Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

All you need is love!

2010.01.12. 10:19 fab3

A média égboltozata vakító fényű állócsillagok világa.

Zenészek, diktátorok, futballisták, vagy netán ezek ötvözete, a nagy testvér győztesei, az élet apró incidensei mellett (válás vagy éppen egy átmeneti idegösszeroppanás) is megkapóan megközelíthetetlennek, és éppen ezért vonzónak tűnnek. A csillagok azok, akikre az egész világ figyel, hatalom, hírnév, pénz, na és persze az ezzel járó megbecsülés.

Hogy nehogy túlságosan komolyan vegyük ezt a - Hofit idézve - média-'hülyítést' -, érdemes kortársaink krémjét (globális falunk fölött égboltcsillagait) is mint utazókat, zarándokokat tekinteni.

223 komment

Címkék: zene vágy beatles

Plébánia – Közösség – Szolgáltatás

2010.01.09. 10:02 "fityisz"

Az év utolsó napján, „Hálaadó Szentmise” keretében a legtöbb plébánián statisztikákkal megalapozva a plébános értékeli az egyházközség hitéletét: kereszteltek, temetések, hitoktatásra járók száma, lelkiségi csoportok tevékenysége stb.

Vannak idős atyák, akik részletbemenően az év folyamán szentáldozáshoz járulók és a gyónók számát is ismertetik.

Sokat törtem a fejem miként képes valaki megszámolni a testvéreket ezen „intim” események közben. Talán valamilyen elektronikus érzékelővel dolgozik a kolléga?

25 komment

Címkék: közösség szolgáltatás plébánia

Az Ubuntu

2010.01.06. 08:30 bonne

Van egy frappáns és többnyire lefordíthatatlan kifejezés, amit mi magyarok oly találóan tudunk használni annak a kifejezésére, hogy egy bizonyos axiómarendszerből lehetetlenség tetszőleges eredményre jutni. Úgy hangzik, hogy „fából vaskarika” (egyesek tanult kollégáink közül elmosolyodnak, hogy ezt „Gödel nemteljességi tétele” néven ismerik). Tökéletesen leírja azokat a helyzeteket, amikor valami el szeretnénk érni, vagy egy válaszra rátalálni, de már az első lépés más irányba visz minket. Vagy pedig meghatározhatatlan, hogy merre visz. Most konkrétan arról a kihívásról beszélek, amellyel akkor találjuk szembe magunkat, ha individualista filozófiából szeretnénk olyan etikát, vallást, politikai elképzelést kidolgozni, mely végcélja emberek harmonikus együttélése.

65 komment

Címkék: közösség gondolat filozófia világnézet

BÚÉK

2010.01.04. 09:49 áterpáter

Történt egyszer, hogy az anyaméhben fiúikrek fogantak. Teltek a hetek, és a fiúcskák növekedtek. Ahogy növekedett a tudatuk, úgy nőtt az örömük is:

- Mondd, nem nagyszerű, hogy fogantattunk? Nem csodálatos, hogy élünk?
 Az ikrek elkezdték felfedezni világukat. Amikor megtalálták a kölkdökzsinórt, amely összekötötte őket anyjukkal, és eljutatta hozzájuk a táplálékot, énekeltek az örömtől:

- Milyen nagy anyánk szeretete, hogy megosztja velünk saját életét!
 Ahogy azonban telt-múlt az idő, és a hetekből hónapok lettek, az ikrek hirtelen észlelték, mennyire megváltoztak:

-  Mit jelentsen ez? - kérdezte az egyik.


20 komment

Címkék: halál valóság hit születés bizonyosság

„Te melós vagy, vagy szerzetes?”

2010.01.02. 08:30 homo secuiens secuiens

Mielőtt belevágnék: békés, boldog új évet kívánok Nektek a magam és a jezsuita bloggerek nevében is!

A címben feltett kérdést olvastam többek szemében, akik itt a ház körül dolgoztak, szereltek, kiegészítettek, javítottak a házfelújítás után. Ugyanis jelenleg olyan jezsuita munkát végzek, amely inkább gyakorlati, szolgálati feladat. Vagyis a bevásárlástól a kazánházon át az autók rendben tartásáig. De ez mindenkinek ismerős, hiszen minden családban előforduló feladatok ezek. A feltett kérdésből viszont az derül ki számomra, amit konkrétan meg is tapasztaltam pár éve, kispapéveim végén, hogy van a „melós”, és van a szerzetes vagy pap. Tehát egész röviden, mintha a szerzetes és a pap nem dolgozna. Illetve lehet, hogy csak másképp nevezzük, vagy egyszerűen más munkát végez. Vagy tényleg nem „meló” a többség szemében, amit végez?!

