A Jelenések könyvében hétszer is e felszólítás olvasható: „Akinek van füle, hallja meg, hogy mit mond a Lélek az egyházaknak!”
A keleti görög egyház emberei szoktak noszogatni bennünket, nyugatiakat, hogy jobban figyeljünk a Szentlélek indításaira. Szíria második legnagyobb városa Lattakié, melyet az ókorban Laodiceának hívtak. Ennek orthodox püspöke, Ignác, néhány évtizeddel ezelőtt a következő frappáns mondatokat fogalmazta meg: „A Szentlélek nélkül Isten messze van, Krisztus múltbéli személy, az evangélium holt betű, az egyház puszta intézmény, a tekintély uralkodás, a hithirdetés propaganda, az istentisztelet régmúlt dolgokra való visszaemlékezés, a keresztény tevékenység szolgai erkölcs. Viszont a Szentlélekkel: a világ vajúdik az Isten Országa születésében, a feltámadt Krisztus velünk van, az evangélium éltető erő, az egyház szentháromságos közösség, a tekintély felszabadító szolgálat, a hithirdetés új pünkösd, az istentisztelet emlékünnep s elővételezés, az emberi tevékenység megistenül.”
Érdemes e szavakon elgondolkodni. Néhány évtized óta a nyugati kereszténységben is éledeznek karizmatikus Szentlélek-mozgalmak. Ignác püspök azonban nem ezekre gondol, amikor a Szentlélekre való ráfigyelést sürgeti. Az Egyház egész tevékenységét, minden keresztény minden működését át kell, hogy hassa a Szentlélek lehelete, áradása, lángolása.
Ehhez, persze, fel kell ismerni Őt. A Szentlélek rejtőzködő és alázatos. Még csak saját neve sincs. Nem azt kívánja, hogy hozzá imádkozzunk (bár lehet hozzá imádkozni), hanem ő az imádkoztató.
Tulajdonságait szimbólumai sejtetik: a viharos szél vagy gyenge fuvallat vagy lélegzet, mely életet ad, lendít, egy irányba visz; a folyó víz, mely ellenállhatatlan energiával az óceán felé törekszik, és mindent magával ragad; a szabadon felfelé, mindig csak felfelé csapkodó láng, amely a csillagok fényével rokon.
A Biblia azt mondja róla, hogy éltető lehelet, mozgató energia, Istennek szentel, felszabadít, imádságra serkent, gyümölcse pedig a szeretet, amelyet öröm, béke, jóság és szelídség kísér.
A Szentlélek az Atya és a Fiú közös és kölcsönös szeretete, a feltámadt Jézus első és legnagyobb ajándéka, feltétlen szeretetre serkentő energia, kifogyhatatlan erőforrás. A Szentlélek mindig ingyenes ajándék, sokféle karizma osztogatója, amelyeket a közösség javára kell használnunk és gyakorolnunk. Reményünk azért „nem csal meg”, mert az „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)
Működését úgy tudjuk hasznosítani, ha elkerüljük azokat a dolgokat, amelyek, a Szentírás szerint, nem a Szentlélektől valók. Ilyenek „a bujaság, bálványimádás, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók.” (Gal 5,19-20) A Szentlélek által adott szabadság pedig nem abban áll, hogy tesszük, ami éppen eszünkbe jut vagy amire ösztöneink ingerelnek, hanem abban, hogy örömmel tesszük a jót, szeretünk szeretni.
Pünkösd tájékán jó ezekről gondolkodni, önvizsgálatot végezni, mindent megvizsgálni, és a jót megtartani. Helyesen írta pápánk, mint Ratzinger bíboros, már húsz évvel ezelőtt: „Ahol örömtelenség tanyázik, ahol kihalt a humor, ott biztosan nincs jelen Jézus Krisztus szelleme.” (Theologische Perspektiven, München, 1982, 87.old.) Tehát: „örüljetek az Úrban mindenkor, újra mondom, örüljetek!” (Fil 4,4)
Utolsó kommentek