná az örömüket, amikor végre ráébrednek az Igazságra.

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/04/amikor-isten-megengedi-a-keresztenyek-es-a-zsidok-uldozteteset-akkor-annak-jo-oka-van/

Antal József 2014.08.20. 07:05:41

Tisztelt vigyüktúlzásbaadolgokat!:

Nekem nem kell kipolitizálnom magamat.
Se időm se akaratom nincs hozzá.
Arra vannak a jól megfizetett politikusaink.
Mind a gázai mind az ukrán válság de még az ebola járvány is két hét alatt (az a híres két hét) megoldható.
A politikusok tudják ezt a legjobban.
...csak nem éri meg nekik.
A népet pedig lehet hülyíteni addig ameddig Barabást nem kezd el ordítani teli torokból.

Tisztelt Bélaybéla:

Ma az összes vezető politikusunk farizeus még Vona Gábor is (sőt ő egy vezető farizeus! csak a baloldalról tudták megelőzni), farizeus Orbán Viktor is.
A magyar nép (különben meg minden nép) személyhez köti a politikát.
Ha Orbán Viktor az ellensége vagy az ellentábor a szimpatikus akkor Orbán bármit tehet az nem jó.
A politikusok is ember. Bármilyen hihetetlen.
Vannak jó döntéseik vannak rosszak.
Van fejlődőképes és van visszafejlődő.

Orbán jó döntése volt, hogy felszólalt a keresztényüldözés ellen elsőként és pénzt küldött.
Rossz döntés, hogy csendben és halkan. Jézus nem szép szóval kérte a kufárokat távozásra hanem ostorral verte őket. Ilyenkor kellene híres és büszke beszédet tartani Brüsszelben. Így csak a gyilkos banda egyik bűnbánó csendeskéje maximum.
Önök pedig ezért majmozzák miközben Önök a gyilkosokat éltetik és Barabást ordítanak.

Antal József 2014.08.20. 07:11:31

Bélaybélának:

Tisztelt Bélaybéla!

Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen Hegedűs Lóránt is ugyanaz mint Orbán Viktor vagy Kertész Imre.
Egy az egyben.
Vannak kiváló és nagyon helyes gondolatai, szónoklatai amit egy csapásra tönkretesz a gyűlöletre uszításával.
Ugyanezt tette Kertész Imre. A Nobel díja annyit ér mint Obama Nobel díja...egy az egyben.
Írok az elnyomatásról majd habzóbb szájjal írok a gyűlölettel mások ellen.
Semmit nem ér az addigi munkája mert megtagadta magát.
Mindegy: ugyanaz a szellem adja neki a díjat.

A politika csinált farkast még a magyar jezsuitákból is.
Elég itt körbenézni. Szép példa!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.08.20. 14:03:58

@Antal József:
A tömeg csak és kizárólag azért ordított Barabbást, mert a farizeus főpapok erre bujtották fel őket:
"Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak. Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” - mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?” Azok ismét felkiáltottak: „Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte tőlük: „De mi rosszat tett?” Azok pedig még hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg!” (Mk15,6-14)
Szó nincs róla, hogy én a gyilkosokat éltetném, hanem a háttérből tevékenykedő, másokat bábuként mozgató vagy befolyásoló nevenincs és rejtőzködő "bankembereket" tartom a legveszedelmesebb és legkártékonyabb gyilkosoknak, akik ellen felemelem a szavamat.Ők a zsidó farizeusok a képletben.
Hiába mondja uszo testvér, hogy ez akkor a demokrácia elleni támadásként értékelhető, mert mint ahogyan a szocializmusban sem volt szocializmus, hanem diktatúra, úgy a demokráciának mondott, hazudott világunk sem demokrácia. Valójában nem is lézett sehol soha ilyen rendszer, mert ez csírájában életképtelennek bizonyult már az ókori Görögországban is, ahol hamar kudarcba fulladt és megbukott.Ezek tehát megvalósíthatatlan és működésképtelen ideák, utópiák. Később azt is megmondom, miért azok.
Ezt a kudarcba fulladt és bukott rendszert élesztették föl eme bankemberek, hogy úgy tudjanak az emberek felett uralkodni, hogy nem nekik kell napról napra megjelenni a színpadon, mint az állam vezetői, hanem a "demokratikusan" általuk odatett cserélhető bábuk mozognak az ő titkos utasításaik szerint.
Nem kell elájulnunk Churchill cinikus mondásán sem, hogy a demokrácia rossz ugyan, de még nem találtak fel jobbat, ergo ezt kell elviselnünk, akár tetszik, akár nem.
Mindennél van jobb és mindet lehet jobban csinálni.
Ez a jobb rendszer pedig nem más, mint az évszázadok során kipróbált, sikeres és működőképes csodálatos isteni szakrális rend, amely a középkori Magyarországot a világ leggazdagabb és legerősebb hatalmává emelte.
Erre támadtak rá dühödten a XV-XVI.századi bankárfiókák, hogy elpusztítsák azt, mert az ő világképüknél nemesebbet és tisztábbat nem tudtak eltűrni.
Nekünk tehát van egy működéképes modellünk, amelyet a Szent Korona tana, törvényei és misztikuma éltetett. Ehhez kell visszatérnünk, és a mai korunkhoz adoptálvni rendszerét.
Azok a rendszerek és utópiák, amelyek számításon kívül helyezik és szétválasztják az államot az egyháztól vagy az istenbe vetett hitet kiiktatják a társadalmi berendezkedés modelljéből: szüksgszerűen bukásra ítéltettek.
Itt megismerheted ennek a történetét és megtudhatod lényeges működési elveit:
www.youtube.com/watch?v=1-YH1IYxeCs
Jó szórakozást és tanulást!

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.20. 16:52:09

@bélaybéla: "Ők a zsidó farizeusok a képletben."

Nem szadduceusokat akartál mondani?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.08.20. 17:23:16

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Nyilván, a szadduceusok is beletartoztak akkoriban a Jézust elítélő Nagytanács tagjai közé a farizeusokkal egyetemben:
"Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz."(Ján11,47)
Ma már csak a farizeus név él átvitt értelemben tovább a Jézussal szemben álló zsidó vezető rétegek megnevezései, pártjai közül.
Ez a továbbélés Jézus szerint is indokolt:
" Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek." (Mt23,35)

2014.08.20. 20:13:23

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Ők a zsidó farizeusok a képletben."

Mivel a farizeus kifejezést ma elsősorban átvitt értelemben, elsősorban a képmutató, álszenteskedő emberekre használják, nyilvánvalóan pejoratív véleményként, felteszem a kérdést: kik voltak valójában a farizeusok? Jézus idejében már igen nagy különbség volt farizeus és farizeus között. Maga a Talmud humoros önkritikával megkülönbözteti a jó farizeust a rossztól, és hét kategóriát állít fel:

1. A becsvágyók: kikürtöltetik a tetteiket, hogy megbámulják őket az emberek.
2. A botorkálók: az út közepén járnak, és ha figyelik őket, akkor a földön húzzák a lábukat, ezért megbotolnak kövekben.
3. Az álszemérmesek: behunyják szemüket, nehogy meglássanak egy asszonyt, ezért fejjel nekimennek a falnak.
4. A meggörbedt alázatosok: akik magukba roskadnak.
5. Akik számításból farizeusok, mert a törvényt csak azért tartják meg, hogy részük legyen a megígért jutalomban.
6. Akik félelemből farizeusok, akik csak azért tesznek jót, mert a büntetéstől félnek.
7. A kötelességtudó farizeusok: ezek a jó farizeusok.

A farizeuspárt legnagyobb ellensége, a zsidó származású Makkabeus király, Alexander Janneusz, a következőket mondta halálos ágyán feleségének, a későbbi Alexandrának:
„Ne félj az igaz farizeusoktól, még kevésbé félj azoktól, akik nem azok; de nagyon félj azoktól, akik látszatra azok: nem farizeusok, de úgy viselkednek, mintha azok volnának!”

(Gerhard Kroll: Jézus nyomában. 402-3. p.)

2014.08.20. 23:14:36

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
" Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek."
(Mt23,35)

bélánknak megint sikerült eltalálnia a szarva közt a tőgyét, nem tudom, mit akar bizonyítani az idézettel:

Zakariás, Barakiás fia:
itt valami tévedés van,
valószínűleg Zakariásra, Baris vagy Báruk fiára gondol...
(Josephus Flavius: Bell.IV.5.4. 334-344)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.24. 10:26:11

@Izrael misztériuma: Ez a nagyon tanulságos összefoglaló a farizeusokról nagyon jól alkalmazható a mai kor "farizeusaira" is, azokra, akikről Jézus kemény kritikával beszélt. Ugyanakkor jól rávilágít arra, hogy mindig is voltak, és ma is vannak kötelességtudó, őszinte és nyitott gondolkodású emberek azok között, akik valamiért kiemelt helyzetben vannak az Egyházon belül. Ma elsősorban a papok és a szerzetesek azok, akikre odafigyelnek, és ha lehet felnéznek a hívek, de ha hibáznak, akkor azt is meglátják rajtuk. Egy olyan papról és szerzetesről írtam a legutóbb a Kaleidoscope blogon is, aki pont azért döntött úgy, hogy nem vállalja tovább a papi és szerzetesi hivatást, mert nem tudná őszintén, nyíltan, becsülettel végezni a feladatait addig, amíg a képmutatás, és a belső ellentmondások jellemzik az Egyházat: kaleidoscope.blog.hu/2014/08/23/egy_tavozo_jezsuita_szerzetes_levele_ferenc_papanak

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.26. 15:16:17

Jézusnak a farizeusokhoz intézett figyelmeztetése hangzik el a mai evangéliumban. Sajnálatos aktualitása van mindennek manapság is, amiről egy új posztban írtam: kaleidoscope.blog.hu/2014/08/26/jaj_nektek

jabbok 2014.08.26. 23:50:18

@kaleidoscope: A blogod és a levél csak a lényeget nem mondja ki. Élt nemi életet a srác, vagy nem? Berendezkedett a szexuális életre, vagy tartotta, tartani próbálta a tisztaságot, amit megfogadott?

Mit jelent az egy szerzetesnél, hogy "Ahogy elkezdtem a jezsuita noviciátusomat, Isten hozzásegített, hogy megismerjem, és úgy lássam magam, mint egy önmagát teljes egészében elfogadó, lelki integritását megőrző meleg férfi."???

Pszichésen, lélekben maradt homoszexuális, "őrizte meg a lelki integritását" - vagy létesített is ilyen kapcsolatokat?

Mi az, hogy "Nyíltan homoszexuális férfiként töltöttem az elmúlt 10 évet Jézus Társaságában (a jezsuiták között), ragaszkodva a papi hivatáshoz."???

A homoszexuális IDENTITÁSÉRT senkit törvényesen ki nem rúghatnak a katolikus egyházban: az irányultság nem bűn.

Homoszexuális CSELEKEDETEKÉRT rúghatnak ki valakit.

Egy papot különösen is.

Egy szerzetest meg még inkább. Ugyanis az ellenkezőjére tett fogadalmat. A jezsuitaság illetve még egyetemesebben a szerzetesi életforma mibenléte nem egyéni értelmezés kérdése.

Pontosan ugyanúgy és pontosan ugyanazért, amiért és ahogyan a házastársi hűség sem.

jabbok 2014.08.27. 00:10:10

@kaleidoscope: Ha homoszexuális kapcsolato(ka)t is létesített, és konkubinátusban élt ("nyíltan homoszexuális férfiként - ragaszkodva a papi hivatáshoz" - ?!?!?), akkor nem elmennie kellett volna, hanem az elöljáróinak kellett volna elküldenie. Kutya kötelességük lett volna.

A szavak tartalma egy olyan vallásban, ahol maga az Isten is mint "A SZÓ", "AZ IGE" jelenik meg, nem egyéni vagy kisközösségi vagy korszellemi értelmezés kérdése. A "tisztaság", a "fogadalom", a "szerzetesi élet" is ilyen kötött tartalmú szavak, kifejezések.

Megint csak azt tudom mondani, hogy skizoid dolog ez az egész.

Én ragaszkodom a házassághoz (sőt, kifejezetten a katolikus házassághoz), és a férji, szülői hivatáshoz, - de nyíltan nagy szexuális vágyú férfiként a további szexuális partnerekről miért is kellene lemondanom???... Miért fáj az a feleségemnek, és főleg az egyháznak? Miért beszél bele a magánéletembe? Farizeusok...

Én a szeretőim mellett rendkívül aktív vagyok az egyházközségben, igazi érzékeny, segítőkész, jóságos keresztény vagyok. Mégis ki akarnak utálni az egyházból... Pedig Jézus körül kurvák is voltak!

Ferenc pápa, helyezz már végre a méltó helyünkre minket, promiszkuis katolikus férjeket!!! És tanítsd alázatra a farizeusokat!

Ehelyett

jabbok 2014.08.27. 00:12:06

Az "Ehelyett" nem tudom, hogy került a végére???

jabbok 2014.08.27. 00:28:38

@kaleidoscope: Mi a képmutatás, ha nem ez? Hogy szerzetesként szexuális partnere(i)m vannak (tök mindegy, hogy milyen neműek), vagy KATOLIKUS házasként szeretőim?

Az egyéni lelkiismeretet, az ennyire világosan félrenevelt, torz egyéni lelkiismeretet tenni minden cselekedet erkölcsi mércéjévé hihetetlen öngól.

Ezen az alapon nincs bűn a világon. Hitler is egy jóságos, jó szándékú ember volt.

Te, aki farizeusnak nevezed a testvéredet, milyen alapon mered azt kijelenteni, hogy a "keményvonalas konzervatívok" irgalamatlanabbak nálad??? Hogy ők nem a közösség, és a TALÁN ÁLTALAD NEM HELYESEN ÉRTETT tanítás védelmében harcolnak, hanem pusztán képmutatásból, maradiságból?

Ugyan miben vagy te, vagy a magát sajnálva távozó "homoszexuális jezsuita" különb náluk? Mennyivel vagy irgalmasabb szamaritánus???

Te a te lelkiismeretedet követed - ők meg a sajátjukat.

És te semmivel nem vagy toleránsabb vagy irgalmasabb hozzájuk, mint ők a te szívedhez közel állókhoz.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.27. 09:39:19

@jabbok: kérdéseid egy részére a Kaleidoscope blogon írt kommentedre reagálva válaszoltam, amit itt most nem akarok teljes terjedelmében megismételni.
Ott is felhívtam a figyelmedet arra, hogy szó sem volt arról a távozó jezsuita szerzetes levelében, hogy ne akarta/tudta volna tartani magát szerzetesi fogadalmához, arról meg végképp nem, hogy elöljárói akarták volna emiatt eltávolítani őt.
A fenti negyedik kommentedben feltett kérdésekre itt próbálok reagálni:
túl azon, hogy hogy több olyan érvelési hibát is elkövetsz, amelyekről a Kaleidoscope blogon rerros írt az érvelési hibákkal foglalkozó posztjában ( kaleidoscope.blog.hu/2013/11/19/hogyan_ne_erveljunk_a_meleg_parkapcsolatok_ellen , árnyékbokszolás pl. az a mondatod, hogy "Ezen az alapon nincs bűn a világon"), a "Milyen alapon..." kezdetű számonkérésedre csak azt tudom válaszolni, hogy a posztban világosan megindokoltam, hogy miért gondolom úgy, hogy az általam bemutatott esetre igenis vonatkoztatható Krisztus kemény kritikája a farizeus magatartással szemben. Ezt lehet vitatni, de nekem ez az álláspontom.
Azok pedig akikről az internetes kommunikáció sajátos jelrendszere szerint azt ordítod, hogy "a TALÁN ÁLTALAD NEM HELYESEN ÉRTETT tanítás védelmében harcolnak", az ottani bíróság jogerősen kimondta, hogy pedofil erőszakot, vagy annak leplezését, tehát köztörvényes bűncselekményeket követtek el, miközben a "tanítás védelmében" kirúgattak olyan embereket az állásukból, akik a munkájukat tisztességgel ellátták, pusztán azért, mert az addig sem titkolt azonos nemű párkapcsolatukat a polgári jog alapján legalizálták. Ezt nemcsak én tartom képmutató magatartásnak.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.27. 10:24:48

@kaleidoscope:

A “farizeus”, “konzervativ” stb. jelzőkkel bélyegzed meg azokat, akik ragaszkodnak az Egyház kezdettől fogva egyértelmű és világos tanításához, amely szerint a homoszekszuális cseleledet bűn. Aki nyiltan szembemegy az Egyház kezdettől fogva világos és egyértelmű tanításával, annak nincs helye katolikus szerzetesrendben, mert nyilvánosan olyan bűnt követ el, amelyben kitart megbánás nélkül. A pedofilia is súlyos bűn, a homoszexuális cselekedet is az. Nem szeretem a jelzőket, de azért felfedezhető a farizeizmus abban a magatartásban, amely a homoszexualitás védelmében a pedofíliára hivatkozik.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.27. 13:11:02

@jabbok: "A blogod és a levél csak a lényeget nem mondja ki. Élt nemi életet a srác, vagy nem? Berendezkedett a szexuális életre, vagy tartotta, tartani próbálta a tisztaságot, amit megfogadott?"

Az egész levél lényege az szerintem, hogy ő nem élt nemi életet, de felháborítja, hogy kirúgtak egy oylan nőt, aki szociális gondozó, leszbikus és EZÉRT rúgták ki.

2014.08.27. 13:16:17

@kaleidoscope:

'Ez a nagyon tanulságos összefoglaló a farizeusokról nagyon jól alkalmazható a mai kor "farizeusaira" is, azokra, akikről Jézus kemény kritikával beszélt.'

Jabbok és matthaios már elmondták, amit gondolok, ezért most csak a 'farizeus' szó használatához lenne egy megjegyzésem.

Mivel ezt a szót sokan valami végső fegyverként használják, mint Lord Voldemort a gyilkos átkot, ezért érdemes idézni, hogy mit is mondott a farizeusokról Jézus:

'Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát MINDAZT, AMIT MONDANAK, TEGYÉTEK MEG ÉS TARTSÁTOK MEG, de cselekedeteiket ne kövessétek'

(Máté 23 3-4)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.27. 13:20:07

@kaleidoscope: Hasonlít ez az ügy arra, mikor azt a református diákot rúgták ki jó pár éve a lelkészképzőből, amikor bevallotta a homoszexualitását a lelkivezetőjének. Azért az egy nagyon elgondolkodtató dolog, ha így van, hogy automatikusan két kézzel szórják ki a homoszexuálisokat a keresztény intézményekből. Igaz, az USA-beli intézménynél az volt a kizáró ok, hogy a szociális gondozó hivatalossá tette a kapcsolatát, a lelkészképzőben az irányultság is elég volt.

jabbok: "A homoszexuális IDENTITÁSÉRT senkit törvényesen ki nem rúghatnak a katolikus egyházban: az irányultság nem bűn.
Homoszexuális CSELEKEDETEKÉRT rúghatnak ki valakit."
Most papokról írsz, vagy mégis kikről? Így is úgy is oximoron a fenti két mondatod.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.27. 13:27:36

@khamul: "Mivel ezt a szót sokan valami végső fegyverként használják, mint Lord Voldemort a gyilkos átkot, ezért érdemes idézni, hogy mit is mondott a farizeusokról Jézus:"

Én ezt már megemlítettem neked a vizsgázós topikban: Akkor tudnod kell, hogy ez mit jelent. Azt pl., hogy véletlenül se rúgjunk ki egy leszbikus nőt a (bármilyen) állásából, azért, mert törvényesítette a kapcsolatát.
És akkor halomra dől a ti hármótok érvelése, miszerint a jó keresztény homoszexuálisok hagyjanak föl a homoszexuális cselekedettel, a hajlammal semmi bajotok.

2014.08.27. 13:45:15

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'véletlenül se rúgjunk ki egy leszbikus nőt a (bármilyen) állásából, azért, mert törvényesítette a kapcsolatát.'

A kapcsolat törvényesítése önmagában bűnös dolog. Ahogy az lenne az is, ha egy egyházi házasságban élő, de polgári házasságot nem kötött férfi polgári házasságot kötne a(z akármilyen nemű) szeretőjével.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.27. 15:24:29

@khamul: Vajon hány esetben fordult elő, hogy heteroszexuális kapcsolatának polgári legalizálása miatt (pl. elvált, és újraházasodott) kirúgtak egy világi szakembert (tanárt, szociális munkást, stb.) egyházi intézményből (iskolából, szociális otthonból, stb.)? Ezzel az erővel az ilyen intézményekben dolgozók felét most azonnal ki lehet rúgni, csak kérdés, hogy akkor ki tanítaná az iskolásoknak a tanári hiányszakmák tárgyait (fizika, matek, idegennyelvek, stb., no persze nem a felkapott fővárosi, vagy híres vidéki iskolákban, ahol nincs tanárhiány, hanem ott, ahol igencsak nehéz lenne másik tanárt találni, olyat meg esetleg lehetetlen, aki szentségi házasságban él), és ki ápolná a magatehetetlen gondozottakat akkor, amikor az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók a legrosszabbul kereső szakemberek. Ha viszont a hetero-normatív elvárásoknak megfelelő, igaz a morálteológiai szabályokat a polgárjogi esküvőjükkel ugyanúgy deklaráltan áthágó dolgozókat nem rúgják, illetve rúgatják ki, akkor az azonos nemű párokat egy ugyanilyen polgárjogi deklaráció esetén miért kell kirúgatni?

2014.08.27. 15:37:13

@kaleidoscope:

A kérdés jogos.
Lehet vitatkozni azon, hogy a heteroszexuális kihágásokat meddig kell tolerálni.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.27. 17:03:50

@kaleidoscope:
Nálunk, a magyarországi görögkatolikus egyházban az a gyakorlat, hogy bármely egyházi fenntartású intézmény bármelyik munkakörébe csak olyan embert vesznek fel, aki gyakorolja görög- vagy római katolikus vallását és az egyház erkölcsi normái szerint él. Az állások megpályázásához az illetékes pap ajánlása is szükséges. Ilyen a rendszer, és láss csodát, működik, és úgy tűnik, hogy jól működik.

Bármennyire is hihetetlen, de van kellő számú olyan ember, aki az egyház tanítása szerint házasságon kívül nem szexel sem szeretővel, sem élettárssal, sem prostituálttal, sem nővel, sem férfival, de még guminővel és gumiférfival sem.

Az, hogy Amerikában más a helyzet a katolikus egyházon belül, az tragikus. Nem az aggasztó, hogy elbocsájtották a nyíltan leszbikus nőt, hanem az, hogy egyáltalán alkalmazták.

De magát a nőt sem értem, hogy hogyan tudott egyáltalán egy olyan fajta nyíltan értékorientált munkaközösség tagja lenni, mely értékrendjével nyíltan nem értett egyet...

A nyíltan homoszexuális szerzetes esete meg aztán végképp érthetetlen, ugyanakkor tragikus és röhejes is egyben.

jabbok 2014.08.27. 19:17:54

@kaleidoscope: "az internetes kommunikáció sajátos jelrendszere szerint azt ordítod, hogy "a TALÁN ÁLTALAD NEM HELYESEN ÉRTETT tanítás védelmében harcolnak"

Ugyanmár.

