Ezekben a napokban az egész világot „lázban tartja” a koronavírus gyors terjedésének híre. A halálesetek és betegségek száma óránként növekszik. A helyzet még nem katasztrofális, ám komor és halálos légkör uralkodik Kína egyes területein, a szomszédos országokban és az egész világon. Mindenkinek fontos a koronavírussal foglalkozni, és mindenki azt reméli, hogy a kutatók igyekeznek gyógymódot keresni és az ellenvakcinát kifejleszteni.
Történelmünkben mindig jelen volt a betegség. Az embereknek néha meg kell birkózniuk a járványokkal, melyek számtalan áldozatot követeltek el (HIV/AIDS, fekete himlő, spanyolnátha, kolera, malária, sárgaláz, SARS, ebola stb.). A Bibliában járványok idejéről is olvashatunk; ezekben a szentírási szakaszokban fontos tanulságok szerepelnek a járványokról.
Hol van Isten a csapások idején?
Az Ókorban az egyiptomiak csapássorozat tanúi voltak. A fáraók közül néhány ragaszkodott ahhoz, hogy az izraeliták ne térjenek vissza hazájukba. Mivel Mózes, a vezetőjük, nem tudta meggyőzni a fáraót, az Úr megengedte, hogy a víz vérré váljon, a békák, böglyök, szúnyogok Egyiptom egész területét ellepjék, és dögvész dühöngjön. Ezek a súlyos csapások még nem változtattak a fáraó makacsságán. Isten ismét Mózest küldte, hogy mondja meg az uralkodónak: „Engedd szabadon népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem!” (Kiv 9,1). A fáraó még mindig ellenállt. Ennek következménye az volt, hogy a járvány megölte az állatokat egész Egyiptomban. Ezen kívül az egész térség sáskajárástól és a sötétségtől szenvedett.
Az utolsó csapás az volt, hogy „minden elsőszülött meghal Egyiptom földjén: a fáraó elsőszülötte is” (Kiv 11,5). Mindezt a számos csapást az uralkodó kemény szíve miatt szenvedte el a népe. Azt gondolhatjuk, hogy Isten műve a katasztrófa, a betegség vagy a járvány. Isten megengedi ezeket, de nem azért, mert büntet, hiszen nem leli örömét teremtményei szenvedésében! A Biblia írói a természeti jelenségeket használták annak kifejezésére, hogy a történelem és a természet Isten mindenhatóságának van alávetve.
Egyiptomból való kivonulásuk után Isten népének 40 évig kellett vándorolnia a pusztában. Itt Izrael többször is megingott hitében, elutasítva Urát. Az emberek azt követelték, hogy térjenek vissza Egyiptomba, mert a pusztában keserves volt a helyzetük, és sötéten látták a jövőt. Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, ezért Izrael fiai közül sokan meghaltak. (Szám 21,6). Maga az Úr adott gyógymódot nekik: „Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.” (Szám 21,9).
Ezen idő alatt Izrael népe több betegséggel és járvánnyal is szembesült. Az egyik egy korunkig tartó betegség: a lepra (vö. Szám 12,10, és MTörv 24,8-9). Természetesen abban az időben nem volt erre gyógymód. Azt sem tudták, hogy a Mycobacterium leprae támadott. Minden leprás beteget elszigetelten kellett tartani, akik aztán lassan meghaltak ebben a betegségben.
Amikor valaki beteg, a szenvedésen keresztül megtapasztalja az emberi élet tehetetlenségét, korlátosságát.
A betegség tudatosítja bennünk, hogy halandók vagyunk. A fájdalom közepette ugyanakkor sokan azt kiáltják: „Hol van Isten, amíg ezt a betegséget szenvedem?” Pedig Isten mindig ott van, és megérti az emberek szenvedését. Az Ószövetség és az Újszövetség idején a zsidók a betegségeket az Istennel való kapcsolatban élték meg. Amikor járvány tört ki, panaszkodtak az Úrnak (vö. Zsolt 38), és kérték, gyógyítsa meg őket. Valójában amikor visszatérnek az igaz útra, a mindenható Isten megmenti őket. Isten nincs távol, még betegség idején sem.
A Biblia szerint a betegség néha az átalakulás útjává válhat. Ha a bűnös megvallja vétkét, Isten megbocsát, és a beteg meggyógyul (vö. Zsolt 32,5; 107,20). A bűnbocsánat és a testi gyógyulás közti kapcsolat a zsidó nép körében régi hiedelem. A zsoltárokban (38,2-6; 39,9-12; 107,17) a gyógyulásért végzett könyörgést mindig a vétkek megvallása kíséri. A modern orvoslás ismereteinek hiányában ugyanis az izraeliták úgy hitték, a betegség titkos kapcsolatában áll a bűnnel és a gonoszsággal. Tehát minél hűségesebbek voltak Isten törvényének megtartásában, annál jobban elkerülték a betegséget. Úgy vélték, hogy maga Isten adja a testi gyógyulást, mert: „Én, az Úr vagyok a te orvosod.” (MTörv 15,26).
Az újszövetségi idők viszonyulása a betegségekhez
Az Újszövetség írói is a hit távlatában értelmezik a történelmet: Isten a Teremtő és az Úr, aki mindent, így a történelmet is vezeti. Isten minden eseményt felhasználhat, beleértve a betegségeket is, az emberek tanítására, és ha úgy látja jónak, megmenti az embereket a betegségtől, amikor őt hívják és bűneiket megbánják.
