Jezsuita bloggerek

De az embert vágyai vezérlik – dalolta Petőfi Sándor. Ezt vallja a reklámipar is, persze a vágyakat másképp értelmezve, többnyire a maslowi piramis alsó két szintjén. Ugye, kedves  olvasóim, ismerik Maslow piramisát? Maslow Ábrahám az állati motivációval foglalkozott, de később habozás nélkül az emberi igényeket és szükségleteket is rangsorolta, és az önmegvalósítást értékelte legnagyobbra. Ez a szemlélet ma is uralkodik mind a marketingben, mind a politikában, bár az elit hajlamos saját igényeit a csúcsra helyezni, mivel oda képzelik eleve magukat.

Gyakori toposz a mai filozófiában, hogy Isten fogalma túl van a jó és a rossz kettősségén, dichotómiáján. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem csak jó, hanem rossz is? Nem gondolnám. Egyvalami azonban bizonyos: sokan érzik úgy, a templomba járó emberek közül is, hogy az egyház túlságosan elhamarkodottan mondja Istent egyszerűen csak „jónak”. Nagyon sokan ugyanis nem (csak) annak tapasztalják – bármennyit bizonygatjuk is ezt nekik mi, papok. Azt hiszem, a világban tapasztalható rossz miatt sokkal többen neheztelnek Istenre, mint gondolnánk... Na és mi a helyzet a pokollal? Vajon az erről szóló egyházi tanítás összeegyeztethető a bennünket szerető Isten fogalmával? Anélkül, hogy azt képzelném, kimeríthetjük a témát, nézzük meg most a kérdést egy kissé tüzetesebben.

Idén emlékezünk meg a 2. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról. E zsinat nagy változást hozott a katolikus egyház életében, mégpedig azáltal, hogy a kereszténység lényegére helyezte a súlypontot, és minden mást ehhez a lényeghez viszonyítva fogalmazott meg. Ezt a lényeget a zsinat több okmánya is röviden összefoglalja (pl.az Isteni kinyilatkoztatásról szóló konstitúció 2.pontja, az Egyház missziós tevékenységéről szóló határozat 2-4.pontja, a Szent Liturgiáról szóló konstitúció 5-9. pontja stb.), de az egyik legszebb és legtömörebb összefoglalás az Egyháznak a mai világban című konstitúciójának 22. pontja, amelyet érdemes újra meg újra átolvasni és átelmélkedni.

Hol vannak azok az idők, amikor Kohl kancellár könnyekig hatódott, mert Németh Miklós – amúgy szocialista – miniszterelnök kijelentette, hogy nem vagyunk emberkereskedők, és ingyen kiengedtük a keletnémeteket. Ennek az ingyenességnek azonban mégis váratlanul nagy volt a hozama: a német, majd az európai egyesülés. Nos, mindenki elengedheti a fantáziáját, hogy a Safarov kontra kötvényvásárlás esetleges hozamát hogyan ítéli meg, de én változatlanul hiszem, hogy erkölcsös és csakis erkölcsös politikának lehet csak jó – az evangélium szavaival százszoros – hozama.

Hosszú évek óta dolgozom többed magammal a digitális magyar zsolozsmán. Erre a Magyar Kuríron azt olvasom, hogy „Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, aki XVI. Benedek nevezett ki a Kultúra Pápai Tanácsa és a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa konzultorának, a Cyberteologia című blogján kifejti, hogy miért nem válthatják fel az iPadek, más tabletek és egyéb digitális eszközök a liturgia hagyományos könyveit.” Leellenőriztem: nem egészen ezt mondja Spadaro.

Egy szociológus nemrég szerette volna felmérni, mit tudnak a Kádár-rendszerről a középiskolások, és döbbenten állapította meg, hogy szinte semmit… A kiértékelő beszélgetésen az egyik gimnazista elmondta, hogy édesapja párttag volt, mire az osztálytársa megkérdezte: de melyik párté? A Figyelő újságírója a „Z” generációról írt címlap sztorijában jól elkel egy ilyen anekdota, hogy elszörnyülködhessenek az olvasók, mennyire tájékozatlanok a „mai fiatalok”. Én azonban bevallom, hogy irigylem őket. Mármint a mai Z nemzedéket, épp ezért, hogy nem rezzen össze a Párt szó hallatára, és naivul megkérdezheti: De melyik párté?

Az idei Magis keretében, az egyik experimentumunk a miskolci avasi lakótelepen volt, cigánygyerekek között. Az Avason ugyan már sokszor jártam, hisz ott van a gimnáziumunk, de az avasi lakótelepet csak hírből ismertem. A szocializmus egykori mintalakótelepe az utóbbi időben bizony hírhedté vált. A sajtótudósítások meglehetősen ijesztő képet festenek a helyzetről, ami főképp a „fészekrakó” program keretében a laktelepre tömegesen betelepített cigány családok életmódja következtében állt elő (lelakott lakások, elviselhetetlen zaj, félelem légköre stb.).

Sólyom László:

"Tisztelt Aszófőiek!

1. Mindenekelőtt köszönöm a kedves meghívást Aszófőre, a település immár hagyományos falunapjára. Szívesen jöttünk feleségemmel, hogy együtt ünnepeljünk. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy falunapra hívtak – ez pedig a közösség ünnepe, az összetartozás kifejezése, a 800 évre visszatekintő falu életerejének vidám megnyilvánulása.

Gyakorló lelkipásztor vagyok, már majdnem 20 éve, nem pszichológus. Talán ezért is van, hogy lelki beszélgetésekben, gyóntatószékben gyakran fordulnak hozzám erkölcsi/teológiai kérdésekkel. Köztük olykor kényesekkel is. Ilyen például az önkielégítés „esete”. Hogyan? Hát ez előkerül a gyóntatószékben? Miért, ez bűn? – kérdezheti egy jószándékú laikus. Hááát… Honnan is kezdjem…
Talán először is érdemes magát a témát kissé lehatárolnom. A továbbiakban a fiúk/férfiak szempontjairól lesz szó, és csakis ezekre fogok szorítkozni. (Az az érzésem, hogy lányoknál a dolog kissé másként működik, de ehhez nem értek.) Szívesen elkerülném továbbá – kompetencia híján – a szakmai kérdéseket.

Az élet nem habos torta, szokták mondani. Valóban a hétköznapok szürkék tudnak lenni, mindenkit megkísérthet a monotónia, a feladatok, a helyzetek ismétlődése rutinszerűvé válhat. De azt hiszem, hogy minden hivatásban vannak pillanatok, amikor az ember valahogy mélyebben átérzi az élete szépségét, hivatásának eredetiségét. Számomra az egyik ilyen ünnepi alkalom a Szentjánosbogár tábor.