Egy idegentől érteném, de te már elég kommentet olvashattál tőlem, amikből világosan kiderül, hogy a CAPITALS itt a blog-térben nálam egyszerűen KIEMELÉS. Nem vagyok halvérű ember, sőt, szoktam ordibálni is - de olyankor nem kommentelek. ;o))

Mivel itt a blog.hu-n sem dőlt betűt, sem félkövéret, sem aláhúzást nem tudok generálni, így a NAGYBETŰ az egyetlen lehetőségem a szövegkiemelésre.

jabbok 2014.08.27. 19:29:14

@kaleidoscope: "akikről az internetes kommunikáció sajátos jelrendszere szerint azt ordítod, hogy "a TALÁN ÁLTALAD NEM HELYESEN ÉRTETT tanítás védelmében harcolnak", az ottani bíróság jogerősen kimondta, hogy pedofil erőszakot, vagy annak leplezését, tehát köztörvényes bűncselekményeket követtek el, miközben a "tanítás védelmében" kirúgattak olyan embereket az állásukból, akik a munkájukat tisztességgel ellátták"

Ezzel kifejezetten és sommásan azt állítottad, hogy AZOK és CSAK AZOK harcolnak a homoszexuális hajlam MEGÉLÉSE és annak elfogadása ellen az egyházban, akik
pedofil bűncselekményeket követtek vagy lepleztek jogerős bírósági végzések szerint.

Ne haragudj, de a homoszexualitás melletti érvelésed minden ájtatosnak tűnő, katolikus látszatot megőrizni akaró pátosza innentől kezdve számomra végképp hiteltelen.

Egy hozzád hasonlóan árnyalt megfogalmazásokhoz szokott ember VÉLETLENÜL nem ír ilyen általánosítást és nem mos így össze VÉLETLENÜL dolgokat.

Semmivel nem vagy kevésbé ítélkező, uszító és provokatív, mint akiket vádolsz.

jabbok 2014.08.27. 19:31:56

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Homoszexuális CSELEKEDETEKÉRT rúghatnak ki valakit."
Most papokról írsz, vagy mégis kikről? Így is úgy is oximoron a fenti két mondatod. "

Ezt kifejtenéd pontosabban? Miért is???

jabbok 2014.08.27. 19:45:27

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Te így értelmezed.

Azért nem csak nagyon elvetemült, rossz szándékú olvasó értelmezheti tőled eltérően, pl. annak alapján, hogy azt írja: "Nyíltan homoszexuális férfiként töltöttem az elmúlt 10 évet Jézus Társaságában (a jezsuiták között)".

Ahogy a blogjában már írtam Kaleidoscope-nak, én eddig szinte kizárólag olyan "nyíltan homoszexuális" emberekkel találkoztam hasonló körben (pl. éppen szemináriumban, és utána is), akik nem a hajlamaik miatt, hanem a hajlamaik MEGÉLÉSÉNEK jogáért harcoltak.

Igen, papként, sőt szerzetesként is.

Jó lett volna, ha egyértelműen leszögezi, hogy „Nyíltan homoszexuális HAJLAMÚ ((nem ordibálás, hanem kiemelés - mivel ez a szó tőlem származik)) férfiként töltöttem az elmúlt 10 évet Jézus Társaságában (a jezsuiták között), ragaszkodva a papi hivatáshoz", és "önmagát teljes egészében elfogadó, lelki integritását megőrző meleg HAJLAMÚ férfi."

Ha hozzáteszi, hogy természetesen a szerzetesi fogadalmakat megtartotta, AKKOR lenne egyértelmű a kérdés.

Nem csak az én számomra.

Én nem ismerem ezt az embert. De sajnos az általános tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy nem teljesen véletlen az egyértelmű, világos, "igen igen, nem nem" beszéd kerülése az ilyen jellegű blogokban, pápához és persze még inkább a világhoz szóló, mozgósító erejűnek szánt kiáltványokban. Ez így csúsztatás, nem tiszta beszéd, inszinuáló beállítás. Amit borzasztó egyszerű lett volna elkerülni - ezért gondolom, hogy ha nem tette, akkor az nem véletlen.

jabbok 2014.08.27. 19:57:24

A homoszexuális emberek alkalmazása az egyházban még egy nagyon is gyakorlati kérdést felvet.

Majdnem minden átlagos (és ebben az értelemben "normális") férfinak, és főleg minden "normális" kamasz fiúnak rendkívül zavaró, zavarba ejtő, sőt, sokszor komoly sérülést okozó esemény, ha egy férfi részéről érez szexuális érdeklődést maga iránt.

Ez még akkor is nagyon durva élmény, ha az illető nem is kezdeményez kifejezetten aktust, csak a hajlama válik teljesen egyértelműen a személyemre irányulóvá.

Nem tudom, a nők és a kamasz lányok hogy vannak a leszbikus nőktől kapott ilyen jelzésekkel - de fiúk és férfiak között végeztem már ilyen (természetesen nem reprezentatív) felmérést, és ha jól emlékszem, akkor kivétel nélkül mindenki nagyon sokkolónak, és tartósan megmaradónak minősítette az ilyen élményt. A reakciók persze nagyon különbözők voltak, az agresszív homofóbiától a "harag nem maradt bennem - de soha nem fogom elfelejteni, milyen rettenetes érzés volt"-ig. De abban teljes volt az egyetértés, hogy akit ért már ilyen, annak egy életre szóló, nagyon rossz élmény maradt.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.27. 21:42:48

@jabbok: "Ezzel kifejezetten és sommásan azt állítottad, hogy AZOK és CSAK AZOK harcolnak a homoszexuális hajlam MEGÉLÉSE és annak elfogadása ellen az egyházban, akik
pedofil bűncselekményeket követtek vagy lepleztek jogerős bírósági végzések szerint." - Nem, ez nem igaz. Nem állítom vele ezt, ez egy rosszindulatú kiforgatása a szavaimnak, amire egy egész légvárat építettél utána. Ebből adódóan én meg pont úgy látom, hogy homoszexualitás elleni "érvelésed minden ájtatosnak tűnő, katolikus látszatot megőrizni akaró pátosza innentől kezdve számomra végképp hiteltelen".

jabbok 2014.08.27. 21:48:58

@kaleidoscope: "akikről az internetes kommunikáció sajátos jelrendszere szerint azt ordítod, hogy "a TALÁN ÁLTALAD NEM HELYESEN ÉRTETT tanítás védelmében harcolnak", az ottani bíróság jogerősen kimondta, hogy pedofil erőszakot, vagy annak leplezését, tehát köztörvényes bűncselekményeket követtek el, miközben a "tanítás védelmében" kirúgattak olyan embereket az állásukból, akik a munkájukat tisztességgel ellátták"

Ezt írtad, és ezt idéztem tőled.

Döntse el mindenki, hogy ez mit jelent a magyar nyelvben.
__________________

Az viszont valóban az én részemről volt sommás és elhamarkodott állítás, hogy egyetlen ilyen sommás és általánosító kijelentéstől "végképp" hiteltelen lennél.

Bocsánat.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.27. 21:57:10

@jabbok: "rendkívül zavaró, zavarba ejtő, sőt, sokszor komoly sérülést okozó esemény, ha egy férfi részéről érez szexuális érdeklődést maga iránt" - ezzel azt igazolod, hogy a társadalmunk hozzáállása a homoszexualitáshoz katasztrofális. "Normális" társadalmi közegben semmilyen problémát nem okoz egy heteroszexuális orientációjú embernek, hogy egy homoszexuális ember esetleges közeledési szándékát kulturáltan, de egyértelműen visszautasítsa úgy, hogy attól még nem szexuális téren jó kapcsolatban (akár barátságban is) maradjanak. Különösen elvárható lenne ez olyan fiataloktól, akik papnak készülnek. Valószínűleg az ő esetükben ez azért okoz inkább problémát, mert - amint ezt számos vizsgálat igazolta - a papok között sokkal magasabb a látens homoszexuálisok aránya, mint a laikus férfiak között, és számukra inkább az önmaguknak sem bevallott szexuális orientáció okozza a problémát. Megjegyzendő: a homoszexuális emberek elég nagy eséllyel ki tudják szűrni, hogy kinél van esélyük, és kinél nincs, és ez utóbbiaknál nem is nagyon próbálkoznak, persze tévedni emberi dolog...

jabbok 2014.08.27. 23:06:16

@kaleidoscope: Azt írod: ""Normális" társadalmi közegben semmilyen problémát nem okoz egy heteroszexuális orientációjú embernek, hogy egy homoszexuális ember esetleges közeledési szándékát kulturáltan, de egyértelműen visszautasítsa úgy, hogy attól még nem szexuális téren jó kapcsolatban (akár barátságban is) maradjanak."

Nem hiszem, hogy szerencsés hozzáállás lenne a homoszexuális oldal részéről elvárássá tenni ezt a toleranciát.

Én is úgy gondolom, hogy ha egy (természetesen nem-erőszakos, nem kriminalisztikai esetet jelentő) homoszexuális közeledés komoly sebet okoz valakinek, akkor az azt jelzi, hogy az illetőnél magánál nincs (még, vagy maradandóan) minden rendben. Pl. (ahogy te is írod) ő is látens homoszexuális; vagy más módon nem lezárt még a pszichoszexuális fejlődése.

De azt azért elég felháborítónak tartanám, ha akár implicit módon az válna az elvárássá, hogy akinek egy ilyen közeledés sebet okoz, az magára (vagy a neveltetésére, vagy - jelen esetben - a vallási előítéleteire) vessen. És még ő szégyellje magát...

Egy kamasz gyereknél nem csak statisztikai tény, de igenis az a NORMÁLIS, hogy egy ilyen közeledés az ingatag, kialakulatlan identitásának az alapjait támadja, és ezért nagyon súlyos következményekkel járhat.

Lehet azokat a kamasz gyerekeket, vagy a neveltetésüket "katasztrofálisnak" nevezni, akiknek az ilyen élmény komoly problémát okoz - de attól még egyrészt a tény tény marad: a normális kamasznak igenis nagyon nagy eséllyel súlyos érzelmi krízist, sőt, maradandó sebeket okoz egy homoszexuális felnőtt közeledése. Ez egyszerűen TÉNY. Nem hiszem, hogy csak a saját (fent említett) közvélemény-kutatásom igazolná.

De a statisztikai tényen kívül azt sem hiszem, hogy pszichoszexuális fejlődésének kritikus pontjain egyáltalán lehetne, vagy célszerű lenne toleranciát vagy megértést elvárni ebben a kérdésben egy kamasztól, vagy hogy bármilyen megalapozott pszichológia vélemény szerint a nemi identitás kialakulásának, megszilárdulásának kritikus időszakai előtt célszerű és egészséges lenne ilyen toleranciára nevelni, ilyen élmények rezzenéstelen fogadására felkészíteni a kamaszokat.

A homoszexualitással szembeni averzió a heteroszexuális fejlődésnek szerintem teljesen normális és valószínűleg (IMHO) nélkülözhetetlen eleme. Később, felnőttként tovább kell tudni lépni belőle, de kamasz korban pont olyan identitástisztázó fázis, mint a szülői tekintéllyel szembeni lázadás.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 10:46:45

@kaleidoscope: "Nem állítom vele ezt, ez egy rosszindulatú kiforgatása a szavaimnak... "

Kedves Kali, pontosan ez a baj: te soha semmit nem állítasz, hanem csak célozgatsz és utalgatsz bizonyos dolgokra, de ezt viszont erőteljes vehemenciával. Aztán ha valaki úgy találja értelmezni, hogy mondtál is valamit, akkor visszakozol, hogy nem is ezt mondtad. De hogy akkor tulajdonképpen mit mondtál, azt utána sem árulod el.

Például hónapok óta kíváncsian várok arra, hogy végre eláruld, hogy szíved szerint hogyan írnád át a katolikus hit dogmarendszerét, de nem árulod el. Csak azt szajkózod, hogy márpedig a jelenlegi dogmák nem jók, át kell őket írni, és ha valaki érvelni mer a jelenleg érvényes katolikus tanítás mellett az rögtön megkapja tőled, hogy maradi, konzervatív, képmutató farizeus. Ellentmondást nem tűrően kijelented, hogy ami van az rossz, de hogy mi lenne akkor helyette jobb, azt nem árulod el. De még azt sem, hogy a fennálló "rossz" az szerinted konkrétan miért is rossz.

Az a legfőbb gondom általánosságban a kommunikációddal, hogy egyáltalán nem derül ki, hogy az öncélú lázításon és zavarkeltésen túl vannak-e konkrét céljaid is. Nagyon úgy tűnik hogy nincsenek.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 10:51:56

@jabbok:
Egyetértek azzal, amit a kamaszkorúak molesztálásáról és annak következményeiről írtál. Sokat dolgoztam gyerekvédelemben, személyes tapasztalataim teljesen alátámasztják az általad leírtakat.

A nagybetűs kiemeléssel is egyetértek. Jobb híján itt csak ezt tudjuk alkalmazni.

2014.08.28. 11:29:35

csak heteroszexuális nemzeti-keresztény férfiak figyelmébe ajánljuk!

A politikában is hűséges Bálint Antónia: régóta ugyanoda szavaz, s egyébként is hűséges típus.

Bálint Antónia politizálása mindenkit felizgatott
velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/08/27/balint_antonia_politizalasa_mindenkit_felizgatott/

jabbok 2014.08.28. 12:28:04

@Izrael misztériuma: ne haragudj, de ez ide hogy illik? nem akarok minősítgetni, de EZ a hozzászólás ITT a szó legszűkebb értelmében vett trollkodás.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 13:29:20

@kaleidoscope: Fentebbi felvetésem talán túl általánosra sikerült, fölteszem tehát a kérdést konkrét formában is.

Több ízben fölvetetted, hogy a katolikus egyház szexuális morállal kapcsolatos, szerinted idejemúlt tanítását a modern idők modern elvárásainak megfelelően újra kell gondolni és meg kell változtatni.

A katolikus egyház két dolgot tanít a témával kapcsolatban:
1. Házasság egy férfi és egy nő között köttetik.
2. Házasságon kívül mindenféle szexuális cselekedet bűn.

Ez az a tanítás, amit te mindenképpen meg akarsz változtatni.

A konkrét kérdésem az, hogy konkrétan hogyan változtatnád meg?

Engedélyeznéd az azonos neműek házasságát?
Vagy engedélyeznéd a házasságon kívüli nemi élet minden formáját?
Vagy mindkettő?
Vagy a házasságon kívüli nemi élet csak az LGBTQIA emberek előjoga lenne?

jabbok 2014.08.28. 13:40:02

@m-athos: köszönöm, telibe lőtted a kérdéseimet - csak sokkal tömöorebben és egyértelműbben, mint ahogy nekem sikerült volna.
;o)

2014.08.28. 14:11:41

@m-athos:
Én is köszönöm, magam is kiváncsian várom a választ. És kösz az egyértelmű és rövid megfogalmazást is.
Kali!
Ha úgy gondolod, hogy korábban már megválaszoltad ezeket, most kérlek ne utalj vissza oda, légyszi' nézd el nekünk a feledékenységünket és ha lehet válaszolj most itt (akár újra) hasonlóan egyszerűen és tömören.
Előre is köszi.
P.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.28. 16:24:36

@jabbok: Szerintem azért farkába harapó kígyó az érvelésed, mert
1. Ha kirúgták szexelés miatt, akkor nem a homoszexuális nemi élete miatt rúgták ki, hanem a nemi élet miatt.
2. Ha nem papról van szó, akkor meg milyen alapon rúgják ki, ha nem a munkavégzése miatt?

"Ha hozzáteszi, hogy természetesen a szerzetesi fogadalmakat megtartotta, AKKOR lenne egyértelmű a kérdés."
Nyilván egyértelmű számára, hogy ugyanolyan tisztességet feltételez róla a nyájas olvasó, mint heteroszexuális paptársairól, nem? A többi papot se gyanúsítjuk élből, hogy megszegi a fogadalmát, akkor ő miért lenne kivétel?

"olyan "nyíltan homoszexuális" emberekkel találkoztam hasonló körben (pl. éppen szemináriumban, és utána is), akik nem a hajlamaik miatt, hanem a hajlamaik MEGÉLÉSÉNEK jogáért harcoltak."
Soha nem volt egyértelmű a történelem során a homoszexuális kapcsolatok megélése, nem tudom, miért pont manapság lenne az?
Mindezt nem bántásból mondom, csak kérdezem.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.28. 16:31:09

@m-athos: "Az, hogy Amerikában más a helyzet a katolikus egyházon belül, az tragikus. Nem az aggasztó, hogy elbocsájtották a nyíltan leszbikus nőt, hanem az, hogy egyáltalán alkalmazták."

A rablók, részegesek, paráznák és házasságtörők (elváltak) hasonló elbánásban részesülnek a keresztény intézményekben? Ha nem, akkor szó és szellő az egész felháborodásotok, és csak a "homok" ellen szól, mert undorodtok tőle, hagyományos konzervativizmusból. És nem "csak" a melegek miatt aggódom, hanem én se szeretnék kirekesztő és szemét lenni velük, főleg ha az nem vezethető le a Bibliából.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.28. 16:31:38

@m-athos: @jabbok: @Pandit: Elegendő idő hiányában most kénytelen vagyok egy link megadására szorítkozni: kaleidoscope.blog.hu/2014/03/26/ujabb_negy_valasz
A poszt figyelmes átolvasásával viszonylag pontos kép kapható arról, hogy mit tartok, és mit nem tartok indokoltnak korrigálni a KEK-ben. A kérdőív közzététele után természetesen magam töltöttem ki elsőnek a kérdőívet, így az 1. válaszok és az azokhoz fűzött rövid, tömör indoklás tükrözik az én álláspontomat.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 16:55:40

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"A rablók, részegesek, paráznák és házasságtörők (elváltak) hasonló elbánásban részesülnek a keresztény intézményekben?"

Nagyon remélem.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.28. 17:19:24

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'én se szeretnék kirekesztő és szemét lenni velük, főleg ha az nem vezethető le a Bibliából'

Ne is legyél kirekesztő! Az alábbi szövegek a Bibliából sem a kirekesztésről beszélnek, hanem világosan és egyértelműen bűnnek nevezik a bűnt:

„Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe… Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.” (Róm 1,26-28.32).

„Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában.” (1Kor 6,9-10).

„tudva, hogy az igazra nem vonatkozik törvény, hanem csak a gonoszokra, engedetlenekre, istentelenekre, bűnösökre, vétkesekre, szentségtelenekre, apagyilkosokra, anyagyilkosokra, gyilkosokra, paráznákra, férfiakkal fajtalankodókra, emberrablókra, hazugokra, hamisan esküvőkre, és arra, ami ezeken kívül még ellenkezik az egészséges tanítással, a boldog Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma szerint." (1 Tim 1,9-11)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 17:19:32

@kaleidoscope: Köszönöm a választ.

Akkor ha jól értelmezem, te alapvetően legalizálnád a házasságtól független szexuális cselekedeteket.

Ez azért problémás, mert nem csak az érvényes tanításnak mond ellent, hanem magának az Isteni Kinyilatkoztatásnak is.

"biztosan nem Isten akarata szerint valóak", "Isten egész biztosan nem akarja..." - szólnak az érveid.

Honnan ez a magabiztosság?
Honnan tudod, hogy mit akar az Isten?

Nap hány óra imádsággal - azaz Istennel - töltött idő mondatja ezt veled? Mennyi böjttel és szexuális önmegtartóztatással tudsz nyomatékot adni szavaidnak?

Mielőtt visszakérdeznél, hogy én honnan vagyok a saját álláspontomban ilyen magabiztos, már előre válaszolok is: az egyházam tanításából. Mert én "hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat", ahogyan azt a hitvallásban imádkozni szoktuk.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.28. 17:39:03

@m-athos: "Nagyon remélem."

Én ismerek elvált hitoktatót. Őt is ki kéne rúgni szerinted? Mi ez, ha nem kirekesztés?

"Az alábbi szövegek a Bibliából sem a kirekesztésről beszélnek, hanem világosan és egyértelműen bűnnek nevezik a bűnt:"
Ugyanazt olvassuk? Szent Pál kizáratta a gyülekezetből a felsoroltakat, Mózes meg halálbüntetést szabott ki rájuk. Mi ez, ha nem kirekesztés?

Szent Pál leveleihez: milyen alapon hivatkozol rájuk? Mert a templomba beengedik az alkoholistákat, szexfüggőket és politikusokat is, tehát ilyen alapon nem tilthatják ki a kapcsolatban élő homoszexuálisokat sem. Mint ezt már többször leírtam.

Mózes könyveihez (a teremtéstörténeten kívül): nem tart be semmit belőle az Egyház, pl. kereszteznek növényeket, állatokat, és felvesznek "gyapjúalsót lenfelsővel", ahogy megjegyezte régebben egy olvtárs. Ergo kiragadni belőle egy büntetést nem lehet, illetve Jézus el is törölte a megkövezést és a mások magánéletében kurkászást is.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.28. 17:52:21

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

‘Én ismerek elvált hitoktatót. Őt is ki kéne rúgni szerinted? Mi ez, ha nem kirekesztés?’

Kétségtelen, hogy divatos szó a “kirekesztés”. Mit is jelent ez a szó?

Egy elvált hitoktató hogyan tudná “hitelesen” tanítani a házasság feltétlen felbonthatatlanságát? A borbarátok klubjának titkára lehet az antialkoholisták hiteles elnöke?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 17:56:44

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Szerintem kicsit összekevertél @matthaios: -szal, de nem baj :)

"Mert a templomba beengedik az alkoholistákat, szexfüggőket és politikusokat is, tehát ilyen alapon nem tilthatják ki a kapcsolatban élő homoszexuálisokat sem."

A homoszexuálisok sincsenek kitiltva a templomból, részt vehetnek a szertartáson, kaphatnak lelki vezetést.

Egyébként nem tudom mi a problémád a "kirekesztéssel". Egy közösség attól közösség, hogy vannak, akik a tagjai, és vannak akik nem tartoznak közéjük. Aki viszont bent van, annak kutya kötelessége betartani a közösség szabályait. Mert különben kívül tágasabb. Ez mindenhol így van, ez a világ természetes rendje.

Katolikusnak lenni sem nem alapjog, sem nem kötelező. Hanem egy óriási lehetőség, amit KI KELL ÉRDEMELNI (akkor is ha beleszületik az ember) és MÉLTÓNAK KELL MARADNI hozzá. Aki erre nem képes, az inkább ne akarjon katolikus lenni.

2014.08.28. 18:00:35

@matthaios:
"Egy elvált hitoktató hogyan tudná “hitelesen” tanítani a házasság feltétlen felbonthatatlanságát? A borbarátok klubjának titkára lehet az antialkoholisták hiteles elnöke?"

minden ember Isten teremtett képmása, az Isten pedig végképp nem személyválogató, és nem ilyen alantas földi szempontok alapján ítélkezik az emberek felett, példaképpen olvasd el talán Szent Rita történetét!

2014.08.28. 18:05:04

@m-athos:
Isten népe véletlenül sem csupáncsak a templomba járók közösségéből kerül ki, mert ki is az Isten népe: az aki teljesíti az Atya akaratát...

