Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Az ördög és a svábbogár

2016.10.18. 11:27 pacsy

ordog.jpgNemrég történt, életem egy új szakaszának kezdetén, hogy elhatároztam, egy teljes éjszakát virrasztással töltök el egy kápolnában. Úgy terveztem, hogy nem fogok sem leülni, sem lefeküdni: állva és térdelve akartam átvirrasztani, átimádkozni az éjszakát, hogy ilyen módon is megerősítsek néhány frissen tett jó elhatározást a további életemmel kapcsolatban. Így aztán este 10-kor odaálltam a Szűzanya kis kegyszobra elé a kápolnában, és megkezdtem 7 órásra tervezett imavirrasztást. A percek és félórák változó gyorsasággal teltek. Amikor már minden általam ismert nyelven elimádkoztam a rózsafűzért, fohászkodtam minden közeli és távoli ismerősért, akik csak eszembe jutottak, alapos lelkiismeretvizsgálatot tartottam a rövidesen esedékes gyónás esetére, valamint végiggondoltam néhány felettébb termékenynek látszó teológiai intuíciót, végül egyszerűen csak a tőlem telhető éberséggel próbáltam jelen lenni Isten anyja előtt. Azon igyekeztem, hogy kitartsak a csendes önátadásban, istenimádásban. Végül eljött a fél 5, amikor már csak fél óra hiányzott a (bevallom, kissé extrém) aszketikus gyakorlatom tervetett befejezéséig. Ekkor történt az az apró incidens, amit el akarok mesélni.

A kápolnában töltött csendes órák alatt egyebek között az is eszembe jutott, hogy bizony jónéhány ember félne itt a helyemben. Nem csak azért, mert a kápolna, imavirrasztásom színhelye egy vidéki nagyváros szélén állt, Latin Amerikában, hanem azért is, mert emberi természetünkből adódik, hogy számos kisebb-nagyobb eseményt, kósza gondolatot, és véletlen egybeesést olykor hajlamosak vagyunk a gonosz szellem hatásának tulajdonítana. Milyen szerencse – gondoltam –, hogy én már felvilágosult módon látom ezeket a dolgokat! Egyszerre azonban hitrelen hátrafordultam – olyan gyakorlat volt ez, amit nagyjából óránként megtettem, már csak a hátgerincem megmozgatása végett is –, és észrevettem, hogy egy csúf fekete bogár szalad a templom fehér műmárvány kövezetén, nagy sebességgel – egyenesen felém. Egy csótány volt, semmi kétség. Pont az én állóhelyemet választotta célpontjául; még egy kicsit félre is kellett állnom, hogy ne álljak az útjába. A ronda kis bogár kisvártatva beleütközött a templom hajóját a szentélytől elválasztó lépcsőbe, így irányt kellett változtatnia, s a lépcső mentén szaladt tovább, majd – tőlem úgy három méterre – behúzodott a lépcső szegletébe. Feszülten figyeltem, hogy vajon visszatér-e, és elhatároztam, hogy ha újra erre halad, én bizony – pacifizmus ide, állatvédelem oda – agyon fogom taposni! Idáig jutottam a gondolatban, mire valóban megfordult, és visszajött a lábam elé – ám valahogy mégis megszántam, és megkíméltem az életét. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy kivégezzem. Nem biztos persze, hogy szívjóságból kegyelmeztem meg neki; talán inkább csak túlságosan undorodtam tőle, s nem akartam elrondítani vele sem a kápolnát – sem az imaidőmet… A termetes csótány azonban továbbra sem hagyott sok időt a gondolkodásra: kisvártatva újra nekiiramodott. Kíváncsian követtem a tekintetemmel – ugyan hol volt akkorra már az ima összeszedettsége! – s találgattam, hogy vajon át tudja-e hidalni a szentélyt a templomhajótól elválasztó színtkülönbséggel. Egyszerre azonban – váratlan fordulat! – csótányom szárnyat bontott, és felrepült egy a fal mellett álló műanyag székre. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a csótányok repülni is tudnak! Miután valószínűtlen sebességgel végigfutott a szék támláján, újra szárnyra kelt és… – ebben a pillanatban szem elől tévesztettem. Mintha a föld nyelte volna el! Vajon a szék támlája mögé bújhatott? Vagy az ablak szúnyoghálóján telepedett meg, aminek sötét háttere miatt nem láthattam többé? Örökre titok marad – viszont tény, ami tény: innentől kezdve örökre eltűnt a szemem elől.

