Szent Benedek vagy Szent Ferenc? Vajon milyen modellt kell az egyháznak követnie? Mi lehet számára a jövő útja a mai világban? Nemrégiben két új könyv jelent meg, amelyek nagy feltűnést keltettek és rengeteg vitát is kiváltottak, az egyház körein belül és kívül egyaránt. Jó alkalmat kínálnak hát a kérdés átgondolására.
Benedek: az elzárkózás és belső építkezés modellje
Az egyik könyv 2017-ben Amerikában jelent meg Rod Dreher tollából, The Benedict Option [A benedeki választás] címmel. A kötet provokatív tézise, hogy a keresztényeknek a XXI. századi Egyesült Államokban ugyanúgy kell tanúságot tenniük, mint Nursiai Szent Benedeknek a VI. században: jelképesen szólva bárkát kell építeniük, amelyen átvészelhetik az szekuláris modernitás vízözönét. Visszahúzódásra van tehát szükség, hogy menedéket találjunk a kolostorok és a családok védő szárnyai alatt, s ott intenzív lelki élettel, böjttel, imádsággal és a szentírás olvasásával segítsük az örök értékeket átmentését, egy új, immár a kulturális pusztuláson túli világba. A könyv – amely a hosszú ideig előkelő helyen szerepelt a New York Times best seller-listáján – kikezdhetetlen erkölcsi integritásra és önazonosságuk minden körülmények között való megőrzésére buzdítja a keresztényeket, szemben az ellenséges világgal, amelyben úgy kell ragyogniuk, mint csillagoknak a mindenségben (vö. Fil 2,15).
Természetesen a kötet sikerét az is erősítette, hogy lehetetlen nem felismerni a már a címében is rejlő utalást XVI. Benedek pápa „választására”. Arra a feltételezett opcióra, miszerint a jövő útja az egyház biztos tanításának és „árúba nem bocsátható értékeink” (valori non negozionabili) minden kompromisszumtól mentes védelme, a védelmi sáncok mögé történő elzárkózás.
Ferenc: a nyitás és bizalom modellje a válság kezelésére
A másik nagy érdeklődésre számot tartó könyv Európában íródott: Julián Carrón, a Communione e Liberazione mozgalom jelenlegi spanyol nemzetiségű vezetője 2017-ben adta közre interjúkötetét Hol van Isten? [Dov’è Dio?] címmel. Az ő számára is az a fő kérdés, hogy hol az egyház helye a mai modern nyugati világban, e „bizonytalan” és szekularizált, „cseppfolyós” társadalomban. Ő is a Krisztussal való személyes találkozás és a mellette való elköteleződés szükségessége mellett érvel, ám a súlypontokat máshová helyezi és más irányba invitál. A könyv legizgalmasabb fejezetében Carrón a modernitás kezdeteihez megy vissza, hogy megmagyarázza a társadalom és a kereszténység között meghúzódó törésvonal eredetét. A reformációval véget ért a nyugati keresztény civilizáció egysége, Kant, Vallás a tiszta ész határain belül című könyve pedig kijelölte annak az időszaknak a határát, amelyben az „ember” és a „keresztény” még rokonértelmű szónak számított. A felvilágosodás azzal próbálta megmenteni a vallásháborúk korában az alapvető erkölcsi értékeket, hogy kizárólag racionális alapokra helyezte azokat. Kant ugyan még tudta, hogy ha az evangélium nem tanította volna az egyetemes erkölcsi törvényeket a maguk teljes tisztaságában, az értelem nem lett volna képes azokat felismerni, azonban elérkezettnek látta a pillanat, hogy azok igazságát és érvényességét „kizárólag az értelem által” bizonyítsa.