2014.08.28. 18:08:52

a toncsi nem véletlenül vagy trollkodásból került ide, ő a heteroszexuális nemzeti-keresztény értékrend megtestesítője...

Bálint Antóniával a Fidesz-KDNP-féle kereszténydemokráciáért
index.hu/index2/#bloghu/hacsaknem/2014/08/27/balint_antoniaval_a_keresztenydemokraciaert

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.28. 18:10:22

@Izrael misztériuma: Bár nem egészen értem, hogy ezt mire reagáltad, de teljesen igazad van. De a félreértések elkerülése végett azt azért tegyük hozzá, hogy a Kinyilatkoztatás felülírása az az Atya akarata ellenére van. :)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.28. 18:18:40

@Izrael misztériuma:

Szerinted rendben lenne az, hogy Biszku Béla lenne az 56-osok szövetségének az ügyvezető igazgatója, vagy Eichmann (ha élne) a nácizmus üldözöttei szövetségének a titkára? "Hitelesek" lennének ők ebben a hivatalukban?

2014.08.28. 19:49:18

"nem ilyen alantas földi szempontok alapján ítélkezik az emberek felett.."
Nem tudom, hogy a házasság felbonthatatlanságának tanítását tartod-e alantasnak, vagy az antialkoholizmust, de az biztos, hogy nem az egyház tanítását következetesen megfogalmazók ítélkeznek itt sokkal inkább az azt megkérdőjelezők vádolják őket képmutatással
Amúgy meg csak beszélgetnénk, néha indulatosabban néha türelmesebben. Magam részéről ódzkodnék attól, hogy bárkit megítéljek.
(Amúgy érdekes, hogy a képmutatás mint olyan bűn voltát egyik "oldal" sem vonja kétségbe (És persze mindig a másik fél követi el) :-)

jabbok 2014.08.29. 00:27:48

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Szerintem azért farkába harapó kígyó az érvelésed, mert
1. Ha kirúgták szexelés miatt, akkor nem a homoszexuális nemi élete miatt rúgták ki, hanem a nemi élet miatt.
2. Ha nem papról van szó, akkor meg milyen alapon rúgják ki, ha nem a munkavégzése miatt?"
_______________

0. Bocsánat, de az eredeti téma egy jezsuita szerzetes és az általa írt nyílt levél volt. És a nevezett szerzetest nem rúgták ki, hanem maga távozott.

1. ebben a pontban tökéletesen egyetértünk: teljesen mindegy, hogy hetero- vagy homo-szexuális irányban szegi meg a cölibátust.

2. "Ha nem papról van szó, akkor meg milyen alapon rúgják ki, ha nem a munkavégzése miatt?"

Az a kérdés, hogy mi a "munkavégzés". Egy gyártószalag mellett dolgozó ember esetében a szexuális orientáció, sőt, a családi háttér, a gyáron kívüli morális élet sem erésze a "munkavégzés"-nek. De egy tanár, egy közösségben dolgozó karitatív munkás, vagy egy pszichológus az egész személyiségével dolgozik.

Még egy elméletileg .értéksemleges gyár is követelhet, sőt, követel is a dolgozóitól bizonyos erkölcsi normákat. Egy vallási, egyházi foglalkoztató még inkább megteheti. Nyilván egy katolikus egyházközség nem alkalmaz a karitász vezetésére egy moszlim embert - és fordítva: egy moszlim ember nem is igyekszik egy katolikus egyházközség alkalmazottja lenni, nem is vállalja a belképéskor a követelményeket. A fradipálya B-közép páholyába nem lila-fehér mezes felszolgálókkal hordatják be a sört. Aki a fradipályán akar dolgozni, az vállalja, hogy legalább a pályán zöld-fehérben játszik. Ha otthon a négy fal között lila bugyit hord fehér pólóval, az addig senkire sem tartozik, amíg nem csinál belőle ő maga közügyet. De ha ő jogot akar a lila-fehér mezre, akkor menjen az Újpesthez, nem?

Vannak gyerekeid? Én a magam részéről nem szeretném, ha a kamasz gyerekemet "nyíltan homoszexuális" ember tanítaná a szexuális identitásának kialakulása idején. Nem is tudom, melyik a rosszabb: ha visszatetszést kelt a gyerekekben, vagy ha szimpatikus, vonzó személyiségű. Mindkettő nagyon veszélyes egy kamasz vagy gyerek közösségben. Bár ezt is le lehet választani a homoszexualitásról, mert tök ennyire igaz heteroszexuális esetre is: egyáltalán ne legyen olyan ember a gyerekek körül, akinek a nemisége, szexuális élete nem marad otthon. Se a gyerekek irányába ne legyen szexuális érdeklődése, se témát ne jelentsen a gyerekeknek a BÁRKI - akár homo- akár hetero-szexuális - partner(ek) iránti szexuális vonzódása, érdeklődése. Ugye érted, miért?

jabbok 2014.08.29. 00:34:15

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "A rablók, részegesek, paráznák és házasságtörők (elváltak) hasonló elbánásban részesülnek a keresztény intézményekben?"

Az előírások szerint IGEN. A gyakorlatban nyilván lehet ellenpéldát találni. De pl. nálunk a Szombathelyi egyházmegyében ez a gyakorlatban is elég egyértelműen így van. Hacsak a munkajogi kiskapuk valamiért nem teszik lehetetlenné, akkor bizony a püspök kirakja a polgári házasságra lépőket, a betegségükkel nem küzdő alkoholistákat, és az egyéb láthatóan rossz példát jelentő személyeket az egyházi munkahelyekről.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 10:08:46

@jabbok: "akkor bizony a püspök kirakja a polgári házasságra lépőket, a betegségükkel nem küzdő alkoholistákat, és az egyéb láthatóan rossz példát jelentő személyeket az egyházi munkahelyekről."

Polgári házasságra lépők azok, akik nem kötnek egyházi esküvőt? Amúgy szerintem baj, ha így van. El tudom képzelni, hogy egy kedves alkoholista, egy szabadgondolkodó vagy egy elvált kertész, hitoktató, betegápoló egy olyan pluszt tud adni a közösségnek a személyiségével (főleg, ha a munkájukat rendesen elvégzik), amit a szabálykövető, de esetleg sótlan, rugalmatlan ember nem tud megadni. DE. Minden eset egyedi, és azt nem mondanám, hogy csak a részegesek a jók, és a rendezetten élők a rosszak, valamint fordítva sem.

"Vannak gyerekeid? Én a magam részéről nem szeretném, ha a kamasz gyerekemet "nyíltan homoszexuális" ember tanítaná a szexuális identitásának kialakulása idején."
Nincsenek sajnos, és a tanár kérdés szerintem is kényesebb dolog, bár nem hiszem, hogy ártana egy gyerek identitásának, főleg kamaszkorban nem. Viszont a cikkben szociális gondozóról volt szó: nem tudom elképzelni, hogy az öregeknek vagy mozgássérülteknek milyen rossz példát tudna mutatni egy leszbikus, főleg ha jól végzi a munkáját? Ugyanígy a pszichológus és a karitatív dolgozó esetén se látok problémát, vagyis önmagában ezt nem látom problémának. Talán rábeszélne valakit, hogy éljen homoszexuálisan, vagy ilyesmi?

"egyáltalán ne legyen olyan ember a gyerekek körül, akinek a nemisége, szexuális élete nem marad otthon."
Akkor ki kellene zárnod a többi problémás embert is a gyerekek mellől, és ez képtelenségnek tűnik. Ha egy középkorú férfi tanár iszik vagy folyton altesti vicceket mesél, akkor feltehető, hogy gondja van otthon, de nem hinném, hogy erre csak a kirúgás jelentene megoldást. Persze, biztos van eset, amikor erre is szükség van.

"Még egy elméletileg .értéksemleges gyár is követelhet, sőt, követel is a dolgozóitól bizonyos erkölcsi normákat."
Mesélj. :) Én még nem hallottam ilyenről. Az ateista gyárban dolgozhat elvált, moszlim, parázna és még alkoholista is, ha a munkaidőt betartja és nem megy ittasan a műszakba.

"Egy vallási, egyházi foglalkoztató még inkább megteheti."
Persze, válogasson, de ha csak a hithű, kipróbált embereket alkalmazza, akkor mi van a misszióval és a példamutatással? Egy ateista gyár jobb példát mutat a népnek, mint egy katolikus öregek otthona, nem furcsa ez?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 10:17:18

@matthaios: "Egy elvált hitoktató hogyan tudná “hitelesen” tanítani a házasság feltétlen felbonthatatlanságát?"

Ha megmondod, hogy elvált szülők gyerekeinek hogyan tanítják a házasság feltétlen felbonthatatlanságát a hittanon, akkor én is megmondom, hogyan tanítják ezt a témát az elvált hitoktatók.

"A borbarátok klubjának titkára lehet az antialkoholisták hiteles elnöke? ... Biszku Béla lenne az 56-osok szövetségének az ügyvezető igazgatója, vagy Eichmann (ha élne) a nácizmus üldözöttei szövetségének a titkára?"
Sántít a hasonlatod. Az antialkoholista, Biszku vagy Eichmann egy szikrányi sorsközösséget sem érezhet a bortermelőkkel, 56-osokkal vagy a nácizmus üldözötteivel szemben. Viszont az elvált, a részeges vagy parázna komolyan veheti a katolikusságát, istenhitét, mégha vannak is pontok, amiket nem tud betartani. És melyikünk nem bűnös? Talán te?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 10:23:48

@m-athos: Bocs, tényleg összekevertelek, még soha nem fordult ez elő velem. :)

"Egyébként nem tudom mi a problémád a "kirekesztéssel". Egy közösség attól közösség, hogy vannak, akik a tagjai, és vannak akik nem tartoznak közéjük. Aki viszont bent van, annak kutya kötelessége betartani a közösség szabályait. Mert különben kívül tágasabb. Ez mindenhol így van, ez a világ természetes rendje."
Nem értek egyet veled. Ha valaki már legalább egy pont iránt is érdeklődik a közösség hitvallásából, akkor már érezhesse magát a közösséghez KAPCSOLÓDÓNAK, és akkor lehessen kertész, betegápoló vagy öreggondozó. Persze a közösség TAGJÁTÓL már komolyabb kötelezettségvállalás is elvárható, és talán a tanároktól, lelkivezetőktől meg is követelhető. De ez utóbbiakat sem szabadna a közösségnek képmutatásba és színlelésbe hajszolnia, nem szabadna tőlük sem tökéletességet megkövetelni (mert nem is lehetne)!

vaccinium 2014.08.29. 10:29:00

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Szerinted mit jelent, hogy egy intézmény katolikus?
A moszlim, a parázna, vagy a józanul dolgozó ateista fogja hitelesen közvetíteni a keresztény értékeket?

vaccinium 2014.08.29. 10:36:10

Az egyházi kötődésű intézményekbe járóknál vagy ott ellátottaknál viszont általában nem feltétel, hogy rendszeres vallásgyakorló legyen.

2014.08.29. 10:39:00

@vaccinium:
van-e garancia arra, hogy egy keresztény hitelesen képes közvetíteni a keresztény értékeket, egyáltalán, mik is azok a keresztény értékek?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 10:43:50

Kedves @vigyüktúlzásbaadolgokat:, szerintem rossz felől közelíted meg a dolgot. Nem az itt a dolog lényege, hogy a leszbikus nő tud-e ebédet osztani vagy sem.

Először is tudatosítani kell, hogy egy hívőnek bizonyos értelemben nincs magánélete, privát szférája. Az igaz, hogy nem illik egymás hálószobájába és konyhájába bekukucskálni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hálószobában és a konyhában mindenki azt csinál amit akar. A javasolt tanácsok és a tiltások rendszere még az intim szférára is kiterjed - ez minden vallásban így van.

Többségünk persze gyarló ember, csetlünk, botlunk, vétkezünk. Ezzel nincs is baj, amíg megpróbáljuk kezelni ezen dolgainkat. Addig ez csak ránk és a lelki vezetőnkre tartozik.

De a szabályokat viszont nem feszegethetjük. A tízparancsolat nem gumiból van, hogy kedvünk szerint tágítsuk, hanem kőtáblába van vésve, nem véletlenül.

Amikor itt most a leszbikus nő egyházi alkalmazása mellett kampányolsz, akkor az annyira abszurd, morbid, és eközben vérlázító is, mint ha amellett kampányolnál, hogy az egyházi alkalmazottaknak igenis legyen joga nagypénteken nyilvános grillpartit rendezni, mert elvégre az már nem a munkaidejük, szabadidőben pedig mindenki azt csinál amit akar. Hát nem azt csinál.

Akiben nincs meg az a szándék és a törekvés, hogy a katolikus értékrend szerint próbál élni, az ne dolgozzon egyházi intézményben. Egyházi intézményben a feddhetetlenek (a feddhetetlenségre intenzíven törekvők) dolgozzanak - ez lenne ugye a példamutatás.

Aki pedig erre nem képes, az először tartson önvizsgálatot, kérjen segítséget a lelki vezetőjétől, és térjen meg - ez pedig ugye, a misszió lényege lenne, amit fentebb hiányoltál.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 10:52:04

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

‘Ha megmondod, hogy elvált szülők gyerekeinek hogyan tanítják a házasság feltétlen felbonthatatlanságát a hittanon, akkor én is megmondom, hogyan tanítják ezt a témát az elvált hitoktatók.’

Megmondom. Úgy, hogy aki tanítja a hittant az nem elvált. A hitoktató az Egyház tanítóhivatalának a képviselője. Hogyan képviselheti ezt, ha életállapota nyilvánosan ellentmondásba van ezzel? Ismétlem a szót “életállapota”. Ez nem azt jelenti egyszerűen, hogy bűnt követ el, hanem azt, hogy állapota bűn következménye, a bűn állandó elkövetését tételezi fel.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 11:03:36

@m-athos: "Amikor itt most a leszbikus nő egyházi alkalmazása mellett kampányolsz, akkor az annyira abszurd, morbid, és eközben vérlázító is,"

Mi van, elgurult a gyógyszered? Ritkán írok ilyet, de most nem tartalak vitaképesnek.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 11:09:12

@vaccinium: "Szerinted mit jelent, hogy egy intézmény katolikus?
A moszlim, a parázna, vagy a józanul dolgozó ateista fogja hitelesen közvetíteni a keresztény értékeket?"

Kinek? A virágoknak és az öregeknek, miközben ételt oszt, vagy kertészkedik? Miért ne közvetíthetne olyan értékeket, mint az empátia, elfogadás és segítőkészség?
Ismétlem: nem azt mondom, hogy eztán csak alkoholbetegeket és paráznákat vegyenek föl a kat. intézmények, hanem hogy szerintem minden eset egyedi, és egyedien kéne elbírálják.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 11:09:44

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Egyáltalán nem indulatosan mondtam. Na jó, stilisztikailag felturbózva, de alapvetően tárgyilagosnak szántam. A felturbózás pedig azért volt, mert úgy sejtettem, hogy nem érzed át kellően a dolgok súlyát. Ebben most megerősítettél, hogy valóban nem :(

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 11:11:00

@Izrael misztériuma: "van-e garancia arra, hogy egy keresztény hitelesen képes közvetíteni a keresztény értékeket, "

Kiegészíteném azzal, hogy "ha a só elveszíti az ízét, vajon mivel ízesítik meg"?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 11:20:00

@m-athos: "A felturbózás pedig azért volt, mert úgy sejtettem, hogy nem érzed át kellően a dolgok súlyát. Ebben most megerősítettél, hogy valóban nem :("

Te és a sejtéseid. :) Hogyan kell b.nkón vitatkozni? = Mondd azt a vitapartnerednek, hogy szerinted csak te gondolod komolyan a témát.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 11:34:22

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Nem vitatom el, hogy komolyan gondolod a témát. De mintha nagyon nem értenéd a lényeget.

A vita során általában figyelmen kívül hagyod az egyház első és egyetlen hivatását, azt hogy az egyház arra hivatott, hogy üdvösségre vezesse a hívőket. Az üdvösség szempontjából teljesen irreleváns, hogy tud-e a leszbikus nő ebédet osztani, és a részeges kertész tud-e gazolni. Az üdvösség szempontjából az számít első körben, hogy akar-e egyáltalán a leszbikus és az alkoholista üdvösségre jutni, avagy sem.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 11:37:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat: .. mert ugye ha üdvösségre akar jutni, akkor az ott kezdődik, hogy elfogadja az egyház tanítását és törekszik felhagyni bűnös életével.

Ha pedig nem is akar üdvösségre jutni, akkor meg végképp nincs ott keresni valója.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 11:39:18

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Szóval nem válaszoltál.'

Dehogynem. Az elvált szülök gyerekének is lehet a házasság felbonthatatlanságát tanítani, ahogyan a gyilkos gyerekének is lehet az ötödik parancsot tanítani. A probléma csak akkor van, ha az elvált szülő gyerekének elvált hitoktató tanítja ezt, vagy a gyilkos gyerekének a bérgyilkos.

Ha persze a bérgyilkos megbánja bűneit, szakít korábbi életével, akkor már tanítása lehet hiteles. De még ekkor sem kell neki feltétlenül a hitoktató hivatalos és nyilvános egyházi küldetését adni. Ezt legfeljebb nagyon hosszú idő után lehetne megtenni, miután megtérésének komolysága bebizonyosodott, de ekkor sem feltétlenül.

Egyébként számomra is néha megdöbbentő, hogy (amint az lépten-nyomon kiderül) nem érzed igazán ezt az egész katolikus dolgot, ennek ellenére szót kérsz például abban a kérdésben, hogy kit bízzon meg az Egyház a hit oktatásával. Persze, ezt megteheted. Valami vonz ehhez a témához, ugyanakkor ellenállsz annak, hogy megértsd a téma lényegét.

2014.08.29. 11:50:33

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Hát azt hogy komolyan veszi-e a katolikusságát (pláne az istenhitét), azt senki nem vitatja, ezt vitatni valóban ítélkezés lenne. A visszautasítás alapja pont mondatod második része: "bizonyos dolgokat nem tud betartani". Ha be tudná valószínűleg alkalmaznák. és itt a jelen idő is fontos, mert az hogy a múltban esetleg ne tudta (megbotlott) azt tényleg nem szabadna olyan szigorúan venni.
(És természetesn ezen az alapon egy "megtért" antialkoholista lehet a borbarátok oszlopos tagja is akár) :-)

2014.08.29. 12:30:33

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"És nem "csak" a melegek miatt aggódom, hanem én se szeretnék kirekesztő és szemét lenni velük, főleg ha az nem vezethető le a Bibliából."

»Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!«
Ez az »enyém vagy« először úgy hangzik, mintha le akarna foglalni, rajtunk akarna uralkodni. De ha tovább olvassuk, akkor megtaláljuk azt a helyet, ahol ez áll: »Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek«. Ez számomra valamiféle gyengédséget, valami nagyon is családiasat jelent. Így gondolnak anyák és apák gyermekeikre. Az »enyém vagy« számomra azt jelenti, hogy »hozzám tartozol«. Az »enyém vagy« a közösséghez való odatartozást jelenti. És miként egy családban, ez az odatartozás minden egyes személyre vonatkozik, teljesen mindegy, hogy milyen. Ez pedig tájékozódási pontként szolgál társadalmunkban arra, hogyan bánjunk egymással. Aki a társadalomban a keresztény egymásmellettiség mellett akar kiállni, annak nyitottnak kell lennie azok iránt, akik bevándorlóként vagy menekültként jönnek hozzánk. Ezért kell elkötelezettnek lennünk a diszkrimináció mindenféle formájával szemben. Politikusként a társadalompolitikában fontos előfeltétel volt számomra, hogy senkit sem zárhatunk ki. Mindenki beletartozik, függetlenül attól, milyen bevétele, származása, bőrszíne vagy szexuális beállítódása van. … Kancellárságom idején például a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetésével a homoszexuálisok számára egy házassághoz hasonló intézményesítést hoztunk létre. A Németországi Evangélikus Egyház akkor ezt az utat az »Erősíteni a megbízhatóságot és a felelősséget« című, az azonos neműek közti életközösségekre vonatkozó állásfoglalásával kísérte. Egy évtizeddel ezelőtt ez fontos társadalmi lépés volt. Ma azonban továbbiaknak kell követnie, mivel társadalmunkban – az olyan intézményekben is mint az egyház – még messze nem jutottunk túl a diszkrimináción. Továbbra is létezik.”

„Vétekkel terhelten”
GERHARD SCHRÖDER egykori német kancellár prédikációja
www.merleg-digest.eu/vetekkel-terhelten/

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 12:43:07

@Izrael misztériuma:

Gerhard Schrödenek, a Gazprom tanácsadójának, az orosz érdekek következetes képviselőjének a prédikációja komolyan veendő. Ő igazán tapasztalatból beszél, a házastársi hűség igazi keresztény mintaképe. Csak négy felesége volt. Igaz, nem egyszerre.

2014.08.29. 13:01:31

@matthaios:
én eleddig úgy tudtam, a gazprom az haver, oroszország pedig a kereszténység példaképe, nemde?

az orosz érdekek következetes képviselője pedig putyin pincsije, a PAKS 2 megálmodója, de nem kell félni nem épül meg, mert nem is volt komoly az egész, de attól tartok, hogy télen elzárják a gázcsapot is, én már vágom a fát hűvös halomba, nem siránkozok, döntöm a tőkét...

2014.08.29. 13:18:04

@m-athos:
"az egyházi alkalmazottaknak igenis legyen joga nagypénteken nyilvános grillpartit rendezni, mert elvégre az már nem a munkaidejük, szabadidőben pedig mindenki azt csinál amit akar. Hát nem azt csinál."

Én egyetértek veled, de ez nagyon nagyon rossz példa volt itt. És persze rámutat egy olyan hibára amit az egyházi előljárók, döntéshozók nagyon gyakran elkövetnek rengeteget ártva ezzel és felesleges szenvedéseket okozva sok sok egyházi alkalmazottnak is.
Válaszuk külön a jogot ettől!
Az egyház mint munkáltató NEM rendelkezhet a foglalkoztatott szabadidejével, és semmiképpen nem rendelkezik annak magánéletével.
Igen is van joga(!) grillpartit rendezni. És ha EZÉRT kirúgják az állásából van joga bíróságra menni, amit remélem simán meg is nyer Magyarországon.
És jól van ez így.
Persze tudom, hogy az alkalmazott a nyilvános grillpartival és az ehhez kapcsolódó cinikus magatartásával bűnt követ el.
De ne keverjük össze a dolgokat.
Természetesen a munkáltatónak is joga van felmondani is a dolgozónak a törvények betartásával és azt alkalmazni aki neki tetszik ez is nyilvánvaló.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 13:43:27

@Pandit: A fenti mondatban idézőjelbe kellett volna tennem a "jog" szót, ebben igazad van.

Amúgy viszont árnyaltabb a helyzet, mint ahogy írod. Mindegyik munkáltatónak joga és lehetősége van a saját szervezeti és működési szabályzatát meghatározni, továbbá az alkalmazottak szerződésébe is azt vesz be, amit akar. Akár a munkavállaló munkaidőn túli tevékenységére vonatkozó egyes előírásokat is.

