Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A Szentlélek a fiatalok életében

2020.05.30. 10:33 phamdinhngocsj

lelek_1.jpg

Viccesen azt mondják néha, hogy a Szentlélek „kevésbé híres”, mint az Atyaisten vagy Jézus Krisztus. Tény, hogy ritkán említjük meg a Szentlelket, vagy ritkán fordulunk hozzá. A Szentlélek különösen a fiatalok számára sokszor még idegen. A Szentlelket talán a bérmálás ünnepe miatt ismerik. Ezt követően úgy tűnik, a fiatalok kevesebb figyelmet fordítanak rá. Következésképpen sokan nem kötődnek Istenhez. A Szentlélek nélkül a fiatalok könnyen elvesznek, és nehezen érnek el sikereket az életükben.

A Szentlélek a harmadik személy a Szentháromságban. Szoktunk még úgy beszélni Róluk, hogy: teremtett az Atyaisten, megváltotta a Fiú, és megszentelt a Szentlélek. Ha a fiatalok figyelnek a Szentlélekre, észrevehetik, hogy a Szentlélek az Atyaisten alkotó munkájának kezdetén már ott volt. Isten Lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1,1). Sőt, Isten maga leheli az életet az élőkbe. Ez a Szentlélek, Ő az ember számára az életerő forrása.

Arra is emlékezhetünk, hogy Jézus az utolsó vacsorán sokat beszélt a Szentlélekről. Ő az, aki vigasztal, véd, támogat és segít később mindenkit. Aztán feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak, és megadta nekik a Szentlelket (Jn 20,22). Pünkösd napja volt, azaz a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ekkor már Jézus befejezte földi tevékenységét, és felment a Mennybe. Ettől kezdve a Szentlélek aktív „működéséről” beszélhetünk.

Néhány tény a Szentháromságról, melyekből láthatjuk, hogy ez a Szentlélek kora: ha a múltban Jézus irányította tanítványait, akkor napjainkban a Szentlélek vezeti az egyházat. Az Ő cselekvése nélkül nem érhetjük el Istent. Ez kicsit furcsának tűnhet a fiatalok számára. Ne felejtsük el, hogy az egyház ezt tapasztalja: a Szentlélek készíti elő az emberek szívét és vonzza őket Krisztushoz; összegyűjti őket az egyházban; életet ad és az egyházat megszenteli (vö. KEK 737. és 747.). A fiatalok ezt gyakran elfelejtik, így sokan azt mondják: „Miért nem tudok imádkozni? Miért hiányzik az életerő? Miért nincs energiám ahhoz, hogy tovább járjak?”, stb. Ennek oka az, hogy még nem fordultak a Szentlélekhez, nem engedték, hogy visszavezesse őket Istenhez.

A fiataloknak szóló írásaiban Ferenc pápa gyakran hangsúlyozza: a Szentlélek előkészít. Az egyház és a pápa a fiatalok problémáját megérti, és azt akarja, hogy a fiatalok a Szentlélek felé közeledjenek. Érdekes, hogy „ahol az Atya és Jézus jelen van, ott a Szentlélek is ott van. Ő az, aki előkészíti és kitárja a szíveket, hogy befogadják ezt az örömhírt, ő az, aki elevenen tartja az üdvösség e tapasztalatát.” (Krisztus Él, 130.).

Ha az ifjúság az álmok színpada, akkor a Szentlélek valóra váltja azokat. A fiatalokkal mindig van egy Személy, aki hatalmas, tájékozott, erényes, bölcs és bátor. Mindig hajlandó lelkesedést és életerőt adni a fiatalok életébe. Ha kapcsolatba akarnak lépni Jézussal, akkor a Szentlélek egyre beljebb viszi őket Krisztus szívébe, hogy egyre inkább eltöltse őket az Ő szeretete, világosságának ereje. Eközben a siker, a boldogság és a béke az, amit a fiatalok érezhetnek és megérthetnek.

Ha a fiatalság a szerelem korszaka, akkor a Szentlélek erősebbé teszi azt. Az embereket Istenhez és egymáshoz vonzza. Mert „a remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5). Ez a „gravitáció”, amelyre szükségük van a fiataloknak a szeretet utazásában. Ezért az egyház emlékeztetni akar: „Mindennap hívd segítségül a Szentlelket, hogy szüntelenül megújítsa benned a nagy örömhír élményét. Miért is ne? Nem veszíthetsz semmit, Ő pedig meg tudja változtatni az életedet, meg tudja világosítani és jobb irányítást tud neki adni.” (Krisztus Él 131.).

