Jezsuita bloggerek

Nemrégiben történt, hogy beszélgettem egy több gyermekes anyukával, akinek – hétköznapi eset a XXI. századi Magyarországon – gyakorlatilag semmilyen egyházi-vallási tapasztalata sem volt. Olvasott egy jezsuita spiritualitásról szóló újságcikket, ám egyszerre csak fennakadt az „imamód” szón. Rácsodálkozott a számára szokatlan kifejezésre: „Hát nem csak egyfajta ima létezik? Többféle módon is lehet imádkozni?” Szokatlan kérdés volt ez a számomra; kicsit zavarba is jöttem tőle. Ritkán kényszerülök olyan kérdéseket megválaszolni, amelyeket legtöbbször „egymás közt” magától értetődőnek tételezünk, evidenciának tekintünk, így nem is teszünk fel. Talán gyermekek tudnak még ilyen eredeti módon kérdezni: ők is fennakadnak azon, ami számukra érthetetlenen. Beszélgetni kezdtünk erről a gyermekien bonyolult kérdésről. Nem igyekeztem azonnal válaszolni.

Évekkel ezelőtt, még kanadai tanulmányaim ideje alatt találkoztam azzal a ténnyel, hogy Észak-Amerikában úgy általában a teenagerek próbálgatják szexuális orientáltságukat. Az elején nagyon meglepett a tény, de aztán hozzászoktam. Itt már csak ilyenek, gondoltam, és azzal vigasztaltam magam, hogy milyen szép, hogy nálunk a jó öreg Kelet-Európában nem vagyunk ennyire dekadensek. "The Lofters" címmel még tévéadásuk is volt azoknak, akik ezt próbálgatták, tapasztalataikat megosztották, és másokat is arra biztattak, hogy "ha nem használ is, bizonyosan nem árt".

A Népszabadság egyik múlt heti számában egy egész oldalas hirdetés jelent meg, amely arra szólítja fel Magyarország politikusait és civil szervezeteit, hogy „az önvédelmet gyakorló Izrael mellett” álljanak ki a gázai konfliktus kapcsán. Indoklásként megtudjuk, hogy a „terrorista” kisebbség által uralt Gázából évek óta rakétával támadták a békés izraeli lakosokat és az eddig példátlan türelmet gyakorló Izraelnek immár cselekednie kellett, hogy megvédje magát.

Az utóbbi időben több barátomtól, ismerősömtől kaptam olyan ppseket, amik magyarságunkat huzzák alá, néha túlságosan „vastagon” is. Nagyon hangzatosak, szívet szornogatóak, elgondolkodtatóak. Pozitívum bennük, hogy eszembe juttatják, hogy magyar vagyok. Amit nem nagyon csípek bennük, hogy sokszor úgy érzem, sebnyalogatások, erőltetettek, olyan képet közvetítenek, ami nekem nem természetes. Mintha lenne olyan kisgyermek, aki nem akar felállni miután elesett... Félreértés ne essék! A túlzások fárasztanak...

December közepén egy előadást kellett tartanom. A témát én választhattam meg. Azt a címet adtam neki: "Amikor hallgatnak az istenek..." Kedvenc időtöltésem a vallás helyének és szerepének az elemezése egy társadalom vagy közösség életében. Az első részben arról beszéltem, hogy mi volt a vallás helye az archaikus társadalmakban (pl. 200-300 ezer évvel ezelőtt a beszélni kezdő ősszüleinknél, vagy Peruban amikor Pizzaro meggyilkolta Atahualpat vagy éppenségel ahogy az ma Galgamácsán is történ/he/t). Aztán mi történt az iparosodás, felvilágosodás után amikor a tudomány felváltotta a vallást, mint legitimizáló tényezőt és a harmadik pontban olyan prototípikus gesztusokat és traszcendensre utaló jeleket soroltam fel, amelyek alapján szerintem ma is el lehetne kezdeni a szakrálisról beszélni (itt és most). Természetesen ez a gondolatsor megelőz minden felekezeti vallási megközelítést. Úgy hívtam, hogy induktív (alulróljövő) teológizálás, ami az emberből indulna ki.

Legkedvesebb barátom csörgetett meg karácsony előtt – családorvos, három gyermek apja –, hogy kislánya komoly feladvány elé állította őket a feleségével. Mert mit is kért ajándékba? Na nem hajasbabát, ahogy egy rendes négyévestől illett volna. Nem is színes ceruza készletet. Még csak nem is ugyanolyan színű szoknyát, mint a szomszéd kislánynak van. Nem: Veronika „egy varázspálcát” akart. Eddig még csak rendben is lett volna a dolog, de azt is hozzáfűzte ám, hogy „de nem játékot, hanem olyan IGAZIT!” Szóval, alaposan feladta a leckét… Mit lehet itt tenni? Hogy lehet ezt kimagyarázni?! Merre a kiút a csapdából? Főtt is tőle a feje az apjának… :-) Meg aztán – mi tagadás – ebbe bizony én is jól belekeveredtem. Hiszen egykori oszálytársam, kenyeres pajtásom nem véletlenül fordult hozzám, pap barátjához. Joggal gondolhatta: ahogy az ember cipészhez fordul, ha leválik kedvenc bakkancsának talpa, ügyvédhez, ha pert akasztanak a nyakába, hát varázslás kérdésében sem szabad holmi balekra, laikusra, műkedvelőre bízni magunkat. Legjobb egyenesen szakemberhez fordulni. Vakartam is a fejemet, már most hogyan másszak ki ebből a csávából.

A szilvesztert idén Dobogókőn töltöttem, „óévbúcsúztató” lelkigyakorlatot adtunk. Ez egy olyan lelkigyakorlat volt, ahol a résztvevők korosztályi spektruma meglehetősen széles volt. A legfiatalabb résztvevő még kilenc éves sem volt és a legidősebb a nyolcvanas éveinek közepén járt. Eddig mindig fiataloknak adtam lelkigyakorlatot és őszintén megvallva kicsit tartottam ettől a mostanitól. Hogyan fognak az idősek belekapcsolódni a dolgokba? Mit fognak szólni a filmhez (mert hát egy film is része volt a programnak)? A csoportbeszélgetésekben hogyan lesznek majd jelen?

 Nem tudom bizonyossággal mit fog hozni ez az újesztendő. Azt látom csupán, hogy az óév kisebb-nagyobb sztrájkokkal zárult. Miközben a miniszterelnök társadalmi összefogásról és közös áldozatvállalásról beszélt a ránk törő válság kapcsán, azt látom, hogy egyes foglalkozási csoportok beszüntetik a munkát, vagy tüntetnek a megszorítások ellen. Rendjén van ez?

a sötét, a keresés, a félelem, a bizonytalanság, az aggódás, a kiszolgáltatottság, kilátástalanság, mind-mind benne van a történetben, amelyet a különböző betlehemesek bemutatnak... akkor lehet, hogy mindezek ugyanúgy részei az életünknek, mint a napos oldal?!

csak az jut eszembe, hogy milyen jó beszélgetéseim voltak éjjel különböző programokon...

Elgondolkoztam azon, hogy mi lehet a Karácsony üzenete most, és minden ember számára. A gondolatsort az a meggyőződés indította el bennem, hogy amennyiben egy szakrális eseménynek valmilyen mondandója van, az nem szorul határok közé, nem csak azokat érinti, akik értik a nyelvezetét, bennfentesek valamiféle "misztikus" közösségben, vagy elkötelezettek egy bizonyos hitrendszer, világnézet mellett.

Merész gondolat.