Maga a munkaviszony ugyanis folyamatos dolog, nem jár le a munkaidővel. Egyik barátom Fiat-szervízben dolgozott. Ők szabadidejükben sem ülhettek volánhoz, csak Fiat-típusú járműbe. Ebből fakadóan a saját kocsijuk is Fiat kellett hogy legyen. Kíváncsiságból utánajártak egy munkajogásznál, hogy emiatt perelhetnék-e a céget. Az volt a válasz, hogy esélyük sem lenne, a munkáltató mindent jogszerűen csinál.

Katolikus munkáltató is beveheti a szerződésbe, hogy elvárás az egyház értékrendjének tiszteletben tartása munkaidőn túl is. Persze az már szomorú, ha tételesen fel kell sorolni, hogy ez alatt mit kell érteni.

De ahogy azt már korábban írtam, nálunk ez úgy működik, hogy a parókus írásbeli ajánlása nélkül még az önéletrajzot sem fogadják el, még állásinterjúra sem hívják be a jelentkezőt.

2014.08.29. 13:59:25

@Pandit:
intézmény vagy karizma?
„Végre egy könyv, amely mer beszélni a katolikus Egyház mulasztásairól, hiányosságairól, s ezt úgy teszi, hogy az ember nem eltávolodik az Egyháztól, hanem közelebb kerül hozzá.”

Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban
www.ppek.hu/k398.htm

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 14:00:30

@Izrael misztériuma:

'én eleddig úgy tudtam, a gazprom az haver, oroszország pedig a kereszténység példaképe, nemde?'

Szerintem nem pontos ezekkel a dolgokkal kapcsolatban a tudásod. A Gazprom nem haver, de egy olyan partner, amely nélkül Magyarország megfagy. Az azért kissé túlzásnak tűnik, hogy Schröder a kancellári székből egyenesen Gazprom állásba került. Mit szólnál hasonlóhoz OV-val kapcsolatban?

Oroszország nem a kereszténység mintaképe. Szerintem azonban közelebb állhat ma a kereszténységhez, mint például Németország vagy Franciaország. Ha nem is lehet beszélni Oroszország teljes megtéréséről, a kereszténység ellensége már nem Oroszország. A fatimai "felhívás" és az orosz egyház vértanúinak tömege nem volt hiábavaló. A legtöbb vértanút a kereszténységnek talán Oroszország adta.

Lehet, hogy hideg telünk lesz. Miért is? Ideológiával fűszerezett amerikai-orosz geopolitikai konfliktus miatt. Mi közünk van nekünk ehhez? Most látjuk, hogy a hasonló konfliktusoknak mi az eredménye például Szíriában. Izraelnek valamilyen értelemben már közvetlen határa van (vagy rövid időn belül lehet) az IÁ-val.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 14:02:31

@Izrael misztériuma: Nagy szívfájdalmam a PPEK kapcsán, hogy az általa használt formátumokkal én sajnos nem tudok mit kezdeni. :( Egy-két dolog már fönt van pdf-ben is, de még kevés.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 16:53:37

@m-athos: "Ha pedig nem is akar üdvösségre jutni, akkor meg végképp nincs ott keresni valója."

Leírtam ezt is, kár, hogy átugrottátok. Ha kinyilvánítja a jelentkező, hogy ő PONT egy katolikus intézményben szeretne dolgozni, mert pl. katolikus hitben nevelkedett vagy Bibliát olvas, mindennap imádkozik vagy templomba jár és adakozik az Egyháznak stb., az nem tudom, miért nem elég egy egyszerűbb állás betöltéséhez, ha amúgy szimpatikus a munkaadónak?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 16:58:51

@matthaios: "Dehogynem. Az elvált szülök gyerekének is lehet a házasság felbonthatatlanságát tanítani, ahogyan a gyilkos gyerekének is lehet az ötödik parancsot tanítani."

Azért nem válaszoltál, mert nem tudsz válaszolni erre.
1. Szerény véleményem szerint elvált szülők gyerekének nem lehet azt tanítani, hogy fölbonthatatlan egy házasság, hiszen más a valóság körülötte. Gondolom azt szokták ilyenkor mondani, hogy Isten szemében valamilyen módon együvétartoznak a szülei így is.
2. Ha nem lenne válás, nyilván nem lenne elvált hitoktató sem (ami szerintem amúgy kuriózum).

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 17:07:00

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Mert mindez az üdvösséghez sem elég, ha eközben leszbikus párkapcsolatban él. És ettől kezdve teljesen megkérdőjeleződik a templomba-járás, az imádkozás hitelessége, összességében a hitének a valódisága is.

A bűn és az ima nem viselik el egymást.
Aki valóban rendszeresen imádkozik, az nem tud hosszabb távon a bűnös életmódjához ragaszkodni - és fordítva, aki megszokásból nem tud bűneitől megszabadulni, az nem fog tudni rendszeresen imádkozni. Hamar le fog szokni az imáról.

És ezt nyugodtan hidd el hogy így van, mert nem én mondom :)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:11:44

@Pandit: "A visszautasítás alapja pont mondatod második része: "bizonyos dolgokat nem tud betartani". Ha be tudná valószínűleg alkalmaznák."

Akkor remélem, az intézmény azon tagja utasítja el a jelentkezőt, aki bűntelen. Ismétlem: nem azt mondom, hogy direkte utcáról beesett, vallásellenes és egyházellenes munkavállalókat keressen az Egyház egy feladatra. Én azt mondom, ha jön valaki "bűnös", aki szeretne a közösséghez kapcsolódni, és amúgy a munkája rendben van, akkor az Egyház azzal példát mutatna, és talán segítene is neki, ha alkalmazná (egy megfelelő munkakörben).

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:18:20

@m-athos: "És ezt nyugodtan hidd el hogy így van, mert nem én mondom :)"

És ha Szent Pál mondja? Kit rúgott el maga mellől Jézus? Akkor meg miről beszélsz?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 17:23:30

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Én azt mondom, ha jön valaki "bűnös", aki szeretne a közösséghez kapcsolódni," - Akkor az a bűnös fogadja el saját bűnét, és kapcsolódjon a templomi közösséghez, ahol az egyház majd gyógyírt ad a bűnére. Aztán majd a későbbiekben tovább lehet lépni.

Itt ugye megint az a probléma, hogy mi is az egyház, mi a szerepe és azt milyen eszközökkel tölti be. Az egyháznak nem a munkahelyek teremtésével kell a hívek segítségére lennie, hanem a lelkivezetéssel és a szentségek kiszolgálásával.

"és amúgy a munkája rendben van, akkor az Egyház azzal példát mutatna, és talán segítene is neki, ha alkalmazná."

Talán igaz, példát mutatna az egyház, de olyan áron, hogy ezáltal egy még példamutatóbb, ráadásul általában egy jobban rászoruló nagycsaládos hívő esne el a munkalehetőségtől.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:23:43

@Izrael misztériuma: "senkit sem zárhatunk ki. Mindenki beletartozik, függetlenül attól, milyen bevétele, származása, bőrszíne vagy szexuális beállítódása van. …"

Na, ezt mondom én is. Tegyük fel, hogy egy kis magyar faluba elvetődne egy palesztin menekült. Évekig nem venné fel senki, merthogy moszlim. Nem a papnak kéne akkor alkalmazni, pl. a templomkert rendbetételéhez? Ha meg más veszi fel, az milyen ciki már, hogy pont a legnagyobb keresztény egyház nem gyakorol könyörületet.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:30:17

@matthaios: "szót kérsz például abban a kérdésben, hogy kit bízzon meg az Egyház a hit oktatásával. Persze, ezt megteheted."

Ja igen, te is leszállhatsz erről a témáról, hogy én mit kérek vagy mit nem, hiszen nem vagyok olyan pozícióban, hogy bármit is kérhetnék. Ez egy nyílt blog, ha ez nem tetszik, akkor nem kell ideírni. Köszönöm.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 17:35:37

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Szerény véleményem szerint elvált szülők gyerekének nem lehet azt tanítani, hogy fölbonthatatlan egy házasság, hiszen más a valóság körülötte.'

Lehet azt tanítani, de kétségtelen, hogy szülei példája nehezebbé, de nem lehetetlenné teszi a tanítás befogadását. Ha viszont már a hitoktató példája is rossz, akkor még nehezebb a helyzet.

'Ha nem lenne válás, nyilván nem lenne elvált hitoktató sem (ami szerintem amúgy kuriózum).'

Ez kétségtelenül így van, csak nem értem, hogy jön ez ide. Biztos, hogy egymás szövegeit figyelmesen elolvasva, arra válaszolva beszélgetünk? Ha nem, akkor az egésznek nem sok értelme van. Már többször jutottam egyébként erre a gondolatra.

Szerinted mi a Katolikus Egyház? Elég sokszor kifejted biztosnak tűnő véleményedet arról, hogy ez mit tesz rosszul. Ezek után már érdekelne, hogy szerinted mi ez. Hátha egészen eltérő a nézetünk van erről és így gyökerében lehetne tisztázni az eltérő megközelítések okát. Egyébként meg mindenki csak mondja a magáét.

2014.08.29. 17:37:14

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Ez egy nyílt blog, ha ez nem tetszik, akkor nem kell ideírni. Köszönöm. '

Ez egy katolikus blog, ahol mindenki elmondhatja a véleményét. Matthaios nem vonta kétségbe az ehhez való jogodat, csak azt nem értette, hogy miért érzel erős késztetést arra, hogy eligazíts minket, mikor bizonyos hozzászólásaidból az derül ki, hogy nem érted az Egyház küldetésének a lényegét:

'Persze, ezt megteheted. Valami vonz ehhez a témához, ugyanakkor ellenállsz annak, hogy megértsd a téma lényegét. '

2014.08.29. 17:38:56

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Akkor remélem, az intézmény azon tagja utasítja el a jelentkezőt, aki bűntelen. '

HÁT NEM.
Egy alkoholista rendőrnek is kutya kötelessége megbüntetni az ittas vezetőt.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:39:39

@m-athos: "ezáltal egy még példamutatóbb, ráadásul általában egy jobban rászoruló nagycsaládos hívő esne el a munkalehetőségtől."

Demagógia. A konkrét eset ismeretében nyilván mérlegeli a munkaadó, hogy a másiknak egy kosár gyereke van.

"Az egyháznak nem a munkahelyek teremtésével kell a hívek segítségére lennie,"
Terelni kell a témát, ugye? :) Ti háborodtatok föl, hogy a jenki jezsuiták hogy mertek leszbikus nőt alkalmazni, most meg kihátrálnál, na szép.

2014.08.29. 17:46:54

@matthaios:

'Lehet, hogy hideg telünk lesz. Miért is? Ideológiával fűszerezett amerikai-orosz geopolitikai konfliktus miatt. Mi közünk van nekünk ehhez? Most látjuk, hogy a hasonló konfliktusoknak mi az eredménye például Szíriában.'

Ez így túl egyszerű. A világ már nem kétpólusú, igazából soha nem volt az, legfeljebb Reagan elnök túl buta volt ahhoz, hogy ezt megértse.

Sokan alábecsülik ma az orosz veszélyt. Pedig éppen most bizonyítják újra, hogy ha kell nekik valami, azt erőszakkal és dezinformációval is megszerzik.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:48:57

@khamul: "miért érzel erős késztetést arra, hogy eligazíts minket, mikor bizonyos hozzászólásaidból az derül ki, hogy nem érted az Egyház küldetésének a lényegét:"

Személyeskedés, a te érvelési hibád. Érvelni kell, nem engem minősítgetni.

"HÁT NEM.
Egy alkoholista rendőrnek is kutya kötelessége megbüntetni az ittas vezetőt."
Az alkoholista rendőrfőnöknek SINCS joga kirúgni senkit CSUPÁN az illető alkoholizmusa miatt.

2014.08.29. 17:51:00

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
»Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!«

szerintem az élő egyház legfontosabb feladata a misszió lenne, meg kellene szólítania a kívülálló embereket, hogy bevonzza, de a valóság az, hogy a templomba járó hívek is új evangelizációra szorulnának, miközben egyfolytában mindenütt ellenséget szimatolnak soraikban és azt lesik, hogy ki lesz a következő, akit ki kell majd szorítani a gyülekezetből...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 17:52:51

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Kit rúgott el maga mellől Jézus?"
Krisztus esetenként többezer emberhez beszélt és szaporított nekik kenyeret. De csak tizenkettő, majd hetvenkettő tanítványt választott maga mellé. A többieknek nem volt helye a kiválasztottak eme belső körében.

"Terelni kell a témát, ugye?"
Pontosan, hogy nem terelem a témát. Csak az a helyzet, hogy minél többet beszélgetünk, annál inkább az derül ki számomra, hogy még annyit sem értesz a katolikus egyház lényegéből, mint amennyit az előző körben még feltételeztem rólad. :) Ne haragudj az őszinteségemért, de így látom.

"Ti háborodtatok föl, hogy a jenki jezsuiták hogy mertek leszbikus nőt alkalmazni, most meg kihátrálnál, na szép."

A királyi többest köszönöm :) Amúgy pedig nem hátrálok ki, a "felháborodásomat" fenntartom.
Pontosabban a fenntartásaimat fenntartom - és a pontosság végett fogalmaztam így, nem csak a szójáték kedvéért.

2014.08.29. 17:57:31

Isten nem személyválogató, mint ahogyan a nap is süt ártatlanokra és bűnösökre egyaránt, Jézus küldetése során pedig a társadalom kitaszítottjait szólította meg, hogy őket is beemelje a közösségbe, és kérdem én mit tesz az egyház ezügyben, mennyiben követi a mennybéli Atya akaratát és Jézus Krisztus hívását?!

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 17:58:28

@matthaios: "Szerinted mi a Katolikus Egyház?"

Szerintem a Föld sója, de amit kidobnak, ha ízét veszti.

jabbok 2014.08.29. 18:05:16

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "elvált szülők gyerekének nem lehet azt tanítani, hogy fölbonthatatlan egy házasság, hiszen más a valóság körülötte"

Na, azt hiszem, ideje az alapokhoz visszamenni, és alapfogalmakat tisztázni, különben teljesen feleslegesen beszélünk el egymnás mellett.

Nem tudom, te hiszel-e Istenben (esetleg a "magad módján").

De a kereszténység abban hisz, hogy az Isten sem kénye-kedve szerint hozza és aztán változtatgatja a világ törvényeit. A házasság felbonthatatlansága is olyan törvény, amit természetesen meg lehet szegni, ahogy a fizika vagy a morál vagy a jog többi törvényeit is. Attól még, hogy egy gyerek szülei elváltak, egyáltalán nem lehetetlen megértenie, hogy a válás egyrészt "bűn", másrészt éppen ő maga rá a bizonyíték, hogy tulajdonképpen lehetetlen is.

Én azt szoktam mondani katolikus körökben, hogy a legbiztosabb alátámasztása az isteni "törvényeknek" éppen az Isten nélkül élő világ.

Ma már jól látható, nagy tömegeken bizonyított tény, hogy lehet olyan világban élni, ahol a házasság felbontható - vagyis

- ahol az ember nem tudja, nincs befolyása rá, hogy a gyerekeit ki és hogyan fogja felnevelni, a feleségével/férjével ki fekszik majd egy ágyban;

- ahol a gyerek nem tudja, ki is az apja, ki az anyja, ki a testvére

- ahol nincs normális kötődés, ami végigkíséri az embert az életén

- ahol addig és akkor vannak az ember mellett, amíg megéri, amíg és amikor a szexuális-gazdasági-társadalmi érdekmérlegen pozitív az egyenlege.

Egészséges, ép pszichéjű, boldog, kiegyensúlyozott, férfi és női identitásukban ép emberek teremnek az ilyen világban.
______

AZ a helyzet, hogy amíg a teremtett világ természeti rendje meg nem változik, addig az Isten sem tudná átírni azokat a törvénykeet, és nem menthet fel senkit alóluk, amiket annak idején meghozott.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 18:06:00

@Izrael misztériuma: (és mathosnak) "Isten nem személyválogató, mint ahogyan a nap is süt ártatlanokra és bűnösökre egyaránt, Jézus küldetése során pedig a társadalom kitaszítottjait szólította meg,"

Még a gazdag ifjú történetét tenném ehhez hozzá, aki nem tudott lemondani a vagyonáról.
"Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."
"Akkor ki üdvözülhet?"
"Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges."

"mit tesz az egyház ezügyben, mennyiben követi a mennybéli Atya akaratát és Jézus Krisztus hívását?!"
Szerintem aki alkalmazta az elvált hitoktató ismerősömet, és nem követelte a kirúgását, az tett valamit ezügyben.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.29. 18:09:14

@jabbok: "Attól még, hogy egy gyerek szülei elváltak, egyáltalán nem lehetetlen megértenie, hogy a válás egyrészt "bűn", másrészt éppen ő maga rá a bizonyíték, hogy tulajdonképpen lehetetlen is."

Még jó, hogy én ugyanezt mondtam, de azért jó beszélgetést magaddal. Mára viszlát.

2014.08.29. 18:13:31

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Jézus meghirdette Isten Országát és helyette eljött az Egyház..."
(Alfred Loisy)

"Isten országa, a várva várt és a maga Isten által megváltoztatott világ helyett valami egészen más – és mily nyomorúságos valami! – jött: az Egyház”.
(Joseph Ratzinger)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.29. 18:18:52

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Köszönöm a gazdag ifjús példát, valóban ide vág. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe. :)

Az ifjúnak jó esélye lett volna tizenharmadikként csatlakozni a tizenkettőhöz. De mégsem csatlakozhatott, mert nem tudott megfelelni a követelményeknek. Krisztus nem volt személyválogató, csak magasra tette a mércét, az ifjú meg kihullott a rostán. Ennyi.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 18:41:16

@khamul:

A helyzet tényleg nem egyszerű. Ukrajna államként eddig nem nagyon létezett. Lehet, hogy mostani állapotában egy kicsit nagyobb, mint indokolt lenne. A Szovjetúnión belül nem volt igazán lényeges, hogy mekkora Ukrajna, ezért Hruscsov következmények nélkül megnövelhette Ukrajna területét. Most azonban Ukrajna jelentős orosz kisebbséggel rendelkezik, akik ráadásul nem elszórva helyezkednek el, hanem egy adott területen. Ők úgy érezhetik, hogy kb két évtizede indokolatlanul vannak elszakítva az anyaországtól.

Szerintem Ukrajna geopolitikai játszótér, ahol a két fő játékos az USA és Oroszország. Jó lenne, ha ezt az ukránok is észrevennék és rájönnének arra, hogy országuk egységének alapfeltétele lenne a kisebbséggel való kiegyezés. Sajnos, nem biztos, hogy ez ma még lehetséges. Ukrajnában létrejött az a helyzet, amikor a szankciók miatt is megszorított Oroszország úgy láthatja, hogy most sok mindent megtehet, veszteni valója pedig egyre kevesebb lesz. Ott áll a határon, a NATO pedig nem kockáztatja a harmadik világháború kitörését azzal, hogy NATO csapatok kerülnek szembe orosz csapatokkal. A játszmában Ukrajna lakói lassanként az áldozat szerepét fogják betölteni. Európa jelentős része (persze nem mindenki) pedig kelletlenül asszisztál ebben a játszmában.

Sziriában az Aszad-rezsimet Oroszország támogatta. Oroszországnak fontos volt ez a földközitengeri jelenlét miatt. Az USA az Aszad-rezsim megdöntésére irányuló “demokratikus” törekvések egyértelmű támogatója volt. Mint annyi más helyen, itt is a darázsfészekbe nyultak geopolitikai játszmájukban, nem véve tudomást például a siita-szunnita ellentétekről, meg még sok másról. Az eredmény az amerikai politika egyik legnagyobb kudarca, az IÁ, amely létrejöttének másik fő oka Irak ugyancsak amerikaiak által okozott destabilizációja.

Most veszem csak észre, hogy olyanról írok, amihez nem igazán értek. Soha nem akartam külpolitikai szakértő lenni.

2014.08.29. 18:55:17

Meg van írva a Héberekének nevezett evangéliumban: Mondá neki egy másik gazdag ember. „Mester, miféle jó cselekedet alapján fogok élni?" Mondá neki: „Ember, cselekedd a törvényt és a prófétákat". Válaszolá neki: „Megtettem". Mondá neki: „Eredj, add el mindenedet és osszd ki a szegényeknek és jöjj követni engemet". A gazdag a fejét kezdte vakarni és nem tetszett neki. És mondá neki az Úr: „Hogyan mondhatod: Megtettem a törvényt és a prófétákat, mikor meg van írva a törvényben: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat? és íme sok testvéred, Ábrahám fiai, öltözködik rongyokba és hal meg az éhség miatt, míg a te házad minden jóval tömött és sohasem jut azokból semmi nekik?" És a mellette ülő' tanítványához Simonhoz fordulva mondá: „Simon, János fia, könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak a mennyek országába!"
(Agrapha. Jézus ismeretlen mondásai)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 18:56:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Szerintem a Föld sója, de amit kidobnak, ha ízét veszti.'

Látod, már itt alapvető eltérés van köztünk, mert az Egyház nem dobható ki, ez teljesen "izét sem veszítheti". A "só" szó inkább az Egyház tagjaira vonatkoztatható. Olvasd el az alábbi idézetet, ez is a Szentírásból való:

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16, 18-19).

2014.08.29. 19:06:17

@matthaios: @vigyüktúlzásbaadolgokat:
az Egyházat nem féltem, de velünk mi lesz???

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 19:10:56

@khamul:

Most jutott eszembe a témával kapcsolatban Graham Greene ötven évvel ezelőtt írt kitűnő regénye: A csendes amerikai.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.29. 19:20:57

@Izrael misztériuma:

'az Egyházat nem féltem, de velünk mi lesz???'

"bízzatok, mert legyőztem a világot' (Jn, 16,33).

2014.08.29. 20:16:38

@matthaios:
Salom, Én vagyok, ne féljetek!

2014.08.30. 00:01:58

@matthaios:

'Szerintem Ukrajna geopolitikai játszótér, ahol a két fő játékos az USA és Oroszország. Jó lenne, ha ezt az ukránok is észrevennék és rájönnének arra, hogy országuk egységének alapfeltétele lenne a kisebbséggel való kiegyezés. '

Ukrajna gazdasága erősen függ a nagy szomszédtól, az orosz GDP pedig tizenötszöröse az ukránénak (csak összehasonlításként: Görögország GDP-je durván tizenegyszerese Ciprusénak.)
Az oroszok tárgyalással is bármit elérhettek volna, ha ez lett volna a céljuk.
Totális naivitás azt hinni, hogy a kisebbségi jogok vezérlik őket, és nem lesz több követelésük, ha magukhoz csatolják az ukrajnai orosz területeket.

Lehet, hogy az amerikaiaknak is vannak hátsó szándékaik, de nem ők tartottak minket jogtalanul megszállva.

2014.08.30. 00:07:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Személyeskedés, a te érvelési hibád. Érvelni kell, nem engem minősítgetni.'

A hozzászólásaidból azért kirajzolódik valamilyen világ- és egyházkép.

"HÁT NEM.
Egy alkoholista rendőrnek is kutya kötelessége megbüntetni az ittas vezetőt."
Az alkoholista rendőrfőnöknek SINCS joga kirúgni senkit CSUPÁN az illető alkoholizmusa miatt.'

