Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Mi a dolgunk a blogolással?

2013.05.15. 17:36 Satori

r.jpegAz ismeretségi hálózatok, amennyiben „kiegyensúlyozottan, tisztelettel, felelősségteljesen és az igazság melletti elkötelezettséggel” működnek, „erősíthetik a kapcsolatokat és az egységet, amivel hatékonyan mozdíthatják elő az emberi család harmóniáját” – írta nemrégiben XVI. Benedek, az időközben leköszönt pápa, a társadalmi kommunikáció 47. világnapja alkalmából, amelyet hagyományosan a pünkösd előtti vasárnapon ünnepel (idén május 12-én ünnepelt) az egyház. Az előkészítő szöveg – amelyet szintén hagyományosan az újságírók védőszentjének ünnepén (január 24-én) tesznek közzé, s amelyet idén a Szentszék Sajtótermében Celli érsek és mons. Tighe, a Társalmi Kommunikáció Pápai Tanácsa (Pontificio Consiglio delle Comunicazioni Sociali) elnöke és titkára ismertetett –, bár egy kicsit „kívülről” (vagy még inkább talán „felülről”) beszél, sok megfontolandó gondolatot tartalmaz.

67 komment

Címkék: blog kommunikáció pápa

Nincs legnagyobb hatalmú vezető a világban

2013.05.12. 19:34 Satori

leaders wanted.gifHogy ki a világ legnagyobb hatalmú vezetője? A Foreign Policy nevű befolyásos amerikai nemzetközi politikai folyóirat válasza sommásan hangzik: „Senki”. Ugyanis az ezév elején közzé tett 2012-as ranglistán az első helyet üresen hagyták a top ten-ből. Mintha ezzel azt is kimondták volna, hogy mindörökre megszűnt az a korszak, amikor egy egyedüli, magányos szuperhatalom állhatott a többi ország fölött.

31 komment

Címkék: világ putyin vezetés globális

Hogyan ismerik meg Istent az emberek? (Könyvajánló)

2013.05.01. 22:27 pacsy

jalics_lelkivezetes.jpg.png Hadd meséljek nektek egy Öreg Lelki Mesterről, akinek elmondhatatlanul sokat köszönhetek. Jálics Ferencnek hívják, jezsuita, és most jelent meg a legújabb (utolsó) könyve: Lelkivezetés az evangéliumban. Ezt szeretnék ezúton is a figyelmetekbe is ajánlani. Jálics nemrég lett 85 éves, de nem kell még aggódnunk érte: talán van még 15-20 aktív év is előtte – az édesanyja 102 évesen halt meg. A kontemplatív ima nagyon segít az aktív élethez és a hatékonysághoz. Remek példa erre az Öreg Mester élete. A „Szemlélődő lelkigyakorlat” című könyvét 50.000 példányban nyomtatták ki, 13 nyelven. Emellett több mint 20.000 embernek adott személyesen vezetett lelkigyakorlatot; ebben nem hiszem, hogy világszerte sokan utánoznák!

22 komment

Címkék: lelkiség jálics lelkivezetés lelkimester

Te mit tennél, ha pápa lennél? – Öt kontinens fő kihívásai az Egyház számára

2013.04.22. 12:33 Satori

italy_vatican_pope_-28e2f16c0bce4a27b5ba786f562f76db.jpegNem mindig szoktam papi ruhában utazni, mert olyankor rendszerint akad egy útitárs (főleg, ha enyhén spicces…), akinek ellenállhatatlan késztetése támad, hogy elmesélje az életét, ami persze végül nem használ se neki, se nekem… Viszont letagadni sem szoktam az egyházi identitásomat, ha szóba kerül. Nemrég történt – egy repülőút alkalmával –, hogy beszélgetésbe elegyedtem a mellettem ülő hölggyel. Nem indult rosszul: nyílt és élvezetes beszélgetés volt, minden indiszkréciótól mentes. Szóval, remekül ment minden – egészen addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy pap vagyok…

40 komment

Címkék: egyház pápa krízis papság

Vízen járás Litvániában

2013.04.19. 23:15 korizoli

Vilnius.jpgEddig még nem jutott eszembe, hogy ez is a vízen járás egy formája. Április közepén Litvániában gyakorolhattuk ezt a sportot, hiszen, amíg itthon végre már kitört a tavasz, a balti országban még hó és jég borította a tájat, amikor gépünk földet ért. Jezsuita hivatásgondozók éves találkozójára igyekeztünk. A balti hideg mellett kellemetlenül érintett még a bécsi reptéren egy kis esemény, ugyanis elvették a svájci bicskámat. Sajnos nem jutott eszembe, hogy korábban kivegyem a zsebemből ezt a remek cuccot, így választanom kellett a kuka vagy a postázás között.

