Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (54) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (8) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (14) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Isten nincs a Broadway-n

2020.08.05. 20:16 Satori

 

ss.jpg

A transzcendens bűvöletében élő embereket – kultúrától és vallástól függetlenül – ősidők óta foglalkoztatja a kérdés: „Hol találom Istent?” Hol keressem őt, ha szeretném megtapasztalni? Hol akadhatok rá? Talán befelé kellene fordulnom, hogy megleljem? Vagy – éppen ellenkezőleg – önmagamon kívül remélhetem inkább, hogy rátalálok? A természetben van, szívem belsejében (oda hogy jussak?), esetleg inkább mások felé kellene megnyílnom, hogy végre tapasztalatot szerezzek róla? A „kinyilatkoztatást” vajon inkább szent könyvek tartalmazzák, vagy elég, ha magamba nézek, hiszen belülről fakad?  

A kérdés mentén, „Hol van Isten?”, szinte az egész vallástörténelem is újraírható. A vallásról való gondolkodás legősibb, klasszikus rétege alighanem a költők mitikus teológiájában lelhető fel (religio fabulosa). Persze a vallás politikával való összefonódása is elég régi jelenségnek tűnik: ez volna a kormányzók politikája, amely a vallást is ideológiává hajlamos torzítani, azaz a fennálló társadalmi rend védelmére vagy megdöntésére használná fel (religio civilis). Isten tapasztalatát értelmezve a sokféle filozófiai iskola számtalan kozmikus teológia-fajtát dolgozott ki (religio naturalis). Ezek közül, mint emlékezetes, egyesek Istent sorsnak (fatum), gondviselésnek (providentia) vagy természetnek (natura) látták, mások az univerzum részének (pars mundi), esetleg egyenesen a világmindenség értelmének (mens universi), sőt magának az univerzumnak (mundus) tartották. Seneca híres megfogalmazása szerint ő mindaz, ami látható és az is, ami láthatatlan (quod vides totum et quod non vides totum) (vö. Le ricerche sulla natura, 2, 45, 2 sg.).

A keresztény ember számára persze a legfontosabb útmutatót Isten kereséshez a Biblia nyújtja. Csakhogy a szent szövegek maguk is sokrétű megközelítéssel élnek, különböző eligazítást nyújtanak a kérdésben. Az Ószövetség egy gyönyörű, ihletett helyén például arról olvasunk, hogy Illés próféta Isten jelenléte után nyomozva eljutott a Hóreb hegyéig. Itt aztán – egy barlangban töltött éjszaka után – különböző természeti jelenségeket tapasztalt. „S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt.” (1Kir 19,11-13).

Még olyan kevésbé jámbor istenkeresők is megérezték ennek a megközelítésnek igazságát, mint az olasz ateista szemiológus, filozófus és publicista, Umberto Eco: „Istent nem lehet a zajban megtalálni – írja –, Isten a csendben lakozik. Isten nincs a tömegmédiában, Isten nincs az újságok első oldalán, Isten sosincs a tévében, Isten nincs a Brodway-n.” (Idézi: Ivano Dionigi, Dov’è Dio? Avvenire, 22 marzo 2020, 1). Én erről egyszer egy szelíd indiai apácától kaptam személyes tanítást. A Szeretet Misszionáriusaihoz tartozó nővér így fogalmazott: „A gonosz feltűnő. Isten elrejtett. (The evil is exposed. God is hidden.)” Egy életre belém égtek a szavai – talán mert egész életpéldája adta a hitelességüket. (Ó, csak ne volna olyan könnyű elfelejteni őket a gyakorlatban!)

Talán nem is kell kijátszanunk egymás ellen a „kívülről jövő” és az „önmagunkban megtalált” kinyilatkoztatást. Meglehet, ezek a fogalmak csak látszólag állnak ellentétben egymással. A két „rend” valójában gondosan egymásra van hangolva: szívünk legrejtettebb kérdéseire a Biblia válaszol, s amiről a Szentírás tanít, arra éhezünk lelkünk legmélyén valamennyien. Jézus Krisztus a válasz emberi létünk legmélyebb kérdéseire – ez az Újszövetség tanítása. Nekem pedig idővel meggyőződésemmé, sőt tapasztalatommá is vált, hogy az Úr szeretetben és szolgálatban elénk élt élete a legjobb útmutató az Isten felé. Rajta keresztül vezet a legrövidebb ösvény az Istennel való boldogító találkozásra. Ha Jézusra nézek, Isten arcát látom. A Pascal-i „szórakoztatás” (divertissement) és a showbiz helyet érdemes inkább az evangéliumokat olvasni!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr7116099286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.