Valamit félreértesz. Te írtad, hogy

''Akkor remélem, az intézmény azon tagja utasítja el a jelentkezőt, aki bűntelen. ''

Így nem lehet vezetni egy intézményt. Az igazgatónak akkor is joga és kötelessége elutasítani egy nem katolikus-konform jelentkezőt, ha ő maga sem az Egyház által kívánt módon él.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.30. 08:10:58

@m-athos: "Akkor ha jól értelmezem, te alapvetően legalizálnád a házasságtól független szexuális cselekedeteket." - Nem minden esetben.

"Honnan ez a magabiztosság?
Honnan tudod, hogy mit akar az Isten?
Nap hány óra imádsággal - azaz Istennel - töltött idő mondatja ezt veled? Mennyi böjttel és szexuális önmegtartóztatással tudsz nyomatékot adni szavaidnak?
Mielőtt visszakérdeznél, hogy én honnan vagyok a saját álláspontomban ilyen magabiztos, már előre válaszolok is: az egyházam tanításából. Mert én "hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat", ahogyan azt a hitvallásban imádkozni szoktuk."
Nem kérdezek vissza, és - minden erre irányuló kísértésed ellenére - nem megyek bele a személyeskedésbe.
Nevetségesnek tartom, hogy úgy teszel, mintha csak én lennék ilyen eltévelyedett bárány, miközben a világegyházban lassan, de biztosan többségre jut az az álláspont, amit én is képviselek. Legutóbb Gelantino püspök erősítette meg, hogy igenis szükség van a katekizmus korrekciójára, ld.: kaleidoscope.blog.hu/2014/08/29/galantino_az_elvaltak_es_ujrahazasodottak_is_aldozhassanak

Constantinvus Literator 2014.08.30. 08:58:31

@kaleidoscope:

Kedves Kale, ha jól látom, te még a nevedet sem vállalod a blogodon. Így ez az egész harcos agitáció olyan, mint a Csaba barátunk névtelenül üzengető MDM-je.

csaba carmarthen 2014.08.30. 09:27:30

Azért is jöttem, hogy emlékeztesselek arra, hogy a béke Fejedelme úton van felétek. Amelyik úton eltávozott, azon fog visszatérni.

Eljövetelem olyan biztos, mint a hajnalé.

Azért is jöttem, hogy mindenkinek megmondjam, mi van

az Igazság könyvében

és egyszerû szavakkal megmagyarázzam nektek azt, amit nem értettetek meg.

www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/cdf2005/ratzletter/
www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

..az Igazság könyvében...
nagyfigyelmeztetes.hu/

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 09:50:16

@kaleidoscope:

'az egyházam tanításából'

Amint az a Szentírás, az atyák, a tanítóhivatal dokumentumaiból világosan és egyértelműen kiderül, az Egyház kezdettől fogva vallott tanítása az, hogy a homoszexuális cselekedet bűn. Én inkább ezt fogadom el, mint Galantino püspök ingatag sejtetéseit, amelyeket magától értetődően felkap a mainstream média.

'Nevetségesnek tartom, hogy úgy teszel, mintha csak én lennék ilyen eltévelyedett bárány, miközben a világegyházban lassan, de biztosan többségre jut az az álláspont, amit én is képviselek.'

Tudom, hogy erről álmodozol, de mégis az eltévedt bárány te vagy (persze nem egyedül), mert semmibe veszed az Egyház tanítását egy pár évtizedes "tan" miatt.

csaba carmarthen 2014.08.30. 10:18:04

Együtt forralnak összeesküvést.Leányom, csupán önérdek indítja õket arra, hogy elnyomják hangomat, amely általad hallatszik.

Csalással és elnyomással van tele szájuk.

Kifeszíthetik íjukat és célba vehetnek téged, de õket fogja egymásután megölni az a fegyver, amit készítettek, ha meg nem térnek és nem kötnek békét velem.

E kufároknak mondom: „Gazdagságodat elragadják tõled... és félelembe öltözötten, mezítelenül fogsz ülni a földön. Ha megbánod bûneidet, amelyeket elkövettél, bocsánatot nyersz. Nincs sok idõ hátra! Tartózkodj a rossz cselekedetektõl, és fordulj vissza hozzám! Miért akarsz oly nagyon meghalni, te kufár? Nem telik örömöm abban, hogy megalázzalak téged, aki az én házamból jössz. Bánd meg bûneidet, és élni fogsz! Az Atya áldásra nyújtja kezét azok felé, akik keresik õt, te kufár. Böjtölj, könyörögj az Atya kegyéért, és Õ meg fog hallgatni téged.”
www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

Azért is jöttem, hogy mindenkinek megmondjam, mi van

az Igazság könyvében

és egyszerû szavakkal megmagyarázzam nektek azt, amit nem értettetek meg.
www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/cdf2005/ratzletter/

..az Igazság könyvében...
nagyfigyelmeztetes.hu/

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 12:26:29

@khamul: "Így nem lehet vezetni egy intézményt. Az igazgatónak akkor is joga és kötelessége elutasítani egy nem katolikus-konform jelentkezőt, ha ő maga sem az Egyház által kívánt módon él."

Márpedig ez a házasságtörő asszony modern kori megkövezésének csimborasszója. Ki fogja elutasítani az alkoholista főpapot? Ha ő maga alkoholista, akkor milyen jogon utasít el egy alkoholista, elvált, parázna stb. jelentkezőt?
Mi ez, székfoglaló? Ti előbb értetek a székhez, ezért lerugdoshattok róla mindenkit, aki később jön, és ugyanúgy él, mint ti? Nem értek ezzel egyet, ezért nem járok templomba, és nem azért, mert nem vagyok jó katolikus.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 12:49:18

@matthaios: Igen, ezen a Péter-kérdésen már én is sokat gondolkodtam. :) Nem megkerülhető ő, és őt nem is fogják kidobni. Viszont nehezen tudom elképzelni, hogy Péter nevét afféle adu-ászként lobogtathatná bármely késői utód.
Tehát lehet, hogy én tévedek, te viszont nem győztél meg arról, hogy a Kat. Egyház ne lenne só.

Nem elég világos beszéd ez?: Az apostolok feladata.

13 Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. 14 Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. 15 S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. 16 Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Na most lefordítva ezt a topik-témára: szerintetek páros lábbal kell elhajtani az alkoholistát, elváltat, leszbikust a katolikus öregek otthonának még a környékéről is. Szerintem sokkal keresztényibb az az ateista gyár, amelyik alkalmazza mindháromat, ha amúgy a munkájuk rendben, pláne ha kedves-rendes emberek.
Persze nem mondom, hogy ne lenne jó, ha az alkesz leszokna, de ha mondjuk 60 éves, nem fogom abajgatni, ha már csak két éve van a nyugdíjig. Viszont az elvált és a leszbikus kapcsolatban élő, nem tudom, hogyan változtathatná meg a helyzetét. Házasodjon újra azzal, akitől már egyszer elvált ill. rúgja ki a leszbikus párját, mintha elválna?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 12:52:41

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Bocs, ez kimaradt.

... szerintetek páros lábbal kell elhajtani az alkoholistát, elváltat, leszbikust a katolikus öregek otthonának még a környékéről is, mert azzal tesztek neki jót, és a közösségnek jó példát mutattok. Szerintem sokkal keresztényibb az az ateista gyár, amelyik adott esetben alkalmazza mindháromat,

vaccinium 2014.08.30. 13:05:49

@Izrael miszté riuma: "van-e garancia arra, hogy egy keresztény hitelesen képes közvetíteni a keresztény értékeket,"
Persze, hogy nincs, egy keresztényre lebontva legalábbis. Az itteni vitáról nem először jut eszembe az alábbi hasonlat: a keresztények olyanok, mint az ablaküveg, Jézust kell rajtuk keresztül látni. Különböző mértékben, de mindannyiunk piszkos üveg. És az sem mindegy, hogy aki ránk - vagy akár az egyházra - néz, az arcot próbálja kivenni az üveg mögött, vagy a sárfoltokat számolgatja.
"egyáltalán, mik is azok a keresztény értékek? "
Teljesen igazad van, bármit érthető alatta, személyes tapasztalatoktól és beállítódástól függően. Itt a korábbi hozzászólásban emlegetett példamutatás, misszió szinonimájaként használtam a keresztény értékek közvetítése kifejezést.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 13:07:28

@kaleidoscope: Úgy látom, a püspök inkább az elváltak és melegek áldozásával foglalkozik, és ez szerintem elkülönül a bűn-e ez vagy az témától, és ezt talán érdemes lett volna az összefoglalódban hangsúlyoznod. Amúgy szerintem Galantino atya különösen a 20-dik sor szellemében dolgozik (mármint jó értelemben). Tehát nem megszüntetni akarja a törvényt, hanem felülmúlni, ahogyan azt az írástudók alkalmazzák. Remélem, jó a megérzésem. :)

Az ószövetségi törvény tökéletesítése.

17 Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. 18 Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. 19 Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. 20 Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 13:12:02

@khamul:

‘Ukrajna gazdasága erősen függ a nagy szomszédtól’

Ez kétségtelen, ezért felelőtlenség az ukránokat a testvér nép, az oroszok ellen “hergelni”. A hireket olvasva úgy láttam, hogy a tárgyalások legföbb akadálya a nyugatról támogatott, majdan-i új “elit” volt. Ahogyan a helyzet mérgesedett, Oroszország gondoskodott arról, hogy a geopolitikai játszmában el ne veszítse a számára igen fontos krimi támaszpontokat. Igen kellemetlen lenne számára itt NATO erőket látni, nem beszélve arról, hogy a Krim Nagy Katalin óta orosz.

Ahogyan a játszmában a téteket emelik (szankciók stb.), Oroszország egyre inkább abba helyzetbe kerülhet, hogy újabb lépéseket is megtehet már újabb veszteségek nélkül. Mi viszont egyértelműen a játszma vesztesei közé tartozunk, pedig nem is veszünk részt benne igazán. Még meg is fázhatunk (persze az ukránokkal együtt).

Szerintem Obama még elődjénél is alkalmatlanabb az elnöki posztra, pedig elődjén már nehéz túl tenni. Egy Jusztiniánosz császár (482-565) képes volt a hanyatló római birodalomba életet lehelni, úgy, hogy Bizánc ezer évvel élte túl őt. A hanyatló Nyugat vezető államában viszont egyre alkalmatlanabb vezetők jönnek. Fordulhat ez még?

Már megint politizáltam.

vaccinium 2014.08.30. 13:20:57

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "@vaccinium: "Szerinted mit jelent, hogy egy intézmény katolikus?
A moszlim, a parázna, vagy a józanul dolgozó ateista fogja hitelesen közvetíteni a keresztény értékeket?"

Kinek? A virágoknak és az öregeknek, miközben ételt oszt, vagy kertészkedik? Miért ne közvetíthetne olyan értékeket, mint az empátia, elfogadás és segítőkészség?"
Miért ne lehetnének az öregeknek spirituális igényeik? Sokszor rugalmatlanabbak is, bármennyire nem helyes tőlük, de zavarhatja őket egy alkoholista vagy leszbikus kertész. Nem hiszem, hogy a földi élet utolsó szakasza kevésbé meghatározó, mint az iskoláskor.
@Izrael misztériuma: kérdése tökéletesen fején találta a szöget - azt hiszem, nem ugyanazt értjük "a keresztény értékek" kifejezésen. Én nem is kedvelem, mert az értékek emlegetésekor előfordulhat, hogy megfeledkezünk ezek forrásáról és átcsúszunk észrevétlenül a kereszténységből a humanizmusba. Aki nem tudja, kitől kapta a kedvességét, talán kevésbé tudja a körülötte lévőket elvezetni hozzá.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 13:24:04

@matthaios: "Egy Jusztiniánosz császár (482-565) ... A hanyatló Nyugat vezető államában viszont egyre alkalmatlanabb vezetők jönnek. Fordulhat ez még?"

Komolyan, nektek mathosszal fizetnek azért, hogy mindennek csak az egyik oldalát lássátok, vagy alapból örültök, ha fél szemmel néztek? Nyugaton volt egy Nagy Károly, aki egy Gergely pápával karöltve tkp. átmentett mindent Rómából, ami fontos volt.
Obamán fanyalogsz, de azért Putyin olyan nagyon álomférfi, igaz?

YganA 2014.08.30. 13:24:38

Ha csak a mostanában gyakran előforduló, változatos formájú-színű-áramlású-tömörségű-… felhőmozgásokra gondolok (oly szívesen bámulom őket), amelyek mindezzel együtt cseppecske részét képezik a világmindenség mindenféleségének, sokszínűségének, árnyaltságának, különösnek tartanám, ha Istenünk számára az emberek összesen három kockába beférnének az egyik legnagyobb prioritású szempont mérlegelésénél: tiszta élet, szex csak házasságban (férfi-nő), parázna élet.

Mi lehet Isten véleménye pl. a szerelemről? Az emberek elég sokat daloltak, írtak, szoboroltak, sírtak, sóhajtoztak, virultak, haltak emiatt… És ő? Csupán a három kocka van? Belefér minden azokba?

És a tartós, ember-ember közötti szeretetről? Amikor segítünk, mellette állunk, megvédjük, bízunk benne,lemondunk érte, ha kell, csillog a szemünk, ha egymásra nézünk, erőt adunk egymásnak, együtt élünk-halunk.

És mi lehet Isten véleménye arról, ha ugyan az első két kockában vagyunk, de igazán nem is tudjuk, mi az a szeretet?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 13:29:35

@vaccinium: "Sokszor rugalmatlanabbak is, bármennyire nem helyes tőlük, de zavarhatja őket egy alkoholista vagy leszbikus kertész."

Ha valakinek az a spirituális igénye, hogy nehogy egy leszbikus kísérje a mobilvécére, akkor lehet. Szerintem fontosabb, hogy egy empatikus, segítőkész ember cserélje alattam a pelenkát, ne egy biorobot. De amúgy próbálom megérteni, hogy mire gondolsz.

"Nem hiszem, hogy a földi élet utolsó szakasza kevésbé meghatározó, mint az iskoláskor."
Arról írt jabbok, hogy a gyerekeknek szerinte rossz példát mutathat egy meleg. Erre írtam, hogy öregeknél talán nem áll fenn ennek veszélye.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 13:52:38

@vaccinium: "átcsúszunk észrevétlenül a kereszténységből a humanizmusba. Aki nem tudja, kitől kapta a kedvességét, talán kevésbé tudja a körülötte lévőket elvezetni hozzá."

Tegyük fel, neked kell felvenned a nővért a kat. öregek otthonába, és három jelentkezőből választhatsz:
1. Őrmester típus, akitől félnek az öregek, nagyon vallásos.
2. Leszbikus, a munkája nagyon jó, nagyon vallásos.
3. Humanista, a munkája nagyon jó, egyáltalán nem vallásos.
Kit választanál?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 13:55:25

@YganA: "különösnek tartanám, ha Istenünk számára az emberek összesen három kockába beférnének az egyik legnagyobb prioritású szempont mérlegelésénél: tiszta élet, szex csak házasságban (férfi-nő), parázna élet."

Ez a nagy kérdés, szerintem is.
Sokszor eszembe jut, amit egyszer a tisztaság-házasság témában írtál. "annyi mindenről szól még egy házasság"

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.30. 14:32:28

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Nem értek ezzel egyet, ezért nem járok templomba, és nem azért, mert nem vagyok jó katolikus."

Viszont amióta nem jársz templomba, azóta már nem vagy jó katolikus.

Szentmisén részt venni, bizonyos rendszerességgel gyónni és áldozni nem egy választható szabadidős tevékenység, hanem katolikusoknak KÖTELEZŐ.

Valahol szomorú, hogy a saját csapdádba estél: eleve elutasítasz olyasmit, amit nem is ismersz, mert esélyt sem adtál magadnak arra, hogy megismerd.

Csak azt tudom javasolni, hogy keress egy számodra szimpatikus papot, járjál el hozzá misére és ha lehet, valami hittan-félére vagy Biblia-körre.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 15:09:20

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Komolyan, nektek mathosszal fizetnek azért, hogy mindennek csak az egyik oldalát lássátok, vagy alapból örültök, ha fél szemmel néztek?'

Hát ez egy igazi, jó érv. Egyébként valóban nem tudlak meggyőzni. Csak arra a szerény lehetőségre gondoltam, hogy hátha egyszer megpróbálod megérteni azokat is, akikkel beszélgetsz. Még így is túl optimista voltam?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.30. 15:20:55

@kaleidoscope:
"Nevetségesnek tartom, hogy úgy teszel, mintha csak én lennék ilyen eltévelyedett bárány..."

Valamit félreértesz, egyáltalán nem teszek úgy, sem ezen a blogon, sem máshol.

"...nem megyek bele a személyeskedésbe."

Pedig néha talán lehet, hogy érdemes lenne.
Na persze nem "abban" az értelemben személyeskedni, de a személyes tudásról, a személyes tapasztalatokról is számot adni, nem csak a személyes véleményt ismertetni.
Persze nem vagyunk egyformák és erre senki nem kötelezhető.

De akkor most én is eltekintek a személyestől, és általánosságban beszélek. Bár igaz, konkrét eseteket összegezve.

Itt a blogon, de "valós világban" is, belefutok olyan emberekbe, akik magukat határozottan katolikusnak vallják.

Elkezdünk beszélgetni valamiről, aztán kiderül, hogy azt a valamit, teljesen másképp értelmezik, mint a katolikus egyház. Aztán a beszélgetés folytán apránként az is kiderül, hogy a legalapvetőbb teológiai fogalmak alatt is teljesen mást értenek, mint ahogy azt a katolikus teológia tanítja. Például mi az hogy 'kinyilatkoztatás', mi az hogy 'bűn', mi az hogy 'szentség'.

Aztán hetek-hónapok múlva visszatérünk ugyanarra vagy másik témára, és kiderül, hogy még mindig nem tudja, hogy mi az a 'kinyilatkoztatás', 'bűn' vagy 'szentség'. Vagyis hetek-hónapok óta nem beszélgetett erről a papjával, nem vett le a polcról egy szakirodalmat, nem hallgatott meg egy prédikációt.

De azért ő katolikus, és nem rejti véka alá kritikus véleményét arról a katolikus egyházról, amit igazából nem is ismer.

Az ilyen ismerőseim többsége váltig állítja magáról, hogy ő buzgó hívő - és közben el sem tudja képzelni, hogy mennyire meglátszik az rajtuk, hogy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak ímmel-ámmal gyakorolják vallásukat.

Ebből a szempontból üdítő kivétel volt @vigyüktúlzásbaadolgokat: mostani 'coming outja', amikor nyíltan beismerte, hogy ő valójában nem is jár templomba.

Nem tudom érted-e, hova akartam mindezzel kilyukadni...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 15:50:50

@YganA:

‘az egyik legnagyobb prioritású szempont mérlegelésénél: tiszta élet, szex csak házasságban (férfi-nő), parázna élet’

Valójában ez csak egy szempont. Ez a blog azonban néha már csak a homoszexualitásról szól, jóllehet ezt a témát a blog posztjainak csak jelentéktelen része érinti (ha egyáltalán). A helyzet viszont az, hogy az Egyház erről szóló tanítása ismételten és szinte állandóan támadva van ezen a blogon. Ez tényleg sajnálatos helyzet.

‘És mi lehet Isten véleménye arról, ha ugyan az első két kockában vagyunk, de igazán nem is tudjuk, mi az a szeretet?’

Hogy mi a szeretet, azt leginkább Istentől, a megtestesült Igétől, Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg. A “szeretet” az egyik leginkább elkoptatott, szinte érzelgőssé koptatott szó. Pedig “úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). A szeretet abban nyilvánul meg, hogy jót akarok annak, akit szeretet. Az ember számára viszont a legnagyobb jó az üdvösség. A szeretet tehát arra indít, hogy akit szeretek, annak az üdvösségét akarjam.

2014.08.30. 16:12:38

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Márpedig ez a házasságtörő asszony modern kori megkövezésének csimborasszója. Ki fogja elutasítani az alkoholista főpapot? Ha ő maga alkoholista, akkor milyen jogon utasít el egy alkoholista, elvált, parázna stb. jelentkezőt?'

Krisztus jogán:

'„Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. TEHÁT MINDAZT, AMIT MONDANAK, TEGYÉTEK MEG ÉS TARTSÁTOK MEG, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.' (Máté 23 3,4)

Az Egyház nem azért egyház mert csupa jó és hiteles ember van benne. Erre törekedni kell, de a hatalom gyakorlásának feltételéül szabni nem lehet.

'Mi ez, székfoglaló? Ti előbb értetek a székhez, ezért lerugdoshattok róla mindenkit, aki később jön, és ugyanúgy él, mint ti? Nem értek ezzel egyet, ezért nem járok templomba, és nem azért, mert nem vagyok jó katolikus. '

Téves fogalmaid vannak az Egyházról. M-athos és matthaios ezt már szerintem részletesen kifejtették.

2014.08.30. 16:25:53

@matthaios:

'Ez kétségtelen, ezért felelőtlenség az ukránokat a testvér nép, az oroszok ellen “hergelni”.'

Nem akarom lebecsülni az ukrán nacionalizmust, de az oroszokat sem kellett nagyon hergelni. Oroszország egy puskalövés nélkül megkaphatta volna, amit akart, csak akkor Putyin kevesebb hazafias beszédet tarthatott volna.

Azt józanul tudomásul lehet venni, hogy Ukrajna az orosz érdekszféra része. Könnyen lehet, hogy a nyugati vágyak túlzottak és irreálisak voltak. Nem ez lenne az első eset.
Ettől még Oroszországnak nincs joga fegyverhez nyúlni - ráadásul felesleges is, annyira jók a pozíciói. Nem hiszem, hogy bármi történhetne Ukrajnában, amiről az oroszok ne szereznének azonnal tudomást.

YganA 2014.08.30. 16:31:45

@matthaios: " A szeretet tehát arra indít, hogy akit szeretek, annak az üdvösségét akarjam."

Ok. De gondoljuk csak át, konkrétan mit tehetek a szerettemért most, holnap, stb.

Mert nem hiszem, hogy az a megoldás, mint egyszeri ismerősöm esetén: addig noszogatta-bökdöste csibész életet élt haldokló apját a kórházi ágyon, míg az ki nem sóhajtotta: Jézus.

Tán inkább törekednem kéne, hogy ne váljon testileg-lelkileg beteggé, sérültté, torzzá , akit "szeretek". Legyen mit ennie, módja a harmonikus életre, tehesse talentumai szerint a dolgát, ne szorongjon, ne érezzen megalázottságot, tudja, hogy értékes a világban, stb. Persze, amennyire mindezért én tehetek. És akkor talán nagyobb valószínűséggel az üdvösség felé vezető úton fog haladni, mint fordított esetben. Ilyesmi - szerintem - a szeretet.

Amikor osztályozzuk az embereket: jó katolikus, nem jó katolikus, nem katolikus jó, nem katolikus nem jó - ez szeretet? Tudjuk mi azt, hogy melyikőnk jár igazabban az üdvösség felé vezető úton?

