Jezsuita bloggerek

Okkultizmus, ezotéria, jóga, természetgyógyászat, homeopátia, kineziológia, pránanadi stb. – megannyi gyanúsan csengő szó egy igazi hívő keresztény fülének. De vajon valóban így van? Mert bizony a mai világ szellemi szupermarketje egyre növekvő kínálattal rendelkezik ezekből, s ez nemegyszer a keresztény híveket is megkísérti. S vajon bűn ez? Aztán itt vannak az idegen vallások: megannyi kelendő áru! Mit tartson róluk egy keresztény? Hogyan viszonyulhat hozzájuk, ha hű akar maradni Jézus Krisztus evangéliumához? S kell azt terjesztenie ma?

Az elmúlt évtizedekben (századokban?) nagy divat a hit és ész viszonyát boncolgatni, minderről konferenciákat rendezni, könyveket írni és a témát újra és újra felmelegíteni (lásd itt is pár bejegyzéssel lejjebb). Ez mára már kb. az a közhely kéne legyen értelmiségiek körében, mint az a mondás, hogy az újszülöttnek minden vicc új. De nem így van ám! Minden fiatal diszciplína azzal kezdi ugyanis, hogy először feltalálja a kereket s ezzel önmagát. Heuréka!

Ez a 2,41 perces nyúlfarknyi videó nem Magyarországon, nem is Magyarországról készült, mégis van köze a témához. Ha elsőre kicsit talán szentimentálisnak tűnik is néhányaknak, azt hiszem, mégis valami lényegeset ragad meg abból, amit hiteles vallásosságnak mondunk. Nekem minden esetre tetszik. :)

Hazalátogatván abba a városba, ahol felnőttem, egyik kedvenc versem refrénje jutott eszembe: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Miért?

A Jelenések könyvében hétszer is e felszólítás olvasható: „Akinek van füle, hallja meg, hogy mit mond a Lélek az egyházaknak!”

A keleti görög egyház emberei szoktak noszogatni bennünket, nyugatiakat, hogy jobban figyeljünk a Szentlélek indításaira. Szíria második legnagyobb városa Lattakié, melyet az ókorban Laodiceának hívtak. Ennek orthodox püspöke, Ignác, néhány évtizeddel ezelőtt a következő frappáns mondatokat fogalmazta meg: „A Szentlélek nélkül Isten messze van, Krisztus múltbéli személy, az evangélium holt betű, az egyház puszta intézmény, a tekintély uralkodás, a hithirdetés propaganda, az istentisztelet régmúlt dolgokra való visszaemlékezés, a keresztény tevékenység szolgai erkölcs.

A vallásosságnak az elmúlt bő száz évben számos nagy hatású ellenzője akadt. A „gyanú” úgynevezett „mesterei” – Marx, Freud és Nietzsche – alapjaiban támadták az istenhitet, és gondolataik hatására mára valóban megtörni látszik az a naiv bizalom, amivel még nagyszüleink generációja is viszonyult saját vallásához. A „gyanúsítóknak” manapság is számos követője akad. De vajon igazuk van-e?

Kedves Peti! A napokban, amikor beszélgettem veled, egy-két szavadból azt olvastam ki, hogy te még jobban is szerethetnéd önmagadat. Erről szeretnék most néhány dolgot megemlíteni. Könnyű vagy nehéz neked szeretni önmagadat? Ezen gondolkodj el, mert az biztos, hogy Isten szeret és nincs semmi ok arra, hogy te ne szeresd magadat.

... egyházmentő akcióba keveredett a magyar politika: ki kell deríteni, hogy itt és most, melyik az igazi, történelmi egyház és melyik nem. Ha kicsi és fiatal, az nem igazi. Minden igazi egyház tehát legalább 500 vagy 2000 éves. Jobb esetben több is.
            Nos, most nem az az érdekes számomra, hogy mi következik ebből, és mi következett már eddig is (pl. az, hogy kiderült, a Hit Gyülekezete elnyeri ezen kategóriák alapján méltó helyét a magyar egyházi valóságban), hanem az, hogy politikusok nyáladznak arról, milyen kritériumok alapján melyik egyház az igazi.

Azt hiszem, hogy az internet segítségével történő kapcsolattartásnak – csakúgy, mint a többi személyes viszonynak – megvan a maga „illemkódexe”. Amolyan viselkedési szabályok ezek, melyek megsértése vagy figyelmen kívül hagyása általában a kapcsolatok megromlásával vagy megszakadásával jár. Ilyen alapon javaslom bevezetni a blogolás etikai szabályait. Alkotmányozni szeretnék tehát! (Ez úgyis divatos mostanában…) Ám kívánatos volna – a politikusokkal ellentétben –, ha több demokratikus diskurzussal készítenénk elő az alapszabályt, mielőtt életbe lép! Akartok részt venni benne?

Az utóbbi napokban a boldoggá avatás közeledtével sokat gondolkodtam arról, hogy mit is jelentett számomra II. János Pál személye. Ki is ő nekem? Miként hatott rám? Mi az öröksége számomra?