Jezsuita bloggerek

Ferenc pápa néhány éve megváltoztatta a Miatyánk imádságának olasz nyelvű szövegét. Ennek kapcsán többekben is felvetődhet a kérdés, vajon helyes-e ilyesmit tennie, illetve volt-e már ennek előzménye a történelemben.

Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolhassunk, mindenekelőtt némi pontosításra van szükség. Elsősorban azt kell hangsúlyozni, hogy a „reform” csak az olasz fordítást érintette, amit a 2020-ban végrehajtott liturgikus reform keretében be is vezettek az olasz egyházban. Természetesen bármely imáról legyen is szó, nagyon sok fordítás van forgalomban a világegyházban – ahogy ez mindig is szokásban volt. Ezt fontos szem előtt tartani, még akkor is, ha nekünk általában biztonságot ad az egyformaság... Aki azonban élt már hosszabb ideig például Angliában, és történetesen ismeri az ottani ortodox egyház viszonyait, az tudja, hogy amikor a pravoszláv gyülekezet összegyűlik istentiszteletre, és együtt próbálja imádkozni a Miatyánkot, akkor nehézségek támadnak. Mert mindenki a saját fordítását mondja. Az ima utolsó mondata így hangzik: „Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”. Ószláv nyelven az így hangzik: „ne vígy minket”, s ez bizony már ott is vitát váltott ki, mint az olasz fordítás esetében. Jogosan vetődik fel ugyanis a kérdés: hogyan lehet, hogy Isten kísértésbe viszi az embert? Hiszen már Jakab apostol levelében létezik egy szakasz, amely így szól „Senki se mondja, amikor kísértetik: az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért” (Jak 1,13). Tehát ennek a vitatott kérdésnek a története eléggé régre nyúlik vissza.

A nyugati országok – úgy tűnik – sokat veszítenek azzal, hogy hiányzik a gyermekvállalás kulturális és társadalmi elismertsége. Márpedig a gyermekeket és a felnevelésükre mutatott készséget az egész emberi közösség egyik legértékesebb társadalmi tőkéjének kellene tartanunk.

Időnként aggodalom ébred bennem az egyház spirituális állapota miatt. Ez persze így fellengzősen hangzik, mégis ez a helyzet. Aggódom, és szomorú vagyok. Hogy mi miatt? Egy időben gyakran megkérdeztem pap és szerzetes ismerőseimtől, hogyan imádkoznak. Egyszerűen érdekelt. Már csak „szakmai szempontból” is: akkoriban ugyanis pap- és szervezesnövendékek lelkivezetése volt a fő foglalkozásom. Az összkép – úgy találtam – elég lehangoló.

Ezekben  napokban (2022. november 6. és 18. között) az ENSZ szervezésében konferenciát tartanak az egyiptomi Sharm el-Sheikh városában az éghajlatváltozással kapcsolatban korábban született megállapodások betartatásáról (Sharm el-Sheikh Climate Implementation Summit). Az esemény – amelyre a világ minden tájáról számos kormányfő érkezett, és amely kiemelkedő szakértők részvételével zajlik – jó alkalom arra, hogy megfogalmazzunk néhány gondolatot a klímaváltozásról, és ezzel összefüggésben a világ jövőjéről. Ehhez nagyrészt Jared Diamond amerikai földrajztudós és Pulizer-díjas ismeretterjesztő író (a Háborúk, járványok, technikák. A társadalmak fátumai című nemzetközi sikerkönyv szerzője) gondolatait hívjuk segítségül.

Hevenesi János atyára még sokan emlékeznek, a Mária utcai templomunk fáradhatatlan gyóntatója volt. 2017-ben hunyt el, 98 éves korában. 1957-től őt is a pannonhalmi idősotthonba száműzték, ahol együtt lakott Kerkai Jenő atyával. 

A napokban kaptam egy levelet Hermann Andreától, János atya egyik lelki leányától, aki  egy nagyon szép emlékét is megosztotta:

A mellékelt fényképek is Andreától vannak. 

Andrea elküldte Hevenesi atya egy 2003-ban írt, Kerkai atya lelkiségéről szóló emlékezését is, ami tudomásom szerint eddig sehol nem lett publikálva. Az 52 éve, 1970. november 8-án elhunyt Kerkai Jenő atyára most ezzel az írással emlékezünk: 

A nők számára a középkor szörnyű időszak volt – sugallja a brit sztáríró, Ken Follett Jouney into the Dark Ages. Great women [Utazás sötét korokban. Kiemelkedő női alakok] című filmjében. A film „dokumentumfilmnek” akar látszani, ám – mint arra a méltán elismert olasz történész, Alessandro Barbero rámutat – inkább történelemhamisításnak számít.

Október 23. után szabadult a börtönből, rögtön hozzálátott az ifjúsági lelkipásztori munka szervezéséhez, a forradalom bukása után is lelkesített, s újbóli bebörtönzése sem vette el hitét abban, hogy a szovjetek által lerohant Magyarország jövője nem a zsarnok, hanem Isten kezében van. Kerkai Jenő jezsuita tevékenysége az 1956-os forradalom napjaiban és annak leverését követően a közelmúltban kikutatott állambiztonsági dokumentumok alapján.

Sokak számára, akik „latin” szertartású (tehát nem görögkatolikus vagy protestáns) keresztények, alighanem újdonság lesz az, amiről most írok. A „csotki” (чётки) néven ismert egyszerű eszközt szeretném a figyelmetekbe ajánlani, amely – a nyugati kereszténységben használatos rózsafüzérhez hasonlóan – nagy segítséget jelent az imaéletben, ám nem annyira nálunk, hanem elsősorban a keleti ortodox (pravoszláv) egyházban elterjedt. 

2016 nyarán jöttem Magyarországra Vietnámból. Akkor minden új volt számomra, főleg a magyar nyelv. Az egyik első szó, amit megtanítottak nekem, a Nagyboldogasszony volt. Igen, egy jezsuita meg akarta nekem mutatni, hogy milyen érdekes a nyelv. Ez egy hosszú és többszörösen összetett szó: Nagy-boldog-asszony. Érdemes ezt az összetételt közelebbről is megvizsgálni!

 Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén ismét találkozunk ezzel az elragadó szóval. Biztosan egyetértetek velem abban, hogy ez a szó megmutatja Anyánk ünnepének értelmét. Engedjétek meg, hogy ennek az összetételnek a három részéről elmélkedjek:

Két évvel ezelőtt, 2020. október 3-án Ferenc pápa Assisibe ment, hogy ott, Szent Ferenc sírjánál aláírja második szociális enciklikáját. A szöveg a Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) címet kapta. A címválasztás persze nem nyerte el mindenki egyöntetű tetszését. Egyes feminista teológusok erősen kritizálták, hiszen (bár ez a magyarban nem érzékelhető) nem elég „inkluzív”: az indoeurópai nyelvekben a „fratello” fivért jelent, ami nem foglalja magában a nőnemű testvéreket (sorelle sœurs, сестры, Schwestern). Valójában azonban egy Assisi Ferenc írásaiból származó idézetről van szó, amely nem csupán mélyen az evangéliumban gyökerezik, de egyúttal kiemeli azokat a spirituális gyökereket is, amelyek Bergoglio pápaságát a poverello-hoz, „Assisi szegénykéjéhez” kötik.