Az egy kérdés, hogy eddig mit öntött törvénybe az Egyház. A következő kérdés lehet: nem kéne a BTK-t néha átnézni? Szentlélek segítségével, jószándékkal, okosan?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.30. 17:13:04

@YganA: "Amikor osztályozzuk az embereket: jó katolikus, nem jó katolikus, nem katolikus jó, nem katolikus nem jó - ez szeretet? Tudjuk mi azt, hogy melyikőnk jár igazabban az üdvösség felé vezető úton?"

Mivel pont az imént minősítettem jómagam is az egyik fórumtársunkat, ezért megszólítva érzem magam. :)

Sokan teszik fel az ezeket a kérdéseket, szinte már-már közhellyé kezd válni. De nem biztos, hogy minden esetben ezek azok a kérdések, amiket célravezető feltenni.

Itt és most nekem egy kicsit maszatolásnak és a problémák elfedésének tűnik ezen kérdések felvetése. Természetesen tudom rólad, hogy nem a maszatolás, hanem inkább a békítés szándéka vezérelt. :)

És most akkor a konkrét válaszok:

Először is, nem egymást minősítjük, hanem mindenkit a saját helyzete, állapota minősít. Vagy hogy még pontosabb legyek, ki-ki a saját helyzete, állapota által minősítteti saját magát. Más kérdés, hogy ezt a fennálló helyzetet egy másvalaki önti szavakba, másvalaki mondja ki. Az adott helyzet és az abból fakadó minősítés akkor is fennáll (és Isten számon ezt tartja!) ha éppenséggel senki sem mondja ki.

Hogy szeret-e ezen "minősítés" kimondása? Határozottan IGEN, mert ahogy @matthaios: írta fentebb, a másik ember üdvössége érdekében történik.

És hogy tudjuk-e mi azt, hogy ki jár igazabban az üdvösség felé vezető úton? Nyilván erre az lenne a kötelezően rávágandó válasz, hogy nem tudjuk, és nem is tudhatjuk. És ez alapvetően igaz is. Nem tudhatjuk, ki jár "igazabban".

Viszont azt tudjuk, hogy ki "hogyan", "milyen módon" jár ezen az úton. Ugyanis van egy meglehetősen konkrét tanításunk arról, hogy mi mindenre is kell törekedni ezen a bizonyos üdvösség felé vezető úton. Az pedig a kívülállók számára is nagyon látványos, hogy ezek a bizonyos törekvések megtörténnek-e avagy nem történnek meg földi zarándoklatunk során.

Nyilván aki alapvetően alázatos, templomba jár és igyekszik minél jobban megismerni Egyháza életét és tanítását; az nem egy súlycsoport azzal a személlyel, aki nem jár templomba, nem ismeri és nem is akarja megismerni Egyházát, de azért nyilvánosan támadja azt.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.30. 17:24:17

@m-athos: "Nem tudom érted-e, hova akartam mindezzel kilyukadni..." - azt hiszem igen. Értem, és látom (különösen itt, ezen a blogon), hogy vannak, akik szerint csak az tekintheti magát katolikusnak, aki tudja, hogy a KEK szerint mi az a 'kinyilatkoztatás', a 'bűn' vagy a 'szentség', és mindezt teljes egészében úgy fogadja el, ahogy az a KEK-ben olvasható. Az ilyen emberek szerint nem az a lényeg, hogy valaki hisz-e az egy, élő, igaz Istenben, aki teremtette az eget és a Földet. Szerintük nem az fontos, hogy valaki hisz-e Jézus Krisztusban, őt Isten egyszülött fiának tartja-e, aki a világ kezdete előtt született, Isten, az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten, a valóságos Istentől, aki született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Szerintük az sem fontos, hogy valaki hisz-e abban, hogy Jézus értünk, emberekért leszállt a mennyből, megtestesült a Szentlélek által, Szűz Máriától, majd értünk elítélték, és megfeszítették, meghalt, és eltemették, de harmadnapra feltámadt az Írások szerint, felment a mennybe, ott ül a Mindenható Atyaisten jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket, és holtakat, és országának nem lesz vége. Szerintük az sem fontos, hogy valaki hisz-e a Szentlélekben, aki urunk, és éltetőnk, aki az Atyától és a Fiútól származik, és akit ugyanúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Nem tartják azt sem fontosnak, hogy valaki hisz-e egy szent, egyetemes, azaz katolikus Anyaszentegyházban, vallja-e az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várja-e igaz hittel a holtak feltámadását, és az eljövendő örök életet. Mindez szerintük nem lényeges, csak az, hogy tudja, hogy a KEK szerint mi az a 'kinyilatkoztatás', a 'bűn' vagy a 'szentség', és mindezt teljes egészében úgy fogadja el, ahogy az a KEK-ben olvasható. Ha igen, akkor tarthatja magát katolikusnak, ha nem, akkor nem. Ugye jól értem, hogy hova akartál kilyukadni?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 17:35:08

@YganA:

‘Amikor osztályozzuk az embereket’

Nincs itt szó emberek osztályozásáról. Legfeljebb az ember cselekedeteinek osztályozásáról. Ez az osztályozás viszont nem önkényes, hanem objektív. Valami nem azért bűn, mert az Egyház annak mondja, hanem azért, mert ez szembefordít Istennel, a létezés forrásával. Az elkövető sajátmaga és környezete létét rongálja. Az Egyház, amikor valamit helytelennek mond, erre hívja fel a figyelmet. Ez szükséges lehet, mert az elvakított vagy becsapott értelem ezt nem mindig ismeri fel.

Ma sem vesztette el aktualitását Jézus mondása: “Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8,36). Az ember sokszor konkrét példákon keresztül tapasztalja, hogy a teljes testi és bizonyos értelemben véve szellemi jólét biztosítása önmagában véve mennyire elégtelen. Talán erről is szól a nyugati kultúra válsága. Még a testi stb. jóllétről való gondoskodás sem fedheti el azt, hogy az ember végső célja, boldogsága nem ezekben van. Ezek csak eszközök az úton. A végén ez úgy is kiderül, amikor ezek eltűnnek, akármit is teszünk.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.30. 17:43:38

@kaleidoscope: Ezzel most öngólt lőttél:
"Nem tartják azt sem fontosnak, hogy valaki hisz-e egy szent, egyetemes, azaz katolikus Anyaszentegyházban, "

De pontosan ezt tartom fontosnak, nem véletlenül idéztem neked a hitvallás ezen sorát, nem is olyan régen :)

Ideje lenne tehát egy kicsit közelebbről is megismerned ezt az "egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat". Mit jelent, hogy 'egy', mit jelent hogy 'szent', mit jelent hogy 'egyetemes', mit jelent hogy 'apostoli', egyáltalán mi is az 'egyház' és hogy mit is tanít.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 18:00:37

@kaleidoscope:

Olyan dolgokat állítasz szembe, amelyek nyilvánvalóan összetartoznak, egymástól elválaszthatatlanok. És persze megint a veled egyet nem értők kapják meg. Ők a hitetlenek stb stb. Szerintem jobban kellene tisztelned hitvallásainkat. A kiborulás helyett más megoldás is lenne. Ennek ugyanis nem mi vagyunk az okozói, mert a feszítő ellentmondásokat nem mi okozzuk, csak erre felhívjuk a figyelmet. Ha viszont ezt nem tenném, valamit elmulasztanék. Legalábbis így látom. Jézus mindig veled van, soha sem hagy el.

YganA 2014.08.30. 18:07:27

@m-athos: Kedves Tanítóbácsi!

Tudom én, ki a jó gyerek: szépen köszön, megeszi az ebédjét és vigyáz a holmijára. Én nem köszöntem, kihánytam a főzeléket és tintával leöntöttem az új ruhámat. A szüleim mégis szerettek. Pedig még folyton kérdeztem is: de miért, de miért?

Le van az írva, hogy tilos a miért? Meg: mi lenne, ha? Egyszerűen el kell dobni az agyadat, ha jó akarsz lenni? Különben "támadsz"?

Ha valaki nem a teológia doktora, attól még lehetnek érdekes kérdései. Ahogyan a teológia doktorainak is vannak néha.

Köszönöm, hogy bár közhelyes dolgokat is mondok, békítő szándékot tételezel fel rólam. (Ámbátor azt hiszem, nem ez volt a szándékom, csak néha nagyon nem értem, hogy miért nem értjük meg egymást.)

:-)))

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 18:14:17

@m-athos: "mostani 'coming outja', amikor nyíltan beismerte, hogy ő valójában nem is jár templomba."

Ha én ezt már tízszer nem írtam le ezen a blogon, akkor egyszer sem. :) Még pacsyval is megbeszéltük, hogy milyen szépet, biztatót írtam neki a cölibátusról, pedig én nem is járok templomba.

"eleve elutasítasz olyasmit, amit nem is ismersz, mert esélyt sem adtál magadnak arra, hogy megismerd."
Nem kell ez a duma. :) Bizonyítsd be, hogy rosszat mondtam, akkor azzal meggyőzöl. Amíg nem, addig joggal érzem, hogy nekem van igazam. Ismétlem: nem azért nem járok nem templomba, mert nem szeretnék, hanem mert ez az egyetlen eszközöm arra, hogy tiltakozzam a kirekesztés ellen, amit az Egyház folytat szerintem.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 18:29:01

@kaleidoscope: "Mindez szerintük nem lényeges, csak az, hogy tudja, hogy a KEK szerint mi az a 'kinyilatkoztatás', a 'bűn' vagy a 'szentség', és mindezt teljes egészében úgy fogadja el, ahogy az a KEK-ben olvasható."

Ott a pont nálad!! :) Csatlakozom hozzád, mert egyetértek azzal, amit fölsoroltál, hogy miben hiszel. Azt is jól leírtad, hogy mivel vitázunk: a bűnösökhöz való hozzáálláson, a szentségek kiosztásának gyakorlatán. És leírod, hogy minket itt ezért elítélnek, lenéznek egyesek: mert ezen vitatkozni merünk. Én úgy érzem, az igazságért üldöznek minket, ezért nem szabad elkeserednünk.

YganA 2014.08.30. 18:51:42

@YganA: Kiegészítés. Tinta: kék folyadék, amibe belemártva a tollat (fémhegyű íróeszköz) írtunk a múlt évezredben (írás: betűk és egyéb írásjelek rögzítése kézzel, nyomtatógép nem lévén).

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 18:52:04

@khamul: "TEHÁT MINDAZT, AMIT MONDANAK, TEGYÉTEK MEG ÉS TARTSÁTOK MEG, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.' (Máté 23 3,4)"

Nem tudom, miért nem volt érthető előzőleg a válaszom, ezért újra leírom. Szerintem egyértelmű a kiemelt sor: pl. a Teremtés könyve a szabály, a törvény, amit az írástudók hirdetnek, ezért ezt tartsuk meg.
De ha az írástudók a Ter. könyvére hivatkozva kirúgják a leszbikus alkalmazottat, azt véletlenül se kövessük, hisz nem azt cselekszik, amiről beszélnek. Én ugyanis nem szeretnék senkivel kirekesztő lenni.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.08.30. 18:54:34

@YganA: "Tinta: kék folyadék, amibe belemártva a tollat"

A golyóstollat is el lehetett maszatolni írás közben, mikor összegyűlt egy csepp a végén. Igaz kiönteni nem lehetett. :)

YganA 2014.08.30. 19:12:56

@matthaios:
"Valami nem azért bűn, mert az Egyház annak mondja, hanem azért, mert ez szembefordít Istennel, a létezés forrásával. Az elkövető sajátmaga és környezete létét rongálja. "

Ez egy érdekes mondat. Mivel úgy vélem, az Egyház szerint nem pontosan azok a bűnök, amelyek "szembefordítanak I-nel, ..." Sokkal merevebbnek, olykor következetleneknek találom a hivatalos bűnöket a valóságosnál. Éppen ez az az ellentmondás, amivel a "reformerek" küszködnek.

És ilyenkor jön a fő érv: EZ katolikus, AZ meg nem. Vagy Fradi pályán Vasas drukker...

A testi-lelki jólét alatt nem kell valamilyen eszeveszett mohóságot, tobzódást érteni. Nem gondolok semmiféle extrém dologra. Csupán a mindennapi kenyerünk szimbólum jelentésére. Azt gondolom, Isten nem sértődik meg, ha nem egyedül kell erről gondoskodnia, hanem mi is segítünk egymáson. Ettől még nem lesz itt a rothadó kapitalizmus és a fékevesztett fogyasztói társadalom világa.

Constantinvus Literator 2014.08.30. 19:37:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Ma egy református egyházi intézményben voltam egy rendezvényen. Az intézmény egyik alkalmazottja sátánista polóban jött-ment, szolgálta fel a kávét stb. Ez akkor most szerinted rendjén van?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.08.30. 19:40:35

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "egyetértek azzal, amit fölsoroltál, hogy miben hiszel" - Ez a mi hitünk. Az Anyaszentegyház hite, amelyet boldogan vallunk meg Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Ez a lényeg, és ha minket itt azért elítélnek, vagy lenéznek egyesek - ahogy írtad -, mert ezen vitatkozni merünk, akkor én is úgy érzem, hogy az igazságért üldöznek minket, ezért nem keseredek el :-)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 19:52:18

@YganA:

'Mivel úgy vélem, az Egyház szerint nem pontosan azok a bűnök, amelyek "szembefordítanak I-nel, ..." Sokkal merevebbnek, olykor következetleneknek találom a hivatalos bűnöket a valóságosnál.'

Ha a konkrét esetekre gondolsz, nincs szó következetlenségről. Erről szól az erkölcsteológia. Az emberi értelem azonban néha el van vakítva, illetve becsapható (például a korszellem, média stb. által), ezért az Egyháznak joga és kötelessége, hogy az ilyen esetekben az emberek üdvössége érdekében nyilatkozzon. Akit a részletes okfejtések érdekelnek, ezek sokszor megtalálhatók a nyilatkozatokban, de inkább az erkölcsteológiai művekben. A lényeg azonban az, hogy az Egyház joga és kötelessége, hogy nyilatkozzon. A katolikusnak pedig kötelessége, hogy ezeket a nyilatkozatokat tisztelettel fogadja.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 20:00:31

@kaleidoscope:

'Ez a lényeg, és ha minket itt azért elítélnek, vagy lenéznek egyesek'

Már bocsáss meg, de ki ítél el és üldöz itt téged mert például a hitvallást vallod?

2014.08.30. 20:08:37

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'ha az írástudók a Ter. könyvére hivatkozva kirúgják a leszbikus alkalmazottat, azt véletlenül se kövessük, hisz nem azt cselekszik, amiről beszélnek. Én ugyanis nem szeretnék senkivel kirekesztő lenni.'

Jézus se volt az, de nem mosta össze a dolgokat:

'Én sem ítéllek el. Menj, DE TÖBBET NE VÉTKEZZ'

'„Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed.'

Ha valaki kitart az Egyházétól eltérő véleménye mellett, annak miért lenne helye egyházi intézményben?

Továbbra sem világos, hogy miért NE rúgja ki az -akár egyébként alkalmatlan- igazgató az alkalmatlan beosztottat?

Hogy képzelsz el egy katolikus intézményt? Jön egy tökéletes ember és felépít egy tökéletes struktúrát?

YganA 2014.08.30. 20:09:12

@matthaios: Tisztelettel jelentem, hogy fogadtam.

A gond csupán az, hogy e katonás fegyelem a valóságban nem-igen működik tapasztalataim szerint.

Lehet, hogy a jó katolikusok egy kézen megszámlálhatóak? (És mind itt vannak a blogtársak között:))

Eszembe jutott nagymamám. Minden nap 10-12 ember számára főzött, vasárnap is. Sparhelten, mirelit, stb. nélkül. Nem járt templomba. Istennel viszont barátságban volt. A kis különutas.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.08.30. 23:16:25

@YganA:

Nem katonás fegyelemről van szó, hanem annak felismeréséről, hogy az Egyház Jézus Krisztus irántunk való szeretetének a jele, a 2. Vatikáni Zsinat szerint az üdvösség szentsége a világ számára. Ha ezt nem látják, akkor az Egyház csak egy nyűg, egy külön utak által megkerülendő valami, tanítása pedig idejét múlt ócskaság. De nem ez a valóság.

Nem szeretem a "jó katolikus" kifejezést. Hogy ki Isten barátja, azt szerintem Isten dönti el. Ő mindenesetre mindenkit meghívott erre.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.30. 23:31:33

@YganA:
"Én nem köszöntem, kihánytam a főzeléket és tintával leöntöttem az új ruhámat. A szüleim mégis szerettek."

Igen, ez így van, mondjuk úgy három éves korig. Tizenhárom éves korban már összevonják a szemöldöküket a szülők. Huszonhárom éves korban pedig családi háború van ilyen esetben.

A mennyei Atyánk persze más, mint a mi, szeretett földi szüleink. A mennyei Atyánk kegyelme végtelen.

Pontosan ezért nem szabad visszaélni vele, mert ha a végtelen kegyelemmel visszaélünk, akkor a végtelen kárhozat lesz a sorsunk.

Ezzel most újat mondtam? Szeretném, ha nem.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.31. 00:23:33

Kedves @vigyüktúlzásbaadolgokat: és @kaleidoscope:

Csak dióhéjban, tömörítve. Előkerült a hitvallás, teljesen jogosan.

A hitvallás a keresztény hit legtömörebb megfogalmazása. Valamelyik régi atya (kb. az 5. században) azt mondta, hogy a teológiára csak azoknak van szükségük, akik nem értik a hitvallást.

Aztán persze kialakult a teológia is, mint az egyház hivatalos tanítása, és irodalma megtölt néhány könyvárat.

És persze szükségszerűen a teológiai irodalommal párhuzamosan kialakult annak zanzásított, hétköznapi ember számára is érthető és memorizálható változata, a katekizmus.

Illetve katekizmusok, mert több ilyen is volt, van és lesz. Ezek a katekizmusok tartalmilag egymástól nem különböznek, mindegyik ugyanaz írja le, azaz az egyház teljes tanításának lényegét. Csak éppen az adott olvasóközönség befogadóképességéhez igazítva.

És lássatok csodát, a katekizmusokat mi alapján szerkesztik? Nem a teljes teológiai irodalom struktúrájából vezetik le, hanem a hitvallásból.

Tehát: hitvallás=katekizmus=teológia.
Tartalmilag nincs semmi különbség a három között. Az egyik (a hitvallás) tömörebben, a másik (a katekizmus) részletesebben fejti ki ugyanazt az egészet (a Tanítást).

Olyan, mint ha ugyanazt a képet néznéd 200x300 vagy 400x600 vagy 2000x3000 pixeles felbontásban.

---

P.S.: Én kérek elnézést, hogy ismét bunkó voltam, és olyant mertem mondani, amit már bérmálkozáshoz tudnotok kellett volna. Vagy utána sem elfelejteni.

YganA 2014.08.31. 08:30:36

@m-athos: Lehet, hogy a két végtelen között nincs is akkora különbség? Hiszen, mint tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak...
:-)

csaba carmarthen 2014.08.31. 09:10:08

@YganA: @m-athos: @kaleidoscope: @csaba carmarthen: @matthaios: @khamul: @Constantinvus Literator: @vigyüktúlzásbaadolgokat:

itt nem parhuzamosakrol van szo, mert az egyiket Isten teremtette, a masikat nem, az Egyik Isten kepe es hasonlatossaga, a masik aze aki istennek hiszi magat, hogy uralkodjon az emberisegen...az egyik a Teremtessel jott a vilagba, a masik pedig imigyen:

„A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

Ez a ket vonal tehat a vegtelenben el fog kulonolni. Most van itt az ido szamunkra a bunbanatra es a megteresre...hogy a Vegtelenben valoban talkozhassunk - Istenben.

>>Viselkedésük alapja a megtévesztés. Ó nem, õk nem engesztelõdtek ki. Csak rohannak és nem gondolnak arra, hogy én minden gonoszságukról tudok! (...)
„Gazdagságodat elragadják tõled... és félelembe öltözötten, mezítelenül fogsz ülni a földön.

Ha megbánod bûneidet, amelyeket elkövettél, bocsánatot nyersz. Nincs sok idõ hátra! Tartózkodj a rossz cselekedetektõl, és fordulj vissza hozzám! Miért akarsz oly nagyon meghalni, te kufár?

Nem telik örömöm abban, hogy megalázzalak téged, aki az én házamból jössz. Bánd meg bûneidet, és élni fogsz! Az Atya áldásra nyújtja kezét azok felé, akik keresik õt, te kufár. Böjtölj, könyörögj az Atya kegyéért, és Õ meg fog hallgatni téged.”

...
Azért is jöttem, hogy mindenkinek megmondjam, mi van

az Igazság könyvében

és egyszerû szavakkal megmagyarázzam nektek azt, amit nem értettetek meg.

Atyám kegyes volt hozzád, hogy velem együtt viselheted az egység és a kiengesztelõdés keresztjét, és velem együtt, mellettem haladhatsz át ezen a sivatagon.

A Mindenható nagy dolgokat tett veled. Az ellenzék ellenére mindenütt hallhatóvá fogom tenni hangomat.<<

www.tlig.org/hu/humsg/hum783.html

www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/cdf2005/ratzletter/

2014.08.31. 09:39:38

@csaba carmarthen:
minden ember ISTEN teremtménye, és Ő saját képmására teremtette, tehát minden ember az élő ISTEN KÉPMÁSA, ha nem vagy képes így tekinteni embertársadra, akkor nem vagy KERESZTÉNY!

csaba carmarthen 2014.08.31. 09:49:47

@Izrael misztériuma: a bunt nem teremtette kepmasara
Sem az enyemet -sem Tiedet!!!!!!!!!!!!!!!!!

2014.08.31. 09:50:07

@YganA:
"Eszembe jutott nagymamám. Minden nap 10-12 ember számára főzött, vasárnap is. Sparhelten, mirelit, stb. nélkül. Nem járt templomba. Istennel viszont barátságban volt. A kis különutas."

nagymamád az Igaz Emberek közé tartozott, akiknek jócselekedetei tartják fenn a bűnös világot...

mit ér a hit cselekedetek nélkül?
a jócselekedetek jutalma egy újabb jócselekedet és lassan-lassan körbeérik az egész teremtett világot...

én nem ismerhettem nagyszüleimet, amit valami szörnyű, titokzatos bűn miatt büntetésként éltem meg kisgyermek koromban és ezért elhatároztam, hogyha megélem e tisztes kort, akkor minden unokámnak jó nagyszülője leszek, minden személyválogatás nélkül, mert az én Istenem nem személyválogató...

csaba carmarthen 2014.08.31. 09:50:40

„A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

2014.08.31. 09:51:30

@csaba carmarthen:
vagy ez nem a BIBLIA, vagy mi nem vagyunk keresztények?!

2014.08.31. 09:55:53

@csaba carmarthen:
miféle Istened van Neked, az enyém nem ilyen?!

csaba carmarthen 2014.08.31. 09:57:36

@Izrael misztériuma: nem ilyen?

Bölcs 2.23
Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.
Bölcs 2.24
A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.

csaba carmarthen 2014.08.31. 09:58:12

Bölcs 2.23
Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.
Bölcs 2.24
A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.

mek.oszk.hu/00100/00176/html/

2014.08.31. 10:33:28

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
mit mond az új iskolaigazgató a hét közbeni szentmisék megszüntetéséről:

"a Váci Piarista Gimnáziumban kicsit megmerevedett az a szemlélet, hogy a korábbi hagyományból mindent át kell-e vennünk, vagy haladnunk kell a korral. A szentmisével nem lehet hívővé tenni az embert, ez más módon történik, és az igaz, hogy a szentmiséken nem mindenki részéről van átható figyelem.”

