Jezsuita bloggerek

Nemrégiben jött hozzám valaki azzal, hogy a családban történt egy tragédia, autóbalesetben meghalt valaki, és azóta a nagyobbik lány, 16 éves, nem akar járni templomba. Gázos helyzet. Ti mit válaszoltatok/tanácsoltatok volna? Az anyuka próbálta kicsit erőltetni a dolgot, de azért neki is volt szíve: nem minden áron. De belefér egy ilyen döntés? Az ui. kétségtelen, hogy nagy különbség van aközött, hogy valaki hittel vagy hit nélkül szembesül krízises élethelyzetekkel. Hogy lát-e perspektívát maga előtt az örök életre, vagy mindennek itt kell "sikerülnie" (ami pedig ugyebár nem biztos, hogy fog.). Ehhez pedig mégiscsak adhat egy-két szempontot a misére járás, egy-egy jó prédikáció. Szóval: visszatér a hit, vagy inkább elakad az istenkapcsolat egy életre? Vannak (megosztható) tapasztalataitok? Ha írtok, és érdekel titeket, lehet, hogy én is megosztom, mit válaszoltam. Szerbusztok.
 

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kissé furcsának (ne mondjam, ízléstelennek) tűnt a magyar olimpiai delegáció formaruhája. A Guardian (befolyásos brit napilap) szerint a miénk volt a leggusztustalanabb öltözet. Azt nem vitatom, hogy ízlések és pofonok különbözőek (a briteknek egyébként sem a legjobb az ízlése), de azt egyszerűen nehezen tudom felfogni, miért nem volt lehetséges a nemzeti színek használata. Legalább valami bujtatott formáját alkalmazhatták volna, ha már nem akarták, hogy domináljon a trikolór.

Há látom, hogy azétt még hűségesek vagytok, na! Az az igazság, hogy itt az utolsó napokba erőst nem írogattunk, de bisztos érik valami. Én eppe Székelyfődön vakációzom, s mondom inett, ebből a nagy községből, ahol pont most gép elé kerülék, megírom a friss élményeket.

Hát itt eccer olyan melegek járnak, hogy a szalmakalapot még éccaka se lehet letteni, ember. Csak a szemünkre csúsztassuk, s osztán reggel a fejünk bubjára. De ideje es vót, met itt annyi eső lefolyt ember, hogy a gyümölcsfák es megrogytak a termés alatt, s közbe a patak martjáról olyan szénaadagot vitt el az áradás, a keservit, hogy télire esment szénát kell venni az állatoknak.

Itt az Olimpia. Lehet szurkolni. Vagy mégsem?
Egyre erősebb a gyanúm, hogy nem a jobbik sportoló nyer, hanem a jobbik dopping. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rekord számú dopping esetre számít Pekingben. Persze hozzáteszik, hogy képesek lesznek biztosítani a versenyek tisztaságát. Hiszi a piszi.
Szakemberek egyöntetűen állítják, hogy lehetséges megúszni a legszigorúbb ellenőrzést is. Na persze sok pénz kell hozzá és jó orvosok. Ahogy a bűnelkövetők megelőzik egy lépéssel a bűnüldözőket, úgy a doppingolók is az ellenőröket. Akkor most sportról van szó Pekingben, vagy valami másról?

Már régóta foglalkoztat a kérdés, s most ismét szembetaláltam magam vele. S pláne, hogy van kivel megvitatni, ezért szívesen dobom fel:). Szóval az foglalkoztat, hogy a kereszténységünkben van-e határ. Helyesebben fogalmazva a kereszténységünk megélésében van-e határ. Magyarul: meddig kell elmenni. Vagy evangéliumilag: hányszor kell megbocsátani? Háromszor? Ötször? Hetvenszer hétszer?

