Jezsuita bloggerek

Kovács Gellért a port.hu-ban csupa rosszat ír róla, és Luc Besson filmjét csak azoknak ajánlja, akik: -„Akik elhisznek mindent, amit a vászonról mondanak nekik; akik szerint jobb az agyat békén hagyni és végül, akik nem szeretik a fontoskodó hülyeségeket…”  Hogy ezek után miért ad a filmnek 10-ből hét pontot, az rejtély marad. A Lucy című új pszicho- pszi-thrillerről van szó, mely nevét a feltételezett afrikai ősanyánkról kapta, mivel a filmbeli hősnő, Scarlett Johansson, miután agyát felturbózta 100 %-ra, végigszalad másodpercek alatt az evolúción, körülbelül úgy, mint az élet a halál után-típusú történetekben, amikor véges kis életünk képei peregnek le tüneményes gyorsasággal szemeink előtt, legalábbis ezt mondják. Mindezt egy mai irodaszékben ülve. Különös jelképhalmaz!

Misztikus az a személy, aki látomások, magánkinyilatkoztatások vagy más rendkívüli spirituális adományok révén közvetlen kapcsolatba lép Istennel, vagy aki megkapta a misztikus egyesülés, másképpen a beléöntött kontempláció kegyelmét. Az első esetben az Istennel való kapcsolat a hit által jön létre és karizmatikus jelenségeken keresztül nyilvánul, amelyek az érzékelhető világba tartoznak. A második esetben a misztikus egyesülés során az egész ember mély spirituális átalakulása történik, hitben, reményben és szeretetben. Csak ez utóbbi nevezhető a szó szoros értelmében misztikának.

Nemrégiben hallottam egy szép történetet egy argentin jezsuita barátomtól. (Nem, nem a pápa volt! :) Azt mesélte, fiatalabb korában egy másik fiatal rendtársával néhány évet Spanyolországban, lelkipásztori munkában dolgozott. A püspök Madrid egyik külvárosában bízott rájuk egy plébániát. A pap kollégák mondták is, hogy itt aztán semmit sem lehet csinálni, pasztorális szempontból esélytelen a környék. Nincs mit tenni, ilyenek az emberek…

Pár éve csak érettségi tétel volt, egyszer volt, hol nem volt-történet a keresztényüldözés. Feledve már a diktatúra rafinált mesterkedése, hogy kiszorítsa előbb a közéletből, majd mindenhol az egyházakat. Idővel kiengedték az utolsó börtönben sínylődő papot is, és az egyházak és az állam hivatalosan jól megfértek egymás mellett, szigorúan elkülönítve persze, a fertőzés veszélye miatt. A vájt fülűek persze hallották, hogy itt-ott a sötét Afrikában időnként lemészároltak egy-két keresztényt, de az ugye messze van…

A liberális demokráciáról szóló beszédje volt az utolsó csepp. Orbán annyira diktátor, hogy már az amerikai sajtónak is fáj?  A Washington Post, The New York Times, és most már a Wall Street Journal is Putyinhoz hasonlítja, és teljes autoriter kormányzásról beszél. Az emberfia elgondolkodik ilyenkor: hogyan van az, hogy egyesek esetében ilyen könnyű ezt megállapítani, más hatalmi pozíciókban lévőknél olyan bonyolult ez? Lehet-e egyáltalán jól gondolkodni ezekről a dolgokról?

Mostanában fejeződött be a vizsgaidőszak – meg vagyok könnyebbülve. Pedig már igazán megszokhattam volna: majd egy évtizedes oktatói „priuszom” van... :) Mégis van valami, amit nem bírok megszokni, amit folyamatosan megterhel, gondot okoz, nehézséget támaszt: őszintén szólva, utálok minősíteni másokat.

Úgy tűnik, nálunk minden évre jut már egy különadó, és a különadó mindig médiasztár. Lehet méltatlankodni! Persze, az adók még soha nem voltak népszerűek. A különadók, mondjuk a legfrissebb, a reklámadó, annyiban hungaricum, hogy állítólag a fiskális hatásuk harmadrendű kérdés, a törvényhozó ezeket nevelő, büntető szándékkal hozta. Erkölcsi javulást ígérnek. Az viszont már végképp hungarikum, hogy egy ilyen adóból filmsztár lesz, sőt nemzetközi elismerést aratunk vele, nevezetesen cannes-i nagydíjat.

Nemrégiben az egész világsajtót bejárta a hír: június 8-án Ferenc pápa meghívására a Vatikánban találkozott egymással Shimon Peres izraeli elnök és Mahmoud Abbas a Palesztin hatóság elnöke. A Szentföldön sohasem találkozhattak volna, hogy együtt imádkozzanak; ott ugyanis az imádság csak a saját vallási köreiken belül lehetséges. A találkozás jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni; különösen most, amikor – mint köztudomású – a palesztinok és az izraeliek nem ülnek tárgyalóasztalhoz, mióta Abbas áprilisban megegyezett a Hamasszal egy egységes technikai kormányban, s az izraeli kormány ezért felfüggesztette a vele folytatott tárgyalásokat.

A katolikus egyházban most zajló folyamatok a közhiedelemmel ellentétben nem Ferenc pápa megválasztásával, hanem korábban kezdődtek (Jakab Attila: Lassú víz c. írásából). Már II. János Pál (†2005) utolsó éveiben érzékelhetővé vált az a törésvonal, amely az egyház jövőjéért ténylegesen aggódókat szembeállította a kialakult rendszer változatlan fenntartásában érdekeltek körével. Mindez alapvetően a Kúria berkeiben zajlott, ellenben a konfliktusok ténye napvilágra került (lásd Discepoli di verità, A beteg pápa árnyékában. II. János Pál pápa nómenklatúrájának visszásságai, Debrecen, 2003).

A minap a családunkból valaki elmesélte, hogy szeretne elutazni Ausztráliába.  Gyerekkori álom – nincs is ezzel semmi baj! Ráadásul talált egy srácot, aki alkalmas útitársnak mutatkozik. Az apró gond legfeljebb csak annyi, hogy az illető 28 éves hajadon leány, éspedig a legcsinosabb fajtából… Amikor nekem, a szerzetes nagybácsijának mesélt a projektről, még azt is hozzátette: fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg szerelmes lesz belé… Szóval, mint a mellékelt ábra mutatja, a miénk az egy „rém rendes család” ám… :) (Képünk csupán illusztráció :)