Az alábbiakban egy sor gyakorlati tanácsot szeretnék megosztani veletek, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy egy idegen kultúrában „elfogadható vendégekké” váljunk. A tanácsok nagyrészt személyes tapasztalatból származnak, bár összeállításukban a brit missziológus Anthony J. Gittins néhány írása is segítségemre volt. Ezek a szempontok talán ahhoz is hozzásegíthetnek, hogy – amennyiben egy ilyen környezetben valaki küldetéséhez az evangélium hirdetése is („hivatalból”) hozzátartozik (például szerzetesek esetében, akiket egy másik országba küldenek) – lépésről lépésre „empatikus misszionáriusokká” váljunk vendéglátóink között.
A felsorolt javaslatok és indítványok bevallottan gyakorlati – pszichológiai, illetve pedagógiai – jellegűek, s e tekintetben néhol talán egyoldalúak is. Esetenként azt a benyomást kelthetik, hogy háttérbe szorul a kereszténység minden körülmények között való hirdetésének evangéliumi követelménye („Állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” – 2Tim 4,2). Csakhogy az a véleményem, hogy nagyrészt nyugati szemléletről árulkodik, ha valaki a kereszténység doktrinális mozzanatát hangsúlyozza túl a gyakorlati vonatkozásokhoz képest. Jézus Krisztus ugyanis nemcsak „igazság”, hanem „út” és „élet” is! (Vö. Jn 14,6). Tudatosan vállalom tehát a félreérthetőség ódiumát annak érdekében, hogy hangsúlyozzam az együttérzés, illetve az empátia (a missziológiában mindeddig általában elhanyagolt) erényének fontosságát.
Utolsó kommentek