Most olvasom ezt a rokonszenves írást Heller Ágnes „véletlen” halálról: tegnap a Balatonba veszett. Kis jegyzetemben most nem a filozófus életművére, nem is az utóbbi évek ellenszenves politikai szereplésére gondolok, hanem siófoki találkozásunkra a Magyar Pax Romana egyik kongresszusán. (Ha jól emlékszem, 1996 áprilisában, amikor előadást is tartottam a „Kultúránk válaszúton” témakörben. De lehet, hogy pár évvel később ugyanott egy másik  kongresszuson.)

A vacsoránál „véletlenül” a mellette levő üres székre ültem. Bemutatkoztam. Arra, hogy jezsuita vagyok, mindjárt megjegyezte, hogy valamelyik latin-amerikai országban (nem emlékszem, melyiket mondta) a jezsuiták vezette egyetemen előadásokat tartott. Aztán Lukács Györgyről kérdezgettem, a filozófus 1917-es „megtéréséről” a marxi-lenini megváltás-utópiához, valamint későbbi köpönyegforgatásáról. E kérdésekre nemigen akart válaszolni. Hangsúlyozta: most már Kierkegaard-ral foglalkozik. Vacsora közben belemelegedtünk az eszmecserébe, a közös etikai támpontok keresése volt a téma. Közben vörös borral koccintottunk. Én (rossz?) szokásom szerint tegezni kezdtem (csak két évvel volt idősebb nálam), Ágnes könnyedén visszategezett.

Később a létkérdéseket kezdtem feszegetni: „Hogyan készülsz a halálra?” Pontosan nem emlékszem Ágnes nyugodt válaszára, de talán olyasmit mondott, mint amit a fentebbi megemlékezésben olvasunk. Én megvallottam hitemet az örök életben, a feltámadásban, ugyanakkor bevallottam szorongásomat is a bizonytalanul biztos vég előtt. Mire Ágnes: „Hogyhogy? Te, a jezsuita szorongsz a halál előtt?” Mire én: „Jézus is szorongott a Getszemáni kertben.”

Aztán még kifejtettem, hogy számomra a lét abszurd volna, ha földi halálunk megsemmisülés lenne. Az öröklétbe, feltámadásba vetett hit még nem látás, birtoklás – „tükörben, homályosan látunk” (1Kor 13,12). „Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk.” (Róm 8,24).

Az idézett nekrológ szerzője, Kassai Zsigmond megemlékezése végén írja: Heller Ágnes azt vallotta, hogy nem hitt Istenben. Kedves Ágnes! Most már találkoztál az élők Istenével, az élő Istennel, aki maga a megérthetetlen Titok, aki maga a Szeretet. „Isten nyugosztaljon!”