Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A mai papok fő kísértése

2014.02.21. 17:26 pacsy

822643p13771EDNMain13499PST140101p50_822.jpegLassan tízedik éve dolgozom a papnevelésben – utóbb talán nem számít elbizakodottságnak, ha azt gondolom: van némi tapasztalatom. Nekem úgy tűnik, a mai papok legnagyobb kísértése abban áll, hogy abbahagyják az imádságot. A fiatalok közül sokan teljes lelkesedéssel vetik bele magukat a lelkipásztori munkába. Miközben napi 10-12 órát dolgoznak, alig veszik észre, hogy elmarad az imádság. Ha azután egy hajszolt nap után fáradtan leülnek még egy kicsit imádkozni, már nem képesek nyugalomra jutni. Így aztán hamarosan feladják: átcsap felettük a rájuk zúduló tengernyi elvárás hulláma.

397 komment

Címkék: munka szexualitás ima papság kisértés

Hitről és észről – lelkipásztori szempontból

2014.02.04. 23:07 pacsy

der_unglaubige_thomas.jpgA fides és a ratio viszonya a felvilágosodás óta klasszikus téma a teológiában. Most persze kicsit gyakorlatiasabban szeretném megközelíteni a dolgot. De hadd kezdjem messziről, talán egy személyes mozzanattal. Ugyan most nem ez a fő munkám, időnkét azért tartok lelkigyakorlatokat – végül is pap volnék. :) Ilyen alkalmakkor szeretek nem (csak) frontális előadásokat tartani, hanem beiktatni „interaktív” elemeket is. Szóval, élvezem, ha beszélgetősre vehetem a figurát… Főleg pedig, ha játszunk. Mert ilyenkor az üzenet, a mondanivaló is mélyebbre megy; például bibliodráma elemek felhasználásával. Ismeritek az ilyesmit?!

36 komment

Címkék: tudomány szív hit értelem teológia

Öt perc a szerzetesi identitásról

2014.01.23. 21:33 pacsy

319303-prayerreligion-1326201316-554-640x480.jpgMost elsősorban a szerzetesnőknek és a szerzeteseknek szeretnék mondani valamit. Persze mások is elolvashatják, de érdemes szem előtt tartaniuk, hogy most ki a „célközönség.” :) Mert miben is különbözünk? Az evangélium mindenki számára azt javasolja, hogy ne gyűjtsön földi kincseket, hanem az égiekre törekedjen. (Mt 6,9) Nos, a szerzetesek egészen radikálisan, prófétai módon, mindenki másnál elszántabban akarják megvalósítani ezt az ideált. (Aztán, hogy ez hogyan sikerül nekik, az már más lapra tartozik… :) Hadd szemléltessem ezt egy egzisztenciális példával.

16 komment

Címkék: egyház pap cölibátus szerzetes indentitás

Ferenc pápa: nem szabad "kis szörnyeteg" papokat nevelni

2014.01.03. 22:48 Ky-Lí

NAC seminarians.JPGFerenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk. A pápa erről egy zárt körű találkozón beszélt egyházi vezetőknek tavaly novemberben. A Vatikán nem hozta nyilvánosságra a találkozón elhangzottakat, a Civiltá Cattolica című olasz jezsuita folyóirat azonban pénteken részletes tudósítást közölt az eseményről.

1788 komment

Címkék: egyház szörnyetegek ferencpápa kispapok

Karácsony „demokratikus” üzenete minden jóakaratú emberé

2013.12.20. 19:06 pacsy

8203956.jpgVan egy varázslatos történet Lukács evangéliumában. A Jézus Krisztus születéséről szóló elbeszélés annyira hozzátartozik az európai kultúra alapszövegeihez, hogy nemre, rasszra, vallási vagy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül alighanem mindenki ismeri, legalább valamelyest. Azok számára pedig, akik az Egyházban szocializálódtak és nevelkedtek, e karácsonyi jelenet megannyi bensőséges és meghitt képzettársítást ébreszt. Szinte szemünk előtt játszódik le a jelenet, ahogy „azokban a napokban”, Augustus császár népszámlálást hirdető rendeletére, József és áldott állapotban lévő jegyese, Mária, Betlehembe mennek, hogy ott – egy a zsidó vallási vezetők szempontjából „Isten háta mögötti” barlangistálló fagyos éjszakájában (ami a kiszolgáltatottságot és az emberszívek segíteni rest keménységét jelképezi) – Mária megszülje elsőszülött gyermekét, pólyába csavarja és jászolba fektesse, „mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,2-8).

