Jezsuita bloggerek

Évek óta folyik a vita a cigánygyerekek oktatási integrációja körül. Sok esetben maguk a romák is különböző véleményt fogalmaznak meg. Juhász Júliának az OSIRIS kiadásában megjelent: „Találkoztam boldoguló cigányokkal is” kötetében olyan sikeres életutat bejárt cigány személységekkel ismerkedhetünk meg, akik úgy illeszkedtek be a többségi társadalomba, hogy közben megtartották cigány identitásukat. Ebben a kötetben maga Choli Daróczi József a cigány kisgyerekek oktatását az elemi iskola első három osztályában elkülönítetten látná eredményesebbnek, az otthonról hozott szokásbeli különbségek miatt.

Talán kevesen tudják, hogy nem is olyan messze Budapesttől, Leányváron, egy alkoholistákat mentő ház működik papok, püspökök, szerzetesek számára. Állandóan telt házzal. Alig képesek befogadni az egyház gyermekeinek vezetőit, a nyáj pásztorait. Van rendtársam, aki évekig szupervizorként volt jelen számukra, és vannak rendtársaim, akik ott találtak új életre. Mindenkit szeretettel fogadnak. Remélem, ha kell, egy nap engem is...

A napokban jött ki a nyomdából Mustó Péter SJ legújabb könyve. Péter atyát a fiatalok közül mindenki szereti a magyarországi jezsuita provinciában. Talán, mert olyan sok szeretet veszi körül; a jóság belső kisugárzása. Tekintélye van, pedig nem autoriter ember. Könyvénél nehéz jobb karácsonyi ajándékot találni. Persze csak felnőtt keresztényeknek: olyanoknak, akik a belső úton igyekeznek tájékozódni, akik fokozatosan függetlenedtek a külső tekintélyektől, akik az Istennek való engedelmesség rögös útját járják. Persze vannak azért olyan gondolatok is a könyvben, amelyeket mintha a „68-as generáció” ideológiája jellegezne meg. A kötet személyes levelekből áll. Szeretnék gondolatébresztőnek egyet idemásolni.

•  Apó, benned az tetszik nekem leginkább, hogy igazán szabad ember vagy. Mi segített téged abban, hogy eljussál erre a szabadságra?
• Igyekeztem Krisztus értékrendje szerint élni.
• Mit jelent ez gyakorlatilag?
• Amikor döntenem kellett valamiben, aszerint igyekeztem dönteni, amit Krisztus fontosnak és értékesnek tartott.

A múltkorjában volt egy igen érdekes napom. Kimozdultam itthonról, meglátogattam barátokat, ismerősöket, kis munka és sok beszélgetés. Az ismerőseimnek rétest vittem. Örömmel fogadták, s miközben ették, mondta az egyikük, hogy ő épp aznap reggel készítette elő a rétestésztát, hogy majd ha hazamegy, rétest süt, mert már nagyon kívánta.:)

Egy Polányi Mihályról írt dolgozat adta a felismerést, hogy a tehetséges emberek megbecsülése nem egyszerűen erkölcsi kérdés, hanem egy közösség önérdekének a felismerése az, ha végre rájön, hogy a kreatív gondolkodókat támogatni kell és elismerni, mert ezek az emberek tehetségük kibontakoztatása révén képesek lehetnek az őket támogató közösség felemelkedésében meghatározó szerepet játszani a kezdeti támogatást messze meghaladó mértékben. Azaz, tehetséges embereket támogatni kifizetődő vállalkozás bármely közösség számára. Nyitott és valószínűleg soha meg nem válaszolható kérdés marad, hogy egyes emberek munkásságának megfelelő módon és időben történő elismerése vajon hogyan befolyásolná későbbi pályájukat.

November 6 és 10 között a Vatikán asztrobiológia konferenciát rendezett 31 kutató részvételével. Az asztrobiológia egy igen szerteágazó interdiszciplináris tárgy, az élet kapcsolatát kutatja a világegyetem többi részével. Helyet kap benne a fizika, biológia, kémia, geológia, asztronómia, planetológia és más szaktárgyak. Fő kutatási területei: az élet eredete és az élethez szükséges vegyületek kialakulása, a földi élet evolúciója, jövőbeli kilátások, valamint az élet valószínűsége más bolygókon, holdakon. Egy nagyon fiatal tudományról van szó, 13 éve van elismerve és azóta kutatók tucatjai "nevelik" egymást főként saját kutatási területeik eredményeivel.

Az alábbiakban nagyon nagy együttérzéssel és compassioval, együttszenvedéssel szeretnék beszélni arról, amit „sérült férfiasságnak” is mondhatnék. Csak utalásszerűen hadd említsem az ezen a területen támadó nehézségeket: a homoszexualitást nagyon merész dolog szóba hozni a közép-kelet európai egyházi közbeszédben. Nem tudom egyetértetek-e, de nekem az a tapasztalatom, hogy erről igazából senki sem mer nyilvánosan beszélni. Én végigjártam a rendes egyházi szamárlépcsőt, azonban a két szemináriumban és egy római egyházi intézetben eltöltött összesen hét esztendő alatt, ahol megkaptam a teljes egyházmegyés papi képzést, legfeljebb csak homályos rébuszokban való utalásokat hallottam erről a témáról: a legkedveltebb klasszikus zsargon, a legszebb klerikális eufemizmus egyébként, az „amicitia particulare/partikuláris barátságra” való szemérmes utalás volt.

Szent és bűnös Egyház?

Az utóbbi években szentszéki nyilatkozatok és ökumenikus események kapcsán katolikus és nem katolikus teológusok részéről újra meg újra vitatják a zsinati egyháztant, nevezetesen a Lumen Gentium 8. pontját. A párbeszédet a Hittani Kongregáció 2000-ben megjelent Dominus Jesus kezdetű nyilatkozata („Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról”) kissé felforrósította. A nyilatkozat és utána a 2007-ben kiadott „Válaszok néhány egyháztani kérdésre” c. dokumentum egyaránt a zsinati egyháztant magyarázza, nevezetesen a Lumen gentium 8. pontjában szereplő kitételt: „Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk (…) e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban áll fenn , létezik (latinul: subsistit in)”. Most nem e vitatott kitételt, nem is az Egyházi Krédóban szereplő négy ismertető jegyét szeretném magyarázni, csak a „szent” jelzőhöz fűznék néhány gondolatot, minthogy az említett zsinati dokumentum 8. pontjában ezt is olvasom: „Krisztus szent, ártatlan, szeplőtelen” (Zsid 7,26), azért jött, hogy a nép bűneit kiengesztelje, „a bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megtisztulás útját járja.”

-  Apó, te gyakran beszéltél a megbocsátásról. Miért olyan fontos az?
- Mert ha nem tudsz magadnak, vagy másnak megbocsátani, akkor megkeseredik az életed. És belegondoltál, hogy még a Miatyánkot sem tudod őszintén elmondani!
- Nekem néha nagyon nehéz megbocsátani magamnak is, meg másoknak is.
- Mit gondolsz, miért van ez?
- Nem tudom. Talán azért, mert azt érzem, hogy nem lehet olyan egyszerűen túltenni magamat azon, hogy valaki megbántott engem, piszokul viselkedett velem. Magamnak pedig azért nehéz, mert valami olyat tettem, amivel magamnak okoztam fájdalmat, vagy értelmetlen dologgal bántottam magam.