31 komment

Az ünnepek margójára, avagy: Kosztolányi a liturgikus évről

2009.12.27. 20:47 Satori

Éppen csak hogy túl vagyunk a polgári karácsonyok elmaradhatatlan, marathoni étkezésein; szerencsésen letudva az ajándékozási dömping; többségünknek a „két ünnep között” legalább kicsit „nyugi van”. Ha volt szép az ünnepekben, akkor annak – legalábbis számomra – köze volt az Egyházhoz is. Érdekes igazolását találom ennek Kosztolányi Dezsőnél is. A költő, bár ifjúkorában elvesztette hitét, és csak élete végén lett ismét vallásossá, de nemhívő korában is közelállónak érezte magához a katolicizmust. Egyszerűen azért, mert azt mondta, hogy ez a vallás „szép”.

36 komment

Magyar karácsony

2009.12.24. 08:38 Origenész

A mai világ egyik alapvető problémája az egységes emberi és a helyi nemzeti értékek közötti egyensúly megteremtése. Nekünk hármas önazonosságunk van: magyarok vagyunk, európaiak vagyunk, és egyszerűen emberek vagyunk. E hármas önazonosság között kellene harmóniát megteremtenünk. Nem könnyű dolog. Sem a valamiféle selejtes álkultúra mázát magukra öltő „világpolgárok”, sem a mondák álomvilágába menekülő és más népeket lenéző „magyarkodók”, sem a kultúrától el nem rontott „jó vadember” Rousseau-i fantáziáját ideálnak tekintő ösztönemberek nem teremtik meg ezt a harmóniát.

32 komment

A Kereső és a Keresés – egy keresztmetszet

2009.12.20. 19:08 bonne

Mi ösztönzi az embereket kérdések feltevésére? Mi tesz bennünket kérdezőkké, Keresőkké? Ilyen és hasonló dolgokkal tervezek halálra untatni mindenkit a következő percek folyamán. Habár nem mindenki dolgozik kutatási központokban, ahol olyan dolgokkal foglalkoznak, mint például, hogy hogyan gyógyíthatunk rákot, van-e Higgs bozon, hány csillag van az égen, stb, kérdéseink nekünk, egyszerű embereknek is vannak. Ha gyakran nem is olyan mélyek, mint például az, hogy mi az életünk értelme, miért éppen mivelünk történnek dolgok, mi a Végső Valóság, stb, mindennapi kérdéseink Keresőkké tesznek bennünket. Van aki valaminek az értelmét kutatja, van aki párt keres, vagy azt, hogy egy adott helyzetben helyesen döntött-e, kérdéseinkkel azt az űrt próbáljuk betölteni, ami hiányzik jelenlegi tudásunkban, valami kapaszkodót, valami bizonyosat remélve az élet bizonytalanságában. Következzen tehát a Kereső és a Keresés egy keresztmetszete.

39 komment

Címkék: lelkizés önismeret szemlélődés

Antikarácsony

2009.12.18. 20:32 korizoli

A napokban a Moszkva téri metrólejáró felé közeledve egy nagy kettős kereszt jött velem szembe. A kereszt tövében mécsesek égtek, oldalán bibliai idézet: „Velünk az Isten“ és egy „Keresztény Magyarországot“ éltető felirat. Néhány éve kezdődött ez az adventi keresztállítási kampány. Indoklásaként a keresztállítók missziós szándékot emlegetnek: szembe kívánnak szállni a karácsonyt puszta pénzköltéssé tevő fogyasztói mentalitással, és szeretnék felhívni az emberek figyelmét a karácsony igazi üzenetére.

53 komment

Címkék: korizoli

Öröm a köbön

2009.12.16. 21:30 fab3


Advent Harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja.

Ez szorosan kapcsolódik karácsonyhoz, mikor másoknak szeretnénk kedvében járni, örömet okozni. Három szemponttal egészíteném ki az ajándékok okozta örömet, árnyalva ezzel az öröm szellemi természetét.

10 komment

süti beállítások módosítása