Az emberiség szenvedéstörténetében megjelent a Megváltó: Jézus Krisztus. Jézus egész nyilvános működése során együttérzőn szánta és meggyógyította a hozzá jövő betegeket, így kinyilvánítja hatalmát a gonosz Szellem felett. Világosan beszélt földi küldetéséről: „…hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (vö. Lk 4,18-19). Másutt az evangélium így írja le Jézus küldetését: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,2-6). Jézusnak ez a missziója 2020-ban is, és örökké folytatódik.
Jézus evangéliumának hirdetését gyakran csodák kísérik. Mivel Krisztus együtt érez a betegekkel, és sok gyenge embert meggyógyít (vö. Mt 7,24), felismerjük, hogy ezt hatalmával és irgalmasságával teszi. Azokat az embereket, akiket az ördög megszállt, az őrülteket, süketeket, bénultakat, leprásokat Jézus megszabadította, megkönyörült rajtuk. Ez annak a jele, hogy „meglátogatta népét az Isten” (Lk 7,16), és az Isten országa közel van.
Jézus maga viselte a mi betegségeinket, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá (vö. Mt 8,17; Iz 53,4). Ennek eredményeként az embereket megszabadította a bűntől, a betegségtől és a haláltól.
Feltámadása után Jézus elküldte tanítványait és apostolait prédikálni, és „felszólítani az embereket a bűnbánatra. Sok démont kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak” (Mk 6,12-13). Az egyházban számos csodát tartanak számon. A gyógyulás csodái megismétlődtek például a szentek életében vagy zarándokhelyeken (Lourdes, Fatima vagy Csíksomlyó); e kegyhelyeken sok zarándok hálát adott Isten gyógyító irgalmasságáért.
Igazában nem értjük, hogy Isten szabadon megadja egy-egy beteg gyógyulását, más betegekét viszont nem. Nekünk az a kötelességünk hogy lehetőségeink szerint gyógyítsuk a betegséget. Amikor mindent megtettünk, és az orvosok megállapítják, hogy a beteg gyógyíthatatlan, akkor mondjuk: legyen meg Isten akarata. Az emberséggel együtt jár a születés, az öregség, a betegség, a halál. Amikor azonban találkozunk a járvánnyal, ne felejtsük: „Isten azt akarja, hogy testben és lélekben egyaránt egészségesek legyünk, de ezen felül higgyünk és megismerjük Isten eljövendő országát.” (Youcat, a katolikus egyház ifjúsági katekizmusa, 241).
A járványban Isten egyáltalán nem hagyja el az embert. Természetesen senki sem vágyik a járványra, de sajnos gyakran mégis bekövetkezik. Ebben a helyzetben maga Isten kéri az embereket, hogy higgyenek az ő hatalmában.
Valószínűleg továbbra is vannak kérdések az életünkben tapasztalható betegségekkel kapcsolatban. Ugyanez vonatkozik a Biblia szövegeire. Egyrészt úgy tűnik, Isten „megbünteti” az embereket (különösen az Ószövetségben), mivel az emberek Isten ellen fordulnak, többé nem hisznek benne. Másrészt amikor a betegség sújt minket, felismerhetjük hibáinkat, visszatérhetünk Istenhez, s ennek eredményeként akár meg is gyógyulhatunk.
A tudomány és a gyógyászat nagyszerű találmányainak korában élünk. A tudósok úgy vélik, mindenre gyógymódot találhatnak – miközben minden betegségnek van oka. Sok ember nem igazán hisz benne, hogy könyörögni kell Istenhez a gyógyulásért. Számukra a vallás és a tudomány két külön dolog. Sajnos sok új betegség létezik, ami kihívás elé állítja a tudósokat. Ez olyan, mint a sárkány: ha az ember levágja az egyik fejét, másik nő helyette, és agresszívebbé válik. A baktériumoknak és a vírusoknak mindig vannak mutációi. Sok baktérium és vírus ellen, amelyek rezisztenssé váltak, új gyógyszereket kell találnunk. Ez is mutatja, hogy, bár sokan annak szeretnék hinni, a tudomány még mindig nem mindenható.
Keresztényként különböző módon viselkedhetünk, amikor egy betegséggel szembesülünk. Szélsőséges keresztények a kegyetlen Isten megtorlásának tekintik az ilyen helyzetet. A mélyen hívő emberek azt érzik, ez is újra hívja őket az Istenhez való visszatérésre. Sok ember arra kéri Istent, hogy segítse el a kutatókat a gyógymód megtalálására. Mindenekelőtt hisszük, hogy Isten, Atyánk a szenvedés és a betegség ellenére sem hagyja el az embert. Meghalt és feltámadt Fia Lelke által mindig jelen van az emberek életében, és velünk szenved. Tőle jön üdvözítésünk és szabadításunk.
Az egyre gyorsabban terjedő koronavírust látva Ferenc pápa megindultan imádkozott a számtalan áldozatért a Szent Péter téren (január 26.): „Szeretnék közel állni azokhoz az emberekhez és imádkozni azokért az emberekért, akik a Kínában terjedő vírus miatt betegedtek meg. Az Úr fogadja be békéjébe az elhunytakat, vigasztalja meg a családokat, és támogassa a kínai közösség nagy elkötelezettségét a járvány leküzdésére!”
Utolsó kommentek