Jezsuita bloggerek

Ferenc pápa Máltáról visszatérőben a repülőn újságíróknak nyilatkozott a háború és a béke égető kérdéseiről. Utalva Fratelli tutti kezdetű körlevelére[1], többek között ezeket mondta:[2]

„Minden háború igazságtalanságból születik, mindig. Mert van egy háborús terv. Béketerv nincs. Például van fegyvervásárlásra való befektetés. Azt mondják: de szükségünk van rá, hogy megvédjük magunkat. Ez a háborús terv. Amikor a II. világháború véget ért, mindenki a »Soha többé háborút!«, és a békét óhajtotta. A békéért való munka hulláma azzal a jóakarattal kezdődött, hogy Hirosima és Nagaszaki után ne adjuk el fegyvereket, atomfegyvereket. – Hetven évvel később mindezt elfelejtettük. Így kényszeríti ki magát a háborús terv. Akkoriban sok remény volt az ENSZ munkájában…”

„Az őskeresztények az első századokban elsősorban nem is a megfeszített Jézust ábrázolták, hanem legtöbbször a feltámadott Krisztust. Mert tudták, hogy a pogány hatalom lekényszeríthette őket a föld alá, de sorsuk ugyanaz lesz, mint a nagypénteken meghalt mesterüké.” Kerkai Jenő jezsuita atya lelkigyakorlatos gondolatai a húsvét titkáról és a feltámadás öröméről 1948-ból.

„Ki az a kőszívű emberfia, akinek ez meg nem érintené a szívét, hogy az Istenember miatta, helyette, érette szenvedett és ki az a következetlen, elvakult ember, akinek a lelkében fel ne ébredne a vágy, hogy egy kicsi rész neki is jusson belőle?” Kerkai Jenő jezsuita atya 1948-ban nyolcnapos lelkigyakorlatot adott a Jézus Szíve Népleányainak. Most a húsvét titkához kapcsolódva osztunk ebből néhány, az Úr Jézus getszemáni küzdelmeinek szemlélésére hívó gondolatot. Segítsen minket az elmélkedés, hogy közelebb kerüljünk az Úr Jézus titkához!

„Jézus nem azt mondta: Ez az asszony kikapós, könnyelmű és ledér, akit környezetének erkölcsi és vallási ódivatúsága jellemez, hisz’ csak egy asszony! Inkább egy pohár vizet kér tőle, és beszélgetésbe kezdett vele...”

„Értelmetlen mondja az ész Egyszerűen az, ami mondja a szeretet...”

Két mindig időszerű költemény Patsch Ferenc SJ fordításában.

Talán tíz éve került először a kezembe egy kissé rongyos, sárgult lapokból álló, gépírásos kézirat: dr. Takáts Ágoston Vegye föl keresztjét című életelbeszélése. Beleolvastam, és alig tudtam letenni, olyan érdekesnek találtam az emlékezést. A napokban újra elővettem, mert időközben kiderült, hogy Kerkai Jenőről szóló kutatásaim egyik alapforrásául szolgál. Takáts Ágoston és felesége, Mária ugyanis Kerkai Jenő utolsó munkatársai voltak: a KALOT föloszlatása utáni évben, 1947 nyarától 1948 februári letartóztatásukig dolgoztak együtt, majd a börtönévek során és szabadulásuk után is szorosan összekapcsolódott az életük.

Bangha Béla a 20. század egyik legkiemelkedőbb és legismertebb jezsuitája volt: kiváló szónok, akinek beszédeit tömegek hallgatták, és aki a sajtóban és a rádióban az igehirdetés modern lehetőségét és egyben szükséges új útját ismerte fel. Gergely Jenő szerint

„munkásságának méreteit, a katolikus megújhodásban betöltött szerepét tekintve minden kétség nélkül Prohászka Ottokár után közvetlenül említendő”[1].

A katolikus emlékezetben méltán kapcsolódik nevéhez a „sajtóapostol” jelző,[2] ugyanakkor Bangha Béla kevésbé ismert mint rádiós prédikátor. Életrajzaiban[3] igen keveset olvashatunk erről az oldaláról – ezúttal ezt a hiányt igyekszünk egy kicsit pótolni.