Az autópályán száguldottunk. Kint nagy zuhé. Egy idő után már annyira esett, hogy le kellett rendesen lassítani ahhoz, hogy haladni tudjunk. Elcsendesedett az autó népe, s vártuk, hogy mi lesz. Aztán kicsit csendesedett az eső is, és mentünk tovább. De valahogy sötétség volt délután. A látási viszonyok nagyon gyengék voltak, de mi mentünk tovább. Aztán a homály kezdett zavaró lenni. Nem fogunk odaérni, ez motoszkált a fejemben. Aztán egyszercsak egy régi tapasztalat jutott eszembe. Kezemmel töröltem egyet belül a szélvédőn, és tisztább lett a kép. A homály ugyanis belül volt. Párás volt a szélvédőnk.

Akkor most mi van? Kint van homály vagy a "saját szélvédőn"? Lehet ezt tudni? Vagy meg kell várni a pillanatot, amíg kiderül?

Nemrég mesélte valaki, egy 8 (akkor még csak hat) gyerekes családanya, hogy egyszer kórházba került. És akkor, aznap este olyan nyugtalanság szállta meg, hogy nem bírt magával. Rátört, hogy ő innen hazamegy: a férje otthon a gyerekekkel; hogy nélküle összedől a ház; hogy ő bizony nem marad itt egy napot se’! Aztán mégiscsak maradt. 16 hétre. És a ház sem dőlt össze. Összefogott a család, a barátok, stb. Megesik az ilyen

Szerintetek van különbség vallás és vallás között? Nem a felekezetekről beszélek, ott már nincs probléma: a katonaságnál a legjobb barátom református teológus volt – én meg ugye jezsuita lettem… De ma mintha az ökumenizmus szónak lenne egy szélesebb jelentése. Etimológiailag ugyebár “lakott földet" jelent. A glóbusz vallásföldrajza minden esetre elgondolkodtató: még mindig a keresztények vannak ugyan többségben a maguk 2,1 milliárdjával (a reformált egyházakat is belevéve) – ami (még ha hamis biztonságérzetet nyújt is) azért mégiscsak jó érzés :). Csakhogy itt lihegnek a nyakunkban máris a muzulmánok 1,3 milliárdos lélekszámmal, és az ő demográfiai mutatóik bizony sokkal jobbak. Tehát csak idő kérdése?

Tusnádfürdőn tartotta Orbán Viktor nemzetpolitikai évértékelő beszédét. Azt hangsúlyozta benne többek között, hogy a „Nemzet” előbbre való az „Ország”-nál. Populista beszéd - gondolhatják reflexszerűn politikai ellenfelei. Orbán Viktor olyan eszmével hozakodik elő már megint, ami mindig nehezen értelmezhető azok számára, akiknek egyedül és kizárólag a jogilag megfogható és körülhatárolható Ország létezik, és ha mindenképpen Nemzetről kell beszélni, az egyenlő számukra azzal, ami a határokon belül van, vagyis Magyarországgal.

Úgy tűnik tehát, hogy ebben a kérdésben is megoszlanak a vélemények. Mi több, ez a kérdés politikai kérdéssé vált. Nem az a kérdés, hogy a Nemzet és az Ország fogalma azonos-e, hanem az, hogy melyiknek tulajdonítunk elsőbbséget.

Hol a határ - kérdezik a meg zajló 7. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó részvevőit a szervezők. Nem egyértelmű a kérdés, hisz egy ismert keresőben e címszó alatt egyebek között találhatunk interjút Cserhalmi György színésszel az Eszter hagyatéka című filmről, miközben – mégpedig első helyen – megtudjuk, hogy Sade márki a Szodoma százhúsz napja című művében 600 –féle perverziót mutatott be. A márki különben magyarul őrgróf, de a szadizmus névadója, a Bastille egykori foglya, nem védte a tisztesség határait, hanem rombolta, s ezzel lett a modern értelemben vett szabadság fáklyahordozója. Meglepő de történelmi, politikai határokról nem igen esik szó a keresőben. Annál inkább a szólás- és egyéb szabadságok határairól. Mindez az egykori határövezetben, ahova két évtizede csak engedéllyel lehetett belépni, rám üdítőleg hatott.