Amikor a szentekre gondolunk, általában összeszorul a gyomrunk, mert annyira megközelíthetetlennek tűnnek: olyan barokkosan tökéletesek és makulátlanok. Nem szabad hozzájuk érni! Kevésbé életszerű az a kép, amit elénk tárnak, ezért csak távolról csodáljuk őket, anélkül, hogy mélyebb kapcsolatot alakítanánk ki velük. De gondoltál már arra, hogy némelyiküket mennyire magával ragadta a kétségbeesés és az elbizonytalanodás? Hogy hozzád hasonlóan átjárták az élet kilátástalanságának, gyöngeségük tudatának poklát? Amint magukban vergődtek, és Istenhez könyörögtek a szabadulás reményében? Íme, egy jezsuita szent: Fáber Szent Péter, aki törékeny, skrupulózus, mégis mélységre törekvő, rendkívül rokonszenves jellemével lopta be magát a szívembe.
Utolsó kommentek