E napokban az interneten pásztázva apokaliptikus képek tárulnak elénk: a koronavírus világméretű elterjedésével a világvárosok kihalt utcáinak látványára bevillan a rémisztő hipotézis: talán csak pár percre vagyunk éjféltől, azaz a globális apokalipszistől.[1]
A Végítélet vagy Ítéletnap Óráját 1947-ben hozta létre az atomfegyverek miatt aggódó tudósok csoportja. (Bulletin of the Atomic Scientists) Mára az óra állását nemcsak a nukleáris veszély, hanem a klímaváltozás, a biotechnológiai és mesterséges intelligencia változásai is módosítják. Eddig az óra 1953-ban állt legközelebb éjfélhez, akkor két perc választotta el a világot a végtől. Ugyanis ekkor döntött úgy az amerikai hadsereg, hogy hozzáadja arzenáljához a hidrogénbombát.
De most úgy tűnik, a nukleáris veszély mellett váratlan veszély fenyegeti az emberiséget. Egy láthatatlan kis vírus kezdi rettegésben tartani az egész világot, és megszégyeníti a magukat a világ urainak képzelő hatalmasokat, akik a tudomány csodás fejlődését a pusztításra használják.
Most házi karanténban – eszmélődve-imádkozva – eszembe ötlik Pascal gondolata: „Képzeljük el az utolsó gondolkodó lény elmélkedését bolygónk utolsó estéjén.” Ehhez fűzött megrázóan szép eszmélődést a világháború másnapján René Grousset orientalista a Történelem mérlege című műve végén:[2] „A történelem előtti kor fejlődésének néma drámája, amelyről csak elszórt csonttörmelékek tanúskodnak, aztán ennek folytatása, az emberi fejlődés drámája annyi jajkiáltáson, könny- és vérözönön keresztül, az élővilágnak a kálváriája még csak érthető, ha mindez azért volt, hogy az ember-istenhez vezessen. De ha annyi halálküzdelem végén valójában csak a sír vár az emberiségre? Akkor az utolsó ember az emberiség utolsó estéjén, a feltámadás remény nélkül állva, a történelem legtragikusabb kiáltását ismételné meg: Eli, Eli, lamma szabaktani! Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!
Mi, (hívő) keresztények tudjuk, hogy erre a kiáltásra milyen feleletet adott az Örökkévaló. Mi tudjuk, hogy az istenember vértanúhalálának az az értelme, hogy az egész megváltott emberiséget odavigye önmagával az Atya jobbjára. Mi tudjuk, hogy a keresztény, a spiritualista megoldáson kívül nincs más elfogadható megoldás az értelem és a szív számára.
Ha világ csak az lenne, aminek a materialista természettudósok és ateista gondolkodók állítják, akkor értelmetlenség az észnek és fellázítja a szívet. E borzalmas ürességgel szemben a kereszténység képviseli ma a szellem védelmét. És e küldetése a hajótörésben – amely minden remény nélkül lenne, ha a (Krisztus halálát és feltámadását hirdető) kereszténység nem lenne jelen – küldetése üdvösséghozóbb, mint valaha is volt.”
O Crux, ave, spes unica! Üdvözlény Kereszt, egyetlen reményünk!
1] http://24.hu/kulfold/2017/01/26/percekre-vagyunk-az-atomfelhos-vilagvegetol/
[2] René Grousset, Bilan de l’Hostoire, 1946, 306. – Első könyvem (Világnézetek harca, Mai írók és gondolkodók, Louvain, 1965) záró reflexiójában idéztem.
Utolsó kommentek