A minap a Bonum Tv-n belebotlottam egy dokumentumfilmbe a fatimai üzenetekről. A filmben mariológusok elemezték az üzenetek tartalmát, illetve az elmúlt évszázad politikai történéseit az üzenetekkel összefüggésben. Emellett a dokumentumfilm készítői szóltak arról is, hogy ők miként élték meg az üzenetek történelmi és személyes jellegét, a titkok megismerése mennyiben befolyásolta őket hitük és életük megváltoztatásában.

Ritkán érint meg ilyen megrázó módon az, amit látok vagy hallok. Hirtelen evidensé vált, hogy Mária jelen van az életemben!

Amikor Jézus azt mondja a tanítványnak, hogy „Íme, a te anyád!” (János evangéliuma), ez rólam is szól. Itt van velem/velünk Mária, aki engesztelésre, felajánlásra és imára buzdít, hogy a világ erőit képesek legyünk legyőzni, távol tartani magunktól.

Mária a történelmünk része!

Bár úgy érzem, Máriával kiegyensúlyozott viszonyom van, a jézusi felszólítás arra kellene késztessen, hogy komolyabban figyeljek rá. Ez a figyelem hol intenzívebb, hol halványabb volt az életemben, de rájöttem, hogy hihetetlen bensőséges szeretettel kísér engem mind a mai napig.

Már születési, illetve lakóhelyem (Budakeszi – Makkosmária) olyan beágyazottságot jelentett számomra, amit feltétlen kegyelemnek kell tekintenem, csak legyen szemem, hogy észrevegyem, értékeljem. (Lásd blogbejegyzésemet Hol vagyok otthon? címmel.)

Vallom – amit protestáns testvéreink sokszor hangsúlyoznak számunkra –, hogy „egy a közvetítő Isten és az ember között, az ember Jézus Krisztus”. (1Tim 2,5) Igen! Fontosnak érzem ezt hangsúlyozni, de a tényen, hogy Mária itt van velünk, nem változtat. Vagyis kér, figyelmeztet és segít, mert szeret minket. Például arra kér, hogy imádkozzuk a rózsafüzért. Nekem eddig többet mondott két régi imádság, amit még nagymamámtól tanultam: a „Most segíts meg, Mária” és a „Szűz szülője Istennek”. Pedig a rózsafüzér-imádság egyenesen Jézus életeseményeibe kapcsol be engem. Úgy is mondhatnám, ugyanaz, mint amikor a kánai menyegzőn nem Mária cselekszik, hanem csak annyit jelez a jelenlévőknek, hogy „Tegyétek, amit mond!”. Vagyis figyeld Őt, és cselekedj, mint Ő.

Fatimának is ez az üzenete. Imádkozzátok a rózsafüzét, tegyétek azt, amit mond! Ez a felhívás új fényt gyújtott a lelkemben. Persze lelkiségem szempontjából Mária eddig is meghatározó volt. Úgy volt/van velem, mint a körülöttem lévő levegő – de ezt ki is kell tudni fejeznem a magam és az ő számára is. Ha ez nem történik meg, akkor csak úgy vagyok Vele, mint anyámmal, aki elém teszi az ebédet, de egy szóval sem mondom neki, hogy „finom”/”finom volt”, hiszen ez természetes.

Sajnos csak hiszem, hogy természetes. Nem! Sokkal inkább természetfeletti, hogy Ő velem van, mindvégig szeret és segít!

Nemrég volt anyák napja. Talán mondhatnám, hogy ez csak véletlen. De Jézusnál és Máriánál nincsenek véletlenek. „Bármit kértek a nevemben…”

Az utóbbi években a teológiai gondolkodásban valahogy olyan snassznak számít/számított, hogyha valaki megvallotta Mária iránti érzelmeit. Én nem mellőztem őt, de nem beszéltem arról, hogy ez a kapcsolat mennyi örömet és erőt ad.

Sok teológiai tanárban is van idegenkedés a Mária-tisztelettel kapcsolatban. (Kétségtelen, hogy vannak furcsa megnyilvánulásai, de most nem erről van szó.) Még kispap koromban, egy alkalommal a teológiai fakultás folyosóján a kispapok vizsga előtt régi szokás szerint meggyújtottak egy gyertyát. Az egyik tanár a következő képen reagált: „Uraim! Nem gyertyákat kell gyújtogatni! Tanulni kell!” Jót derültünk a kijelentésén, de azért a gyertyát meggyújtottuk.