Carrón szerint az azóta eltelt két évszázad bizonyította, hogy a dolog nem így működik. Olyan értékek, amelyek korábban mindenki osztott, leszálló ágba kerültek: a személy méltósága, az élet értéke, a szolidaritás, mind-mind megkérdőjeleződtek, az utóbbi időben pedig még a demokrácia is súlyos válságba került. Magától adódik tehát a következtetés: a modernitás, amely elszakadt keresztény gyökereitől, nem volt képes megőrizni a régi értékek erejét és eredeti integritását. Ez az oka annak, hogy éppen most, a szekularizációs folyamat mélypontján, a nyilvánosság terében újra nagy erővel törhetett be a kereszténység. A humanizmus válságának légkörében maga a laikus kultúra hivatkozik rá előszeretettel és igyekszik segítségül hívni a megújuláshoz.
A „ferenci gyógyítás” régi-úgy paradigmája: példával vonzani
Carrón szerint azonban keresztényként nem szabad a „kárhozat földjének” tekintenünk a világot. Ezért ő az úgynevezett „ferenci gyógyítás” (cura Francesco) útja mellett teszi le a voksát. Úgy látja, ez Bergoglio pápa terápiája is. Az a felismerés, hogy ahelyett, hogy visszahúzódnánk, inkább bele kell vetnünk magunkat a világba. Persze nem akárhogyan! Fontos tudatában lennünk, hogy ennek egyetlen hatékony módja, hogy a keresztény üzenet eredetéhez, forrásaihoz fordulunk vissza. Ez pedig annyit tesz, hogy nem mint „doktrínát” (szabályok és formulák összességét) vagy puszta erkölcsi tanítást (civil vallást), esetleg egyéni ájtatosságot (magánügyet) csinálunk az evangéliumból, hanem úgy jelenítjük meg, mint örömhírt, amely a hús-vér történelemben, a konkrét élet eseményei között hat.
A keresztények Krisztussal való találkozásra vannak meghívva és arra, hogy ennek a tapasztalatnak az erejében másokat is erre a találkozásra igyekezzenek segíteni. Jézus pedig soha nem erőszakos térítés útján közli magát, hanem „vonzás által”, ahogy Ferenc pápa is írja az Evangelii gaudium kezdetű lelkipásztori buzdításában (EG 131). Az első keresztényeket is bolondnak nézték, amiért hittek az emberek egyenlőségében, a járványok idején gyógyították a betegeket, nem kényszerítették abortuszra, hanem tisztelték a nőket és nem is ölték meg az újszülötteket. A példájuk vonzó volt és fokozatosan egyre többen kezdték őket utánozni a többségi kultúrából. „A kereszténység – mondja Carrón – végső soron irigység (invidia) által terjed: amikor látják, hogy a keresztények élete teljesebb, intenzívebb, mivel képesebb átölelni a tőlünk különbözőt és szeretik a másik embert, felgyullad a vágy, hogy nekem is így kellene élnem”.
„Ferenc pápa választása”, amely teljes egységben van és szerves összhangban áll XVI. Benedek tanítóhivatalával, valódi opciót jelent a CL mozgalom számára is, mely korábban a konzervativizmus bástyájának számított és harcosan védelmezte a „alkuba nem bocsátható értékeket” – véli Carrón. Nem véletlen, hogy a keresztény „jobboldalról” jönnek ma a legélesebb kritikusai ennek a pápaságnak. „Meg kell vallanom, hogy nem látom az okát ezeknek az állásfoglalásoknak” – szögezi le a CL vezetője. „Ferenc pápa valódi kegyelem az egyház számára a mai világban. Aki nem hiszi, hogy [az általa kijelölt irány] jelenti a gyógyulást, az még nem értette meg a betegség természetét.”
Ajánlott irodalom:
Rod Dreher, The Benedict Option: A Strategy for Christians in a Post-Christian World, Sentinal, New York, 2017.
Julián Carrón, Dov'è Dio? La fede cristiana al tempo della grande incertezza (Una conversazione con Andrea Tornielli), Piemme, Roma, 2017.
Utolsó kommentek