Jezsuita bloggerek

Novemberi temetőben sétálgatva sírok, és őszülő falevelek között el-el gondolkodom azon, hogy milyen is lesz a Mennyország. Magam is meglepődöm, hogy gyerekkori fantáziaképek azok, amik spontán módon először eszembe jutnak a Mennyország szó kapcsán. Fényesség, szárnyas fehér angyalok, valami nagyon szép ragyogás, tele misztikummal és egy érzés, hogy majd nagyon jó lesz ott lenni. A gyermekkori képeket aztán felváltják fejemben a tudós gondolatok, az évek alatt felszedett teológiai ismeretek.

Nézem a naptáram. Bizarr így egy lapon látni, hogy délután sztrájkolunk iskoláinkért, és aznap este még szalagavatót ünnepelünk, mintha mi sem történt volna. Nézem a híreket, ahol a miniszter az oktatásra is vonatkozó „szolidaratási” követelményről beszél, amiben nekünk is részt kell vennünk, minden más szektorhoz hasonlóan. Normális ez így? Egyszerűen érvényesül a költségvetési fűnyíróelv, amit csak egy-egy ágazat lobbi ereje tud lassítani?

Nemrég hallottam két férfit beszélgetni. Az idősebb arról beszélt, hogy milyen kár, hogy nem nősült meg. A fiatalabb kérdezte, hogy miért kár, mire az idősebb mondta, hogy lenne, aki a ruháját kimossa, kivasalja, a szobáját kitakarítsa, a dolgait rendben tartsa. Erre a fiatal visszakérdezett: „Te feleséget akarsz vagy szolgát?

A Piramis annak idején még ezt egy utópiszikus sóhajnak szánta. Akkor még nem tudtuk, hogy a csoda igenis lehetséges! Jó 6 éve ugyanis piacra került a Second Life (második élet) nevű internetes valóság-szimulátor. Lényege, hogy boldog felhasználók ingyen és bérmentve képesek belépni egy számítógép-generálta virtuális térbe. Ez a tér a ’valóságot’ modellezi. A résztvevők egy avatar (virtuális személy) segítségével léteznek a Second Life-ban. Ezt az avatart a felhasználó kreálja, ’ásvány, növény, állat, ember, vagy ezek kombinációja’ formájában. Talán mondanom sem kell, hogy egy avatarnak tetszőlegesen sok megjelenési formája lehet, amik között a felhasználó kénye-kedve szerint váltogathat.

Kazinczy Ferenc, legendás nyelvújítónk 250 évvel ezelőtt született!

Kötelezően feledésbe merülnek magyarságunkkal kapcsolatos események. Különösen érvényes lehet ez nyelvünkre, hiszen a nemzet állítólag ebben él(ne).
Kosztolányinak egy írása jut eszembe. Kisfia olvasni tanul és silabizálja az utcai feliratokat. Idézem:

Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára küldenék. Eredetileg élvonalbeli sportoló volt atlétikából (néhány ifjúsági-korosztályos országos magasugró csúcsa még ma is áll!), de felhagyott a sportkarrierrel és katolikus pap lett . Szólt már róla gyalázkodó blog, mégis rengetegen hallgatják online is letölthető előadásait (sokan vezetés vagy kocogás vagy – mint mondjuk én – vasalás közben). Hatodéves diakónus kispapként kirúgták ugyan a papnevelő intézetből, újabban azonban interjúkötetet készült vele. Egyfelől keresett konferencia-előadó, rákerült a wikire  és ott áll katolikus közéletünk nagyjai között, másfelől megmaradt lehetetlen alaknak, botrányhősnek és lázadó fenegyereknek. Showman és lelki ember. Megér egy misét! Pál Ferenc atyának hívják. Róla akarok mondani valamit.

0. Vagyis bevezető.

A hír, miszerint a Vatikán tárt karokkal fogadja a tradicionalista anglikán papokat és híveket enyhén szólva is vegyes fogadtatásra talált. A sajtótájékoztató másnapján a Guardian egy nagyon de nagyon meglepett Rowan Williams portréval a címlapján közölte: „Az Anglikán Közösség vége”. A téma a szigetországban még mindig eleven, Róma gondoskodott róla, hogy a kavart por legyen akkora, hogy egy ideig el ne üljön. Az elmúlt tíz napban a véleményeket leginkább egy ping-pong meccshez lehetett hasonlítani, ugyanolyan erős érvekkel jönnek azok, akik a Vatikán döntését helyeslik mint azok, akik szerint egy politikailag kínos és nemkívánatos helyzetről van szó. A zsüri még nem döntött.

- Apó, tudom rólad, hogy hosszú évekig Japánban tanár voltál. Kik is mik voltak a diákjaid számodra?
- Akiket Isten szeretetből azért teremtett, hogy most is és örökre is boldogok legyenek. Ebben akartam nekik segíteni. Azért tudtam ezt megtenni, mert meg voltam győződve arról, hogy Isten öröktől fogva és örökre szeret engem, s meg akarja osztani velem az Ő szeretetét és azt akarja, hogy ezt továbbadjam mások számára is.
- Sikerült-e átadni tanítványaidnak ezt a hitedet?

Újra itt van Halottak Napja. Ilyenkor kimegyünk a temetőbe, és meglátogatjuk szeretteinek sírját. Ez nem csak keresztény szokás. Hosszú évekig éltem buddhista országban, és ott is minden évben megtartják a halottak hetét. Látogatják, virágokkal díszítik a sírokat, mécseseket gyújtanak. Úgy látszik, egyetemes emberi sajátosság az emlékezés a halottakra.

Gyerekkoromban szerettem szüleimmel a fiumei úti temetőbe járni, ahol mindjárt a főbejárat mellett van családi sírboltunk. Vittük a szép krizantémot, gyújtottuk a mécseskét.

Ami azonban a leginkább megkapott ennél a temetőnél, az a főbejárat fölötti felirat volt.

„Mérföldkő a keresztények egysége felé vezető úton” – így méltatta II. János Pál pápa
1999. október 31-én délben az aznap Augsburgban ünnepélyesen aláírt katolikus-luteránus közös nyilatkozatot a megigazulás tanáról. A szakteológusok – a zsinat után elkezdődött párbeszéd során – eljutottak az alapvető egyetértésre a katolikus-protestáns hitviták egyik legfontosabb kérdésében. (Vö. Nemeshegyi Péter „Mérföldkő…” c. tanulmányát a Távlatok 1999/4. számában, 544-560.) A megigazulás tanát maga Luther is olyan alapvető hitágazatnak tartotta, amelyen „áll vagy bukik az egyház”.