„A Jóisten nagyon szereti” - Változóban a váci egyházi gimnázium
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/a-joisten-nagyon-szereti-91246

most akkor, hogy is van ez, kit szeret a Jóisten???

csaba carmarthen 2014.08.31. 11:10:54

O Pater parvulorum, norma virtutum!
De coelis in clientes flecte obtutum.
Ah, vide prostratum Tibi commendatum,
iuventutis agmen.
Hoc per Te sit totum Christo devotum.

vaccinium 2014.08.31. 14:38:13

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Tegyük fel, neked kell felvenned a nővért a kat. öregek otthonába, és három jelentkezőből választhatsz:
1. Őrmester típus, akitől félnek az öregek, nagyon vallásos.
2. Leszbikus, a munkája nagyon jó, nagyon vallásos.
3. Humanista, a munkája nagyon jó, egyáltalán nem vallásos.
Kit választanál? "

Ha az intézmény alkalmazottaival szemben nem követelmény a "nagyon vallásosság", elég, ha a gyakorlatban nem tér el durván az alapvető etikai, erkölcsi normáktól, akkor a 3-ast. Ha feltétel a vallásgyakorlás is, akkor senkit. Nagyon vallásos, de az erkölcsi/etikai követelményeknek bármi miatt nem megfelelő pályázó nem alkalmas.

vaccinium 2014.08.31. 14:46:03

@Izrael misztériuma: "most akkor, hogy is van ez, kit szeret a Jóisten??? "
A kérdésed gondolom költői, nem hiszem, hogy itt ne értenénk egyet abban, hogy mindenkit és gyanítom, hogy ezt te is tudod.
Mit jelent az, ha valakit szeret, és hogyan lehet erre válaszolni, az már egy sokkal izgalmasabb, valóban drámai kérdés (ld például a mai evangéliumot, vagy a nemrég említett gazdag ifjú történetét).

2014.08.31. 22:43:13

@vaccinium:
"most akkor, hogy is van ez, kit szeret a Jóisten???

Istenjárás

Az Úristen minket nagyon szeret,
Minket mindennap látogat.
Nehéz, kegyetlen-nehéz a lába
S egy-két magyar szív néha megszakad.

Istenjárás van, csöndesek legyünk.
Valaki bús dalokat dalol.
Tudom kicsoda - Ő az, énekel,
Csak énekelget bennünk valahol.

Hangja úgy búg, mint a nagy harangé,
Szeme vak, mindent eltipor.
- Úristen szeress, de eredj innen,
Vendégre nem vár víg halotti tor.

Az Úristen minket nagyon szeret,
Minket mindennap látogat.
Nehéz, kegyetlen-nehéz a lába
S egy-két magyar szív néha megszakad.
(József Attila)

csaba carmarthen 2014.08.31. 22:54:43

www.youtube.com/watch?v=TxbzMZkbvZ4

Isten kezében (2005.)
József Attila személyéről,

rendkívüli érzékenységéről, a transzcendens felé való nyitottságáról, s azt versbe foglaló rendkívüli tehetségéről és szenvedéséről beszélnek a műsorban megszólalók.

Arról, hogyan némult el a vallásos gondolkodás a pártba való belépéskor,

hogyan szólalt meg újra a párttal való kapcsolat megszűnése után,

s hogyan kísérelték meg elhallgattatni bűntudatát az orvosok,

akik arra próbálták rávenni: felejtse el Istent, s akkor megszabadul a gyötrődéstől....

2014.09.01. 08:05:16

@vaccinium:
"most akkor, hogy is van ez, kit szeret a Jóisten???"

Magát Isten nagyon szeretheti, hogy ennyit szenvedett...
(P.J.)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.09.01. 11:55:59

@YganA:

'Lehet, hogy a két végtelen között nincs is akkora különbség? Hiszen, mint tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak...'

Erre válaszoltál : "Pontosan ezért nem szabad visszaélni vele, mert ha a végtelen kegyelemmel visszaélünk, akkor a végtelen kárhozat lesz a sorsunk" ?

Nem is akarom elhinni.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 12:48:46

@Constantinvus Literator: "Az intézmény egyik alkalmazottja sátánista polóban jött-ment, szolgálta fel a kávét stb. Ez akkor most szerinted rendjén van?"

Ez ugyanaz az eset, mint amit mathos hozott föl példának, pl. a dolgozó Nagypénteken grillpartit rendezne. Ezeken lehet változtatni, a leszbikusságon meg elváltságon szerintem nem lehet (változtatni).
Amúgy ha a sátánista póló ilyen metálzenekaros pólót jelent, akkor lehet, hogy nem szólnék semmit. Jut eszembe, múltkor kaptunk egy szatyor igen jó minőségű pólót, és volt közte egy piros. Ilyen fura kígyó/sárkány kép volt rajta, és alatta beleszőve valami az anyagba. Pedig tudom, hogy kívülről semmi nem árthat az embernek, de inkább szétfejtettem, és csináltam a sima részeiből textiljátékot. :)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 13:17:49

@khamul: "Továbbra sem világos, hogy miért NE rúgja ki az -akár egyébként alkalmatlan- igazgató az alkalmatlan beosztottat?"

1. Milyen az, mikor egy alkoholista mondja a másikra: Fúj, az a részeges.? Bagoly-veréb ...
2. Nem biztos, hogy nekem van igazam, de ha az a katolikusság, hogy van, akit nem lehet felvenni, akkor nekem ez a sztori nem kerek ...
Van manapság a divatos ezoterikus magyarázat, hogy el kell válni, ha már nincs dolga a két embernek egymással. Ez az egyik véglet.
Az meg szerintem a másik véglet, hogy az elváltság minden esetben csak egy pótcselekvés, meg csak ellenkezik Isten tervével.
Ugyanez a leszbikussággal. Szerintem hihetetlen bátorság kell ahhoz, hogy valaki fölvállalja önmagát, és nem véletlen mondja az iylen emberekre a köznyelv: megvilágosodott, felvillant az isteni szikra stb.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 13:23:47

@m-athos: "Tehát: hitvallás=katekizmus=teológia.
Tartalmilag nincs semmi különbség a három között."

Most ebbe inkább nem mennék bele, de lennének kérdéseim.

YganA 2014.09.01. 13:24:14

@matthaios: Belátom, ostoba játék volt. Sajnálom. Bocsánatot kérek Mindenkitől.

2014.09.01. 13:36:05

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'1. Milyen az, mikor egy alkoholista mondja a másikra: Fúj, az a részeges.? Bagoly-veréb ...'

Azt nem mondhatja, hogy 'fúj, részeges', azt viszont kötelessége megvizsgálni, hogy a munkakör betöltésére alkalmas-e. Ha nem, akkor nem szabad felvennie - akkor sem, ha neki magának is hasonló gondjai vannak.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 13:37:09

@Izrael misztériuma: "most akkor, hogy is van ez, kit szeret a Jóisten???"

Nem semmi. Az új igazgató (aki szerint az iskolát "szereti a Jóisten") csökkentette le a szentmisék számát, de ő küldi el "közös megegyezéssel" a megbecsült tanárokat is, akikkel "magatartásprobléma volt". De jó, hogy nem vagyok tanár manapság. Komolyan mondom, ennél még a rokkantság is jobb ...
Ez meg, hogy sok iskola hirtelen átnöveszti magát egyházinak, nemzetiséginek, nyolcosztályosnak stb. a pluszpénzért, annyira tipikus. Most éppen az egyházi a menő. Közben meg le kell csökkenteni a hétköznapi miséket és a latintanítást az új vezetés (!) szerint. Ez nagyobb ideológiai katyvasz, mint a liberalizmus. :).

Constantinvus Literator 2014.09.01. 13:43:09

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Metálzenekaros póló volt, pentagrammal. Szerintem egyházi intézményben ez elfogadhatatlan. Mint az is, ha valaki nyiltan reklámozza leszbikus homoszexuális hajlamait, esetleg heteroszexuálisként disznó vicceket mesél, vagy állandóan "udvarol" a kolléganőknek. Ha valaki elvált, az lehet a házastársa döntése is, ezért tudtommal elváltsága miatt nincs is kizárva senki a szentáldozásból, csak ha újraházasodik/újranősül.

2014.09.01. 13:46:09

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A katolikus iskolák történelmi feladata egy sajátos elitréteg létrehozása volt sajátos egyházi konstelláción és képzési rendszeren belül – mindez azonban a múlté. A katolikus iskolának ezért, a lelkipásztori gyakorlat egyéb színtereihez hasonlóan, újra kell gondolnia, hogy mit jelent „katolikusnak” lenni.

Rainer Bucher:
Mihez kezdjen Isten a katolikus iskolákkal?
Egy régi intézmény feladatai új időkben – tézisek
www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_074.html

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.01. 17:37:28

@Izrael misztériuma: A magyar valóság a cikkben leírtakhoz képest bonyolultabb, az egyházi iskolák (nem csak a katolikusok) olyan kihívásokkal kell szembenézni, mellyel Németországban nem.

Az egyházak sok településen, jellemzően falvakban vagy városok peremkerületeiben vettek át az önkormányzatoktól iskolákat. Olyanokat, melyeket forráshiány miatt az önkorm. nem tudott volna fenntartani, ezért megszűntek volna.

Az ilyen helyzetekben az egyik, nagy körültekintést igénylő problémaforrás az, hogy az iskola tanulói esetlegesen más felekezethez tartoznak, nem az új iskolafenntartó egyházba.

A másik az etnikai probléma. Az esetek nagy százalékában ezek az iskolák "cigányiskolák". A nem cigány szülők másik iskolába (sokszor másik településre) járatják gyerekeiket. Így a helyi iskola akkor is etnikailag homogén, ha a helyi lakosság egyébként nem az.

A cigány gyerekeknek is alkotmányosan deklarált joguk, hogy roma nemzetiségi és anyanyelvi oktatásban vehessenek részt. Elviekben.

Az egyik településen román anyanyelvű és orthodox vallású cigány közösség él. Az iskolát - ki tudja miért és hogyan - de a református egyház vette át. Az általános pedagógia munkát tekintve nem érheti szó a ház elejét.

De nincs cigány népismeret oktatás és nincs román anyanyelvi oktatás sem. Nincs választható orthodox hittan. Helyette választható a "felekezet-semleges Biblia-óra", amit egy református hitoktató tart. Orthodox tanulókat a 'sola scripura' elvére alapozva hitoktatják, természetesen szigorúan felekezet-semlegesen :)

Sajókazán pedig a buddhista iskola indításával hirtelen buddhisták lettek az eredetileg katolikus cigányok. Igaz, ez nem zavarja őket abban, hogy továbbra is húst egyenek és Jézust és Máriát tetováltassanak magukra. :)

Vannak szerencsére pozitív példák is. Nyíregyháza-Huszártelepen görögkatolikus hittant tanítanak a görögkatolikus cigány gyerekeknek, és ugyanakkor van roma nemzetiségi oktatás is valamilyen formában.

Ezt viszont a tágabb társadalmi környezet nem tolerálja. Néhány liberális emberjogi aktivista - szegregációra hivatkozva - mindenáron be akarja záratni az iskolát.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 18:03:14

@Izrael misztériuma: Szerintem a nagyvárosi piarista gimnáziumokat és angolkisasszonyokat jól leírja a teológus. Attól már katolikus egy iskola, hogy a helyi hatalmasságok gyerekei többet járnak misére?
Érdekes, a figyelemről pont azt írja, ami nekem is eszembe jutott fentebb: jó dolog rácsodálkozni mások önmegvalósítására. Ez a figyelem-szolidaritás-kritika hármasa is jónak tűnik.

"Önmagát megvonó, idegen, sőt távoli Isten ő, aki nem hívható segítségül hatalomgyakorlás céljából: nem engedi, hogy Jézus leszálljon a keresztről és roppant birodalmat alapítson, ahogy azt a korabeli teológusok elvárták volna. ... "
Kemény szavak, ugyan ki hallgatja?

"Ez az Isten nem alkalmas arra, hogy az ember uralma alá hajtsa a többi embert vagy épp Istent.
... Az a keresztény igehirdetés, amely feledi saját esetlegességét, elégtelenségét, erőtlenségét azzal szemben, akiről beszél, nem keresztény igehirdetés. Amikor Isten fegyverré válik a hívők kezében, amikor tudottá és titoktalanná válik, amikor emberáldozatot követel, már nem a kereszténység Istene, hanem az emberi hatalomvágy bálványa."

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 18:09:42

@m-athos: "Olyanokat, melyeket forráshiány miatt az önkorm. nem tudott volna fenntartani, ezért megszűntek volna."

Az egyházi iskolákat is szinte az állam (adófizetők) tartja el. Ha a cigányok maguknak alapíthatnának iskolákat (alapítvány), akkor közvetlenül nekik irányíthatná az állam azt a pénzt, amit az egyháznak kifizet, nem? Én legalábbis így képzelem a szabad iskolaválasztást,-alapítást.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.01. 18:38:41

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Az egyházak nem az alapnormatívát kapják az állami költségvetésből, hanem tanulónként az alapnormatíva majdnem másfélszeresét. Ezt nemzetközi szerződés írja elő, mert a Horn-kormány így állapodott meg a Vatikánnal. Természetesen az állam ezt a kedvezményt kiterjesztette minden államilag elismert egyházra, nem csak a megállapodásban érintett katolikus egyházra.

Ezért van az, hogy egy egyház könnyebben ki tudja gazdálkodni egy iskola vagy szociális egy intézmény fenntartását, mint egy alapítvány.

Ettől függetlenül vannak alapítványi iskolák is. A Kalyi Jag Alapítvány három középiskolát működtet Pesten, Miskolcon és Szolnokon. Sokáig alapítványi volt (most már közvetlenül állami) a Gandhi Gimnázium is.

A legelőnyösebb a vegyes fenntartású iskola. A fenntartó az egyház, így jár a magasabb normatíva, de az iskolának van egy alapítványa is, amely hozzájuthat olyan pályázati pénzekhez, amihez az egyházak nem.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.01. 18:43:20

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Az ötvenes években elkobzott egyházi vagyont nem szolgáltatta vissza teljes egészében az eredeti tulajdonosoknak, hanem csak töredékét.

Ezért született a vatikáni megállapodás, hogy a katolikusegyház végleg lemond az elkobzott vagyon fennmaradó részéről, viszont cserébe az állam magasabb normatívával támogatja az oktatási- szociális- és egészségügyi intézményeit.

Mivel erről államközi megállapodás született, ezért ez így marad az idők végezetéig, illetve amíg a két fél újra nem tárgyalja a témát. De Magyarország egyoldalúan nem változtathat ezen a szabályon.

2014.09.01. 19:23:29

azért vannak még problémák: miközben az állam az iványigábor kisegyházát veszett haraggal támadja és mindenhonnan ki akarja paszirozni, ezalatt a magyar muszlimok mindenütt újabb iskolákat foglalhatnak el kényük-kedvük szerint...
MIÉRT van ez?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 20:22:23

@m-athos: "Ezt nemzetközi szerződés írja elő, mert a Horn-kormány így állapodott meg a Vatikánnal. Természetesen az állam ezt a kedvezményt kiterjesztette minden államilag elismert egyházra,"

Nem mintha sajnálnám tőlük, de mi köze van a többi egyháznak ahhoz, hogy a katolikusoknak mennyi vagyona volt a háború előtt? Ez olyan katolikus dolog.

"Bécsnek Kollonich csinálta a programot: »rabbá, koldussá s aztán katolikussá tenni az országot.« Bécs nem volt pedáns ebben, nem tartotta magát a sorrendhez, csak a programhoz. Előbb is szívesen csinált a protestánsokból katolikusokat s csak azután tette koldusokká vagy rabokká. ...
A katonaság nem kapván elég zsoldot, minden fegyelem nélkül, apró bandákká oszolva csatangolt és hatalmaskodott a lakosságon. Ezek csak részben fogadták el a Kollonich programját: »Koldussá tenni Magyarországot« - harácsoltak valláskülönbség nélkül."
(Mikszáth Kálmán: A fekete város. Némely dolgoknak fecskeröptében való érintése)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.01. 20:29:01

@vaccinium: "ha a gyakorlatban nem tér el durván az alapvető etikai, erkölcsi normáktól, akkor a 3-ast."

Az egyáltalán nem vallásos itt azt jelenti, hogy elavultnak tartja a vallást, mesének a Bibliát.
Egyébként a leszbikus alkalmazhatósága nem is tűnik olyan képtelenségnek a Lk 7,38 fényében.

"39 Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.”"

vaccinium 2014.09.01. 22:21:38

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Nem vagyok jó szentírásmagyarázatban, nem is ismerem eléggé a történeti hátteret hozzá, de nem lehet, hogy a farizeusok szóba sem álltak effélékkel - bűnös és kész felkiáltással? Jézus viszont, pontosan látva a pillanatnyi, ki tudja milyen okokból megromlott felszín mögött az eredetileg képmásnak teremtett embert, megadta neki a tiszta lappal újrakezdés lehetőségét: "bocsánatot nyertek bűneid".
A következő szakasz eleje a Jézust követő asszonyokról szól egyébként, ami lehet arra utalás, hogy több nő - mint ahogy férfi is, Zakeus pl., szakított a bűnös életmódjával.
(Az egyházilag rendezhetetlen párkapcsolatban megtérők helyzete, különösen, ha közösen nevelt gyermek is van, olyan kihívás, amire nem én, hanem a szinódus lehet képes általánosságban választ adni.)

vaccinium 2014.09.01. 22:29:40

@Izrael misztériuma: J.A. versében egy olyan istenkép rajzolódik ki, amin én újra és újra megdöbbenek, pedig nem először hívod fel rá a figyelmemet. Igyekszem megjegyezni, hogy van ilyen is.

2014.09.01. 23:18:06

@vaccinium:
„Az Ady utáni nemzedék legnagyobb költő-tehetségének, József Attilának istenélménye sokban erősen rokon Adyéval: erősen egyéni, sokrétű, bonyolultsága ellenére is közvetlen és bensőséges. Különbözik azonban Adyétól mindenekelőtt Istenképének nagy határozottságával és egyértelműségével. Sokkal ’foghatóbb’ Isten jelenik meg előttünk, erősen antropomorfizálva, egészen földies, olykor szinte földhözragadt vonásokkal megrajzolva, mégsincs benne semmi méltatlan, semmi szentségtelen.
(Sík Sándor: József Attila Isten-élménye In: Kettős végtelen 1969. I. 334.)

Készítette: Dr. Hodossi Sándor Debrecen
József Attila Istenképének alakulása költészete tükrében
rpi.reformatus.hu/portal/e107_files/downloads/jozsef_attila_istenkepe.pdf
(érdemes elolvasni)

2014.09.01. 23:39:24

@vaccinium:
a fentire reagálva...
szerintem a bűnösök, különösen a nagy bűnösök igen közel állnak Istenhez, mivelhogy tudattalanul maguk is érzik a bennük rejtőzködve jelenlévő bűnt és szeretnének valahogyan megszabadulni tőle és csak az alkalomra várnak, hogy valaki elfogadja őket és Isten képmásaként legyen képes rájuk tekinteni és akkor egy szempillantás alatt megtörténik a valódi, igazi megtérés, ami a karakterstruktúra teljes megváltozását vonja maga után, Isten pedig nagyon szereti ezeket az embereket és a szeretete vonzza őket magához, valamint az angyalok kara is felujjong ilyenkor a Mennyben...

a régi zsidók gondolkodásában a betegség és a bűn összefonódott, ezért kérdezi Jézus: meg akarsz-e gyógyulni? és a válasza: bűneid bocsánatot nyertek, ez is erre az összefonódásra utal...

a bethesdai fürdőben már régóta, szinte reményvesztetten gyógyulásra várakozó beteg szavai kimondják a legmélyebb lényeget: nincs emberem...

Dr. szpahi 2014.09.02. 08:21:01

@Izrael misztériuma:

Teljes mértékben egyetértek! Sok nagy bűnös és nyilvános istentagadó tért meg, és szolgálta Krisztust. Ez viszont csak az isteni kegyelemnek köszönhető, mert a bűn annyira súlyos teher, hogy saját erejéből senki sem képes megszabadulni tőle.

Az az ember aki eléggé "jónak", "normálisnak" tartja magát, sok esetben nem képes a megtérésre, mert úgy gondolja, hogy "mások" bűnössége mellett ő egy ártatlan bárány. Igaz, hogy volt pár abortusza, esetleg elkergette a gyermekeit vagy a feleségét, évek óta nem beszél a szomszédjával, de mi ez a világban folyó sok gaztett mellett? Az ilyen ember soha nem tart önvizsgálatot, és el sem tudja képzelni a valódi megtérést, ezért gúnyos megjegyzéseket tesz arra pl. ha valaki kommunista, nőcsábász, alkoholista volt, de hívő keresztény lett belőle. Ugyanakkor "haragszik" az egyházra is, mert az nem hajlandó mindenben elismerni az ő feddhetetlenségét, tökéletességét.

vaccinium 2014.09.03. 09:31:55

@Izrael misztériuma: Ezt jó volt olvasni.
(A linket köszönöm, erre fogok időt szakítani, ha már a piaristákra nem sikerült...)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.03. 13:06:42

@vaccinium: "nem lehet, hogy a farizeusok szóba sem álltak effélékkel - bűnös és kész felkiáltással?"

Éppen ez a kérdés szerintem: egy keresztény egy leszbikussal/elválttal meddig állhat szóba? Az oké, hogy misére járhatnak (adakozhatnak!), de pl. már a katolikus munkahelyre nem járhatnak be? Én ezt nem bántásból mondom, én ezt csak kérdezem.
Eszembe jut megint Hardy. Régebbi korban, - Egy tiszta nő és más regényében- akár az éhhalálba is tudták kergetni a "bűnösöket" az "erkölcsös" munkaadók (nem feltétlen katolikus). Tesst elrúgja a férje magától, miután megismeri a múltját; az apát, aki nincs összeházasodva az anyával, elbocsátják a templomfelújításról.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 14:38:18

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Éppen ez a kérdés szerintem: egy keresztény egy leszbikussal/elválttal meddig állhat szóba? Az oké, hogy misére járhatnak (adakozhatnak!), de pl. már a katolikus munkahelyre nem járhatnak be? Én ezt nem bántásból mondom, én ezt csak kérdezem."

Nagyon egyszerű dolgok ezek.

Egy keresztény egy leszbikussal/elválttal szóba állhat, és szóba is kell hogy álljon.

Amennyiben a leszbikus/elvált tagja az Egyháznak akkor bárhogyan is él, joga és lehetősége van arra, hogy lelkivezetést kapjon az Egyháztól. Na ennek persze előfeltétele, hogy ezt igényelje is az illető, és partnerként tudjon viselkedni a lelkivezetésben. Nincs ebben semmi extra, a pszichiteráoia, de még az oktatás is így működik.

És igen, járhatnak templomba a szertartásokra.