A fiatalok talán nem vették figyelembe ezt az életerőforrást. Pedig a Szentlélek mindig ott van; minden ember lelkében ott akar lakni. A Szentlélek egyesíteni akarja a fiatalokat a szeretetben. Azt akarja, hogy kapcsolódjanak az egyházhoz, az igazsághoz és Istenhez. Ennek van egy feltétele: kérik és elfogadják a Szentlélek segítségét. A fiatalok is élvezhetik ezt az egyedülálló tapasztalatot: a Szentlélek az élet lelkeként vagy alapelveként működik. Ő maga egyesíti az egyház minden tagját egymással és az egyház fejével, Krisztussal. (vö. Ef 2,21–22).

Kedves fiatalok! Ha belefáradtunk a kísértésekbe, a Szentlélekkel legyőzhetjük őket. Nélküle sok akadályt nem tudunk leküzdeni az életünk útján. A Sátán próbálkozása nem fog sikerülni, ha látja bennünk a Szentlélek jelenlétét. Szerencsések vagyunk, hogy a Szentlélek hajlandó segíteni nekünk. Ily módon a fiatalok útja sokkal értelmesebb, és jövőjük sokkal fényesebb lesz.

A Szentlélekkel mondhatjuk el: Te vagy a legjobb forrásom. Ebben az esetben magunkra érthetjük, hogy: „Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.” (Jer 17,8). Amikor sok fiatal ember fáradt és szomorú, ha az Úrban, a Szentlélekben hisznek, akkor „új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Iz 40,31).

A Szentlélek segítségéért nem kell mást tennünk, mint imádkozva kérnünk tőle. Folyamatosan hívjuk meg Őt a lelkünkbe; akkor mindegyikünk lelkét megszenteli és az Isten templomává teszi. Különösen az élet nehézségeivel szembenézve ne felejtsd el, hogy a Szentlélek mindig veled van. A Szentlélek közelségének kifejezésére a Biblia olyan képeket használ, mint a víz, a tűz, a felhők, a fény, a galamb stb. Ezek a látható szimbólumok segítenek a fiataloknak közelebb kerülni a Szentlélekhez. Ne felejtsük el, hogy Ő segíteni akar nekünk!

Ó, Szentlélekünk, kérjük, hogy jöjj mindent megújítani bensőnkben és körülöttünk! Ámen.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr3215729478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varga Zoltan 2020.12.11. 15:26:00

,ha tudnak.segitsenek karácsonyra élelmiszerben 78 ezer ft-ból élünk 3 an...nekem a sipoly fertötlenitésre 3 üveg fertötlenitö kell havonta 12 ezr ft..2019 májusában megmütöttek herezacskón volt egy tályog folyamatos magas cukor miatt,, mütét közben körülmetéltek lágyrész mütötték 7 db drén volt bennem))körülmetélés következtében pénisz annyit veszitett mértéböl ,hogy 28 év házasság után nem tudok csillával lefeküdni//LegyenSZIVES HA TUD SEGITSEn!VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15 // VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15 70 518 9043 vagy vargáné szücs csilla erste bank 116 00006 00000000 25766862

Varga Zoltan 2021.02.03. 08:47:04

segitsetek ha tudtok!PROBALOK SEGITSÉGET KÉRNI!!tüzelö VÁSÁSRLÁSRA kérek segitséget!!Engedjétek meg, hogy bemutatkoztam, Varga Zoltánnak hívnak, 2 gyermekemmel és beteg feleségemmel Vadnán élünk, egy komfortos kis családi házban. Becsületes keresztény emberekként nehéz helyzetünkből csak a Jóisten segíthet nekünk, ezért is gondoltam Önökre! Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 23 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemet, Csillát gondozom (vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 vagy zola67@gmail.hu/butorlap fakéreg is jo 70 518 9043// NEM PÉNZT KÉREK FÁT!!fabian lajos sajovelezd fatelep 20 958 58 52,,,kb egy honapja diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület folyamatban van leszazalékolas elinditasa//ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto //nagy fiamnak családja van néha ö segit ,,, a kicsi elment albérletbe//én 28 ezer ftot kapok végrehajtó két letiltást von közmunka fizetésböl ,,feleségem 37 ezer ftot kap
--
süti beállítások módosítása