Még néhány bizalmatlan pillantást vetettem arrafelé, majd erőt véve magamon visszatértem az imához. Sikerült is lezártam az imagyakorlatot. Csak valamivel később kezdtem újra elgondolkozni az eseményen. Eljátszottam el a gondolattal: vajon mennyi a valószínűsége annak, hogy egy véletlen (vagy bizonytalan intuíció) nyomán az eseménytelen éjszaka csendjében észrevegyem egy ilyen hátulról közelítő rovar rajtaütésszerű váratlan rohamát. Kirázott a hideg annak lehetőségétől, hogy történetesen felszaladhatott volna a lábszáramon – azt hiszem, azon nyomban szívinfarktust kaptam volna az ijedségtől és az undortól… És vajon hány esetből ismétlődne meg az, hogy az illető rovar éppen felém vegye útját, srévizavé haladva a nagyjából 200 négyzetméteres kápolában? Ami az incidens hatását illeti, azt is meg kellett állapítanom, hogy bizony sikeresen megzavarta az elmélkedésemet. Sok felesleges gondolatot keltett ugyanis, meg némi félelmet és bizalmatlanságot is, szóval foglalkoztatott és elterelte a figyelmemet egyéb, emelkedettebb témáktól. A régiek ezen eseményeket – azok hatása, „gyümölcsei” fényében – alighanem a gonosz szellem befolyásának tudták volna be. Még szerencse, hogy mi már más világban élünk, és én is teljesen felvilágosultan gondolkodom már ezekről a dolgokról…

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8511818011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IILiliII 2016.10.18. 12:34:10

Bocsánat - a téma elkomolytalankodásáért :-) szabad képzettársítással ez jutott eszembe:

Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él a föld alatt a rút esôkukac.
Rágodott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja ôt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá a sok oktalan állat
hogy terem az emberszivben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz német ajku csótány:
- Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás
srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacirozni pemászok a házba:
tetejüktôl talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is
restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein,
igy anyatojt meztelen?!
Nix toll, nix szôr, csupasz potroh mutogatja!
Muszaj neked strimfli hûzni, egy ink meg
egy katya!
- Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt
meg nem érem!
- Szólt a kukac és föld alá vitte a szemérem.

(Romhányi József: Kukac-sors)

létszámfeletti 2016.10.19. 11:28:46

Hasonlóan elkomolytalankodva: nekem egy szentmise alatt egy egérrel volt hasonló kalandom. Nem tudom, honnan jött, de a középen levő piros szőnyegen láttam hanyatt-homlok rohanni, majd beugrott az egyik padba, az ott ülő hölgy lába mellett. Ő szerencsére nem vette észre, különben félő, hogy kicsit szokatlan irányt vett volna a mise...
Ráadásul valaki más is látta, összenéztünk, és hát... fuldokoltunk a lenyelt nevetéstől. Emlékezetes mise volt.
Egyetlen előnye a dolognak, hogy végre megbizonyosodhattam: a templom egere igenis létezik. Nem mese :-)

2016.10.19. 13:40:26

@létszámfeletti:
Gyerekkoromból emlékszem hasonlóra.
Ministránsként oltár előtt térdeltünk két sorban egymással szemben. Egy szerencsétlen darázs, vagy hasonló kerülgette az oltáron égő gyertyákat (valamiért vonzották). Persze titkon mindegyikünk ezt figyelte. Mígnem egy ügyetlen forduló következtében beletrafált a lángba. Meglepő sistergéssel és tűzijátékkal végezte szegény.
Emelkedett pillanat volt. (A ministránsok remegő vállakkal néztek maguk elé, egymásra nem mertünk nézni.)
A plébi azt hiszem nem esett ki a "szerepéből", de lehet, hogy rosszul emlékszem.