De hogy áldozhatnak-e, az már a konkrét eset függvénye. A polgárjogilag elvált személy, különösen ha ő az elhagyott, áldozhat. is.De ha vadházasságra (élettársi kapcsolatra vagy új polgári házasságra) lép, akkor már nem.

A leszbikus, amíg a hajlamával küszködve igyekszik az egyház tanítása szerint élni addig áldozhat. Ha néha-néha bűnt követ el, akkor azt meggyónva és megkapva a feloldozást ugyancsak áldozhat. De ha élettársi kapcsolatot létesít, akkor azzal kinyílvánítja, hogy eszébe sincs az Egyház tanítása szerint élni. Így az egyház nem fogja megáldoztatni - az ő érdekében, hogy el ne kárhozzon.

De amúgy is kérdéses, hogy mi a francnak akar az olyan áldozni, aki tojik az egészre. Már bocs a kifejezésért.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 16:14:01

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A "pszichiteráoia" természetesen pszichoterápia akart lenni.

A katolikus munkahely munkajogi megközelítése persze más, mint az etikai megközelítése. Azonban egy katolikus munkáltatónak is van arra jogi lehetősége, erkölcsileg pedig kötelessége, hogy a katolikus értékrendet megkövetelje a munkavállalótól.

A munkavállaló legyen egy gyertya, amit nem kell véka alá rejteni, hanem mint Krisztus Fényének parányi élő világosságát fel lehet mutatni a világnak.

Bizonyos esetben persze elképzelhető, hogy a munkáltatás a lelkivezetés része lehet. Például egy egyházi fenntartású alkohol-elvonón a munkaterápia részeként. Vagy egy leszbikus-leszoktatón szintén a munkaterápia részeként :)

De egy segítő szakmában ne a segítésre szoruló akarjon másikon segíteni. Nehogymá' a nyúl vigye a puskát, és nehogymá' a beteg operálja az orvost.

2014.09.03. 16:24:33

@m-athos:
"De egy segítő szakmában ne a segítésre szoruló akarjon másikon segíteni."

csak ez segít, és közben ráadásul, mintegy jutalomképpen ő is meggyógyul...

a segítségre szoruló ember maga Krisztus tekintetével néz reánk, és nem mi gyógyítunk, hanem a bennünk élő Krisztus, teljesen személytelen, mintegy automatikusan létrejövő a kapcsolat: Lélektől-Lélekig...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 17:04:51

@Izrael misztériuma:
Persze-persze.
A részeg sofőr is Krisztus tekintetével néz, és őszintén akar segíteni embertársain, amikor felajánlja, hogy hazaviszi a többieket a dizsiből...

A segítő szakmának azért megvannak a minimális, és a megemelt szakmai kritériumai egyaránt. Ezeknek meg kell felelni, nincs mese.

Az meg az adott munkahely koncepciójától függ, hogy csak a minimumot követeli meg a dolgozóitól, vagy valami pluszt is. És ha a pluszt is megköveteli, akkor megköveteli.

Aki nem bírja, nem kötelező ott dolgoznia. Elvégre szabad munkahelyválasztás van. Legalábbis a liberálisok szerint :)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 17:24:50

@Izrael misztériuma:
Abból a szempontból persze van igazság abban, amit mondasz, hogy a "tanítva tanulás" létező jelenség sportban, pedagógiában és szociális munkában egyaránt.

Aki másokat edz, oktat, segít, abban saját magában is helyére kerül(het) egy-két dolog, ami korábban nem volt a helyén. De azért egy pillanatig sem szabad felcserélni a szerepeket, ki az edző - ki a sportoló, ki a tanár - ki a diák, ki a segítő - ki a segített.

Meg ugye, igazából azért mégiscsak az lenne a lényeg, hogy nem a másikak edzéséből kéne az edzőnek a saját versenyére felkészülnie...

Nagyon visszás az a helyzet, ha van valaki, akit egy bizonyos problémája miatt segítenek - és olyan segíti, akinek az az egy bizonyos problémája nincs, viszont az élet egyéb területein súlyos problémákkal küzd. Ez sokkal rosszabb, mint az a bizonyos vak vezet világtalant szituáció.

2014.09.03. 17:34:51

A SEBZETT GYÓGYÍTÓ
Rabbi Józsua ben Lévi azt kérdi Elijától:
„Mikor jön el a Messiás?”
„Menj és kérdezd meg őt magát” – volt a válasz.
„Hol ül ő?”
„A bejáratnál (a városkapunál – a vilnai gáon szerint Róma kapujánál)
„És milyen jelekről lehet őt megismerni?”
„Ott ül a szerencsétlen bélpoklosok között: mindnyájan egyszerre leveszik (a kötést kelevényeikről), hogy újólag bekötözzék azokat, mialatt ő minden kelevényt egyenként kipólyál, és aztán újra bekötözi (mielőtt a következőhöz nyúlna), mert azt gondolja: ha énrám szükség lenne (mert itt az idő, hogy Messiásként megjelenjek), nem szabad, hogy feltartóztassanak (azért mert még nincs minden seb bekötözve).”
Így ment aztán hozzá, és ezekkel a szavakkal üdvözölte őt (a Messiást):
„Béke veled, Mesterünk és Tanítónk.”
„Béke veled, Lévi fia” – válaszolta ő.
„Mikor fogsz eljönni, Mester?” – kérdezte.
„Ma” – hangzott a válasz.
Amikor visszament Elijához, az megkérdezte:
„Mit mondott ő neked?”
„Valami nem igazat mondott nekem” – válaszolta ő – azt mondta, hogy most jön el, de nem jött el.”
Ő (Elija) így válaszolt neki:
Amit neked válaszolt, az ez volt:
Most, amikor halljátok szavát (Zsolt 95,7).”
(Talmud, Szanhedrin 98a)

A talmudi hagyományban szereplő mély értelmű legenda a Messiást „megsebzett orvosként” ábrázolja, aki sebekkel elborítva ül a szegények között. Sebei nem teszik gyámoltalanná és megszólíthatatlanná.
„A többiek feltárják összes sebüket, majd újra bekötik, de ő mindig csak egy sebet tár fel, majd azonnal bekötözi, azt mondva magának: Talán hamarosan szükség lesz rám. Mindig készen kell állnom, hogy egy pillanatnyi időt se veszítsek.”
(R. Zerfaß: Der Seelsorger – ein verwundetwer Arzt.)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 17:55:01

@Izrael misztériuma:
Igen, nagyjából én is erről beszélek.
Az egy dolog, hogy a spirituális tanítást sokszor nagyon is világias példákból vett példabeszédből veszi a tanító, a mester. Krisztus is sokszor példabeszédekkel oktatott.

De ezeket spirituális szinten kell értelmezni, nem a hétköznapi szinten. A szőlőmunkás példázattal nem azt akarja mondani Krisztus, hogy aki feleannyit dolgozik, annak is joga van a teljes bérre. A történet másról szó.

A megsebzett gyógyító története sem arról szól, hogy aki nem ért a sebkötözéshez, annak helye van az egészségügyben.

Az emberi méltóság és Isten-hasonlatosság semmibe vétele lenne, ha valaki ezt így értelmezné.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.03. 18:02:11

@m-athos: "Aki nem bírja, nem kötelező ott dolgoznia. Elvégre szabad munkahelyválasztás van. Legalábbis a liberálisok szerint :)"

Ezért hoztam föl Hardy regényeit példának. Száz éve vagy az alvilágba állt dolgozni a kitaszított (prostituált, zsebtolvaj stb.), vagy ... nem volt más választás. Nagyon megrázó a Hardy regényéből készült filmben, hogy a sok nélkülözés közepette kihallgatja a nagyfiú a szülők beszélgetését, hogy miért küldik el az apát minden tisztes, polgári munkahelyről. Úgy érzi, hogy ők, a gyerekek okai mindennek, ezért két kishúgát felakasztja, magát megmérgezi. :/
Pont ez az, hogy ha a liberálisok nem választják el egymástól az államot és az egyházat, akkor még mindig ezt a világot élnénk.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.03. 18:05:26

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Száz éve vagy az alvilágba állt dolgozni a kitaszított (prostituált, zsebtolvaj stb.),

úgy értem: Száz éve vagy az alvilágba állt dolgozni a kitaszított elvált, vadházasságban élő stb. (prostituált, zsebtolvaj lett stb.), vagy ... éhenhalt.

vaccinium 2014.09.03. 20:49:11

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Éppen ez a kérdés szerintem: egy keresztény egy leszbikussal/elválttal meddig állhat szóba? Az oké, hogy misére járhatnak (adakozhatnak!), de pl. már a katolikus munkahelyre nem járhatnak be? "
Így kicsit más - a munkavállalás nem a személy elfogadhatóságának, hanem az alkalmasságának a függvénye. Nem azért nem kapja meg az állást, mert fúúúj mit akar az ilyen rendes emberek között, hanem, mert az életmódjából úgy tűnik, markánsan eltér a gondolkodásmódja, beállítottsága az intézmény szellemiségétől.
A kiindulási példában (azonos nemű törvényes kapcsolat létesítése) az alkalmazott súlyosan megsértette a fenntartó etikai alapelveit, hogy próbáljak szekularizáltan is elfogadható és érthető érvelést adni. Hogy a száz vagy ötszáz évvel ezelőtti társadalmi berendezkedés és szokások mennyire feleltek meg a katolikus tanításnak, az egy másik kérdés. A megtérés lehetőségének elvetése nem következik sem az újszövetségből, sem a hagyományból.

vaccinium 2014.09.03. 20:58:17

@Izrael misztériuma: A mi sebeinket hordozta... (Ézs 53,4, Mt 8,17)
"Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk. "
(Zsid 4,15-16)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.04. 13:08:56

@vaccinium: "Hogy a száz vagy ötszáz évvel ezelőtti társadalmi berendezkedés és szokások mennyire feleltek meg a katolikus tanításnak, az egy másik kérdés."

És a mai katolikus tanítás mennyire nyúl bele a társadalmi berendezkedésbe, a 21. század elején? Ha Magyarországból keresztény fundamentalista ország lesz, amire vannak jelek, akkor a leszbikusok és elváltak éhen fognak halni, mert nem kapnak majd munkát?

vaccinium 2014.09.04. 19:34:50

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "És a mai katolikus tanítás mennyire nyúl bele a társadalmi berendezkedésbe, a 21. század elején?" Nem értek a társadalomtudományokhoz, de gondolom, legfeljebb amennyire az egyház társadalmi tanítása megjelenik benne. Aligha vezetne a gyakorlatba ültetése elváltak és leszbikus párkapcsolatban élők éhenhalásához.

www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html

Constantinvus Literator 2014.09.04. 19:51:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

A mélyen hívő elvált leszbikusokat, és az identitásukat büszkén vállaló fanatikus biszexuális katolikusokat kifelejtetted a felsorolásból. Valószínűleg ők is éhenhalnak majd szegények :-))

vaccinium 2014.09.07. 20:36:15

@Constantinvus Literator: A gyakorló vallásos stabil párkapcsolatban élő leszbikus kérdését szándékosan tettem félre. Nem nagyon tudnék mást mondani, mint amit @m-athos: korábban már leírt. Amelyik hozzászólásra reagált (@vigyüktúlzásbaadolgokat: ), az nekem tényleg elkerülte a figyelmemet - valóban bele lehet csúszni kis, esetleg nem mindig egészen helyes lépésenként olyan helyzetekbe, ahonnan nagyon nehéz a visszaút, de aki elindulna, vagy akár csak vágyakozik visszafelé, azt természetesen minden lehetséges eszközzel segíteni kell. Hogy a munkavállalás deklaráltan keresztény szellemiségű intézményben az eszközök közé tartozik-e, pláne a visszaút elején, azzal kapcsolatban továbbra is kétségeim vannak.

Constantinvus Literator 2014.09.08. 14:52:52

@vaccinium:

Részemről irónia volt, bocs a félreértésért :-)

Constantinvus Literator 2014.09.08. 14:57:39

@kaleidoscope: @vigyüktúlzásbaadolgokat: @Izrael misztériuma:

"Schwezoff Dávid visszahívását sürgeti a Mazsihisz Elnökök Tanácsa. Megválasztása után derült ki, hogy Schwezoff Dávid transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is tevékenykedett."

Lehet tiltakozni: homolobbistaként, zsidóként, műkedvelő katolikusként :-)

mandiner.hu/cikk/20140908_schwezoff_david_visszahivasat_surgeti_a_mazsihisz_elnokok_tanacsa

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.08. 16:33:34

@Constantinvus Literator: "Lehet tiltakozni: homolobbistaként, zsidóként, műkedvelő katolikusként :-)"

A transzvesztita, az előadó, a katolikus vagy a kántor ellen? ;-)

Constantinvus Literator 2014.09.08. 16:56:49

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Nem. Az ellen, hogy miért akarják kirúgni. Micsoda csúnya bácsik ezek a Mazsihiszesek, pont mint a katolikusok! Elképesztő, ez a kirekesztő magatartás :-)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.08. 17:09:55

@Constantinvus Literator: "Az ellen, hogy miért akarják kirúgni."

Amit linkeltél, ott csak annyit írnak, hogy félnek attól, hogy "zsarolható", és hogy a presztízsüket csökkenti. Tehát nincs szó bűnökről. Ezzel együtt valóban: a Mazsihisz a katolikusokra hasonlít. :)

Constantinvus Literator 2014.09.08. 18:24:20

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"félnek attól, hogy "zsarolható", és hogy a presztízsüket csökkenti" - na látod, ez az igazi farizeusi képmutatás. A katolikusoknak még sok "tanulnivalójuk" lenne ebben a témában.

Bár én inkább örülök neki, hogy a bűnt bűnnek nevezik, és nem próbálnak eufémisztikus kifejezések mögé bújni. Krisztus is azt mondja: "Legyen a ti beszédetekben az igen, igen, a nem , nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való." Máté 5/37.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.08. 18:41:21

@Constantinvus Literator: "na látod, ez az igazi farizeusi képmutatás."

Nem ismerem az ügyet, tehát csak a hírek alapján mondom. Nekem pont az jutott eszembe, hogy S. Dávid lehet a mazsihiszesektől transzvesztita, előadó, katolikus?, kántor. De az nem szép dolog, ha szégyenlik, ill. ha nem állnak mögé zsarolás esetén.

Constantinvus Literator 2014.09.08. 18:54:38

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Én másként látom (ezért jó ez a beszélgetés). Szerintem a fentiek kiderülte után bűnösnek tekintik, de nem merik ezt nyíltan megvallani, ezért megfelelő marketingstratégiával támadhatatlanná tették a kirúgását. Vagyis a tiszta beszéd helyett egy profi ügyvéd módjára "lemenedzselték az ügyet" ...

2014.09.08. 23:20:14

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"transzvesztita, előadó, katolikus?, kántor"

egyik sem, nem az a baj vele...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 13:34:50

@Constantinvus Literator: "Szerintem a fentiek kiderülte után bűnösnek tekintik, de nem merik ezt nyíltan megvallani,"

Bocs, ha most vitázok, de az is beszélgetés! :) Nem tenném a kezem tűzbe, főleg idősebb honfitársaimért, akikből vélhetően áll a Mazsihisz tagsága is, ha homofóbiáról van szó. :) De annyira rövidke ez a hír, hogy én ebből nem vonnék le hosszabbtávú következtetéseket. Ha van olyan LMBT hitsorsos tömeg, aki évek óta panaszkodik, és a rabbi kiprédikálja vagy nem tudom, hogy mondják, akkor mondanám, hogy kirekesztőek a zsidók.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.09. 13:35:14

@Constantinvus Literator:
És természetesen ha valaki transzvesztia előadó-múltja vagy akár katolikus kántorsága miatt zsarolni próbálná S.D.-t az rögtön megkapná, hogy antiszemita. Hogy meri támadni ezt a derék zsidó embert.
:D :D :D

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 13:42:11

@Izrael misztériuma: "egyik sem, nem az a baj vele..."

Ha odaejtőernyőzték esetleg, és a tagság nem kért belőle, az érthető. Én már nem tudom a Mazsihiszt (vagy a vezetőségét?) hova tenni. Zoltai, mint Lázár tanácsadója?! Talán megbocsátasz az őszinteségemért, de nekem erről már a Kasztner-vonat ugrik be ....

2014.09.09. 13:46:56

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a Kasztner megmentett 1900 embert, ez a zöldséges pedig elárulta a neológ zsidóságt és hátbatámadta a mazsihiszt, mert 25 év múltán le merte váltani, a hájpacni az ő strómanja volt, de most már végleg elmozdíthatatlan, mert lézerlázár is beszállt a csatába...

2014.09.09. 13:56:04

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
AZ EMIH ÉS A MAZSÖK NEM EGYEZTETETT A MAZSIHISSZEL, KÜLÖN JAVASLATOT TETTEK A KORMÁNYNAK
www.szombat.org/hirek-lapszemle/az-emih-es-a-mazsok-nem-egyeztetett-a-mazsihisszel-kulon-javaslatot-tettek-a-kormanynak

egy komment:
Szabo urat, egyensen a Párt küldte, ezért onnan utasitják, mit tegyen.Slomo pedig , ha Orbán és Mozes között kell választania,nem tudom ki mellett dönt.Persze, mindezt nem ingyen teszik.

most már érted?
semmit nem bíznak a véletlenre: 3/3 többség...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.09. 14:01:50

@Izrael misztériuma:
Eddig meggyőződésem volt, hogy a magyarországi pártpolitikát nem lehet alulmúlni. Esetleg nagyjából holtversenyben a magyarországi cigány politika tudná. De ezek szerint akkor van még ezeknél is lejjebb? :)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 14:05:46

@Izrael misztériuma: Egyvalamit pontosítanék, amúgy köszi a válaszaidat.
Nekem nem Kasztner megítélése jutott eszembe elsősorban, hanem akik sajnos lemaradtak a vonatáról ...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 14:08:07

@m-athos: "De ezek szerint akkor van még ezeknél is lejjebb? :)"

Csak kíváncsiságból kérdezem. A szmájli kinek-minek szól a hozzászólásodban?

2014.09.09. 14:09:27

@m-athos:
a magyarországi pártpolitika kilóra megvette a cigányokat, a zsidóknál elég csak három embert megvenni, ez így sokkal kevesebbe kerül...

a cigányokkal ellentétben a zsidóknál külföldi referensek is vannak, ha a helyzet úgy kívánja megvédik magyarországot a baloldali/liberális/szabadkőműves összeesküvőktől, természetesen ÁFÁ-s számla ellenében...

2014.09.09. 14:13:31

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
kasztner Izraelben helyi pártcsatározásoknak lett áldozata, a nyílt utcán lelőtték...

44-ben adolfeichmann egyesítette a három különálló zsidó vallást és ráadásul hozzácsapta a keresztény zsidókat is, így auschwitzban a gázkamrákban megszületett a zsidó egység...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.09. 14:40:57

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A szmájli annak szólt, hogy kínomban nevetek. Lehet, hogy arra is van egy külön szmájli, de emotikonokban nem vagyok túl járatos.

@Izrael misztériuma:
Hát nem a cigányokat vették meg elsősorban, hanem a mindenféle integrációs szakembereket és egyéb zenebohócokat, és ezáltal sikerült is jól félreintegrálni a huszon-harmincéves roma értelmiséget.

A cigányok közül elég volt pártonként csak 1-2 embert megvenni, a másik 10-20 pedig azon hisztizik, hogy miért nem őt vették meg hanem a másikakat. Időnként ha kell, ha nem, fel is jelentgetik egymást, úgyhogy a rajtaütésszerű razziák és nyomozások nem számítanak újdonságnak ebben a műfajban. (v. ö: Ökotárs)

Nemzetközi referensek pedig cigányügyben is vannak, többek között hivatalosan EU-részről is, csak éppen mindenki tojik a fejükre, leginkább az EU-val az élen. Így aztán marad a függőviszony a tagállamok különböző politikai pártjaitól.

Mindezt csak a pontosítás kedvéért jegyeztem meg.

Egyébként asszem értem, mit akarsz mondani.

2014.09.09. 15:22:48

@m-athos:
találtam megint egy új kifejezést:
zsidótanácsadó...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 21:08:22

@m-athos: "A szmájli annak szólt, hogy kínomban nevetek."
Gondoltam, csak rákérdeztem, hogy ez nem belenyugvás-e részedről a "megváltoztathatatlanba" (úm. jelenlegi politikai garnitúra).

"Lehet, hogy arra is van egy külön szmájli, de emotikonokban nem vagyok túl járatos."
Esetleg ez: :) :(
Én sem vagyok ebben járatos. :)

manlakos 2014.10.19. 07:15:55

www.atv.hu/kulfold/20141018-az-olasz-puspokok-kiakadtak-a-vatikanban-tartott-meleg-eskuvokon

„ Az olasz püspökök kiakadtak a Vatikánban tartott meleg esküvőkön”

Hogy mivaaan???!!!
1.Nekem ez még túl korai idő a szövegértő olvasáshoz?
2.Az éjjel elfelejtettem magyarul?
3.Az ATV-nel lenni iro es nem tud magyar…? /vagy csak a „tudása” „meglepő”?/
4.Áááá, csak a szokásos…?!
5.Egyéb?

csaba carmarthen 2014.10.19. 16:40:14

@manlakos: csak egy tudat-alatti manipulacios technika. Ne aggodj.

Ugy is hivjak, hogy preconditionalas: vagyis a terv aprankenti becsepegtetese az agyakba ( - a tudatalattin keresztul - ).

Igy volt ez szeptember 11-gyel, es az azota torteno esemenyekkel...(szamos rajzfilmben es akcio-filmben megjelennek a tervek reszletei, mar joval korabban...)
www.youtube.com/watch?v=jXRUk-UyDgw

igy van ez szamos mas jelenleg meg tervezett valtozassal.

www.youtube.com/watch?v=TmAnaA4i_Z4
www.youtube.com/watch?v=wir7tfLLZa4

Az ujsagiro "elirasa" csupan resze ennek a prekondicionalasnak, amirol "veletlen" beszel
-resze a tervnek.

Figyelmedbe ajanlom Pell biboros szavait a tegnapi Catholic Herald-bol:

“Communion for the divorced and remarried is for some – very few, certainly not the majority of synod fathers – it’s only the tip of the iceberg, it’s a stalking horse.

They want wider changes, recognition of civil unions, recognition of homosexual unions,” he said.

www.catholicherald.co.uk/news/2014/10/17/cardinal-pell-communion-for-divorced-and-remarried-not-majority-position/

Ez persze csak az erem egyik oldala... evilag fejedelmenek tervei...

2014.10.20. 09:39:07

Itt, Amerikában (Boston, MA), minden napos kérdés, hogy mit kezd az Egyház olyan homoszexuálisokkal, akik Krisztus útján szeretnének járni megélve szexuális orientációjukat az Egyházban. Könnyű rávágni, hogy az Egyház tanítása ez meg ez. Könnyű rávágni ezt Magyarországról. Gyere ki, mond ki itt. A püspökök a világ különféle kultúráiból hozzák a kérdéseket, és érdemben csak az adott kulturális környezetben lehet válaszolni. Túl könnyen hisszük azt, hogy mi tudjuk mi a Törvény és az minden környezetben tökéletesen közvetíti Isten üzenetét. Hát nem.”

A szinódus igazi fontosságáról
eleklaszlo.hu/6060
süti beállítások módosítása