35 komment

Címkék: egyház európa karácsony kisjézus

A pápai fazekas japán

2013.12.18. 21:34 scapinelli

unnamed.jpgA címadó mondat úgy hangzik, mint egy nyelvkönyv első mondata. Franciaországban, például, a legelterjedtebb angol nyelvkönyv kezdőknek azzal a mondattal indul, hogy „My tailor is rich”. S ha már nyelvleckénél tartunk, “kankyo” japánul annyit jelent, hogy “visszavonult”.  Egy nyugdíjas is visszavonult, de itt a szó spirituálisan értendő: a meditációba visszavonultat. Nos, Hosokawa Morihiro, egykori japán miniszterelnök miután 2005 visszavonult a politikából, fazekassá lett, és teáscsészéket készít a daimyoknak, azaz japán főnemeseknek. Az is nagyon japán, hogy a Hosokawa család is egyike a legelőkelőbbnek Japánban. El tudjuk képzelni, mondjuk Andrássyt vagy Telekit a korongot forgatva?

3 komment

Címkék: japán pápa miniszterelnök fazekas

Csatlakozz Ferenc pápa ajándékához

2013.12.16. 19:32 borazslo

DSC_1521-2.jpgFerenc pápa 77. születésnapjára ajándékkal készültünk a miskolci gimnáziumunkban. Már viszi a futár Róma felé. A lemaradóknak mégis lehet csatlakozniuk az ajándékhoz, hiszen a hatszáz lap mellé odafér még pár ezer. De minek örülne egy pápa? Amit akarna, azt megkaphatná, de ő inkább lemond arról is. Több rajongóra sincs szüksége, hiszen már így is mindenki róla beszél. Követni jó lenne, de hogyan utánzol egy pápát? Szavaiból nekem úgy tűnik, hogy az ő igazi mély vágya, hogy a szerető és könyörületes örökké szent Isten és a törékeny és bukdácsoló, de jónak teremtetett ember – vagyis te – találkozzanak egymással. Na ezt, hogyan lehetne odaajándékozni valakinek?

21 komment

Címkék: internet pápa advent fiatalok ferencpápa

mi már csak ilyenek vagyunk ...

2013.12.12. 23:28 Ky-Lí

1501524_637160049674573_1469720374_o.jpgTöbbet stresszelnek a munkahelyükön, egyre kevésbé vallásosak, egyre kevésbé élnek meg harmonikus kötődést, és emiatt egyre több rémálmuk van a magyaroknak – ezek a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által frissen publikált Magyar Lelkiállapot 2013 című egészségszociológiai tanulmánykötet talán legfontosabb megállapításai. A kutatás a tavaly elhunyt Kopp Mária 1988 óta végzett Hungarostudy című felmérések sorozatának folytatása, habár a súlypontok némileg változtak: a 2006 óta először végzett mérésekben új elemként jelentek meg a párkapcsolati és családalapítási trendek, valamint az étkezési rendellenességek. Az idei felméréseket az Ipsos végezte egy 2 000 fős, a felnőtt lakosságra nézve reprezentatív mintán, a csütörtökön bemutatott kötet még csak az eredmények kiértékelésének első fázisa.

100 komment

Címkék: vallás boldogság lelkiállapot

Rorate reform

2013.12.06. 22:07 borazslo

Roráte az avas-déli Isteni Ige plébánia templombanAz adventi roráték megpróbálják az embert. A diákjainkat még inkább: kötelező szentmise hideg hajnalon egy fagyos templomban. Hol ebben az Isten? Gondoltuk, bevonjuk őket, amennyire csak lehet: felajánlási körmenet, sok-sok hívek könyörgése, csengetés, ministrálás, mindenféle. Legyenek hangos énekek, hogy felébredjenek, de olyan könnyed félék, amiket szeretnek és amibe be tudnak kapcsolódni. Legyen kiváló prédikáció, amiben a pap a mikrofonnal a diákok közé megy és valami furcsa tárgyat is előhúz a zsebéből. Meg kommentáljuk a nehezebben érthető részeit a misének. Lényeg, hogy tartsuk fenn a figyelmet minden pillanatban, hogy jelen tudjanak lenni.

56 komment

Címkék: advent iskola ima szentmise

Öt perc lelki élet: a magányról

2013.12.01. 21:19 pacsy

alone17.jpgEgy olyan tapasztalatról szeretnék most beszélni, ami egy kicsit mindenki lelki életének része, ha nem is esik gyakran szó róla. Bizonyos fokig mindannyian átélünk elkülönültséget, izolációt, egyedüllétet. Ha akarjátok, és megengeditek nekem, mondanék valamit a papi, szerzetesi, illetve általános keresztény hívő életnek erről az aspektusáról.

20 komment

Címkék: boldogság magány elhagyatottság

süti beállítások módosítása