Jezsuita bloggerek

Jézus tanítványainak e szavaival köszönnek egymásnak az orosz keresztények mind a mai napig. Mi is minden évben, sőt minden vasárnap megüljük Jézus feltámadásának örömünnepét. Ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is jelent „a test feltámadása”. A húsvéti mise szekvenciájában mondjuk: „Surrexit Christus, spes mea,” „Feltámadt Krisztus, az én reményem.” Mi az a feltámadás, amit remél a keresztény ember?

Kedves Peti! Megkaptam leveledet, ami tele volt nehézségekkel és szomorúsággal. Azt írtad, hogy Istentől elválasztottnak érzed magad, hogy távol van tőled és olyan, mintha Isten elhagyott volna. Imádban is szétszórt vagy, érzelmeid laposak, kedvetlen vagy. Igazából se Istent, se embert nem tudsz befogadni és igazán szeretni. Azt írtad, hogy begubóztál önmagadba, és nem hallod meg Isten szavát.

Egy, egy egykor patinás és komoly szerzetesrend, melyet sokan a legszigorúbb rendnek tartottak mostanában Cowboy képpel és állás hirdetésszerűen próbál érdeklődést kelteni a szerzetesélet iránt. Ezeknek elment az eszük? Hova jutottunk? Ha az alapító ezt megérte volna! Márcsak az hiányzik, hogy görkorcsolyás Szent Ignáccal hirdessenek legközelebb!

Kedves blogoló barátaim! Sok válasz érkezett a legutóbbi blogomra, mindegyikre külön-külön nem tudok válaszolni, de egy-két gondolatomat szeretném továbbadni nektek. A szenvedést én nem tekintem problémának, amit meg lehet oldani, vagy teljesen átlátni. A szenvedés misztérium.

Shlomo Sand, izraeli történész tavaly ősszel magyarul is megjelent világhírű könyvét olvasom, melynek címe: “Hogyan alkották meg a zsidó népet?” (The Invention of the Jewish People). A könyv bemutatója épp a házunkban volt, amelyen maga a szerző is megjelent. Mindaz, amit ír, sok esetben közhely egy modern történelemtudós számára, de egy olyan “mezei” olvasónak, mint amilyen én is vagyok ebben a témában, egyszerűen felvillanyozó.

Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk” – fogalmazott. Hát ez meg mi? – tűnődtem el. Hogy kell ezt érteni?

Márpedig az Indiában is elindul, de azért a vonatozás nem mindennapi vállalkozás. Először is nem úgy van, hogy elmegyek, és jegyet veszek, aztán felülök a vonatra. A vonatjegyeket hónapokkal előre célszerű megvásárolni, mert egyébként nincs hely, csak várólistás jegyet lehet kapni. Ez azt jelenti, hogy csak akkor kap helyjegyet az ember, ha mások visszamondják az utazást. Egyébként elvileg nem szállhat fel a vonatra. Azért elvileg, mert itt a szabályokat elég rugalmasan kezelik, ami azt eredményezi, hogy gyakran a várólistás utasok is felszállhatnak a vonatra, így fordult elő, hogy 8 ülőhelyen 14-en szorongtunk és még a WC előterében is ült egy család a folyosón. Egyébként igen olcsó a közlekedés, az otthoni áraknak kb. a nyolcada, de ennek is meg van az ára...

Engem továbbra is az Isten kérdése izgat. Nemrég jelent meg Karl Frielingsdorf jezsuitának a könyve „Istenképek” magyar fordításban. Most készülök elolvasni, de már, amit hallottam róla, az is nagyon meggondolkodtató. Mondja, hogy vannak különböző, nagyon rossz istenképek, amelyek mérgezik az ember életét, és persze jó istenképek is vannak, amelyek jó és boldog emberré tesznek. Ezért olyan fontos gyógyítani, illetve alakítani az istenképünket.

Kedves Peti! Köszönöm leveledet és kérdéseidet. Jól esett, hogy érdeklődtél! Már régóta nem volt köztünk kapcsolat, igazán örömmel kezdek neki levelet írni és válaszolni a kérdéseidre. Mióta utoljára levelet váltottunk, több kórházat megjártam különféle betegségekkel. Két-három napot voltam otthon és máris menni kellett a következő kórházba. Ez egy váratlan valóság volt számomra.

Sri Lanka közepén fekvő Kandy-ból 4 és fél órás buszozás után érkeztünk meg rendtársammal, Tőkés Gyurival állomáshelyére, ami Hatton várostól fél órányira található egy teaültetvényen. Amerre csak a szem ellát, hegyeken, völgyeken mindenütt zöldellő teabokrok sorakoznak, mintha egy gigantikus parkban lennénk. A britek a XIX. század első felében kezdték itt kiirtani az őserdőket és előbb kávét majd teát termeltek. Munkaerőnek tamilokat hoztak Indiából, akiket mesés ígéretekkel csalogattak Ceylon szigetére.