Ebben a közhangulatban megragadott a II. vatikáni zsinat egy kijelentése. A Lumen gentium konstitúcióban olvashatjuk (Az Egyház a mai világban): „Mária az egyház ősmintája.” Ez lett a licenciadolgozatom témája és címe. Sokan meglepődtek a témaválasztáson, de ha ott van a dokumentumokban, akkor miért ne lehetne egy dolgozat témája Mária?

A dokumentum az egyháztan síkjára emelte Mária személyét, ami sokkal inkább követi a szentírási hagyományt, mintsem gondolnánk.

Ettől kezdve, pestiesen szólva, úgy is fogalmazhatnék, hogy Mária, „rám cuppant”! Talán ő is örült a választásomnak, mert sok olyan dolog történt velem, ami örömet okozott.

1. Diakónusszentelés után találkoztam Kruppa Géza bácsival, aki nagy Mária-tisztelő volt. Ugyancsak hamarosan megismertem Molnár Gyula bácsit, aki hihetetlen műveltségével sokat segített, hogy a külföldi szakirodalmat és teológusokat jobban megismerjem, akik fontos dolgokat fogalmaztak meg Máriával kapcsolatban. Mindketten szerették volna, hogy Makkosmárián létrehozzunk egy mariológiai intézetet.

Gigantikus terv, s mint budakeszi illetőségű embert arra buzdítottak, járjak közben a megvalósulás érdekében. (Nyilván naivitás volt részünkről, de Mária iránti szeretetünket kétségtelen szinten tartotta.)

2. Még a szemináriumba való belépésem előtt megismertem a Fokoláre közösséget. Már évek óta ismertem őket, amikor tudatosodott bennem, hogy a lelkiségi mozgalom hivatalos neve: „Mária műve”.

Az évenkénti találkozók, „Máriapolik” ökumenikus jellege egészen zsinati levegőt árasztottak. Tudattalanul, de biztosan ez is hatott rám, amikor szakdolgozati témát választottam.

3. Ebben az időben nagyon megragadott Hans Urs von Balthasar egyháztana, aki egyik fő művében, a Theodramatikban négyes egyházi karizmáról, lelkiségről beszélt. Említést tesz a péteri karizma (hierarchikus egyház) mellett a jánosi (a misztikus), a páli (a missziós) és máriás karizmáról, mint a mindenkit befogadó Isten gyermekeinek anya-szent-egy-házáról.

Ez a gondolkodásmód, melyet akkori teológiai professzorom, Gál Ferenc is képviselt, nagyon inspirált és bátorított, hogy jobban merjem egyházamat Mária tekintetével szemlélni.

4. Már ifjú papként kaptam egy nagyszerű ajándékot. Elmehettem Fatimába. (Volt plébánosom, Németh László aranymisés ajándékként kiutazhatott a kegyhelyre, és barátokat, munkatársakat is vihetett magával.) Bár Fatimával kapcsolatban nem beszéltek csodákról, számomra mégis egy kézzelfogható csoda történt, ami nem világtörténelmi eseményhez kötődött, hanem személyes élmény volt: le tudtam szokni a dohányzásról. Hosszú évekig próbálkoztam, mígnem ekkor minden nehézség nélkül sikerült.

5. A jezsuitákhoz való belépésem ezen az úton talán kitérőnek tűnhet, mégis, Loyolai Szent Ignácnak a római „Maria della Strada” (Úti Boldogasszony) kápolnához fűződő kapcsolata meghatározó élményemmé vált.

Noviciátus után megismerkedtem Jálics Ferenc atyával, aki a szemlélődő Jézus-ima tapasztalatai alapján vált ismertté és vezette lelkigyakorlatait a németországi Griesben. Mint Dél-Amerikából hazajött jezsuita, nagyon mély máriás lelkiséggel bírt. A nála töltött egy év során láttam, hogy nemcsak Jézus nevével lehet imádkozni, de buzdított, hogy Mária nevét is használhatjuk bátran.

Ez a véleménye sajnos itthon kevésbé lett ismert, pedig sokan követték tanácsát, főleg azok, akik atyai kapcsolataikban sokat sérültek.