2016.10.19. 18:27:19

@pacsy: Ez olyan Ignác Montserratban feeling. De ott lehet, nem volt bogár, csak kardletétel... Anekdotám nekem is sok van érseki ministránsként, de azt hiszem most nem ez fogott meg igazán.
Azt írod: "A régiek ezen eseményeket – azok hatása, „gyümölcsei” fényében – alighanem a gonosz szellem befolyásának tudták volna be. Még szerencse, hogy mi már más világban élünk, és én is teljesen felvilágosultan gondolkodom már ezekről a dolgokról…" Nekem ez a vége amolyan csehszlovák.. Mán' ha érted a célzást. A kegyelem a természetesre épít. A gonosz vajon mire? Ezek szerint már a gonosz sem törődik velünk? Vagy esetleg már nincs is? Vagy annyira nem vagy súlyos személy, hogy személyesen a gonosz kisértsen, elég egy svábbogár (egyébként értetted, mit mond? :-) )? Sok hasonló igaz/gonosz/demagóg/vicces/egyéb kérdésem is lenne, már, ha nem lennél éppen szilenciumban. A lényeg, hogy kétségbe vonod a gonosz ilyen módon való "közreműködését". Pio atyát 4-5 éves korában vajon ki dobálta könyvekkel, egyebekkel éjszaka? Vagy csak apuka nem jól rögzítette a polcot? A "régiek", a "felvilágosultak": ó, ez nagyon-nagyon-nagyon csehszlovák...

Callis 2016.10.19. 23:00:20

@ozorai pippo: szerintem félreértetted. (A csehszlovákot meg én nem értem, a "csehszlovák időkben" hótugyanez ment Mo-on is.)

ozorai pippo (törölt) 2016.10.20. 09:08:54

@Callis: félre mit?

manlakos 2016.10.20. 09:36:16

2016.10.18. 11:27 pacsy

„ A régiek ezen eseményeket – azok hatása, „gyümölcsei” fényében – alighanem a gonosz szellem befolyásának tudták volna be. Még szerencse, hogy mi már más világban élünk, és én is teljesen felvilágosultan gondolkodom már ezekről a dolgokról…”
Az –alighanem- attól függ, mennyire „régiekre” gondolsz! Emlékszem, hogy nagyapám mesélte gyermekkoromban (az se’ tegnap volt…) ezt a tanmesét –válaszul.
Tudniillik, elmondtam neki, hogy nem szeretem a rózsafüzért, mert a második Üdvözlégynél, már nem tudok igazán odafigyelni!

Tehát, a történet:
A Mester összehívta a Tanítványokat és megmutatott nekik egy gyönyörűen felnyergelt paripát.
Ezt a lovat –mondta- annak adom, aki úgy elmondja a Miatyánkot, hogy közben nem gondol semmi másra, csak az ima szövegére!
Péter kezdte:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma…

Mester! Ugye, így ahogy van! Nyereggel együtt adod?
;)
Mert, ilyen az ember,- mondta akkor nagyapám…
(A gonosz szellemet nem említette…- gondolom – nem akarta rá hárítani, az én hibámat…! :))

IILiliII 2016.10.20. 11:10:14

@ozorai pippo: nem érzel abban a mondat-befejezésben (ön)iróniát?

ozorai pippo (törölt) 2016.10.20. 11:44:42

@IILiliII: Kellene?

2016.10.20. 12:01:36

@IILiliII:
Bizonyára van benne. De lehet így is meg úgy is értelmezni.

félelem, szerencse (2x is), felvilágosult módon látom, majd teljesen(!) felvilágosultan gondolkodom - gonosz szellem
Valahol pont ezek a kulcsszavai a bejegyzés mondanivalójának - ha egyáltalán van ilyen :)

Számomra az lenne az érdekes (fontos) kérdés, hogy MIÉRT szerencse (vagy miért nem szerencse), az, hogy "mi már más világban élünk"?
(gondolom nem azért, mert így pl. könnyebben bevállalhatunk egy ilyen "extrém aszketikus gyakorlatot". Bár lehet az is, hogy csak ennyi. Végül is ez valóban egy előny.)

