Jezsuita bloggerek

Pár évvel ezelőtt szerencsém volt egy érdekes témát kutatni. Akkor még térképészhallgató voltam, ugyanakkor nagyon érdekelt a pszichológia. Össze is hoztam egy kis interdiszciplináris dolgozatot a kognitív térképekről, pontosabban azok torzulásáról. Mindennek inkább személyes jelentősége volt, mármint hogy megtapasztaltam, hogy lehetséges különböző természetű dolgokkal egyszerre foglalkozi (itt említeném például a vallás és tudomány témakörét). Az említett kognitív térképek olyan mentális képek, amik a környezetünkről alakulnak ki, ezek természetesen bizonyos fejlődésen mennek át és ugyanakkor torzulhatnak is. Ez a torzulás nem az objektíve, hanem a szubjektíve fontosabb helyek körül történnek, és ennek eredményeképpen olyan mentális térképet eredményeznek, mintha egy nagyítót raknánk a bizonyos terület fölé. A fizikai világban az ennek megfelelő jelenség a gravitáció, vagy ahogy Einstein óta tudjuk: a téridő torzulása. Mindkét esetben arról van szó, hogy ahol egy súlyosabb objektum helyezkedik el, a kisebb dolgok arrafele fognak elmozdulni. Egyik esetben súlyos érzelmek, erős motivációk, másik esetben pedig nagy tömegű objektumok okozzák a torzulást.

Október 28-án holtan találtak lakásukban két moszkvai jezsuitát. Az egyik az orosz provinciális volt, a német nemzetiségű P. Messmer. Az eseményről a jezsuita portálon megemlékeztünk, és az Új Ember is közölte a hírt. Most egy más szempontot villantanék fel. A „média”, amely egyébként konfliktusra éhes, és minden gyilkosságot csemegeként tálal olvasóinak, hallgatóinak és nézőinek, sokáig nem tartotta publikálásra érdemesnek a hírt. Aztán az MR1 (a régi jó Kossuth Rádió) mégis csak felfigyelt az ügyre, és november 10-én, két héttel az esemény után, „Közelről” című műsorában ismertette a történteket. Igaz, közben az orosz ügyészség „érdekessé” tette a történetet, amennyiben 10 nap múltán tettest prezentált a nagyérdeműnek egy férfiprosti (szó szerint így a közszolgálati rádióban!) személyében. A jól tájékozott német provinciális, aki jól ismerte az áldozatot, rögtön felhívta a média figyelmét arra, hogy ez a kombináció az orosz hatóságok kedvenc taktikája: a nyugati papságot a bordélyok világával hozzák kapcsolatba. Az Interfax orosz ügynökség híre így valójában kommentár, főleg, ha a kollokációkat, a „hírben” használt gondosan válogatott szókapcsolatokat is figyelembe vesszük. Így az áldozatok „az előkelő Petrova belvárosi utcában” béreltek lakást, – a hangsúly nyilvánvalóan az előkelőn van –, a nyomozók „használt gumióvszereket” (többes számban!) találtak a tett helyszínén. Mindezen információk, melyeknek kiszivárogtatása a nyomoz idén önmagában is botrányos – forrása: „meg nem nevezett rendőrségi források”. Azaz: „Mosom kezeimet,” „nem tudjuk, ki hozta forgalomba a pikáns részleteket”! A KGB módszerei nem haltak ki.

Mai hír az ezotériáról, sátánizmussról:
“Évente legalább tizenkét millió olasz kerül olyanok hálójába, akik okkult szertartásokon alapuló reményeket és válaszokat "árulnak" az emberi létről. Arányuk igen gyorsan nő: tíz év alatt a néhány tucatot kitevő ezoterikus csoportok és sátánista szekták száma meghaladta a hatszázat. Ennek oka elsősorban az, hogy az internet korábban elképzelhetetlen kommunikációs és kapcsolat-lehetőségeket teremtett. Az egyház igyekszik feltartóztatni a jelenséget, figyelmét különösen a fiatalokra összpontosítja. 

Van egyfajta kulturális irányzat, a fiatalok körében divatos zenei világ, amely kedvez ezeknek a jelenségeknek. Terjedésükhöz hozzájárul az elmúlt években kialakult egyházi űr is. "Újra kell tehát gondolni, miként szólíthatjuk meg a fiatalokat, akár ad hoc módszereket alkalmazva. El kell mennünk olyan helyekre, ahova járnak, ahol élnek...Vannak olyan papjaink, akik a diszkókba is elmennek, hogy meghallgassák őket" -vallja valaki.

Egyetlen olvasmányom

Az istenek színevesztett szalónját,
a fakó űlőkékre és
a törtkarú székekre helyezett
gesztusokat,
a lombok meg a zápor és a szél
együttesét,
az istenek és köztünk ernyedő
fonal irányát olvasom,
a megoldás becsvágya és
kényszere nélkűl,
mint legelső
és legutolsó,
egyetlen olvasmányomat.