4 komment

Címkék: jezsuita korizoli

Sic transit gloria mundi

2013.04.17. 17:50 scapinelli

thatcher2-reu1.jpgNézem a mai lapokat. Semmi nyoma annak, hogy ma, szerdán temetik az egykori brit miniszterelnököt. Ilyen feledékeny a világ? A Magyar Hírlap online változatában azért megtudjuk, hogy a temetésen a magyar miniszterelnök éppúgy jelen van, mint a brit királynő és férje. Az is kiderül, hogy az ellenzék bálokat tart. Vagy hátat fordít a koporsónak… Ezt a hvg árulta el. Amúgy az ellenzék 200 ember volt. Hány lakosa is van Nagy-Britanniának? 43 millió, ebből 8 millió londoni. Fura itt ellenzékről beszélni.

11 komment

Címkék: orbán miniszterelnök ellenzék vaslady thatcher

Öt perc misztika: a „tökéletes boldogság”

2013.04.05. 11:35 pacsy

images-2.jpegMost a misztikáról szeretnénk beszélni Nektek – de csak egészen röviden. A misztikáról, ami minden keresztény élet célja. „Minden keresztény életé”, mondom, ami azt jelenti, hogy a misztikának egy „demokratikus” felfogása következik. Misztikán nem azt értem tehát, hogy olyan természetfölötti ajándék, amit csak nagyon kevesen, a kiválasztottak kaphatnak meg (ez volna az „arisztokratikus” felfogás), hanem olyan (természetfölötti kegyelem) amelynek elnyerésére mindannyian meg vagyunk hívva. Amely nélkül – a teológus Karl Rahner szerint – talán nem is lehet ma kereszténynek lenni.

63 komment

Címkék: boldogság misztika önközpontúság

„Wir sind Papst!” – szubjektív lélekrajz a pápaválasztásról

2013.03.18. 15:13 pacsy

20130314_papi-foto.jpg„Mi vagyunk a pápa!” – nyolc évvel ezelőtt a Bildzeitung (ami a Blick újság német megfelelője) ezekkel a szavakkal, öles betűkkel adta hírül a pápaválasztás eredményét. Aztán nyolc évvel később, 2013. március 13-án este, újra felszállt a fehér füst és a világ közvéleménye értesülhetett a hírről: a bíborosok pápaválasztó testülete, a konklávé, Jorge Mario Bergoglio személyében jezsuita pápát választott. Ha már úgysem tudok elaludni, kihasználom az alkalmat, hogy leírjak valamit abból, amit ez az esemény számomra jelent.

159 komment

Címkék: egyház pápa jezsuiták

Van pápánk. Argentin. Jezsuita. Ferenc.

2013.03.14. 23:02 borazslo

ferenc_papa_integet_640 (1).jpeg

„Tudjátok, a Konklávénak az volt a feladata, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, bíboros testvéreim jóformán a világ végére mentek el érte… hát, most itt vagyunk …”  http://goo.gl/WoQU9 
Átrohantam az udvaron az esőben. Fel a többiekhez. Valami angol csatornát néztünk. Angol a közös nyelv. A sirály elszállt, a munkám félbehagyva. Telik az idő, és csak várakozunk. Nem, még nem koccintok. Majd, ha tudni fogom a nevet.

207 komment · 1 trackback

Címkék: egyház pápa

Egyház és reformok: filológiai jellegű megjegyzések XVI. Benedek pápa visszalépésénak margójára

2013.02.23. 00:05 Satori

fulmine_san_pietro.jpgAzon a napon, amikor a pápa bejelentette „lemondását” (február 11) az esti felhőszakadáskor villám csapott bele a Szent Péter bazilika kupolájába. Az önmagában megszokott meteorológiai jelenséget a titokzatos és a természetfeletti összefüggések keresésére mindig vevő közvélemény – valamint a szenzációvadász média – összefüggésbe hozta a pápa váratlan bejelentésével. Az ANSA hírügynökség tudósítójának jól sikerült fotója így egykettőre bejárta a világsajtót. Mi talán ne álljunk be az apokaliptikus idők beköszöntét hirdetők kórusába. Inkább ragadjuk meg az alkalmat, hogy – minden szenzacionalizmustól függetlenül – röviden mérlegeljük, hogyan illeszkedik a pápa merész lépése az egyház életének eddigi hagyományába, és mi a közelmúlt pápáinak viszonya a reformokhoz.

855 komment

süti beállítások módosítása