IILiliII 2016.10.20. 12:22:19

@ozorai pippo: dehogy :-)
én úgy érzékeltem, de hát nincs odaírva.... :-)

IILiliII 2016.10.20. 12:27:55

@Pandit: "más világban élünk" ? Igen?? És ez fontos? :-)

IILiliII 2016.10.20. 12:39:54

www.youtube.com/watch?v=iWJhf2UzS9s
Ma találtam erre. Egy dalt énekel a 2. perc 10. másodpercétől kezdve. (Mike Sámuel)
Hátha van itt még olyan, akinek segít - mert engem nagyon eltalált. (csak a dalt hallgattam meg 10-szer, az előadást nem is)
/nem jön a témához :-) nem t'om, valahogy nem akaródzik ezen a témán gondolkodni nekem... :-)/

2016.10.20. 12:54:13

@IILiliII:
Fogalmam sincs, de gondolom az, ha ez keretezi a történetet.
:)

ozorai pippo (törölt) 2016.10.20. 13:25:45

@IILiliII: Ne haragudj anyu, ma kaptam egy egyest magyarórán. Ebben a hüje szövegben nem vettem észre az iróniát! Te igen?
Ja, meg nyelftanból is kaptam, de azt nem tudom miért! Olyan hüje ez a tanár.

IILiliII 2016.10.20. 13:40:14

@Pandit: ott a pont! :-) világos, persze, ez (is) a téma :-)

IILiliII 2016.10.20. 13:44:30

@ozorai pippo: köszi! vettem. Bocs, nem volt szándékos...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2016.10.20. 16:02:35

Talán egy apró észrevétel: lehet, hogy az a rovar már tízszer fel akart mászni a lábadra, csak nem vetted észre, de Valalki mindig megakadályozta, hogy megzavarja az imádságodat, és végül csak azért vetted észre, hogy értékelni tudjad azt, hogy addig nem zavarta meg senki és semmi az áhitatot. Végül is nemcsak az a kérdés, mekkora esélye van annak, hogy a rovar éppen feléd "vegye útját, srévizavé haladva a nagyjából 200 négyzetméteres kápolában", hanem az is érdekes, milyen esélyed volt arra, hogy egész éjszaka ne zavarja meg egyetlen rovar sem az imát. Szerintem ebben meg szabad látni a Gondviselés kegyelmét.

IILiliII 2016.10.20. 16:49:21

@ozorai pippo: a válaszod érzelmi töltetét olyan erősen érzékeltem, hogy csak erre reagáltam hirtelen. De az is hozzátartozik, hogy én úgy értettem, amit írtam - hogy ha nincs konkrétan kifejezve az irónia, akkor máshogy is lehet érteni a szöveget, ahogy Pandit is írta. (hogy én érzékeltem, attól egyáltalán nem biztos, hogy benne van) Nem akartam gúnyolódni, csak jókedvem volt. De örülök a figyelmeztetésnek - itt a tekintetek és hangszínek nélkül nagyon eltérő módon lehet értelmezni egy-egy mondatot meg szmájlit.

lálo 2016.10.25. 16:12:26

engem az lepett meg ebben a posztban, hogy valaki, aki kétszer is elmondja magáról, hogy "felvilágosultan gondolkodik", 7 órát virraszt egy éjszaka, szigorúan állva és térdelve, amit rózsafűzér imádkozásával tölt (nagyrészt, persze több nyelven), és mindezt megírja egy blogon. Elgondolkodtam, hogy a "régiek" miben különböztek volna. Talán csak latinul imádkoztak volna, biztos bevetettek volna még vmi önkínzó eszközt, és végül talán nem írtak volna róla egy posztot...
süti beállítások módosítása