Jezsuita bloggerek

Hallani véleményeket, melyek szerint a gyónás leáldozóban van, el is fog tűnni, hisz egyre rövidebbek a sorok a gyóntatószékek előtt, és vannak katolikus vidékek, ahol már alig gyónnak.
Ha a bűnbánat szentségének a történetét nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a szentség nagyon sokat változott a formáját tekintve. Az ókor nyilvános, közösségi gyónásai után a koraközépkorban az ír szerzetesek által terjedt el a fülbegyónás szokása.

Képzeljétek! XVI. Benedek pápa alig két hete közzétett üzenetében megemlékezett rólunk! A Pápa elégedett velünk!! Na persze nem személyesen dicsért meg – ott még nem tartunk (-; de azért mégiscsak megdicsért… És bátorított. Arra, hogy blogoljunk tovább. „Éljenek a blogoló papok!” – valami ilyesmit mondott (kissé szabad fordításban). :-) Pontosabban fogalmazva: nemrégiben (jan. 23-án) tették közzé a tömegtájékoztatási világnapra szóló pápai üzenetet, melyben a Szentatya hangsúlyozta az internet fontosságát az evangélium hirdetésében, és – hallj csodát! – megemlítette a katolikus blogokat is.

Az alábbi történethez kevés kommentár is elegendő. Egy európai hospice-önkéntes vallomása egy sorsformáló találkozásról. Az írás érdekes kérdéseket vet fel elmúlásról, együttlétről, szolidaritásról. Talán nem túl erőltett a párhuzam a közelgő nagyböjttel, amely a lemondás, a törékenységgel való szembesülésének időszaka (is). A történet a szerző szívélyes engedélyével szerepel a jezsuita blogon. A ferdítésekért fab3 a felelős.

Mari, [ki történetünk idején az önkéntes-iroda vezetője-fab3] megkért, hogy kísérjem el egy haldokló férfi, József házába, hogy támaszt nyújtsunk Józsefnek és Annának, aki József gondozója és társa.

- Apó múltkor azt mondtad: „Légy jóban önmagaddal, juss el oda, hogy kedveled önmagadat!” Ez nekem túl nehéz.
- Kezd ott, hogy jobban megismered önmagadat, ne legyél magad és mások számára két lábon járó kérdőjel.
- Azt hogy kell tenni?
- Nézd meg mire használod az idődet, pénzedet, és a szíved energiáját. Ez megmutatja neked, hogy mi igazán fontos számodra. Az, ami fontos számodra, valóban harmóniában van a legmélyebb hiteles vágyaiddal? Van még egy gyakorlat: Nem az számit, hogy mit mondasz, mit gondolsz magadról, miről ábrándozol magaddal kapcsolatban, hanem az, hogy mit teszel akkor, amikor azt hiszed, hogy senki sem lát? Ez sokat elárul magadról.

„Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.

Siettetném lépteim
De te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
Te nekem adsz csókot
Aztán elindulsz szótlanul
És magaddal viszed életem.”
(Kassák Lajos: Veled vagyok)

Refrén: Előző cikkemben tettem fel a kérdést, hogy mi történne, ha a Kapcsolatot, mint alapvető elemet beépítenénk mondjuk a politikai, etikai felfogásunkba. Ezen azóta is sokat gondolkoztam. Észrevettem, hogy ennek így több oldala van, mint előre sejtettem. Ugyanis ahol Kapcsolatról beszélünk, ott az egyén már nem mint statikus létező jelenik meg, mert minden kapcsolat változtat. Ennélfogva figyelembe kell venni azt, hogy milyen változási, fejlődési potenciál rejlik valakiben, amit egy kapcsolat előhoz, vagy éppen bezár. Ekkor vetődött fel a javaslat, hogy az emberi méltóság eléggé individualista definiciója ebben a kontextusban úgy értendő: Tisztelni Való Potenciál.

A múlt század két nagy költője: Babits Mihály és József Attila. Ismerték egymást, de nem szimpatizáltak egymással. Mindkettőnek Istennel való viszonya viharos. Írásaikban nyoma sincsen Sík Sándor harsogó istenhitének. De talán éppen ezért állnak közel hozzánk.
Ma Babitsra szeretnék ráhallgatni. „Zsoltár” című két versét 1917-ben írta. Elsőnek a „Zsoltár gyermekhangra” készült el. A „Fortissimo” című, a „süket Istent” szinte káromló verse után a „Zsoltár gyermekhangra” megdöbbentő kontraszt:

A sikerfilmek történetét dokumentáló szakemberek, művészettörténészek 2010-től újabb fejezetet illeszthetnek eddigi feljegyzéseik közé. Az Avatar, minden idők eddigi legnagyobb pénzügyi ráfordításával készült – és már eddig is a legnagyobb pénzügyi nyereségét hozó – moovie-ja, elbűvölően szép jeleneteivel immár hetek óta tartja káprázatban a magyar nézőket (is). A rendező, James Cameron – aki persze nem rajtunk gazdagodik meg – igazán szép filmet csinált. Nehéz róla rosszat mondani. Én mégis összeszedem magam, és – megpróbálom!

Az utóbbi időben erősen foglalkoztat a nevelés kérdése. Mi is az, amire lelki, emberi és szakmai formáció keretében egy jezsuita egyetemi kollégiumban törekednünk kell? Ennek egy aspektusa nagyon fontossá vált számomra, ezt szeretném veletek most megosztani.
Tézisem a következő: törekednünk kellene, hogy olyan képességeket fejlesszünk a diákokban, amelyek segítik őket a tartós és mély emberi kapcsolatok kialakításában és ápolásában, különös tekintettel a jó házastársi kapcsolatra.

• Apó, én tudom rólad, hogy több világrészen és sok országban dolgoztál. Engem nagyon érdekelne, hogy milyen emberekkel dolgoztál, vagy éltél együtt szívesen?
• Sokfajta nemzetiségű emberrel éltem és dolgoztam együtt. Bármilyen nemzetiségű emberrel tudtam együtt lenni. Akiket különösen is kedveltem, azok voltak, akik túl tudtak lépni azon, amit már megtanultak, és örömmel néztek szembe egészen új tapasztalatokkal. Nem ragaszkodtak görcsösen a régieken alapuló biztonsághoz, képesek voltak kikerülni a régi kerékvágásból.