Amikor letelt az egy év, amit nála töltöttem, a búcsúszentmisén kaptam tőle egy képet, Feszty Masa Úti Boldogasszony festményének a budapesti Jézus Szíve-templomban található másolatát. (Ferenc atya ugyancsak ennek a képnek a másolatával indult el külföldi missziójába.) Így búcsúzott tőlem: „Kísérjen ez a kép utadon, és tartson meg téged hűségben, szeretetben, mint engem.”

Rendkívül mély benyomást keltettek bennem a szavai. Máig őrzöm a képet, amit akkor tőle kaptam.

6. Mária és a szentek tisztelete. Van még egy fontos epizód, amely sokat mond Jálics atya lelkiségéről. Évenként egy német származású hitoktatónő lelkigyakorlatot tartott kismamáknak a házban. A hölgynek hihetetlen mély kapcsolata volt a szentekkel. Rengeteget beszélt róluk, Máriáról, apró csodáikról, melyek jelen vannak életünkben, csak észre kellene vennünk. Ritkán láttam Ferenc atyát olyan boldognak, átszellemültnek, mint amikor Cler a szentekről mesélt.

Pedig a Jálics-módszerhez (szerintem) ez is hozzátartozik, bár valahogy nem lett trendi nálunk. A hatha-jógagyakorlatok (nem annyira filozófia, mint a testi és lelki egészség megőrzése) és a zsámolyos misék kerültek reflektorfénybe, holott ez mind csak technikai elem az imamódszerében.

7. A cigányokkal való kapcsolatomban sokat segített ez a lelkiségi háttér. A romákkal való közös Mária-zarándoklatok (Nosztra, Csatka, Gyűd, stb.) számos életre szóló élménnyel gazdagítottak.

8. Kispesti éveim alatt nagyszerű máriás lelkületű atyákkal találkoztam, többek között Róna Gáborral, a Szeretetláng nemzetközi felelősével. (A magyar eredetű lelkiségi mozgalom az Eucharisztia-tiszteletet állítja középpontjába egy sajátos máriás lelkiség által.) A mozgalmat nálunk jó ideig nagyon visszafogottan fogadták. Dél-Amerikában számos országban már jelen volt, és a helyi bíborosok is támogatták a lelkiségi közösségeket.

Erdő Péter bíboros aztán hamarosan Magyarországon is elismerte hivatalosan a mozgalmat. Mivel templomaink nem lelkesedtek túlságosan az ünnepi esemény befogadására, plébánosként örömmel vettem, hogy a Kispesti Jézus Szíve-templomban kerül sor az ünnepségre.

Mondhatnám azt is, Mária megköszönte a nyitottságomat. Az ünnep délutánján – bár korábban volt jelentkező – rám maradt, hogy Bálint József atyát hazavigyem a Pilisvörösvári Szent Erzsébet Idősek Otthonába. Vörösvár felé haladva rám tört az aluszékonyság, és totálisan összetörtem magam. Hála Istennek, József atyának csak egy bordája látta kárát. (Úgy is fogalmazott: Józsikám! Köszönöm neked ezt a kellemetlenséget. Ez az én jubileumi szenvedésem, amit felajánlok a Társaságért.) Ebben az időben alvási problémáim voltak (gyakran napközben is elbóbiskoltam), és ez okozta a balesetet. Igaz, közel három hónapig feküdtem kórházban, és újra meg kellett tanulnom járni, de biztos vagyok abban: azt, hogy felépültem, Máriának köszönhettem.

Bár több mint tíz éve történt a baleset, a közösség tagjai ma is rendszeresen keresnek és imádkoznak értem. Biztos vagyok benne, hogy imáik segítettek a felépülésemben, és azóta is sok kegyelmet kapok a közösség által.

*

Szándékosan kerülöm azt a mézes-mázos terminológiát, amit általában Máriával kapcsolatban használunk. Amint már megjegyeztem: Mária közegében egy keresztény ember szabadon mozoghat, és biztonságban érezheti magát, ha ráhagyatkozik.

„Tegyétek, amit mond!” – kéri tőlünk Mária.

Hiszem, hogy a fenti filmmel való találkozásom nem volt véletlen. Biztos vagyok benne, hogy még sok kedves meglepetést tartogat Mária számomra Szent Fiával való kapcsolatomban. Talán sokkal bátrabban kellene képviselnem az Ő üzeneteit, inspirációit a jövőben, hogy ez a kapcsolat ne kopjon meg, hanem eleven maradjon köztünk.