Pax et bonum!

Azoknak, akik újak itt, és akiket még érdekel, hadd mondjak valamit, amire a blogolással kapcsolatban jutottam.

Fura műfaj ez. Elsősorban talán azért, mert akkor kezd érdekessé válni, ha te magad is beszállsz a beszélgetésbe; viszont ebben áll a különös veszélye is: hogy tudniillik elkerülhetetlenül bevonódsz.

Azt mondják, az internetes kultúrában jelen lévők közül nagyjából 1-2 százalék aktív (és közülük is töredék kreál új tartalmakat), a többiek csak megfigyelnek. A kommunikációkutatók felmérései szerint a domináló kommentek nem fogadhatók el uralkodó véleményként. A háborogni szeretők hangja erősebb, míg a szelídebbek megelégednek egy-egy lájkkal is. Egyeseknek a kommentelés indulatlevezetési stratégiaként szolgál, ráadásul névtelenségbe burkolózva. Ők a metakommunikáció hiánya miatt képtelenek felismerni a többiek érzelmeit, így sokszor eldurvul a „beszélgetés”. Szóval nehéz és veszélyes műfaj a blogolás – nemcsak az írása, de az olvasása is!

„Annak örülni, ami megvan, az polgári dolog, de keresni, ami elveszett, az isteni.”
(P. Kerkai Jenő SJ karácsonyi gondolatai)

Kerkai Jenő fél évvel a letartóztatása előtt, 1948 nyarán nyolcnapos lelkigyakorlatot adott a Jézus Szíve Népleányainak. Beszédeiben Szent Ignác lelkigyakorlatos elmélkedési pontjait kommentálta a testvérek hivatásához és a korabeli egyházi és társadalmi helyzethez aktualizálva. Ekkor Kerkai főművét, a KALOT-ot már két éve feloszlatták, s 1948 júniusában, azaz a lelkigyakorlatot megelőző hónapban volt az egyházi iskolák államosítása. A Szegedi Népszava pedig már 1946 nyara óta harcosan követelte P. Kerkai letartóztatását is. 1948 volt a fordulat éve, amikor a kommunista párt egyre erőszakosabban átvette az ország irányítását.

Kerkai beszédeit egy testvér gyorsírással jegyezte le, majd legépelték és belső használatra beköttették. A kötetet nemrégiben fedeztük fel a budapesti jezsuita levéltárban. Nem is tudtuk, hogy egyáltalán létezik. Kevés jezsuita dokumentum élte túl a rend 1950-es betiltását, a legtöbb irat valamelyik zúzdában végezte. Valószínű, hogy a Jézus Szíve Népleányai (ma Jézus Szíve Társasága) megőrzése révén maradhatott fenn. Kerkai Jenő egyébként inkább a szavak embere volt. Rengeteg helyen prédikált, de szokása volt, hogy minden beszédvázlatát megsemmisítse, így ez a lelkigyakorlatos beszédgyűjtemény igazi kincs.

Most a karácsony titkához kapcsolódva osztunk meg néhány gondolatot belőle. Az megtestesülésről szóló szemlélődésben (Lelkigyakorlatok 101-117) Ignác arra hívja meg a lelkigyakorlatozót, hogy szemlélje, amint a Szentháromság elhatározza, hogy a második isteni Személy az emberiség megváltására emberré lesz. A fordulat évében Kerkai Jenő így kommentálta az emberi történelem „legnagyobb” fordulatát:

:

Pár napja Hodász András atya méltatta James Martin Hidakat építünk című könyvét a Szemlélek.net-en, csupa pozitív dolgot kiemelve az LMBT-mozgalomról írott műből. Az Embertárs folyóirat 2021/1. számában én is írtam a könyvről egy hosszabb elemzést, benne egyetértő és kritikai észrevételekkel. A szöveg lényegében még 2020 őszén született, azóta sok minden történt ebben a vonatkozásban Magyarországon, ami erősen a politikai szférába tolta a kérdéskört. De talán mégsem haszontalan a jezsuita blogon is publikálni ezt az írást, hogy szélesebb körben is olvasható legyen. Íme, a cikk: