Jezsuita bloggerek

Hétfőn egy huszonegy éves lánytól, Claire Winelandtől búcsúzott a világ, aki gyógyíthatatlan, „cisztás fibrózis” nevű betegségben szenvedett. A CNN-en keresztül értesültem a halálhíréről, ami által betekintést is nyerhettem az életébe. Keresztény vagy hívő? Nem tudom. Mégis, annak alapján, amit láttam és hallottam tőle, azt mondom: szent volt. Huszonegy évesen az élet olyan mélységére tapint rá, ami elbűvöl. Az alábbiakban egy TEDx Talk-beszédéből idézek, mely nagyon megérintett, és sokat épültem rajta.

Maga az Úr is döntött fontos pillanatokban, illetve a halála előtt, mert mindenben kísértést szenvedett (de bűnt nem követett el). Minden nap és az utolsó órában nekünk is döntenünk kell, hogy mit/kit választunk, Isten, vagy a Mammont. Adja az Isten, hogy egyszer tudjunk jól választani!

„A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem hassa át” (GS 61).

Milyen világ vár ránk? Vajon egy hegemón amerikai világkultúra kialakulásával kell számolnunk, vagy kicsiny elszigetelt kulturális szigetek létrejöttével, amelyek bizalmatlanul tekintenek egymásra és igyekeznek megőrizni sajátosságaikat és önazonosságaikat? Az alábbiakban – a nemrégiben elhunyt osztrák-amerikai szociológus, Peter L. Berger (1929-2017) egyik írását vezérfonalul választva – számba veszünk néhány, a jövő irányába mutató mai tendenciát és röviden kritikai észrevételeket is megfogalmazunk sajátosan keresztény teológiai szempontból.

A szexuális visszaélések margójára

Öt évvel ezelőtt néhány hónapig Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a Krisztus Király plébánián, akkor még egyházmegyés papnövendékként. Egy alkalommal az egyik csoport megkért, hogy tartsak előadást egy általam választott témában. Pár héttel azelőtt döntöttem el, hogy be akarok lépni a Jezsuita Rendbe. Így nagyon lelkes voltam a jezsuita lelkiséggel kapcsolatos témákban, a hivatásgondozó tanácsára pedig jó néhány könyvet el is olvastam. Így egyből eszembe jutott, hogy nem is lehetne jobb témát választani, mint a szellemek megkülönböztetését.

A Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, érsek aláírásával, augusztus 1-jei dátummal közzétették azt a leiratot, amely újraértelmezi A Katolikus Egyház Katekizmusa halálbüntetésről szóló, 2267. pontját.

Egy jezsuita őszinte vallomása a nemiségről és a szexuális zaklatásokról, avagy gondolatok Ferenc pápa bocsánatkérő levele kapcsán

Az augusztus 14-én Pennsylvaniában nyilvánosságra hozott jelentés adatai sokkolóak: az elmúlt 70 évben az Egyesült Államok hat egyházmegyéjében 301 pap több mint ezer kiskorú ellen követett el szexuális visszaélést. Hogyan beszéljünk ezután a tisztaság erényéről, a cölibátus értékéről, ha ilyen undorító módon visszaélünk olyan emberekkel, akik bizalmukat belénk vettették, megnyíltak előttünk, sebezhetővé váltak; mi eközben pedig manipuláltuk, kihasználtuk őket, és egy életre szóló sebet okoztunk?!

Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy az utóbbi évtizedekben valami megváltozott általában véve a szellemi életben és a teológia berkein belül is. Ezt a változást azzal a provokatív metaforával fogom kifejezni, hogy véget ért a metafizika korszaka. Elsőként számba veszem a fundamentális teológián (FT) belül jelentkező jelentősebb mai áramlatokat (1); majd a teológia legitim sokszínűsége (pluralizmusa) mellett fogok érvelni (2); részletezem a már említett provokatív tézist, miszerint „vége a metafizikának” (3); végül néhány pontosító megjegyzéssel zárom ezt az írást (4).

Ha nem hangzana túl nagyigényűen, azt írnám: az alábbiakban erkölcsfilozófiai, sőt erkölcsteológiai kalandozásokra szeretném meghívni a kedves Olvasót. Hogy elővételezzem: elgondolásom lényege, hogy létezik egy éretlen, archaikus erkölcsiség, amitől felnőtt korban is sokan szenvednek, viszont amelytől lehetséges megszabadulni. Az út egy érési folyamaton át vezet, amely során szabadabbá és szeretetteljesebbekké válunk másokkal szemben – és önmagunkkal szemben is. A végpont a teljesen érett erkölcsiség, amelyből már minden rosszakarat és bosszúvágy hiányzik. De a gondolatmenetben – tartok tőle – idáig már kevesen fognak követni...

Az elmúlt hetekben jezsuita közösségünkben egy kis videó készült a Montserrat hivatástisztázó és jelöltévről. A videó az Indexre is kikerült, Bokszoló szerzetessel reklámozzák az egyházi pályát a jezsuiták címmel. „Láttak már bokszoló szerzetest? Nézzék meg a videót” buzdít a cikk szerzője. Boksz és szerzetesség? Harc és szerzetesi hivatás? Elég meglepő párosítást talált az újságíró, ami nyilván a figyelemkeltést szolgálja. Ebben a blogbejegyzésben azt szeretném körbejárni, hogy milyen kapcsolata van a szerzetességnek a harchoz és mi erről a saját tapasztalatom.