Tudtátok, hogy azoknak a körében, akik vallásosnak tartják magukat, jelentősen kisebb arányban fordul elő szívinfarktus, érelmeszesedés és magas vérnyomás? A templomba járók vérnyomása átlagosan 5 Hg mm-el alacsonyabb azokénál, akik nem járnak templomba. Ez nem meglepő, ha belegondolunk, hogy a vallásos emberek kisebb valószínűséggel fogyasztanak alkoholt, s még kisebb valószínűséggel kábítószert. Azok, akik rendszeresen járnak templomba, imádkoznak és olvassák a Bibliát/Szentírást, kevesebb időt töltenek kórházban, gyorsabban épülnek fel a műtétek után, erősebb az immunrendszerük és tovább élnek. A férfi szerzetesek az átlag férfi lakossághoz képest átlagosan három évvel, a nők öttel… (Yes, mindig tudtam, hogy jó döntés volt! :)

A napokban egy budapesti gimnáziumba hívtak meg, hogy előadást tartsak érettségi körüli fiataloknak a jezsuita imamódokról és lelkigyakorlatokról. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mit ér a lelkigyakorlatokról beszélni olyanoknak, akiknek nem volt még semmi tapasztalata a dologról? Valahogy hasonlóan éreztem magam, ahhoz a szakácshoz, aki mondjuk a Hortobágyi húsos palacsinta ízeit próbálja elmesélni, anélkül, hogy igazán lehetősége lenne megkínálni vele a hallgatóit. Persze azt hiszem, hogy egy jobb szakács is tud úgy beszélni a főztjéről, hogy összefut a nyál a hallgatók szájában, vagy egy valamirevaló szakácskönyvben is vannak színes képek, amelyek főzésre vagy sütésre inspirálják a könyvet lapozgatót. No valami ilyesmi próbálna lenni ez a bejegyzés. Szeretném Veletek is megosztani, hogy mit is jelentett számomra az igazi Hortobágyi húsos palacsinta (jezsuita lelkigyakorlatot) ízlelése illetve milyen élmény ezt elkészíteni (lelkigyakorlat adás).

Akik a honlapunkat látogatják, azok egészen biztosan, de a napi hírekben érdekeltek is láthatták, olvashatták, hogy az elmúlt hétvégén két jezsuitát gyilkoltak meg Moszkvában. Mindekettőjüket ismertem, egyikükkel (Victor-ral, az ecuadorival) egy nyarat töltöttem együtt egy kötelező “pszichológizáló” kiképzésen Németországban (Urbergben). Abban az évben mindössze nyolcan voltunk és napi nyolc órán keresztül három pszichiáter dolgoztatta fel velünk korai gyerekkorunkkat, családi viszonyainkat, hivatásunk történetét stb. És mindezt csoportban. Kiképzésünk ezen része minden jezsuitára kötelező a papság előtt. Évekkel később Rómában is sokszor összefutottunk. Szóval egyiküket (Victor-t) nagyon jól ismertem. Megrázott a halálhíre.

Pár napig ágyba nyomott az influenza. Természetesen most is üzenetértékű volt: kicsit jó lenne megállni, megpihenni. Pihentem is becsülettel:). Egy idő után azonban azt figyeltem meg, hogy bár fekszem, folyamatosan keresek valami elfoglaltságot. Mintha mindig tennem kellene valamit. Így aztán több filmet megnéztem, és hallgattam Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regényét (milyen jó ez az internet, hallgatható változatban is fent van ez a regény). Így aztán akadt „tennivalóm” fekve is. Aztán egyszer megütötte a fülemet egy latin kifejezés a regényből: horror vacui.

Nem tudok haragudni azokra, akik meghasonlottak az egyházzal. A minap mesélte egy hitoktató barátom, hogy a tavalyi, munkakereséssel telt évében 15 megpályázott helyből 10-et elnyert volna, ha történetesen nem lenne öt gyerekük. Egy ideje a felesége egyszerűen nem bír vele menni vasárnap templomba. Egy kicsit megrendült a hite, na… Legalábbis az intézményes egyházban. Az mondja, nem kívánja még egyszer papok szájából hallani a családbarát retorikát.

 A napokban egy szokatlan kampány vette kezdetétaz Egyesült Királyságban, az "ateistabusz". Oldalán ez áll: "There's probably no God. Now stop worrying and enjoy your life" (Vsz nincs Isten. Namármost hagyd abba az aggódást és élvezd az életet).

A kampány elindítója egy Ariane Sherine nevezetű újságírónő, 2008 június 20.-i cikkével (http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2008/jun/20/transport.religion) kisebb lavinát indított el. Egy nap, amikor meglátott egy keresztény hirdetést egy buszon, amelyet enyhén fenyegetőnek talált, utánanézett, hogy mi megengedett és mi nem a reklámvilágban és felfedezte, hogy a "valószínüleg" szó használata mentesítí a hirdető felet a bizonyítás kötelezettsége alól (lásd: "Valószínüleg a legjobb sör a világon" és hasonlók).